PÜ BH 2012/151
PÜ BH 2012/151
2012.06.01.
A hozzátartozó kárigényének elbírálásánál értékelni kell az elhalt károsult közreható magatartását [Ptk. 339., 340., 355. §].
Az I. r. felperesnek a fia, a II. r. felperesnek a testvére, B. A. 2001. december 12-én, 22 éves korában az alperes Kft. g.-i telepén, ahol alkalmi munkát végzett, a kazánhelyiségben szénmonoxid-mérgezés következtében meghalt. B. A. szülei – a per I. r. felpereseként az édesapja, a per II. r. felpereseként az édesanyja – a hozzátartozójuk halála folytán saját jogon érvényesítették az alperessel szemben a vagyoni és nem vagyoni káraikat.
A felperesek 834 178 forintban megjelölt vagyoni kárukból 750 760 forintra tartottak igényt, mert nem vitatták azt, hogy B. A. a káresemény bekövetkezésében maga is közrehatott, és ennek a mértékét 10%-ban határozták meg. A nem vagyoni kárigényüket pedig személyenként 1 800 000 forintban jelölték meg és megfizetésére kérték az alperes kötelezését. Azt állították, hogy ha az alperes kft. megfelelően üzemelteti a kazánhelyiségben levő berendezéseket, akkor a szénmonoxid tartalmú füstgáz nem kerülhetett volna a helyiség levegőjébe és a gyermekük halála nem következett volna be. A keresetet a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésére alapították.
Az alperes a kereset elutasítását kérte arra hivatkozva, hogy a baleset kizárólag a károsult felróható magatartására vezethető vissza. A munka befejezésével ugyanis nem tartózkodhatott volna a telepen, a kazánházba amúgy is tilos volt belépnie, azt éjszakai tartózkodásra, alvásra nem használhatta volna, így B. A. maga okozta a kárát, így az reá nem hárítható át.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest az egyetemlegesen jogosult felperesek részére 417 089 forint vagyoni kártérítés és kamatai, valamint személyenként 1 000 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére. Az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a kazánházban működő berendezések valamelyikéből halálos mérgezést okozó szénmonoxid áramlott a helyiségbe és ez okozta B. A. halálát. Az alperest ezért a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján kártérítési felelősség terheli, de mert a kár bekövetkezésében B. A. maga is közrehatott, a Ptk. 340. §-ának (1) bekezdése alapján kármegosztásnak van helye. A közrehatását értékelve az elsőfokú bíróság 50%-os kármegosztást alkalmazott, és a hozzátartozó felperesek esetében a vagyoni kártérítés mértékét ennek megfelelően állapította meg, míg a nem vagyoni kártérítés összegénél ezt a közrehatást kárcsökkentőként értékelte.
A mindkét fél fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság részben megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét és az alperest a kereset szerint 750 760 forint vagyoni kártérítés és kamatai, míg a felperesek részére személyenként 1 800 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte. Indokolásának lényege szerint az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás az alperes kártérítési felelőssége körében helyes, mert B. A. halálát előidéző szénmonoxid-mérgezés és a felperesek kára között az okozati összefüggés fennáll. Az alperes a kártérítési felelősség alól nem mentette ki magát. Ha a kazánhelyiségben levő berendezéseket szabályszerűen üzemelteti, a halál, és így a felperesek kára nem következett volna be. B. A. tiltás ellenére aludt a kazánhelyiségben, de azzal nem kellett számolnia, hogy meg is halhat. A közrehatása 10%-os mértékű, az elsőfokú bíróság által megállapított 50% azonban téves. Mivel a felperesek eleve 10%-os közrehatás figyelembevételével terjesztették elő a keresetet az általuk követelt kártérítési összeg helyes.
A kármegosztás kérdésében a másodfokú bíróság kifejtette, hogy a Ptk. 340. §-ának (1) bekezdése a károsult kárenyhítési, kárcsökkentési kötelezettségét írja elő, de a felperesek, mint hozzátartozók nem tekinthetők felróhatóan közreható károsultaknak. A kár elhárítása, csökkentése nem állt módjukban a fiúk halálát illetően. Az elhunyt fiúk által tanúsított közreható magatartás a felperesek terhére nem értékelhető. A vagyoni károknál ezért kármegosztásnak nincs helye, a nem vagyoni kártérítésnél pedig csökkentő tényezőként nem vehető figyelembe.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak akként történő megváltoztatását, hogy a kárfelelősség őt csak 10%-os mértékben terhelje.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság nem találta alaposnak, és ezért a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
Az alperesnek a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésén alapuló kártérítési felelősségét mindkét fokú bíróság megállapította, és ez a felülvizsgálati eljárásban sem volt vitatott. A kármegosztás kérdését azonban eltérően ítélték meg a bíróságok, amennyiben az elsőfokú bíróság a felperesek hozzátartozójának közrehatását a kár bekövetkezésében 50%-os mértékben állapította meg, és ezt a hozzátartozókra is kivetítette, a másodfokú bíróság pedig – bár a kártérítési felelősséget megállapította – a hozzátartozóknál a Ptk. 340. §-ának (1) bekezdése szerinti kármegosztás alkalmazására nem látott alapot.
A felülvizsgálati eljárásban a jogerős ítélet okfejtésére is tekintettel azt kellett eldönteni, hogy milyen alapon, és milyen arányú kármegosztásnak van helye.
A felperesek maguk is eleve csak a káruk 90%-ára tartottak igényt, mert a hozzátartozójuknak a balesetben való közrehatását 10%-ban elismerték és ennek az összegszerűségben mutatkozó következményeit levonták. Abban helyes a jogerős ítélet, hogy a felperesek által így érvényesített teljes vagyoni és nem vagyoni kártérítést megítélte, de azzal az álláspontjával a Legfelsőbb Bíróság nem ért egyet, miszerint a hozzátartozók nem károsultak, így az ő esetükben a Ptk. 340. §-ának (1) bekezdése nem alkalmazható, a közrehatás-kárcsökkentés kizárt.
A felperesek a saját jogukon – a II. r. felperes utóbb az elhalt édesanyja jogán – a hozzátartozójuk halála miatt érvényesítették a kárigényüket. A vagyoni káruk azért merült fel, mert a károkozó esemény csökkentette a vagyonukat, a fiúk halála miatt ugyanis a temetéssel, a síremlék állításával és egyéb módon kiadásaik voltak. Ezt a kárt az alperes károkozó magatartása okozta. A nem vagyoni káruk pedig a hozzátartozójuk elveszítése miatt a személyhez fűződő jogaik sérelme (Ptk. 75. §, 76. §) és az ezzel bekövetkezett hátrányuk miatt merült fel. Ennek a kárnak is az okozója az a baleset, amelyért az alperes a felelős. Téves tehát a jogerős ítélet abban, hogy a felperesek nem károsultak, így közrehatásuk sem lehet. A felperesek mindkét kártérítési követelés szempontjából károsultak. A fiúkat ért káreset miatt vagyoni káruk keletkezett és a személyhez fűződő jogaik sérelme, az ezzel járó hátrányuk miatt nem vagyoni káruk is keletkezett, ezért a Ptk. 355. §-ának (1) bekezdése alapján kártérítésre tarthattak igényt. Az igaz, hogy a fiúk balesetében a tevőleges, közreható magatartásuk nem értelmezhető, de az már nem helytálló, hogy ha volt az elhunyt fiúknak a káresetben közreható magatartása, ezt a közrehatást a felperesek kártérítési igényénél nem lehet értékelni. A vagyoni károknál a közrehatás arányában, a nem vagyoni károknál pedig az összeg meghatározásánál a közrehatást értékelni kell. Az elvesztett hozzátartozó magatartását, közrehatását a felperesek igényeinél be kell tudni és annak a következményeit értékelni. Az alperes a terhére eső káreset következményeit annyiban viseli, amennyiben annak okozója. Az pedig annyival kevesebb, amennyivel a felperesek elhunyt gyermeke abban maga is a kár okozója, akár csak részben is. Az adott esetben a felperesek kárigénye már a terhükre eső 10%-os közrehatásnak megfelelő, azzal csökkentett-mérsékelt összegnek felelt meg. Ehhez képest további, ráadásul az alperes felülvizsgálati kérelmében fordított arányúnak ítélt, az ő javára szóló 10%-os közrehatásnak megfelelő marasztalásnak nincs helye, mert a jogerős döntés alapjául szolgáló bizonyítékok mérlegelése megfelelt a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak.
(Legf. Bír. Pfv. III. 22.053/2010.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás