• Tartalom

2012. évi CIII. törvény

2012. évi CIII. törvény

az Erzsébet-programról1

2012.07.21.

Az Országgyűlés a gyermekekről való felelős gondoskodás jegyében, az ahhoz kapcsolódó források megteremtése, valamint a társadalmi szolidaritásra építve a Szent Erzsébet-i hagyományok újraélesztése érdekében a következő törvényt alkotja.

1. § Az Erzsébet-program célja, hogy a meglévő keretek között jelentősen csökkentse azon gyermekek számát, akik részére nem biztosított a napi többszöri étkezés, az életkoruknak megfelelő egészséges táplálék, a tudás megszerzéséhez szükséges egészségi állapot, a regenerációhoz szükséges aktív kikapcsolódás lehetősége.

2. § (1) E törvény alkalmazásában

a) Erzsébet-program: az állam által az 1. § megvalósítása céljából szervezett és lebonyolított szociális program és szolgáltatás, amely nyereség célzatú piaci szerepet nem tölt be,

b) Erzsébet-utalvány: a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (a továbbiakban: MNÜA) által kibocsátott,

ba) a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti, fogyasztásra kész étel vásárlására felhasználható, valamint

bb) szociális célból törvényben meghatározott termék vagy szolgáltatás vásárlására felhasználható

utalvány.

(2) Az Erzsébet-program végrehajtásáról az MNÜA gondoskodik.

3. § Az Erzsébet-program végrehajtása érdekében az MNÜA közfeladatként

a) szociális célú üdültetéshez,

b) szociális célú étkeztetéshez,

c) ifjúsági és gyermekvédelmi programokban való részvételhez,

d) külön törvény szerinti szociális és gyermekvédelmi támogatások Erzsébet-utalványban történő folyósításához,

e) az a)–d) pontban foglaltakkal összefüggő egyéb szociális célú feladatok ellátásához

kapcsolódó szervezési és lebonyolítási teendőket láthat el.

4. § Az Erzsébet-program végrehajtása érdekében az MNÜA a következő forrásokat használhatja fel:

a) az Erzsébet-utalvány kibocsátásával, forgalmazásával az MNÜA-nál keletkezett – ráfordításokkal csökkentett – bevétel,

b) a jogszabály alapján az MNÜA által kibocsátott más, szociális ellátási célokat szolgáló papír alapú és elektronikus utalványok kibocsátásával, forgalmazásával kapcsolatos – ráfordításokkal csökkentett – bevétel,

c) az Erzsébet-program végrehajtása céljára az MNÜA által megszerzett egyéb bevételek, támogatások.

5. § Az MNÜA a 4. §-ban meghatározott forrásokat kizárólag a 3. §-ban meghatározott feladatok ellátására használhatja fel.

6. § Az MNÜA Erzsébet-programmal kapcsolatos feladatai végrehajtásához közreműködőként általa alapított és százszázalékos tulajdonában álló gazdasági társaságot vehet igénybe. Az MNÜA feladatainak ellátásához együttműködhet más nonprofit szervezettel.

7. § Ez a törvény a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

8. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg

a) az Erzsébet-program keretében megvalósuló szociális üdültetésre,

b) az Erzsébet-program keretében megvalósuló szociális étkeztetésre,

c) az Erzsébet-programmal összefüggő egyéb ifjúsági és gyermekvédelmi programokra,

d) külön törvény szerinti szociális és gyermekvédelmi támogatások Erzsébet-utalványban történő folyósítására

vonatkozó részletes szabályokat.

(2) Felhatalmazást kap a társadalompolitika összehangolásáért felelős miniszter, hogy – az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben – rendeletben határozza meg az Erzsébet-utalvány kibocsátásának részletes szabályait.

9. § Hatályát veszti a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 81. § (4) bekezdése.

1

A törvényt az Országgyűlés a 2012. július 6-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2012. július 13.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére