• Tartalom

90/2011. (X. 3.) VM rendelet

90/2011. (X. 3.) VM rendelet

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó képzések tárgyában nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 139/2008. (X. 22.) FVM rendelet módosításáról1

2011.10.03.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában – a 9. § vonatkozásában a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (4) bekezdésében, valamint a szőlőtermesztésről és borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény 57. § (1) bekezdés d) pontjában – kapott felhatalmazás alapján – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) és b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következőket rendelem el:

1. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó képzések tárgyában nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 139/2008. (X. 22.) FVM rendelet (a továbbiakban: R1.) 2. § b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

b) képzési projekt: az ÚMVP Képző Szervezetnek az 1. számú mellékletben felsorolt képzések szervezésére vonatkozó, a VM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet (a továbbiakban: VM VKSZI) által jóváhagyott, egy naptári évre vonatkozó terve;”

(2) Az R1. 2. §-a a következő h) ponttal egészül ki:

h) de minimis támogatás: a Szerződés 87. és 88. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2006. december 15-i 1998/2006/EK bizottsági rendelet (a továbbiakban: általános „de minimis” rendelet) alapján nyújtott támogatás.”

2. § (1) Az R1. 6. § (4) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Az ÚMVP Képző Szervezet e rendelet alapján támogatható képzések szolgáltatására akkor jogosult, ha]

d) a képzések megvalósítása során a képzési programban meghatározott elméleti és gyakorlati ismeretek teljes körét oktatja, elvégzi az abban előírt számonkérést, és elégedettségmérést, melynek összesített adatait a VM VKSZI által megadott időpontban évente egy alkalommal feltölti az ÚMVP Képző Szervezetek integrált elektronikus rendszerébe.”

(2) Az R1. 6. § (10) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(10) Az ÚMVP Képző Szervezetnek az integrált elektronikus rendszerbe rögzített adatai alapján az VM VKSZI évenként értékeli a Szervezet munkáját. Az értékelés eredményét megküldi az IH, az ÚMVP Képző Szervezet és az MVH részére.”

3. § (1) Az R1. 7. § (2) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Az egyesített támogatási és kifizetési kérelem benyújtása során:]

b) írott formában, postai úton az egyesített támogatási és kifizetési kérelem benyújtásával azonos benyújtási időszakban az elektronikus benyújtást teljesítő ÚMVP Képző Szervezetnek be kell nyújtania az ügyfél székhelye/lakhelye szerint illetékes MVH-kirendeltséghez az ÚMVP Képző Szervezet által kiállított, az ügyfél által pénzügyileg rendezett bizonylatok ügyfél példányának másolatát, valamint a pénzügyi teljesítést igazoló bizonylat másolatát, melyeken az ügyfélnek fel kell tüntetnie, hogy „eredetivel megegyező másolat”, és azt alá kell írnia;”

(2) Az R1. 7. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) Az egyesített támogatási és kifizetési kérelem a képzés befejezése utáni 6. kérelem benyújtási időszakig nyújtható be, de legkésőbb a felnőttképzési szerződés megkötésének dátumától számított 24 hónapon belül. Amennyiben a képzés befejezése kérelem benyújtási időszakra esik, akkor az azt követően megnyíló első kérelem benyújtási időszaktól kell számítani a 6 időszakot.”

(3) Az R1. 7. § (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(8) Az egyesített támogatási és kifizetési kérelmek benyújtásának időszaka:
a) 2011. évben
aa) február 1-jétől 28-ig;
ab) június 1-jétől 30-ig;
ac) október 1-jétől 31-ig;
b) 2012. évtől kezdődően évente
ba) március 1-jétől április 30-ig;
bb) szeptember 1-jétől október 31-ig.”

(4) Az R1. 7. §-a a következő (10) bekezdéssel egészül ki:

„(10) Erdőgazdálkodó ügyfél az egyesített támogatási és kifizetési kérelmében köteles nyilatkozni a kérelem benyújtását megelőző kettő pénzügyi évben és az egyesített támogatási és kifizetési kérelem benyújtásának pénzügyi évében kapott valamennyi, az általános de minimis rendelet hatálya alá tartozó csekély összegű támogatás összegéről.”

4. § (1) Az R1. 8. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az MVH az egyesített támogatási és kifizetési kérelmeket az Eljárási tv. 32. § (1) bekezdés c) pontja szerint az ÚMVP Képző Szervezet és a képzésben részt vevő között létrejött felnőttképzési szerződés megkötésének dátuma szerint kialakított rangsor alapján bírálja el.”

(2) Az R1. 8. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:

„(3) Erdőgazdálkodó ügyfél esetében:
a) ha a kérelem alapján az MVH által megállapított támogatási összeggel együtt az általános „de minimis” rendelet szerinti egyéni keret túllépésre kerül, úgy az MVH a kérelmet elutasítja;
b) a támogatási határozatnak tartalmaznia kell, hogy az ügyfél de minimis támogatásban részesül, továbbá utalnia kell az általános „de minimis” rendeletre, hivatkozva annak pontos címére, az Európai Közösség Hivatalos Lapjában való kihirdetése napjára, valamint meg kell határoznia a támogatás pontos összegét euróban és forintban kifejezve.”

(3) Az R1. 8. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

„(4) Amennyiben a támogatás kedvezményezettje – a támogatási határozatban foglaltak szerint – erdőgazdálkodó, a kedvezményezett értesítése, a támogatás ellenőrzése és folyósítása során az általános „de minimis” rendelet 2. és 3. cikkében meghatározottak szerint kell eljárni.”

(4) Az R1. 8. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:

„(5) E rendelet vonatkozásában az általános de minimis rendelet 3. cikk 3. pontja szerinti nyilvántartást az MVH vezeti.”

5. § Az R1. a következő 12. §-sal egészül ki:

12. § Ez a rendelet a Szerződés 87. és 88. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2006. december 15-i 1998/2006/EK bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatást tartalmaz.”

6. § (1) Az R1. 1. számú melléklete helyébe az 1. melléklet lép.

(2) Az R1. 4. számú melléklete helyébe a 2. melléklet lép.

7. § (1) Az R1. 2. § c) pontjában, a 3. § (2) bekezdésében, a 6. § (3), (6), (9) és (11) bekezdésében, valamint a 7. § (7) bekezdésében, továbbá a 8. § (2) bekezdésében az „az FVM VKSZI” szövegrész helyébe az „a VM VKSZI” szöveg lép.

(2) Az R1. 6. § (5) és (12) bekezdésében, valamint a 8. § (2) bekezdésében az „Az FVM VKSZI” szövegrész helyébe az „A VM VKSZI” szöveg lép.

a) a) pontjában az „az FVM VKSZI-hez” szövegrész helyébe, az „a VM VKSZI-hez”;

b) f) pontjában az „az FVM VKSZI-vel” szövegrész helyébe, az „a VM VKSZI-vel”

szöveg lép.

(3) Az R1. 7. § (4) bekezdésében a „ötödik munkanapon” szövegrész helyébe, a „nyolcadik munkanapon” szöveg lép.

8. § Az R1. a következő 10/B. §-sal egészül ki:

10/B. § E rendeletnek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó képzések tárgyában nyújtandó támogatások részletes feltételeiről 139/2008. (X. 22.) FVM rendelet módosításáról szóló 90/2011. (X. 3.) VM rendelettel [a továbbiakban: 90/2011. (X. 3.) VM rendelet] módosított 7. § (6) és (10) bekezdését, valamint 8. § (3), (4) és (5) bekezdését a 90/2011. (X. 3.) VM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.”

9. § (1) A szőlőültetvények szerkezetátalakítására és -átállítására vonatkozó szabályozásról szóló 161/2008. (XII. 18.) FVM rendelet (a továbbiakban: R2.) 7. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Az Egyéni tervet egy eredeti példányban postai úton kell benyújtani az MVH részére. Egyéni tervet benyújtani 2011. október 1. és 2011. december 15. között lehet. A benyújtás időpontjának az Egyéni terv postára adásának napja minősül.”

(2) Az R2. 10. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A támogatási kérelmeket az adott borpiaci évben az Egyéni terv szerint befejezett tevékenységre vonatkozóan április 1. és június 15., míg a 2010/2011. borpiaci évben végrehajtott tevékenységek tekintetében 2012. április 1. és június 15. közötti időszakban lehet benyújtani, a benyújtás időpontjának a támogatási kérelem postára adásának napja minősül.”

(3) Az R2. 22. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Ha a 2010/2011. borpiaci év vonatkozásában az összesített támogatási igény a 2010/2011. borpiaci évre meghatározott keretösszeget meghaladja, úgy a keretösszegen felüli, jogos támogatási igényt tartalmazó támogatási kérelmek kapcsán a kifizetésre 2011. október 16. után kerül sor a 2011/2012. borpiaci évre meghatározott keretösszeg terhére.”

10. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet (a továbbiakban: R3.) 1. § (1) bekezdés 7. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„7. helyi termék: a LEADER Helyi Akciócsoport illetékességi területén honos, vagy ott megtermelt, előállított termék, vagy a LEADER Helyi Akciócsoport által – az adott célterületében – helyi termékként meghatározott hagyományos termék;”

(2) Az R3. 11. § (2) bekezdés helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az (1) bekezdés c) pontjától eltérően az önálló tevékenységet végző magánszemély természetes személynek, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez 2011-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló VM rendeletben meghatározott falusi szálláshelyet üzemeltető természetes személynek nem kell vállalnia, hogy a támogatás megítélését követően az első kifizetési kérelem benyújtásának időpontjáig egyéni vállalkozóként nyilvántartásba veteti magát.”

11. § Ez a rendelet a kihirdetése napján 13.00 órakor lép hatályba és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti.

1. melléklet a 90/2011. (X. 3.) VM rendelethez

 

A

B

C

D

1.

A képzés

2.

kódszáma

megnevezése

időtartama
(45 perces tanóra)

3.

 

 

elmélet

gyakorlat

4.

1. célterület: Választható képzések

5.

Szakképesítést nem adó képzések

6.

an1

Kölcsönös megfeleltetés és a Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot követelményei

22

7.

 

A képzés tartalma:

 

 

8.

 

1. Kölcsönös megfeleltetés

 

 

9.

 

– célja, alapelvei;

 

 

10.

 

– jogszabályi háttere;

 

 

11.

 

– a követelmények csoportosítása, általános ismertetésük;

 

 

12.

 

– a követelmények ellenőrzése, jogkövetkezmények;

 

 

13.

 

– természetvédelmi követelmények;

 

 

14.

 

– környezetvédelmi követelmények;

 

 

15.

 

– állatjelölés és nyilvántartás.

 

 

16.

 

2. A Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot előírásai

 

 

17.

 

2.1. Európai Uniós jogszabályok rendelkezései, illetve az azoknak való megfelelés.

 

 

18.

 

2.2. Előzmények

 

 

19.

 

– a korábbi években alkalmazott HMKÁ előírások;

 

 

20.

 

– a változtatás szükségessége.

 

 

21.

 

2.3. Az új, 2008. évtől alkalmazandó HMKÁ előírásokról általában

 

 

22.

 

– a szabályozásról;

 

 

23.

 

– kikre és hol vonatkozik.

 

 

24.

 

2.4. Az uniós jogszabályban meghatározott 4 témakör és a hazai 8 HMKÁ előírás ismertetése

 

 

25.

 

– talajerózió elleni védelemre vonatkozó előírások;

 

 

26.

 

– a talaj szervesanyag tartalmára vonatkozó előírások;

 

 

27.

 

– talaj szerkezetére vonatkozó előírások;

 

 

28.

 

– minimális művelés szintjének megőrzése.

 

 

29.

 

3. A parlagfű elleni védekezés módszerei

 

 

30.

an2

Az agráriumban előállítható vagy keletkező biomassza hasznosítása és elsődleges feldolgozása

22

31.

 

A képzés tartalma:

 

 

32.

 

– az energetikai célú biomassza előállításhoz, elsődleges feldolgozáshoz igényelhető támogatások;

 

 

33.

 

– lágy szárú energianövények termesztése;

 

 

34.

 

– fás szárú energianövények termesztése, és annak jogi szabályozása;

 

 

35.

 

– a biomassza begyűjtése, felhasználása, feldolgozása (tüzeléstechnika, pelletálás), különös tekintettel a mezőgazdasági és kistérségi alkalmazásokra;

 

 

36.

 

– az agrárszakigazgatás rendszere.

 

 

37.

an3

Aktuális növényvédelmi ismeretek

15

7

38.

 

A képzés tartalma:

 

 

39.

 

Elméleti képzés

 

 

40.

 

– új növényvédő szerek ismertetése;

 

 

41.

 

– új védekezési módszerek egyes károsítók ellen;

 

 

42.

 

– a használatból kivont növényvédő szerek és helyettesítési lehetőségeik;

 

 

43.

 

– a növényvédelem ökonómiája;

 

 

44.

 

– növényvédelmi előrejelzési információk, és azok felhasználása;

 

 

45.

 

– a növényvédelem környezetvédelmi vonatkozásai;

 

 

46.

 

– a parlagfű elleni védekezés módszerei.

 

 

47.

 

Gyakorlati képzés

 

 

48.

 

– fontosabb kórképek, kárképek, gyomnövények felismerése;

 

 

49.

 

– permetezőgépek beállítása;

 

 

50.

 

– permetlékészítési, kijuttatási számítások.

 

 

51.

an4

Kistermelői élelmiszer előállítás, elsődleges feldolgozás és értékesítés szabályai

22

52.

 

A képzés tartalma:

 

 

53.

 

– kistermelői élelmiszer-előállítás, elsődleges feldolgozás és értékesítés jogi szabályozása;

 

 

54.

 

– élelmiszerhigiénia;

 

 

55.

 

– a termékek csomagolása;

 

 

56.

 

– a jogszabályban előírt nyilvántartások vezetése;

 

 

57.

 

– a termékek nyomonkövethetősége;

 

 

58.

 

– az agrárszakigazgatás rendszere.

 

 

59.

an5

Talaj-tápanyaggazdálkodási terv készítése

15

7

60.

 

A képzés tartalma:

 

 

61.

 

Elméleti képzés

 

 

62.

 

– a növények tápanyagfelvétele;

 

 

63.

 

– a talaj tápanyagmérlege és befolyásoló tényezői;

 

 

64.

 

– a tápanyaggazdálkodás célja, feladatai, ökonómiai vonatkozásai;

 

 

65.

 

– a tápanyaggazdálkodási terv készítésének elve, lépései;

 

 

66.

 

– a nitrát-direktíva lényege, betartásának módja;

 

 

67.

 

– az agrárszakigazgatás rendszere.

 

 

68.

 

Gyakorlati képzés

 

 

69.

 

– tápanyaggazdálkodási terv készítése.

 

 

70.

an6

Agrárvállalkozói ismeretek

22

71.

 

A képzés tartalma:

 

 

72.

 

1. A vállalkozás (kisvállalat) stratégiai tervezése

 

 

73.

 

– a stratégia kialakításának folyamata;

 

 

74.

 

– a cég tőkeköltségvetése;

 

 

75.

 

– beruházási változatok értékelése, beruházási döntés;

 

 

76.

 

– a kisvállalkozás életére ható kockázati tényezők, kockázatmenedzselés.

 

 

77.

 

– humánerőforrás (szakmai végzettségek)

 

 

78.

 

2. A vállalkozás működtetése

 

 

79.

 

– az üzlet finanszírozása;

 

 

80.

 

– költséggazdálkodás, költségelemzés;

 

 

81.

 

– a vállalati hozamok mérése, elemzése;

 

 

82.

 

– egyszerűsített mérleg, eredménykimutatás;

 

 

83.

 

– a nyereség növelésének lehetőségei a mezőgazdasági termelésben;

 

 

84.

 

– főbb pénzügyi mutatók képzése.

 

 

85.

 

3. Üzleti terv készítése

 

 

86.

 

4. Adózási ismeretek

 

 

87.

 

5. Társadalombiztosítás

 

 

88.

 

6. Az agrárszakigazgatás rendszere

 

 

89.

an7

Ökológiai gazdálkodás

22

90.

 

A képzés tartalma:

 

 

91.

 

– az ökológiai gazdálkodás fogalma, célja, alapelvei;

 

 

92.

 

– az ökológiai növénytermesztés jellemző technológiai elemei;

 

 

93.

 

– az ökológiai állattenyésztés jellemző technológiai elemei;

 

 

94.

 

– az ökológiai kertészet jellemző technológiai elemei;

 

 

95.

 

– átállás az ökológiai gazdálkodásra;

 

 

96.

 

– ökológiai gazdálkodáshoz igénybe vehető támogatások;

 

 

97.

 

– az ökológiai gazdálkodás jogszabályi háttere;

 

 

98.

 

– a biotermékek értékesítési lehetőségei;

 

 

99.

 

– az ökológiai gazdálkodás ökonómiája;

 

 

100.

 

– az agrárszakigazgatás rendszere.

 

 

101.

an8

Termékértékesítés lehetőségei, termelői csoportok alakítása, helyi termékek értékesítése

22

102.

 

A képzés tartalma:

 

 

103.

 

– termelői csoportok formái, alakításuk lépései;

 

 

104.

 

– piacrajutási lehetőségek;

 

 

105.

 

– a helyi termékek marketingje, értékesítési lehetőségei;

 

 

106.

 

– az agrárszakigazgatás rendszere.

 

 

107.

an9

Alkalmazott számítástechnika, alapfokú számítógép-kezelői ismeretek gazdálkodók számára. Szaktanácsadási szolgáltatások igénybevétele

8

30

108.

 

A képzés tartalma:

 

 

109.

 

Elméleti képzés:

 

 

110.

 

– általános informatikai ismeretek (hardver, szoftver, OP rendszerek);

 

 

111.

 

– a Word és az Internet alapszintű ismertetése;

 

 

112.

 

– a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevétele.

 

 

113.

 

Gyakorlati képzés:

 

 

114.

 

– a Word használata;

 

 

115.

 

– az Internet használata (gazdálkodók számára hasznos honlapokról információszerzés);

 

 

116.

 

– elektronikus levelezés.

 

 

117.

an10

Jó Mezőgazdasági Gyakorlat

15

7

118.

 

A képzés tartalma

 

 

119.

 

Elméleti képzés:

 

 

120.

 

– a mezőgazdaság és környezet viszonya, alkalmazott mezőgazdasági gyakorlatok, EU és hazai szabályozási rendszer, az EMVA tengelyei;

 

 

121.

 

– a Jó Mezőgazdasági Gyakorlat (JMGy) helye a termesztési rendszerekben;

 

 

122.

 

– a JMGy alkalmazása a növénytermesztésben;

 

 

123.

 

– termőterület kiválasztása, vetésforgó, fajtakiválasztás;

 

 

124.

 

– talajművelés, trágyázás, öntözés;

 

 

125.

 

– növényvédelem, hulladékanyagok kezelése;

 

 

126.

 

– betakarítás és betakarítás utáni kezelések;

 

 

127.

 

– élelmiszer- és takarmánybiztonság, a termékek nyomonkövetése;

 

 

128.

 

– a JMGy alkalmazása az állattenyésztésben, általános követelmények, telephely, az állomány nyomonkövetése, nyilvántartási rendszerek;

 

 

129.

 

– takarmányozás, takarmánygyártás és tárolás, állatjólét, állatszállítás;

 

 

130.

 

– a JMGy és a mezőgazdasági minőségbiztosítási rendszerek kapcsolata;

 

 

131.

 

– a parlagfű elleni védekezés módszerei.

 

 

132.

 

Gyakorlati képzés:

 

 

133.

 

– helyzetelemzések, gyakorlati kivitelezések.

 

 

134.

an11

Az integrált növénytermesztés, gyümölcstermesztés technológiája

15

7

135.

 

A képzés tartalma:

 

 

136.

 

– az agrárszakigazgatás rendszere.

 

 

137.

 

Elméleti képzés:

 

 

138.

 

Általános rész:

 

 

139.

 

– az integrált gazdálkodás fogalma;

 

 

140.

 

– az integrált növénytermesztés hazai szabályozása;

 

 

141.

 

– integrált növénytermesztési célprogramok;

 

 

142.

 

– az integrált növénytermesztés feltételrendszere;

 

 

143.

 

– az integrált növénytermesztés jelentősebb elemei.

 

 

144.

 

Speciális rész:

 

 

145.

 

– integrált szántóföldi növénytermesztés;

 

 

146.

 

– integrált zöldségtermesztés;

 

 

147.

 

– integrált gyümölcstermesztés.

 

 

148.

 

Gyakorlati képzés:

 

 

149.

 

Gazdálkodási naplóban a

 

 

150.

 

– műveleti lapok kitöltése;

 

 

151.

 

– növényvédelmi előrejelzési adatlap kitöltése;

 

 

152.

 

– permetezési napló kitöltése.

 

 

153.

an12

A fás szárú energiaültetvények telepítése és kezelése

22

154.

 

A képzés tartalma:

 

 

155.

 

– az agrárszakigazgatás rendszere;

 

 

156.

 

– fás szárú energiaültetvények telepítésére vonatkozó jogszabályok;

 

 

157.

 

– a fás szárú energianövények termesztéstechnológiája, betakarítása, tárolása;

 

 

158.

 

– a biomassza felhasználása, illetve feldolgozása (tüzeléstechnika, pelletálás).

 

 

159.

an13

Élelmiszerbiztonsági ismeretek gazdálkodók részére

22

150.

 

A képzés tartalma:

 

 

151.

 

– az élelmiszerbiztonság fogalma, jelentősége;

 

 

152.

 

– biztosításának lehetőségei a termőföldtől a fogyasztó asztaláig;

 

 

153.

 

– élelmiszerek minősége, mikrobiológiai minősége, meghatározó tényezői;

 

 

154.

 

– alap- és adalékanyagok minősége, a késztermék minőségére gyakorolt hatása;

 

 

155.

 

– élelmiszerek biztonságos előállítása, csomagolása, tárolása, szállítása, értékesítése;

 

 

156.

 

– nyomon követés biztosítása az egész termékpályán;

 

 

157.

 

– romlást okozó tényezők, élelmiszer-fertőzés, ételmérgezés okai, következményei, megelőzési lehetőségek;

 

 

158.

 

– élelmiszer-előállítás higiéniája, személyi higiénia jelentősége, biztosításának lehetőségei az élelmiszer-előállításban, HACCP;

 

 

159.

 

– génmódosított élelmiszerrel kapcsolatos információk;

 

 

160.

 

– a kistermelői élelmiszer előállítás és forgalmazás jogi szabályozása;

 

 

161.

 

– fogyasztóvédelem célja, feladata, jelentősége, biztosításának lehetőségei;

 

 

162.

 

– az agrárszakigazgatás rendszere.

 

 

163.

an14

Erdőgazdálkodás

22

164.

 

A képzés tartalma:

 

 

165.

 

– az erdőgazdálkodás keretrendszerét jelentő jogszabályi környezet ismertetése;

 

 

166.

 

– az erdő, mint ökoszisztéma;

 

 

167.

 

– alapfokú dendrológiai ismeretek;

 

 

168.

 

– az erdőgazdálkodás fenntarthatósága;

 

 

169.

 

– erdőgazdálkodói szervezeti formák;

 

 

170.

 

– erdőgazdálkodó hatósági nyilvántartásba vétele;

 

 

171.

 

– erdészeti szakszemélyzet alkalmazása;

 

 

172.

 

– erdőtervezés;

 

 

173.

 

– erdőnevelési, fakitermelési módok ismertetése;

 

 

174.

 

– erdőfelújítás;

 

 

175.

 

– az erdőgazdálkodási tevékenység hatósági engedélyezése;

 

 

176.

 

– erdőtelepítés;

 

 

177.

 

– természetközeli erdőgazdálkodási módszerek ismertetése;

 

 

178.

 

– az agrárszakigazgatás rendszere.

 

 

179.

an15

Vízgazdálkodás, belvízvédelem, melioráció (gazdákat érintő területe), Víz Keretirányelv fő követelményei

22

180.

 

A képzés tartalma:

 

 

181.

 

1. Melioráció, mezőgazdasági vízgazdálkodás természeti tényezői

 

 

182.

 

– időjárás-változás, változékonyság Magyarországon;

 

 

183.

 

– időjárási szélsőségek;

 

 

184.

 

– a klímaváltozás történelmi vonatkozásai.

 

 

185.

 

2. A mezőgazdasági termelés kettős veszélyeztetettsége

 

 

186.

 

3. Aszály

 

 

187.

 

– történelmi aszályos időszakok;

 

 

188.

 

– aszálykárok;

 

 

189.

 

– az aszály enyhítésének lehetőségei.

 

 

190.

 

4. Melioráció és az öntözés kapcsolata

 

 

191.

 

– melioráció;

 

 

192.

 

– a melioráció összetevői;

 

 

193.

 

– hatósági engedélyek;

 

 

194.

 

– a meliorációs tervek talajvédelmi szempontból történő megítélése;

 

 

195.

 

– a melioráció kivitelezése.

 

 

196.

 

5. Vízgazdálkodás

 

 

197.

 

– víz Keretirányelv hazai végrehajtása;

 

 

198.

 

– vízkárelhárítás, belvízvédelem;

 

 

199.

 

= belvíz által veszélyeztetett területek;

 

 

200.

 

= erózió által veszélyeztetett területek;

 

 

201.

 

= belvízvédekezéssel kapcsolatos főbb teendők;

 

 

202.

 

= belvízvédekezés szervezeti rendje.

 

 

203.

 

6. Agrárstratégiánk

 

 

204.

 

7. Az uniós csatlakozásból adódó lehetőségeink

 

 

205.

 

8. Az agrárszakigazgatás rendszere

 

 

206.

an16

Közvetlen kifizetések az SPS rendszerben, aktuális földügyi és birtokrendezési kérdések

22

207.

 

A képzés tartalma:

 

 

208.

 

1. Az SPS rendszer

 

 

209.

 

2. Aktuális földügyi és birtokrendezési kérdések

 

 

210.

 

– a termőföld tulajdonjogának megszerzése;

 

 

211.

 

– a birtokrendezés eszközei;

 

 

212.

 

– a termőföld használata és a földhasználati nyilvántartás;

 

 

213.

 

– a termőföldet érintő hasznosítási kötelezettség és a parlagfű-mentesítés;

 

 

214.

 

– a termőföld más célú hasznosítása.

 

 

215.

 

3. Az agrárszakigazgatás rendszere

 

 

216.

an17

Vadgazdálkodási ismeretek

22

217.

 

A képzés tartalma:

 

 

218.

 

– a vadgazdálkodás jogszabályi keretei;

 

 

219.

 

– vadgazdálkodási célú élőhelyfejlesztés és az ÚMVP kapcsolata;

 

 

220.

 

– apróvad-gazdálkodási alapismeretek;

 

 

221.

 

– az agrárszakigazgatás rendszere.

 

 

222.

an18

Borpiaci ismeretek

15

7

223.

 

A képzés tartalma

 

 

224.

 

– világpiaci és hazai trendek a borpiac alakulásában

 

 

225.

 

– a szőlő-bor ágazat hazai intézményrendszere

 

 

226.

 

– új borpiaci szabályozás az EU-ban

 

 

227.

 

– szőlő-bor ágazati támogatások

 

 

228.

 

– borkészítés és forgalomba hozatal szabályai

 

 

229.

 

– szőlő- és bortermelői adatszolgáltatási kötelezettségek

 

 

230.

 

– az eredetmegjelölés szabályai, termékleírások

 

 

231.

 

– a kölcsönös megfeleltetés szőlészeti vonatkozásai

 

 

232.

an19

Mezőgazdasági szállítás, anyagmozgatás speciális esetei

16

6

233.

 

A képzés tartalma

 

 

234.

 

– a megengedett össztömeget, tengelyterhelést és méretet meghaladó járművek közlekedésének feltételei

 

 

235.

 

– az üzemanyag és mezőgazdasági vegyszer szállítására vonatkozó általános előírások

 

 

236.

 

– a főbb veszélyek

 

 

237.

 

– a különböző veszélytípusoknak megfelelő megelőző és biztonsági intézkedések

 

 

238.

 

– a járművek és a küldeménydarabok jelölése

 

 

239.

 

– a be- és kirakodás, valamint a szállítás során alkalmazandó óvintézkedések

 

 

240.

 

– a rendkívüli esemény során alkalmazandó magatartási szabályok, a tűzoltó készülék használata

 

 

241.

an 20

Természetközeli gazdálkodás

22

242.

 

A képzés tartalma

 

 

243.

 

1. Általános ismeretek a természetvédelemről

 

 

244.

 

– természetvédelmi alapismeretek;

 

 

245.

 

– a mezőgazdaság kulcsszerepe a környezet- és természetvédelemben;

 

 

246.

 

– a hazai természetvédelem működése;

 

 

247.

 

– Nemzeti Parkjaink, gazdálkodás a NP-ok területén;

 

 

248.

 

– Magyarország védett állatai és növényei;

 

 

249.

 

– gyógynövény és gombaismeret.

 

 

250.

 

2. Környezetkímélő gyepgazdálkodás

 

 

251.

 

3. A vadkár megelőzése, csökkentése a mezőgazdaságban

 

 

252.

 

4. Környezetvédelmi bevallási kötelezettségek, bevallások készítése

 

 

253.

an 21

Pályázatírási ismeretek

22

254.

 

A képzés tartalma:

 

 

255.

 

– EU források, EU alapok

 

 

256.

 

– A projekt fogalma, felépítése, projekt menedzsment

 

 

257.

 

– Üzleti terv szerepe a pályázatírásban

 

 

258.

 

– Tervezési technikák

 

 

259.

 

– Pályázatok formai és tartalmi követelményei

 

 

260.

 

– Közbenső ellenőrzések

 

 

261.

 

– Pályázatírási praktikák

 

 

262.

 

– Pályázatok bírálata, döntéshozatal

 

 

263.

 

– A sikeres pályázatok megvalósítása, elszámolások, beszámolók

 

 

264.

OKJ szerinti szakképesítések

265.

ao1

33 621 02 0100 31 01 Aranykalászos gazda

a hatályos Szakmai és Vizsgakövetelményekben meghatározott maximális képzési időtartam min. 30%-a, amit a VM VKSZI a képzési projektterv felülvizsgálata során ellenőriz

266.

ao2

54 621 02 0100 31 01 Mezőgazdasági vállalkozó

 

 

267.

ao3

31 521 19 0010 31 03 Elágazás: Kertészeti gép kezelő

 

 

268.

ao4

31 521 19 0010 31 04 Elágazás: Majorgép-kezelő

 

 

269.

ao5

31 521 19 0010 31 06 Elágazás: Mezőgazdasági erő- és munkagépkezelő

 

 

270.

ao6

31 521 19 0010 31 07 Elágazás: Mezőgazdasági rakodógép kezelő

 

 

271.

ao7

31 521 19 0010 31 09 Elágazás: Növényvédelmi gépkezelő

 

 

272.

ao8

31 521 19 0010 31 10 Elágazás: Önjáró betakarítógép kezelője

 

 

273.

ao9

54 621 04 0100 31 02 Részszakképesítés: Növényvédő és méregraktár-kezelő

 

 

274.

ao10

31 623 01 0100 21 03 Részszakképesítés: Motorfűrész-kezelő

 

 

275.

ao11

31 623 01 0100 31 03 Részszakképesítés: Fakitermelő

 

 

276.

ao12

31 621 05 0000 00 00 Méhész

 

 

277.

ao13

31 622 01 0010 31 03 Szőlőtermesztő

 

 

278.

ao14

31 521 20 0010 31 01 Állattenyésztési gépüzemeltető, gépkarbantartó

 

 

279.

ao15

31 521 20 0010 31 04 Növénytermesztési gépüzemeltető, gépkarbantartó

 

 

280.

ao16

54 625 01 0100 31 01 Vadász, vadtenyésztő

 

 

281.

ao17

31 621 04 0000 00 00 Lótartó és -tenyésztő

 

 

282.

ao18

31 621 04 0001 31 01 Belovagló

 

 

283.

ao19

52 621 01 0100 31 01 Bioállat-tartó és tenyésztő

 

 

284.

ao20

52 621 01 0100 31 02 Biomasszaelőállító

 

 

285.

ao21

52 621 01 0100 31 03 Bionövény-termesztő

 

 

286.

ao22

52 621 01 0100 33 01 Ökogazda

 

 

287.

ao23

33 521 02 0000 00 00 Élelmiszeripari gépsor- és rendszerüzemeltető

 

 

288.

ao24

33 521 02 0100 31 02 Részszakképesítés: Csomagológép-kezelő

 

 

289.

ao25

33 521 02 0100 31 04 Részszakképesítés: Élelmiszeripari gépkezelő

 

 

290.

ao26

33 521 02 0100 31 05 Részszakképesítés: Élelmiszeripari készülék kezelője

 

 

291.

ao27

33 521 02 0100 31 06 Részszakképesítés: Növényolaj-gyártógép kezelője

 

 

292.

ao28

33 521 02 0100 21 01 Részszakképesítés: Palackozógép-kezelő

 

 

293.

ao29

33 521 04 0000 00 00 Erdőgazdasági gépkezelő

 

 

294.

ao30

33 521 04 0100 31 01 Részszakképesítés: Erdészeti felkészítőgép kezelője

 

 

295.

ao31

33 521 04 0100 31 02 Részszakképesítés: Erdészeti kötélpálya kezelője

 

 

296.

ao32

33 521 04 0100 31 03 Részszakképesítés: Erdészeti közelítőgép kezelője

 

 

297.

ao33

33 521 04 0100 31 04 Részszakképesítés: Erdészeti rakodógép kezelője

 

 

298.

ao34

33 521 04 0100 31 05 Részszakképesítés: Többfunkciós fakitermelőgép kezelője

 

 

299.

ao35

54 525 02 0010 54 01 Elágazás: Erdőgazdasági gépésztechnikus

 

 

300.

ao36

54 525 02 0010 54 02 Elágazás: Mezőgazdasági gépésztechnikus

 

 

301.

ao37

33 215 02 0000 00 00 Virágkötő, -berendező, virágkereskedő

 

 

302.

ao38

33 215 02 0100 31 01 Részszakképesítés: Virágbolti eladó

 

 

303.

ao39

33 215 02 0100 33 01 Részszakképesítés: Virágdekoratőr

 

 

304.

ao40

33 215 02 0100 33 02 Részszakképesítés: Virágkereskedő

 

 

305.

ao41

33 215 02 0100 31 02 Részszakképesítés: Virágkötő

 

 

306.

ao42

31 521 01 0010 31 01 Elágazás: Erdészeti gépszerelő, gépjavító

 

 

307.

ao43

31 521 01 0010 31 02 Elágazás: Kertészeti gépszerelő, gépjavító

 

 

308.

ao44

31 521 01 0010 31 03 Elágazás: Mezőgazdasági gépszerelő, gépjavító

 

 

309.

ao45

31 521 01 0001 33 01 Ráépülő szakképesítés: Dieseladagoló-javító

 

 

310.

ao46

31 521 01 0001 33 02 Ráépülő szakképesítés: Erő- és munkagépjavító

 

 

311.

ao47

31 521 01 0001 33 03 Ráépülő szakképesítés: Hidraulika-javító

 

 

312.

ao48

31 521 01 0001 33 04 Ráépülő szakképesítés: Járműelektromos szerelő

 

 

313.

ao49

54 621 02 0010 54 02 Mezőgazdasági technikus

 

 

314.

ao50

54 621 02 0010 54 03 Vidékfejlesztési technikus

 

 

315.

ao51

31 621 01 0100 21 01 Részszakképesítés: Állattartó-telepi munkás

 

 

316.

ao52

31 621 01 0010 31 03 Elágazás: Haszonállat-gondozó

 

 

317.

ao53

31 621 03 0010 31 01 Elágazás: Állattenyésztő (baromfi és kisállat)

 

 

318.

ao54

31 621 03 0010 31 02 Elágazás: Állattenyésztő (juh és kecske)

 

 

319.

ao55

31 621 03 0010 31 03 Elágazás: Állattenyésztő (sertés)

 

 

320.

ao56

31 621 03 0010 31 04 Elágazás: Állattenyésztő (szarvasmarha)

 

 

321.

ao57

54 621 03 0100 33 01 Részszakképesítés: Állatorvosi, állategészségügyi szaksegéd

 

 

322.

ao58

54 621 03 0010 54 01 Elágazás: Állategészségügyi technikus

 

 

323.

ao59

54 621 03 0010 54 02 Elágazás: Állattenyésztő technikus

 

 

324.

ao60

33 622 01 0100 21 01 Részszakképesítés: Faiskolai munkás

 

 

325.

ao61

33 622 01 0100 31 01 Részszakképesítés: Faiskolai termesztő

 

 

326.

ao62

33 622 01 0100 31 03 Részszakképesítés: Növényházi dísznövénytermesztő

 

 

327.

ao63

33 622 01 0100 31 04 Részszakképesítés: Szabadföldi dísznövénytermesztő

 

 

328.

ao64

31 623 01 0100 31 01 Részszakképesítés: Erdészeti növényvédő

 

 

329.

ao65

31 623 01 0100 21 02 Részszakképesítés: Erdőművelő

 

 

330.

ao66

31 623 01 0100 31 02 Részszakképesítés: Erdőőr

 

 

331.

ao67

54 581 01 0100 51 01 Részszakképesítés: Digitálistérkép-kezelő

 

 

332.

ao68

54 581 01 0100 51 03 Részszakképesítés: Földügyi számítógépes adatkezelő

 

 

333.

ao69

54 581 01 0100 52 01 Részszakképesítés: Ingatlan-nyilvántartási ügyintéző

 

 

334.

ao70

54 581 01 0010 54 01 Elágazás: Földmérő és térinformatikai technikus

 

 

335.

ao71

54 581 01 0010 54 02 Elágazás: Térképésztechnikus

 

 

336.

ao72

54 581 01 0001 54 01 Ráépülő szakképesítés: Földügyi térinformatikai szaktechnikus

 

 

337.

ao73

54 581 01 0001 54 02 Ráépülő szakképesítés: Kataszteri szaktechnikus

 

 

338.

ao74

33 621 02 1000 00 00 Gazda

 

 

339.

ao75

33 621 02 0100 21 01 Részszakképesítés: Ezüstkalászos gazda

 

 

340.

ao76

33 621 02 0100 21 02 Részszakképesítés: Mezőgazdasági munkás

 

 

341.

ao77

31 624 01 0001 31 01 Ráépülő szakképesítés: Elektromos halászgép kezelője

 

 

342.

ao78

51 621 01 0000 00 00 Hobbiállat-tenyésztő és -forgalmazó

 

 

343.

ao79

52 812 02 0000 00 00 Lovastúra-vezető

 

 

344.

ao80

31 641 01 0010 31 01 Elágazás: Inszeminátor (baromfi és kisállat)

 

 

345.

ao81

31 641 01 0010 31 02 Elágazás: Inszeminátor (juh és kecske)

 

 

346.

ao82

31 641 01 0010 31 03 Elágazás: Inszeminátor (ló)

 

 

347.

ao83

31 641 01 0010 31 04 Elágazás: Inszeminátor (sertés)

 

 

348.

ao84

31 641 01 0010 31 05 Elágazás: Inszeminátor (szarvasmarha)

 

 

349.

ao85

31 622 01 Kertész

 

 

350.

ao86

31 622 01 0100 21 01 Részszakképesítés: Fűszernövénytermesztő

 

 

351.

ao87

31 622 01 0100 21 02 Részszakképesítés: Gombatermesztő

 

 

352.

ao88

31 622 01 0100 21 03 Részszakképesítés: Gyógynövénytermesztő

 

 

353.

ao89

31 622 01 0100 21 04 Részszakképesítés: Kerti munkás

 

 

354.

ao90

31 622 01 0010 31 02 Elágazás: Gyümölcstermesztő

 

 

355.

ao91

31 622 01 0010 31 04 Elágazás: Zöldségtermesztő

 

 

356.

ao92

31 621 04 0100 31 01 Részszakképesítés: Lóápoló és gondozó

 

 

357.

ao93

31 621 05 0100 21 01 Részszakképesítés: Méhészeti munkás

 

 

358.

ao94

31 521 19 0010 31 01 Elágazás: Fejő- és tejkezelőgép kezelője

 

 

359.

ao95

31 521 19 0010 31 02 Elágazás: Keltetőgép kezelő

 

 

360.

ao96

31 521 19 0010 31 05 Elágazás: Meliorációs, kert- és parképítőgép kezelő

 

 

361.

ao97

31 521 19 0010 31 08 Elágazás: Mezőgazdasági szárítóüzemi gépkezelő

 

 

362.

ao98

35 521 20 0010 31 02 Elágazás: Erdészeti gépüzemeltető, gépkarbantartó

 

 

363.

ao99

35 521 20 0010 31 03 Elágazás: Kertészeti gépüzemeltető, gépkarbantartó

 

 

364.

ao100

33 521 06 0010 33 01 Elágazás: Mezőgazdasági munkagépjavító kovács

 

 

365.

ao101

33 521 06 0010 33 02 Elágazás: Patkolókovács

 

 

366.

ao102

52 621 01 1000 00 00 Agrárkörnyezetgazda

 

 

367.

ao103

54 621 04 0100 31 01 Részszakképesítés: Növénytermesztő

 

 

368.

ao104

54 621 04 0100 31 03 Részszakképesítés: Vetőmagtermesztő

 

 

369.

ao105

54 621 04 0010 54 01 Elágazás: Kertész és növényvédelmi technikus

 

 

370.

ao106

54 621 04 0010 54 02 Elágazás: Növénytermesztő és növényvédelmi technikus

 

 

371.

ao107

54 622 01 0000 00 00 Parképítő és -fenntartó technikus

 

 

372.

ao108

54 622 01 0100 33 01 Részszakképesítés: Kertépítő

 

 

373.

ao109

54 622 01 0100 31 02 Részszakképesítés: Kertfenntartó

 

 

374.

ao110

54 622 01 0100 21 01 Részszakképesítés: Parkgondozó

 

 

375.

ao111

54 622 01 0100 31 03 Részszakképesítés: Temetőkertész

 

 

376.

ao112

54 625 01 0000 00 00 Vadgazdálkodási technikus

 

 

377.

ao113

33 621 01 0000 00 00 Borász

 

 

378.

ao114

33 621 01 0100 21 01 Részszakképesítés: Pincemunkás

 

 

379.

ao115

33 621 01 0001 33 01 Ráépülő szakképesítés: Sommelier (borpincér)

 

 

380.

ao116

33 621 01 0001 51 01 Ráépülő szakképesítés: Vincellér

 

 

381.

ao117

54 541 01 0010 54 01 Elágazás: Bor- és pezsgőgyártó technikus

 

 

382.

ao118

54 541 01 0010 54 05 Elágazás: Élelmiszer-higiénikus

 

 

383.

ao119

54 541 01 0010 54 06 Elágazás: Erjedés- és üdítőitalipari technikus

 

 

384.

ao120

54 541 01 0010 54 07 Elágazás: Hús- és baromfiipari technikus

 

 

385.

ao121

54 541 01 0010 54 08 Elágazás: Malom- és keveréktakarmány-ipari technikus

 

 

386.

ao122

54 541 01 0010 54 09 Elágazás: Sütő- és cukrászipari technikus

 

 

387.

ao123

54 541 01 0010 54 10 Elágazás: Tartósítóipari technikus

 

 

388.

ao124

54 541 01 0010 54 11 Elágazás: Tejipari technikus

 

 

389.

ao125

33 541 02 0100 31 02 Részszakképesítés: Gyümölcspálinka-gyártó

 

 

390.

ao126

33 541 02 0100 31 04 Részszakképesítés: Sörgyártó

 

 

391.

ao127

33 541 02 0100 33 01 Részszakképesítés: Szesz- és szeszesitalgyártó

 

 

392.

ao128

33 541 02 0100 31 05 Részszakképesítés: Szikvízgyártó

 

 

393.

ao129

33 541 02 0100 31 06 Részszakképesítés: Üdítőital- és ásványvízgyártó

 

 

394.

ao130

31 541 01 1000 00 00 Húsipari termékgyártó

 

 

395.

ao131

31 541 01 0100 21 01 Részszakképesítés: Baromfifeldolgozó

 

 

396.

ao132

31 541 01 0100 31 01 Részszakképesítés: Bolti hentes

 

 

397.

ao133

31 541 01 0100 21 03 Részszakképesítés: Csontozó munkás

 

 

398.

ao134

31 541 01 0100 21 04 Részszakképesítés: Halfeldolgozó

 

 

399.

ao135

31 541 01 0100 31 02 Részszakképesítés: Szárazáru készítő

 

 

400.

ao136

31 541 01 0100 21 05 Részszakképesítés: Vágóhídi munkás

 

 

401.

ao137

33 541 03 0000 00 00 Molnár

 

 

402.

ao138

33 541 03 0100 31 01 Részszakképesítés: Keveréktakarmány-gyártó

 

 

403.

ao139

33 541 04 0000 00 00 Pék

 

 

404.

ao140

33 541 04 0100 21 01 Részszakképesítés: Gyorspékségi sütő és eladó

 

 

405.

ao141

33 541 04 0100 21 02 Részszakképesítés: Sütőipari munkás

 

 

406.

ao142

33 541 04 0100 21 03 Részszakképesítés: Száraztésztagyártó

 

 

407.

ao143

33 541 05 1000 00 00 Pék-cukrász

 

 

408.

ao144

33 541 05 0100 21 01 Részszakképesítés: Mézeskalács-készítő

 

 

409.

ao145

33 541 06 0000 00 00 Tartósítóipari termékgyártó

 

 

410.

ao146

33 541 06 0100 21 01 Részszakképesítés: Gyümölcsfeldolgozó

 

 

411.

ao147

33 541 06 0100 21 02 Részszakképesítés: Hűtőipari munkás

 

 

412.

ao148

33 541 06 0100 31 01 Részszakképesítés: Konzervgyártó

 

 

413.

ao149

33 541 06 0100 31 02 Részszakképesítés: Növényolajgyártó

 

 

414.

ao150

33 541 06 0100 21 03 Részszakképesítés: Olajütő

 

 

415.

ao151

33 541 06 0100 21 04 Részszakképesítés: Savanyító

 

 

416.

ao152

33 541 06 0100 21 05 Részszakképesítés: Zöldségfeldolgozó

 

 

417.

ao153

33 541 07 0100 21 01 Részszakképesítés: Elsődleges tejkezelő

 

 

418.

ao154

33 541 07 0100 31 01 Részszakképesítés: Friss és tartós tejtermékek gyártója

 

 

419.

ao155

33 541 07 0100 31 02 Részszakképesítés: Sajtkészítő

 

 

420.

ao156

51 541 01 Vágóállat-minősítő

 

 

421.

ao157

51 541 01 0010 51 01 Elágazás: Juhminősítő

 

 

422.

ao158

51 541 01 0010 51 02 Elágazás: Sertésminősítő

 

 

423.

ao159

51 541 01 0010 51 03 Elágazás: Szarvasmarhaminősítő

 

 

424.

ao160

31 623 01 1000 00 00 Erdészeti szakmunkás

 

 

425.

ao161

31 623 01 0001 33 01 Ráépülő: Lakott-területi fakitermelő

 

 

426.

Hatósági képzések

427.

h1

Mezőgazdasági vontatóvezető képzés [a 24/2005. (IV. 21.) GKM rendeletben meghatározott követelmények szerint]

 

 

428.

h2

80 órás Növényvédelmi Tanfolyam [szervezése a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamaráról szóló 2000. évi LXXXIV. törvény 2. § (3) bekezdésének e) pontjában foglaltak alapján a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamarával együttműködésben történhet]

 

 

429.

2. célterület: Kötelező képzések

430.

Mezőgazdasági üzemek korszerűsítéséhez kapcsolódó képzések

431.

b1

Beruházások a szántóföldi növénytermesztésben és a kertészetben című képzés a növénytermesztési létesítmények korszerűsítéséhez nyújtandó támogatásokról (terményszárítók) szóló
35/2008. (III. 27.) FVM rendelethez, valamint a kertészet korszerűsítéséhez nyújtandó támogatásról szóló 25/2008. (III. 7.) FVM rendelethez kapcsolódóan.

14

432.

 

A képzés tartalma:

 

 

433.

 

Általános rész

 

 

434.

 

– a KAP aktuális kérdései;

 

 

435.

 

– az SPS rendszer;

 

 

436.

 

– a kölcsönös megfeleltetés;

 

 

437.

 

– az agrárszakigazgatás rendszere;

 

 

438.

 

– a gazdálkodás ökonómiája– gazdaságossági számítások;

 

 

439.

 

Speciális rész

 

 

440.

 

– jogcím-specifikus kötelezettségek (monitoring mutatók kitöltése, üzemben tartás stb.);

 

 

441.

 

– terményszárítók üzemeltetése, energiagazdálkodási ismeretek;

 

 

442.

 

– magtisztítás (szabványok);

 

 

443.

 

– magtárolás (szabványok, eljárások a veszteségek csökkentésére stb.);

 

 

444.

 

– kapcsolódó jogszabályok.

 

 

445.

b2

Beruházások az állattenyésztésben című képzés az állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatásról szóló 27/2007. (IV. 17.) FVM rendelethez kapcsolódóan.

14

446.

 

A képzés tartalma:

 

 

447.

 

Általános rész

 

 

448.

 

– a KAP aktuális kérdései;

 

 

449.

 

– az SPS rendszer;

 

 

450.

 

– a kölcsönös megfeleltetés;

 

 

451.

 

– az agrárszakigazgatás rendszere;

 

 

452.

 

– a gazdálkodás ökonómiája – gazdaságossági számítások;

 

 

453.

 

Speciális rész

 

 

454.

 

– az elnyert összeg felhasználási rendje, jogkövetkezmények, jogorvoslat;

 

 

455.

 

– az állattartó telepekre vonatkozó fontosabb környezetvédelmi szabályok;

 

 

456.

 

– állattartó telepi nyilvántartások szabályos vezetése;

 

 

457.

 

– szaktanácsadói szolgáltatások igénybevétele.

 

 

458.

b3

GAZDANet című képzés a külön jogszabályban meghatározott GAZDANet támogatási jogcímhez kapcsolódóan.

8

30

459.

 

A képzés tartalma:

 

 

460.

 

Számítástechnikai alapismeretekkel nem rendelkezők részére

 

 

461.

 

– jogcím-specifikus kötelezettségek;

 

 

462.

 

– általános informatikai ismeretek (hardver, szoftver, OP rendszerek);

 

 

463.

 

– a Word alapszintű ismerete, használata;

 

 

464.

 

– az Internet alapszintű ismerete, használata;

 

 

465.

 

– elektronikus levelezés;

 

 

466.

 

– a GazdaNet programcsomag használata;

 

 

467.

 

Számítástechnikai alapismeretekkel rendelkezők részére

 

 

468.

 

– jogcím-specifikus kötelezettségek;

 

 

469.

 

– az Internet, a Word és az Excel használata;

 

 

470.

 

– elektronikus levelezés;

 

 

471.

 

– a GazdaNet programcsomag használata;

 

 

472.

 

– a VM hatáskörébe tartozó ügyek elektronikus intézése;

 

 

473.

 

– elektronikus eszközök alkalmazása a mezőgazdaságban;

 

 

474.

 

– automatikus mérőeszközök alkalmazása a mezőgazdaságban;

 

 

475.

 

– mezőgazdasági célszoftverek típusai, alkalmazási lehetőségei;

 

 

476.

 

– vállalatirányítási rendszerek.

 

 

477.

b4

Évelő ültetvények telepítése című képzés a rövid vágásfordulójú fás szárú energiaültetvény telepítéséhez nyújtandó támogatásról szóló 72/2007. (VII. 27.) FVM rendelethez, az évelő, lágy szárú energiaültetvény telepítéséhez nyújtandó támogatásról szóló 71/2007. (VII. 27.) FVM rendelethez, a mezőgazdasági energiafelhasználás megújuló energiaforrásból történő előállításához nyújtandó támogatásról szóló 78/2007. (VII. 30.) FVM rendelethez, valamint – a gyümölcs ültetvényekről szóló speciális részt alkalmazva – az ültetvények korszerűsítéséhez, telepítéséhez nyújtandó támogatásról szóló 75/2007. (VII. 27.) FVM rendelethez kapcsolódóan.

14

478.

 

A képzés tartalma:

 

 

479.

 

Általános rész

 

 

480.

 

– a KAP aktuális kérdései;

 

 

481.

 

– az SPS rendszer;

 

 

482.

 

– a kölcsönös megfeleltetés;

 

 

483.

 

– az agrárszakigazgatás rendszere;

 

 

484.

 

– a gazdálkodás ökonómiája – gazdaságossági számítások;

 

 

485.

 

Speciális rész (biomassza)

 

 

486.

 

– a 71/2007. (VII. 27.) FVM rendelethez kapcsolódó kötelezettségek;

 

 

487.

 

– a 72/2007. (VII. 27.) FVM rendelethez kapcsolódó kötelezettségek;

 

 

488.

 

– a lágy szárú energianövények termesztése;

 

 

489.

 

– a fás szárú energianövények termesztése, kapcsolódó jogszabályok;

 

 

490.

 

– a biomassza felhasználása, illetve feldolgozása (tüzeléstechnika, pelletálás).

 

 

491.

 

Speciális rész (gyümölcs ültetvények)

 

 

492.

 

– a 75/2007. (VII. 27.) FVM rendelethez kapcsolódó kötelezettségek;

 

 

493.

 

– az ültetvény ápolása termőrefordulásig (gyakori problémák);

 

 

494.

 

– az ültetvény fenntartásának környezetvédelmi követelménye;

 

 

495.

 

– az öntözés módjai és gazdaságossága;

 

 

496.

 

– termékértékesítési lehetőségek.

 

 

497.

b5

A fiatal mezőgazdasági termelők elindítása című képzés a fiatal mezőgazdasági termelők támogatásáról szóló 67/2007. (VII. 26.) FVM rendelethez, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelethez kapcsolódóan.

14

498.

 

A képzés tartalma:

 

 

499.

 

Általános rész

 

 

500.

 

– a KAP aktuális kérdései;

 

 

501.

 

– az SPS rendszer;

 

 

502.

 

– a kölcsönös megfeleltetés;

 

 

503.

 

– az agrárszakigazgatás rendszere;

 

 

504.

 

– a gazdálkodás ökonómiája – gazdaságossági számítások;

 

 

505.

 

Speciális rész

 

 

506.

 

– az elnyert összeg felhasználási rendje, a gazdaság működésével kapcsolatos bizonylatok szabályos vezetése, szankciók, jogorvoslati lehetőségek;

 

 

507.

 

– az üzleti terv megvalósulásának nyomonkövetése;

 

 

508.

 

– forrásbevonás lehetőségei, hitelfelvétel;

 

 

509.

 

– piacrajutási lehetőségek;

 

 

510.

 

– szaktanácsadási szolgáltatások igénybevétele.

 

 

511.

b6

Mezőgazdasági termékek értéknövelése című képzés a mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez nyújtandó támogatásról szóló 47/2008. (IV. 17.) FVM rendelethez, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nem élelmiszeripari célú kiskapacitású, növényi alapú nyersszesz, nyersolaj előállító üzemek létesítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 44/2009. (IV. 11.) FVM rendelethez kapcsolódóan.

14

512.

 

A képzés tartalma:

 

 

513.

 

Általános rész

 

 

514.

 

– a KAP aktuális kérdései;

 

 

515.

 

– az SPS rendszer;

 

 

516.

 

– a kölcsönös megfeleltetés;

 

 

517.

 

– az agrárszakigazgatás rendszere;

 

 

518.

 

– a gazdálkodás ökonómiája – gazdaságossági számítások;

 

 

519.

 

Speciális rész

 

 

520.

 

– termelői együttműködések;

 

 

521.

 

– élelmiszer-biztonsági ismeretek.

 

 

522.

b7

A szerkezetátalakítás alatt álló félig önellátó gazdaságok támogatása című képzés a külön jogszabályban meghatározott ezen támogatási jogcímhez kapcsolódóan.

14

523.

 

A képzés tartalma:

 

 

524.

 

Általános rész

 

 

525.

 

– a KAP aktuális kérdései;

 

 

526.

 

– az SPS rendszer;

 

 

527.

 

– a kölcsönös megfeleltetés;

 

 

528.

 

– az agrárszakigazgatás rendszere;

 

 

529.

 

– a gazdálkodás ökonómiája – gazdaságossági számítások;

 

 

530.

 

Speciális rész

 

 

531.

 

– az elnyert támogatási összeg felhasználási rendje;

 

 

532.

 

– az üzleti terv megvalósulásának nyomonkövetése;

 

 

533.

 

– az igénylés módja, szüneteltetése, visszalépés a támogatástól;

 

 

534.

 

– jogorvoslati lehetőségek (vis maior).

 

 

535.

b8

Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések című képzés az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 61/2009. (V. 14.) FVM rendelethez kapcsolódóan.

 

 

536.

 

A képzés tartalma:

 

 

537.

 

1. Általános kérdések, jogszabályok, eljárásrend

 

 

538.

 

– agrár-környezetgazdálkodás Magyarországon (a korábbi évek tapasztalatai);

 

 

539.

 

– minimum követelmények az AKG-ban;

 

 

540.

 

– az AKG jogszabályi követelményei;

 

 

541.

 

– eljárásrendi kérdések (pl. részleges visszavonás, kötelezettségátadás, öröklés);

 

 

542.

 

– helyszíni ellenőrzés, jogkövetkezmények.

 

 

543.

 

2. Agrár-környezetgazdálkodási célprogramok

 

 

544.

 

– szántóföldi célprogramok;

 

 

545.

 

– ültetvényes gazdálkodás;

 

 

546.

 

– gyepgazdálkodás;

 

 

547.

 

– vizes élőhelyeken történő gazdálkodás.

 

 

548.

 

3. Talaj tápanyag-gazdálkodás

 

 

549.

 

4. Az agrár-környezetgazdálkodáshoz kapcsolódó egyéb kérdések

 

 

550.

 

– a Gazdálkodási Napló vezetése;

 

 

551.

 

– a különböző támogatások együttes felvételének lehetőségei;

 

 

552.

 

– az Agrár-környezetgazdálkodási Információs Rendszer (AIR).

 

 

553.

 

5. Az agrárszakigazgatás rendszere

 

 

554.

b8/2

Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések II. [az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 61/2009. (V. 14.) FVM rendelet második képzési időszakához kapcsolódóan]

7

555.

 

A képzés tartalma:

 

 

556.

 

– a jogcímrendelet változásai,

 

 

557.

 

– az AKG intézkedés kapcsolata az ÚMVP II. intézkedéscsoportjának egyéb intézkedéseivel,

 

 

558.

 

– az AKG hatásindikátorainak monitoringja,

 

 

559.

 

– a Gazdálkodási Napló kitöltésével kapcsolatos tapasztalatok,

 

 

560.

 

– gyakran ismételt kérdések,

 

 

561.

 

– a parlagfű elleni védekezés módszerei.

 

 

562.

b9

Erdő-környezetvédelmi kifizetések című képzés a külön jogszabályban meghatározott ezen támogatási jogcímhez kapcsolódóan.

14

563.

 

A képzés tartalma:

 

 

564.

 

1. A természetközeli erdőgazdálkodás feltételrendszere

 

 

565.

 

– az erdőgazdálkodás fenntarthatósága;

 

 

566.

 

– az erdőgazdálkodási szemlélet, gyakorlat változásai;

 

 

567.

 

– jogi szabályozás;

 

 

568.

 

– természetvédelem és erdőgazdálkodás kapcsolata;

 

 

569.

 

– speciális erdőgazdálkodás védett területeken.

 

 

570.

 

2. Az erdő-környezetvédelmi célprogramok

 

 

571.

 

– a célprogramok előírásainak részletes ismertetése;

 

 

572.

 

– a legkedvezőbb célprogramok kiválasztásának szempontjai;

 

 

573.

 

– eljárásrendi kérdések (pl. támogatás igénylése, részleges visszavonás, kötelezettség-átadás, öröklés);

 

 

574.

 

– helyszíni ellenőrzés, jogkövetkezmények.

 

 

575.

 

3. Az erdő-környezetvédelmi intézkedés és más támogatási lehetőségek kapcsolata a különböző támogatások együttes igénybevételének lehetőségei

 

 

576.

 

4. Az agrárszakigazgatás rendszere

 

 

577.

b10

Natura 2000 kifizetések című képzés a külön jogszabályban meghatározott ezen támogatási jogcímhez kapcsolódóan, beleértve az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 gyepterületeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatás részletes szabályairól szóló 128/2007. (X. 31.) FVM rendeletet.

14

578.

 

A képzés tartalma:

 

 

579.

 

1. Általános ismeretek a természetvédelemről és a Natura 2000 területekről

 

 

580.

 

– természetvédelmi alapismeretek;

 

 

581.

 

– a mezőgazdaság kulcsszerepe a környezet- és természetvédelemben;

 

 

582.

 

– a hazai természetvédelem működése;

 

 

583.

 

– az EU ökológiai hálózata: a Natura 2000 hálózat bemutatása;

 

 

584.

 

– jogi szabályozás;

 

 

585.

 

– a Natura 2000 területeken előforduló közösségi és kiemelt közösségi jelentőségű élőhelyek, valamint a növény- és állatfajok bemutatása.

 

 

586.

 

2. A Natura 2000 gyepterületeken történő gazdálkodás

 

 

587.

 

3. A Gazdálkodási Napló vezetése

 

 

588.

 

4. Az agrárszakigazgatás rendszere

 

 

589.

b11

Öntözési, meliorációs és egyéb vízgazdálkodási létesítmény-fejlesztés című képzés az öntözés, melioráció, területi vízgazdálkodás mezőgazdasági üzemi és közösségi létesítményei fejlesztésének támogatásáról szóló 34/2008. (III. 27.) FVM rendeletben meghatározott 2.1. és 3.1. célterülethez kapcsolódóan.

14

590.

 

A képzés tartalma:

 

 

591.

 

Általános rész

 

 

592.

 

– a KAP aktuális kérdései;

 

 

593.

 

– az SPS rendszer;

 

 

594.

 

– a kölcsönös megfeleltetés;

 

 

595.

 

– az agrárszakigazgatás rendszere;

 

 

596.

 

– a gazdálkodás ökonómiája – gazdaságossági számítások.

 

 

597.

 

Speciális rész

 

 

598.

 

– jogcím-specifikus kötelezettségek (monitoring mutatók kitöltése, üzemben tartás stb.);

 

 

599.

 

– kifizetés igénylés eljárási rendje;

 

 

600.

 

– szakszerű üzemeltetés, karbantartás.

 

 

601.

 

Szakmai rész

 

 

602.

 

Öntözés természeti tényezői

 

 

603.

 

– időjárás-változás, változékonyság Magyarországon;

 

 

604.

 

– időjárási szélsőségek;

 

 

605.

 

– a klímaváltozás történelmi vonatkozásai;

 

 

606.

 

A mezőgazdasági termelés kettős veszélyeztetettsége

 

 

607.

 

Aszály

 

 

608.

 

– történelmi aszályos időszakok;

 

 

609.

 

– aszálykárok;

 

 

610.

 

– az aszály enyhítésének lehetőségei;

 

 

611.

 

Öntözés

 

 

612.

 

– öntözésre vízjogilag engedélyezett területek;

 

 

613.

 

– öntözött területek;

 

 

614.

 

– felhasznált vízmennyiség.

 

 

2. melléklet a 90/2011. (X. 3.) VM rendelethez

Az elszámolható kiadások felső határértéke

 

A

B

C

D

1.

Megnevezés

Szakképesítést nem adó
képzés (b1–b11, an1–an19)

OKJ szerinti képzés
(ao1–ao161) és 80 órás Növényvédelmi Tanfolyam (h2)

Mezőgazdasági vontatóvezető képzés (h1)

2.

elméleti óra (tartalmazza a szakképesítést nem adó képzések esetén az oktatási segédlet költségeit is)

1100 Ft/fő/óra

500 Ft/fő/óra

800 Ft/fő/óra

3.

gyakorlati óra

1 300 Ft/fő/óra

600 Ft/fő/óra

5 000 Ft/fő/óra

4.

szervezési költség

5 000 Ft/fő

5 000 Ft/fő

5 000 Ft/fő

5.

vizsgaköltség

18 000 Ft/fő*

30 000 Ft/fő

12 000 Ft/fő


* Csak az an19 Mezőgazdasági szállítás, anyagmozgatás speciális esetei c. képzésnél számolható el a Nemzeti Közlekedési Hatóság által kibocsátott vizsgaigazolásnak a képzést szolgáltató Képző Szervezet részére történő bemutatása esetén. A Nemzeti Közlekedési Hatóság által a vizsgáról kibocsátott visszaigazolás másolatát a kérelemhez mellékelni kell.

1

A rendelet a 11. § alapján hatályát vesztette 2011. október 4. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére