87/2011. (X. 12.) ME határozat
87/2011. (X. 12.) ME határozat
a Magyar Köztársaság Kormánya és az Uruguay-i Keleti Köztársaság Kormánya között a gazdasági és műszaki együttműködésről szóló megállapodás létrehozására adott felhatalmazásról
2011.10.12.
A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény 5. § (1) bekezdése szerinti hatáskörömben eljárva, a nemzetgazdasági miniszter és a külügyminiszter előterjesztése alapján
1. egyetértek a Magyar Köztársaság Kormánya és az Uruguay-i Keleti Köztársaság Kormánya közötti gazdasági és műszaki együttműködésről szóló megállapodás (a továbbiakban: szerződés) létrehozásával;
2. felhatalmazom a nemzetgazdasági minisztert, hogy – az érintett miniszterekkel egyetértésben – a tárgyalásokon részt vevő személyeket kijelölje;
3. felhatalmazom a nemzetgazdasági minisztert vagy az általa kijelölt személyt, hogy a tárgyalások eredményeként előálló szövegtervezeteket kézjegyével lássa el;
4. felhívom a külügyminisztert, hogy a szerződés létrehozásához szükséges meghatalmazási okiratot adja ki;
5. felhívom a nemzetgazdasági minisztert és a külügyminisztert, hogy a szerződés létrehozását követően a szerződés szövegének végleges megállapítására való felhatalmazásról szóló határozat tervezetét haladéktalanul terjesszék a Kormány elé.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
