• Tartalom

15/2012. (XI. 13.) EMMI utasítás

15/2012. (XI. 13.) EMMI utasítás

az Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezeti kezelésű előirányzatainak gazdálkodási, kötelezettségvállalási és utalványozási szabályzatáról1

2017.01.21.

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 28. § (1) bekezdésében foglaltak végrehajtására, az államháztartásról szóló törvény végrehatásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés a) pontja és 1. melléklet 15. pontja alapján meghatározott feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § b) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben – a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontja alapján a következő utasítást adom ki:

1. § (1) Az Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezeti kezelésű előirányzatainak gazdálkodási, kötelezettségvállalási és utalványozási szabályzatát (a továbbiakban: Szabályzat) az 1. mellékletben foglaltak szerint határozom meg.

(2) A Szabályzat mellékletei az Emberi Erőforrások Minisztériuma belső intranetes honlapján kerülnek közzétételre.

2. § (1) Ez az utasítás a közzétételét követő második napon lép hatályba.

(2) A 2013. évre vonatkozó, a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet fejezeti kezelésű előirányzatok gazdálkodási, kötelezettségvállalási és utalványozási szabályzatáról szóló EMMI utasítás hatálybalépéséig, 2012. december 31-ét követően is – ide értve az Országgyűlés által a 2013. évre megállapított előirányzatokat – a Szabályzat rendelkezéseit kell alkalmazni az időközben bekövetkező esetleges jogszabályi változások figyelembevételével.

(3)2

1. melléklet a 15/2012. (XI. 13.) EMMI utasításhoz

AZ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK GAZDÁLKODÁSI, KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁSI ÉS UTALVÁNYOZÁSI SZABÁLYZATA
BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK
Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 28. § (1) bekezdése, továbbá az államháztartásról szóló törvény végrehatásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 30. §-a alapján a Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: EMMI) fejezet 20. címében jóváhagyott fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának eljárásrendjét – az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben – jelen szabályzat jóváhagyásával kiadom, ezzel egyidejűleg az előirányzat-módosítási, átcsoportosítási és felhasználási jogkörök gyakorlására vonatkozó miniszteri hatásköröket a szabályzatban meghatározott személyekre átruházom.
Jelen szabályzatban nem rendezett kérdésekben az Áht. és annak végrehajtására kiadott rendeletek, a Kvtv., továbbá a Magyar Államkincstárnak az Áht. 80. § (2) bekezdése szerinti szabályzata (a továbbiakban: Kincstári szabályzat) a XX. EMMI költségvetési fejezethez tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok 2012. évi felhasználásának szabályairól szóló 34/2012. (X. 17.) EMMI rendelet (a továbbiakban: Rendelet) és más jogszabályok előírásai alapján kell eljárni.
Jelen szabályzat rendelkezéseit kell alkalmazni a XX. EMMI költségvetési fejezet előző évek előirányzatai terhére keletkezett előirányzat-maradványa 2012. évi felhasználása során az Áht. 86. § (1) bekezdésében, az Ávr. 36. § (4) bekezdésében és 150. §-ában foglaltakra figyelemmel.
I.
A FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK ÉS FELHASZNÁLÁSUK ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI
Az előirányzatok és azok lebontása
1.
1.1. A fejezeti kezelésű előirányzatokon belüli új alcím, jogcímcsoport, illetve jogcím létrehozását előirányzat-átcsoportosítás esetén a Költségvetési Főosztály (a továbbiakban: Főosztály) javaslatára a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár rendeli el. Az alcím, jogcímcsoport, jogcím létrehozását elrendelő intézkedésben annak megnevezését, felhasználási célját, esetleges részfeladatait, kiemelt előirányzati bontásban a kiadási, támogatási, bevételi összegét, a felhasználás módját, az esetleges előzetes egyeztetési kötelezettséget, továbbá a javaslattételre, a szakterületi kontroll ellátására és kötelezettségvállalásra jogosult személyek megnevezését – az átcsoportosítás céljának megfelelően – szerepeltetni kell.
1.2. Az 1/a. melléklet módosításával járó új részfeladat megnyitásakor a 12.4. pontban foglaltakat kell alkalmazni.
Az előirányzatok felhasználása
Támogatás nyújtása
2.
Figyelemmel az Ávr. 20. §-ában foglaltakra, fejezeti kezelésű előirányzat terhére történő olyan fizetési kötelezettség, amely az átvevő részére az ellátandó feladaton túl a 3. pont szerinti ellenszolgáltatás teljesítését írja elő, közvetlenül nem vállalható.
Áru és szolgáltatás beszerzése, személyi jellegű kifizetés
3.
Az EMMI feladataihoz közvetlenül kapcsolódó, a rendelkezési jog fenntartását igénylő áru beszerzése, szolgáltatások megrendelése – a közbeszerzési szabályok betartásával –, továbbá személyi jellegű kifizetések teljesítése az EMMI igazgatása intézményi cím előirányzatait kezelő Gazdálkodási Főosztályon keresztül történik. Amennyiben az EMMI igazgatás eredeti előirányzatai között a szükséges forrás nem került megtervezésre, a kötelezettségvállalónak gondoskodnia kell az Áht. 33. § (4) bekezdésben foglaltak szerinti engedély megszerzéséről és az engedélyt követően az előirányzat átcsoportosításáról.
Az előirányzat-finanszírozási terv elkészítése
4.
4.1. A fejezeti kezelésű előirányzatok terhére – előirányzat-módosítás nélkül közvetlenül – teljesítendő kifizetések előirányzat-finanszírozási terv alapján, az Ávr. 78. § (1) bekezdése szerinti szempontok mérlegelésével hozott döntés alapján a felhasználás történhet teljesítésarányosan vagy időarányosan. Az előirányzat-finanszírozási terv az éves kiadási előirányzatot negyedéves és havi, a tárgyhónapi kiadásokat dekádonkénti részletezésben bontja le. Nem képezik részét az előirányzat-finanszírozási tervnek a központi kezelésű előirányzatok terhére teljesített kifizetések.
4.2. A Főosztály az előirányzat-finanszírozási tervet január hónapra a tárgyévet megelőző év december 22-éig, az éves előirányzat-finanszírozási tervet tárgyév január 15. napjáig, majd ezt követően havonta a tárgyhónapot megelőző hó 20. napjáig nyújtja be a Magyar Államkincstárhoz (a továbbiakban: Kincstár). Az előirányzat-finanszírozási tervet a szakterületi kontrollt ellátó személy minden hónap 10. napjáig a 2. melléklet szerinti formában jelzett igénye alapján a Főosztály a jelen szabályzat 3. melléklete szerinti formában állítja össze.
4.3. A benyújtott terv a Kincstár engedélyével változtatható. A részletes indokolással ellátott módosítási kérelmet a szakmai javaslattevő vezető indítványára a Főosztály továbbítja a Kincstár részére, a kiadás várható teljesítésének időpontját megelőző 10. napig. A szakmai javaslattevő vezető feljegyzésének a Kincstárhoz való beérkezésre előírt határnapot megelőző 8. napig kell a Főosztályra e-mailben megérkeznie.
4.4. A 4.2. pontban meghatározott, a 2. melléklet szerinti formában történő adatszolgáltatás hiányában a Főosztály az előirányzat-finanszírozási tervet a kötelezettségvállalásoknak a fejezeti informatikai nyilvántartó rendszerben (a továbbiakban: nyilvántartó rendszer) a szakterületi kontrollt ellátó személy által rögzített, a tárgyhónapot megelőző hónap 10. napján fennálló kifizetési ütemezése alapján állítja össze.
4.5. Az előirányzat-finanszírozási tervben bejelentett kiadási ütemezéstől történő eltérés esetén fizetendő rendelkezésre állási díj biztosítására A kincstári szolgáltatási és rendelkezésre állási díjak cím rendelkezését kell alkalmazni.
Az előirányzat-felhasználás nyomon követése
5.
A megküldött adatszolgáltatások, dokumentumok, a nyilvántartó rendszerből kinyerhető, illetve más hasonló adatok felhasználásával a Főosztály figyelemmel kíséri és jelzi a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának és a fejezet likviditásának helyzetét, a kötelezettségvállalások dokumentumaiban rögzített beszámolási és utalási kötelezettségek teljesítését, valamint az előirányzatok tervszerű felhasználását szolgáló tervek érvényesülését.
6.
A kötelezettségvállalók jelen szabályzatban előírt kötelezettségeinek ismételt elmulasztása, nem megfelelő teljesítése, a kötelezettségvállalások, vagy kifizetések ütemezésétől történő eltérés, zárolási kötelezettség teljesítése, valamint az EMMI fejezet likviditási zavarának veszélye esetén a miniszter az érintett előirányzatok – azok eredeti céljának megfelelő – lekötését, a felhasználás átmeneti korlátozását, illetve az azokból teljesíthető kifizetések korlátozását rendelheti el.
Előirányzatok módosítása, átcsoportosítása
Előirányzatok módosítása
7.
7.1. Fejezeti kezelésű előirányzat módosítására – jelen szabályzat alkalmazása során ideértve azok zárolását, csökkentését, törlését, vagy más módon történő korlátozását is – sor kerülhet központi (az Országgyűlés, illetve a Kormány hatáskörében meghozott), valamint fejezeti döntés alapján. Központi döntés esetében az adott jogcímcsoportra, jogcímre előírt kötelezettség részfeladatok szerint történő elosztásáról az ágazati államtitkárok, az ágazati államtitkárok által a 11.4. pontban foglalt esetben kijelölt helyettes államtitkárok, illetve a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár (a továbbiakban: kötelezettségvállalók) javaslatára a miniszter dönt.
7.2. Az eseti bevétel terhére saját hatáskörben elvégzett előirányzat-növelésnek, illetve az Ávr. 40. §-a alapján új előirányzat megállapításának szabályaira – az Ávr. 35. § (2) bekezdésének, valamint 36. § (4) bekezdésének figyelembevételével – az 1. pontban meghatározott előírásokat kell alkalmazni. Fejezeti kezelésű előirányzat központi döntés alapján elrendelt módosítását, a 6.2. pontban foglaltak szerint történő felhasználásának korlátozását, illetve az előző évi előirányzat-maradvánnyal történő év elejei korrekcióját a Főosztály saját hatáskörben végzi el.
7.3. Az Áht. 33. § (3) bekezdésének felhatalmazása alapján a fejezet irányítása, fenntartói irányítása, valamint felügyelete alá tartozó központi költségvetési szervek (a továbbiakban: a fejezet irányítása alá tartozó költségvetési szerv) előirányzatai terhére elrendelt előirányzat-módosításról szóló intézkedést a Főosztály vezetője adja ki, az Ávr. 41. § (1)–(2) bekezdésében foglalt tilalom érvényesítése mellett.
7.4. Fejezeti kezelésű előirányzatnak
a) pályázati úton nyújtott támogatás központi költségvetési szerv kedvezményezettje esetén, arra tekintettel – az Áht. 33. § (5) és (8) bekezdése alapján – más fejezethez tartozó címhez vagy címről, valamint
b) az Áht. 33. § (6) és (8) bekezdése szerint, a Kormány irányítása alá nem tartozó fejezet terhére
történő – az előirányzat céljának, rendeltetésének megfelelő, az érintett fejezetek együttesét tekintve a kiemelt előirányzatok fő összegét nem érintő – átadására és átvételére az érintett fejezetek irányítását ellátó szervek vezetőinek az intraneten közzétett minta szerint elkészített megállapodása alapján kerülhet sor. Az EMMI részéről a megállapodás aláírója
– a miniszter, amennyiben a másik fejezet részéről a fejezetet irányító szerv első számú vezetője jár el;
– az ágazati államtitkár, amennyiben a másik fejezet részéről államtitkár jár el;
– a Főosztály vezetője, amennyiben a másik fejezet részéről főosztály-vezetői vagy annál alacsonyabb beosztású vezető jár el;
– minden más esetben a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár.
7.5. Amennyiben a támogatás kedvezményezettje a fejezet irányítása alá tartozó központi költségvetési szerv, a 7.4. pontban meghatározott megállapodásban szerződő fél a költségvetési szerv is. Az átcsoportosított előirányzat felhasználásához kapcsolódó kötelezettségek teljesítését a minisztérium, a támogatás kedvezményezettje és a másik fejezetet irányító szerv között az Ávr. 41. § (3) bekezdése alapján kell a 7.4. pont szerinti megállapodásban megosztani.
7.6. A fejezeti kezelésű előirányzatok terhére nyújtott támogatások elszámolása keretében a kedvezményezett részére előírt befizetési kötelezettség teljesítéséből befolyt bevételekre a 7.2. pont szabályait nem kell alkalmazni. Ezeket a bevételeket az EMMI fejezet címrendjén belüli – a 33. pontban szabályozott elszámoltatás alapján megállapított – a támogatás forrásával megegyező helyre (alcím, jogcímcsoport, jogcím) átvett pénzeszközként, átvett maradványként, kiadást csökkentő tételként, illetve a 33.2. pont szerinti esetben előirányzat visszarendezésként kell elszámolni, és szükség szerint az előirányzat-módosítást végrehajtani.
7.7. A fejezeti kezelésű előirányzat maradványából a kötelezettségvállalással terhelt, azonban a tárgyév június 30-áig pénzügyileg nem teljesült, továbbá a meghiúsult kötelezettségvállalás miatt kötelezettségvállalással nem terhelt előirányzat-maradvány további felhasználására, illetve új kötelezettségvállalásra az Ávr. 153. § (1) bekezdésének szabályai szerinti engedéllyel kerülhet sor. A megfelelő indokolással alátámasztott engedélyezési kérelmet az ágazatoknak a Főosztály részére kell eljuttatniuk. Az engedély megkéréséről a Főosztály gondoskodik, majd a kérelem elbírálásáról az érintett ágazatokat értesíti.
7.8. Minden, a 7.4. pontban foglalttól eltérő fejezetek közötti átcsoportosítás csak a Kormány hatáskörében, a Kormánynak az Áht. 33. § (1) bekezdése szerinti egyedi határozatával lehetséges, függetlenül attól, hogy az támogatás – támogatási szerződés alapján történő – nyújtásához kapcsolódik, vagy fejezetek közötti feladatátrendezés miatt válik szükségessé.
7.9. A 7.7. pontban foglalt korlátozás nem terjed ki, a Kormánynak
a) az Ávr. 152. § (5) bekezdése alapján hozott döntésével visszahagyott, valamint
b) a meghiúsult kötelezettségvállalással terhelt maradvány további felhasználásának engedélyezésére irányuló, a tárgyév június 30-át megelőzően hozott döntése alapján felhasználható
előirányzat-maradványra.
Előirányzatok átcsoportosítása
8.
Fejezeten belül, címek között
8.1. A fejezeti kezelésű előirányzatot a kötelezettségvállaló a fejezet irányítása alá tartozó intézményi címekhez az Áht. 33. § (4) bekezdés szerinti engedély alapján az előirányzat céljának, rendeltetésének megfelelően átcsoportosíthatja a 2. pontban és az Ávr. 41. § (2) bekezdésében foglalt korlátozással. A megfelelő indokolással alátámasztott, a kötelezettségvállaló által jóváhagyott engedélyezési kérelmet a szakmai javaslattevő a Főosztály részére juttatja el. Az engedély megkéréséről a Főosztály gondoskodik. A kérelem elbírálásáról, vagy amennyiben annak az államháztartásért felelős miniszter által történő elbírálására a megküldés napját követő harminc nap elteltével sem került sor, e tényről a Főosztály a szakmai javaslattevőt értesíti. A Főosztály az engedély ismételt megkéréséről a szakmai javaslattevő – szükség szerinti kiegészítéseket tartalmazó indoklással ellátott – kezdeményezésére gondoskodik.
A kötelezettségvállalás teljesítését (az előirányzat átcsoportosítását a fejezet irányítása alá tartozó kedvezményezett részére) a jelen szabályzat 7/2. melléklete szerinti, a fejezeti általános tartalékról történő átcsoportosítás esetén pedig a jelen szabályzat 7/3. melléklete szerinti feljegyzésben kezdeményezi a szakmai javaslattevő vezető.
8.2. Abban az esetben, ha az Áht. 33. § (4) bekezdés szerinti engedély alapján az EMMI igazgatása meghatározott feladat ellátására fejezeti kezelésű előirányzatból támogatásban részesül, a jelen szabályzat 8. melléklete szerinti intézkedésben – közbeszerzési eljárás lefolytatását igénylő kötelezettségvállalás kivételével – meg kell határozni a támogatott feladat megvalósítását célzó kötelezettségvállalás megtételének határidejét, amelynek végső határideje november 15., ezt követő előirányzat átcsoportosítás esetén december 20. lehet.
Fejezeti kezelésű előirányzatok címen belül, alcímek, illetve jogcímcsoportok között
8.3. A fejezeti kezelésű előirányzatok címen belül jogcímcsoportok, jogcímek közötti átcsoportosításra
a) a Kvtv. 27. § (6) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a 20. cím 2. alcím 10. Hallgatói létszám képzési többlete (egyházi világi képzés) jogcímcsoport, valamint a 20. cím 2. alcím 11. Hallgatói létszám képzési többlete (alapítványi felsőoktatás) jogcímcsoport között, valamint
– az államháztartásért felelős miniszter előzetes engedélyével – kerülhet sor. Az engedély megszerzése iránti intézkedés a 8.1. pontban foglaltak szerint történik.
8.4. Az évközben megnyitott fejezeti általános tartalék terhére történő előirányzat-átcsoportosítást az érintett ágazati államtitkár javaslatára – a közigazgatási államtitkár engedélyével – a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár rendeli el a 8.1. pont előírásai szerint elkészített feljegyzésben.
Kiemelt előirányzatok között
8.5. Fejezeti kezelésű előirányzat címen belül az egyes jogcímcsoportokon vagy annak jogcímein belüli kiemelt előirányzatok – ideértve a kincstári tranzakciós kódok szintjének megfelelő tételek – közötti átcsoportosításáról a javaslattevő – az Ávr. 43. § (3) bekezdése szerinti korlátok között (a személyi juttatások kiemelt előirányzatának növelése esetén kizárólag az azt megalapozó jogszabályváltozás esetén) – dönt, és az 5. melléklet szerint kiállított és az átcsoportosítás részletes indokait is tartalmazó aláírt betétívet papír alapon vagy e-mailen (szkennelve) megküldi a Főosztálynak. Az előirányzat ellenjegyzője a pénzügyi ellenjegyzést nem hajtja végre, amennyiben a kiemelt előirányzatok átcsoportosítására a szakmai javaslattevő vezető döntése szerinti módon nincs lehetőség, és indokolással az ügyiratot visszaküldi a szakmai javaslattevő vezetőnek a szükséges intézkedések megtétele érdekében.
Az Ávr. 43. § (3) bekezdése szerinti engedélynek az államháztartásért felelős minisztertől történő megkérése során a Főosztály a 8.1. pontban meghatározottak szerint jár el.
Jelen szabályzatban megállapított részfeladatok között
8.6. Év közben a javaslattevő a részfeladatok között a kiemelt előirányzatok főösszegét nem érintő átcsoportosítást hajthat végre. A javaslattevő az átcsoportosításról a jelen szabályzat 5. melléklete szerint kiállított – a szakmai ügyiratba helyezett – betétív megküldésével 3 napon belül írásban tájékoztatja a Főosztályt, továbbá gondoskodik arról, hogy a szakterületi kontrollt ellátó személy a módosítást a nyilvántartó rendszerben átvezesse.
Eljárási szabályok
9.
9.1. A 7.1. pontba foglalt intézkedések, továbbá a fejezeti általános tartalék terhére elrendelt átcsoportosítás végrehajtása érdekében a Főosztály az Országgyűlés, a Kormány, a miniszter, az ágazati államtitkár, illetve gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár döntésének kézhezvételét követően a döntés által meghatározott intézkedést haladéktalanul rögzíti a nyilvántartó rendszerben. A szakterületi kontrollt ellátó személy a 7.1. pont szerinti intézkedést a sorrendben elsőként követő, az előirányzat, azon belül részfeladat felhasználása, megváltoztatása érdekében történő intézkedés kezdeményezése alkalmával a 7.1. pont szerinti, a Főosztály által rögzített intézkedést tanúsító, a jelen szabályzat 5. melléklete szerinti betétívet kinyomtatva a kötelezettségvállalás általános szabályai szerint meghatározott körben aláírva – előzményként – az ügyiratba helyezi.
9.2. A fejezetek között és a fejezeten belül, címek között végrehajtott átcsoportosítások végrehajtására jelen szabályzat II–IV. fejezetében megállapított szabályokat – így különösen az ügyirat tartalmára, a kötelezettségvállalás dokumentumának előkészítésére, kiadására, a támogatás lebonyolításra, a felhasználás ellenőrzésére és a beszámoltatásra vonatkozó előírásokat – megfelelően alkalmazni kell azzal a kitétellel, hogy az átcsoportosítás alapjául szolgáló támogatás igénybevételének részleteit – a támogatás jellegének megfelelően – az intraneten közzétett minta alapján elkészített támogatási szerződésben, illetve – az EMMI igazgatása kedvezményezett esetében – a jelen szabályzat 8. melléklete szerinti szakmai intézkedésben kell rögzíteni.
9.3. Fejezeti kezelésű előirányzatok alcímek, jogcímcsoportok és jogcímek között – a Kvtv. felhatalmazása alapján, valamint az Áht. 33. § (4) bekezdése szerint az adott ágazati államtitkár kötelezettségvállalási jogkörébe tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok között és a fejezeti általános tartalék terhére – történő átcsoportosításra jelen szabályzat II–III. fejezetében a javaslattételre, a szakterületi kontrollra, az ellenjegyzésre, a kötelezettségvállalásra és annak bejelentésére megállapított szabályokat kell alkalmazni.
9.4. Az előirányzat-változások végrehajtására vonatkozóan a Kincstári szabályzatban meghatározott űrlapot a Főosztály tölti ki és továbbítja a Kincstár részére. A Kincstár által feldolgozott űrlap másolatát annak beérkezését követően legfeljebb 5 napon belül a pénzügyi ellenjegyző a szakmai ügyiratba helyezi.
Előirányzat-maradvány
10.
10.1. Az államháztartásért felelős miniszter a Kormány döntését követően hagyja jóvá a 2011. évi előirányzatok maradványát. Ezt megelőzően a maradvány terhére csak a 2011. évben vállalt, a Kincstárnak a III. fejezet, Kötelezettségvállalások bejelentése címben foglalt szabályok szerint bejelentett, és a Kincstár által visszaigazolt, valamint az Áht. 36. § (2) bekezdése szerinti, a tárgyévet megelőző évről áthúzódó más fizetési kötelezettségek teljesíthetők a maradvánnyal a címrendben azonos jogcímen tervezett tárgyévi előirányzat terhére történő kötelezettségvállalás szakmai javaslattevő vezetőjének intézkedésére. Amennyiben tárgyévben a maradvánnyal azonos jogcímen eredeti előirányzat nem került megtervezésre, a maradvány terhére történő kifizetés kezdeményezésére a keret felhasználására 2011. évben javaslatot tevő vezető intézkedik.
10.2. Az államháztartásért felelős miniszter jóváhagyását követően a fejezet által felhasználható előirányzat-maradványt jogcímenként – a kötelezettségvállaló javaslata alapján – a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár hagyja jóvá.
10.3. A nyilvántartó rendszerben az előirányzat-maradványok előirányzatosításának felvezetéséről, valamint az államháztartásért felelős miniszter által jóváhagyott összegek átvezetéséről a Főosztály gondoskodik.
10.4. A kötelezettségvállalással terhelt felhasználható előirányzat-maradvány változatlan rendeltetéssel, az előző években keletkezett kötelezettségek pénzforgalmilag 2012. június 30-áig teljesülő kiegyenlítésére használható fel az Ávr.-ben foglalt szabályok szerint, az államháztartásért felelős miniszter által jóváhagyott összeg erejéig. Az államháztartásért felelős miniszter jóváhagyását megelőző felhasználást – az előirányzat-maradvány jóváhagyásától függő – utólagos korrekció és ezzel összefüggő visszapótlási kötelezettség terheli.
10.5. A kötelezettségvállalással terhelt, de 2012. június 30-áig pénzügyileg nem teljesült, továbbá meghiúsult kötelezettségvállalás miatt kötelezettségvállalással nem terhelt előirányzat-maradvány elvonásáról vagy változatlan célú felhasználásnak további engedélyezéséről a kötelezettségvállaló javaslata alapján a Kormány dönt. Az intézményeknél keletkezett, fejezeti kezelésű előirányzatból származó előirányzat-maradvány további felhasználására tett intézményi javaslat engedélyezésre történő felterjesztéséhez az illetékes ágazati államtitkár, valamint a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár jóváhagyása szükséges.
II.
KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁS
11.
11.1. Kötelezettségvállalásnak a fejezet nevében tett – azonnali vagy későbbi időpontra vonatkozó – fizetési, vagy más teljesítési kötelezettség vállalásáról szóló jognyilatkozat minősül, így különösen:
a) a támogatás biztosításáról, pályázat nyerteseiről szóló döntési lista;
b) az Ávr. 70. § (1) bekezdése szerinti támogatási szerződés;
c) az Ávr. 75. § (1) bekezdése szerinti megállapodás az abban meghatározott lebonyolítási díj erejéig (a továbbiakban: együttműködési megállapodás);
d) előirányzatnak
da) a fejezetek közötti átcsoportosítására irányuló, az Ávr. 41. § (3) bekezdése szerinti megállapodás,
db) a fejezeten belül címek közötti átcsoportosítását eredményező, az Ávr. 70. § (1) bekezdése szerinti támogatási szerződés, továbbá
dc) a fejezeten belül az EMMI igazgatás címre történő átcsoportosítását szolgáló, a jelen szabályzat 8. melléklete szerinti intézkedés,
a db)–dc) alpontok szerinti esetekben az Áht. 33. § (4) bekezdésében foglaltak alkalmazása mellett.
A pályázati kiírás a kötelezettségvállalást előzetesen, feltételesen tanúsítja.
11.2. Tárgyévi előirányzat terhére történő kötelezettségvállalás esetén a pénzügyi teljesítés határideje a tárgyévet követő év június 30-ánál későbbi időpont nem lehet.
11.3. Előirányzat-átcsoportosítással, módosítással érintett előirányzatokra kötelezettséget vállalni csak abban az esetben lehet, ha a változásokat a Kincstár visszaigazolta.
11.4. A kötelezettségvállalási jogkört 50 millió forintot meghaladó kötelezettségvállalás esetén az ágazati államtitkár, míg 50 millió forint összeghatárig az ágazati államtitkár által kijelölt helyettes államtitkár – a szakterületi kontroll és a jogi és pénzügyi ellenjegyzés után – írásban gyakorolja az Ávr. 60. §-ában, valamint a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvényben előírt összeférhetetlenségi szabályok által szabott korlátok között. A gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár az 1/a. mellékletben meghatározott fejezeti kezelésű előirányzatok vonatkozásában a kötelezettségvállalási jogkört összeghatárra tekintet nélkül gyakorolja.
11.5. A kötelezettségvállaló felelősséggel tartozik az előirányzatok szabályszerű, gazdaságos és hatékony felhasználásáért, a Kvtv.-ben előirányzott szakmai támogatási célok megvalósításáért, továbbá a szakterületi kontrollt ellátó személy és a szakmai javaslattevő vezető munkájának folyamatba épített, előzetes, utólagos és vezetői ellenőrzéséért.
11.6. A kötelezettségvállaló tartós távolléte, illetve akadályoztatása esetén a kötelezettségvállaló jogainak gyakorlására 50 millió forintot meghaladó kötelezettségvállalás esetén a miniszter, míg 50 millió forint összeghatárig az ágazati államtitkár jogosult. A gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár tartós távolléte és akadályoztatása esetén a kötelezettségvállaló jogainak gyakorlására értékhatárra tekintet nélkül a miniszter jogosult.
11.7. A 11.4. pontban foglalttól eltérően a 27.3. pont szerinti lebonyolítási számla terhére történő kifizetést eredményező kötelezettségvállalás esetén a kötelezettségvállalási jogkör gyakorlója – az együttműködési megállapodásban meghatározott, lebonyolítás céljából rendelkezésre bocsátott összeg erejéig – a lebonyolító szervezet vezetője, vagy a lebonyolító szervezet alkalmazásában álló, az együttműködési megállapodásban – az Ávr. 52. § (1) bekezdése figyelembevételével – meghatározott személy, feltéve, hogy a Rendelet 14. § (2) bekezdés a) vagy c) pontjában meghatározott jogkör gyakorlása a lebonyolító szervezet részére átadásra került.
Javaslattétel kötelezettségvállalásra
12.
12.1. Kötelezettségvállalásra a jelen szabályzat 1/a. mellékletében meghatározott, a szakmailag hatáskörrel rendelkező főosztály, illetve szervezeti egység vezetője, indokolt esetben más, a szakmai felügyeleti terület vezetője által kijelölt, vagy más szakmai felügyeleti terület vezető beosztású kormánytisztviselője tesz írásban javaslatot (a továbbiakban: támogatási javaslat) a kötelezettségvállaló, vagy amennyiben annak személye az 1/a. mellékletben foglaltak szerint eltér – a kiadmányozás általános szabályainak alkalmazásával – a döntéshozó felé. A szakmai javaslattevő vezető felel az általa javasolt intézkedésnek a hatályos jogszabályokkal és az EMMI szabályzataival való összhangjáért, a hatékonyság, célszerűség, takarékosság követelményének érvényesítéséért, továbbá azért, hogy a Rendeletben és a jelen szabályzatban foglalt előírások betartásra kerüljenek.
12.2. A javaslattétel írásban történik, kivéve, ha az EMMI-be beérkezett támogatási kérelemre a kötelezettségvállaló vagy a 12.1. pont szerinti esetben a döntéshozó az általános szignálási szabályok alapján már rávezette támogatási szándékát, és felhívta a hatáskörrel rendelkező szakmai javaslattevő vezetőt a támogatási döntés előkészítésére. A szakmai javaslattevő vezető ebben az esetben csak a jogszabály, illetve az EMMI belső szabályzatai, valamint a gazdaságossági, hatékonysági, célszerűségi szempontokba ütköző támogatás esetleges tényére köteles felhívni a kötelezettségvállaló figyelmét.
12.3. A Rendelet 6. § (2)–(4) bekezdéseiben foglalt esetek kivételével a támogatási javaslatban röviden ismertetni kell a javasolt intézkedés indokait, lényegét, hatásait; a támogatott pontos megnevezését, a javasolt támogatás összegét, annak forrását (fejezeti kezelésű előirányzat megnevezésével), továbbá az ügy jellegétől függően mellékletként csatolni kell a kötelezettségvállalás szükségességét megalapozó dokumentumokat (pl. jogerős bírósági ítélet, illetve közigazgatási hatósági határozat). Abban az esetben, ha a támogatás kedvezményezettjét a Kvtv. címzetten nevesíti, a szakmai javaslattevő vezetői nyilatkozatban csak a megfelelő törvényi rendelkezésre kell utalni.
12.4. A szakmai javaslattevő vezető, döntéshozó, kötelezettségvállaló, valamint a szakterületi kontrollt ellátó személy nevét és aláírásmintáját a jelen szabályzat 4/1. melléklete tartalmazza. A jelen szabályzat kiadásával egyidejűleg, az ágazatonként kiállított aláírásminta formanyomtatványokat a Főosztály készíti elő és küldi meg az ágazatok részére aláírás céljából. Amennyiben a szabályzat 1/a. mellékletében feltüntetett személyek vonatkozásában módosítási igény merül fel az ágazat részéről, úgy ezen igényre vonatkozó javaslatot a Főosztály részére szükséges megküldeni, amely alapján a Főosztály intézkedik a miniszter részére történő felterjesztésről. A miniszteri döntést tartalmazó ügyiratnak a Főosztály által a módosítást kezdeményező részére történő visszaküldését követő tíz napon belül az ágazat gondoskodik az aktualizált, aláírásmintákat tartalmazó 4/1. mellékletek Főosztály részére történő megküldéséről.
A szakmai javaslattevő vezető tartós távolléte, illetve akadályoztatása esetén a jelen szabályzatban meghatározott jogok gyakorlására az Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározott helyettesítési rend szerint kerül sor. A szakmai ügyirathoz a helyettesítő szakmai javaslattevő vezető írásbeli meghatalmazásának másolatát – a meghatalmazott írásbeli elfogadó záradékával megerősítve – csatolni kell.
12.5. A szakmai javaslattevő vezető – a 21.2. pont figyelembevételével meghatározott példányszámban – az ügyirathoz csatolja a kötelezettségvállalás dokumentumának tervezetét, amely lehet
a)3 támogatás nyújtására irányuló kötelezettségvállalás esetén a Perképviseleti és Igazgatási Főosztály által az intraneten közzétett minta alapján – a szakmai szervezeti egység által – elkészített megfelelő támogatási szerződés, továbbá – más fejezet vagy más fejezet irányítása alá tartozó költségvetési szerv kedvezményezett esetén – a Perképviseleti és Igazgatási Főosztály által az intraneten közzétett minta alapján – a szakmai szervezeti egység által – elkészített fejezetek közötti megállapodás, valamint támogatói okirat;
b) az EMMI igazgatásához feladat elvégzésére átcsoportosított fejezeti kezelésű előirányzatok esetében a jelen szabályzat 8. melléklete alapján elkészített intézkedés;
c) az állami felsőoktatási intézmények normatív támogatását tartalmazó kimutatás;
d)4 pályázati eljárás esetén a pályázati kiírás és a nyertes pályázók megállapításáról szóló döntési lista, valamint – külső szervezet által lebonyolított pályázat esetén – a 44. pont szerinti, a Perképviseleti és Igazgatási Főosztály által az intraneten közzétett minta alapján – a szakmai szervezeti egység által – elkészített együttműködési megállapodás.
12.6. A kötelezettségvállalás dokumentumán minden esetben fel kell tüntetni a szakmai ügyirat iktatószámát, két példányán pedig a „minisztérium példánya” szöveget is.
12.7. Amennyiben a kötelezettségvállalás dokumentuma formai vagy tartalmi szempontból eltér az intraneten közzétett mintától, azt a szakmai ügyiraton jelezni szükséges.
12.8. Nem szükséges külön kötelezettségvállalási dokumentum elkészítése:
– a 20/2/3 Közoktatási célú humánszolgáltatás és kiegészítő támogatás,
– a 20/17/1 Gyermekvédelmi Lakás Alap,
– a 20/17/5 Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása,
– a 20/17/6 Mozgáskorlátozottak szerzési és átalakítási támogatása,
– a 20/17/7 GYES-en és GYED-en lévők hallgatói hitelének célzott támogatása,
– a 20/19/1 Szociális célú humánszolgáltatások normatív állami támogatása,
– a 20/19/3 Egyházi szociális intézményi normatíva kiegészítése,
– a 20/55/3 Egyházi alapintézmény-működés, szja-rendelkezés és kiegészítése,
– a 20/55/4 Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék
előirányzatok terhére nyújtott támogatások;
– a fejezeti kezelésű előirányzatok kincstári szolgáltatási díjjal történő megterhelése esetében, valamint
– a fejezeti kezelésű előirányzatok címen belül alcímek, jogcímcsoportok, jogcímek, kiemelt előirányzatok, részfeladatok közötti átcsoportosítására.
A kötelezettségvállalás megtörténtét, az előirányzatok megváltoztatását a fenti esetekben a jelen szabályzat 5. melléklete szerinti, szabályszerűen kiállított betétív igazolja.
Rendezett munkaügyi kapcsolatok
13.
13.1. A támogatás nyújtásának feltétele, hogy a kedvezményezett az Áht. 50. § (1) bekezdésében meghatározott követelményeknek – a rendezett munkaügyi kapcsolatok feltételeiről és igazolásának módjáról szóló 1/2012. (I. 26.) NGM rendeletben foglaltak figyelembevételével – megfeleljen. A feltételek teljesülését nem kell vizsgálni:
a) a 12.8. pontban meghatározott normatív, illetve a külön jogszabály alapján, alanyi jogon járó támogatások esetén;
b) a 12.8. pontban felsorolt szociális célú előirányzatok esetében;
c) abban az esetben, ha a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelménye a támogatás iránti kérelem benyújtója vonatkozásában – munkavállaló foglalkoztatásának hiányában – nem értelmezhető, vagy a magyarországi foglalkoztatási jogszabályok hatálya a foglalkoztatóra – Magyarországon történő foglalkoztatás hiányában – nem terjed ki.
13.2. A támogatás kedvezményezettje a rendezett munkaügyi kapcsolatoknak, vagy a 13.1. pont c) alpontjában foglaltaknak való megfelelésről a támogatási szerződés megkötésének időpontjában nyilatkozik. Ez utóbbi esetben a kedvezményezett nyilatkozatát a támogatási szerződésben teszi meg.
13.3. A szakmai javaslattevő vezetőnek – a Nemzeti Munkaügyi Hivatal, az Egyenlő Bánásmód Hatóság, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal internetes oldalán5 található nyilvántartás adatai alapján a szerződés megkötése előtt ellenőriznie kell, hogy a kedvezményezett megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének. A szakmai javaslattevő vezető ennek dokumentálására a fenti három szervezet internetes oldalán található elektronikus nyilvántartásokból – a kedvezményezett adószáma mint keresési feltétel megadásával – végrehajtott lekérdezés eredményét rögzítő kinyomtatott dokumentumot a jelen szabályzat 9/2. melléklete szerinti nyilatkozathoz csatolja.
EU versenysemlegesség
14.
14.1. A támogatás nyújtásának feltétele, hogy a támogatási tervezet az alábbi feltételek valamelyikének megfeleljen. A támogatás
a) nem tartozik az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése6 alá;
b) nyújtása létező támogatás részeként történik;
c) csoportmentességi rendelet hatálya alá tartozik;
d) csekély összegű támogatásnak minősül;
e) egyedi támogatásként bejelentésre kerül az Európai Bizottságnak.
14.2. A fenti feltételek fennállásáról, illetve az e) pontban foglaltak esetén a feltétel teljesülésének a kötelezettségvállalás időpontjáig történő biztosításáról a szakmai javaslattevő vezető a jelen szabályzat 9/2. melléklete szerinti nyilatkozatot csatolja a szakmai ügyirathoz.
14.3. A 2010–2011. évek során a támogatási tervezetben megjelölt kedvezményezett számára már biztosított és az adott támogatási tervezettel 2012. évben pénzügyileg teljesítendő csekély összegű támogatások együttes összegének euróban történő meghatározásához a kötelezettségvállalás várható időpontját megelőző hónap utolsó napján érvényes hivatalos, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett árfolyamot kell alkalmazni két tizedesjegy pontossággal.
14.4. A szakmai javaslattevő vezető nyilatkozata, valamint – amennyiben a nyilatkozat szerint az szükséges – az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 93. cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló 659/1999/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról szóló 2004. április 21-i 794/2004/EK bizottsági rendelet I. számú mellékletének I. Része szerinti adatlap alapján a támogatási tervezet NFM Támogatásokat Vizsgáló Iroda irányába – az Európai Unióról szóló Szerződés 107. cikkének (1) bekezdése szerinti, az európai uniós versenyjogi értelmében vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendeletnek (a továbbiakban: EU versenysemlegességi rendelet) megfelelően – történő előzetes bejelentéséről a Főosztály gondoskodik.
14.5. Előzetesen be kell jelenteni a fejlesztéspolitikáért felelős miniszter részére a támogatást a következő esetekben:
– a jelen szabályzat 9/2. melléklete szerinti nyilatkozat b) pontja fennállása esetén, amennyiben a támogatás az EU versenysemlegességi rendelet 18. § (2) és (3) bekezdése hatálya alá tartozik, vagy megítélése pályázati úton történik;
– a jelen szabályzat 9/2. melléklete szerinti nyilatkozat c)–e) pontjaiban meghatározott valamely feltétel fennáll.
A fenti esetekben kötelezettségvállalásra a fejlesztéspolitikáért felelős miniszter támogatást jóváhagyó véleménye, a nyilatkozat e) pontja esetében ezen túlmenően az Európai Bizottság kifogást nem tartalmazó határozata hiányában nem kerülhet sor. Az ezek figyelmen kívül hagyásával tett kötelezettségvállalás az Európai Közösség joga szerint jogellenes, és a támogatás felfüggesztése, kedvezményezett általi visszafizetése tagállami előírásának Európai Bizottság általi kezdeményezését vonja maga után.
14.6. A támogatási tervezetnek a nyilatkozat a)–e) pontja szerinti megítélését segítik a jelen szabályzat 16. mellékletében megadott szempontok.
A kötelezettségvállalás összege, a finanszírozás módja, ütemezése
A kötelezettségvállalás összege
15.
15.1. A költségvetési szerv lebonyolító szervezet esetén a Rendelet 14. § (1) bekezdése szerinti együttműködési megállapodásban rögzíteni szükséges a lebonyolítási díjnak a lebonyolító szervezet költségvetésében eredeti előirányzatként megtervezett összegét, valamint az ezen összeg felhasználásáról szóló, az elszámolással egyidejűleg benyújtandó tájékoztatási kötelezettséget.
15.2. A támogatási szerződésben vagy az azt helyettesítő intézkedésben fel kell tüntetni a kedvezményezettnek a támogatás fogadására szolgáló bankszámlaszámát. Kincstári körbe tartozó kedvezményezett, továbbá az Áht. 79. § (2) bekezdése szerinti kincstári körön kívüli számlatulajdonosok esetén – az államháztartásért felelős miniszter által az Áht. 111. § (13) bekezdésében foglaltak szerint adott felmentés hiányában – a támogatás csak kincstári számlára folyósítható.
A finanszírozás módja
16.
A támogatás nyújtása a kötelezettségvállaló döntése alapján előfinanszírozás (utólagos elszámolás előírása mellett), utófinanszírozás (a szakmai beszámoló és pénzügyi elszámolás elfogadását követően), valamint a 37. pontban előírtak figyelembevételével visszatérítendő támogatás formájában történhet. A támogatás módjára vonatkozó döntés meghozatala során figyelemmel kell lenni a támogatás céljára, a megvalósítási időszak hosszára, a támogatott saját forrásának mértékére, illetve a korábbi években a támogatott részére nyújtott támogatásokkal való elszámolások kapcsán szerzett támogatói tapasztalatokra.
A támogatás ütemezése
17.
17.1. A Rendelet 7. § (1) bekezdésének b) pontjában foglalt egy összegű folyósítás esetén annak tényét és indokolását, hogy a feladat jellege vagy megvalósításának sürgőssége teszi szükségessé az egy összegű folyósítást, valamint a Rendelet 7. § (5) bekezdésében meghatározott rendkívüli indokot a támogatási javaslatban rögzíteni kell.
17.2. Központi költségvetési szervek részére előirányzat-átcsoportosítás útján nyújtott támogatásokat a Kincstár havi ütemezéssel nyitja meg. Az ettől eltérő ütemezéshez a szakmai javaslattevő vezetőnek a szakterületi kontrollt ellátó személy közreműködésével – a kedvezményezett intézmény likviditási helyzetét is bemutató – részletes indokolást és a Kincstári szabályzatban meghatározott, a keret-előrehozási kérelem indoklásához rendszeresített adatlapot is csatolnia kell a szakmai ügyirathoz. Nem központi költségvetési szervek, illetve államháztartáson kívüli szervezetek esetében a működési támogatások rendelkezésre bocsátásánál havi, negyedéves vagy féléves időarányos pénzügyi teljesítést kell a szerződésben rögzíteni.
17.3. A Rendelet 7. §-ában, valamint a 18.1.–18.2. pontokban foglalt szabályok figyelembevétele mellett a szerződésben a támogatás finanszírozásának határidejét – ha jogszabály másképpen nem rendelkezik – úgy kell megállapítani, hogy ennek alapján a finanszírozási tervre, a kötelezettségvállalás bejelentésére vonatkozó előírások, illetve határidők betartása biztosított legyen.
17.4. A Rendelet 7. § (5) bekezdésében foglalt esetben a kötelezettségvállaló a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár egyetértésével dönthet.
A jogosulatlanul igénybevett támogatás biztosítékai
18.
18.1. A Rendelet 5. § (12) bekezdése szerinti biztosíték rendelkezésre bocsátásának vállalásáról – a Rendelet 5. § (13) bekezdésében meghatározott eset kivételével – a kedvezményezett a támogatási szerződésben nyilatkozik. A kedvezményezett az Ávr. 77. § (2) bekezdésében meghatározott biztosítékot a jelen szabályzat 9/1. melléklete szerinti tartalommal nyújtja.
18.2. Amennyiben a szakmai javaslattevő vezető a Rendelet 5. § (13) bekezdésében foglaltak alapján az Ávr. 77. §-ában meghatározott biztosítékadási kötelezettségtől történő eltekintésre tesz javaslatot, annak tényét és indokolását a szakmai ügyiratba helyezett feljegyzésben rögzíteni szükséges.
18.3. A Rendelet 5. § (12) bekezdése szerinti biztosíték fennállásának határidejét a támogatási szerződésben a támogatás felhasználása ellenőrzésének végső határidejében kell meghatározni, amely legalább a (záró)beszámoló benyújtására a szerződésben meghatározott határidőtől számított öt év. A bizonylatok irattárban történő megőrzésének határideje tíz év.
A kötelezettségvállalás szakterületi kontrollja
19.
19.1. A kötelezettségvállalás szakterületi kontrollját a kötelezettségvállaló által megbízott kormánytisztviselő végzi. A szakterületi kontrollt ellátó személy által az e feladatkörében végzett főbb tevékenységeket a 20/a. melléklet tartalmazza.
19.2. Ugyanazon kötelezettségvállalás, illetve annak módosítása, visszavonása során nem lehet szakterületi kontrollt ellátó személy a szakmai javaslattevő vezető, illetve a szakmai javaslattevő vezető vagy a kötelezettségvállaló helyettesítésére kijelölt személy.
19.3. A szakterületi kontrollt ellátó személyt írásban kell a feladattal megbízni vagy ezzel kapcsolatos feladatait a munkaköri leírásában rögzíteni. A szakterületi kontrollt ellátó személy figyelemmel kíséri a feladatkörébe utalt fejezeti kezelésű előirányzatok változását, és azokat naprakészen nyilvántartja a nyilvántartó-rendszerben. Az egyes fejezeti kezelésű előirányzatok szakterületi kontrollját ellátó személyek nevét és aláírásmintáját a jelen szabályzat 4/1. melléklete tartalmazza.
19.4. Amennyiben a támogatási javaslat nem felel meg a 19.5. pontban foglalt feltételeknek, és a szakmai javaslattevő vezető a szakterületi kontrollt ellátó személy észrevételei ellenére fenntartja javaslatát, a szakterületi kontrollt ellátó személy erről 3 napon belül írásban tájékoztatja a kötelezettségvállalót. Ha a kötelezettségvállaló az írásbeli tájékoztatás ellenére – szintén írásban – a kontroll megtörténtének igazolására ad utasítást, a szakterületi kontrollt ellátó személy köteles az utasításnak eleget tenni, azonban ennek tényéről írásban haladéktalanul értesíti a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkárt, aki 10 napon belül megvizsgálja a bejelentést, és – szükséges esetben – kezdeményezi a felelősségre vonást.
19.5. A szakmai javaslattevő vezető által elkészített ügyiratot a szakterületi kontrollt ellátó személy megvizsgálja abból a szempontból, hogy a kötelezettségvállalás megfelel-e a jogszabályi előírásoknak, az EMMI belső szabályzatainak, továbbá a jóváhagyott költségvetés, az előirányzat-finanszírozási terv szerint a kifizetés időpontjában a fedezet rendelkezésre áll-e. Abban az esetben, ha a javaslat megfelel a fenti és a jelen szabályzatban nevesített egyéb követelményeknek, a szakterületi kontrollt ellátó személy haladéktalanul – de legfeljebb 5 napon belül – rögzíti a kötelezettségvállalás alapadatait a nyilvántartó rendszerben, amelynek megtörténtét az ügyiratra rávezeti, a jelen szabályzat 5. melléklete szerinti betétívet a szakmai javaslattevő vezető és saját aláírásával, illetve dátummal ellátva az ügyirathoz 2 példányban csatolja, továbbá gondoskodik arról, hogy az ügyirat tartalma – figyelemmel a 19.17. pontban foglaltakra – megfeleljen a 19.6. pontban rögzített követelményeknek.
A szakterületi kontrollt ellátó személy által a jelen pont szerint végrehajtott előzetes fedezetvizsgálat nem minősül az Áht. 37. § (1) bekezdése szerinti ellenjegyzésnek.
19.6. A szakmai ügyiratnak a Rendelet 5. §-ában meghatározott dokumentumok mellett, illetve – pályázat útján nyújtott támogatás esetén – a Rendelet 15. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat figyelembe véve az alábbiakat kell tartalmaznia:
a) a szakmai javaslattevő vezető 12.3. pont szerinti támogatási javaslata a kötelezettségvállaló vagy amennyiben annak személye az 1/a. mellékletben foglaltak szerint eltér, a döntéshozó részére, illetve a 12.2. pont szerinti kérelem, valamint az előirányzat pályázati úton történő felhasználása esetén a pályázati kiírás tervezete;
b) a jelen szabályzat 5. melléklete szerint kitöltött, a szakterületi kontrollt ellátó személy és a szakmai javaslattevő vezető által aláírt betétív;
c) a 38. pont szerinti esetben a közhasznú keretszerződés, a keretmegállapodás egyszerű másolata;
d) a kötelezettségvállalás dokumentumának tervezete a 12.5.–12.7. pontok szabályai szerint;
e) a fejezet irányítása alá tartozó központi költségvetési szervek részére egy összegben történő támogatás lekérése esetén ennek indokolása;
f) a szakmai javaslattevő vezető jelen szabályzat 9/2. melléklete szerinti nyilatkozata, amelyhez csatolja
fa) a 13.3. pontban foglaltak szerinti lekérdezés eredményét rögzítő kinyomtatott dokumentumot, továbbá
fb) a fejezeti nyilvántartó rendszerben az adott kedvezményezettre irányuló és a tervezett támogatás forrásául szolgáló előirányzatra korlátozódó szűrés alkalmazásával előállított, kinyomtatott, a szakterületi kontrollt ellátó személy által aláírt listát;
g) az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény (a továbbiakban: Civil törvény) hatálya alá tartozó támogatás – ide nem értve a civil törvény 54. §-ában meghatározott támogatásokat –, valamint az Ávr. 3. mellékletében nevesített, az EMMI fejezetében tervezett előirányzatok esetén a Kincstári szabályzatban meghatározott, a támogatási döntésnek a Kincstár által működtetett monitoringrendszerben történő rögzítése céljából rendszeresített űrlap (jelen szabályzat 22. melléklet);
h) több év előirányzatait terhelő kötelezettségvállalás esetén a jelen szabályzat 9/4. melléklete szerinti nyilatkozat;
i) a kedvezményezettnek a jelen szabályzat 9/3/a. és 9/3/b. melléklete szerint aláírt nyilatkozata (egyedi döntéssel nyújtott támogatás esetén a nyilatkozat megtételéhez írásban közölni kell a kedvezményezettel a támogatásról szóló döntés előkészítésében részt vevő személyek, valamint a döntéshozó, és amennyiben az a döntéshozótól eltér, a kötelezettségvállaló nevét; pályázat esetén ezen személyek megnevezését a pályázati kiírás vagy dokumentáció tartalmazza);
j) egyedi kérelem alapján nyújtandó nem működési célú támogatás esetén a kitöltött 19. melléklet.
19.7. Amennyiben a kedvezményezett a Rendelet 5. § (3) és (5)–(7) bekezdései alapján a létezését igazoló hiteles okirat vagy létesítő okirata benyújtására nem kötelezett, azt a szakmai ügyiratban a Rendelet 5. §
a) (5) bekezdésében meghatározott esetben a Kincstár törzskönyvi nyilvántartásából7;
b) (6) bekezdésében meghatározott esetben a közoktatás információs rendszeréből8, valamint – a felsőoktatási intézmények kivételével (ide nem értve a Magyarországon működő külföldi felsőoktatási intézményeket) – a felsőoktatás információs rendszeréből;
c) (3) bekezdés e) pontjában meghatározott esetben a helyi önkormányzat hivatala, a nemzetiségi önkormányzat hivatala, a jogi személyiségű társulás, térségi fejlesztési tanács vagy többcélú kistérségi társulás tekintetében a Kincstár törzskönyvi nyilvántartásából;
d) (3) bekezdés f) pontjában meghatározott esetben az egyházakkal való kapcsolattartás koordinációjáért felelős miniszter által a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény (a továbbiakban: egyházügyi törvény) 11. § (3) bekezdése szerinti nyilvántartásból;
e) (3) bekezdés g) pontjában meghatározott esetben a
http://www.nyilvantarto.hu/kekkh/kozos/index.php?k=vallalkozoi_hu&j=vallalkozoi_hu keresőoldalról;
f) (7) bekezdésben meghatározott esetben a sportigazgatási szerv által vezetett nyilvántartásból
a szakmai javaslattevő vezető által kinyomtatott dokumentum helyettesíti.
19.8. Amennyiben a Kincstár honlapjáról elérhető törzskönyvi nyilvántartási adatok között nem szerepel a kedvezményezett vezetőjének neve, a szakmai javaslattevő vezető ezen adat megszerzése érdekében – elektronikus úton – megkeresi a Kincstárt, és a megkeresést, valamint az arra adott választ csatolja a szakmai ügyirathoz.
19.9. Egyedi döntéssel nyújtott támogatás esetén a kedvezményezett eredeti, illetve közjegyző vagy a kiállító hatóság által hitelesített létezést igazoló okiratáról, működési engedélyéről helyben az ügyirat szakmai előadója is készíthet hiteles másolatot, amelyre – dátummal és aláírásával – rávezeti az alábbi szöveget: „Az eredetivel mindenben megegyező másolat”.
19.10. Egyedi döntéssel nyújtott támogatás esetén a Rendelet 5. § (1) bekezdés c) pontja szerinti aláírási címpéldányként, aláírásmintaként az eredeti okiratról helyben az ügyirat szakmai előadója által készített másolat is csatolható, amelyre az előadó – dátummal és aláírásával – rávezeti az alábbi szöveget: „Az eredetivel mindenben megegyező másolat”. Egyedi döntéssel nyújtott támogatás esetén a kedvezményezett képviselőjének személyes megjelenésével és a támogatási szerződés – a szakmai javaslattevő vezető jelenlétében, a képviselő aláírását tartalmazó személyazonosításra alkalmas okiratának bemutatását követően – személyesen történő aláírásával – valamint e ténynek a szakmai ügyirat borítóján történő feltüntetésével – a képviselő aláírási címpéldányát, aláírásmintáját nem szükséges a szakmai ügyirathoz csatolni.
Egyedi döntéssel nyújtott támogatás esetén továbbá, amennyiben a kedvezményezett képviseletére jogosult személy közjegyző által hitelesített aláírási címpéldánya vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírásmintája az előző bekezdésben meghatározott eljárás szerint záradékolt eredeti, vagy a jelen bekezdés alapján záradékolt másolata egy korábbi támogatásból eredően rendelkezésre áll, és a képviselő személye nem változott, a Rendelet 5. § (1) bekezdés c) pontja szerinti aláírási címpéldányként, aláírásmintaként csatolható az ügyirat szakmai előadója által e korábban benyújtott aláírási címpéldányról, aláírásmintáról készített másolat is, amelyre az előadó – dátummal és aláírásával – rávezeti az alábbi szöveget: „Az eredetivel mindenben megegyező másolat”.
19.11. Amennyiben a Rendelet 5. § (1) bekezdés f) pontjában előírt, a kedvezményezett által benyújtott tulajdoni lap másolatot a kedvezményezett saját elérésű rendszeréből kéri le, nyomtatja ki és csatolja, a Földhivatali Információs Rendszer (a továbbiakban: TAKARNET) eléréssel rendelkező ügyintéző a minisztérium TAKARNET elérésén keresztül, az online rendszerben való rákereséssel ellenőrzi az adatok egyezését. Megfelelőség esetén az ügyintéző a tulajdoni lap másolatot a következők szerint záradékolja és csatolja a szakmai ügyirathoz: „A tulajdoni lap másolat a TAKARNET rendszer online nyilvántartásában általam ellenőrzött adatoknak megfelel (dátum, aláírás).” Amennyiben a tulajdoni lap másolat közvetlenül a minisztériumon belüli TAKARNET eléréssel kerül lekérésre és kinyomtatásra, a dokumentum megfelelőnek tekinthető. Ez esetben rá kell vezetni a dokumentumra: „A tulajdoni lap másolat a minisztérium TAKARNET elérésével került lekérésre (dátum, aláírás).”
19.12. A Rendelet 5. § (1) bekezdés g) pontja szerinti költségtervet – a pályázati úton nyújtott támogatás kivételével – a kedvezményezettnek legalább a jelen szabályzat 6. melléklete szerinti tartalommal és részletezettséggel kell benyújtania, azzal, hogy a költségterv mintában foglalt követelmények minimumfeltételek, amelyektől az eltérés csak pozitív irányban, a bővebb adattartalom érdekében lehetséges.
19.13. A Rendelet 5. § (12) bekezdésében meghatározott beszedési megbízásra felhatalmazó nyilatkozat megtételére a jelen szabályzat 9/1. melléklete szerinti tartalommal kerül sor.
19.14. Az Ávr. 72. § (2) bekezdés e) pontja szerinti, a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 14. §-a szerinti feltételekről szóló nyilatkozatot a kedvezményezett a jelen szabályzat 9/3/a. és 9/3/b. melléklete szerinti formában teszi meg.
19.15. A kedvezményezett a támogatási szerződésben nyilatkozik arról, hogy az Ávr. 72. § (2) és (3) bekezdése és 67. §-a, a Rendelet 5. §-a, valamint a jelen szabályzat alapján általa benyújtott dokumentumokban foglaltak változatlanul fennállnak. Amennyiben a fenti dokumentumok tekintetében a szerződéskötés időpontjáig változás következett be, a kedvezményezettől újra be kell kérni az annak igazolására vonatkozó dokumentumot megfelelő formában és tartalommal.
19.16. Szerződésmódosítás esetén a szakmai ügyirat tartalmát kizárólag azon dokumentumok képezik, amelyek a szerződésben megjelenő változtatások alátámasztására, igazolására hivatottak, valamint amely dokumentumok a módosítás időpontjáig tartalmukban és számszakilag megváltoztak. A szakmai ügyirathoz minden esetben csatolni szükséges az előzményeket tartalmazó ügyiratokat.
19.17. A kötelezettségvállalás általános szabályai szerinti ügyirat felszereltsége
A szakmai ügyirat tartalma:
– az előadói ív tárgyában fel kell tüntetni a kedvezményezett nevét, a támogatás célját, a kötelezettségvállalás forrását (fejezet, cím, alcím, jogcímcsoport, ÁHT azonosító, részfeladat megnevezése);
– amennyiben az ügyirat a 12.2. pontban meghatározott kivétel alkalmazásával szakmai javaslatot nem tartalmaz, rövid szakmai indokolás;
– az adott előirányzat, feladat felhasználására a jelen szabályzat 1/a. mellékletében meghatározott más szervezeti egység vezetőjével előírt EMMI-n belüli egyeztetési kötelezettség teljesítését rögzítő záradék.
a)9 Az ügyiratot kiadmányozás előtt szignálja (az alábbi sorrendben a szignálás dátumának feltüntetésével):
– a szakmai javaslattevő vezető, aki egyúttal aláírásával ellátja a jelen szabályzat 5. melléklete szerinti betétívet és az ügyiratot felszereli a szerződéskötés feltételéül szabott nyilatkozatokkal és dokumentumokkal10;
– az egyetértésben javaslatot tevő, vagy egyeztetésbe bevonandóként a jelen szabályzat 1/a. mellékletében megnevezett más szervezeti egység vezetője;
– a szakterületi kontrollt ellátó személy, aki egyúttal aláírásával ellátja a jelen szabályzat 5. melléklete szerinti betétívet, és a kötelezettségvállalást a nyilvántartó rendszerben rögzíti;
– az előirányzat egyedi döntés alapján, illetve pályázati úton történő felhasználása esetén a jogi ellenjegyzés;
– a Főosztály, ahol a pénzügyi ellenjegyző
= a jelen szabályzat 5. melléklete szerinti betétívet és szerződést ellenjegyzi,
= a kötelezettségvállalást a nyilvántartó rendszerben érvényesíti;
– az EMMI igazgatásához átcsoportosított előirányzat esetén a Gazdálkodási Főosztály.
b) Az ügyiratot elküldés előtt szignálja a dátum feltüntetésével:
– a szakmai javaslattevő vezető, aki gondoskodik az a) pont szerinti eljárás eredményeként a kötelezettségvállalás dokumentumain – esetlegesen – szükségessé vált javítások átvezetéséről;
– a szakterületi kontrollt ellátó személy.
c) Az ügyiratot kiadmányozás – a támogatási szerződés kötelezettségvállaló általi aláírása – előtt szignálja a dátum feltüntetésével:
– a szakterületi kontrollt ellátó személy, aki – ha jogszabály erre korábbi határidőt nem állapít meg – a kedvezményezett által aláírva visszaküldött szerződést is tartalmazó ügyiratot felszereli a szerződéskötés feltételéül szabott nyilatkozatokkal és dokumentumokkal11.
d) Az ügyirat kiadmányozása a dátum feltüntetésével:
– a kötelezettségvállaló, aki kiadmányozza a szerződést és aláírásával ellátja a jelen szabályzat 5. melléklete szerinti betétívet.
e) Az ügyiratot elküldés után szignálja a dátum feltüntetésével:
– szakterületi kontrollt ellátó személy (rögzítés);
– a Főosztály, amely gondoskodik a kötelezettségvállalás Kincstár részére történő bejelentéséről.
Jogi és pénzügyi és ellenjegyzés
20.
20.1.12 A jogi és pénzügyi ellenjegyzésre a kötelezettségvállalás szakterületi kontrollja után, a szerződéstervezet kedvezményezetthez történő kiküldése előtt kerül sor. A jogi ellenjegyzésre a jogi és közbeszerzési helyettes államtitkár, a Perképviseleti és Igazgatási Főosztály vezetője vagy a jogi és közbeszerzési helyettes államtitkár által a Perképviseleti Főosztály vagy a Jogi Főosztály ellenjegyzésre írásban meghatalmazott más vezető beosztású kormánytisztviselője jogosult. A pénzügyi ellenjegyzésre a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár, valamint a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár által történő eltérő kijelölés hiányában a Főosztály – adott fejezeti kezelésű előirányzat kezelésével az 1/a. melléklet függeléke és a 4/2. melléklet szerint megbízott – munkatársa jogosult. A jogi és pénzügyi ellenjegyzést a szerződés két – minisztériumi – példányának (a szakmai ügyirat példánya, illetve a Főosztály példánya) valamennyi oldalán, további példányainak pedig az utolsó oldalán történő aláírásával kell elvégezni. A pénzügyi ellenjegyző az 5. melléklet szerinti betétívet is köteles aláírni.
A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzése az Ávr. 54. §-a szerint történik. A pénzügyi ellenjegyző feladatait a 20/b. melléklet tartalmazza.
20.213 A jogi ellenjegyzés a szerződés jogi szempontú megfelelőségét tanúsítja. A jogi ellenjegyző a jogi ellenjegyzés során a támogatási szerződés mellékletét képező dokumentumok meglétét, megfelelőségét, a szerződéssel való összhangját, a költségterv, valamint az ahhoz kapcsolódó, az elszámolás alapjául szolgáló dokumentumok szakmai, pénzügyi részleteit nem vizsgálja, ezek megfelelősége a jogi ellenjegyzésnek nem feltétele. A szakmai szervezeti egységeknek a szerződéskötés tervezett időpontjára, illetőleg a szerződésben meghatározott kötelezettségek teljesítésének kezdő időpontjára is figyelemmel a szerződéstervezetet – ideértve a módosítást is – úgy kell jogi ellenjegyzésre megküldeni, hogy a megalapozott írásbeli vélemény elkészítésére, illetve az esetleges korrekció átvezetését követő ismételt véleményezésre, továbbá a jogi ellenjegyzésre 15 nap időtartam biztosított legyen.
Amennyiben a kötelezettségvállalás dokumentuma
a)14 támogatás nyújtására irányuló kötelezettségvállalás esetén nem a Perképviseleti és Igazgatási Főosztály által az intraneten közzétett minta alapján – a szakmai szervezeti egység által – elkészített megfelelő támogatási szerződés, továbbá
b)15 más fejezet irányítása alá tartozó költségvetési szerv kedvezményezett esetén nem a Perképviseleti és Igazgatási Főosztály által az intraneten közzétett minta alapján – a szakmai szervezeti egység által – elkészített fejezetek közötti megállapodás
a jogi ellenjegyzésre rendelkezésre álló idő 30 nap.
A hiányos, illetve nem megfelelő tartalommal elkészített ügyirat szakmai javaslattevő részére javításra, kiegészítésre történő visszaküldésével a határidő számítása újra indul.
A 8.2. pont szerinti előirányzat-átcsoportosítással teljesülő kötelezettségvállalás esetén jogi ellenjegyzés nem történik.
A 20.1. pontban foglaltaktól eltérően, a Rendelet 14. § (2) bekezdés a) vagy c) pontjában meghatározott jogköröknek a lebonyolító szervezet részére történt átadása esetén a 27.3. pont szerinti lebonyolítási számla terhére történő kifizetést eredményező, a 11.7. pont szerinti kötelezettségvállalás ellenjegyzője a lebonyolító szervezet alkalmazásában álló, az együttműködési megállapodásban – az Ávr. 55. § (2) bekezdése figyelembevételével – meghatározott személy.
Kötelezettségvállalás (szerződéskötés)
21.
21.1. Támogatás nyújtása esetén a kedvezményezettel történő szerződéskötésre akkor kerülhet sor, ha a jogi és pénzügyi ellenjegyzés a szerződésen – a 20. pontban foglaltak figyelembevételével – megtörtént.
21.2. A szakmai javaslattevő vezető a kedvezményezettet a támogatási döntés meghozataláról a döntéstől számított 15 napon belül – a szerződéskötés tervezett időpontjának megjelölésével – írásban értesíti, és gondoskodik a szerződés és a kapcsolódó dokumentumok előkészítéséről. A szerződéstervezetet és annak mellékleteit a kedvezményezett részére legalább 4 példányban kell kiküldeni. A szakmai javaslattevő vezető a szerződéstervezet megküldésével egyidejűleg értesíti a kedvezményezettet a támogatási szerződés kedvezményezett általi aláírásának határidejéről, amely legfeljebb 30 nap lehet. E határidő szempontjából a kedvezményezett által aláírt szerződés postára adásának dátuma – vagy személyes kézbesítés esetén – a minisztérium általi kézhezvétel napja az irányadó.
21.3 Határon túli kedvezményezett esetén, amennyiben a postai vagy személyes kézbesítés a kedvezményezett rendelkezésére álló határidőben történő aláírást veszélyezteti, a támogatási szerződés minisztériumi – valamennyi oldalán történt aláírással ellátott – példánya digitális másolatban (szkennelve) is továbbítható, amelyet a meghatározott példányszámban történő aláírás után a kedvezményezett személyesen vagy postai úton kézbesíti a minisztérium részére. A kedvezményezett által aláírva visszaküldött szerződés eredeti jogi és pénzügyi ellenjegyzett támogatási szerződéshez képest történő ellenőrzése a szakmai javaslattevő vezető feladata, aki az ellenőrzés tényét a szakmai ügyirat borítóján igazolja.
21.4. Ha a kedvezményezett a 21.2. pontban meghatározott határidőt elmulasztja, de mulasztása – a kedvezményezett által benyújtott dokumentumokkal alátámasztott – méltányolható okból származik, és a kedvezményezett a szerződést a 21.2. pontban meghatározott határidőtől számított 30 napon belül aláírva megküldi, a támogatási szerződés a minisztérium részéről aláírható. Ha a kedvezményezett a 21.2. pontban meghatározott határidőtől számított harminc napon belül nem írja alá a szerződést, de a kedvezményezett mulasztása – a kedvezményezett által a 21.2. pontban meghatározott határidőtől számított 30 napon belül benyújtott dokumentumokkal alátámasztott – méltányolható okból származik, a szakmai javaslattevő vezető a szerződéskötésre a 21.2. pontban meghatározott határidőt követő harminc napon belül további legfeljebb harminc napos új határidőt állapíthat meg, és erről a kedvezményezettet írásban értesíti.
21.5. Ha a támogatási döntés a kedvezményezett mulasztása folytán az Ávr. 71. § (2) bekezdése szerint érvényét veszti, erről a szakmai javaslattevő vezető írásban értesíti a kedvezményezettet, valamint feljegyzésben tájékoztatja a kötelezettségvállalót, illetve a szakterületi kontrollt ellátó személyt a kötelezettségvállalás nyilvántartásból történő törlése miatt. Ezen értesítést a Főosztály részére is meg kell küldeni tájékoztatásként.
22.
A kötelezettségvállalás dokumentumának kötelezettségvállaló általi aláírására abban az esetben kerülhet sor, ha az a 21.1., és a 21.3. pontban foglalt feltételeknek megfelel, továbbá a szerződéstervezetet – ide nem értve a fejezetek közötti megállapodást – a kedvezményezett már aláírta.
Több év előirányzatait terhelő kötelezettségvállalás
23.
23.1. A döntést előkészítő szakmai ügyirat tartalmi és formai kellékeire jelen fejezet rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell. A szakmai javaslattevő vezetőnek, a szakterületi kontrollt ellátó személynek és a Főosztálynak az Áht. 36. §-ában foglalt feltételek teljesülését kiemelten kell vizsgálnia. A több év vagy a következő év kiadásai előirányzatait terhelő kötelezettségvállalás (a továbbiakban együtt: több év előirányzatait terhelő kötelezettségvállalás) dokumentumát az ágazati államtitkár javaslatára a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár előzetesen ellenjegyzi és a miniszter adja ki.
23.2. A szakmai ügyirathoz csatolni kell a jelen szabályzat 9/4. melléklete szerinti nyilatkozatot 2 példányban, valamint az Áht. 29. § (2) bekezdése szerint megállapított kiadási tervszámok, a korábban vállalt, a tárgyévet, valamint az azt követő három évet terhelő kötelezettségvállalások és az Áht. 36. § (2) bekezdése szerinti más fizetési kötelezettségek figyelembevételével meghatározott szabad kiadási előirányzat és a vállalni tervezett több év előirányzatait terhelő kötelezettségvállalás összevetését tartalmazó kimutatást, figyelemmel az Ávr. 49. §-ában foglalt szerződési tilalom eseteire is.
23.3. A több év előirányzatait terhelő kötelezettségvállalásokat a szakterületi kontrollt ellátó személy a nyilvántartó rendszerben a 26.1. pont szabályai szerint rögzíti, továbbá azokról a Főosztály külön nyilvántartást vezet. Az előző években vállalt kötelezettség és az Áht. 36. § (2) bekezdése szerinti más fizetési kötelezettség a tárgyévi előirányzat terhére még vállalható éven belüli kötelezettséget csökkenti.
Hosszú távú kötelezettségvállalás
24.
A korábbi években az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 12/B. §-a szerint vállalt, a Főosztály által nyilvántartott hosszú távú kötelezettségvállalásokat – azok megszűnéséig – a 23.1.–23.3. pontban foglalt szabályok alkalmazása során több év előirányzatait terhelő kötelezettségvállalásként kell figyelembe venni.
Kötelezettségvállalás módosítása, visszavonása
25.
25.1. Az ügyiratot csak abban az esetben kell a Kötelezettségvállalás szakterületi kontrollja címben meghatározott körben egyeztetni, ha a kötelezettségvállalás alapjául szolgáló dokumentum is módosításra szorul. A módosító okirat 20. pont szerinti jogi és pénzügyi ellenjegyzése azonban minden esetben (a mellékletek változása esetén is) szükséges.
25.2. A kötelezettségvállalás módosítását, visszavonását a szakterületi kontrollt ellátó személy a nyilvántartó rendszerben az általános szabályok szerint rögzíti, továbbá kiállítja a jelen szabályzat 5. melléklete szerinti betétívet. A kötelezettségvállalás eredeti összegét érintő módosítás, illetve a kötelezettségvállalás visszavonása esetén a betétív „Jelen ügyiraton vállalt kötelezettség” rovatában a módosítással, visszavonással érintett összeget kell feltüntetni negatív előjellel.
III.
BEJELENTÉS, PÉNZÜGYI TELJESÍTÉS
Kötelezettségvállalások bejelentése
26.
26.1. A kötelezettségvállalás dokumentumának aláírását követően a szakterületi kontrollt ellátó személy a kötelezettségvállalás dátumát a nyilvántartó rendszerben haladéktalanul rögzíti és az ügyiratot a Főosztály részére megküldi.
26.2. Az ügyirat alapján a Főosztály elkészíti a kötelezettségvállalás bejelentéséhez szükséges nyomtatványt. A normatív alapon nyújtott támogatások és az előirányzat-átcsoportosítással teljesülő kötelezettségvállalások nem tartoznak bejelentési kötelezettség alá. A kiadási kötelezettségvállalás bejelentésére szolgáló űrlap kitöltéséhez szükséges kincstári tranzakciós kódokat (a továbbiakban: KTK) a jelen szabályzat 10. melléklete tartalmazza. Ha a szerződés kedvezményezettje társadalmi szervezet, az űrlapon ezt a tényt külön jelezni szükséges a társadalmi szervezet megnevezésével egyidejűleg.
26.3. A 26.2. pont szerinti, a Kincstári szabályzatban meghatározott tartalmú űrlapot a Főosztály elektronikus úton továbbítja a Kincstárhoz.
26.4. A Kincstár által az elektronikus rendszerben visszaigazolt bejelentésről egy másolati példányt a Főosztály a szakmai ügyiratba helyez, az ügyiratot a szakmai javaslattevő vezetőnek visszaküldi, továbbá a Kincstár által adott hivatkozási számot a fejezeti nyilvántartó rendszerben rögzíti.
26.5. A bejelentett kötelezettségvállalásban történt változást a Főosztály felé három napon belül be kell jelentenie a szakmai javaslattevő vezetőnek.
26.6. Amennyiben a Rendelet 14. § (2) bekezdés a) vagy c) pontjában meghatározott jogkörök a lebonyolító szervezet részére átadásra kerültek, a szakterületi kontrollt ellátó személy a 26.1. pont szerinti intézkedést a lebonyolítási szerződésben meghatározott, a lebonyolító szerv által vezetett analitikus nyilvántartásból meghatározott rendszerességgel teljesített adatszolgáltatás alapján teszi meg, illetve kezdeményezi a Főosztály felé.
Pénzügyi teljesítés
27.
27.1. A kifizetés kezdeményezéséhez a szakmai javaslattevő vezető minden esetben, továbbá amennyiben
a) a kötelezettségvállalás dokumentuma rész-, illetve záró beszámolási kötelezettséget ír elő és
b) a szakmai javaslattevő vezető személyében nem azonos a kötelezettségvállalás dokumentumában az ellenőrzésre, teljesítésigazolásra kijelölt, intézkedésre jogosult vezetővel (a továbbiakban együtt: intézkedésre jogosult vezető),
az intézkedésre jogosult vezetővel közösen nyilatkozik arról, hogy nincs tudomása olyan körülményről, amely a pénzügyi teljesítés akadályát jelentené. Ezzel egyidejűleg a szakmai javaslattevő vezető a pénzügyi teljesítést kezdeményező ügyiratba csatolja a fejezeti nyilvántartó rendszerben az adott kedvezményezettre irányuló és a támogatás forrásául szolgáló előirányzatra korlátozódó szűrés alkalmazásával előállított, kinyomtatott, „A lista nem tartalmaz /kedvezményezett neve/ támogatottal szemben fennálló rendezetlen elszámolást vagy követelést” szövegrészt is tartalmazó, a szakterületi kontrollt ellátó személy aláírásával ellátott dokumentumot. A kifizetést kezdeményező dokumentumban fel kell tüntetni a kiutalásra kért összeget, a kedvezményezett nevét és – a kötelezettségvállalás dokumentumával összhangban – számlaszámát, továbbá – amennyiben a kötelezettségvállalás dokumentuma rész-, illetve záró beszámolási kötelezettséget ír elő – hivatkozni kell a beszámoló elfogadására. A kifizetést a 50. pontban foglaltakra figyelemmel a jelen szabályzat 7/1/a. melléklete szerinti feljegyzésben kezdeményezi a szakmai javaslattevő vezető.
27.2. A Rendelet 6. § (3) és (4) bekezdése szerinti, a humánszolgáltatások után nem állami intézmény fenntartójának biztosított normatív és egyéb hozzájárulás – az Ávr. 79. § (2) bekezdése alapján, a köztartozás Kincstár általi levonása nélkül történő – kifizetésének kezdeményezése esetén a szakmai javaslattevő vezető a jelen szabályzat 7/1/a. mellékletéhez csatolja a Rendelet 5. § (16) bekezdése szerint benyújtott kérelem alapján az érintett államtitkár által aláírt, az Ávr. 79. § (2) bekezdésében meghatározott tartalmú nyilatkozatot.
27.3. Amennyiben a költségvetési támogatásokkal, valamint az Áht. 36. § (2) bekezdése szerinti más fizetési kötelezettségekkel kapcsolatos feladatok ellátásával az Áht. 49. §-a szerint lebonyolító szervezet kerül megbízásra, az Ávr. 75. § (4) bekezdése szerint a minisztérium Kincstárnál vezetett lebonyolítási számláján kell elkülöníteni a lebonyolítás céljából rendelkezésre bocsátott összeget. A lebonyolítási számla feletti rendelkezési jogosultág Kincstár részére történő bejelentéséről a Főosztály gondoskodik az Ávr. 75. § (1) bekezdés szerint megkötött együttműködési megállapodás alapján.
27.4. A lebonyolító szervezet által, a szakmai javaslattevő vezető részére – az együttműködési megállapodásban foglaltak szerint elkészített – kérelem (a továbbiakban: keretlehívás) alapján, a szakmai javaslattevő vezető a 7/1/c. melléklet szerinti feljegyzésben kezdeményezi a lebonyolítási számlára történő forrás áthelyezését. Ezzel egyidejűleg – amennyiben a Rendelet 14. § (2) bekezdés b) vagy c) pontjában meghatározott jogkörök a lebonyolító szervezet részére az együttműködési megállapodásban átadásra nem kerültek – a szakmai javaslattevő vezető kezdeményezi a 28.2. pont szerint a lebonyolítási számla terhére történő kifizetéseket is.
27.5. A Főosztály intézkedik a pénzügyi teljesítésről és a fejezeti nyilvántartó rendszerben a kincstári bizonylatok, illetve a bankszámlakivonatok, valamint amennyiben a Rendelet 14. § (2) bekezdés b) vagy c) pontjában meghatározott jogkörök a lebonyolító szervezet részére átadásra kerültek, a lebonyolítási szerződésben meghatározott, a lebonyolító szerv által vezetett analitikus nyilvántartásból meghatározott rendszerességgel teljesített adatszolgáltatás alapján rögzíti a pénzügyi teljesítéseket.
27.6. A jelen szabályzat 41.1. és 41.2., valamint a 44. pontban meghatározott, a Kincstár által működtetett monitoring rendszerbe történő adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésének hiányában – figyelemmel a Civil törvény 53. § (5) bekezdésében, az Ávr. 66. § (1) bekezdésében és 92. § (10) bekezdésében foglaltakra – a támogatás folyósítására nem kerülhet sor.
Utalványozás
28.
28.1. A 27.3. pont szerinti lebonyolítási számla terhére történő kifizetések kivételével a pénzügyi intézkedések – ide értve a lebonyolítási számla javára történő keretlehívás teljesítését – utalványozója a Főosztály vezető beosztású munkatársa vagy a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár által erre írásban kijelölt kormánytisztviselő lehet. Az utalványozás előtt az érvényesítésre jogosult aláírásával igazolja a kiutalás összegszerűségének, jogcímének helyességét, a fedezet meglétét, a kötelezettségvállaló jogosultságát és a pénzügyi bizonylat tartalmi helyességét.
28.2. Amennyiben a Rendelet 14. § (2) bekezdés b) vagy c) pontjában meghatározott jogkörök a lebonyolító szervezet részére az együttműködési megállapodásban átadásra nem kerültek, a 27.3. pont szerinti lebonyolítási számla terhére történő kifizetések utalványozója a szakmai javaslattevő vezető. A lebonyolítási számla terhére történő kifizetés kezdeményezése a 7/1/b. melléklet és a 7/1/b. melléklet függelékeként kiadott, a lebonyolító szerv által kitöltött és a szakmai javaslattevő vezető által utalványozott tételes lista Főosztály részére való megküldésével történik. A 7/1/b. melléklet függelékétől tartalmában akkor lehet eltérni, ha bővebb adattartalom megadásáról rendelkezik az együttműködési megállapodás.
28.3. A Rendelet 14. § (2) bekezdés b) vagy c) pontjában meghatározott jogköröknek a lebonyolító szervezet részére történt átadása esetén a 27.3. pont szerinti lebonyolítási számla terhére történő kifizetések utalványozója a lebonyolító szervezet vezetője, vagy a lebonyolító szervezet alkalmazásában álló, az együttműködési megállapodásban – az Ávr. 59. § (1) bekezdése figyelembevételével – meghatározott személy.
28.4. A lebonyolító a lebonyolítási számla feletti, a 27.3. pont szerinti rendelkezési jogát
a) a 28.2. pont szerinti esetben a Főosztály által, míg
b) a 28.3. pontban foglaltak fennállása esetén a lebonyolító szervezet alkalmazásában álló, az Ávr. 58. § (4) bekezdése szerinti személy által
érvényesített utalvány alapján gyakorolhatja.
28.5. A lebonyolítási számla terhére a lebonyolító szervezetnél a 27.3. pont szerinti feladat végrehajtásával összefüggésben felmerült kiadás nem számolható el, a lebonyolítási számla kizárólag a lebonyolítás tárgyát képező költségvetési támogatás kifizetésére vehető igénybe.
A kincstári szolgáltatási és rendelkezésre állási díjak
29.
29.1. A Kincstár az EMMI fejezet számára megnyitott fejezeti számlákon lebonyolított pénzforgalom után szolgáltatási díjat, jutalékot számol fel, amelyek mértékét a Kincstári szabályzat tartalmazza.
29.2. A fejezeti kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos kincstári szolgáltatási és rendelkezésre állási díjak kifizetése az ágazati államtitkárok által az 1/a. és 1/b. mellékletben megjelölt fejezeti kezelésű előirányzatok terhére történik. Amennyiben az adott előirányzat a kiadásokra nem nyújt fedezetet, a szükséges összeget a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár döntése alapján az adott ágazathoz tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok terhére kell biztosítani. A javaslatot a hatáskörrel rendelkező szakmai szervezeti egységekkel történő előzetes egyeztetés alapján a Főosztály készíti elő.
29.3. A fejezet irányítása alá tartozó központi költségvetési szerv számára történő előirányzat-átcsoportosítás esetén a felhasználással kapcsolatos, intézményt terhelő kincstári díjra a fedezetet az átcsoportosított előirányzatból kell biztosítani.
29.4. Amennyiben az előirányzat-finanszírozási tervben bejelentett kiadások a ténylegesen teljesített kiadásoktól eltérnek, és ebből az EMMI-nek a Kincstári szabályzat alapján rendelkezésre állási díj fizetési kötelezettsége keletkezik, a szükséges összegű rendelkezésre állási díjat az EMMI igazgatása 2012. évi kerete terhére kell biztosítani.
IV.
BESZÁMOLTATÁS, ELLENŐRZÉS
Beszámoltatás
30.
30.1. Az előirányzatokból nyújtott támogatások kedvezményezettjei – ideértve a fejezet irányítása alá tartozó központi költségvetési szerveket is – számára a kötelezettségvállalás dokumentumában a támogatás rendeltetésszerű felhasználásáról beszámolási kötelezettséget kell előírni a külön jogszabályban normatív jelleggel, elszámolási kötelezettség nélkül biztosított támogatások kivételével. A kedvezményezett ennek alapján a támogatás, továbbá amennyiben az előírásra került, a saját forrás felhasználásáról a kötelezettségvállalás dokumentumában rögzített határidőig szakmai beszámolót és pénzügyi elszámolást készít.
30.2. A pénzügyi elszámolást a jelen szabályzat 13/1. melléklete szerinti tételes elszámolást rögzítő űrlappal kell teljesíteni, amely űrlapon a kedvezményezett – figyelemmel a Rendelet 5. § (1) bekezdés r) pontjára – nyilatkozik az Ávr. 80. § (4) bekezdésben foglaltak megtartásáról. Ezen nyilatkozat hiányában a beszámoló nem fogadható el.
30.3. A támogatási szerződésben a kedvezményezett a támogatott feladattal kapcsolatban nyilatkozik az Ávr. 88. §-ában foglalt feltételekről.
30.4. A beszámolót, elszámolást a szakmai javaslattevő vezető vizsgálja meg a Rendelet 9. §-ában meghatározott eljárásban és határidőben, és annak elfogadására a szakterületi kontrollt ellátó személlyel együtt írásban tesz javaslatot a kötelezettségvállalási dokumentumban az ellenőrzésre, teljesítésigazolásra kijelölt, intézkedésre jogosult vezetőnek. A beszámoló, elszámolás elfogadásáról vagy el nem fogadásáról a kötelezettségvállalási dokumentumban az ellenőrzésre, teljesítésigazolásra kijelölt intézkedésre jogosult vezető dönt, és döntéséről írásban értesíti a kedvezményezettet. Amennyiben a kedvezményezettől további – a beszámoló, elszámolás elbírálásához szükséges – dokumentumokat kell kérni, a szakmai javaslattevő vezető köteles a hiánypótlás, kiegészítés iránt a beszámoló, elszámolás beérkezését követő 15 napon belül írásban intézkedni.
30.5. A beszámoló, elszámolás elfogadásáról szóló, a kedvezményezettnek címzett értesítés tartalmazza legalább
a) támogatónak és a támogatottnak az elszámolás tárgyát képező támogatást biztosító, a kötelezettségvállalás dokumentumában szereplő megnevezését;
b) a kötelezettségvállalás dokumentumának – továbbá annak esetleges módosítása esetén a módosítás – minisztériumi iktatószámát;
c) a támogatás forrását biztosító fejezeti kezelésű előirányzat megnevezését és számát;
d) a támogatásnak a kötelezettségvállalás dokumentuma – továbbá annak esetleges módosítása esetén a módosítás – szerinti összegét és célját;
e) előfinanszírozás esetén a támogatásnak
ea) a kedvezményezett számlájára ténylegesen folyósított,
eb) a folyósítás felfüggesztése esetén a felfüggesztéssel érintett, a támogatott részére nem folyósított,
ec) az Áht. 52. § (3) bekezdése szerint köztartozás miatt visszatartott
összegét;
f) a beszámoló, elszámolás alapján a kedvezményezettet megillető támogatás összegét;
g) előfinanszírozás esetén a pozitív elszámolási különbözetnek [az ea) és ec) pontban szereplő tételek összege csökkentve az f) pont szerinti összeggel] a Rendelet 5. § (17) bekezdésében foglaltakra figyelemmel korrigált összege;
h) a g) pont szerinti elszámolási különbözet fennállása esetén
ha) a visszafizetési kötelezettség teljesítési módjának meghatározását (utalás, központi költségvetési szerv által teljesítendő tárgyévi visszafizetés esetén előirányzat-átcsoportosítás),
hb) az egy összegben teljesítendő visszafizetési kötelezettség előírása esetén annak határidejét,
hc) részletekben történő visszafizetés esetében az Ávr. 84. § (6) bekezdése szerinti megállapodás megkötése határidejének meghatározását,
hd) a visszafizetés utalással történő teljesítése esetén az EMMI jóváírandó számlájának megjelölését (központi költségvetési szerv előirányzat-maradványa terhére történő visszafizetés esetén az EMMI maradvány-elszámolási számlája, eltérő esetben az EMMI fejezeti kezelésű előirányzat-felhasználási keretszámlája) és az átutalási megbízás közlemény rovatában a bevétel beazonosításához szükséges adatok meghatározását (szerződésszám, ÁHT azonosító).
31.
31.1. A Rendelet 10. § (2) bekezdése szerinti helyszíni ellenőrzést a támogatási szerződésben rögzített felhasználási időszakban, vagy a kedvezményezett által benyújtott végelszámolás elfogadása során, de legkésőbb a beszámoló elfogadását követő 6 hónapon belül kell elvégezni, amelynek megtörténtéért – a szakterületi kontrollt ellátó személy közreműködésével – a kötelezettségvállaló felel. A helyszíni vizsgálat eredményéről a jelen szabályzat 11. melléklete szerinti jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet csatolni kell az elszámolást tartalmazó ügyirathoz. A jegyzőkönyvet – az aláírást követő 15 napon belül – másolatban meg kell küldeni a Belső Ellenőrzési Főosztály részére.
31.2. A közbeszerzésről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) előírásai betartásának a Rendelet 10. § (3) bekezdése szerinti ellenőrzését a szakmai javaslattevő vezető a Kbt. 31. §-a alapján közzétett7 dokumentumokból, ezek elégtelensége esetén a kedvezményezett vagy a kedvezményezett által a támogatott tevékenység megvalósításába bevont közreműködő által folytatott közbeszerzési eljárás során a Kbt. 34. § (2) bekezdésében meghatározottak szerint keletkezett dokumentumokból – szabálytalanság gyanúja esetén a fellelt dokumentumok másolati példányának átadása mellett a szakmai közbeszerzési referens bevonásával – hajtja végre.
32.
32.1. Az EMMI igazgatása számára meghatározott feladat ellátására az EMMI fejezeti kezelésű előirányzataiból biztosított támogatásról a jelen szabályzat 8. melléklete alkalmazásával készített szakmai intézkedésben kell rendelkezni. Az előirányzat felhasználásáról a keret felett rendelkezni jogosultat beszámolási kötelezettség terheli. A beszámolási határidő nem haladhatja meg a 8.2. pontban előírt határidőt.
32.2. A részbeszámoló, illetve a záró beszámoló határidejének ismételt elmulasztása, illetve nem megfelelő teljesítése esetén a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár jogosult elrendelni az EMMI igazgatásra átcsoportosított keret EMMI fejezet címrendjén belüli eredeti helyére (alcím, jogcímcsoport, jogcím szerint) történő visszacsoportosítását, az előirányzat-átcsoportosítás általános szabályai szerint.
A támogató elállási, felmondási joga, a támogatás visszafizetése és a folyósítás felfüggesztése
33.
33.1. A jogosulatlanul igénybe vett támogatásból származó igények érvényesítéséért – a Polgári Törvénykönyv 318. § (2) bekezdése szerinti esetek kivételével – a szakmai javaslattevő vezetőnek a szakterületi kontrollt ellátó személy közreműködésével tett javaslata figyelembevételével meghozott döntése alapján a kötelezettségvállaló felel. Amennyiben a támogatási szerződéstől való elállást, annak felmondását, a támogatás visszafizetésének kötelezettségét, a támogatás folyósításának felfüggesztését megalapozó körülmény merül fel, a szükséges intézkedésekre vonatkozóan a szakmai javaslattevő vezető és a szakterületi kontrollt ellátó személy – a tudomására jutástól számított 15 napon belül – írásban tesz javaslatot a kötelezettségvállalónak. Az elállásról, felmondásról, a visszafizetési kötelezettség érvényesítéséről, valamint a támogatás folyósításának felfüggesztéséről a kötelezettségvállaló dönt, és döntéséről írásban értesíti a kedvezményezettet. A támogatási szerződés módosítását megalapozó körülmény felmerülése esetén az egyébként a szerződéskötésre irányadó szabályok alkalmazandóak azzal, hogy a szakmai javaslattevő vezető a körülményről történt tudomásszerzést követő 15 napon belül megteszi a szükséges intézkedéseket.
33.2. A fejezet, illetve a más fejezet irányítása alá tartozó központi költségvetési szervek esetében a jogosulatlanul igénybe vett, illetve a tárgyévi előirányzatból fel nem használt támogatást tárgyévben az intézménytől a támogatást biztosító fejezeti kezelésű előirányzatra vissza kell csoportosítani.
33.3. Előző évi előirányzatból jogosulatlanul igénybe vett vagy fel nem használt támogatás visszarendezése a 33.2. pont szerinti kedvezményezett előirányzat-maradványa terhére, visszafizetéssel történik.
33.4. A szakmai javaslattevő vezető a jelen pont szerinti intézkedéseiről haladéktalanul tájékoztatja a Főosztályt, továbbá gondoskodik arról, hogy a szakterületi kontrollt ellátó személy a visszafizetési kötelezettséget a nyilvántartó rendszerben rögzítse.
33.5. Amennyiben – a támogatás visszafizetésének elrendelése esetén – a kedvezményezett írásban indokolt kérelmet terjeszt elő a visszafizetés részletekben történő teljesítésére, a szakmai javaslattevő vezető írásbeli javaslatára a kötelezettségvállaló – a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár egyetértésével – a Rendelet 3. § (3) bekezdésében a visszafizetésre meghatározott időpontok figyelembevételével engedélyezheti a visszafizetési kötelezettség részletekben történő teljesítését. A részletfizetési engedmény az érintett előirányzat terhére vállalt kötelezettségek teljesítését, az előirányzat likviditását nem veszélyeztetheti. A visszafizetés ütemezését a kedvezményezettel külön megállapodásban kell rögzíteni.
7 A Közbeszerzési Hatóság oldala: http://www.kozbeszerzes.hu/nid/ajanlatkeroiPublikaciok
33.6. A 33.1. pont szerinti igények érvényesítésére az Áht. 53. § (2) bekezdése, valamint az Ávr. 84. § (8) bekezdése alapján elsősorban a Rendelet 5. § (12) bekezdése szerinti biztosíték alkalmazásával kerül sor.
33.7.16 A 33.6. pont szerinti beszedési megbízás érvényesítésének sikertelensége esetén a visszafizetendő összeg és annak kamatai behajtása érdekében – a Főosztály és a Perképviseleti és Igazgatási Főosztály értesítése mellett – a kötelezettségvállaló az Áht. 53. § (2) bekezdésében foglaltak alapján – az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 161. §-a szerinti megkeresésre történő végrehajtás érdekében – intézkedik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé.
34.
Tárgyévi és a tárgyévet megelőző évek előirányzatainak terhére kiutalt, átcsoportosított támogatásból az adott fejezeti kezelésű előirányzat javára visszacsoportosított vagy visszautalt támogatásból felszabadult előirányzat terhére történő, valamint a fejezeti kezelésű előirányzat előirányzat-maradványát érintő kötelezettségvállalás szabályait a 7.6. és 7.7. pont tartalmazza.
Követelések kezelése
35.
35.1.17 Behajthatatlan követelésnek a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 3. § (4) bekezdés 10. pontja szerinti követelések minősülnek. A behajthatatlanság tényét és mértékét A támogató elállási, felmondási joga, a támogatás visszafizetése és a folyósítás felfüggesztése címben meghatározott felszólítások, intézkedések sikertelensége esetén a szakmai javaslattevő vezető indítványára – a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkárnak a Perképviseleti és Igazgatási Főosztály szakmai véleménye alapján adott engedélyével – a kötelezettségvállaló írásban állapítja meg, és arról a Főosztályt haladéktalanul tájékoztatja.
35.2. Az Áht. 97. § (3) bekezdése és a Kvtv. 68. § (2) bekezdése szerinti kis összegű követeléseket az önkéntes teljesítésre történő felhíváson kívül behajtásra előírni nem kell.
35.3. A 35.1. és 35.2. pont alá nem tartozó követelésekről lemondani – így visszatérítendő támogatást vissza nem térítendő támogatássá alakítani – csak törvényben meghatározott esetekben és módon lehet.
Fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának záró értékelése
36.
36.1. A kötelezettségvállalónak – a szakmai főosztályok bevonásával – a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásáról – a kedvezményezettektől bekért elszámolások és a helyszíni ellenőrzések tapasztalatai alapján – legkésőbb 2013. március 20-áig szakmai és számszaki beszámolót, illetve értékelést kell készítenie, amely tartalmazza az elszámolásra vonatkozó információkat is. A beszámolót a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkárnak kell megküldeni. A zárszámadási köriratban foglaltaknak történő megfelelés érdekében a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár jogosult a megküldött beszámolóhoz kiegészítéseket kérni.
36.2. Az elszámolás szakmai értékelése a jelen szabályzat 12. mellékletében foglalt szempontok szerint, pénzügyi értékelése – a Főosztály közreműködésével – a fejezeti nyilvántartó rendszer egyeztetett év végi számszaki adatainak figyelembevételével történik. A szöveges beszámolóhoz csatolni kell a szakterület éves ellenőrzési tervének végrehajtásáról szóló beszámolót is.
36.3. A normatív finanszírozás keretében biztosított támogatás igénybevételének jogszerűségéről a Kvtv.-ben, a felsőoktatási törvényben, illetve a közoktatási törvényben meghatározott feladatmutatók alapján, a jogszabályban előírt elszámolási módok alkalmazásával, jelen szabályzatban foglaltak figyelembevételével kell a kedvezményezett központi költségvetési szerveket elszámoltatni.
36.4. A beszámolók és az azok alapján a fejezetet terhelő kötelezettségek – a zárszámadási körirat szerinti kiegészítésekkel – az éves zárszámadás részét képezik.
V.
A TÁMOGATÁSOK KÜLÖNÖS SZABÁLYAI
Visszatérítendő támogatások
37.
37.1.18 Az intraneten közzétett szerződésminták csak a vissza nem térítendő támogatásokra nézve állapítanak meg szabályokat, ezért a visszatérítendő támogatások nyújtásáról rendelkező támogatási szerződéseket a szakmai javaslattevő vezető esetileg, a Perképviseleti és Igazgatási Főosztály közreműködésével készíti el.
37.2. A támogatási szerződésben meg kell határozni:
a) a visszafizetés módját, amely lehet egyösszegű vagy részletekben történő;
b) a visszafizetés határidejét úgy, hogy tárgyévben az december 5. napjánál későbbi időpont nem lehet;
c) az EMMI követelését biztosító mellékkötelezettségeket.
37.3. A visszatérítendő támogatás biztosítására vonatkozó javaslatban az általános szabályokon kívül szerepelnie kell a támogatás visszatérítési futamidejének, határidejének, illetve részletfizetés esetén a fizetési határidőknek.
37.4. A visszatérítendő támogatásokról a szakterületi kontrollt ellátó személynek külön nyilvántartást kell vezetnie.
37.5. A támogatás visszafizetésének teljesítéséről a teljesítést követő 5 napon belül a Főosztály értesíti a szakmai javaslattevő vezetőt és a szakterületi kontrollt ellátó személyt.
37.6. A visszafizetési kötelezettség elmulasztása esetére a jogosulatlanul igénybe vett támogatások visszakövetelésére vonatkozó általános szabályokat kell alkalmazni.
37.7. A gazdasági társaságok számára tőkerendezés céljából nyújtott támogatás visszatérítendő támogatásnak minősül.
Nonprofit gazdasági társaságoknak nyújtott támogatások
38.
A II. fejezetben foglalt általános eljárási szabályok szerint előkészített szakmai ügyirathoz a szakmai javaslattevő vezető csatolja a korábban megkötött közhasznú keretszerződés, a keretmegállapodás másolatát is.
A pályázati eljárás során alkalmazandó szabályok
39.
A Rendelet 14. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott pályázatkezelői feladatok felsorolását a jelen szabályzat 15. melléklete tartalmazza.
A pályázati tevékenység tervezésének folyamata
40.
40.1. A kötelezettségvállalók tárgyév január 31-éig – a jelen szabályzat 14. melléklete szerinti adatlap pályázati programonként történő kiállításával – elkészítik a feladatkörük által érintett pénzügyi források pályázati úton történő elosztásának részterveit, amelyet az érintett pályázatkezelő szervekkel történt egyeztetést követően – az ágazati államtitkár hagy jóvá.
40.2. Amennyiben az előirányzat pályázati úton történő felhasználása a minisztérium közvetlen lebonyolításával történik, a kötelezettségvállalók a jelen szabályzat 14. melléklete szerinti adatlaphoz pályázati konstrukciónként csatolják a Kincstári szabályzatban meghatározott, a támogatási konstrukciónak a Kincstár által működtetett monitoringrendszerben történő rögzítése céljából rendszeresített, jelen szabályzat 21. melléklete szerint kitöltött űrlapot.
41.
41.1. A pályázati konstrukciók 40.2. pontja szerinti közvetlen lebonyolítása esetén az Ávr. 92. § (2) bekezdése szerinti bejelentéséről a Főosztály gondoskodik a hozzá eljuttatott adatlapok alapján, azoknak a Főosztályra érkezésétől számított 8 napon belül.
41.2. Ha az előirányzat pályázati úton történő felhasználása az Ávr. 75. § (1) bekezdése alapján lebonyolító szervezet igénybevételével történik, az Ávr. 92. § (2) bekezdése szerinti adatszolgáltatási kötelezettséget a 40.2. pontban meghatározott űrlap alkalmazásával a lebonyolító szervezet teljesíti.
41.3. Amennyiben az előirányzat közvetlen felhasználása esetén a szakmai javaslattevő vezető nyilatkozata, lebonyolító szerv igénybevétele esetén annak a Főosztályhoz címzett megkeresése szerint a támogatás
a) nem minősül az Európai Unió működéséről szóló Szerződés 107. cikke (1) bekezdése szerint versenysemlegesnek és
b) a támogatás nyújtására nem az Európai Bizottság jóváhagyásával bíró, létező támogatási program részeként kerül sor,
a Főosztály a támogatási konstrukciót fejlesztéspolitikáért felelős miniszternek előzetesen bejelenti.
41.4. Az előirányzat közvetlen felhasználása esetén a Főosztály, lebonyolító szervezet igénybevétele esetén a lebonyolító szervezet a 40.2. pontban meghatározott űrlap 2.1.1.1. pontjában szereplő adatokat a fejlesztéspolitikáért felelős miniszter válaszának ismeretében tölti ki. Amennyiben a támogatás versenysemlegesnek minősül, azt az űrlap 2.1.2. pontjában kell jelölni.
41.5. A támogatási konstrukció 41.1.–41.2. pont szerinti bejelentése hiányában a pályázati kiírást megjelentetni nem lehet.
Az együttműködési megállapodás
42.
42.1. A Rendelet 14. § (1) bekezdése szerinti együttműködési megállapodást az intraneten közzétett megállapodásminta felhasználásával kell megkötni. Az együttműködési megállapodás
a) az EMMI fejezet irányítása alá tartozó központi költségvetési szervként működő lebonyolító szervezet esetén az Áht. 33. § (4) bekezdése szerinti engedély birtokában,
b) más fejezet irányítása alá tartozó központi költségvetési szerv lebonyolító szervezet esetén a Kormány egyedi határozata alapján,
c) nem központi költségvetési szerv lebonyolító szervezet igénybevétele során minden esetben
a rendelkezésre bocsátott lebonyolítási díj erejéig – feltéve, hogy az a központi költségvetési szerv lebonyolító szervezet eredeti előirányzataként megtervezésre nem került – kötelezettségvállalásnak minősül.
42.2. A 42.1. pont szerinti intézkedés előkészítésére, az ügyirat tartalmi és formai követelményeire a II. fejezet rendelkezéseit – az I. fejezet 3. pontjában foglaltakra is figyelemmel – kell megfelelően alkalmazni.
42.3. Amennyiben a Rendelet 14. § (2) bekezdése szerint az ott meghatározott jogkörök bármelyikének gyakorlása az együttműködési megállapodásban a lebonyolítás céljából rendelkezésre bocsátott összeg erejéig a lebonyolító szervezet részére átadásra kerül, a lebonyolítási szerződés megkötésére miniszteri hatáskörben kerülhet sor.
A pályázat lebonyolítása
43.
43.1. A pályázati kiírás – az abban megjelölt összeggel – előzetes kötelezettségvállalásnak minősül, amelyet a nyilvántartó rendszerben is rögzíteni kell. A pályázati kiírás előkészítésére, az ügyirat tartalmi és formai követelményeire, kiadásának menetére a II. fejezet rendelkezéseit megfelelően kell alkalmazni.
43.2. Abban az esetben, ha a pályázat nyerteseiről készített döntési lista szerint megítélt összes támogatás eltér a pályázati kiírásban meghatározott összegtől, a korábbi kötelezettségvállalás módosításáról, az eredmény kihirdetését megelőzően a II. fejezet, Kötelezettségvállalás módosítása, visszavonása címben rögzített szabályok szerint gondoskodni kell. Ugyanez vonatkozik a pályázat visszavonása esetén követendő eljárásra is.
A nyertes pályázókkal megkötött támogatási szerződések már a pályázati döntés végrehajtásának tekintendők, így azok nem minősülnek külön kötelezettségvállalásnak.
43.3. A kedvezményezett a támogatási szerződésben nyilatkozik arról, hogy a pályázatához a Rendelet 15. § (2) bekezdésében foglaltak szerint csatolt dokumentumokban meghatározottak változatlanul fennállnak.
43.4. A pályázatok elbírálásának írásbeli dokumentálása, a pályázatok elbírálásáról készült emlékeztető és a pályázat nyerteseiről szóló döntési lista tartalma tekintetében az Ávr. 68. § (1) és (4) bekezdése az irányadó.
44.
44.1. A Civil törvény hatálya alá tartozó kedvezményezettek, valamint az Ávr. 3. mellékletében nevesített, az EMMI fejezetben tervezett előirányzatok esetében az Ávr. 92. § (3) bekezdésében meghatározottak szerinti, a Kincstár által működtetett monitoringrendszer felé teljesítendő,
a) az Ávr. 92. § (6) és (7) bekezdésében a támogatási döntés és e döntés megváltoztatásának bejelentésére,
b) 92. § (8) bekezdésében az adatok aktualizálására, valamint
c) 92. § (9) bekezdésében megjelölt, a támogatás folyósításáról szóló értesítésre
irányuló kötelezettségek teljesítéséért a kötelezettségvállaló vagy lebonyolító szervezet igénybevétele esetén a lebonyolító szervezet felel.
44.2. Abban az esetben, ha a 44.1. pont rendelkezése alapján az Ávr. 92. § (6)–(9) bekezdésében nevesített kötelezettség teljesítéséért az EMMI felel, a szakmai javaslattevő vezető a Kincstári szabályzatban meghatározott, a támogatási döntésnek a Kincstár által működtetett monitoringrendszerben történő rögzítése céljából rendszeresített (a jelen szabályzat 22. melléklete) űrlapot a szakmai ügyirathoz csatolja. Az Ávr. 92. § (9) bekezdése szerinti kötelezettséget – szükség esetén az érintett szakmai javaslattevő vezető és a szakterületi kontrollt ellátók bevonásával – a Főosztály teljesíti a nyilvántartó rendszer adatainak felhasználásával.
Pénzügyi teljesítés, lebonyolítási költségek, elszámolás
45.
45.1. Lebonyolító szervezet részvételével megvalósított pályáztatás esetén a pályázat nyerteseinek tárgyévi támogatását biztosító előirányzatot – a nyertes központi költségvetési szervek kivételével – az EMMI a lebonyolítási számlán keresztül biztosítja a 27.3., 27.4. és a 28.2. pontok alapján. Központi költségvetési szerv esetén a megítélt támogatás folyósítása előirányzat-átcsoportosítással, illetve fejezetek közötti megállapodással történik.
45.2. Az EMMI által közvetlenül lebonyolított pályázatok keretében elnyert támogatások kifizetése azok esedékességének időpontjaiban külön-külön, a III. fejezet szabályai szerint történik.
45.3. A pályázat lebonyolításával járó költségek forrását az EMMI
a) központi költségvetési szerv lebonyolító szervezet részére – amennyiben az a központi költségvetési szerv eredeti előirányzataként megtervezésre nem került, az Áht. 33. § (4) bekezdése szerinti engedély birtokában, vagy a Kormánynak az Áht. 33. § (1) bekezdése szerinti egyedi határozata alapján – a pályázati évben megvalósítandó pályázatok tekintetében a megállapodásban foglalt kiemelt előirányzati bontásban előirányzat-átcsoportosítással;
b) az államháztartás egyéb alrendszerébe tartozó lebonyolító szervezet esetén támogatásértékű kiadásként;
c) államháztartáson kívüli lebonyolító szervezet esetében vásárolt szolgáltatás ellenértékeként
biztosítja az együttműködési megállapodásban foglaltak szerint.
46.
46.1. A lebonyolítás, valamint lebonyolítói feladatok ellátása céljából rendelkezésre bocsátott összeg tekintetében a beszámoltatás és a fel nem használt, illetve nem megfelelően felhasznált támogatás elvonása a IV. fejezet általános szabályai szerint történik a 46.2. és 46.3. pontokban foglalt eltérésekkel, kiegészítésekkel.
46.2. Az Ávr. 75. § (6) bekezdése alapján az elszámolás során
a) a lebonyolítási számla egyenlegének az EMMI fejezeti kezelésű előirányzat-felhasználási keretszámlájára történő visszavezetéséről
aa) év közben a szakmai javaslattevő vezető intézkedik a Főosztály felé a 7/1/a. melléklet szerint,
ab) az év végi zárlati műveletek során a Főosztály saját hatáskörben intézkedik,
b) a kedvezményezett az általa nem rendeltetésszerűen felhasznált, jogosulatlanul igénybe vett támogatást közvetlenül, illetve amennyiben az a lebonyolító szervezettel kötött együttműködési megállapodás alapján számára előírásra került, a bevételek beazonosítása érdekében – a lebonyolító szervezet számlájának közbeiktatásával az EMMI fejezeti kezelésű előirányzat-felhasználási keretszámlája, illetve a maradványelszámolási számlája javára teljesíti.
46.3. A központi költségvetési szerv lebonyolító szervezet részére a Rendelet 14. § (1) bekezdés d) pont db) alpontjában meghatározott, a szervezet eredeti előirányzataként rendelkezésre bocsátott összeg vonatkozásában elszámolási kötelezettségen tájékoztatási kötelezettséget kell érteni.
Fejezeti kezelésű előirányzatok összehangolt felhasználása
47.
47.1. Az Ávr. 3. mellékletében megjelölt XX. EMMI fejezet 20/4/34 Nemzeti Tehetség Program előirányzat tekintetében az Ávr. 91–99. §-ában előírt szabályokat is alkalmazni kell.
47.2. Amennyiben jelen szabályzat 1/a. és 1/b. melléklete valamely fejezeti kezelésű előirányzat jogcímcsoportjának, jogcímének vagy az azon belül kialakított részfeladat felhasználására nézve egyeztetési kötelezettséget ír elő, annak teljesítéséért a szakmai javaslattevő vezető, a kötelező egyeztetések írásos lefolytatásának kötelezettségvállalás előtti ellenőrzéséért a szakterületi kontrollt ellátó személy felel. A keletkezett dokumentumok a szakmai ügyirat részét képezik.
A Kincstár mint jogszabály által nevesített kezelő vagy lebonyolító szervezet
48.
48.1. A Kincstár lebonyolító szervezeti feladatait
a) a 20/17/1 Gyermekvédelmi Lakás Alap előirányzat esetében a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és a gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet;
b) A 20/17/5 Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása előirányzat esetében a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet;
c) a 20/17/7 GYES-en és GYED-en lévők hallgatói hitelének célzott támogatása előirányzat esetében a hallgatói hitelrendszerről szóló 1/2012. (I. 20.) Korm. rendelet, illetve
d) a 20/19/1 Szociális célú humánszolgáltatások normatív állami támogatása és a 20/19/3 Egyházi szociális intézményi normatíva kiegészítése előirányzatok esetében az egyházi és nem állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók normatív állami támogatásáról szóló 213/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet
kijelölése alapján látja el.
48.2. A lakossági vezetékes gázfogyasztás és távhőfelhasználás szociális támogatásáról szóló 289/2007. (X. 31.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdése alapján a 20/35 Hozzájárulás a lakossági energiaköltségekhez előirányzat kezelői feladatait a Kincstár látja el.
Az előirányzatnak a Kincstár rendelkezési jogosultságába tartozó fejezeti kezelésű előirányzat-felhasználási keretszámlára történő megnyitásáról a Főosztály a Kincstár rendszeres adatszolgáltatása alapján gondoskodik.
VI.
EGYÉB RENDELKEZÉSEK
Közzététellel kapcsolatos feladatok
48.
Az EMMI fejezeti kezelésű előirányzataiból nyújtott, az EMMI honlapján közzéteendő támogatások köréről, valamint a közzététel módjáról külön szabályzat rendelkezik.
A szakfeladatrend alkalmazása
49.
49.1. A fejezeti kezelésű előirányzat terhére támogatott tevékenységnek az Ávr. 73. § (1) bekezdés a) pontja szerinti besorolását a szakfeladatrendről és az államháztartási szakágazati rendről szóló 56/2011. (XII. 31.) NGM rendeletben meghatározott államháztartási szakfeladatrend szakfeladatainak tartalmi meghatározása alapján támogatási szerződésenként – ide értve az EMMI igazgatása kedvezményezett esetében a jelen szabályzat 8. melléklet szerinti szakmai intézkedést, valamint a jelen szabályzat 42. pontja szerinti együttműködési megállapodást is – kell elvégezni.
49.2. A támogatási szerződésben – ide értve az EMMI igazgatása kedvezményezett esetében a jelen szabályzat 8. melléklet szerinti szakmai intézkedést, valamint a jelen szabályzat 42. pontja szerinti együttműködési megállapodást is – a támogatás összegét a 49.1. pont szerinti szakfeladatrend szakfeladatai szerint kiemelt előirányzati bontásban kell megosztani.
49.3. A jelen szabályzat 7/1.–7/3. melléklete szerinti feljegyzésben a támogatás aktuális részletét a szakmai javaslattevő vezető a 49.1. pont szerinti szakfeladatrend szakfeladatai szerint kiemelt előirányzati bontásban osztja meg. A kifizetések szakfeladatok szerinti megbontása akkor is szükséges, ha a jelen szabályzat 12.8. pontja szerint kötelezettségvállalási dokumentum nem készült.
49.4. Amennyiben egyazon kifizetést kezdeményező feljegyzésben az adott jogcímen nyújtott támogatás több kedvezményezett részére történő egyidejű folyósításának kezdeményezése történik – így különösen a normatív és normatív jellegű támogatások kifizetése, a Kincstár megyei igazgatóságai részére történő átutalása, lebonyolítási számla terhére történő átutalás esetében – a támogatási összeg szakfeladatok szerinti lebontása a jelen szabályzat 7/1.–7/3. melléklete szerinti feljegyzésben, illetve utalási listában meghatározott kedvezményezettek összességére összevontan történik.
49.5. Amennyiben a támogatás kedvezményezettje államháztartáson belüli szerv, a támogatási összegnek a szakfeladatok szerinti megosztása során a szakmai javaslattevő vezetőnek figyelemmel kell lennie arra, hogy a szerződés kedvezményezettje is a szerződésben szereplő szakfeladaton köteles a bevételt és a szerződésben vállalt feladat ellátása során keletkező kiadást elszámolni. A költségvetési szerv alapító okiratában nem kell feltüntetni a szerv által kezelt fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználási céljai szerinti szakfeladatokat.
49.6. Amennyiben a támogatás kedvezményezettje a Civil törvény hatálya alá tartozó civil szervezet, a támogatási összegnek a Rendelet 11. § (1) bekezdése szerinti megosztása során a támogatásnak a civil szervezet működésére fordítható részét „890301 Civil szervezetek működési támogatása” szakfeladaton, a (köz)feladat ellátása érdekében nyújtott normatív, pályázati vagy egyedi támogatási részt a szakmai célt tükröző megfelelő szakfeladaton, ennek hiányában a „890302 Civil szervezetek program- és egyéb támogatása” szakfeladaton kell megjeleníteni.
49.7. Ha támogatás nyújtása pályázati úton, lebonyolító szervezet igénybevételével történik, a lebonyolítói feladatok ellátásához kapcsolódóan rendelkezésre bocsátott összeget a „841163 Pályázat- és támogatáskezelés, ellenőrzés”, míg a lebonyolítási számlára átvezetett és annak terhére felhasznált összeget a szakmai célt tükröző megfelelő szakfeladaton kell kimutatni.
A Főosztály eljárása, határidők
50.
50.1. A Főosztály a jelen szabályzat rendelkezései alapján a hozzá továbbított ügyiratokat, feljegyzéseket, igényeket (jelen cím alkalmazásában a továbbiakban: dokumentumok) a hatályos jogszabályoknak, az EMMI belső szabályzatainak és a Kincstár által támasztott formai és tartalmi szempontoknak való megfelelősége szempontjából – ha jelen szabályzat másként nem rendelkezik – 15 napon belül vizsgálja meg.
50.2. Az 50.1. pontban nevesített követelményeknek meg nem felelő, formai vagy tartalmi szempontból szabálytalan dokumentumokat a Főosztály intézkedésre a jelen szabályzat 17. melléklete kitöltésével – a szakmai ügyiratba helyezéssel – visszaküldi a szakmai javaslattevő vezetőnek. Abban az esetben, ha a dokumentumot külső szerv részére határidőig kell továbbítani, a Főosztály határidő megadásával hívja fel a szakterületet a megfelelő dokumentum megküldésére.
50.3. A Kincstár részére rendszeresen előre megadott határidőig megküldhető igények teljesítésére irányuló dokumentumokat a kincstári határidőt megelőző 8 napig kell a Főosztályra eljuttatni. Az elkésett, illetve elmulasztott igények pótlására nincs lehetőség, azokat a Főosztály csak a soron következő igénybenyújtási időszak során továbbítja, amennyiben a szükséges dokumentumokat az arra jogosult szabályszerűen ismét megküldte.
50.4. Az 50.1. pont szerinti vizsgálatok lefolytatásának és a kincstári intézkedést igénylő ügyek végrehajtási, illetve átfutási időigényére tekintettel az év végi határidők az alábbiak szerint kerülnek megállapításra:
a) előirányzat-módosítással, átcsoportosítással kapcsolatos ügyiratok Főosztályra érkezési ideje tárgyév november 30-a
b) tárgyévi keret terhére történő kötelezettségvállalással kapcsolatos ügyiratok, jogilag ellenjegyzéssel ellátva tárgyév december 15-e.
Fentiek alól kivételt képeznek az előre nem látható, nem ütemezhető, különösen a Kormány vagy Országgyűlés hatáskörében meghozott döntésekhez kapcsolódó intézkedések.
Záró rendelkezések
51.
51.1. 2012. december 31-ét követően a 2012. évi fejezeti kezelésű előirányzatok terhére új kötelezettség nem vállalható, azonban a már vállalt kötelezettségek pénzügyi teljesítése a Szabályzat II. fejezet Kötelezettségvállalás összege, a finanszírozás módja, ütemezése címben és a III. fejezetben foglalt szabályok szerint az Áht. 86. § (1) bekezdésében, az Ávr. 36. § (4) bekezdésében és 150. §-ában foglaltakra figyelemmel folytatható.
51.2. A 2013. január hónap előirányzat-finanszírozási tervére vonatkozó adatszolgáltatást dekádonkénti bontásban 2012. december 22-éig kell a Kincstárhoz eljuttatni. A kötelezettségvállalók javaslataikat a jelen szabályzat 2. melléklet szerinti űrlapon teszik meg a Főosztály által legkésőbb 2012. december 10-éig meghatározott határidőben.
52.
Felhatalmazást kap
a) a miniszter, hogy a jelen szabályzat 1/a. és 1/b. mellékletét,
b) a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár, hogy a jelen szabályzat 1/a. melléklet függelékét és a 2–22. mellékleteit,
c)19 a Perképviseleti és Igazgatási Főosztály vezetője, hogy jogszabályok változása esetén, az azokkal való összhang érdekében az intraneten közzétett mintaszerződéseket és mintamegállapodásokat saját hatáskörben, egyéb esetekben az érintett(ekk)el való egyeztetést követően
módosítsa és a változtatásokat az EMMI intraneten közzétegye.
MELLÉKLETEK JEGYZÉKE
Fejezeti kezelésű előirányzatok lebontása
Az EMMI 2012. évi fejezeti kezelésű előirányzatainak tervezett felhasználása kiemelt előirányzati bontásban, az előzetes egyeztetési kötelezettségek, továbbá a javaslattételre, ellenjegyzésre, döntéshozásra és kötelezettségvállalásra jogosult személyek megjelölése
1/a. melléklet függeléke: 2012. évi pénzügyi ellenjegyzők
A fejezeti kezelésű előirányzatok megnevezése, részfeladatokra történő lebontása
Adatszolgáltatás a havi előirányzat-finanszírozási terv elkészítéséhez
Előirányzat-finanszírozási terv
Aláírásminták
Javaslattételre, szakterületi kontrollra, kötelezettségvállalásra és döntéshozásra jogosultak aláírása felügyeleti területenként
A Költségvetési Főosztály pénzügyi kereteket kezelői munkatársainak (a kötelezettségvállalások pénzügyi ellenjegyzőinek) hiteles aláírása
Kötelezettségvállalás/feladatmódosítás betétíve
Költségterv az igényelt támogatás és a támogató által előírt saját forrás felhasználására
Kötelezettségvállalás-teljesítés kezdeményezése
Kötelezettségvállalás pénzügyi teljesítés kezdeményezése
Lebonyolítási számla terhére csoportos utalvány pénzügyi teljesítésre
7/1/b. melléklet függeléke:
Lebonyolítási számla terhére csoportos utalvány függeléke
Lebonyolítás céljából rendelkezésre bocsátott összeg számlák közötti átvezetésének kezdeményezése
Előirányzat átcsoportosítás végrehajtás kezdeményezése
Átcsoportosítási kérelem fejezeti általános tartalék terhére
EMMI Igazgatása részére történő előirányzat átcsoportosításról szóló intézkedés
Nyilatkozatminták
Kedvezményezett felhatalmazása azonnali beszedési megbízásra
A szakmai javaslattevő vezető nyilatkozata a kedvezményezett támogathatóságáról
9/3/a. Igénylői nyilatkozat
9/3/b. Pályázói nyilatkozat
Nyilatkozat éven túli kötelezettségvállaláshoz
A Magyar Államkincstár által kiadott, a fejezeti kezelésű előirányzatok gazdálkodására használt kincstári tranzakciós kódok (KTK)
Helyszíni ellenőrzési jegyzőkönyv
A szakterület kötelezettségvállalási körébe tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok 2012. évi előirányzatának és korábbi évekről áthúzódó, kötelezettségvállalással terhelt előirányzat-maradványának felhasználásáról készítendő beszámoló tartalma
Támogatott szervezetek elszámoltatása
Számlaösszesítő (tételes elszámolás)
Segédlet a szakmai beszámoló és pénzügyi elszámolás elkészítéséhez
Az éves pályázati részterv adatlapja
A lebonyolító szervezetek feladatai a pályázati folyamatban
Szempontrendszer a támogatások EU versenysemlegességének megítéléséhez
Értesítés a pénzügyi ellenjegyzés, pénzügyi teljesítés végrehajtásához szükséges hiánypótlásról
Fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának ügymenete
Adatlap támogatás igényléséhez
A szakterületi kontrollt ellátó személy feladatai
A pénzügyi ellenjegyzést ellátó feladatai
A támogatás ismertetése (Kincstár által működtetett monitoringrendszerhez)
Adatalap a támogatási döntésről (Kincstár által működtetett monitoringrendszerhez)
1

Az utasítást a 25/2020. (XII. 31.) EMMI utasítás 3. §-a hatályon kívül helyezte 2021. január 1. napjával.

2

A 2. § (3) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

3

Az 1. melléklet 12.5. pont a) alpontja az 5/2017. (I. 20.) EMMI utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

4

Az 1. melléklet 12.5. pont d) alpontja az 5/2017. (I. 20.) EMMI utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

5

A pontos cím:
http://nyilvantartas.ommf.gov.hu/srcvw.php?csop=12
http://www.egyenlobanasmod.hu/index.php?g=mfm.htm,
http://www.nav.gov.hu/benemjelentett

6

Az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Unió működéséről szóló szerződés egységes szerkezetbe foglalt változata 107. cikkének (1) bekezdése.

7

http://www.allamkincstar.gov.hu/ext/torzskonyv

8

http://www.kir.hu/intezmeny/kereses.asp – részletes adatlap és a szervezet hatályos alapító okirata

9

Az 1. melléklet 19.17. pont a) alpontja az 5/2017. (I. 20.) EMMI utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

10

Ávr. 72. § (2)–(3) bekezdése, a Rendelet 5. §-a, valamint a jelen szabályzat 19.6. pontja; a határidők tekintetében az Ávr. 72. §-ának (1) bekezdése és a Rendelet 5. §-ának (2) bekezdése, valamint 18. §-ának (2) bekezdése az irányadó, továbbá a 19.6. és 19.14. pontban meghatározott dokumentumok esetében azonnal.

12

Az 1. melléklet 20.1. pontja az 5/2017. (I. 20.) EMMI utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

13

Az 1. melléklet 20.2. pont nyitó szövegrésze az 5/2017. (I. 20.) EMMI utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

14

Az 1. melléklet 20.2. pont a) alpontja az 5/2017. (I. 20.) EMMI utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

15

Az 1. melléklet 20.2. pont b) alpontja az 5/2017. (I. 20.) EMMI utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

16

Az 1. melléklet 33.7. pontja az 5/2017. (I. 20.) EMMI utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

17

Az 1. melléklet 35.1. pontja az 5/2017. (I. 20.) EMMI utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

18

Az 1. melléklet 37.1. pontja az 5/2017. (I. 20.) EMMI utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

19

Az 1. melléklet 52. pont c) alpontja az 5/2017. (I. 20.) EMMI utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére