• Tartalom

1230/2012. (VII. 6.) Korm. határozat

1230/2012. (VII. 6.) Korm. határozat

Magyarország Parlagfű Elleni Rövid és Középtávú Védekezési Akciótervéről

2017.04.01.

A Kormány Magyarország parlagfű fertőzöttségének és az allergiás, illetve asztmás megbetegedésben szenvedők számának növekedésére figyelemmel, a parlagfű fertőzöttség visszaszorítása érdekében a 2012–2020. évre vonatkozóan elfogadja az alábbi Akciótervet.

1. A 2012–2020-as időszakra vonatkozó, Magyarország Parlagfű Elleni Rövid és Középtávú Védekezési Akcióterve keretében a Kormány az alábbi célokat és feladatokat határozza meg.

1.1. 2012–2013-as évek

1.1.1. Felül kell vizsgálni a lakosságot érő pollenterhelés csökkentése érdekében a parlagfüves területek hatósági felderítési rendjét, és egyszerűbb, hatékonyabb eljárási és szankcionálási rendszert kell kidolgozni. A belterületi parlagfű-felderítéssel és a közérdekű védekezés elrendelésével kapcsolatos feladatokat racionalizálni kell. A távérzékeléses monitorozási módszereket a hatósági felderítési rendszerbe kell illeszteni.

Felelős: vidékfejlesztési miniszter

belügyminiszter

közigazgatási és igazságügyi miniszter

Határidő: 2012. szeptember 30.

1.1.2. A megyei kormányhivatalok feladat- és hatáskörrel rendelkező szakigazgatási szerveinek júliustól szeptemberig folyamatosan ellenőriznie kell a külterületek parlagfű mentességét.

Felelős: vidékfejlesztési miniszter

közigazgatási és igazságügyi miniszter

Határidő: folyamatos

1.1.3. A lakossági bejelentések kezelésének automatizálása, a hatósági eljárás transzparenciájának biztosítása érdekében meg kell vizsgálni külterületeken a Lakossági Parlagfű Bejelentő Rendszer bevezetésének lehetőségét, a Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény XII. Vidékfejlesztési Minisztérium fejezet Agrár célelőirányzatok 10. jogcímcsoportján a „Parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának támogatása” előirányzaton rendelkezésre álló források felhasználásával.

Felelős: vidékfejlesztési miniszter

Határidő: 2012. augusztus 30.

1.1.4.1 Elengedhetetlen cél a parlagfű pollenterhelés monitorozása és ennek érdekében az Országos Közegészségügyi Intézet Aerobiológia Hálózat működtetése. Erre való tekintettel

a) fenn kell tartani és fejleszteni kell a pollenmonitorozó hálózatot,

b) fenn kell tartani, illetve javítani kell a polleninformációs szolgáltatást.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: folyamatos

1.1.5. A fertőzött, pollenadó területek méretének csökkentése érdekében, a közfoglalkozásban rendelkezésre álló források bevonásával, az állami és önkormányzati tulajdonban álló területeken meg kell szervezni a vagyonkezelőkkel együttműködve a folyamatos parlagfű mentesítést. Meg kell vizsgálni az elítéltek foglalkoztatásának lehetőséget a fertőzött területek mentesítése tekintetében. A közterületek parlagfű/gyommentességét végző alkalmazottaknak munka és egészségügyi alkalmassági vizsgálaton kell átesniük, a biztonságos munkavégzés feltételeinek megteremtése mellett.

Felelős: belügyminiszter

emberi erőforrások minisztere

Határidő: azonnal, illetve ezt követően folyamatosan

1.1.6. Kiemelt cél a mezőgazdasági, fő pollenadó területek parlagfű mentesítése. Ennek érdekében

a) a szakmaközi szervezetek aktív bevonásával növénytermesztési, technológiai, parlagfű mentesítési és prevenciós ismereteket kell átadni a gazdálkodóknak,

b)2 fejleszteni kell a hatósági felderítési és szankcionálási eljárást előre bejelentett, kommunikált légi felderítés alkalmazásával, a megyei kormányhivatalok számára rendelkezésre álló 2011. évi előirányzatból származó, kötelezettségvállalással terhelt maradvány forrás felhasználásával,

c) meg kell vizsgálni a kötelező növényorvos szakirányító alkalmazásának lehetőségét adott területnagyságot meghaladó gazdálkodók esetén.

Felelős: a)–c) pont esetében vidékfejlesztési miniszter

b) pont esetében nemzetgazdasági miniszter

Határidő: a) és b) pont esetében folyamatos

c) pont esetében 2012. szeptember 30.

1.1.7. A parlagfű mentesítés kérdését be kell építeni a Nemzeti Alaptantervbe. A kerettantervek természettudományos fejezeteiben kiemelten kell foglalkozni a parlagfű felismerésével, biológiájával és az ellene való védekezés fontosságával. Be kell építeni a nevelési és oktatási tananyagba az egészségnevelés terén kiemelt szerepet játszó, az allergiát okozó növényzet elleni hatékony védekezéssel, prevencióval kapcsolatos alapismereteket.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2012. augusztus 31.

1.1.8. Információt kell gyűjteni és tájékoztató kampányokat kell szervezni az allergiás betegségekről, a megelőzés módszereiről és az allergia megfelelő kezelésének lehetőségeiről.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: folyamatos

1.2. 2014–2015-ös évek

1.2.1. Ki kell dolgozni a földtulajdonosok, mezőgazdasági termelők részére a parlagfű mentesítést ösztönző rendszert, amely a szankciók megtartása mellett segíti a parlagfű mentesség elérését.

Felelős: vidékfejlesztési miniszter

közigazgatási és igazságügyi miniszter

emberi erőforrások minisztere

nemzeti fejlesztési miniszter

nemzetgazdasági miniszter

belügyminiszter

Határidő: 2014. március 30., ezt követően folyamatos

1.2.2. A 2012–2013-ban megkezdett munkát a teljes mentesség elérése érdekében folytatni kell, különös figyelemmel az állami és az önkormányzati mezőgazdasági területek, a vasútvonalak és a közutak mentén, továbbá egyéb, állami és önkormányzati kezelésben lévő területek vonatkozásában, kiegészítve a szerzett tapasztalatok alapján szükséges intézkedésekkel.

1.2.3. Az elmúlt években gyakori, több napon keresztül jelentkező extrém magas parlagfű pollenkoncentrációt elérő pollencsúcsokat meg kell szüntetni, a pollenkoncentrációt drasztikusan csökkenteni kell.

1.3. 2016–2020-as évek

1.3.1. Az előző évek munkájának értékelését követően, a hasznosítható eredmények tükrében a hatékonynak bizonyuló eszközöket a szükséges korrekciókkal továbbra is fel kell használni.

1.3.2. Az elmúlt 10 évben az ország nagy részén tapasztalt, több napon keresztül fennálló napi pollenkoncentrációt a teljes parlagfű szezon alatt alacsony szinten kell tartani.

2. A Kormány felhívja az érintett minisztereket, hogy e kormányhatározatban foglalt Akcióprogram végrehajtásáról évente készítsenek beszámolót.

Felelős: belügyminiszter

közigazgatási és igazságügyi miniszter

emberi erőforrások minisztere

nemzeti fejlesztési miniszter

nemzetgazdasági miniszter

vidékfejlesztési miniszter

Határidő: 2012. november 30., illetve ezt követően adott év november 30-ig

3. A Kormány felhívja a vidékfejlesztési minisztert, hogy a 2. pont szerinti beszámolók alapján készítsen jelentést a Kormány számára az Akcióprogramban foglalt feladatok végrehajtásáról.

Határidő: 2013. január 31., illetve ezt követően adott év január 31-ig

4. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

1

Az 1. pont 1.1.4. alpont nyitó szövegrésze az 1853/2016. (XII. 27.) Korm. határozat 15. pont a) alpontja szerint módosított szöveg.

2

Az 1. pont 1.1.6. alpont b) pontja az 1853/2016. (XII. 27.) Korm. határozat 15. pont b) alpontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére