• Tartalom

98/2011. (XII. 31.) OGY határozat

98/2011. (XII. 31.) OGY határozat

a Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról1

2012.01.01.

1. § (1) A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat (a továbbiakban: Házszabály) 107. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A zárószavazás megkezdése előtt írásban – legkésőbb annak az ülésnapnak a megnyitása előtt huszonnégy órával, amely ülésnap napirendjén szerepel az adott törvényjavaslat zárószavazása – módosító javaslatot nyújthat be
a) bizottság, illetve országgyűlési képviselő bármely korábban megszavazott rendelkezéshez kapcsolódóan, ha a megszavazott rendelkezés nincs összhangban az Alkotmánnyal vagy más törvénnyel, a törvényjavaslat már megszavazott rendelkezésével, vagy a törvényjavaslat módosítással nem érintett valamely rendelkezésével, továbbá
b) az előterjesztő, az első helyen kijelölt bizottság és az Alkotmányügyi bizottság az a) pontban és a 94. § (3) bekezdésében foglalt tartalmi korlátozásokra való tekintet nélkül azzal, hogy a módosító javaslat nem terjedhet ki az egységes javaslat által nem érintett törvények rendelkezéseire.”

(2) A Házszabály 107. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A törvényjavaslat záró vitája az (1) bekezdés szerinti módosító javaslatok megtárgyalásából áll. A tárgyalásra, a vitára és a szavazásra a 105–106. § rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy amennyiben nem a Kormány az előterjesztő, akkor nyilatkoznia kell, hogy egyetért-e a törvényjavaslat elfogadásával. A törvényjavaslat záró vitájában a képviselőcsoportok számára azonos idő áll rendelkezésre, amelyet az Országgyűlés a Házbizottság javaslatára – ennek hiányában elnöki javaslat alapján – azon ülés napirendjének megállapítása során határoz meg, amelyen az adott indítvány zárószavazása szerepel. A javaslat tartalmazza a független képviselők számára rendelkezésre álló időt is. Több törvényjavaslat zárószavazása esetén a képviselőcsoportok, valamint a független képviselők számára az egyes törvényjavaslatok záró vitájában rendelkezésre álló időt az Országgyűlés egy döntéssel határozza meg.”

2. § A Házszabály a következő 128/A–128/D. §-sal és azt megelőző alcímmel egészül ki:

„A kivételes sürgős eljárás
128/A. § (1) A törvényjavaslat vagy határozati javaslat (a továbbiakban e címben együtt: törvényjavaslat) előterjesztője kérheti a kivételes sürgős eljárásban történő tárgyalást.
(2) A képviselő által benyújtott, tárgysorozaton lévő törvényjavaslat kivételes sürgős tárgyalására irányuló indítványhoz a képviselők egyötödének támogató aláírása szükséges. Minden képviselő ülésszakonként legfeljebb két kivételes sürgős tárgyalásra irányuló indítványt támogathat.
(3) A kivételes sürgős tárgyalást az Országgyűlés elnökéhez benyújtva, írásban lehet kérni legkésőbb annak az ülésnek a megnyitása előtt egy órával,
a) amely ülés tervezett napirendjén az előterjesztés szerepel, vagy
b) amely ülés napirendjének az előterjesztéssel történő kiegészítését kérik.
(4) Az Alaptörvény és a sarkalatos törvények módosítására, valamint a megalkotásukra irányuló törvényjavaslat tárgyalásánál kivételes sürgős eljárás nem kérhető.
(5) Kivételes sürgős eljárás elrendelésére ülésszakonként legfeljebb hat alkalommal kerülhet sor.
(6) A kivételes sürgős eljárás során a törvényjavaslat tárgyalására és döntéshozatalára irányadó általános rendelkezéseket a 128/A–128/D. §-okban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

128/B. § (1) A kivételes sürgős eljárásban történő tárgyalásról az előterjesztő esetleges felszólalása után az Országgyűlés vita nélkül határoz. A kivételes sürgős eljárásban történő tárgyalás elfogadásához a jelen levő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.
(2) A kivételes sürgős eljárásban történő tárgyalás elfogadása során az Országgyűlés – az előterjesztő javaslata alapján, a (3) bekezdésben, valamint a 128/D. § (1) bekezdésében foglaltakra is figyelemmel – a módosító javaslatok benyújtásának határidejéről, valamint a módosító javaslatokról történő határozathozatal és a zárószavazás időpontjáról is határoz.
(3) A módosító javaslatok előterjesztésére nyitva álló határidő nem lehet kevesebb, mint a kivételes sürgős eljárást elrendelő határozat meghozatalát követő három óra.
(4) A kivételes sürgős eljárás elrendelése után az Országgyűlés elnöke nyomban kijelöli azt a bizottságot, amely a törvényjavaslat bizottsági vitáját lefolytatja és állást foglal a módosító javaslatokról.
(5) A (4) bekezdés szerint kijelölt bizottság legkésőbb annak az ülésnapnak a megnyitása előtt egy órával nyújthat be módosító javaslatot, amely ülésnap napirendjén az adott törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás szerepel.

128/C. § (1) Az Országgyűlés a törvényjavaslatot összevont általános és részletes vitában tárgyalja meg.
(2) A vitában elsőként a törvényjavaslat előterjesztője, majd – amennyiben a törvényjavaslatot nem a Kormány terjesztette elő – a Kormány képviselője szólal fel. Ezt követően a kijelölt bizottság képviselője ismerteti a bizottság ajánlását. A képviselőcsoportok álláspontjukat harminc perces, a független képviselők összesen nyolc perces időkeretben fejthetik ki. Vita közben a kétperces felszólalásokat – a személyes érintettségre történő reagálás kivételével – bele kell számítani az időkeretbe. Az előterjesztőnek a határozathozatal előtt viszontválaszra van joga.

128/D. § (1) A módosító javaslatokról történő határozathozatalra és a zárószavazásra legkorábban a kivételes sürgős eljárást elrendelő határozat meghozatalát követő ülésnapon kerülhet sor.
(2) Az Országgyűlés egy szavazással dönt a kijelölt bizottság által támogatott módosító javaslatokról. A szavazás során a 106. § (1) bekezdés a), d) és e) pontjai, valamint (2)–(4) bekezdései nem alkalmazhatók.
(3) Az Országgyűlés a (2) bekezdés szerinti szavazást követően haladéktalanul zárószavazást tart. A zárószavazás megkezdése előtt a zárószavazás elhalasztását javasolhatja az Alkotmányügyi bizottság. A zárószavazás elhalasztásáról az Országgyűlés vita nélkül határoz.”

3. § (1) Ez az országgyűlési határozat a közzétételét követő napon lép hatályba, és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti.

a) 125. § (1) bekezdésében a „négyötödének” szöveg helyébe a „kétharmadának”,

b) 128. § (1) bekezdésében a „kivételes és sürgős tárgyalása” szöveg helyébe a „kivételes eljárásban történő tárgyalása”

szöveg lép.

1

A határozatot az Országgyűlés a 2011. december 30-i ülésnapján fogadta el. A határozat a 3. § (1) bekezdése alapján hatályát vesztette 2012. január 2. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére