• Tartalom

1/2012. (I. 20.) Korm. rendelet

1/2012. (I. 20.) Korm. rendelet

a hallgatói hitelrendszerről

2015.04.01.

A Kormány a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 42. §-ában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1.1

1. §

2. Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában

1. állami ösztöndíjas hallgató: azon hallgató, akinek a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Fot.) 46. § (3) bekezdése szerint a képzési költségeit az állam viseli;

2. állami részösztöndíjas hallgató: azon hallgató, akinek a Fot. 46. § (3) bekezdése szerint a képzési költségeit az állam részben viseli;

3. államilag támogatott képzésben tanulmányokat folytató hallgató: azon a Fot. 111. § (4) bekezdése szerinti hallgató, aki tanulmányait a Fot. hatályba lépése előtt államilag támogatott képzési formában kezdte meg és folytatja;

4. álláskereső: a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 58. § (5) bekezdés d) pontja szerinti személy;

5. árva: az a hallgató, akinek mindkét szülője, illetve vele egy háztartásban élt hajadon, nőtlen, elvált, vagy házastársától külön élt szülője elhunyt és nem fogadták örökbe;

6. Diákhitel szervezet: kizárólag a hallgatói hitelrendszer működtetésével és a 11. pontban meghatározott hallgatói hitelekkel foglalkozó állami tulajdonú gazdasági társaság;

7. előtörlesztés: a teljesítési határidő előtt az előtörlesztési cél megjelölésével történő, átutalás útján teljesített olyan befizetés, amelynek célja a fennálló tőketartozás csökkentése;

8. Európai Gazdasági Térségben működő felsőoktatási intézmény (a továbbiakban: EGT felsőoktatási intézmény): a 9. pontban foglaltak kivételével az a felsőoktatási intézmény, amely államilag elismert az Európai Unió tagállamában vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államban, illetve abban az államban, amelynek állampolgára az Európai Közösség és tagállamai, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján a szabad mozgás és tartózkodás joga tekintetében az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgárával azonos jogállást élvez;

9. felsőoktatási intézmény: a Fot. 1. mellékletében felsorolt intézmény és a felsőfokú szakképzést folytató szakközépiskola;

10. félárva: az a hallgató, akinek egy szülője elhunyt és nem fogadták örökbe;

11. hallgatói hitel: a Diákhitel szervezet és a hitelfelvevő közötti hitel-, vagy kölcsönszerződés alapján az e rendeletben meghatározott feltételek szerint nyújtott pénzkölcsön, amely – céljait tekintve – több részből áll:

a) szabad felhasználású: a hallgatói hitel azon része, amelyet Fot. 46. § (1) bekezdése szerint tanulmányokat folytató hallgatók, illetőleg a Fot. 111. § (4) bekezdése szerinti államilag támogatott és költségtérítéses képzésben tanulmányokat folytató hallgatók a hallgatói léttel kapcsolatos költségeik finanszírozásához vehetnek igénybe,

b) kötött felhasználású: a hallgatói hitel azon része, amelyet a Fot. 46. § (1) bekezdése szerinti magyar állami részösztöndíjas és önköltséges képzésben tanulmányokat folytató hallgatók képzésük finanszírozása érdekében vehetnek igénybe;

12. hitelfelvevő: az a 3. § (1) bekezdésében, illetve a 21. § (1) bekezdésében meghatározott személy, aki hallgatói hitelt vesz fel vagy korábban hallgatói hitelt vett fel, és tartozását törleszti;

13. hitel futamideje: a hallgatói hitel első folyósításának napjától számított, a hitel és kamata visszafizetéséig tartó időtartam;

14. jogosultsági idő: tanulmányi félévekben meghatározott és tanulmányi hónapokban számított, a hallgatói hitel igénybevételére lehetőséget biztosító maximális időszak;

15. költségtérítéses hallgató: azon a Fot. 111. § (4) bekezdése szerinti hallgató, aki tanulmányait a Fot. hatályba lépése előtt költségtérítéses képzési formában kezdte meg és folytatja;

16. minimálbér: a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló kormányrendeletben a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított személyi alapbér legkisebb összege, a teljes munkaidő teljesítése és havibér alkalmazása esetén;

17. negyedév: három, egymást követő teljes naptári hónapot magában foglaló időszak;

18. önköltséges hallgató: azon hallgató, aki a Fot. 46. § (3) bekezdése szerint a képzési költségeit teljes egészében maga köteles viselni;

19. résztanulmányok folytatása: ha a hallgató külföldi felsőoktatási intézményben vendéghallgatói jogviszony keretében folytat tanulmányokat és szerez kreditet;

20. szülők: a hitelfelvevő születési anyakönyvi kivonatában anyaként és apaként megjelölt személyek;

21.2 tanév: az adott naptári év szeptember 1-jétől a következő naptári év június 30-áig terjedő képzési időszak;

22. tanulmányi félév: az adott naptári év szeptember 1-jétől a következő naptári év január 31-éig terjedő, illetve az adott naptári év február 1-jétől június 30-áig terjedő képzési időszak;

23. tanulmányi hónap: a tanulmányi féléven belüli naptári hónap;

24. törlesztési kötelezettség: a hitelfelvevőnek a törlesztőrészlet határidőben történő megfizetésére vonatkozó kötelezettsége;

25. törlesztőrészlet: az e rendelet alapján meghatározott, a hitelfelvevő által a Diákhitel szervezetnek a törlesztési kötelezettség kezdetét követően, havi rendszerességgel fizetendő összeg.

3. A hallgatói hitel igénybevételének feltételei

3. § (1) Hallgatói hitelre a (2) bekezdésben meghatározott feltételekkel – egyéni hitelbírálat és kockázatértékelés nélkül – jogosult:

a) a magyar állampolgár, a menekültként elismert, valamint a bevándorolt vagy letelepedett jogállású személy, továbbá

b) az a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy, aki

ba) a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi I. törvény (a továbbiakban: Szmtv.) 6. § (1) bekezdés a) pontja alapján három hónapot meghaladó tartózkodásra jogosult,

bb) a ba) pontban meghatározott személy családtagjaként az Szmtv. 6. § (2) bekezdése alapján három hónapot meghaladó tartózkodásra jogosult,

bc) az Szmtv. 7. § (1) bekezdése alapján három hónapot meghaladó tartózkodásra jogosult, vagy

bd) az Szmtv. alapján állandó tartózkodásra jogosult.

(2) A hitelfelvétel feltétele, hogy a hallgató, tanuló (a továbbiakban együtt: hallgató)

a) felsőoktatási intézményben – állami ösztöndíjas, állami részösztöndíjas, önköltséges, államilag támogatott, vagy költségtérítéses képzésben, a Fot. által meghatározott képzési formákban, szinten – érvényes hallgatói, tanulói jogviszonnyal (a továbbiakban együtt: hallgatói jogviszonnyal) rendelkezzen,

b) lakóhelyét a személyiadat- és lakcímnyilvántartásba bejelentette, és

c) tanulmányai folytatása céljából a képzési időszakra bejelentkezett, valamint

d) a hallgatói hitel igénylésekor nincs érvényes, azonos hitelcélú felhasználást biztosító hallgatói hitel-, vagy kölcsönszerződése a Diákhitel szervezettel.

(3) Nem jogosult hallgatói hitelre az, akinek korábban kötött hitel-, vagy kölcsön szerződése megszűnt és hallgatói hiteltartozása van.

(4)3 Nem kezdeményezheti a szabad felhasználású hitelre vonatkozó hallgatói hitelszerződés megkötését az, akit a bíróság jogerősen végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt és a szabadságvesztést még nem hajtották végre, vagy annak végrehajthatósága még nem szűnt meg, kivéve, ha a bíróság az elítéltet feltételes szabadságra bocsátotta.

4. § (1)4 A hallgatói hitel igénybevételére vonatkozó jogosultsági feltételeknek megfelelő hallgatóra vonatkozó jogosultsági idő – a (4) bekezdésben foglalt eltérés hiányában – tizenegy tanulmányi félév, félévenként öt tanulmányi hónap. Abban az esetben, ha a hallgató egységes, osztatlan képzésben vesz részt és a képesítési követelmények szerint a képzési idő meghaladja a tizenegy tanulmányi félévet, a hitelfelvevő jogosultsági ideje megegyezik a képzési idővel, de nem haladhatja meg a tizennégy tanulmányi félévet. A hallgató jogosultsági ideje a hallgatói hitel igénybevételével érintett tanulmányi hónapok számával csökken.

(2) Az egyes tanulmányi félévekre igénybe vehető hallgatói hitel mindaddig nem folyósítható a hitelfelvevő részére, amíg a hitelfelvevőnek lejárt hallgatói hitel tartozása áll fenn a Diákhitel szervezettel szemben.

(3)5 A Diákhitel szervezet nem folyósítja a hallgatói hitelt a hitelfelvevő részére a 40. életéve betöltésének időpontját soron követő tanulmányi félévtől.

(4) A Diákhitel szervezet az (1) bekezdésben meghatározott jogosultsági időt a hallgatói hitelrendszer stabilitásának veszélyeztetése nélkül a 6. §-ban foglalt szakértői felülvizsgálatok és számítások alapulvételével megváltoztathatja, azonban az egyes hitelfelvevőkre az (1) bekezdésében meghatározott időnél alacsonyabb mértékben nem állapíthatja meg.

(5) A hallgatói hitel igénybevételére vonatkozó (4) bekezdés szerint megváltozott jogosultsági időt a Diákhitel szervezet köteles üzletszabályzatában rögzíteni, valamint – a tanulmányi félév megkezdése előtt legalább 7 nappal – két országos napilapban, honlapján, valamint hirdetményként a felsőoktatási intézményben közzétenni.

5. § (1)6 A 2012/2013. tanévtől a hallgató által felvehető hitelek legmagasabb összegei hitelcélok szerint:

a) szabad felhasználású hitelcél esetében tanulmányi hónaponként 50 000 forint,

b) kötött felhasználású hitelcél esetében tanulmányi félévenként a felsőoktatási intézmény részére igazoltan fizetendő képzési költségnek megfelelő összeg.

(2) A Diákhitel szervezet az egyes tanévekre felvehető hitelek összegeit hitelcélok szerint köteles – a tanulmányi félév megkezdése előtt legalább 7 nappal honlapján közzétenni és a közzétételről két országos napilapban, valamint a felsőoktatási intézményben hirdetményt megjelentetni.

(3)7 A szabad felhasználású hitelt a hitelfelvevő – választása szerint – havonta részletekben vagy tanulmányi félévenként egy összegben veheti fel. A kötött felhasználású hitelt a hitelfelvevő tanulmányi félévenként egy összegben igényelheti. A hitelfelvevő kötött felhasználású hitel folyósítására irányuló, Diákhitel szervezettel szemben fennálló követelése a hitel igénybevételére jogosító képzését folytató felsőoktatási intézményre száll át. Az így folyósítandó összeget a Diákhitel szervezet közvetlenül a felsőoktatási intézmény számára utalja át.

(3a)8 A felsőoktatási információs rendszert üzemeltető társaság elektronikus formában továbbítja a Diákhitel szervezet részére a felsőoktatásban nyilvántartott képzések hiteligénylésekhez kapcsolódó alapadatait és az ezen adatokban történő bármely évközi változást.

(4) A szabad felhasználású hitelt igénybe vevő hitelfelvevők általános kamattámogatásban nem részesülnek, azonban a 18. §-ban meghatározott esetekben és feltételek mellett célzott kamattámogatásban részesülhetnek.

(5) A kötött felhasználású hitelt igénybe vevő hitelfelvevők e rendelet 6. és 29. § rendelkezése szerint általános kamattámogatásban részesülnek.

4. A hallgatói hitelek kamatának meghatározása

6. § (1) A hallgatóknak nyújtott hitelek változó kamatozásúak. A kamatláb a következő elemek – százalékos mértékben kifejezett – értékéből áll:

a) a hallgatói hitelrendszer finanszírozása érdekében bevont források kamat és kamatjellegű, valamint egyéb járulékos költségeit, továbbá a 27. § (3) bekezdése alapján elhatárolt aktív, illetve passzív kamatkülönbözetekből időarányosan feloldott összeget figyelembe vevő – a soron következő naptári félévet megelőző naptári félév első és utolsó naptári napja közötti időszakra számított – súlyozott, átlagos forrásköltség,

b) az adott hallgatói hiteltípust igénybevevő hallgatók által alkotott egységes kockázatközösségnek törlesztés nem teljesítését fedező kockázati prémium,

c) a hallgatói hitelrendszer működési költségét és egyéb, bevételekkel nem ellentételezett ráfordításait fedező prémium.

(2) A kamatszámítás módját a Diákhitel szervezet az üzletszabályzatában határozza meg.

(3) A hallgatói hitelek aktuális kamatát a Diákhitel szervezet naptári féléves kamatperiódusban állapítja meg és annak mértékét minden naptári félév első napjától alkalmazza. A kötött felhasználású hitel első kamatperiódusa 2012. október 15-étől 2012. december 31-éig tart. A Diákhitel szervezet köteles a hallgatói hitelek kamatának mértékét minden kamatperiódust megelőző 7 nappal két országos napilapban, honlapján, valamint hirdetményként a felsőoktatási intézményben közzétenni.

(4) A Diákhitel szervezet a hallgatói hitelek kamatának megállapításakor figyelembe veendő kockázati prémium változását és a 14. § (5) bekezdés b) pontja szerinti törlesztési hányadokat minden év május 31-éig aktuáriussal felülvizsgáltatja. Az aktuárius által megállapított kockázati prémiumok mértéket a Diákhitel szervezet a hallgatói hitelek soron következő két félévi kamatának, valamint a 14. § (5) bekezdés b) pontja szerinti törlesztési hányadok meghatározásakor figyelembe veszi.

(5) A Diákhitel szervezet a működési költséget fedező prémium mértékét a Diákhitel szervezet könyvvizsgálatát végző könyvvizsgálóval – az éves beszámoló könyvvizsgálatával egyidejűleg – évente felülvizsgáltatni köteles. A felülvizsgálat eredményét a Diákhitel szervezet a következő félévek hallgatói hitelek kamatának megállapításához figyelembe veheti.

(6) A Diákhitel szervezet a (4)–(5) bekezdésben foglalt felülvizsgálatok eredményeként a hallgatói hitelek kamatát a jövőre nézve megváltoztathatja, azonban a kamatmértéken belül a kockázati prémium és a működési költséget fedező prémium együttes összegét 4,5%-nál magasabbra nem növelheti.

(7) A kötött felhasználású hitel esetében az (1)–(6) bekezdések alapján számított kamatot a hitelfelvevő csak részben fizeti meg. A hitelfelvevő számára felszámítandó kamatláb 2%, míg a fennmaradó kamatrészt az állam általános kamattámogatás formájában utalja át a Diákhitel szervezet részére.

(8) A kamatszámítás kezdő napja a hallgatói hitelszerződés alapján történő hitel folyósításának első napja.

(9) A tárgyévben meg nem fizetett kamat tőkésítésére évente december 31-ei értéknappal kerül sor. A tőkésítésre kerülő kamatösszeg számítása napi kamatszámítással történik. A napi kamat az adott napon fennálló, a befizetésekkel módosított tőketartozás állományra számított egy napra vetített kamat összegével azonos.

5. A hitelszerződés

7. § A hitelfelvevő a hallgatói hitel felvételéről a Diákhitel szervezettel határozatlan időre szóló hitelszerződésben állapodik meg.

8. § A Diákhitel szervezet üzletszabályzatában köteles a hallgatói hitel nyújtásának az általános szerződési feltételeit meghatározni úgy, hogy az legalább a következőket tartalmazza:

a) a hallgatói hitel folyósításának szabályait,

b) a hallgatói hitel kamatozása és a kamat kiszámításának módja,

c) a hallgatói hitel igénybevételének, törlesztésének és előtörlesztésének feltételei,

d) a célzott kamattámogatás igénybevételének és a tartozás elengedésének feltételei,

e) a Diákhitel szervezet által a hitelfelvevő kérelme alapján nyújtott külön szolgáltatások díjai és a hitelfelvevő nem szerződésszerű magatartása miatt a Diákhitel szervezet által külön felszámítható költségtérítések,

f) a szerződés felmondásának esetei és jogkövetkezményei.

9. §9 A Diákhitel szervezet a hallgatónak a hitelszerződés keretében megadott hozzájárulása és a Fot. rendelkezései alapján az e rendeletben meghatározott módon kezeli a felsőoktatási intézmény és a felsőoktatási információs rendszer nyilvántartásában szereplő, a Fot. 3. melléklet I/B. A hallgatók adatai cím 1. rész b) pont ba), bb), bc), – a társadalombiztosítási azonosító jel kivételével – bk) és bl) alpontja, valamint d) és f) pontja szerinti személyes és képzési adatait, valamint a tartózkodásra jogosító okirat érvényességi idejét, a hallgatói hitel folyósításával, jogszerű igénybevételével, törlesztésével és a kamattámogatással kapcsolatban, valamint a törvényben és a 18. § (2) és (4) bekezdésében, a 19. § (7) bekezdésében és a 29. § (4) bekezdésében meghatározott szervezeteknek továbbítja.

10. § (1)10 A hitelfelvevő köteles a 9. §-ban, továbbá a (3) bekezdésben meghatározott kézbesítési meghatalmazott adataiban bekövetkezett minden változást, annak bekövetkezésétől számított 14 napon belül a Diákhitel szervezet részére bejelenteni. A hitelfelvevő értesítési címének, telefonszámának, e-mail címének, kézbesítési meghatalmazottja adatainak vagy fizetési számlájának változását a Diákhitel szervezet erre rendszeresített elektronikus felületén is bejelentheti.

(2) A hitelfelvevő, amennyiben Magyarország területét előreláthatólag legalább két hónapot meghaladó időtartamra elhagyja, vagy elhagyta, – a Diákhitel szervezet tájékoztatási és értesítési kötelezettségének teljesíthetősége érdekében – köteles gondoskodni a postai küldemények átvételére jogosult, belföldi lakóhellyel rendelkező kézbesítési meghatalmazottról.

(3) A kézbesítési meghatalmazott személyazonosító adatait és lakcímét a hitelfelvevő legkésőbb a külföldi tartózkodása megkezdésének időpontját követő 45. napig köteles a Diákhitel szervezet számára bejelenteni. A kézbesítési meghatalmazottnak írásban kell nyilatkoznia a meghatalmazás elfogadásáról.

(4) A Diákhitel szervezet által a kézbesítési meghatalmazott részére küldött postai küldemények a hitelfelvevő joghatályos értesítésének minősülnek.

6. A hallgatói hitel igénylése

11. § (1)11 Amennyiben a hallgató több felsőoktatási intézménnyel áll egy időben hallgatói jogviszonyban, hiteligénylését az általa választott intézménnyel fennálló jogviszony alapján kezdeményezheti.

(2) A felsőoktatási intézmény a Diákhitel szervezettel együttműködve köteles kialakítani a hallgatói jogviszony igazolásának rendjét, ideértve a hallgatói hitellel foglalkozó szervezeti egység megjelölését, amelynek alapján a felsőoktatási intézmény a hallgatói hitel jogszerű folyósítására vonatkozó adatokat szolgáltat a Diákhitel szervezet részére és igazolja a hallgatói jogviszony fennállását, illetve ennek változását.

(3) A hitelfelvevő

a) a kötött felhasználású hitelt a soron következő tanulmányi félévre a Fot. 42. § (4)–(5) bekezdésében foglaltak szerinti beiratkozást, illetve bejelentkezést követően képzési költség fizetési kötelezettség intézmény által meghatározott határidejére figyelemmel,

b) a szabad felhasználású hitelt a tanulmányi félév során a Fot. 42. § (4)–(5) bekezdésében foglaltak szerinti beiratkozást, illetve bejelentkezést követően legkésőbb a tárgyév december 15-éig, illetve a tárgyév május 15-éig

kezdeményezheti a hitel igényléséhez szükséges magyar nyelvű dokumentumok kitöltésével. A hitelszerződés és az igénylés nyomtatványainak hozzáférési helyeit a Diákhitel szervezet köteles közleményben meghirdetni, valamint a nyomtatványok elérhetőségét honlapján biztosítani.

(4) A hitelfelvevő a hallgatói hitel igénybevételére vonatkozó, magyar nyelvű hitelszerződést a Diákhitel szervezet üzletszabályzatában foglalt rendelkezések szerint köteles kitölteni és eljuttatni – a szerződésben szereplő adatok alaki és formai ellenőrzését követően – Diákhitel szervezet részére. A Diákhitel szervezet a hitelfelvevőkkel való kapcsolattartás érdekében harmadik személyek közreműködését veheti igénybe.

12. § (1) A hitelfelvevő szeptember 30-áig, illetve február 28-áig dönthet az igényelt hitelösszeg mértékének megváltoztatásáról. Amennyiben a hitelfelvevő nem nyilatkozik, a hallgató és a Diákhitel szervezet közötti megállapodás alapján a Diákhitel szervezet változatlan feltételekkel folyósítja részére a hitelszerződés alapján a hitelt, ha a folyósítás egyéb feltételei fennállnak. Ez esetben a hitel folyósítására a 13. § (3)–(5) bekezdéseiben meghatározott ellenőrzést követően kerül sor.

(2)12 Amennyiben a hitelfelvevő a hallgatói hitel összegét, igénybevételének gyakoriságát módosítani kívánja, módosítási kérelmét a Diákhitel szervezet üzletszabályzatában meghatározott módon és határidőben kell eljuttatnia a Diákhitel szervezet részére. A hallgatói hitel összege és az igénybevétel gyakorisága a Diákhitel szervezet erre rendszeresített elektronikus felületén keresztül is módosítható.

7. A hallgatói hitelszerződés alapján történő folyósítás

13. § (1) A hallgatói hitelszerződés alapján a hallgatói hitel folyósítása – tekintettel az 5. § (3) bekezdésében foglaltakra is – a folyósítás időszakában havonta részletekben, vagy tanulmányi félévenként egy összegben, az üzletszabályzatban meghatározottak szerint történik. Az adott tanulmányi félévben a hallgatói hitel folyósításának legkorábbi időpontja a tanulmányi félév második tanulmányi hónapjának 15. napja.

(2) A Diákhitel szervezet a hallgatói hitelt forintban utalja az alábbiak szerint:

a) a szabad felhasználású hitelt a hitelfelvevő rendelkezése szerinti megosztásban bármely, Magyarországon székhellyel vagy fiókteleppel rendelkező pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett számlájára utalja, illetve hitelfelvevő és a felsőoktatási intézmény által kötött megállapodás alapján közvetlenül a felsőoktatási intézmény számára utalja a tanulmányokkal kapcsolatosan felmerülő egyéb díjak, költségek finanszírozására, amennyiben a Diákhitel szervezet és a felsőoktatási intézmény között ennek lehetőségére előzetesen együttműködési megállapodás jött létre,

b) a kötött felhasználású hitelt az 5. § (3) bekezdésében foglaltak alapján közvetlenül a felsőoktatási intézmény számára utalja. Amennyiben az igényelt kötött felhasználású hitelt jogszerűen folyósították, de a hallgatói jogviszony bármely ok miatt mégsem jött létre, a felsőoktatási intézmény a Diákhitel szervezet által az adott tanulmányi félévre folyósított kötött felhasználású hitelt a Diákhitel szervezet részére haladéktalanul visszautalja. Amennyiben az igényelt kötött felhasználású hitelt a Diákhitel szervezet jogszerűen folyósította, de a hallgató a hallgatói jogviszonyból eredő kötelezettségeinek szülés, továbbá baleset, betegség, vagy önhibáján kívüli egyéb okból nem tud eleget tenni és emiatt hallgatói jogviszonyát kénytelen a tanulmányi félév során megszakítani a felsőoktatási intézmény a hallgatói jogviszony az ilyen okból történő szüneteltetésének engedélyezését követően a Diákhitel szervezet által az adott tanulmányi félévre folyósított kötött felhasználású hitelt a Diákhitel szervezet részére haladéktalanul visszautalja. A visszautalt összegeket a Diákhitel szervezet előtörlesztésként számolja el.

(3) A felsőoktatási intézmény a hallgatói hitel folyósításának jogszerűsége érdekében a hitelfelvevők hallgatói jogviszonyával kapcsolatos adatokat a Diákhitel szervezet számára adja meg. A Diákhitel szervezet minden tanulmányi hónapban elektronikus adathordozó megküldése vagy közvetlen elektronikus kapcsolat útján megkeresi a felsőoktatási intézményt annak érdekében, hogy a hallgatói hitelre jogosult hitelfelvevők hallgatói jogviszonya fennállására és képzésére vonatkozó adatokat beszerezze. A felsőoktatási intézmény a Diákhitel szervezet által megküldött adatokat köteles a nyilvántartásában tárolt adatokkal összevetni, ellenőrizni és ennek eredményéről a Diákhitel szervezetet elektronikus adathordozó megküldése vagy közvetlen elektronikus kapcsolat útján tájékoztatni.

(4) A Diákhitel szervezet és a felsőoktatási intézmény között egyeztetendő adatok:

a) a hallgató személyes adatai,

b) a tanulmányok folytatása céljából a hallgató képzési időszakra történő bejelentkezésének ténye,

c) a hallgatói jogviszony fennállásának, szünetelésének, megszűnésének ténye,

d) a hallgató által folytatott képzés finanszírozásának típusa,

e) a hallgató által fizetendő önköltségi, költségtérítési díj összege,

f) a hallgató adóazonosító jele,

g)13 a hallgató abszolutóriumának záró időpontja,

h)14

(5)15 A hallgatói hitel folyósításának jogszerűsége és jogszerű igénybevétele érdekében a Diákhitel szervezet a 9. § alapján a felsőoktatási információs rendszerből a hallgatói hitelszerződés alapján a hallgatói hitel folyósítását kérelmező hallgatóról személyazonosító és tanulmányi adatokat szerezhet be. A felsőoktatási információs rendszer a Diákhitel szervezet megkeresésére adatot szolgáltat, a hallgató hallgatói jogviszonya fennállásának, szünetelésének, megszűnésének, tanulmányok folytatása céljából képzési időszakra történő bejelentkezésének tényéről, valamint a hallgató által folytatott képzés finanszírozásának típusáról és a hallgató által fizetendő önköltség összegéről.

(6) A Diákhitel szervezet a hitelfelvevő hallgatói hitel folyósítására vonatkozó jogosultságának – (3) vagy (5) bekezdésben foglaltak szerinti – ellenőrzését követően az üzletszabályzatában rögzített feltételek szerint, visszamenőlegesen a tanulmányi félév kezdetére megkezdi, illetve folytatja a hallgatói hitel folyósítását.

(7)16 A hitelfelvevő a hallgatói hitel folyósításának szüneteltetését és újraindítását a Diákhitel szervezettől bármikor írásban vagy a Diákhitel szervezet erre rendszeresített elektronikus felületén kérheti. Ez esetben a hallgatói hitel folyósítása a hitelfelvevő által megjelölt időponttól, vagy a kérelem beérkezésének időpontjára eső tanulmányi hónaptól szünetel, amennyiben a kérelemben megjelölt időpont, vagy a kérelem beérkezése az adott havi folyósítási határnapot legalább öt munkanappal megelőzi. Amennyiben a kérelem beérkezése az adott havi folyósítási határnapot legalább öt munkanappal nem előzi meg, a hallgatói hitel folyósítása a soron következő tanulmányi hónaptól szünetel. A hallgatói hitel folyósítása a hitelfelvevő által a kérelmében megjelölt időpontig, vagy időpont megjelölés nélküli kérelem esetén a folyósítás újraindítására vonatkozó kérelem Diákhitel szervezethez történő beérkezéséig szünetel.

(8) A hallgatói hitel folyósításának újraindítását – ha annak egyéb feltételei fennállnak – a Diákhitel szervezet a következők szerint teljesíti a hitelfelvevő részére; ha a kérelem a tanulmányi hónap 15-éig a Diákhitel szervezethez megérkezik, az azt követő tanulmányi hónapban, ha a kérelem a tanulmányi hónap 15-ét követően érkezik meg a Diákhitel szervezethez, az azt követő második tanulmányi hónapban.

8. A hallgatói hitelszerződés alapján fennálló tartozás törlesztése

14. § (1)17 A hallgatói hitelszerződés alapján fennálló tartozás törlesztésére és behajtására az e rendeletben meghatározott szabályok, továbbá – a végrehajtáshoz való jog elévülési idejére vonatkozó rendelkezések kivételével – az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvényben (a továbbiakban: Art.) meghatározott rendelkezések az irányadóak. A végrehajtáshoz való jog a végrehajtandó követeléssel együtt évül el, a végrehajtáshoz való jog elévülését bármely végrehajtási cselekmény megszakítja. A törlesztési kötelezettség kezdete – a 23. § (3) bekezdésében, valamint a 32. §-ban foglaltak kivételével – a hallgatói jogviszony megszűnésének, legkésőbb azonban a 40. életév betöltésének időpontját követő negyedik hónap első napja.

(2) A hallgatói hitel törlesztőrészletének alapja – a (3) bekezdésben szabályozott esetet kivéve – a tárgyévet megelőző második évben:

a) a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti összevont adóalapba tartozó és külön adózó, a magánszemély adóbevallásában bevallott, vagy az adóbevallást helyettesítő elszámolásban, az adóhatóság adatszolgáltatás alapján történő adómegállapítása során elszámolt éves jövedelme, kivéve a vagyonátruházásból származó jövedelmet és a vállalkozói adóalapot;

b) az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló 2002. évi XLIII. törvény szerinti, az egyszerűsített vállalkozói adó alapjául szolgáló bevétel;

c) az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló 2005. évi CXX. törvény szerinti, az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás alapjául szolgáló bevétel.

(3) A törlesztésre kötelezett hitelfelvevő a törlesztés beálltának évében és az azt követő évben a törlesztési kötelezettség beállta évét, illetve az azt követő évet megelőző év október 31. napján érvényes minimálbér tizenkétszeres összege után köteles megfizetni a törlesztést.

(4) Ha a hallgatói hitelszerződés alapján fennálló tartozás hitelfelvevő által fizetendő törlesztőrészletének éves alapja nem éri el a minimálbér tizenkétszeres összegét, vagy bármely ok miatt a Diákhitel szervezet nem közli a törlesztőrészlet összegét, akkor a törlesztőrészlet alapjaként – ha e rendelet másképp nem rendelkezik és feltéve, hogy törlesztési kötelezettsége a hitelfelvevőnek fennáll – a tárgyévet megelőző év október 31-én alkalmazandó minimálbér tizenkétszeres összegét kell tekinteni.

(5) Amennyiben e rendelet másként nem rendelkezik a hitelfelvevő tárgyévi havi törlesztő részlete a (2)–(4) bekezdések megfelelő alkalmazásával számított éves jövedelemnek az alábbiak szerint meghatározott százalékának 1/12-ed része:

a) 6%-a szabad felhasználású hitelt igénybe vett hitelfelvevők esetében,

b)18 kötött felhasználású hitel igénybevétele esetén a teljes hiteltartozás – a hallgatói jogviszony megszűnése napján, illetve ha a törlesztési kötelezettség ismételt hallgatói jogviszony miatt ezt követően szünetelt, annak ismételt megszűnése napján, vagy legkésőbb a 40. életév betöltés napján fennálló – összegétől függő legalább 4%-os, legfeljebb a 6. § (4) bekezdés szerinti felülvizsgálat alapján megállapított %-os mértéke.

(5a)19 A Diákhitel szervezet a kötött felhasználású hitel esetén az egyes teljes hiteltartozáshoz tartozó törlesztési hányadokat köteles évente, a 6. § (4) bekezdése szerinti aktuáriusi vizsgálatot követően – a tanulmányi év megkezdése előtt legalább 7 nappal – két országos napilapban, honlapján, valamint hirdetményként a felsőoktatási intézményben közzétenni.

(6) A 6. § (4) bekezdésében előírt felülvizsgálat eredményétől függően a Diákhitel szervezet a Kormány jóváhagyásával az (5) bekezdésben meghatározott %-os törlesztési mértéket megváltoztathatja.

(7) Az állami adóhatóságnak az Art. 177. § (1) bekezdésében meghatározott adatszolgáltatását követően a Diákhitel szervezet évente, minden év december 15-éig közli az (1) bekezdés hatálya alá tartozó hitelfelvevőkkel a következő naptári évre vonatkozó havi törlesztőrészlet összegét, abban az esetben is, ha a hitelfelvevő törlesztési kötelezettsége szünetel. Amennyiben a hitelfelvevő által fizetendő havi törlesztőrészlet összege a törlesztési kötelezettség újraindulása miatt megváltozik, a Diákhitel szervezet a fizetendő törlesztőrészlet összegéről haladéktalanul tájékoztatást küld a hitelfelvevő részére.

(8)20 Ha e rendelet másként nem rendelkezik, akkor a hitelfelvevő a törlesztőrészletet minden hónap 12. napjáig köteles a Diákhitel szervezet részére, az üzletszabályzatban meghatározott módon forintban megfizetni, legalább a hitelszerződés szerződésszámának egyidejű közlésével.

(9)21 A (2) bekezdés szerinti törlesztéssel érintett, de a 19. § (5) bekezdés a) pontja alá nem tartozó hitelfelvevő kérelmezheti a Diákhitel szervezetnél a (4) és (5) bekezdés és a 33. § szerint megállapított törlesztő részlete összegének mérséklését. A törlesztő részlet összegének mérséklése a Diákhitel szervezet erre rendszeresített elektronikus felületén is kezdeményezhető. A törlesztő részlet mérséklésének lehetőségéről a fizetési késedelem esetén küldött értesítőben a Diákhitel szervezet tájékoztatja a hitelfelvevőt.

(10)22 A Diákhitel szervezet legfeljebb 36 naptári hónapra engedélyezheti a hitelfelvevő részére mérsékelt összegű törlesztőrészlet fizetését a (11) bekezdésben foglaltakat figyelembe véve.

(11)23 A Diákhitel szervezet által a hitelfelvevő részére a (10) bekezdés szerint engedélyezett mérsékelt összegű törlesztő részlet összege nem lehet kevesebb a (4)–(5) bekezdés és a 33. § figyelembevételével meghatározott minimális törlesztő részlet összegénél.

15. § A Diákhitel szervezet az üzletszabályzatában meghatározottak szerint egyenlegértesítőt küld a hitelfelvevői részére.

9. A törlesztési kötelezettség szüneteltetése

16. § (1) Ha a hitelfelvevő a törlesztési kötelezettsége kezdetét követően ismételten hallgatói jogviszonyt létesít, a hallgatói jogviszonya létesítésének időpontjától kezdődően törlesztési kötelezettsége a 14. § (1) bekezdésében meghatározott feltételek bekövetkezéséig szünetel, feltéve, hogy a hallgatói jogviszony létesítését legkésőbb az új hallgatói jogviszony létesítés első tanulmányi félévének lezárását követő 3 hónapon belül jelzi a Diákhitel szervezetnek. Ezen határidő elmulasztása jogvesztéssel jár.

(2)24 A hitelfelvevő – a Diákhitel szervezet által e célra rendszeresített nyomtatványon – kérelmet nyújthat be a Diákhitel szervezethez törlesztési kötelezettség szüneteltetése iránt:

a)25 a csecsemőgondozási díjra, a gyermekgondozási díjra és a gyermekgondozási segélyre (a továbbiakban: gyes) való jogosultság, valamint
b) a rehabilitációs ellátásra, rokkantsági ellátásra, rokkantsági járadékra, rehabilitációs járadékra való jogosultság
időszakának (3) és (4) bekezdés szerint meghatározott részére.
(3) A törlesztési kötelezettség a (2) bekezdésben meghatározott jogcímek első napjára visszamenőlegesen szünetelhet, ha az nem korábbi időpont a kérelem benyújtása évének első napjánál. Amennyiben a meghatározott jogcím első napja ennél korábbi időpont, a törlesztés a kérelem benyújtása évének első napjától szünetelhet.
(4)26
(5) A (2) bekezdés a) pontjában meghatározott esetben a hitelfelvevőt a célzott kamattámogatás 18. § (3) és (5) bekezdése szerinti biztosításának idejéig a törlesztési kötelezettség szüneteltetése megilleti. A Diákhitel szervezet a törlesztési kötelezettség szüneteltetését engedélyezi, ha a kérelem a (2)–(3), illetve (8) bekezdésben foglalt feltételeknek megfelel.
(6)27 A hitelfelvevő a kérelem Diákhitel szervezethez történő benyújtását követően a Diákhitel szervezetnek a törlesztési kötelezettség szüneteltetésének tárgyában hozott döntésében foglalt időpontig nem köteles az esedékessé vált törlesztőrészleteket megfizetni. Amennyiben a Diákhitel szervezet a hitelfelvevő kérelmét elutasítja, a hitelfelvevő az elutasító döntés kézhezvételét követő második hónap 12. napjáig köteles a nem teljesített törlesztőrészleteket a késedelem időszakára járó késedelmi kamattal növelt összegben megfizetni. Amennyiben a hitelfelvevő fizetési kötelezettségét nem teljesíti, a Diákhitel szervezet jogosult a hitel-, vagy kölcsönszerződést azonnali hatállyal felmondani.
(7)28 A Diákhitel szervezet a törlesztési kötelezettség szüneteltetése iránti kérelmet elutasító döntésében közli a hitelfelvevővel az esetlegesen meg nem fizetett törlesztőrészlet késedelmi kamattal növelt összegét. A Diákhitel szervezet a kérelemnek helyt adó döntésében megjelöli a törlesztési kötelezettség szüneteltetésének várható utolsó napját. A törlesztési kötelezettség szüneteltetésének engedélyezése esetén a Diákhitel szervezet a törlesztési kötelezettség szüneteltetésének első napjától számított időszakra jutó, befizetett törlesztéseket köteles visszautalni a hitelfelvevőnek az engedély kézhezvételétől számított 15 napon belül tett írásbeli kérelme alapján. Egyéb esetben e törlesztések elszámolására a 17. § (2) bekezdésében foglaltak szerint kerül sor.
(8)29 A rehabilitációs ellátásban, rokkantsági ellátásban, rokkantsági járadékban, rehabilitációs járadékban részesülő hitelfelvevő a törlesztési kötelezettség szüneteltetésének alapjául szolgáló jogcímét a kérelméhez csatolt említett ellátást megállapító, jogerős határozattal, emellett a legutolsó ellátás folyósítási csekkszelvénnyel vagy fizetési számlakivonattal igazolhatja. Abban az esetben, ha a törlesztési kötelezettség szüneteltetésének alapjául szolgáló jogcímét a hitelfelvevő nem igazolja, kérelmét el kell utasítani.
(9)30 Amennyiben a (2) bekezdésben meghatározott, a törlesztési kötelezettség szüneteltetésének alapjául szolgáló jogcím megszűnik, vagy a Diákhitel szervezet szüneteltetésnek helyt adó döntésben meghatározott jogcímben változás következik be, úgy a hitelfelvevő a megszűnést, vagy a változást követő 15 napon belül köteles azt – a Diákhitel szervezet által az e célra rendszeresített nyomtatványon – bejelenteni és a törlesztést folytatni. A jogosultság megszűnésének hónapjára eső törlesztőrészlet időarányos részét – az esedékes törlesztőrészleten felül – a megszűnést követő hónap 12. napjáig kell megfizetni.

10. A hallgatói hitelszerződés alapján fennálló tartozás előtörlesztése

17. § (1) Az előtörlesztés céljának megjelölésével, a hitelszerződés fennállása alatt bármikor, átutalás útján forintban előtörlesztés teljesíthető. Az előtörlesztés összege a hitelfelvevő tőketartozását a (3) bekezdésben foglalt esetet kivéve csökkenti. Az önkéntes előtörlesztés elszámolásának időpontja a Diákhitel szervezet számláján történő jóváírás napja. Az előtörlesztés a törlesztési kötelezettség teljesítése alól nem mentesít. A befizetett előtörlesztésekből a Diákhitel szervezet kizárólag a 19. §-ban meghatározott záró elszámolás pozitív egyenlege után teljesít visszatérítést.

(2) Amennyiben a hitelfelvevő javára szóló befizetés nem az előtörlesztésre vonatkozó szabályok szerint történik, a Diákhitel szervezet az ilyen befizetést elsősorban a költségre, azután a kamatra és végül a tőketartozásra számolja el.

(3) A Diákhitel szervezet jogosult az előtörlesztésre szánt összegből, a hitelfelvevővel szemben fennálló, lejárt hallgatói hitel követelését levonni. A Diákhitel szervezet az előtörlesztésre szánt összegből a lejárt követelés levonása után fennmaradó összeget az (1) bekezdésben foglaltak szerint számolja el.

(4) A hitelfelvevő 14. § (8) bekezdésben meghatározott kötelezettsége a (2) bekezdésben meghatározott teljesítésekre tekintettel, annak mértékéig halasztásra kerül. A halasztás időtartamát a Diákhitel szervezet a 14. § (7) bekezdés szerint közölt törlesztő részlet összegére és a (2) bekezdés szerinti befizetés összegére tekintettel állapítja meg.

11. A hallgatói hitellel kapcsolatos célzott kamattámogatás

18. § (1)31 A szabad felhasználású hitelt igénybe vevő hitelfelvevő – a szerződés időtartama alatt – a fizetendő kamattartozás teljes összegének megfelelő célzott kamattámogatásban részesül a 16. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott időszakra, ha célzott kamattámogatás iránti kérelmét – a Diákhitel szervezet által az e célra rendszeresített nyomtatványon – gyes ellátásra való jogosultság kivételével az ellátásokat folyósító szerv igazolásával ellátva benyújtja a Diákhitel szervezethez. Ha a célzott kamattámogatás jogcíme a gyes, a célzott kamattámogatás és a törlesztési kötelezettség szüneteltetése a Diákhitel szervezet erre rendszeresített elektronikus felületén is igényelhető. A gyes ellátásra való jogosultságot a Diákhitel szervezet az egységes szociális nyilvántartásban közvetlen lekérdezéssel ellenőrzi. A célzott kamattámogatásra való jogosultság igazolására szolgáló dokumentum a törlesztési kötelezettség szüneteltetésére való jogosultság igazolására is szolgál.

(2)32 A célzott kamattámogatás anyagi fedezetét a családpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) költségvetésében kell biztosítani. A célzott kamattámogatás összegét a családpolitikáért felelős miniszter a Diákhitel szervezet számlájára a jogosult hitelfelvevő megjelölésével utalja át.

(3)33 Az (1) bekezdésben meghatározott igénylés alapján a Diákhitel szervezet dönt a célzott kamattámogatásról, kérelemnek helyt adó döntésében megjelölve az igényjogosultság kezdő és várható utolsó napját. A Diákhitel szervezet döntését írásban közli a hitelfelvevővel.

(4)34 Ha a célzott kamattámogatásra vonatkozó kérelmet a Diákhitel szervezet elutasítja, a hitelfelvevő a kamattámogatásra jogosító feltételeknek való megfelelés megállapítása iránt kifogást nyújthat be a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszter részére az írásbeli elutasítás kézhezvételétől számított 15 napon belül.

(5)35 Amennyiben a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszter megállapítja, hogy a hitelfelvevő a kérelem Diákhitel szervezethez történő benyújtásakor az e rendelet szerinti igénybevételi feltételeknek megfelelt, akkor a kamattámogatásról a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszter dönt. A pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszter döntését írásban közli a Diákhitel szervezettel és a hitelfelvevővel.

(6)36 Ha a célzott kamattámogatás igénybevételének alapját képező jogcímnek a (3) vagy (5) bekezdés szerint megjelölt időszakára tekintettel változás következik be, akkor azt a célzott kamattámogatást igénybe vevő hitelfelvevőnek a 16. § (2) bekezdés a) pontja szerinti jogosultság megszűnését, vagy meghosszabbítását követő 15 napon belül a Diákhitel szervezethez írásban – a Diákhitel szervezet által az erre a célra rendszeresített nyomtatványon – be kell jelentenie. A (3)–(5) bekezdésben foglaltakat ez esetben is alkalmazni kell azzal, hogy a jogosultsági időnek a (3) és (5) bekezdés szerinti döntésben megjelölt időpont előtti megszűnéséhez igazolást csatolni nem kell.

(7) Ha a (3) és (5) bekezdés szerinti döntésben megjelölt, a célzott kamattámogatás alapjául szolgáló jogcím megváltozik, akkor a hitelfelvevőnek az (1) bekezdésben meghatározottak szerint kell a célzott kamattámogatást kérelmeznie.

(8)37

(9)38 Nem számít jogosulatlan igénybevételnek az, ha a hitelfelvevő célzott kamattámogatásra való jogosultságának megszűnését a (6) bekezdésben meghatározott határidőn belül bejelenti, vagy a célzott kamattámogatásra való jogosultság más jogcímen megilleti, azonban a családpolitikáért felelős miniszter tovább folyósítja az eredeti jogcím alapján a Diákhitel szervezetnek a kamattámogatás összegét.

12. A hallgatói hitel záró elszámolása, a hitelszerződés megszűnése és felmondása

19. § (1) A hitelszerződés megszűnik

a) ha a hitelfelvevő minden tartozását kamatokkal együtt megfizette – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel,

b) ha a hitelfelvevő elérte a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény szerinti öregségi nyugdíjkorhatárt, függetlenül attól, hogy van-e személyi jövedelemadó-köteles jövedelme,

c) a hitelfelvevő halálával,

d) a hitelfelvevő általi felmondással,

e) a Diákhitel szervezet általi felmondással,

f) az egészségkárosodást igazoló jogerős határozat Diákhitel szervezethez történő benyújtásakor, amennyiben a hitelfelvevő az orvosi szakvélemény szerint nem rehabilitálható, és szakorvosi felülvizsgálat megállapította, hogy rokkantsági állapota maradandóan és véglegesen romlott, egészségügyi felülvizsgálata nem szükséges.

(2) Amennyiben az (1) bekezdés a) pontja szerinti eseményre a 14. § (1) bekezdésében meghatározott időpontot megelőzően vagy a 16. § (1) bekezdésben meghatározott időtartam alatt kerül sor, a hitelszerződés megszűnéséhez a hitelfelvevő felmondása szükséges.

(3) A hitelszerződés (1) bekezdés b), c) és f) pontja szerinti megszűnése esetében a hitelfelvevő teljes tartozását el kell engedni.

(4)39 A határozatlan idejű hitelszerződést a hitelfelvevő 15 napos felmondási idővel felmondhatja. A felmondási idő elteltével a teljes tartozás egy összegben esedékessé válik.

(5) A hitelszerződés a Diákhitel szervezet általi azonnali hatályú felmondással megszűnik:

a)40 ha a hitelfelvevő hátralékos tartozása a részére – a törlesztési kötelezettség szüneteltetésével érintett időszakot ide nem értve – előírt havi törlesztőrészletek egy évnek megfelelő összegét meghaladja, feltéve, hogy a hitelfelvevő e tartozását a Diákhitel szervezet írásbeli felszólításában foglalt határidőben nem teljesíti,

b) ha a hitelfelvevő a 3. §-ban meghatározott bármely feltétel hiánya ellenére vette igénybe a hallgatói hitelt (jogosulatlan hitelfelvétel),

c) a hitelfelvevő üzletszabályzatban meghatározott súlyos szerződésszegése esetén,

d) a 16. § (6) bekezdése esetében.

(6) Az (5) bekezdés a)–b) pontja esetében a Diákhitel szervezet köteles a hitelszerződést felmondani.

(7) A szerződés felmondása esetén a még meg nem fizetett teljes tartozás egy összegben esedékessé és lejárttá válik, és a Diákhitel szervezet jogosult azt meg nem fizetés esetén – az Art. rendelkezései szerint – behajtásra átadni az állami adóhatóságnak.

(8)41 A Diákhitel szervezet a hitelszerződés megszűnését követően záró elszámolást készít. Amennyiben a Diákhitel szervezet a hitelfelvevő egyenlegén túlfizetést számol el, a záró elszámolásban a túlfizetés összegéről a hitelfelvevőt értesíti, és a túlfizetés összegét a hitelfelvevő által megadott számlaszámra utalja.

13. A hallgatói hitel EGT felsőoktatási intézményben folytatott tanulmányok alapján történő igénybevételének különös feltételei

20. § A hallgatói hitel EGT felsőoktatási intézményekben – a résztanulmányok folytatásának kivételével – oklevél megszerzésére irányuló képzésben folytatott tanulmányok alapján történő igénybevételének külön feltételeire a jelen rendeletben foglaltakat a 21–23. §-ban foglalt eltéréssel kell alkalmazni.

21. § (1) E rendelet 5. § (1) bekezdés a) pontja szerinti hitelre – egyéni hitelbírálat és kockázatértékelés nélkül – jogosult a 3. § (1) bekezdés a) pontjában felsorolt személy, aki EGT felsőoktatási intézményben oklevél megszerzésére irányuló olyan képzésben vesz részt, amely Magyarországon elismerhető felsőfokú végzettséget ad, és a hallgatói hitel igénybevételének a 3. § (2) bekezdés b)–d) pontjaiban meghatározott feltételeit teljesíti, valamint nem esik a 3. § (3) bekezdése szerinti kizáró ok alá.

(2) Az EGT felsőoktatási intézményben folytatott tanulmányok alapján folyósított hallgatói hitelt a hitelfelvevő tanulmányi félévenként kizárólag egy összegben veheti fel.

22. § (1) A hitelfelvevő a tanulmányi félév során a tárgyév december 15-éig, illetve a tárgyév május 15-éig kezdeményezheti a hallgatói hitelszerződés megkötését. A hallgatói hitelszerződés megkötését a hitelfelvevő – a szerződésben szereplő adatok alaki és formai ellenőrzését követően – a Diákhitel szervezet üzletszabályzatában foglalt rendelkezések szerint kezdeményezi.

(2) Az EGT felsőoktatási intézményben folytatott tanulmányok alapján igényelt hallgatói hitel esetében a hitelfelvevő köteles benyújtani a Diákhitel szervezet részére

a) első alkalommal, a tanulmányai megkezdésekor az érintett EGT felsőoktatási intézménnyel fennálló hallgatói jogviszonyára, valamint a folyósításhoz szükséges képzési adataira vonatkozó, a külföldi felsőoktatási intézmény által kiállított igazolásokat, valamint azok hiteles magyar nyelvű fordítását,

b) a további tanulmányi félévek során az érintett EGT felsőoktatási intézménnyel fennálló hallgatói jogviszonyára vonatkozó, a külföldi felsőoktatási intézmény által kiállított igazolást, valamint annak hiteles magyar nyelvű fordítását.

(3) A Diákhitel szervezet a (2) bekezdés rendelkezéseitől eltérően nem hiteles fordítást is elfogad azon nyelvek esetén, amelyeket a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény hatálya alá tartozó ügyekben eljáró hatóságok kijelöléséről, valamint nyilatkozattételi kötelezettség alá eső szolgáltatások felsorolásáról szóló 33/2008. (II. 21.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdése alapján eljáró hatóság az internetes honlapján közzétett.

(4) A Diákhitel szervezet az igazolás hozzá érkezését követő 8 napon belül a külföldi felsőoktatási intézmény jogállásával, valamint a hallgató által folytatott képzéssel kapcsolatban kétség esetén állásfoglalás céljából megkeresheti az Oktatási Hivatalt. A hitelfelvevő által benyújtott igazolással kapcsolatos állásfoglalását az Oktatási Hivatal az igazolás hozzá érkezését követő 15 napon belül köteles megküldeni a Diákhitel szervezet részére.

(5) A Diákhitel szervezet a hallgatói hitel folyósítását csak a hitelfelvevővel kötött érvényes és hatályos hitel-, vagy kölcsönszerződés értelmében – a (2) bekezdésben foglalt feltételek bekövetkezése esetén – teljesítheti, a tanulmányi félév kezdetére visszamenőlegesen.

23. § (1) Az EGT felsőoktatási intézményben folytatott tanulmányok alapján igényelt hallgatói hitelt a Diákhitel szervezet tanulmányi félévenként egy összegben, a jogosultsági feltételek fennállása esetén az üzletszabályzatában meghatározottak szerint utalja a hitelfelvevő részére.

(2) A folyósítási feltételek fennállása esetén a Diákhitel szervezet a hallgatói hitelszerződés alapján folyósított hallgatói hitelt forintban, átutalással, a hitelfelvevő bármely Magyarországon bejegyzett pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlájára köteles átutalni.

(3) A hallgatói hitel folyósítása érdekében a hallgatói jogviszonya fennállását a hitelfelvevő minden tanulmányi félévben az adott tanulmányi félév második hónapjának utolsó napjáig köteles igazolni – a rendelet 22. §-ának (2) bekezdés b) pontja szerint – a Diákhitel szervezet számára. Abban az esetben, ha a hitelfelvevő a hallgatói jogviszonya fennállását az adott tanulmányi félévben nem igazolja, a hallgatói jogviszony igazolással igazolt tanulmányi félév elteltét követő második negyedév első napjától kezdődően törlesztési kötelezettség terheli.

(4) A hitelfelvevő hallgatói jogviszonya fennállását a folyósítás szüneteltetésével érintett időszak alatt is köteles a Diákhitel szervezet számára igazolni.

14. Elnevezések védelme

24. § A „hallgatói hitel”, a „hallgatói kölcsön”, a „diákhitel” és a „diákkölcsön” elnevezések és jelzős alakjaik, továbbá rokon értelmű vagy idegen nyelvű megfelelőik csak az Art. és az e rendeletben meghatározott szabályok alapján működő hallgatói hitelrendszer tekintetében alkalmazhatóak.

15. A Diákhitel szervezet

25. § (1)42 A Diákhitel szervezet a hallgatói hitelrendszer működtetését és a hallgatói hitelszerződések alapján a hallgatói hitelek folyósítását végzi. E célok elérése érdekében szükséges tevékenységeken kívül elsődleges célja és alapvető feladatai teljesítésének veszélyeztetése nélkül adatfeldolgozói és a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvényben meghatározott ügynöki tevékenységet is folytathat az adatvédelmi jogszabályok figyelembevételével és a tulajdonosi jogok gyakorlójának jóváhagyásával.

(2) A Diákhitel szervezet az államilag garantált forrásait kizárólag a hallgatói hitelek kihelyezésére, az állami kezességvállalással kibocsátott értékpapírok és egyéb, államilag garantált forrásbevonások alapján fennálló fizetési kötelezettségeinek teljesítésére, működési költségeinek fedezésére és a kibocsátott értékpapírok és forrásbevonások alapján fennálló fizetési kötelezettségeinek teljesítésére használhatja fel.

(3) A hallgató hozzájárulása alapján a Diákhitel szervezet nyilvántartást vezet, amely tartalmazza a hitelfelvevő személyazonosító adatait, a szerződésre, annak teljesítésére, a célzott kamattámogatásra vonatkozó adatokat, információkat, továbbá azokat az adatokat, amelyek nyilvántartását jogszabály kötelezővé teszi.

(4) A Diákhitel szervezet megbízza az Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaságot, hogy a hallgatói hitelrendszer finanszírozásához szükséges források biztosítása érdekében a pénz- és tőkepiacokon eljárjon, illetve az állam által garantált hitelek felvételének megszervezésében közreműködjön.

(5) A Diákhitel szervezet rendszeresen tájékoztatja az államháztartásért felelős minisztert a hallgatói hitelállományról, az igénybe vett forrásokról és a törlesztések és az állami kezesség érvényesítésének valószínűségéről.

(6) A Diákhitel szervezet által állami kezességvállalás mellett kibocsátásra kerülő, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok mint pénzügyi eszközök elhelyezését az Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság szervezi és a Diákhitel szervezet részére a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 5. § (1) bekezdés a)–b) és g) pontjaiban meghatározott befektetési szolgáltatási tevékenységet végez, valamint a Bszt. 5. § (2) bekezdés d) és g) pontjaiban meghatározott befektetési szolgáltatási tevékenységet kiegészítő szolgáltatást nyújt.

(7)43 A Diákhitel szervezet feladatait a Diákhitel Központ Zrt. látja el.

16. Diákhitel kockázati céltartalék képzése

26. § (1) A Diákhitel szervezet hitelezési tevékenységével kapcsolatos kockázatok fedezetére – egyéb ráfordításai között elszámolva – kockázati céltartalékot képez (a továbbiakban: diákhitel kockázati céltartalék). A diákhitel kockázati céltartalék képzése a mérleg fordulónapjával a (3) bekezdésben foglaltaknak megfelelően történik.

(2) A diákhitel kockázati céltartalékot a behajthatatlan és a 19. § (3) bekezdése alapján leírt hallgatói hiteltartozásokból eredő veszteségek ellentételezésére, a veszteség összegében – legfeljebb a céltartalék meglévő összegében – kell felhasználni az egyéb bevételek között elszámolva.

(3) A diákhitel kockázati céltartalék tárgyévi képzése a mérleg fordulónapjával a (2) bekezdésben foglalt leírásokat és céltartalék felhasználást követően – annak figyelembevételével – a ki nem egyenlített kamattartozások tőkésítését is magába foglaló hallgatói hiteltartozások állományára az aktuárius által meghatározott tárgyévi kockázati szint és kockázati prémium alapján megállapított tárgyévben szükséges céltartalék szintjéig történik. Ha a diákhitel kockázati céltartalék mérleg-fordulónapi állománya meghaladja a tárgyévben szükséges céltartalék szintjét, akkor a céltartalék többletet fel kell szabadítani az egyéb bevételek között elszámolva.

(4) A Diákhitel szervezet a számviteli politikájában rögzíti a hallgatói hitelek (3) bekezdés szerinti tárgyévi kockázati szintjének, a kockázati prémiumnak és a diákhitel kockázati céltartalék tárgyévben szükséges szintjének az aktuárius által meghatározott megállapítási módját.

17. A Diákhitel szervezet működési és forrásköltségeinek elhatárolása

27. § (1)44 A Diákhitel szervezet az egyes években felmerülő, a kamatbevételekben foglalt működési költséget, valamint egyéb, bevételekkel nem ellentételezett ráfordításokat fedező prémiummal nem fedezett működési költséget és egyéb, bevételekkel nem fedezett ráfordításokat aktív időbeli elhatárolásként mutatja ki. Az elhatárolt költségek teljes feloldását követően a Diákhitel szervezet az adott naptári félévben (kamatperiódusban) a hallgatói hitelek kamatában megtérült működési költséget, valamint egyéb, bevételekkel nem fedezett ráfordításokat fedező prémiumbevétel és az adott naptári félévben (kamatperiódusban) ténylegesen felmerült működési költségek, valamint egyéb, bevételekkel nem fedezett ráfordítások különbözetét a különbözet jellegétől függően aktív vagy passzív elhatárolásként mutatja ki az egyéb ráfordításokkal szemben. Egy adott kamatperiódusból származó különbözet időbeli elhatárolása a soron következő kamatperiódusban kerül megszüntetésre az egyéb ráfordításokkal szemben.

(2) Az adott kamatperiódusból származó különbözet meghatározásakor az előző kamatperiódusból származó különbözet időbeli elhatárolásának feloldását is számításba kell venni. Az egyes kamatperiódusokban elhatárolt összegeket és azok megszüntetését analitikusan elkülönítetten kell nyilvántartani és az éves beszámoló kiegészítő mellékletében be kell mutatni.

(3)45 A Diákhitel szervezet az adott naptári félévben (kamatperiódusban) a hallgatói hitelek finanszírozása érdekében bevont források kamat- és kamatjellegű ráfordításainak, valamint a kamat- és kamatjellegű (kockázati és működési prémiumot nem tartalmazó) bevételeinek különbözetét aktív vagy passzív elhatárolásként mutatja ki a különbözet jellegétől függően a fizetendő kamatokkal és kamatjellegű ráfordításokkal szemben. Egy adott naptári félévből (kamatperiódusból) származó kamatkülönbözet időbeli elhatárolása a következő tíz kamatperióduson keresztül, időarányosan kerül megszüntetésre a fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordításokkal szemben. Az egyes kamatperiódusokban elhatárolt összegeket és azok megszüntetését analitikusan elkülönítetten kell nyilvántartani és az éves beszámoló kiegészítő mellékletében be kell mutatni.

18. Méltányossági esetek

28. § (1) Annak a hitelfelvevőnek,

a) akinek mindkét szülője álláskereső, vagy

b) aki árva, vagy

c) aki félárva és az élő szülője álláskereső,

és tanulmányait az e rendelet hatálybalépésekor és azt követően is államilag támogatott, vagy költségtérítéses, képzésben folytatja, tanulmányi hónaponként továbbra is jogosult a hallgatói hitelrendszerről és a Diákhitel Központról szóló 86/2006. (IV. 12.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése szerint meghatározott legmagasabb összegeknél 10 000 Ft-tal magasabb összegű hallgatói hitel felvételére.

(2) Az (1) bekezdés szerinti hitelösszegeket a hitelfelvevő legfeljebb két tanulmányi félévre veheti igénybe.

(3) Az (1) bekezdés szerinti hallgatói hitel igénybevétele érdekében a hitelfelvevő köteles közvetlenül a Diákhitel szervezet részére benyújtani

aa) születési anyakönyvi kivonatának másolatát,

ab) harminc napnál nem régebbi okirati igazolást arról, hogy mindkét szülő álláskereső,

ba) születési anyakönyvi kivonatának másolatát,

bb) a szülők halotti anyakönyvi kivonatának másolatát,

ca) születési anyakönyvi kivonatának másolatát,

cb) harminc napnál nem régebbi okirati igazolást arról, hogy az élő szülője álláskereső,

cc) a szülő halotti anyakönyvi kivonatának másolatát.

Az ab) és a cb) pontban foglalt okiratot a hitelfelvevőnek tanulmányi félévenként kell benyújtani a Diákhitel szervezet részére.

19. Általános kamattámogatás

29. §46 (1) A kötött felhasználású hitelt igénybe vevő hallgatónak hitelszerződése fennállásának időszaka alatt az állam általános kamattámogatást biztosít a központi költségvetés terhére. Az általános kamattámogatás mértéke a hitelfelvevő által fizetendő a 6. § (7) bekezdésében meghatározott kamatot meghaladó összeg.

(2) Az általános kamattámogatás összegét az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 14. § (4) bekezdés d) pontja szerinti költségvetési fejezetben kell elszámolni.

(3) Az általános kamattámogatás összegét az állam nevében a kincstár folyósítja a Diákhitel szervezet utólagos elszámolása alapján.

(4) A Diákhitel szervezet az elszámolást havonta a tárgyhónapot követő hónap 10. napjáig elektronikus levélben megküldi a kincstár részére. A levélnek tartalmaznia kell a kötött felhasználású hitelek után igényelt adott havi összes kamattámogatást. Az ezt alátámasztó elszámolásnak elektronikusan szerkeszthető táblázatos formátumban tartalmaznia kell:

a) az egyes hitelfelvevők természetes személyazonosító adatait, lakcímadatának irányítószámát, adóazonosító jelét,

b) az egyes hitelfelvevők részére az adott félévben folyósított kötött felhasználású hitel összegét és az adott hónap utolsó napján fennálló aktuális tőketartozásának összegét,

c) az egyes hitelfelvevők részére az adott hónapban igényelt kamattámogatás összegét,

d) annak a felsőoktatási intézménynek a megjelölését, amelyben az egyes hitelfelvevők hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek.

(5) A kincstár a Diákhitel szervezet által igényelt támogatási összeg kifizetését a tárgyhónapot követő hónap 25. napjáig teljesíti.

(6)47 A Diákhitel szervezet negyedévente, a negyedév 10. napjáig elektronikus úton személyes adatokat nem tartalmazó adatszolgáltatást teljesít az államháztartásért felelős miniszternek a tárgyévre és a következő három naptári évre várható kamattámogatás összegéről, a kötött felhasználású hitelekre vonatkozó szerződések számáról, a támogatott hitelállományról és az addig lehívott támogatások összegéről.

Záró rendelkezések

30. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben meghatározott kivételekkel – 2012. augusztus 1-jén lép hatályba, rendelkezéseit – a (3)–(4) bekezdésben foglalt eltéréssel – a már megkötött kölcsönszerződésekre is alkalmazni kell.

(3) A 4. § (3) bekezdésének rendelkezését nem kell alkalmazni a Diákhitel szervezettel e rendelet hatálybalépését megelőzően kölcsönszerződést kötött azon hitelfelvevők esetében, akik a 40. életévük betöltését követően még a hallgatói hitel igénybevételére rendelkeznek jogosultsági idővel.

(4) A hallgatói hitel visszafizetésének megkezdésére szolgáló, a 14. § (1) bekezdésében meghatározott időpont az e rendelet hatálybalépése előtt hallgatói hitelt igénybe vett, 40. életévük betöltésének időpontjában még hiteligénylési idővel rendelkező hitelfelvevők esetében, a hallgatói jogviszony megszűnésének időpontja, legkésőbb azonban jelen rendelet hatálybalépését megelőző napon a Diákhitel szervezet által nyilvántartott képzési adatok szerint a hallgatói hitelrendszerről és a Diákhitel Központról szóló 119/2001. (VI. 30.) Korm. rendelet rendelkezései alapján számított hiteligénylési idő elteltének időpontját követő hónap első napja.

31. § (1) Ezen rendelet hatálybalépésének időpontjában államilag támogatott és költségtérítéses képzésben tanulmányokat folytató azon hitelfelvevő, aki 2012. május 15-e előtt kötött kölcsönszerződést a hitelt továbbra is változatlan feltételekkel veheti igénybe.

(2)48

32. §49

33. §50 (1) A hallgatói hitel tárgyévi havi törlesztő részletének mértéke a 31. § (1) bekezdése szerinti államilag támogatott képzésben részt vevő hitelfelvevő esetében a 14. § (2)–(4) bekezdések megfelelő alkalmazásával számított éves jövedelem hat – a költségtérítéses képzésre tekintettel a hallgatói hitelrendszerről és a Diákhitel Központról szóló 86/2006. (IV. 12.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdésében meghatározott 50 000 forintos hitelösszeget akár egy alkalommal is igénybe vett hitelfelvevő esetében nyolc – százalékának 1/12-ed része.

(2) A 28. § (1) bekezdés alapján folyósítható hallgatói hitelt akár egy alkalommal is igénybe vevő hitelfelvevő tárgyévi havi törlesztő részlete a 14. § (2)–(4) bekezdések megfelelő alkalmazásával számított éves jövedelem nyolc – a költségtérítéses képzésre tekintettel meghatározott legnagyobb hitelösszeget akár egy alkalommal is igénybevett hitelfelvevők esetében kilenc – százalékának 1/12-ed része.

34. §51 A hallgatói hitelrendszerről szóló 1/2012. (I. 20.) Korm. rendelet módosításáról szóló 293/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Mód R.) 4. § (2) bekezdésével és 6. §-ával megállapított 14. § (10) bekezdését és 19. § (5) bekezdés a) pontját a Mód R. hatálybalépésekor52 még meg nem szűnt szerződésekre is alkalmazni kell.

34/A. §53 A Mód R. 2. §-ával, 4. § (1) bekezdésével, 5. §-ával, 10 §-ával és 11. § b)–c) pontjával megállapított 4. § (1) és (3) bekezdését, 14. § (1) bekezdését, 14. § (5) bekezdés b) pontját, 14. § (8) bekezdését, 16. § (6), (7) és (9) bekezdését, 18. § (6) bekezdését a 2015. február 1-jét megelőzően megkötött és 2015. február 1-jén még meg nem szűnt szerződésekre is alkalmazni kell. E rendeletnek a Mód R. 11. § a) pontjával hatályon kívül helyezett 16. § (4) bekezdését a 2015. február 1-jét megelőzően megkötött és 2015. február 1-jén még meg nem szűnt szerződések esetén sem kell alkalmazni.

35. § Ez a rendelet a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:

a) a Tanács 2003/109/EK tanácsi irányelve (2003. november 25.) a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról, 11. cikk (1) bekezdés b) pont és 21. cikk;

b) az Európai Parlament és a Tanács 2004/38/EK irányelve (2004. április 29.) az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről, 24. cikk.

36. § (1)54

(2)55

1

Az 1. alcímet (1. §) a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 632. §-a hatályon kívül helyezte.

2

A 2. § 21. pontja a 224/2012. (VIII. 15.) Korm. rendelet 13. § a) pontja szerint módosított szöveg.

3

A 3. § (4) bekezdését a 293/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

4

A 4. § (1) bekezdése a 293/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

5

A 4. § (3) bekezdése a 293/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

6

Az 5. § (1) bekezdése a 224/2012. (VIII. 15.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

7

Az 5. § (3) bekezdése a 293/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

8

Az 5. § (3a) bekezdését a 293/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdése iktatta be.

9

A 9. § a 224/2012. (VIII. 15.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

10

A 10. § (1) bekezdése a 224/2012. (VIII. 15.) Korm. rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

11

A 11. § (1) bekezdése a 224/2012. (VIII. 15.) Korm. rendelet 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

12

A 12. § (2) bekezdése a 224/2012. (VIII. 15.) Korm. rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

13

A 13. § (4) bekezdés g) pontja a 224/2012. (VIII. 15.) Korm. rendelet 13. § b) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 13. § (4) bekezdés h) pontja a 224/2012. (VIII. 15.) Korm. rendelet 14. § b) pontja alapján nem lép hatályba.

15

A 13. § (5) bekezdése a 224/2012. (VIII. 15.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

16

A 13. § (7) bekezdése a 224/2012. (VIII. 15.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

17

A 14. § (1) bekezdése a 293/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet 10. § a) pontja szerint módosított szöveg.

18

A 14. § (5) bekezdés b) pontja a 224/2012. (VIII. 15.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdésével megállapított, a 293/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet 10. § a) pontja szerint módosított szöveg.

19

A 14. § (5a) bekezdését a 224/2012. (VIII. 15.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdése iktatta be.

20

A 14. § (8) bekezdése a 293/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

21

A 14. § (9) bekezdése a 224/2012. (VIII. 15.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

22

A 14. § (10) bekezdése a 293/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

23

A 14. § (11) bekezdése a 224/2012. (VIII. 15.) Korm. rendelet 13. § c) pontja szerint módosított szöveg.

24

A 16. § (2) bekezdése a 224/2012. (VIII. 15.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

25

A 16. § (2) bekezdés a) pontja a 364/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 132. §-a szerint módosított szöveg.

26

A 16. § (4) bekezdését a 293/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet 11. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

27

A 16. § (6) bekezdése a 293/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet 10. § b) pontja szerint módosított szöveg.

29

A 16. § (8) bekezdése a 224/2012. (VIII. 15.) Korm. rendelet 7. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

30

A 16. § (9) bekezdése a 293/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

32

A 18. § (2) bekezdése a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 631. § a) pontja szerint módosított szöveg.

33

A 18. § (3) bekezdése a 224/2012. (VIII. 15.) Korm. rendelet 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

34

A 18. § (4) bekezdése a 70/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 189. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

35

A 18. § (5) bekezdése a 70/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 189. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

36

A 18. § (6) bekezdése a 293/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet 11. § c) pontja szerint módosított szöveg.

37

A 18. § (8) bekezdését a 70/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 189. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

38

A 18. § (9) bekezdése a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 631. § c) pontja szerint módosított szöveg.

39

A 19. § (4) bekezdése a 224/2012. (VIII. 15.) Korm. rendelet 13. § g) pontja szerint módosított szöveg.

40

A 19. § (5) bekezdés a) pontja a 293/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

41

A 19. § (8) bekezdése a 224/2012. (VIII. 15.) Korm. rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

42

A 25. § (1) bekezdése az 537/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 75. §-a szerint módosított szöveg.

43

A 25. § (7) bekezdését a 224/2012. (VIII. 15.) Korm. rendelet 10. §-a iktatta be.

44

A 27. § (1) bekezdése a 293/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

45

A 27. § (3) bekezdése a 293/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet 7. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

46

A 29. § a 224/2012. (VIII. 15.) Korm. rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.

47

A 29. § (6) bekezdése a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 631. § d) pontja szerint módosított szöveg.

48

A 31. § (2) bekezdését a 293/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet 11. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

49

A 32. §-t a 293/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet 11. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

50

A 33. § a 224/2012. (VIII. 15.) Korm. rendelet 12. §-ával megállapított szöveg.

51

A 34. § a 224/2012. (VIII. 15.) Korm. rendelet 14. § d) pontja alapján nem lépett hatályba, újonnan a 293/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet 8. §-a iktatta be.

52

A hatálybalépés időpontja: 2014. november 29.

53

A 34/A. §-t a 293/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet 9. §-a iktatta be.

54

A 36. § (1) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (1) bekezdése alapján hatályát vesztette.

55

A 36. § (2) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére