• Tartalom

1258/2012. (VII. 26.) Korm. határozat

1258/2012. (VII. 26.) Korm. határozat

a Miniszterelnökségen, a minisztériumokban, az igazgatási és az igazgatás jellegű tevékenységet ellátó központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak létszámáról szóló 1166/2010. (VIII. 4.) Korm. határozat módosításáról1

2012.07.27.

1. A Miniszterelnökségen, a minisztériumokban, az igazgatási és az igazgatás jellegű tevékenységet ellátó központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak létszámáról szóló 1166/2010. (VIII. 4.) Korm. határozat 2. számú mellékletében foglalt táblázat 77. és 93. sora helyébe a következő sorok lépnek:

77.

Magyar Energia Hivatal

197

93.

ÖSSZESEN:

70 800

2. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti.

1

A határozat a 2. pont alapján hatályát vesztette 2012. július 28. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére