• Tartalom

1205/2012. (VI. 26.) Korm. határozat

1205/2012. (VI. 26.) Korm. határozat

az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet módosításáról szóló 94/2012. (V. 11.) Korm. rendeletből eredő egyes feladatok végrehajtásáról1

2012.06.26.

A Kormány

1. egyetért azzal, hogy a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2010. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Törvény) 4. § (2) bekezdésével, valamint az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet módosításáról szóló 94/2012. (V. 11.) Korm. rendelettel összhangban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (a továbbiakban: Átadó fejezet) részéről az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: Átvevő fejezet) részére az e határozat 1. és 2. mellékletekben szereplő előirányzatok átrendezésre kerüljenek;

2. egyetért azzal, hogy a 2012. évi előirányzatok átrendezésével kapcsolatban a beszámoló fordulónapja június 30.;

3. egyetért azzal, hogy

a) az 1. pont szerinti átrendezéssel érintett intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatok átadás-átvétele az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet 7. § (12) bekezdésében és a 13/A. §-ában foglaltakkal összhangban a június 30-ai fordulónappal elkészített féléves elemi költségvetési beszámoló alapján történjen;

b) az irányító szervet váltó intézménynél és fejezeti kezelésű előirányzatok esetében az Átadó fejezetnél június 30-i fordulónappal az éves elemi költségvetési beszámolóval azonos adattartalommal, leltárral és záró főkönyvi kivonattal alátámasztott beszámoló szükséges az átadás-átvételhez. A fejezeti kezelésű előirányzatok esetében az átadáshoz közölni kell mindazon információkat, amelyek az éves költségvetési beszámoló kiegészítő mellékleteinek elkészítéséhez szükségesek;

4. a Törvény 4. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján jóváhagyja, hogy a Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény 1. mellékletében foglalt előirányzatok az 1. mellékletben foglaltak szerint kerüljenek átcsoportosításra;

5. felhatalmazza a Magyar Államkincstárt (a továbbiakban: Kincstár) a 4. pont szerinti fejezeti kezelésű előirányzatok, költségvetési szerv esetében – az Átadó fejezet június 30-át 5 munkanappal megelőző adatszolgáltatása alapján – az előirányzat-átadás időpontjáig végrehajtott évközi előirányzat-módosítások, teljesítési adatok, kötelezettségvállalások és a kapcsolódó előirányzat-maradványok átvezetésére;

6. felhatalmazza a Kincstárt, hogy az eredeti előirányzattal nem rendelkező fejezeti kezelésű előirányzatokat érintően az előirányzat-átadás időpontjáig végrehajtott évközi előirányzat-módosításokat, teljesítési adatokat, kötelezettségvállalásokat és a kapcsolódó előirányzat-maradványokat – a 2. melléklet és az Átadó fejezet 2012. június 30-át 5 munkanappal megelőző adatszolgáltatása alapján – átvezesse;

7. előírja, hogy 2012. június 26-ig az Átadó fejezet az 1. pont szerinti átrendezéssel érintett előirányzatok körében gondoskodjon a Kincstárnál és a főkönyvi nyilvántartásban

a) az előző években keletkezett előirányzat maradványok előirányzatosításáról,

b) a többletbevétellel összefüggő és a kiemelt előirányzatok között szükséges előirányzat-módosítások végrehajtásáról,

c) a függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások és bevételek rendezéséről,

d) az azonosítatlan kiadások és bevételek megfelelő intézményi, illetve fejezeti kezelésű előirányzatra és azon belül kiemelt előirányzatra történő azonosításáról, valamint

e) a maradványelvonáshoz kapcsolódó befizetési kötelezettségek fejezeti maradványszámlára történő rendezéséről és a fejezeti maradványszámla egyenlegének a központi költségvetésbe történő befizetéséről;

8. előírja, hogy az Átvevő fejezet 2012. augusztus 30-ig intézkedjen az Átadó fejezethez tartozó intézmény és fejezeti kezelésű előirányzatokat érintően a törzskönyvi nyilvántartásban történő módosítások alapját jelentő dokumentumok összeállításáról és adatainak módosításáról.

1. melléklet az 1205/2012. (VI. 26.) Korm. határozathoz


Eredeti előirányzattal rendelkező előirányzatok átrendezése

 

Címrend – régi szerkezetben

Előirányzat neve

Címrend – új szerkezetben

ÁHT

fejezet

cím

alcím

jogcím-
csop

jogcím

fejezet

cím

alcím

jogcím-
csop

jogcím

004624

10

14

 

 

 

Türr István Képző és Kutató Intézet

20

8

 

 

 

332995

10

20

3

14

 

Nemzeti Együttműködési Alap

20

20

54

 

 

298124

10

20

5

1

1

Egyházi közgyűjtemények és közművelődési intézmények támogatása

20

20

55

1

1

298135

10

20

5

1

2

Egyházi kulturális programok támogatása

20

20

55

1

2

298146

10

20

5

2

1

Hittanoktatás támogatása

20

20

55

2

1

298157

10

20

5

2

2

Egyházi oktatási programok támogatása (Templom és Iskola)

20

20

55

2

2

006057

10

20

5

3

 

Egyházi alapintézmény működés, Szja rendelkezés és kiegészítése*

20

20

55

3

 

208602

10

20

5

4

 

Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék*

20

20

55

4

 

261290

10

20

5

5

1

Az 5000 lakosnál kisebb településeken szolgálatot teljesítő egyházi személyek jövedelempótléka

20

20

55

5

1

298168

10

20

5

5

2

Egyházi szórványprogramok támogatása

20

20

55

5

2

298179

10

20

5

5

3

Hátrányos helyzetű kistelepülések felzárkózása egyházi komplex programjainak támogatása (Testi és lelki kenyér)

20

20

55

5

3

263212

10

20

5

7

 

Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások

20

20

55

7

 

243678

10

20

6

 

 

Nemzetiségi támogatások

20

20

56

 

 

019194

10

20

7

1

 

Bolgár Országos Önkormányzat és Média

20

20

57

1

 

019215

10

20

7

2

 

Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata és Média

20

20

57

2

 

019226

10

20

7

3

 

Országos Horvát Önkormányzat és Média

20

20

57

3

 

019248

10

20

7

4

 

Magyarországi Németek Országos Önkormányzata és Média

20

20

57

4

 

019260

10

20

7

5

 

Magyarországi Románok Országos Önkormányzata és Média

20

20

57

5

 

019204

10

20

7

6

 

Országos Cigány Önkormányzat és Média

20

20

57

6

 

019237

10

20

7

7

 

Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat és Média

20

20

57

7

 

019259

10

20

7

8

 

Országos Örmény Önkormányzat és Média

20

20

57

8

 

019282

10

20

7

9

 

Országos Szlovák Önkormányzat és Média

20

20

57

9

 

019293

10

20

7

10

 

Országos Szlovén Önkormányzat és Média

20

20

57

10

 

019271

10

20

7

11

 

Szerb Országos Önkormányzat és Média

20

20

57

11

 

223339

10

20

7

12

 

Országos Ruszin Kisebbségi Önkormányzat és Média

20

20

57

12

 

223340

10

20

7

13

 

Ukrán Országos Önkormányzat és Média

20

20

57

13

 

267312

10

20

8

1

 

Bolgár Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása

20

20

58

1

 

267323

10

20

8

2

 

Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények támogatása

20

20

58

2

 

267334

10

20

8

3

 

Országos Horvát Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása

20

20

58

3

 

267345

10

20

8

4

 

Magyarországi Németek Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények támogatása

20

20

58

4

 

267356

10

20

8

5

 

Magyarországi Románok Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények támogatása

20

20

58

5

 

267367

10

20

8

6

 

Országos Cigány Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása

20

20

58

6

 

267378

10

20

8

7

 

Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása

20

20

58

7

 

279034

10

20

8

8

 

Országos Örmény Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása

20

20

58

8

 

267389

10

20

8

9

 

Országos Szlovák Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása

20

20

58

9

 

267390

10

20

8

10

 

Országos Szlovén Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása

20

20

58

10

 

267401

10

20

8

11

 

Szerb Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása

20

20

58

11

 

267412

10

20

8

12

 

Országos Ruszin Kisebbségi Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása

20

20

58

12

 

279045

10

20

8

13

 

Ukrán Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása

20

20

58

13

 

331673

10

20

9

4

 

Roma kultúra támogatása

20

20

59

4

 

331195

10

20

9

5

 

Társadalmi, gazdasági, területi hátránykiegyenlítést elősegítő programok, szakkollégiumok

20

20

59

5

 

331206

10

20

9

6

 

Felzárkózás-politika koordinációja

20

20

59

6

 

297335

10

20

9

7

 

Roma ösztöndíj programok

20

20

59

7

 

285012

10

26

 

 

 

Települési és területi nemzetiségi önkormányzatok támogatása

20

22

 

 

 

001447

10

25

 

 

 

Volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezése

20

23

 

 

 

2. melléklet az 1205/2012. (VI. 26.) Korm. határozathoz


Eredeti előirányzattal nem rendelkező előirányzatok átrendezése

 

Címrend – régi szerkezetben

Előirányzat neve

Címrend – új szerkezetben

ÁHT

fejezet

cím

alcím

jogcím-
csop

jogcím

fejezet

cím

alcím

jogcím-
csop

jogcím

298113

10

20

2

32

 

Az önkéntesség európai évéhez és a civil szervezetekhez kapcsolódó programok támogatása

20

20

60

1

 

301013

10

20

2

41

 

Szegénység elleni szakértők 10. éves konferenciája

20

20

60

2

 

331740

10

20

2

33

 

Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácshoz kapcsolódó feladatok

20

20

60

3

 

279012

10

20

3

10

 

Civil és non-profit szervezetek támogatása

20

20

60

4

 

025496

10

20

3

12

 

Magyarországi Cigányokért Közalapítvány megszüntetésével kapcsolatos feladatok

20

20

60

5

 

248012

10

20

3

15

 

Nemzeti Civil Alapprogram

20

20

60

6

 

285401

10

20

8

14

 

Országos Horvát Önkormányzat prémiumévek programmal kapcsolatos kiadásai

20

20

58

14

 

296713

10

20

9

1

 

A társadalmi felzárkózás aktív szociálpolitikai eszközei

20

20

59

1

 

271290

10

20

9

2

 

Roma Integráció Évtizede Program végrehajtása

20

20

59

2

 

302168

10

20

9

8

 

Esélyegyenlőséget szolgáló intézkedések finanszírozása

20

20

59

8

 

296702

10

20

9

10

 

Társadalmi felzárkózást elősegítő stratégiai tervezés és kutatás valamint programok támogatása

20

20

59

10

 

256567

10

20

9

11

 

Roma telepeken élők lakhatási és szociális integrációs programja

20

20

59

11

 

248090

10

20

9

12

 

„Legyen jobb a gyermekeknek” nemzeti stratégia monitoringja és kapcsolódó feladatok támogatása

20

20

59

12

 

1

A határozatot az 1046/2015. (II. 11.) Korm. határozat 1. pontja visszavonta 2015. február 12. napjával. Alkalmazására lásd e visszavonó határozat 3. pontját.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére