GÜ BH 2012/125
GÜ BH 2012/125
2012.05.01.
Ha a felszámoló az adós vagyonába tartozó követelést ellenérték fejében engedményezte, az új jogosultat (engedményest) már nem illeti meg az adóssal szembeni beszámítást korlátozó kedvezmény [Ptk. 296. §, 329. §, 1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 36. §].
A jogerős ítéletben megállapított és a felülvizsgálati kérelem elbírálása szempontjából jelentős tényállás a következő:
Az alperes nem fizette meg az M. A. Rt. felé fennálló 2 403 500 Ft összegű tartozását. Az M. A. Rt. 2005. január 6-án felszámolás alá került, felszámolójaként az L. Kft. került kijelölésre. A felszámoló 2005. március 17-én kelt levelében tájékoztatta az alperest arról, hogy az M. A. Rt. felszámolás alá került és egyben felszólította a 2 403 500 Ft lejárt tartozás megfizetésére.
Az alperes résztulajdonosa az s.-i székhelyű Z. Kft.-nek. Az alperes 2005. június 6-án jelentette be hitelezői igényét az M. A. Rt. felszámolási eljárásában, melyet a Z. Kft.-vel 2005. április 11-én kötött engedményezési szerződés alapján megszerzett követelésre alapított. A felszámolónak megküldött engedményezési szerződésben foglaltak szerint a Z. Kft. az M. A. Rt.-vel szemben fennálló bruttó 5 000 000 Ft-os követeléséből bruttó 2 403 500 Ft-ot engedményezett az alperes részére.
Az M. A. Rt. felszámolója a hitelezői igényt határidőn túl bejelentett hitelezői igényként visszaigazolta és besorolta a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény (Cstv.) rendelkezései szerint.
A felperes a felszámolás alatt levő M. A. Rt.-től 2007. április 26-án engedményezéssel megszerezte az alperessel szembeni követelést, és ennek érvényesítése érdekében fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet nyújtott be 2008. május 23-án.
Az alperes beszámításra hivatkozással benyújtott ellentmondása folytán perré alakult eljárásban a felperes kereseti kérelmét fenntartotta, kérte kötelezni az alperest 2 403 500 Ft, annak kamatai és a perköltség megfizetésére. Álláspontja szerint az alperes a felperes jogelődjével szemben a beszámítani kívánt követelését engedményezéssel szerezte meg, mely már a felszámolás alatt történt 2005. április 11-én, ezért az alperes ezt a követelését a Cstv. 36. § (1) bekezdése értelmében nem számíthatja be a felperes követelésébe.
Az alperes kérte a kereset elutasítását, azt vitatta mind jogalapjában, mind összegében. Állította, hogy az M. A. Rt.-vel szemben fennállott követelését a tartozásába beszámította és erről a felszámolót értesítette. Arra hivatkozott, hogy a Z. Kft.-vel már 2004. június 30-án egy keretmegállapodást kötött a Z. Kft. által be nem hajtott követelések engedményezéséről, ebből következően az M. A. Rt.-nek már a felszámolás kezdő időpontjában hitelezője volt. Erre tekintettel beszámítási kifogásként érvényesítheti a felszámolás kezdő időpontjában már fennállt követelését.
Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 2 403 500 Ft-ot és annak kamatait, továbbá 250 000 Ft perköltséget, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Határozatát azzal indokolta, hogy az alperes a követelést a felperes jogelődjével szemben annak felszámolása alatt szerezte meg, s az engedményezéssel megszerzett követelés a Cstv. 36. §-a alapján nem alkalmas a beszámításra. A 2004. június 30-ra dátumozott keretmegállapodásnak nincs tényleges, valós gazdasági tartalma, ugyanis ha ez tényleg létrejött, akkor nem volt indoka a 2005. április 11-i engedményezési szerződés megkötésének. Miután nincs olyan irat, amelyben a felperes jogelődjét a keretmegállapodásról értesítették volna, ezért feltételezhetően nem született meg 2004. június 30-án a hivatkozott keretmegállapodás. Ezt támasztotta alá a felperes jogelődje felszámolójának a tanúvallomása is.
Az alperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a felperes keresetét elutasította kötelezte a felperest perköltség és illeték fizetésére. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a Ptk. rendelkezései alapján kell megítélni az alperes beszámítási kifogását, mert az alperes azt nem az eredeti – felszámolás alatt levő – jogosult, hanem annak jogutóda által indított perben terjesztette elő. Azzal, hogy a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet követelése engedményezésre került, megszűnt az a speciális, a Cstv.-ben kifejezésre jutó követelmény, miszerint az adós vagyona (így követelése) a törvény által meghatározott körben és sorrendben szolgál a hitelezői igények kielégítésére. Az engedményezéssel a követelés kikerült az adós vagyonának köréből, emiatt nem indokolt a vele szembeni szigorúbb beszámítási szabályok alkalmazása sem. Az elsőfokú bírósággal egyezően az alperes jogosulttá válásának időpontját 2005. április 11-ében, az engedményezési szerződés megkötésének időpontjában állapította meg. Miután az alperesnek ez a követelése már fennállt a felperes alperessel szembeni követelése megszerzésének időpontjában, 2007. április 26-án, ezért a Ptk. 296. § (1) bekezdése, valamint a Ptk. 329. § (3) bekezdése alapján megállapította, hogy az alperes jelen perben előterjesztett beszámítási kifogásában megjelölt követelése a beszámításra alkalmas.
Figyelemmel arra, hogy a beszámításra alkalmas alperesi követelés összegében megegyezett a felperes kereseti követelésével és a Ptk. 296. § (2) bekezdésének értelmében a kötelezettségek a beszámítás erejéig megszűnnek, ezért megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét és elutasította a keresetet.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és új határozat hozatalát, tartalmában az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság helytelenül állapította meg, hogy a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet követelésének engedményezésével megszűnik az a speciális, Cstv.-ben kifejezésre jutó követelmény, miszerint az adós vagyona a törvény által meghatározott körben és sorrendben szolgál a hitelezői igények kielégítésére. A bíróságnak a Cstv. 36. § (1) bekezdését kellett volna alkalmaznia. Fenntartotta azt a jogi álláspontját, hogy a Ptk. 329. § (3) bekezdése értelmében az alperes a jelen per felperesével szemben csak azokat az igényeit számíthatja be, amelyeket a felszámolás alatt álló céggel szemben beszámíthatott volna, így az alperes követelése nem alkalmas a beszámításra. Hivatkozott arra, hogy a bírói gyakorlat szerint perben is csak azok a követelések számíthatók be, amelyek a felszámolás alatt álló céggel szemben beszámításra kerülhettek volna. Álláspontjának alátámasztására bírósági határozatokat csatolt. Bejelentette, hogy egyébként vitatja a követelés jogalapját és összegét is.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős ítélet hatályában való fenntartását. Álláspontja szerint helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság, hogy az adott helyzetben a Ptk. és nem a Cstv. rendelkezései szerint kell megítélni a beszámítási kifogást.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján és megállapította, hogy az nem jogszabálysértő.
A Legfelsőbb Bíróság az iratok tartalma alapján megállapította, hogy az alperes sem a hitelezői igénybejelentésében, sem pedig a csatolt engedményezési szerződésben nem tett az M. A. Rt. követelésével szemben beszámítási nyilatkozatot. Hivatkozott ugyan arra, hogy a 2005. április 11-én kelt levelében és az engedményezési szerződéssel értesítette a felszámolót az engedményezésről, valamint a beszámításról (elsőfokú eljárás 2. sorszámú beadvány), azonban az engedményezési szerződés ilyen nyilatkozatot nem tartalmaz. A 2005. április 11-én kelt levelet a perben nem csatolta be és nincs adat arra vonatkozóan sem, hogy a felszámoló az esetleges beszámítási nyilatkozatot elutasította volna. A felszámolóbiztos tanúvallomásában arra hivatkozott, hogy emlékszik egy, az engedményezés napjára (2005. április 11.) dátumozott levélre, melyben bejelentették az engedményezést és a beszámítást, azonban tény, hogy a felszámoló az alperes 2005. június 6-án kelt hitelezői igénybejelentésére 2005. június 9-én válaszolt, a hitelezői igényt nyilvántartásba vette, de a beszámításra, annak esetleges elutasítására vonatkozóan semmit nem tartalmaz a visszaigazolás. A felek az eljárás során nem csatoltak olyan okiratot, amelyből megállapítható lenne a beszámításra vonatkozó nyilatkozat, és a becsatolt iratok tartalma kizárja, hogy az alperes a felszámolás tartama alatt ilyen nyilatkozatot tett volna. Az alperes csak a keresettel szembeni védekezésként terjesztett elő beszámítási kifogást a jelen perben (elsőfokú eljárás 9. sorszámú beadvány).
A felülvizsgálati kérelem alapján eldöntendő jogkérdés az, hogy ha a felszámolás alatt álló jogosult a követelését engedményezi, s ezáltal az kikerül a felszámolási eljárás hatálya alól, továbbra is alkalmazni kell-e a követelésre a Cstv. 36. §-ában foglalt korlátozó rendelkezést.
A felszámolás alá került adóst megillető követelések ellenérték fejében, illetve vagyonfelosztás alapján kerülhetnek jogutódokhoz a Cstv. 48. § (1), 52. § (2) és 57. § (1) bekezdése értelmében. A jelen eljárásban vizsgált esetben a felperes ellenérték fejében szerezte a követelést (elsőfokú eljárás, 6. számú jegyzőkönyv 2. oldal 4. bekezdés) a felszámolás alatt álló jogelődjétől.
A Ptk. 296. § (1) bekezdése szerint a kötelezett a jogosulttal szemben fennálló egynemű és lejárt követelését – ha jogszabály kivételt nem tesz – a jogosulthoz intézett vagy a bírósági eljárás során tett nyilatkozattal tartozásába beszámíthatja. A Ptk. 329. § (3) bekezdése szerint a kötelezett az engedményessel szemben érvényesítheti azokat a kifogásokat és beszámíthatja azokat az ellenköveteléseket is, amelyek az engedményezővel szemben az értesítéskor már fennállt jogalapon keletkeztek. E két rendelkezésből következően a Ptk. alapján az alperes beszámítási lehetősége fennáll.
A beszámítás a polgári jog intézménye. A Cstv. 36. §-a az egyébként a polgári jog alapján fennálló beszámítási jogot korlátozza az összes hitelező érdekében.
Nem vitásan a jelen per alperesének a felperes jogelődjével, mint adóssal szemben a követelését a felperes jogelődje felszámolási eljárásában hitelezőként érvényesítenie kellett, mert hitelezői igénye bejelentésének hiányában a jogvesztő határidő bekövetkezte után [Cstv. 37. § (3) bekezdés] az, aki az adóssal szemben követeléssel rendelkezett, a követelését elveszti, s ebből következően egy esetlegesen ellene induló peres eljárásban beszámítási kifogással – a jogelőd adóssal szembeni követelésére hivatkozással – már eredményesen nem léphetne fel.
Ha a hitelező (alperes) nem tett beszámításra irányuló nyilatkozatot az adós (felperes jogelőde) felszámolása során, és az adós követelésének az engedményezésére ellenérték fejében került sor, az adós jogutódja által a követelés behajtására irányuló eljárásban a hitelezőnek (alperesnek) a felszámolási eljárásban be nem számított követelése alapján tett beszámítási kifogását nem lehet elutasítani a Cstv. szabályaira hivatkozva.
A felszámolási eljárásban a Cstv. 36. §-ában szabályozott beszámítással kapcsolatos korlátozó rendelkezés indoka az, hogy az adósnak tartozó személyek engedményezéssel megszerzett követeléseik beszámításával ne szabadulhassanak tartozásuktól, s ezáltal az adós vagyonából az összes hitelező minél magasabb kielégítéshez jusson. Ha az adós a követelését a neki tartozó személytől be tudja hajtani (mert az nem rendelkezik olyan követeléssel, amely őt az adós felszámolásának kezdő időpontjában megillette, és emiatt beszámítható lenne), ezzel a hitelezők kielégítési alapja nő.
Abban az esetben azonban, ha az adós vagyonába tartozó követelést ellenérték fejében engedményezte a felszámoló, az új jogosultat már nem illeti meg az adóssal szembeni beszámítást korlátozó kedvezmény. A követelésnek a felszámolási vagyonból ellenérték fejében történt kikerülését követően az összhitelezői érdeknek már nincs szerepe, a felszámolási eljárás szabályai már nem alkalmazhatók a felek jogviszonyára. Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság helytállóan helyezkedett arra a jogi álláspontra, hogy ilyen esetben már csak a polgári jog szabályai szerint kell megítélni a felek egymással szembeni jogviszonyát, s így a beszámítás feltételeinek fennállását is.
A felperes által a felülvizsgálati eljárásban hivatkozott határozatokban a bíróságok – a Legfelsőbb Bíróság döntésével egyezően – arra az álláspontra helyezkedtek, hogy nem lehet alappal beszámítási kifogást előterjeszteni olyan követelésre hivatkozással, amelyet az alperes a jogosult elleni felszámolási eljárásban hitelezői igényként nem érvényesített. Jelen eljárás tényállása azonban eltérő, mert az alperes határidőn túl bejelentett hitelezői igény jogosultja, azaz hitelező volt a felperes jogelődje elleni felszámolási eljárásban, így követelése tekintetében a jogvesztés nem következett be.
A kifejtett indokok miatt helytállóan helyezkedett a másodfokú bíróság arra a jogi álláspontra, hogy a felek jogvitáját a Ptk. rendelkezései szerint kell megítélni, s az alperes megalapozott beszámítási kifogása eredményeként, a Ptk. 296. § (2) bekezdése alapján a felperes követelése megszűnt. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogszabályoknak megfelelő a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta Pp. 275. § (3) bekezdése alapján.
A felperes az alperes követelését sem az elsőfokú-, sem a másodfokú eljárás során nem vitatta, ilyen irányú igényt csak a felülvizsgálati kérelemben terjesztett elő. A Pp. 275. § (1) bekezdése alapján azonban a felülvizsgálati eljárásban új tény állítására már nincs lehetőség, ezért azzal a Legfelsőbb Bíróság érdemben nem foglalkozhatott.
(Legf. Bír. Gfv. X.30.287/2010.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás