PÜ BH 2012/123
PÜ BH 2012/123
2012.05.01.
A vadkár mértéke csak a jogszabályban erre meghatározott jogvesztő határidőn belül előterjesztett keresetben vitatható. A határidőt elmulasztó fél a kár mértékét utóbb már az ellenérdekű fél által e körben benyújtott kereset alapján megindult perben előterjesztett viszontkeresetben sem vitathatja [1996. évi LV. tv. 79. § (1) bek., 81. § (5) bek., Pp. 147. § (1) bek.].
Az alperes a tulajdonában álló B. 1/A., 2/A., 2/B., 2/C., 3/A., 3/B., 4/A., 4/B., 4/D., és 4/G. megnevezésű erdőrészeken az alperes 1997-től kezdődően kocsányos tölgyet telepített. A területen a felek villanypásztoros kerítést létesítettek, amelynek csak éjszakánként és a felső drótjaiban volt áram. A területen 2007. február 28-áig a felperes volt a vadászatra jogosult. Az alperes 2006 októberéig a felperes alkalmazásában állt, megállapodásuk alapján a területen vadgazdálkodási szolgáltatást végzett, valamint a kerítést is ellenőrizte, karbantartotta. Az alperes munkaviszonyának megszűnését követően a felek viszonya megromlott. Az erdőrészen 2006. év őszétől kezdődően folyamatosan vadkár keletkezett, amelyet az alperes 2007. február 27-én jelzett a felperesnek és a jegyzőnek. A jegyző által kirendelt szakértő a 2007. március 28-án megtartott helyszíni szemlén a kárt felmérte és azt 4 605 905 forintban állapította meg. Megállapítását az alperes elfogadta, míg a felperes a törvényes határidőn belül keresettel fordult a bírósághoz.
A felperes keresetében kérte a vadkár összegének 681 912 forintban történő megállapítását.
Az alperes viszontkeresetében 16 041 409 forint és ennek 2007. március 1. napjától járó késedelmi kamatai megfizetésére kérte kötelezni a felperest.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította és kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperes részére 9 856 616 forintot és kamatait, míg ezt meghaladóan a viszontkeresetet is elutasította.
Az ítélet indokolása szerint az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló szakvélemények Pp. 206. §-ának (1) bekezdése szerinti egybevetése alapján a vadkár mértékét K. K. szakértő és dr. S. F. magánszakértő véleménye alapján határozta meg összesen 12 320 770 forintban.
Az alperes már 2006 decemberében, majd 2007 januárjában és februárjában folyamatosan észlelte a kártételeket, de azt csak egy nappal a felperes vadászatra való jogosultságának megszűnése előtt jelezte a felperesnek. A vadállomány túlszaporodott volt, így indokolt lett volna állományszabályozó vadászat elrendelése, de az alperes – bár ezzel tisztában volt – ezt nem indítványozta. Az alperes tehát bár ezeket meghaladóan eleget tett a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény (Vtv.) 79. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak, közrehatott a kár súlyosbodásában, ezért ennek a következményeit maga köteles viselni.
A felperes azonban egyáltalán nem tett eleget a Vtv. 78. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak, az alperes munkaviszonyának megszűnése után e tekintetben semmi nem történt, holott vadászatra jogosultként elsődlegesen tőle várható el a károk megelőzése. Az elsőfokú bíróság ezért a törvény végrehajtásáról szóló 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet (rendelet) 82. §-ának (1) bekezdése szerinti 5%-os mérséklésre tekintettel 80-20%-os kármegosztást tartott alkalmazhatónak az alperes javára.
A felperes vadászati jogosultságának megszűnte és a szemle időpontja között csak egy hónap telt el, a szakvélemények szerint pedig nem állapítható meg, hogy a vadkárok mekkora része keletkezett ezen időszak alatt, míg az őzek túlnyomórészt télen okoznak ilyen jellegű károkat. Mindezek folytán nem volt figyelembe vehető a felperesnek az a hivatkozása, amely szerint a kár 20%-ának keletkezése már a kárfelelőssége megszűnte utáni időre tehető. E vonatkozásban egyéb bizonyíték nem állt rendelkezésre és nem nyert bizonyítást az az állítás sem, amely szerint más károkozás is történt a területen.
A Vtv. és a Pp. nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az a fél, aki a jogvesztő 30 napos határidőn belül a kár megállapítását nem kéri, a másik fél által kezdeményezett perben viszontkeresetet terjesszen elő, ezért az elsőfokú bíróság a teljes kár 80%-ának a megfizetésére kötelezte a felperest.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést. A másodfokú bíróság ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét részben megváltoztatta és a felperes által az alperesnek fizetendő kártérítés összegét 1 843 362 forintra és kamataira szállította le. Az alperes viszontkeresetének a 4 605 905 forint marasztalási összeg feletti kárigény tárgyában a pert megszüntette.
A másodfokú bíróság az indokolásban kifejtette, hogy a viszontkereset előterjesztése az alperes számára biztosított ugyan, de anyagi jogi határidő esetén szükséges annak a vizsgálata, hogy az igény érvényesíthető-e a perben és nincs-e helye a kereset idézés kibocsátása nélküli elutasításának, illetve a per részbeni vagy egészben történő megszüntetésének. A viszontkeresetre a kereset szabályai az irányadók, ezért ha az igényérvényesítést külön jogszabály határidőhöz köti, azon túl még akkor sincs mód a viszontkereset joghatályos előterjesztésére, ha viszontkereset előterjesztésére egyébként lenne lehetőség. A Vtv. – az ügy elbírálásakor hatályos – 81. §-ának (5) bekezdése szerint a fél aki a jegyző által kirendelt szakértő kármegállapítását nem fogadja el, a jegyzőkönyv kézhezvételétől számított 30 napon belül kérheti polgári peres úton a kár megállapítását. A határidő elmulasztása jogvesztéssel jár.
A kármegállapítást az alperes elfogadta, viszontkeresetet csak a jogvesztő határidő lejárta után terjesztett elő, ami azt eredményezi, hogy bár az őt megillető kár megtérítése tárgyában előterjeszthet viszontkeresetet, annak összege nem haladhatja meg a jegyzői eljárásban megállapított mértéket. A másodfokú bíróság ennek megfelelően az alperes viszontkeresetének a 4 605 905 forintot meghaladó részében a Pp. 157. §-ának a) pontja alapján, figyelemmel a Pp. 130. §-ának (1) bekezdésének h) pontjára a pert megszüntette.
A perben kirendelt és a felek által felkért szakértők a jegyzői eljárásban megállapítottnál magasabb összegben határozták meg a kár mértékét, ezért nem volt mód és indok alacsonyabb összeg meghatározására.
Az alperes szakmai és helyismerettel rendelkezik, egy a felperessel fennállt megállapodás alapján pedig maga végezte a vadriasztó kerítés karbantartását, üzemeltetését. 2006 decemberétől kezdődően folyamatosan észlelte a kártételeket, de értesítési kötelezettségének nem tett eleget és a túlszaporodás miatt sem kezdeményezett hatósági eljárást, holott maga is szükségesnek találta a kerítésen belül maradt állatok kihajtását, állománycsökkentő vadászatát. A másodfokú bíróság mindezekre tekintettel megállapította, hogy az alperes nem tett eleget a törvény által közreműködésként megfogalmazott vadkár elhárítási kötelezettségének, így a kármegosztás mértékét a felek között 50-50%-ban határozta meg. Utalt arra is, hogy az alperes és az általa képviselt földtulajdonosi közösség, valamint a felperes között folyamatban volt – másik területet érintő, de egyébként azonos ténybeli és jogi alapon nyugvó – perben ugyanilyen mértékű kármegosztás került megállapításra.
A hivatkozott másik eljárás során feltárt bizonyítékok tükrében, a másodfokú bíróság megállapította azt is, hogy miután a felperes vadgazdálkodási joga 2007. február 28-án megszűnt, a közigazgatási eljárásban megállapított vadkár 20%-a az ezt követő időszakban keletkezett, így annak vonatkozásában a felperes felelőssége nem állapítható meg. A másodfokú bíróság mindezekre tekintettel, az egyszerűsített vadkár becslési eljárásban tett szakértői javaslatban megállapított kárérték 20%-ának a levonása után fennmaradt, 3 684 724 forint tényleges kár 50%-ának és kamatainak a megfizetésére kötelezte a felperest.
A jogerős ítélettel szemben az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben kérte, hogy a Legfelsőbb Bíróság annak hatályon kívül helyezésével az elsőfokú bíróság ítéletét hagyja helyben.
A kérelem indokolásában előadta, hogy a viszontkereset előterjesztésére nem a Vtv.-ben megfogalmazott anyagi jogi, hanem a Pp. szerinti eljárás jogi határidő vonatkozik. Viszontkereset benyújtására csak a kereset vele szemben való közlése után nyílt meg a lehetősége akkor, amikor a Vtv. szerinti jogvesztő határidő már eltelt. A másodfokú bíróság álláspontjának elfogadása esetén az alperes az ilyen jellegű perekben el lenne zárva a viszontkereset előterjesztésének a lehetőségétől.
Tekintettel arra, hogy a felperes a jogvesztő határidőn belül a pert megindította, a bírósági eljárásban a kárösszeg vitathatóvá vált és így lehetőség volt e tekintetben viszontkereset előterjesztésére is. Utalt arra, hogy a közigazgatási eljárás során kirendelt szakértő tévedett a kárösszeg megállapításakor, és hivatkozott a BDT 2004/1022. számú eseti döntésre. A Pp. 130. §-a (1) bekezdésének h) pontja akkor irányadó, ha a felperes elmulasztja a jogszabályban rögzített perindításra nyitva álló határidőt. Ebből az következik, hogy ha a felperes a keresetlevelet időben benyújtja, akkor ezáltal az alperes részére is megnyílik a lehetőség a viszontkereset előterjesztésére.
Az alperes a Vtv. 79. §-ának (1) bekezdésében felsorolt kötelezettségei közül csak az értesítési kötelezettségét nem teljesítette, ami azonban nem írható a terhére, hiszen 2001. évben történt az erdő telepítése, a felperes jól ismerte a területet és 2006 októberéig a felek folyamatosan és megfelelően együtt is működtek a vadkár megelőzése, elhárítása érdekében. A felperes azonban 2006 októberében a munkaviszonyát megszüntette és ezt követően már semmiben nem tett eleget a Vtv. 78. §-ának (1) bekezdésében rögzített kötelezettségeinek, így az alperes sem tudott vele együttműködni. Az alperes mindvégig – 2006 őszét követően is – a rendes gazdálkodás körét meghaladó mértékben vett részt a vadkár elhárításában, ezért indokolatlan volt az 50-50%-os kármegosztás.
Az eljárás során meghallgatott szakértők egybehangzó nyilatkozata szerint nem lehet megállapítani azt, hogy egy hónap alatt a kár hány %-a keletkezett. A másodfokú bíróság a 20%-ot egy másik per adataira hivatkozással hárította az alperesre anélkül, hogy annak a pernek az anyagát ezen per anyagává tette volna. Figyelmen kívül hagyta azt is, hogy a szemle a felperes időhúzása miatt szenvedett késedelmet, míg a kárt a felperes által kilőni elmulasztott vadak okozták.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására és az alperes perköltségekben történő marasztalására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.
A másodfokú bíróság az ügy elbírálásához szükséges mértékben feltárt és helyesen megállapított tényállás alapján, jogszabálysértés nélkül hozott érdemi döntést a felperes keresete és az alperes viszontkeresete tárgyában.
A Vtv. 81. §-a a vadkár megállapítása tekintetében speciá-lis szabályokat határoz meg. A Vtv. 81. §-ának (5) bekezdése – a káresemény bekövetkeztekor hatályban volt rendelkezésnek megfelelően – 30 napos, jogvesztő határidőt biztosít a polgári per megindítására azon fél részére, aki a jegyző által kirendelt szakértő kármegállapítását nem fogadja el. A felmerült kár mértéke tehát csak a jogszabályban erre megállapított jogvesztő határidőn belül vitatható, ezt követően ugyanis a valós kár már aligha lenne felmérhető. A károsult a jogvesztő határidő lejárta után csak a már megállapított összegű kár megfizetését követelheti.
Az alperesnek a Pp. 147. §-ának (1) bekezdése szerint lehetősége volt az ügyben viszontkereset előterjesztésére, az azonban – a jogerős ítélet által helyesen rögzítetteknek megfelelően – már csak a megállapított kár megfizetésére irányulhatott, annál magasabb összeget nem követelhetett. A viszontkeresetre a Pp. 147. §-ában foglaltakon felül a kereset szabályai is irányadóak, így az arra vonatkozó rendelkezések sem adhatnak módot a jogvesztő keresetindítási határidőt elmulasztó fél részére a határidő lejárta utáni kereset előterjesztésére. Az alperes egybe kívánta mosni a perindításra nyitva álló jogvesztő határidőt és a viszontkereset előterjesztésének eljárásjogi határidejét. Olyan keresetet azonban viszontkeresetként sem lehet előterjeszteni, amelynek a benyújtására a jogvesztő határidő elmulasztása miatt már nincs lehetőség. Figyelemmel kell lenni arra is, hogy mi képezhetné egy ilyen viszontkereset alapját akkor, ha a felperes eláll a keresetétől. Ez a viszontkereset vonatkozásában a per megszüntetését nem eredményezhetné, tehát az eljárást egy a jogvesztő határidő letelte után előterjesztett kereset alapján kellene lefolytatni.
A másodfokú bíróság helyesen foglalt állást tehát abban a kérdésben, hogy az a fél, amelyik a jogvesztő határidőt elmulasztotta, a kár összegét a továbbiakban nem vitathatja. Az alperes így legfeljebb a közigazgatási eljárásban kirendelt szakértő által megállapított kár megtérítésére tarthat igényt és ennek a megfizetése iránt terjeszthet elő viszontkeresetet.
Az alperes felülvizsgálati kérelme egyebekben a másodfokú bíróság által a kár összege és a felek közrehatásának aránya tekintetében – a rendelkezésre álló bizonyítékok mérlegelésével – megállapítottakat vitatta. A felülvizsgálati eljárás során azonban általában nincs helye felülmérlegelésnek, a bizonyítékok ismételt egybevetésének és értékelésének. Erre csak a tényállás feltáratlan volta, vagy a mérlegelés körébe vont bizonyítékok nyilvánvalóan okszerűtlen, iratellenes, vagy logikai ellentmondásokat tartalmazó értékelése adhat alapot.
A másodfokú bíróság az 50-50%-os kármegosztás alkalmazásakor kiemelten vette figyelembe azt, hogy az alperes nem tájékoztatta a felperest a vadkár veszélyéről. Értékelte azonban azt is, hogy az alperes egyebekben sem tett eleget a Vtv. 79. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak, nem kért és nem kezdeményezett hatósági eljárást, holott maga is szükségesnek tartotta a kerítésen belül maradt vadak kihajtását és az állományt szabályozó vadászatot. Az alperes olyan közreműködésre volt köteles, amely a vadászatra jogosult vadkár elhárítási tevékenységének a sikeréhez szükséges és amely az adott helyzetben tőle általában elvárható. E tekintetben azonban értékelni kellett azt is, hogy az alperes 2006 októberéig a felperes alkalmazásában állt és feladatát képezte a villanypásztoros kerítés karbantartása, üzemeltetése, illetve az adott területen az állatok kilövése is. Az alperes tehát a körülmények és a hely pontos ismeretének birtokában sem értesítette a felperest a vadkárról, illetve annak a veszélyéről, a károsodást pedig csak a felperes vadászati jogosultsága lejártát megelőző napon jelentette be. Mindezekre figyelemmel a károsodás bekövetkeztében megállapítható volt az alperes jelentős közrehatása.
A másodfokú bíróság az Agárgazdasági Igazságügyi Szakértői Testület által készített szakvéleményre tekintettel jutott arra a megállapításra, hogy a vadkár 20%-a a felperes vadászati jogosultságának a megszűnésétől a szemléig terjedő időszakban keletkezett. Ez a szakértői vélemény csatolásra került az ügy irataihoz és azt az eljáró bíró a per anyagává tette amiről tájékoztatást nyújtott a feleknek is. (14. sorszám alatti jegyzőkönyv, 2. oldal, negyedik bekezdés.) Az ügyben kirendelt szakértők ennek megfelelően meghallgatásuk során erre a szakvéleményre is nyilatkoztak. Téves tehát az alperesnek az a hivatkozása, amely szerint ez a szakvélemény nem képezte ennek az eljárásnak az anyagát.
Az a körülmény, hogy több szakértő véleménye szerint ez a %-os arány nem határozható meg ilyen módon, nem jelentheti azt, hogy a felperes köteles lenne olyan károk megfizetésére is, amelyekért a felelőssége nem állapítható meg. A közigazgatási eljárásban kirendelt szakértő által megállapított kárnak volt olyan része, amely a 2007. február 28-a utáni időszakban keletkezett, nem jogellenes ezért az, hogy a másodfokú bíróság a beszerzett igazságügyi szakértői véleményen alapulóan mérlegeléssel határozta meg ennek mértékét.
A kifejtettekre tekintettel nem volt megállapítható, hogy a másodfokú bíróság által alkalmazott mérlegelés iratellenes, okszerűtlen, vagy logikátlan lenne. A mérlegelés nem állt ellentétben a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében foglaltakkal és jogszabálysértést sem valósított meg, ezért nem volt alap arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletben foglaltakat felülmérlegelje.
A Legfelsőbb Bíróság mindezek alapján – a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése szerint tárgyaláson kívül meghozott határozatával – a jogszabályoknak megfelelő jogerős ítélet felülvizsgálattal támadott rendelkezését a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. VI. 20.402/2011.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás