KÜ BH 2012/108
KÜ BH 2012/108
2012.04.01.
Erdészeti feltáró út felújításának, korszerűsítésének engedélyezéséhez nincs szükség az erdőterület tulajdonosainak hozzájárulására, az ilyen engedélyezési eljárásban az erdőtulajdonos nem ügyfél, fellebbezése érdemi vizsgálat nélkül elutasítható [29/1997. Korm. r. 7. §, 10. §, 9. Mell., 253/1997. Korm. r. 1. Mell., 1952. évi III. tv. 206. §].
A Honvédelmi Minisztérium Beruházási és Ingatlanfejlesztési Iroda MH létesítmény megközelítését biztosító erdei feltáró út építésének engedélyezése iránt terjesztett elő kérelmet 2001. december 12-én. Az Állami Erdészeti Szolgálat Igazgatósága (továbbiakban: elsőfokú hatóság) 2002. április 29-én kelt határozatában a K. MH létesítmény (feltáró út) építését engedélyezte, majd 2002. november 6-án kelt határozatában a korábbi építési engedély érvényességi idejét módosította, a határozata egyéb rendelkezéseit változatlanul hagyta. Az elsőfokú hatóság 2004. május 27-én a K. MH létesítmény (feltáró út) építmény használatba vételét határozatával engedélyezte.
A felperes, aki az építkezéssel érintett T. 0214/3 és 0227/1. hrsz.-ú osztatlan közös tulajdonban lévő, erdő művelési ágú ingatlan egyik tulajdonosa, 2007. június 13-án kelt beadványában kifogásolta, hogy a területen átmenő, szilárd burkolatú út megépítését a hatóság úgy engedélyezte, hogy ahhoz tulajdonosi hozzájárulását nem adta. A határozatok kézhezvételét követően a felperes fellebbezést terjesztett elő, melyet az alperes a 2007. szeptember 27-én kelt határozataival érdemi vizsgálat nélkül elutasított, kifejtve, hogy a felperest az út korszerűsítési, felújítási engedélyezési eljárásban ügyféli jogállás nem illeti meg.
A felperes az alperesi határozatok ellen benyújtott keresetében az alperesi és elsőfokú hatósági határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Állította, hogy a határozatokban foglaltakkal ellentétben olyan új út megépítésére került sor – a művelési ágból való kivonás mellőzésével –, mely nem erdészeti, hanem honvédelmi célokat szolgál, és amelynek az engedélyezési eljárásában az erdőterület tulajdonosát az ügyfél jogállása illeti, mivel hozzájárulása hiányában az engedélyek nem adhatók ki.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes határozatait hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra és új határozat hozatalára kötelezte. Az alperes felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Legfelsőbb Bíróság végzésében a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. A Legfelsőbb Bíróság az ügy megítélése szempontjából releváns és vizsgálandó ténynek tekintette a perbeli út és az elvégzett építési munka jellegét, és kimondta, hogy a felperes ügyféli jogállásának megítélése szempontjából előkérdés az, hogy a K.-hegyen elhelyezkedő út új építésűnek, illetve meglévő út felújításának minősül-e, ezért a perben igazságügyi szakértő igénybevételét szükségesnek ítélve előírta az elsőfokú bíróság számára, hogy a felperest a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (továbbiakban: Pp.) 3. § (3) bekezdése szerint oktassa ki a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről, a bizonyítási eszközökről, illetve a bizonyítás sikertelenségének jogkövetkezményeiről, majd ezt követően döntsön a felmerült kérdésekben. A Legfelsőbb Bíróság egyértelműen rögzítette, hogy az út jellegétől függ a felperes ügyféli jogállásának megítélése, így az alperesi határozatok törvényessége.
Az elsőfokú bíróság a Legfelsőbb Bíróság iránymutatásának megfelelően megismételt eljárásában a felperes indítványára szakértőt rendelt ki a perben felmerült szakkérdés megválaszolására.
A lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy a K.-hegyen megvalósult honvédségi létesítményhez vezető feltáró út erdészeti földrészleteken meglévő közlekedési utak igénybevételével létesült, nem új útnak, hanem meglévő út felújításának, korszerűsítésének minősülő beruházás volt, ezért levonta azt a következtetést, hogy téves a felperes azon állítása, hogy az út felújítása az erdőtulajdonosok hozzájárulása nélkül nem végezhető. Megállapította azt is, hogy a hatóság nem követett el jogszabálysértést, amikor nem tekintette a felperest ügyfélnek és fellebbezését érdemi vizsgálat nélkül elutasította, mivel a felújításhoz, korszerűsítéshez az erdőterület tulajdonosának – így felperesnek – a hozzájárulása nem szükséges. Rámutatott arra is, hogy az engedélyezési és használatbavételi engedélyezési eljárás során hozott határozatokkal kapcsolatos érdemi kereseti kifogásokat az ügyféli minőség hiányában nem vizsgálhatta.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben a jogerős ítéletnek és az alperesi határozatoknak az elsőfokú határozatokra is kiterjedő hatályon kívül helyezését kérte, illetőleg a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése mellett az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását.
Hivatkozott arra, hogy az ítélet történeti tényállása részben téves, hiányos, illetve ellentmondó, az abból levont jogi következtetés pedig alapvetően téves, ezért a jogerős ítélet sérti a Pp. 206. § (1) bekezdését. A felperes kifogásolta azt is, hogy perbeli legitimációjának hiányát arra alapította a bíróság, hogy nincs perbeli jogképessége. Állította azt is, hogy a jogerős ítélet a szakértői vélemény értékelése folytán sérti a Pp. 182. § (3) bekezdését, illetőleg 206. § (1) bekezdését. Álláspontja szerint a szakértői vélemény is egyértelműen rögzíti, hogy az út megépítése engedélyköteles tevékenység volt, nyomvonala nem fedi pontosan a korábbi út nyomvonalát, nagyobb a korábbi út paramétereinél, így további erdőterület igénybevételével járt a beruházás, mely szerinte nélkülözhetetlenné teszi a tulajdonosi – és nem az erdőbirtokossági társulási – hozzájárulás beszerzését. Utalt arra, hogy az erdei feltáró út részben új szakaszon és erdőrész kivágásával került megépítésre. E tény alátámasztására csatolta H. J. és Cs. B. írásbeli nyilatkozatát. Az építkezési tevékenység jellege kapcsán releváns körülményként hivatkozott az építési engedélyt megadó, illetőleg annak érvényességét meghosszabbító, valamint a használatbavételi engedélyt megadó hatósági határozatokra, illetőleg arra is, hogy az engedélyezési eljárás során a hatóság maga is szükségesnek ítélte az útépítéssel érintett ingatlanok tulajdonosai hozzájárulásának beszerzését, amikor az erdőbirtokossági társulattól megkérte e nyilatkozatot. Állította továbbá, hogy ezeket a tényeket és ellentmondásokat az elsőfokú bíróságnak értékelnie kellett volna különösen, hogy az engedélyezési határozatokban a feltáró út felújítása, korszerűsítése még csak utalásként sem szerepelt. Hivatkozása szerint a bíróságnak meg kellett volna állapítania a felperes perbeli legitimációját és érdemben kellett volna elbírálnia a keresetet. A felperes külön indokolás nélkül hivatkozott felülvizsgálati kérelmében, mint figyelmen kívül hagyott jogszabályi rendelkezésekre, az 1949. évi XX. törvény (továbbiakban: Alkotmány) 7. §-ára, a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (továbbiakban: Jat.) 1. § (2) bekezdésére, az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) 2. § (6) bekezdésére, 3. § (3) bekezdésére, 72. § (4) bekezdésére, 73. § (1) bekezdésére, az erdőről és az erdő védelméről szóló 1996. évi LIV. törvény (a továbbiakban: Evt.) 9. § d) pontjára, 10. § (1) bekezdésére, a 65. § d) pontjára, 66. § (1) és (3) bekezdésére.
Utalt továbbá a 29/1997. (IV. 30.) FM rendelet (továbbiakban: Vhr.) 7. § (1) bekezdésére, 10. § (1) és (2) bekezdésére, 87. § (1) bekezdésére, 88. § (1) és (2) bekezdésére, és 9. sz. mellékletére, és állította, hogy a kiadott építési engedély alapján a valós tényállás az, hogy vagy nem fenntartási, helyreállítási munkát kívántak elvégezni, vagy a tervezett építkezés nem a meglévő erdészeti magánút határán belül kívánták megvalósítani, mert fenntartás, helyreállítás esetén az engedély kérelmet érdemi vizsgálat nélkül kellett volna elutasítani, hiszen az nem engedélyköteles, ugyanakkor a további terület igénybevétel miatti hatósági engedélyhez szükség lett volna a Vhr. 9. sz. melléklet 6. pontja szerint az erdőterület tulajdonosának vagy tulajdonosainak hozzájáruló nyilatkozatára.
Az alperes a felülvizsgálati eljárásban ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el és a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta.
A felperes felülvizsgálati kérelme nem alapos az alábbiak szerint.
Az elsőfokú bíróság – a Legfelsőbb Bíróság iránymutatásait követve – a megismételt eljárásban igazságügyi szakértő igénybevételével vizsgálta azt a kérdést, hogy K.-n lévő út a korábbi erdészeti feltáró út felújítása, korszerűsítése eredményeként jött létre vagy teljesen új útként létesült. A Legfelsőbb Bíróság e kérdést korábbi végzésében szakkérdésnek minősítette, és megállapította azt is, hogy annak tisztázása a felperes ügyféli minősége – és nem a per megindítására való jogosultsága – tekintetében előkérdés, mivel a felperes a közigazgatási határozatok elleni fellebbezését érdemi vizsgálat nélkül elutasító alperesi határozatok törvényességét vitatta keresetében.
Az elsőfokú bíróság a bizonyításra vonatkozó szabályok szerint kioktatta a felperest a bizonyítandó tényekről, a bizonyítási eszközökről és a felperes kérte a szakértő kirendelését. A bíróság szakkérdésben alapvetően a szakértői vélemény megállapításaira támaszkodhat, a szakvéleménnyel kapcsolatos hibák, hiányosságok feltárása a bizonyításra köteles fél (jelen esetben felperes) feladata a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján. A perben beszerzett szakértői véleményt a felperes elfogadta, annak kiegészítését nem kérte, más szakértő kirendelésére nem tett indítványt, így a szakvéleményt a bíróság megalapozottan fogadta el ítélkezésének alapjául, különösen, hogy a hivatalból történő bizonyításnak nem álltak fenn a feltételei, továbbá a szakértői vélemény egyértelmű állásfoglalást tartalmazott a felmerült kérdésekben.
A szakértő kétséget kizáróan rögzítette, hogy a K.-n lévő feltáró út létesítmény építési engedélyhez kötött felújítás és korszerűsítés eredménye, amire a megfelelő engedélyezési terv és egyéb hatósági engedélyek rendelkezésre álltak; a megvalósítás a terveknek megfelelően készült; a felújítás és korszerűsítés mértékének megfelelő területi beavatkozástól eltérő igénybevétel, túlterjeszkedés nem valósult meg.
Mindezen – felperes által sem vitatott – szakértői megállapítás alapján az elsőfokú bíróság a Vhr. rendelkezéseit helyesen alkalmazva jogszerűen vonta le azt a következtetést, hogy a felperes a hatósági engedélyezési eljárásban nem volt ügyfél, mert az engedélyezési eljárásban nem volt szükség tulajdonosi hozzájárulására.
A Vhr. 7. § (1) bekezdése szerint az erdészeti magánút és annak tartozékát képező műtárgy ... egyéb erdészeti létesítmény építését, korszerűsítését, értéknövelő felújítását, használatba vételét, megszüntetését az erdészeti hatóság engedélyezi.
E rendelkezés alapján kiemelendő, hogy a szabályozás különbséget tesz építés, valamint felújítás, korszerűsítés között, tehát e jogszabály ezeket a fogalmakat nem azonosítja, az építést nem tekinti a korszerűsítés, felújítás szempontjából gyűjtő fogalomnak, mely okból a Vhr. egyéb rendelkezései esetében sincs mód arra, hogy e fogalmakat azonosítsa a bíróság.
A Vhr. 7. § (1) bekezdése alapján okszerű az az ítéleti megállapítás, hogy az elvégzett – és a szakértő által korszerűsítési, felújítási munkának minősített – építkezés engedélyköteles tevékenység volt, annak elvégzését az erdészeti hatóságnak az építkezés megkezdését megelőzően (a létesítéshez) és befejezését követően (a használatbavételhez) is engedélyezni kellett.
A Vhr. 10. § (2) bekezdése alapján az erdészeti hatósági engedély kiadásának feltételeit a 9. számú melléklet tartalmazza.
A Vhr. 9. számú mellékletének 5. pontja szerint nincs szükség erdészeti hatósági engedélyre a meglévő erdészeti magánút határán belül végzett fenntartási és helyreállítási munkákhoz. E felperes által hivatkozott rendelkezés jelen jogvita szempontjából nem bír relevanciával, ezzel alaptalanul érvel a felperes, mert a szakértő megállapítása szerint nem fenntartási, és nem is helyreállítási, hanem felújítási, korszerűsítési tevékenység folyt.
Az idézett fogalmak között lényegi különbség van, mert ahogyan azt az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Kormányrendelet (továbbiakban: OTÉK) – mint általános építési előírás – 1. számú mellékletének 34. pontja tartalmazza, helyreállítás (újjáépítés) a sérült, nem teljes egészében tönkrement építmény, építményrész, eredetihez hasonló állapotának visszaállítása érdekében végzett építési munka, míg az OTÉK 1. számú mellékletének 26. pontja szerint felújítás – többek között – a meglévő építmény, építményrész eredeti használhatóságának, üzembiztonságának biztosítása érdekében végzett építési-szerelési munka, 38. pontja szerint pedig korszerűsítés – többek között – a meglévő építmény, építményrész használati értékének, teljesítőképességének, üzembiztonságának növelése érdekében végzett építési-szerelési munka.
Mindezek alapján az elsőfokú bíróságnak a rendelkezésre álló tények és adatok alapján azt kellett eldöntenie, hogy a felújítás, korszerűsítés hatósági engedélyezése során szükség van-e a Vhr. előírásai szerint az erdőterület tulajdonosainak az építkezéshez történő hozzájáruló nyilatkozatára, mert ha igen, akkor törvénysértő a felperes, mint ügyfél által előterjesztett fellebbezés érdemi vizsgálat nélküli elutasítása, ha nem, akkor pedig jogszerű az alperesi döntés.
A Vhr. 9. számú mellékletének 6. pontja értelmében az erdészeti magánút építésének engedélyezését az erdőgazdálkodó, vagy írásbeli megbízása esetén a tervező kérheti, az engedélyezési terv erdészeti hatósághoz történő benyújtásával. Az engedélyezési tervhez az erdőterület tulajdonosának vagy tulajdonosainak hozzájáruló nyilatkozatát csatolni szükséges.
E rendelkezés szóhasználata és a Vhr. 7. § (1) bekezdésének differenciáló rendelkezése alapján osztotta a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság azon álláspontját, hogy a perbeli esetben az engedélyezési eljárásban nem volt szükség az erdőterületek tulajdonosainak hozzájáruló nyilatkozatára, tekintve, hogy itt nem új út építésére, hanem meglévő út felújítására, korszerűsítésére került sor, így a 6. pont előírása perbeli esetben nem alkalmazandó.
A perbeli jogkérdés eldöntése szempontjából nem releváns, hogy a korábban lefolytatott engedélyezési eljárásban beszerzésre került és milyen formában egy tulajdonosi hozzájáruló nyilatkozat, mert a bíróságnak a valós tények alapján kellett a felperesi érintettséget, ügyféli minőséget megítélnie. Az elsőfokú bíróság által feltárt tények és a bíróság által helyesen alkalmazott jogszabályok alapján az a következtetés volt jogszerűen levonható, hogy a felperes – ügyféli minősége hiányában – nem jogosult az erdészeti hatóság által lefolytatott engedélyezési eljárásokban hozott határozatok törvényességét vitatni, így az előterjesztett fellebbezését érdemi vizsgálat nélkül el kellett utasítani.
A hatósági határozat közokiratnak minősül, azonban a közokiratban foglalt tényekkel szemben is van helye bizonyításnak, így a jelen perben a szakértői bizonyítás folytán feltárt és a közokiratban rögzített tényekkel ellentétes tények elfogadása nem sérti a bizonyítás szabályait.
Az elsőfokú bíróság megalapozottan rekesztette ki a perben vizsgálandó tények közül a felperesnek a hatósági határozatokkal szembeni érdemi kifogásait, mert a jelen perben – figyelemmel a felülvizsgálni kért alperesi határozatok tartalmára – kizárólag az lehetett a vita tárgya, hogy a felperes a közigazgatási eljárásban ügyfélnek minősül-e és a fellebbezését az alperesnek érdemben kellett volna-e elbírálnia. Jelen pernek a felperes pernyertessége esetén sem lehetett volna része a felperesi kifogások érdemi vizsgálata, mert a közigazgatási perek sajátossága miatt a bíróság csak arról dönthet, amiről a hatóság már állást foglalt. A felperes hatósági döntésekkel kapcsolatos érveit az erdészeti hatóság pedig nem vizsgálta érdemben.
A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (1) bekezdésének tiltó rendelkezése folytán nem vehette figyelembe a felperesnek a felülvizsgálati eljárás során csatolt bizonyítékait, mivel a tanúnyilatkozatok értékelése bizonyítás felvételének minősült volna.
A felülvizsgálattal élő félnek a Pp. 272. § (2) bekezdése alapján meg kell jelölnie felülvizsgálati kérelmében azt, hogy a határozat megváltoztatását mennyiben és milyen okból kívánja. A Legfelsőbb Bíróság nem tudott érdemben foglalkozni a felperes felülvizsgálati kérelmének azon részével, mely csak felsorolásszerűen hivatkozik arra, hogy a jogerős ítélet sérti az Alkotmány 7. §-át, a Jat. 1. § (2) bekezdését, az Áe. 2. § (6) bekezdését, 3. § (3) bekezdését, 72. § (4) bekezdését, 73. § (1) bekezdését, az Evt. 9. § d) pontját, 10. § (1) bekezdését, a 65. § d) pontját, 66. § (1) és (3) bekezdését, mivel ezen hivatkozások indokolás nélkül kerültek előterjesztésre.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet nem jogszabálysértő a felülvizsgálati kérelemben kifejtett indokok alapján, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. II. 37.214/2011.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás