• Tartalom

135/2012. (XII. 21.) VM rendelet

135/2012. (XII. 21.) VM rendelet

a Vásárhelyi-terv keretében megvalósuló Szamos-Krasznaközi árvízi tározó területével érintett földrészletek jegyzékéről, valamint az egyszeri térítés, az igénybevétel és a kártalanítás részletes szabályairól szóló 13/2010. (V. 6.) KvVM–FVM együttes rendelet módosításáról1

2012.12.29.

A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény 24. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) és m) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § A Vásárhelyi-terv keretében megvalósuló Szamos-Krasznaközi árvízi tározó területével érintett földrészletek jegyzékéről, valamint az egyszeri térítés, az igénybevétel és a kártalanítás részletes szabályairól szóló 13/2010. (V. 6.) KvVM–FVM együttes rendelet (a továbbiakban: 13/2010. KvVM–FVM együttes rendelet) 1. melléklete az 1. melléklet szerinti módosul.

2. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

1. melléklet a 135/2012. (XII. 21.) VM rendelethez

A 13/2010. KvVM–FVM együttes rendelet 1. melléklet 5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„5. Kocsord
06/2; 06/3; 06/4; 06/5; 06/6; 06/7; 09; 010/1; 010/2; 010/3; 010/4; 010/5; 010/6; 010/7; 010/8; 010/9; 010/10; 011/3; 011/4; 011/5; 011/6; 011/7; 011/8; 0135/9; 0136; 0137; 0138; 0139/2; 0139/3; 0139/4; 0139/5; 0139/6; 0139/7; 0139/8; 0139/9; 0139/10; 0139/11; 0139/12; 0139/13; 0139/14; 0139/15; 0139/16; 0139/17; 0140; 0141/1; 0141/4; 0142/1; 0143; 0144; 0145/1; 0145/2; 0145/3; 0146; 0147; 0165/9; 0165/10; 0165/11; 0165/12; 0165/13; 0165/14; 0165/15; 0165/16; 0165/17; 0165/18; 0165/19; 0165/20; 0165/21; 0165/22; 0165/23; 0166; 0167; 0168/1; 0168/2; 0168/3; 0168/4; 0168/5; 0168/6; 0168/7; 0168/8; 0168/9; 0169; 0170; 0171/1; 0171/2; 0171/3; 0171/4; 0171/5; 0171/6; 0171/7; 0171/8; 0171/9; 0171/10; 0171/11; 0172; 0173/1; 0173/2; 0173/4; 0173/5; 0173/6; 0173/7; 0173/8; 0173/9; 0173/10; 0173/11; 0173/13; 0173/14; 0173/15; 0173/16; 0174; 0175/4; 0175/5; 0175/6; 0175/7; 0175/8; 0175/9; 0175/10; 0175/11; 0175/12; 0175/13; 0175/19; 0175/20; 0175/21; 0175/22; 0175/23; 0175/24; 0175/25; 0175/26; 0175/27; 0175/28; 0175/29; 0175/30; 0175/31; 0175/32; 0175/33; 0176; 0177/1; 0177/2; 0177/3; 0177/4; 0177/6; 0177/7; 0177/8; 0177/9; 0177/10; 0177/11; 0177/12; 0177/13; 0177/14; 0177/15; 0177/16; 0177/17; 0177/18; 0177/19; 0177/20; 0177/21; 0177/22; 0177/23; 0177/24; 0177/25; 0177/26; 0177/27; 0177/28; 0177/29; 0177/30; 0177/31; 0177/32; 0177/33; 0178; 0179; 0180/2; 0180/3; 0180/4; 0181; 0183; 0184; 0185/2; 0185/4; 0185/5; 0185/6; 0185/7; 0185/8; 0185/9; 0186/1; 0186/2; 0186/3; 0186/4; 0186/5; 0186/6; 0186/7; 0187; 0188/1; 0188/2; 0188/3; 0188/4; 0188/5; 0188/6; 0188/7; 0188/8; 0188/9; 0188/10; 0188/11; 0188/12; 0188/13; 0188/14; 0188/15; 0188/16; 0188/17; 0188/18; 0188/19; 0188/20; 0188/21; 0188/22; 0188/23; 0189; 0190/1; 0190/2; 0190/3; 0190/4; 0190/5; 0190/6; 0190/7; 0190/8; 0190/9; 0190/10; 0190/11; 0190/12; 0190/13; 0190/14; 0190/15; 0190/16; 0190/17; 0190/18; 0190/19; 0190/20; 0191; 0192/2; 0192/3; 0192/4; 0192/5; 0192/6; 0192/7; 0192/8; 0192/9; 0192/10; 0192/11; 0192/12; 0192/13; 0192/15; 0192/16; 0192/17; 0192/18; 0192/19; 0192/20; 0192/21; 0192/22; 0192/23; 0192/24; 0192/25; 0192/26; 0192/27; 0192/28; 0192/29; 0192/30; 0192/31; 0192/32; 0192/33; 0192/34; 0192/35; 0192/36; 0192/37; 0192/38; 0192/39; 0192/40; 0192/41; 0193/1; 0193/2; 0193/3; 0193/4; 0193/5; 0193/6; 0193/7; 0193/8; 0193/9; 0193/10; 0193/11; 0193/12; 0193/13; 0193/14; 0193/15; 0193/16; 0193/17; 0193/18; 0193/19; 0193/20; 0193/21; 0193/22; 0193/23; 0193/24; 0193/25; 0193/26; 0193/27; 0193/28; 0193/29; 0194; 0195/1; 0195/2; 0195/3; 0195/4; 0195/5; 0195/6; 0195/7; 0195/8; 0195/9; 0195/10; 0195/11; 0195/12; 0195/13; 0195/14; 0195/15; 0195/16; 0195/17; 0195/18; 0195/19; 0195/20; 0195/21; 0195/22; 0195/23; 0195/24; 0195/25; 0195/26; 0195/27; 0195/28; 0195/29; 0195/30; 0195/31; 0196/1; 0196/2; 0197/1; 0197/2; 0197/3; 0197/4; 0198/1; 0198/2; 0198/3; 0198/4; 0198/5; 0198/6; 0198/7; 0198/8; 0198/9; 0198/10; 0198/11; 0198/12; 0199; 0200; 0201; 0202/1; 0202/2; 0202/3; 0202/4; 0202/5; 0202/6; 0202/7; 0202/8; 0202/9; 0202/10; 0202/11; 0202/12; 0202/13; 0202/14; 0202/15; 0202/16; 0202/17; 0202/18; 0202/19; 0203; 0204; 0205; 0206/1; 0206/2; 0206/3; 0207; 0208; 0209; 0210/1; 0210/2; 0210/3; 0210/4; 0210/5; 0210/6; 0210/7; 0211; 0212/1; 0212/3; 0212/5; 0212/6; 0212/7; 0212/8; 0212/9; 0212/10; 0212/11; 0212/12; 0212/13; 0212/14; 0212/15; 0212/16; 0213; 0214/2; 0214/3; 0214/4; 0214/5; 0214/7; 0214/8; 0215; 0216/1; 0216/2; 0217; 0218/1; 0218/2; 0218/3; 0218/4; 0218/5; 0218/6; 0218/7; 0218/8; 0218/9; 0218/10; 0218/11; 0218/12; 0218/13; 0218/14; 0218/15; 0218/16; 0218/17; 0218/18; 0218/19; 0218/20; 0218/21; 0221; 0177/34; 0177/35”
1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2012. december 30. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére