• Tartalom

13/2012. (VII. 30.) ORFK utasítás

13/2012. (VII. 30.) ORFK utasítás

a büntetőeljárások keretében lefolytatandó szemlék végrehajtásáról és a bűnügyi technikai tevékenység egységes szabályozásáról1

2018.07.01.
Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv által a büntetőeljárási jog keretei között – a közlekedési balesetek és a közlekedés körében elkövetett bűncselekmények kivételével – a helyszínen lefolytatandó szemle egységes elvek alapján történő szakszerű végrehajtása érdekében kiadom az alábbi utasítást:
1. Értelmező rendelkezések, alapelvek
1. Az utasítás hatálya kiterjed:
a) az Országos Rendőr-főkapitányságra (a továbbiakban: ORFK);
b)2 a Készenléti Rendőrségre (a továbbiakban: KR), a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságra és a megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányságokra;
c) a rendőrkapitányságokra
[a továbbiakban az a)–c) alpont együtt: rendőrség].
2. Az utasítás alkalmazásában
a) helyszínbiztosító: a rendőrség hivatásos állományú tagja, aki a helyszínre érkezésekor talált állapotot biztosítja, a szemle során – és szükség esetén azt követően – a helyszín zárását, őrzését a Rendőrségről szóló törvény, valamint a rendőrség szolgálati szabályzatáról szóló miniszteri rendelet (a továbbiakban: Szolgálati Szabályzat) alapján végrehajtja;
b)3 helyszín: mindazon hely, terület, amely a bűncselekmény elkövetésével összefüggésben illetve a tényállás tisztázása, valamint a bizonyítás szempontjából relevanciával bírhat;
c)4 szemle: olyan bizonyítási cselekmény, amelynek végrehajtása során a büntetőeljárásról szóló törvény által meghatározott eljárási szabályok betartása és garanciák érvényesítése mellett megfigyelik, rögzítik a helyszín, személy és tárgy vonatkozásában talált állapotot, helyzetet, körülményeket, felkutatják és olyan módon rögzítik az objektumokat, nyomokat, anyagmaradványokat, egyéb elváltozásokat, valamint mindezek összefüggéseit, hogy a szemle eredménye bizonyításra alkalmas adatokat nyújtson az eljárás számára;
d)5 helyszínelő egység: szemle lefolytatása céljából létrehozott speciális szervezeti elem, amely a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (a továbbiakban: KR NNI) Bűnügyi Technikai Főosztály, a megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányságoknál a technikai osztály, a rendőrkapitányságoknál pedig a technikai osztály, alosztály vagy csoport;
e) szemlebizottság: a szemle lefolytatásához kapcsolódó feladatokat (a továbbiakban: helyszínelő tevékenységet) végrehajtó, a büntetőeljárás lefolytatására hatáskörrel és illetékességgel rendelkező rendőri szerv vezetője által összeállított, legalább két főből álló személyegyüttes;
f)–h)6
i)7 dokumentáció: mindazoknak az eszközöknek és módszereknek az összessége, amelyek alkalmasak arra, hogy a megfelelő részletességgel, objektíven, azonosítható módon rögzítsék a helyszínen tapasztalt körülményeket és a bizonyítási eszközök felkutatásának, rögzítésének folyamatát, módját így különösen a szemlejegyzőkönyv, a képfelvétel, a hangfelvétel, a kép- és hangfelvétel, a speciális eszköz által biztosított vizsgálati dokumentáció, a helyszínvázlat, a helyszínrajz.
2/A.8 Az utasítás célja a büntetőeljárás keretében ellátandó helyszínelő tevékenység és e tevékenység szakmai irányításának egységes szabályozása.
3. A szemle lefolytatásának alapelvei:
a) jogszerűség, szakszerűség: a szemlét – a büntetőeljárási garanciák szem előtt tartásával – úgy kell lefolytatni, hogy az megfeleljen a hatályos normatív előírásoknak, továbbá kiemelt figyelmet kell fordítani a szemlére vonatkozó kriminalisztikai és egyéb szakmai előírások betartására;
b) tárgyilagosság: a helyszínt elfogulatlanul kell vizsgálni, az ott tapasztaltakat a helyszín szemlekori állapotának megfelelően, tényszerűen kell rögzíteni;
c) részletesség, teljesség, arányosság: a szemlét teljeskörűen, az eredményes felderítés és bizonyítás érdekében szükséges részletességgel kell végrehajtani, amelynek során a nyomkutatás és nyomrögzítés érdekében kiválasztott módszereknek arányban kell állniuk az elérni kívánt eredménnyel;
d) egységesség: a szemle lefolytatása és dokumentálása során a szakmai fogalmakat, jelöléseket egyértelműen és következetesen kell alkalmazni;
e) halaszthatatlanság: a szemle lefolytatását megalapozó körülmény tudomásra jutását követően késedelem nélkül intézkedni kell a szemle megkezdésére.
4. A helyszínelő egység munkájához szükséges tárgyi feltételek biztosításáról – az egység vezetőjének jelzése alapján – a büntetőeljárás lefolytatására hatáskörrel és illetékességgel rendelkező rendőri szerv vezetője köteles intézkedni.
5. Különleges biztonsági előírásokkal rendelkező intézményekben – így különösen a Magyar Honvédség, illetve a rendvédelmi szervek objektumaiban, továbbá büntetés-végrehajtási intézetekben, őrzött szállásokon – végrehajtott helyszínelő tevékenységet az érintett intézmények biztonsági és egyéb előírásainak figyelembevételével kell lefolytatni.
5/A.9 Kiemelt jelentőségű vagy speciális technikai felszereltséget igénylő ügyekben az országos rendőrfőkapitány egyedi utasítása alapján a KR helyszínelő egysége közreműködhet és bűnügyi technikai tevékenységet végezhet más területi vagy helyi nyomozó hatóság által folytatott eljárási cselekmény helyszínén is.
5/B.10 A KR-en belül létrehozott helyszínelő egység – a területi szerv vezetőjének vagy helyettesének megkeresésére – bűnügyi technikai tevékenységet végezhet a területi vagy helyi szervnél folyamatban lévő büntető ügyben végzett eljárási cselekmény során is.
5/C.11
2. A szemlebizottság összetétele, a bizottságvezető és a bűnügyi technikusok jogai és kötelezettségei
6. A szemlebizottságot a vizsgált esemény jellegének, a helyszín sajátosságainak figyelembevételével az eljárást folytató rendőri szerv vezetője állítja össze. A szemlebizottság alapvetően:
a) bizottságvezetőből,
b) bűnügyi technikus(ok)ból, valamint
c) szükség esetén kutyavezető(k)ből áll.
6/A.12 A szemlebizottság vezetőjeként a rendőrség hivatásos állományának azon tagja járhat el, akit munkaköri leírásában az utasításban a bizottságvezető számára meghatározott feladatok bűnügyi szolgálati ág feladatrendszeréhez kapcsolódó más tevékenységek melletti ellátására felhatalmaztak.
6/B.13 A szemlebizottságban bűnügyi technikusként a rendőrség hivatásos állományának az a bűnügyi technikusi szaktanfolyammal rendelkező tagja járhat el, akit a munkaköri leírásában felhatalmaztak az utasításban a bűnügyi technikus számára meghatározott feladatok ellátására.
6/C.14 A szemlebizottságban bűnügyi technikusként a KR, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság és a megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányságok esetében kizárólag segédtechnikus, technikus, technikus tiszt, főtechnikus, kiemelt főtechnikus beosztásba kinevezett személy vagy ezek vezetője működhet közre. A rendőrkapitányságok esetében a szemlebizottságban bűnügyi technikusként segédtechnikus, technikus, technikus tiszt, főtechnikus, kiemelt főtechnikus beosztásba kinevezett személy vagy ezek vezetője részvétele biztosíthatóságának hiányában kivételesen bűnügyi technikusi szaktanfolyammal rendelkező más személy járhat el.
6/D.15 A rendőrkapitányságon segédtechnikus, technikus, technikus tiszt, főtechnikus, kiemelt főtechnikus beosztásba kinevezett személy feladatellátása során az érintett által munkaköri leírása alapján a bűnügyi szolgálati ág feladatrendszeréhez kapcsolódó más tevékenységek végzése mellett a bűnügyi technikusi feladatok ellátásának elsődlegességét kell biztosítani.
7.16
8.17 A bizottságvezető felelősséggel tartozik a szemle ideje alatt adott utasításai jogszerűségéért és szakszerűségéért.
9. A bizottságvezető jogosult:
a) jelentést kérni a helyszínbiztosítótól;
b)18
c) meghatározni, hogy a szemlén kik vehetnék részt, és az érintett területen kik tartózkodhatnak;
d)19 a szemle befejezéséről dönteni.
10. A bizottságvezető köteles:
a) szolgálatba lépéskor a munkavégzéséhez szükséges tárgyi feltételek meglétét ellenőrizni, hiány esetén – szükség szerint elöljárója útján – azok pótlására intézkedni;
b) bűncselekményről való tudomásszerzést követően – utasításra – haladéktalanul a helyszínre indulni;
c) a helyszínre érkezést követően, illetve lehetőség szerint azt megelőzően is, a helyszínre vonulás közben tájékozódni a történtekről, amennyiben szükséges, intézkedni a halaszthatatlan feladatok végrehajtása iránt;
d) a szemlebizottság tagjainak tevékenységét irányítani;
e)20 amennyiben szükséges közvetlenül vagy a tevékenység-irányítási központon (a továbbiakban: TIK), vagy az egyéb rendőri szerv ügyeleti szolgálatán keresztül értesíteni és a helyszínre irányíttatni a társszerveket (így például katasztrófavédelem, munkavédelem);
f) meghatározni a szemle menetét, lefolytatását, a helyszínre történő belépés rendjét;
g) meghatározni és kijelölni a helyszín területén belül a mozgási útvonalakat;
h) gondoskodni a szemle szakszerű és jogszerű lefolytatásáról, dokumentálásáról;
i) gondoskodni a szemlejegyzőkönyv elkészítéséről;
j)21 kapcsolatot tartani az ügyben eljáró nyomozókkal, társszervekkel, valamint jelenteni a szemlebizottságot irányító TIK-nek;
k) folyamatosan ellenőrizni a nyomok, anyagmaradványok, elváltozások szakszerű felkutatását;
l) a biztonságos munkavégzésre vonatkozó szabályokat megtartani, azok megtartásáról gondoskodni, így különösen az egyéni, illetve csoportos védőeszközöket, felszereléseket használni;
m) a helyszínen található, ellátásra szoruló személyek, állatok ellátására és elhelyezésére – szükség szerint – intézkedni;
n) a szemle során készített jegyzőkönyvet, annak mellékleteit, továbbá a helyszínen rögzített nyomokat, anyagmaradványokat – szükség esetén – az arra illetékes szerv részére átadni.
11.22 A bizottságvezető az alkalmazandó eljárások, módszerek, eszközök kiválasztásával kapcsolatos döntést megelőzően – szükség esetén – kikéri a helyszínen jelen lévő szakértő, szaktanácsadó véleményét.
12.23
13. A bűnügyi technikus a szemle során a bizottságvezető alárendeltségében, annak utasításai alapján, vele együttműködve hajtja végre feladatait, ennek során köteles:
a) szolgálatba lépéskor a munkavégzéséhez szükséges tárgyi feltételek meglétét ellenőrizni, hiány esetén azt jelenteni a bizottságvezetőnek;
b) bűncselekmény tudomásra jutását követően a szemlebizottsággal haladéktalanul a helyszínre indulni;
c) a bizottságvezető utasításait végrehajtani;
d) a helyszínre érkezést követően a történtekről tájékozódni;
e) a bizottságvezetővel együtt felmérni és meghatározni a szemlével érintett terület határait, a szemle lefolytatásához szükséges személyi és tárgyi feltételeket;
f) a szemle során gondoskodni a képfelvételek, hangfelvételek, kép- és hangfelvételek elkészítéséről, a tényállás tisztázása és a bizonyítás szempontjából releváns tárgyi bizonyítási eszközök felkutatásáról, előhívásáról, rögzítéséről, csomagolásáról, hitelesítéséről, további vizsgálatra alkalmas módon történő biztosításáról, szállításáról;
g) ellátni a holttest helyszínen történő mozgatásával, vetkőztetésével járó tevékenységet;
h)24 közreműködni a szemlejegyzőkönyv, valamint az annak mellékletét képező helyszínvázlat, helyszínrajz és a képfelvételek, hangfelvételek, kép- és hangfelvételek, speciális eszköz által biztosított vizsgálati dokumentáció elkészítésében;
i) tevékenysége során nyomkutatásra, nyomelőhívásra és -rögzítésre alkalmas eszközöket használni;
j) gondoskodni a bizottságvezetővel történt egyeztetést követően – jogszabályban meghatározott esetekben – a bűnjeltárgyak arra illetékes részére történő átadásáról;
k)25
l) az igénybevételről a bűnügyi technikai statisztikai iratot (statisztikai jegyzéket) naprakészen vezetni.
14.26
15.27 A krimináltechnikai nyomkutatási és nyomrögzítési eljárást, a megfelelő nyomkutatási sorrend alkalmazását, valamint a csomagolás során alkalmazott helyes módszert, eszközöket – a bizottságvezető ezzel ellentétes utasításának hiányában – a bűnügyi technikus választja meg, amelynek jogszerű, szakszerű és eredményes alkalmazásáért felelősséggel tartozik.
16.28
3. Az ügyeleti, illetve bevetésirányító szolgálat
17. A szemlebizottságok tevékenységét koordináló ügyeleti vagy bevetésirányító szolgálat a szemlék eredményes lefolytatása érdekében:
a) a szolgálatba lépő szemlebizottságok összetételéről tájékoztatást kér;
b) a helyszín biztosítására intézkedik;
c) a szemlebizottságot – a rendelkezésre álló adatok mérlegelésével – haladéktalanul a helyszínre irányítja, illetve indokolt esetben a küldést mellőzi;
d) a szemlebizottság részére a szemle lefolytatásához szükséges és annak menetét befolyásoló információkat megadja;
e) a szemlebizottság kérésére intézkedik a személyi, technikai, tárgyi feltételek biztosítására;
f) az ügy vonatkozásában tájékoztatást kér a szemlebizottság tagjaitól, illetve a szemlebizottság munkáját segítő személyektől.
4. A helyszínbiztosítás
18. A helyszínt a Szolgálati Szabályzatban foglaltak alapján kell biztosítani, ennek keretében a helyszínt biztosító rendőr köteles különösen:
a) a helyszínen történő mozgása során fokozottan ügyelni a helyszín eredeti állapotban történő megőrzésére, így kizárólag a szolgálati feladatai ellátásával szükségszerűen együtt járó változtatásokat hajthat végre;
b) egyéni védőeszközöket viselni;
c)29 a szükséges biztonsági intézkedéseket megtenni, szükség szerint a TIK-en vagy egyéb rendőri szerv ügyeleti szolgálatán keresztül a társszerveket, így például a tűzszerészeket, a katasztrófavédelemért, munkavédelemért felelős szerveket értesíteni;
d) a tényállás tisztázása és a bizonyítás szempontjából releváns adatokat, információkat, a helyszín kiérkezéskori állapotát, valamint az ott történt változtatásokat feljegyezni;
e) segítséget nyújtani a szemlebizottságnak, különösen a tanúk felkutatása, a mintavételre történő előállítás, az ismeretlen személyazonosságú sérültek, elhunytak kilétének megállapítása, ruházatuk megóvása, illetve biztosítása során;
f) a bűnjelek, járművek, egyéb gazdátlanul maradt értékek ideiglenes őrzéséről gondoskodni;
g) a helyszín jellegétől és kiterjedtségétől függően kettős területzárást (kordonozást) alkalmazni;
h) a kiérkező bizottságvezetőnek jelentést tenni a tett megállapításokról és foganatosított intézkedésekről;
i)30 a helyszínbiztosító jelentés mellékletét képező – a Robotzsaru integrált ügyviteli, ügyfeldolgozó és elektronikus iratkezelő rendszerben elérhető – helyszínbiztosító munkalapot szakszerűen kitölteni, amely a szemlebizottság tagjainak adatain kívül tartalmazza a helyszín biztosításának megkezdését követően a helyszínre belépő és a helyszínről távozó személyek adatait.
19. A területi nyomozó hatóság hatáskörébe tartozó bűncselekmény elkövetésének helyszínén az elsőként intézkedő rendőr a szemle lefolytatására hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szemlebizottság kiérkezését köteles megvárni.
5. A szemle
20.31 Ha a szemle megtartása – az előzményi és a helyszíni adatok alapján – indokolatlan, a helyszínen intézkedő rendőr a tapasztalatairól és a megállapításairól rendőri jelentést készít.
21. A bizottságvezető a helyszínre érkezését követően:
a) tájékozódik, összegzi az előzményi és a helyszínen tudomására jutott információkat;
b) amennyiben még nem történt meg és indokolt, úgy intézkedik az azonnal végrehajtandó eljárási cselekmények végrehajtására;
c) dokumentálja a cselekmény észlelése és a helyszínre érkezése közötti időben a helyszínen végrehajtott intézkedéseket, változtatásokat;
d) jogszabályban meghatározott esetekben intézkedik hatósági tanúk bevonására;
e) gondoskodik a hatósági tanú kioktatásáról;
f) a megfelelő védőeszközök használatával, az általa meghatározott személyek bevonásával a szükséges mértékben megtekinti a helyszínt, és meghatározza a szemlével érintett terület határait, kiemelt figyelmet fordítva a helyszín állapotának megőrzésére,
g) a megállapítottak alapján eligazítást tart a szemlebizottság tagjainak, segítőinek, valamint a helyszínbiztosítónak;
h) felméri a szemléhez szükséges személyi és tárgyi feltételek meglétét, szükség szerint intézkedik a hiányzó feltételek pótlására;
i) ha az ügy körülményei megkívánják, speciális szakértelemmel rendelkező személy, így szakértő, szaktanácsadó bevonásáról dönt.
22.32 A szemle során a szemle valamennyi résztvevője köteles betartani a biztonságos munkavégzésre vonatkozó szabályokat és egyéni védőeszközt használni.
23.33 A bizottságvezető a körülmények ismeretében meghatározza a szemle lefolytatásának menetét azzal, hogy a szemlebizottság a bűncselekmény során keletkezett objektumok, elváltozások, rögzített nyomok, anyagmaradványok jelölésére köteles – arab számok használatával – kriminalisztikai jelöléseket alkalmazni.
24.34 A helyszín állapotát – a nyomok, az anyagmaradványok felkutatását és rögzítését megelőzően – utólag rekonstruálható módon, részletesen dokumentálni kell.
25. A nyomok, anyagmaradványok felkutatásának és rögzítésének sorrendjéről a bizottságvezető határoz azzal, hogy – a helyszín jellegéből fakadóan – a dokumentáció és a nyomok rögzítése szakaszosan váltakozhat a szemle lefolytatása során.
26.35 A szemle során rögzíteni kell a szemle tárgyának a megtalálás időpontja szerinti helyzetét és állapotát, továbbá vizsgálni kell az érintett területre való behatolás, az érintett területen történő mozgás, valamint az érintett területről történő távozás szempontjából releváns helyeket, így különösen a nyílászárók, a zárszerkezetek, a biztonságtechnikai eszközök megtalálás időpontja szerinti helyzetét, állapotát, az azokon keletkezett elváltozásokat, nyomokat, anyagmaradványokat.
27. A szemle során minden olyan helyet vizsgálni kell, amellyel az elkövető a cselekmény során fizikai érintkezésbe léphetett, ezeken a területeken a nyomrögzítés során a különféle módszereket olyan sorrendben kell alkalmazni, amely nem zárja ki a más módszerrel történő további nyomkutatás lehetőségét.
28. Az elkövető által esetlegesen hátrahagyott tárgyat, az elkövetés eszközét, továbbá bármely, a bizonyítás szempontjából releváns vagy a büntetőeljárási törvény alapján elkobzás alá eső egyéb dolgot – a dokumentálást követően – lefoglalással biztosítani kell.
29.36 A bizottságvezető utasítása alapján a szemle során a nyomok és anyagmaradványok felkutatására és rögzítésére alkalmazott egyes fizikai és kémiai vagy fizikai-kémiai eljárások meghatározó stádiumait képfelvételen dokumentálni kell.
30.37 A szemle során rögzített nyomokat, anyagmaradványokat egyedileg megjelölve, hitelesítve kell csomagolni olyan módon, hogy a csomagolást roncsolásmentesen ne lehessen felnyitni, majd a csomagoláson szabályosan kitöltött bűnjelcímkét vagy a bűnjelcímkével megegyező tartalmú öntapadós zárócímkét kell elhelyezni. A hitelesített bűnjelekről képfelvételt, illetve kép- és hangfelvételt is kell készíteni.
31. Amennyiben a szemle során a helyszínen tapasztalt körülmények, illetve a talált nyomok, anyagmaradványok vizsgálata alapján kétséges, hogy a cselekmény adott módon megvalósulhatott-e, a bizottságvezető ezzel kapcsolatos megállapításait külön jelentésben rögzíti.
32.38 A bizottságvezető indokolt esetben köteles a szemlével érintett területet kiterjeszteni a bűncselekmény létrejöttével kapcsolatos nyomok, elváltozások, releváns adatok és információk beszerzése érdekében.
33. A helyszínen intézkedőknek, illetve a szemlebizottság tagjainak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk a helyszínen és annak környezetében telepített képfelvevők elhelyezkedésére, az azok által megfigyelt területek dokumentálására.
34.39 A bűnjeleket a szemlebizottság lefoglalja.
35. A bizottságvezető a szemlét:
a) befejezettnek nyilvánítja, amennyiben a szemle ideje alatt a szemle menetét befolyásoló új adatok nem merültek fel és a helyszín maradéktalan feldolgozása megtörtént;
b) felfüggeszti, ha
ba) a környezeti körülmények hátrányos változása nem teszi lehetővé annak további folytatását,
bb) a szemle folytatásához szükséges személyi vagy tárgyi feltételek nem adottak, vagy azokban olyan változás állt be, amely a helyszínen tapasztalt, előre nem látható körülmények feldolgozását nem teszi lehetővé;
bc) vezetői utasítás így rendelkezik.
36. A szemle folytatásának felfüggesztése esetén a helyszín megváltozásának elkerülése érdekében annak további biztosításáról a bizottságvezető intézkedik.
5/A.40 A bűnügyi helyszínelő tevékenység feletti szakmai irányítás
36/A.41 A szemlebizottság vezetői feladatokat ellátók tevékenysége felett – a Rendőrség bűnügyi tevékenységének szakmai irányításáról szóló ORFK utasításban (a továbbiakban: ORFK utasítás) foglaltak szerint – az ORFK Bűnügyi Főigazgatóság Bűnügyi Főosztály Bűnügyi Osztály gyakorol szakirányító tevékenységet.
36/B. A KR NNI Bűnügyi Technikai Főosztály a főosztályvezető irányításával kezdeményezi a területi szervek bűnügyi technikai egységeinek működéséhez szükséges egyes speciális nyomkutató eszközök, nyomrögzítő szakanyagok országos beszerzését, elosztását, felhasználásainak bűnügyi technikai szakmai ellenőrzését.
36/C.42 A bűnügyi technikai és bűnügyi kutyavezetői feladatot ellátók tevékenysége felett – az ORFK utasításban foglaltak szerint – a KR NNI Bűnügyi Technikai Főosztály gyakorol szakirányító tevékenységet.
37. A szemlebizottság jelen utasítás rendelkezéseit az alábbiakban felsorolt helyszíntípusok szemléje során az egyes helyszíntípusokra meghatározott eltérésekkel és kiegészítésekkel alkalmazza.
6. Halálesetek helyszíne
38. A szemlét elsősorban a halottszemlével kell kezdeni, olyan módon, hogy a holttestet – a védőfelszerelések használata mellett – a lehető legrövidebb útvonalon kell megközelíteni, úgy, hogy közben a kriminalisztikai számozást folyamatosan alkalmazva a megközelítési útvonalon található releváns nyomokat, tárgyi bizonyítási eszközöket, elváltozásokat rögzíteni, illetve rögzítésre biztosítani szükséges.
39.43 Halottszemlét elsősorban a holttest megtalálási helyén kell foganatosítani, amennyiben az a helyszínen – kegyeleti okból, nem megfelelő időjárási és egyéb körülmények fennállása vagy a szemlén részt vevők testi épségének veszélyeztetettsége miatt – nem végezhető el, boncteremben kell lefolytatni.
40. A szemle és halottszemle során minden esetben rögzíteni és dokumentálni kell:
a)44 a holttest megtalálási helyzetét, állapotát, ruházatát;
b)45 a lemeztelenített holttesten a sérülések típusát, méretét, elhelyezkedését.
41. A holttest arcáról, illetve az egész testről képfelvételeket kell készíteni, különösen a testen lévő műtéti hegekről, tetoválásokról, illetve a további, egyedi azonosításra alkalmas elváltozásokról azzal, hogy az elhunyt személy ujj- és tenyérnyomatát, valamint a szájnyálkahártya-törletet minden esetben rögzíteni kell.
42.46 Az azonosítás érdekében az ismeretlen személyazonosságú holttestről rögzíteni kell:
a) haj- és fanszőrzetmintát;
b) a holttest pontos hosszát;
c) a holttestre vonatkozó minden további – így különösen az Alfonz Személyleírási Rendszer bevezetésével és alkalmazásával kapcsolatos feladatokról szóló 26/2017. (VIII. 25.) ORFK utasítás 3–4. melléklete szerinti – releváns adatot;
d) vizsgálatra alkalmas mintát a genetikai azonosítás érdekében.
43. Amennyiben a holttestet borító ruházat egészben történő eltávolítására nincs lehetőség, úgy a ruházatot a varrás, illetve az illesztések mentén kell szétvágni olyan módon, hogy a ruha a későbbiek során szakértői vizsgálatra alkalmas maradjon. A ruházatot, a benne található tárgyakat, valamint a holttesten lévő dolgokat – különös tekintettel az értéktárgyakra – minden esetben le kell foglalni.
44. A holttest mozgatása előtt a testen és a ruházatán lévő biológiai és mikroméretű anyagmaradványokat rögzíteni kell.
45. Halálesetek helyszínén kötelező gondoskodni igazságügyi orvostani szakvizsgával rendelkező orvos részvételéről.
7. Járművekkel kapcsolatos bűncselekmények helyszíne
46. A jármű egyedi azonosító jeleit és a kilométeróra számlálójának állását – amennyiben a jármű rendelkezik azokkal, és az a helyszínen dokumentálható – a szemlejegyzőkönyvben leírással, valamint képfelvételen is rögzíteni kell.
47. Amennyiben a szemle megkezdéséig nem történt meg, úgy intézkedni kell a jármű nyilvántartásokban történő ellenőrzésére.
48. Amennyiben a zárszerkezet eredetben történő rögzítése, illetve a jármű egyes szerkezeti elemeinek megbontása indokolt, úgy annak megfelelő szakértelemmel rendelkező személy segítségével történő kiszerelésére az eljáró nyomozó szervnek intézkednie kell.
49. A szemlének a jármű valamennyi részére – így különösen a motortérre, az utastérre, a csomagtérre, valamint a raktérre – ki kell terjednie.
50. A jármű elszállításáról – amennyiben szükséges – olyan módon kell gondoskodni, hogy az ne eredményezze a nyomok, anyagmaradványok megváltoztatását, megsemmisülését.
8. Nemi erkölcs elleni bűncselekmények helyszíne
51.47
52. A szemle során intézkedni kell:
a) a testfelületen, illetve a testüregekben lévő anyagmaradványok orvos bevonásával történő rögzítésére;
b) a sértett elkövetéskor viselt ruházatának eredetben történő lefoglalására;
c)48 a sértett DNS mintájának nem nyilvántartási célú mintavevő eszközzel történő rögzítésére;
d) a sértettet védekezésre képtelen állapotba helyezésével összefüggésbe hozható tárgyak, anyagmaradványok felkutatására és rögzítésére.
9. Tűzesetek, robbanások helyszíne
53. Tűzeset helyszínén az elsődleges intézkedések megtétele után – a tűzoltásvezető engedélyével – szemle lefolytatása kötelező, amelynek során törekedni kell a tűz lehetséges keletkezési körülményeinek, okainak, helyének, idejének megállapítására, a tűz terjedési irányának meghatározására.
54. Amennyiben a tűzeset szemléjén a szemlebizottság munkáját segítő személyként tűzvizsgáló van jelen, úgy
a) a tűzeset körülményeivel kapcsolatos szóbeli megállapításait a jegyzőkönyvben szerepeltetni kell;
b) a nyomok, tárgyi bizonyítási eszközök szakszerű felkutatását, összegyűjtését, rögzítését és csomagolását iránymutatásainak figyelembevételével kell végrehajtani azzal, hogy a helyszínelő egységnek a szemlét – lehetőség szerint – a tűzvédelmi hatóság által folytatott szemlével egy időben kell végrehajtania.
10. Robbantással elkövetett bűncselekmények, és katasztrófa jellegű események helyszíne
55. A tűzszerész járőrt a Szolgálati Szabályzatban meghatározottak szerint kell kirendelni.
56. Robbantás helyszínének biztonsági átvizsgálásáért a tűzszerész járőr és annak jelenlévő parancsnoka felel, a szemle megkezdésére csak az átvizsgálás és a szemlebizottság részére történő helyszínátadás után kerülhet sor.
57. A szemle során a tűzszerész szaktanácsadóként segíti a szemlebizottság munkáját, a robbanással kapcsolatba hozható elváltozások, tárgyi bizonyítási eszközök szakszerű felkutatását, összegyűjtését, rögzítését, csomagolását és szállítását a tűzszerész iránymutatása szerint kell végrehajtani.
58. Nyílt területen történt robbantás esetén az érintett terület lezárásának mértékét olyan méretű körre kell kiterjeszteni, amelynek sugara legalább 50%-kal nagyobb, mint a robbanás középpontja és az attól legtávolabb talált repesz közötti távolság.
59. Zárt tér esetén – amennyiben nincs repeszkiszóródás – a robbantás helyszínével szomszédos helyiségeket le kell zárni, repeszkiszóródás esetén a nyílt területen területzárást kell alkalmazni.
60.49 A helyszínen lefoglalt robbanásveszélyes bűnjeleket (robbanóanyagot) és szemletárgyakat a Készenléti Rendőrség Személy- és Objektumvédelmi Igazgatóság Tűzszerész Szolgálatának kell átadni.
61.50 Folyékony és szilárd halmazállapotú ismeretlen összetételű anyag helyszíni azonosításához a Készenléti Rendőrség Személy- és Objektumvédelmi Igazgatóság Tűzszerész Szolgálatát, légnemű és részben folyékony anyag esetén az BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szakembereit kell kirendelni.
11. Kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények helyszíne
62. A visszaélés kábítószerrel bűncselekmény nyomozása során a rendőrség szerveire háruló feladatokról szóló ORFK utasítás rendelkezéseinek figyelembevételével kábítószer, kábítószer-prekurzor vagy kábítószer előállításához szükséges anyagok, berendezések, felszerelések megtalálása esetén szemlét kell lefolytatni, így különösen
a) kábítószernövény-ültetvények;
b) kábítószer laboratóriumok;
c) kábítószer elosztására, csomagolására, terjesztésére szolgáló objektumok felszámolása során.
63. Kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény gyanúja esetén lehetőség szerint kábítószer-kereső kutyát kell igénybe venni. Ilyen esetben minősítéssel rendelkező, a károkozás elkerülése érdekében lehetőség szerint passzív jelzésű kábítószer-kereső kutyát kell alkalmazni.
64.51 Kábítószer előállítására használt illegális laboratóriumok szemléje esetén – a balesetek elkerülése érdekében – értesíteni kell a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ (a továbbiakban: NSZKK) Kábítószervizsgáló Szakértői Intézetet.
12. Fegyverrel kapcsolatos bűncselekmények helyszíne
65. Fegyverrel kapcsolatos bűncselekmények helyszínén kiemelt figyelmet kell fordítani a lövedékek, töltényhüvelyek felkutatására, elhelyezkedésük és jellemzőik dokumentálására, valamint eredetben történő rögzítésükre, illetve a lövedékek – indokolt esetben – humán vérteszttel történő vizsgálatára.
66. Amennyiben a helyszínen fegyver, töltény található, úgy intézkedni kell:
a) azok elhelyezkedésének, állapotának pontos dokumentálására;
b) a fegyver töltetlenségének ellenőrzésére azzal, hogy ürítésére lehetőség szerint fegyverszakértő bevonásával kerüljön sor;
c) a fegyveren található jelzések alapján a fegyver típusának, gyártmányának, azonosító számának rögzítésére, illetve ezek hiányában a különös ismertető jelek dokumentálására;
d)52 anyagmaradványok, valamint daktiloszkópiai nyom rögzítésére;
e) a fegyver csövének dugózására az anyagmaradványok megőrzése érdekében;
f) a fegyver, a tár, a töltény megfelelő csomagolására;
g) a töltény jellemzőinek dokumentálására.
67. A nyomok, anyagmaradványok, elváltozások dokumentálása és rögzítése érdekében fel kell kutatni, és vizsgálni kell:
a) a feltételezett lőállást, lőirányt és azok környezetét, továbbá
b) a becsapódási hely, illetve a lövedék megtalálásának környezetét
azzal, hogy a vélelmezett helyekről a másodlagos lőtényezőket GSR mintavevővel biztosítani szükséges.
68. Szervezett keretek között végzett tevékenység (vadászat, lövészet, egyéb fegyverrel kapcsolatos rendezvény) esetén az adott tevékenység végrehajtását szabályozó, a szemle idején rendelkezésre álló leíró dokumentációt, így különösen a fegyvertartási engedélyt, műszaki lapot, állami vadászjegyet le kell foglalni.
III. Záró rendelkezések
69. Az utasítás a közzétételét követő második hónap első napján lép hatályba.
70.53 A KR parancsnoka az NSZKK által kidolgozott eljárási és módszertani javaslat figyelembevételével gondoskodik a bűnügyi technikai tevékenységet segítő egységes módszertani útmutató kiadásáról.
1

Az utasítást a 32/2020. (XI. 19.) ORFK utasítás 6. pontja hatályon kívül helyezte 2020. november 27. napjával.

2

Az 1. pont b) alpontja a 38/2016. (XII. 29.) ORFK utasítás 16. pontjával megállapított szöveg.

3

A 2. pont b) alpontja a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 1. pontjával megállapított szöveg.

4

A 2. pont c) alpontja a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 1. pontjával megállapított szöveg.

5

A 2. pont d) alpontja a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 1. pontjával megállapított szöveg.

6

A 2. pont f)–h) alpontját a 33/2017. (XI. 16.) ORFK utasítás 3. pont a) alpontja hatályon kívül helyezte.

7

A 2. pont i) alpontja a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 2. pontjával megállapított szöveg.

8

A 2/A. pontot a 33/2017. (XI. 16.) ORFK utasítás 1. pontja iktatta be.

9

Az 5/A. pontot a 35/2014. (X. 10.) ORFK utasítás 1. pontja iktatta be, szövege a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 3. pontjával megállapított szöveg.

10

Az 5/B. pontot a 35/2014. (X. 10.) ORFK utasítás 1. pontja iktatta be, szövege a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 3. pontjával megállapított szöveg.

11

Az 5/C. pontot a 38/2016. (XII. 29.) ORFK utasítás 19. pontja iktatta be, hatályon kívül helyezte a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 22. pont a) alpontja.

12

A 6/A. pontot a 33/2017. (XI. 16.) ORFK utasítás 2. pontja iktatta be.

13

A 6/B. pontot a 33/2017. (XI. 16.) ORFK utasítás 2. pontja iktatta be.

14

A 6/C. pontot a 33/2017. (XI. 16.) ORFK utasítás 2. pontja iktatta be, szövege a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 4. pontjával megállapított szöveg.

15

A 6/D. pontot a 33/2017. (XI. 16.) ORFK utasítás 2. pontja iktatta be, szövege a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 4. pontjával megállapított szöveg.

16

A 7. pontot a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 22. pont b) alpontja hatályon kívül helyezte.

17

A 8. pont a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 5. pontjával megállapított szöveg.

18

A 9. pont b) alpontját a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 22. pont c) alpontja hatályon kívül helyezte.

19

A 9. pont d) alpontja a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 6. pontjával megállapított szöveg.

20

A 10. pont e) alpontja az 59/2013. (XII. 21.) ORFK utasítás 87. pontjával megállapított szöveg.

21

A 10. pont j) alpontja az 59/2013. (XII. 21.) ORFK utasítás 88. pontjával megállapított szöveg.

22

A 11. pont a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 7. pontjával megállapított szöveg.

23

A 12. pontot a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 22. pont d) alpontja hatályon kívül helyezte.

24

A 13. pont h) alpontja a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 8. pontjával megállapított szöveg.

25

A 13. pont k) alpontját a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 22. pont e) alpontja hatályon kívül helyezte.

26

A 14. pontot a 33/2017. (XI. 16.) ORFK utasítás 3. pont c) alpontja hatályon kívül helyezte.

27

A 15. pont a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 9. pontjával megállapított szöveg.

28

A 16. pontot a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 22. pont f) alpontja hatályon kívül helyezte.

29

A 18. pont c) alpontja az 59/2013. (XII. 21.) ORFK utasítás 89. pontjával megállapított szöveg.

30

A 18. pont i) alpontja a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 10. pontjával megállapított szöveg.

31

A 20. pont a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 11. pontjával megállapított szöveg.

32

A 22. pont a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 12. pontjával megállapított szöveg.

33

A 23. pont a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 12. pontjával megállapított szöveg.

34

A 24. pont a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 12. pontjával megállapított szöveg.

35

A 26. pont a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 13. pontjával megállapított szöveg.

36

A 29. pont a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 14. pontjával megállapított szöveg.

37

A 30. pont a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 14. pontjával megállapított szöveg.

38

A 32. pont a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 15. pontjával megállapított szöveg.

39

A 34. pont a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 22. pont g) alpontja szerint módosított szöveg.

40

Az 5/A. címet (36/A–36/C. pont) a 38/2016. (XII. 29.) ORFK utasítás 20. pontja iktatta be. Az 5/A. alcím címe a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 16. pontjával megállapított szöveg.

41

A 36/A. pont a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 17. pontjával megállapított szöveg.

42

A 36/C. pont a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 18. pontjával megállapított szöveg.

43

A 39. pont a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 19. pontjával megállapított szöveg.

44

A 40. pont a) alpontja a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 21. pont a) alpontja szerint módosított szöveg.

45

A 40. pont b) alpontja a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 22. pont h) alpontja szerint módosított szöveg.

46

A 42. pont a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 20. pontjával megállapított szöveg.

47

Az 51. pontot a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 22. pont i) alpontja hatályon kívül helyezte.

48

Az 52. pont c) alpontja a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 21. pont b) alpontja szerint módosított szöveg.

49

A 60. pont a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 21. pont c) alpontja szerint módosított szöveg.

50

A 61. pont a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 21. pont d) alpontja szerint módosított szöveg.

51

A 64. pont a 38/2016. (XII. 29.) ORFK utasítás 22. pont b) alpontja szerint módosított szöveg.

52

A 66. pont d) alpontja a 29/2018. (VI. 21.) ORFK utasítás 21. pont e) alpontja szerint módosított szöveg.

53

A 70. pont a 38/2016. (XII. 29.) ORFK utasítás 21. pontjával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére