• Tartalom

1014/2012. (I. 26.) Korm. határozat

1014/2012. (I. 26.) Korm. határozat

a Magyar Történelmi Film Közalapítvány megszüntetéséről

2017.01.01.

A Kormány a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 74/E. §-a, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2006. évi LXV. törvény 1. §-a, valamint a Kormány által alapított közalapítványokkal és alapítványokkal kapcsolatos időszerű intézkedésekről szóló 1159/2010. (VII. 30.) Korm. határozat által előírt felülvizsgálati eljárás megállapításai alapján szükséges intézkedésekről szóló 1316/2010. (XII. 27.) Korm. határozat 4. pontja alapján a következő határozatot hozza:

1. A Kormány az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2006. évi LXV. törvény 1. § (4) bekezdése alapján kezdeményezi a Magyar Történelmi Film Közalapítvány (a továbbiakban: Közalapítvány) megszüntetését, a közfeladat más szervezeti keretek között történő hatékonyabb ellátása érdekében.

2. A Kormány

a) felhívja a nemzeti erőforrás minisztert és a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy az Alapító nevében kérelmezze a Fővárosi Törvényszéknél a Közalapítvány megszüntetését, kérje kérelmének soron kívüli elbírálását, továbbá a megszüntetés kapcsán felmerülő kérdésekben az Alapító nevében eljárjon, és az ennek érdekében szükséges intézkedéseket megtegye;

b) felhívja a nemzeti erőforrás minisztert vagyonelszámoló, könyvvizsgáló, valamint az átadás-átvételi eljárásban közreműködő személyek kijelölésére;

c) egyetért azzal, hogy a megszűnt Közalapítvány feladatait a Nemzeti Erőforrás Minisztérium lássa el, és felhívja a nemzeti erőforrás minisztert, hogy tegye meg az ennek érdekében szükséges intézkedéseket;

d) felhívja a nemzeti erőforrás minisztert, hogy gondoskodjon arról, hogy a Közalapítvány megszűnése napjával mint mérlegfordulónappal elkészítésre kerüljön a Közalapítványnak a számviteli törvény szerinti egyes egyéb szervezetek beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 224/2000. (XII. 19.) Korm. rendelet 6. §-a szerinti beszámolója.

Felelős: nemzeti erőforrás miniszter

közigazgatási és igazságügyi miniszter

Határidő: azonnal

3.1 A megszűnést követően a Közalapítvány vagyonának számbavételére és a hitelezők kielégítésére – a Közalapítvány vagyona értéke erejéig –, valamint a megszűnő Közalapítvány iratainak jogszabály szerint kötelező őrzésére a Kormány a nemzeti erőforrás minisztert jelöli ki. A Közalapítvány hitelezők kielégítése után fennmaradt vagyonát – ideértve a vagyoni értékű jogokat is – a Kormány a Nemzeti Erőforrás Minisztérium támogatására fordítja, amely vagyont a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egyéb bevételként számolja el, és köteles azt a 2. pont c) alpontja szerinti feladatokra fordítani. A Kormány egyetért azzal, hogy a Közalapítvány tulajdonában álló filmalkotásokat az Alapító nevében a nemzeti erőforrás miniszter a Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Magyar Nemzeti Filmalap) támogatására fordítja.

Felelős: nemzeti erőforrás miniszter

Határidő: a Közalapítvány bírósági nyilvántartásból való törlését követően azonnal

4.2 A Kormány felhívja a nemzeti erőforrás minisztert, hogy a megszüntetésre kerülő Közalapítványnál megőrzés céljából elhelyezett filmalkotások további elhelyezéséről a Magyar Nemzeti Filmalapon keresztül gondoskodjon.

Felelős: nemzeti erőforrás miniszter

Határidő: azonnal

5. A Kormány felhívja a nemzeti erőforrás minisztert, hogy a Közalapítvány megszüntetéséről és a 3. pontban foglalt intézkedésekről a nyilvánosságot közleményben tájékoztassa.

Felelős: nemzeti erőforrás miniszter

Határidő: a Közalapítvány bírósági nyilvántartásból való törlését követően azonnal

6. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

1

A 3. pont az 1853/2016. (XII. 27.) Korm. határozat 13. pont a) alpontja szerint módosított szöveg.

2

A 4. pont az 1853/2016. (XII. 27.) Korm. határozat 13. pont b) alpontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére