• Tartalom

1/2012. (I. 11.) ME határozat

1/2012. (I. 11.) ME határozat

a Magyarország Kormánya és a Vietnami Szocialista Köztársaság Kormánya közötti oktatási, tudományos és kulturális együttműködésről szóló egyezmény létrehozására adott felhatalmazásról

2012.01.11.
A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény 5. § (1) bekezdése szerinti hatáskörömben eljárva, a nemzeti erőforrás miniszter és a külügyminiszter előterjesztése alapján
1. egyetértek a Magyarország Kormánya és a Vietnami Szocialista Köztársaság Kormánya közötti oktatási, tudományos és kulturális együttműködésről szóló egyezmény (a továbbiakban: szerződés) létrehozásával;
2. felhatalmazom a nemzeti erőforrás minisztert, hogy – az érintett miniszterekkel egyetértésben – a tárgyalásokon részt vevő személyeket kijelölje;
3. felhatalmazom a nemzeti erőforrás minisztert vagy az általa kijelölt személyt, hogy a tárgyalások eredményeként előálló szövegtervezetet kézjegyével lássa el;
4. felhívom a külügyminisztert, hogy a szerződés létrehozásához szükséges meghatalmazási okiratot adja ki;
5. felhívom a nemzeti erőforrás minisztert és a külügyminisztert, hogy a szerződés létrehozását követően a szerződés szövegének végleges megállapítására való felhatalmazásról szóló határozat tervezetét haladéktalanul terjesszék a Kormány elé.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére