• Tartalom

2012. évi CLXVI. törvény

2012. évi CLXVI. törvény

a létfontosságú rendszerek és létesítmények azonosításáról, kijelöléséről és védelméről1

2020.04.01.

Az Országgyűlés az élet és az anyagi javak védelmének, az alapvető szolgáltatások biztosítása folyamatosságának érdekében a következő törvényt alkotja.

1. Értelmező rendelkezések

1. § E törvény alkalmazásában

a) ágazati kritérium: azok a szempontok, az azokhoz tartozó küszöbértékek, műszaki vagy funkcionális tulajdonságok, amelyek egy eszköz, létesítmény rendszerelemének megzavarása vagy megsemmisítése (a továbbiakban együtt: kiesés) által kiváltott hatásra vonatkoznak, és amelyek teljesülése esetén az eszköz, létesítmény, rendszer vagy azok része létfontosságú rendszerelemmé jelölhető ki azzal szoros összefüggésben, hogy mely ágazatba tartozik,

b) EGT-állam: az Európai Unió tagállama és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam,

c) európai létfontosságú rendszerelem: e törvény alapján kijelölt olyan létfontosságú rendszerelem, amelynek kiesése jelentős hatással lenne – az ágazatokon átnyúló kölcsönös függőségből következő hatásokat is ideértve – legalább két EGT-államra,

d) horizontális kritérium: azok a szempontok, az azokhoz tartozó küszöbértékek, műszaki vagy funkcionális tulajdonságok, amelyek egy eszköz, létesítmény rendszerelemének kiesése által kiváltott hatásra vonatkoznak, és amelyek teljesülése esetén – figyelemmel a bekövetkező emberiélet-veszteségekre, az egészségre gyakorolt hatásra, a gazdasági és társadalmi hatásokra, a természetre és az épített környezetre gyakorolt hatásra – az eszköz, létesítmény, rendszer vagy azok része létfontosságú rendszerelemmé jelölhető ki attól függetlenül, hogy mely ágazatba tartozik,

e) létfontosságú rendszerelem védelme: a létfontosságú rendszerelem funkciójának, folyamatos működésének és sértetlenségének biztosítását célzó, a fenyegetettség, a kockázat, a sebezhetőség enyhítésére vagy semlegesítésére irányuló valamennyi tevékenység,

f)2 létfontosságú rendszerelem: az 1–3. mellékletben meghatározott ágazatok valamelyikébe tartozó eszköz, létesítmény vagy rendszer olyan rendszereleme, amely elengedhetetlen a létfontosságú társadalmi feladatok ellátásához – így különösen az egészségügyhöz, a lakosság személy- és vagyonbiztonságához, a gazdasági és szociális közszolgáltatások biztosításához, az ország honvédelméhez –, és amelynek kiesése e feladatok folyamatos ellátásának hiánya miatt jelentős következményekkel járna,

g) nemzeti létfontosságú rendszerelem: e törvény alapján kijelölt olyan létfontosságú rendszerelem, amelynek kiesése a létfontosságú társadalmi feladatok folyamatos ellátásának hiánya miatt jelentős hatása lenne Magyarországon,

h) üzemeltető: az a természetes, jogi személy vagy jogi személyiség nélküli szervezet, aki vagy amely az eszköz, létesítmény, rendszer rendszerelemének tulajdonosa, engedélyese, rendelkezésre jogosultja vagy napi működéséért felelős,

i)3

j)4

k)5

2. A nemzeti létfontosságú rendszerelemek kijelölése

2. § (1)6 Nemzeti létfontosságú rendszerelemmé történő kijelölési eljárást az 1–3. mellékletben meghatározott ágazatokhoz tartozás alapján, a kormányrendeletben kijelölt szerv (a továbbiakban: ágazati kijelölő hatóság) hivatalból folytatja le

a) az üzemeltető által lefolytatott azonosítási eljárás alapján elkészített azonosítási jelentés benyújtását követően,

b) kormányrendeletben meghatározott szerv (a továbbiakban: javaslattevő hatóság) javaslata alapján.

(2)7 Az ágazati kijelölő hatóság a kijelölés visszavonásáról

a) hivatalból az (1) bekezdésben meghatározottak szerint, vagy

b) az üzemeltető kérelmére

dönthet.

(3) Az ágazati kijelölő hatóság az ágazati és horizontális kritériumok alapján a közigazgatási hatósági eljárás szabályainak megfelelően határozatban dönt a nemzeti létfontosságú rendszerelem kijelöléséről vagy a kijelölés visszavonásáról, meghatározza az üzemeltetői biztonsági terv kidolgozásának határidejét, valamint a létfontosságú rendszerelem védelmével összefüggő, a rendszerelem egyedi sajátosságaihoz, környezetéhez, a rendszerelem által potenciálisan előidézhető veszély mértékéhez igazodó feltételeket írhat elő az üzemeltető részére.

(4)8 Az ágazati kijelölő hatóság a (3) bekezdés szerinti döntését az azonosítási jelentés kézhezvételétől számított 70 napon belül hozza meg.

(5)9 A honvédelmi rendszerek és létesítmények ágazati kijelölő hatósága az 1–3. mellékletben meghatározott, nem honvédelmi ágazatba tartozó rendszerelemet – az érintett ágazati kijelölő hatóság véleményének bekérését követően – honvédelmi érdekből, kormányrendeletben meghatározott honvédelmi kritériumok alapján nemzeti létfontosságú rendszerelemmé kijelölheti.

2/A. 10 Az alapvető szolgáltatásokat nyújtó szereplők kijelölése és nyilvántartása

2/A. § (1) Az ágazati kijelölő hatóság a 2. § szerinti eljárás során jelöli ki az alapvető szolgáltatást nyújtó szereplőket.

(2) A kijelölt nemzeti létfontosságú rendszerelem üzemeltetője alapvető szolgáltatásokat nyújtó szereplőnek minősül, ha

a) az 1–3. melléklet alapján meghatározott alágazata a 4. melléklet alapján megfeleltethető a hálózati és információs rendszerek biztonságának az egész Unióban egységesen magas szintjét biztosító intézkedésekről szóló, 2016. július 6-i (EU) 2016/1148 európai parlamenti és tanácsi irányelv szerinti valamely ágazatnak vagy alágazatnak,

b)11 az általa nyújtott szolgáltatás nyújtása elektronikus információs rendszerektől függ, és

c) az általa nyújtott szolgáltatást érintő biztonsági esemény jelentős zavart okozna az általa nyújtott szolgáltatás biztosításában.

(3) Az ágazati kijelölő hatóság a nemzeti létfontosságú rendszerelemmé kijelölő határozatban rendelkezik az üzemeltető felvételéről az alapvető szolgáltatásokat nyújtó szereplők jegyzékébe.

(3a)12 A Kormány meghatározza a kritikus társadalmi, illetve gazdasági tevékenységek fenntartásához szükséges alapvető szolgáltatások jegyzékét.

(4) A nyilvántartó hatóság vezeti az alapvető szolgáltatásokat nyújtó szereplők jegyzékét.

(5) A nyilvántartó hatóság törli az alapvető szolgáltatásokat nyújtó szereplők jegyzékéből az üzemeltetőt, ha az ágazati kijelölő hatóság dönt a nemzeti létfontosságú rendszerelemmé kijelölés visszavonásáról.

(6) A nyilvántartó hatóság kétévente, az Európai Bizottságnak történő jelentést megelőzően felülvizsgálja és szükség szerint pontosítja az alapvető szolgáltatásokat nyújtó szereplők jegyzékét.

3. Az európai létfontosságú rendszerelemek kijelölése

3. § (1)13 Európai létfontosságú rendszerelemmé történő kijelölési eljárást az ágazati kijelölő hatóság hivatalból folytatja le

a) az üzemeltető által lefolytatott azonosítási eljárás alapján elkészített azonosítási jelentés benyújtását követően,

b) EGT-állam kezdeményezése alapján, vagy

c) a javaslattevő hatóság ágazati kijelölő hatóságnál tett kezdeményezése alapján.

(1a)14 Az ágazati kijelölő hatóság a kijelölés visszavonásáról

a) hivatalból,

b) EGT-állam kezdeményezése alapján hivatalból, vagy

c) az üzemeltető kérelme alapján

dönthet.

(2)15 Európai létfontosságú rendszerelemmé kijelölésre irányuló kezdeményezést, illetve az üzemeltető által benyújtott azonosítási jelentést – az (1) bekezdés c) pontja kivételével a javaslattevő hatóság bevonásával – az ágazati kijelölő hatóság megvizsgálja és az európai létfontosságú rendszerelemmé nyilvánítással kapcsolatos álláspontjáról az ágazatért felelős miniszter útján a katasztrófák elleni védekezésért felelős minisztert tájékoztatja.

(3) Az európai létfontosságú rendszerelemmé nyilvánítással kapcsolatos nemzetközi szerződés megkötését a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter az adott ágazat szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező miniszterrel együtt kezdeményezi.

(4) Az ágazati kijelölő hatóság az európai létfontosságú rendszerelemmé történő kijelölésről a nemzetközi szerződés hatálybalépésétől számított harminc napon belül a közigazgatási hatósági eljárás szabályainak megfelelően határozatot hoz. A határozatban az európai létfontosságú rendszerelem üzemeltetőjének kötelezettségeit, azok végrehajtásának határidejét és ellenőrzését a nemzetközi szerződésben foglaltak alapján kell meghatározni.

4. A nemzeti létfontosságú rendszerelemekre és az európai létfontosságú rendszerelemekre vonatkozó közös szabályok

4. §16 (1) A nemzeti létfontosságú rendszerelemek és az európai létfontosságú rendszerelemek

a) kijelölésére vonatkozó közigazgatási hatósági eljárásban (a továbbiakban együtt: kijelölési eljárás) és

b) kijelölésének visszavonására vonatkozó közigazgatási hatósági eljárásban (a továbbiakban együtt: a kijelölés visszavonására vonatkozó eljárás)

a hatóságok és a szakhatóságok részéről csak olyan személy vehet részt, akinek a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvényben meghatározott nemzetbiztonsági ellenőrzését elvégezték és akivel szemben kockázati tényező nem merült fel.

(2) Az európai létfontosságú rendszerelemekre vonatkozó azonosítási eljárásban az üzemeltető által igénybe vett közreműködő szervezet részéről csak olyan személy vehet részt, akinek a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvényben meghatározott nemzetbiztonsági ellenőrzését elvégezték és akivel szemben kockázati tényező nem merült fel.

5. § (1) A kormányrendeletben erre kijelölt szerv (a továbbiakban: nyilvántartó hatóság) nyilvántartja és kezeli

a) az üzemeltető nevét, székhelyét vagy lakcímét, levelezési címét, cégjegyzékszámát vagy az egyéni vállalkozói nyilvántartási számát, statisztikai számjelét és adóazonosító számát, képviselőjének nevét, telefon- és telefaxszámát, e-mail címét,

b) a biztonsági összekötő személy természetes személyazonosító adatait, telefon- és telefaxszámát, e-mail címét, szakirányú végzettségét, a végzettséget igazoló okirat sorszámát,

c) a nemzeti létfontosságú rendszerelemek és azon európai létfontosságú rendszerelemek megnevezését, amelyek esetében Magyarország érintett fél,

d) az üzemeltetői biztonsági tervet,

e)17 az ágazati kijelölő hatóságnak az európai létfontosságú rendszerelem vagy a nemzeti létfontosságú rendszerelem kijelöléséről és a kijelölés visszavonásáról szóló határozatát.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott adatok kezelésének célja

a) az azonosítási eljárás, a kijelölési eljárás, a kijelölés visszavonására vonatkozó eljárás lefolytatásának biztosítása,

b) a létfontosságú rendszerelemek védelmével kapcsolatos kötelezettségek teljesítése hatósági ellenőrzésének biztosítása,

c) a kijelölési eljárás során a 2. § (3) bekezdése szerinti határozatban előírt feltételeknek való megfelelés rendszeres hatósági ellenőrzésének biztosítása.

(3)18 A nyilvántartó hatóság az (1) bekezdés a)–c) pontja szerinti adatokat az ágazati kijelölő hatóságnak a kijelölési eljárásban meghozott hatósági határozata alapján veszi nyilvántartásba. Az ágazati kijelölő hatóság az erre vonatkozó véglegessé vált határozatot haladéktalanul köteles megküldeni a nyilvántartó hatóságnak.

(4) A nyilvántartó hatóság a nyilvántartásból adatot a következők szerint továbbíthat:

a) az azonosítási eljárásban, a kijelölési eljárásban, a kijelölés visszavonására vonatkozó eljárásban részt vevő javaslattevő hatóság, ágazati kijelölő hatóság, szakhatóságok részére az azonosítási eljárás, a kijelölési eljárás, a kijelölés visszavonására vonatkozó eljárás lefolytatásának biztosítása céljából,

b) az európai létfontosságú rendszerelem vagy a nemzeti létfontosságú rendszerelem ellenőrzését koordináló szerv (a továbbiakban: ellenőrzést koordináló szerv) részére a koordinációs feladatok biztosítása céljából,

c) az európai létfontosságú rendszerelem vagy a nemzeti létfontosságú rendszerelem helyszíni ellenőrzését lefolytató szerv (a továbbiakban: helyszíni ellenőrzést lefolytató szerv) részére a helyszíni ellenőrzés lefolytatása céljából,

d) az európai létfontosságú rendszerelem vagy a nemzeti létfontosságú rendszerelem hatósági ellenőrzésére jogszabály alapján feladat- és hatáskörrel rendelkező hatóságok részére a hatósági ellenőrzések lefolytatása céljából,

e)19 rendkívüli esemény bekövetkezése esetén az eseménykezelésben és a helyreállításban részt vevő szervek tevékenységének támogatása céljából,

f)20 a hivatásos katasztrófavédelmi szerv területi és helyi szervei részére hatósági, megelőzési, kapcsolattartási és tájékoztatási feladatai elvégzése, illetve rendkívüli esemény kezelése céljából,

g)21 az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló törvény (a továbbiakban: Ibtv.) 2. § (5) bekezdése és 14. § (1) bekezdése szerinti hatóság, az Európai Parlament és a Tanács 2016. július 6-i (EU) 2016/1148 irányelve alapján kormányrendeletben kijelölt egyedüli kapcsolattartó pont, valamint az Ibtv. 19. § (1) és (2) bekezdése szerinti eseménykezelő központ részére feladataik ellátása céljából,

h)22 a honvédelmi ágazat javaslattevő hatósága részére a lehetséges honvédelmi létfontosságú rendszerelemek körének felmérése céljából,

i)23 honvédelmi veszélyhelyzet időszakában a honvédelmi ágazat javaslattevő hatósága részére a nemzeti létfontosságú rendszerelemek fokozott védelmének megszervezése céljából.

(5)24 Az európai létfontosságú rendszerelem vagy a nemzeti létfontosságú rendszerelem adatait az (1) bekezdésben meghatározott nyilvántartásból, valamint a kijelölési eljárásban érintett valamennyi hatóság nyilvántartásából

a) az ágazati kijelölő hatóságnak a rendszerelem kijelölése visszavonásáról szóló határozatának véglegessé válása után egy évvel, vagy

b) a kijelölést elutasító határozat véglegessé válásakor

törölni kell, és erről az üzemeltetőt írásban értesíteni kell.

(6)25 Az ágazati kijelölő hatóság haladéktalanul köteles megküldeni

a) a kijelölés visszavonására vagy elutasítására vonatkozó véglegessé vált határozatot a kijelölési eljárásban érintett valamennyi hatóságnak,

b) a kijelölés visszavonására vonatkozó véglegessé vált határozatot a nyilvántartó hatóságnak.

6. § (1)26 Az európai létfontosságú rendszerelem vagy a nemzeti létfontosságú rendszerelem üzemeltetője az ágazati kijelölő hatóság határozatában meghatározott határidőn belül – amely nem lehet rövidebb a kijelölő határozat közlésétől számított hatvan napnál – kidolgozza az ágazati hatóság kijelölő döntésében meghatározott tartalmi és formai követelmények szerinti üzemeltetői biztonsági tervet, és azt papír alapon és elektronikus adathordozón megküldi az ágazati kijelölő hatóságnak.

(1a)27 Az üzemeltetői biztonsági tervet az ágazati kijelölő hatóság a határozatában meghatározott tartalmi és formai követelmények teljesülése érdekében a nyilvántartásba vételt megelőzően formailag és tartalmilag ellenőrzi, hiányosság esetén az üzemeltetőt hiánypótlásra szólítja fel. Az ágazati kijelölő hatóság az ellenőrzött üzemeltetői biztonsági tervet megküldi a nyilvántartó hatóságnak és az üzemeltetőnek.

(2) Az üzemeltetői biztonsági tervben kell megjelölni a létfontosságú rendszerelemeket és azt a szervezeti és eszközrendszert, amely biztosítja azok védelmét. Az üzemeltetői biztonsági tervben kell megjelölni azokat a biztonsági intézkedéseket, amelyek kialakítása és működtetése biztosítja az európai létfontosságú rendszerelem vagy a nemzeti létfontosságú rendszerelem védelmét, továbbá meg kell határozni azokat az ideiglenes intézkedéseket, amelyeket a különböző kockázati és veszélyszinteknek megfelelően foganatosítani kell.

(3) Az üzemeltetői biztonsági tervben kell rögzíteni az európai létfontosságú rendszerelem vagy a nemzeti létfontosságú rendszerelem védelmét szolgáló meglévő vagy kialakítás alatt álló biztonsági megoldásokkal kapcsolatos eljárást. Az európai létfontosságú rendszerelem vagy a nemzeti létfontosságú rendszerelem működésének védelmét és folyamatosságát az üzemeltetői biztonsági tervvel összhangban kell megszervezni.

(3a)28 A honvédelmi létfontosságú rendszerelemek üzemeltetői biztonsági tervében fel kell tüntetni az illetékes honvédelmi szervekkel történő kapcsolattartás és együttműködés rendjét a kijelölő hatóság által kiadott kijelölő határozatban meghatározottak szerint.

(4)29 Ha az üzemeltető a létfontosságú rendszerelem európai létfontosságú rendszerelemmé vagy nemzeti létfontosságú rendszerelemmé történő kijelöléskor rendelkezik olyan biztonsági dokumentummal, amely az üzemeltetői biztonsági terv tartalmi elemeit magában foglalja, akkor kérelmére az ágazati kijelölő hatóság rendelkezhet úgy, hogy a biztonsági dokumentum az üzemeltetői biztonsági tervet helyettesíti. Az üzemeltetői biztonsági terv és mellékletei, vagy az azokat helyettesítő biztonsági dokumentum nem nyilvános.

(5) A (4) bekezdés szerinti esetben a biztonsági dokumentumot kell megküldeni a nyilvántartó hatóságnak az 5. § szerinti nyilvántartásba vétel céljából.

(6)30 Az európai létfontosságú rendszerelem vagy a nemzeti létfontosságú rendszerelem üzemeltetője soron kívül módosítja az üzemeltetői biztonsági tervet, ha olyan változás áll be, amely érinti a létfontosságú rendszerelem tevékenységét, működését vagy védelmét. A módosított üzemeltetői biztonsági tervet az ágazati kijelölő hatóság a formai és tartalmi ellenőrzést követően megküldi az (1a) bekezdésben megjelölt szervek részére.

(6a)31 Az üzemeltető a bekövetkezett rendkívüli eseményekről haladéktalanul tájékoztatja a hivatásos katasztrófavédelmi szerv területi szervének ügyeleti szolgálatát, valamint a jogszabályban kijelölt ágazati szervet. Ha a bekövetkezett rendkívüli eseménnyel összefüggő kockázatot az üzemeltetői biztonsági tervben nem vizsgálták, úgy az újonnan felmerülő kockázat kezelésére az üzemeltető a (6) bekezdésben foglaltak szerint soron kívül módosítja az üzemeltetői biztonsági tervet.

(6b)32 Az európai létfontosságú rendszerelem vagy a nemzeti létfontosságú rendszerelem üzemeltetője az általa bejelentendő biztonsági eseményről annak bekövetkezését követően haladéktalanul tájékoztatja a kormányrendeletben kijelölt eseménykezelő központot.

(7) Az európai létfontosságú rendszerelem vagy a nemzeti létfontosságú rendszerelem üzemeltetője gondoskodik a biztonsági összekötő személy foglalkoztatásáról, és folyamatosan biztosítja a tevékenységéhez szükséges feltételeket. A biztonsági összekötő személy feladata a kapcsolattartás az üzemeltető és a kijelölési eljárásban részt vevő hatóságok, szakhatóságok között. Biztonsági összekötőnek az a büntetlen előéletű személy jelölhető ki, aki kormányrendeletben meghatározott képzettséggel rendelkezik. A büntetlen előéletre vonatkozó követelmény teljesülését a biztonsági összekötő igazolja.

7. § Az európai létfontosságú rendszerelem vagy a nemzeti létfontosságú rendszerelem üzemeltetőjét terhelik az üzemeltetői biztonsági terv elkészítésének és módosításának, a biztonsági összekötő személy foglalkoztatásának költségei, valamint az üzemeltetői biztonsági tervben foglalt, a létfontosságú rendszerelemek védelmét szolgáló szervezeti és eszközrendszerrel kapcsolatban felmerült költségek. Az európai létfontosságú rendszerelem vagy a nemzeti létfontosságú rendszerelem üzemeltetője az üzemeltetői biztonsági tervben foglaltakon kívüli védelmi intézkedésre vagy a védelmi intézkedés költségeinek megfizetésére nem köteles.

8. § (1) A hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – az ellenőrzést koordináló szerv. A hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve az európai létfontosságú rendszerelemet vagy a nemzeti létfontosságú rendszerelemet rendszeresen ellenőrzi.

(2)33 A honvédelmi létfontosságú rendszerelemek és a hivatásos katasztrófavédelmi szerv létfontosságú rendszerelemei tekintetében az ellenőrzést koordináló szervet és a helyszíni ellenőrzést lefolytató szervet a Kormány rendeletben jelöli ki.

(3) A helyszíni ellenőrzést lefolytató szerv az európai létfontosságú rendszerelemet vagy a nemzeti létfontosságú rendszerelemet legalább kétévenként helyszíni ellenőrzéssel ellenőrzi. A helyszíni ellenőrzést a nemzetbiztonsági szempontok figyelembevételével kell lefolytatni.

(4) Az ellenőrzést koordináló szerv koordinálja a hatósági ellenőrzéseket, ennek keretében a jogszabály alapján feladat- és hatáskörrel rendelkező hatóságok részére hatósági ellenőrzés lefolytatására vonatkozó javaslatot tesz, több társhatóság bevonásával együttes hatósági ellenőrzéseket szervez. A jogszabály alapján feladat- és hatáskörrel rendelkező hatóságok az e §-ban meghatározott körben kötelesek az ellenőrzést koordináló szervvel együttműködni.

(5) A jogszabály alapján feladat- és hatáskörrel rendelkező hatóságok az európai létfontosságú rendszerelemet vagy nemzeti létfontosságú rendszerelemet érintő hatósági ellenőrzés eredményéről az ellenőrzést koordináló szervet tájékoztatják.

(6) Az ellenőrzések összehangolására vonatkozó feladat magában foglalja a létfontosságú rendszerelemek védelmével kapcsolatos hálózatbiztonsági intézkedések koordinációját, a hálózatbiztonság fenntartásának elősegítését, a hálózatbiztonsággal kapcsolatos események elemzését, értékelését is.

(7) Az ágazati kijelölő hatóság, a helyszíni ellenőrzést lefolytató szerv, az (1) bekezdés szerinti esetben a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve az európai létfontosságú rendszerelemmé vagy nemzeti létfontosságú rendszerelemmé történő kijelölés hatálya alatt lefolytatott hatósági ellenőrzése keretében ellenőrizheti azt is, hogy a biztonsági összekötő büntetlen előéletű-e. A hatósági ellenőrzés céljából a helyszíni ellenőrzést lefolytató szerv adatot igényelhet a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Az adatigénylés kizárólag arra irányulhat, hogy a biztonsági összekötő büntetlen előéletű-e.

(8) A helyszíni ellenőrzést lefolytató szerv és az (1) bekezdés szerinti esetben a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve a (7) bekezdés alapján megismert személyes adatokat – ha a hatósági ellenőrzése során azt állapítja meg, hogy a biztonsági összekötő a büntetlen előélet követelményének nem felel meg – a 9. § szerinti eljárás lefolytatása céljából az ágazati kijelölő hatóságnak átadja.

(9) A (7) és a (8) bekezdés alapján megismert személyes adatokat

a) a helyszíni ellenőrzést lefolytató szerv a helyszíni ellenőrzés, valamint az ágazati kijelölő hatóságnak történő adattovábbítás időtartamára,

b) az (1) bekezdés szerinti esetben a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve a hatósági ellenőrzés, valamint az ágazati kijelölő hatóságnak történő adattovábbítás időtartamára,

c)34 az ágazati kijelölő hatóság a 9. § szerinti eljárásban a hatósági ellenőrzés időtartamára, valamint a 9. § szerinti határozat véglegessé válásáig

kezeli.

9. § Ha az európai létfontosságú rendszerelem vagy a nemzeti létfontosságú rendszerelem üzemeltetője nem tesz eleget az e törvényben, az e törvényben foglalt felhatalmazás alapján kiadott más jogszabályokban vagy az ágazati kijelölő hatóság határozatában foglalt előírásoknak, az ágazati kijelölő hatóság határozatban

a) felszólítja az európai létfontosságú rendszerelem vagy a nemzeti létfontosságú rendszerelem üzemeltetőjét a kötelezettségei betartására,

b) kötelezi az üzemeltetői biztonsági terv módosítására vagy új üzemeltetői biztonsági terv készítésére,

c) kormányrendeletben meghatározott mértékű bírságot szabhat ki.

5. Az energiaágazatra vonatkozó különös szabályok

10. § (1) E törvény rendelkezéseit

a) a villamosenergia-rendszer tekintetében annak létesítményeire,

b) a kőolajipar tekintetében a kőolaj és cseppfolyós szénhidrogén termék szállítóvezetékre és tárolóra, a kőolajtermelésben és -feldolgozásban használt létesítményre,

c) a földgázipar tekintetében az együttműködő földgázrendszerre, a célvezetékre, a földgáztermelésben, előkészítésben és feldolgozásban használt mezők közötti vezetékre, valamint az ezekhez kapcsolódó bányászati, tároló és gázüzemi létesítményre, valamint a cseppfolyósföldgáz-terminálra,

[a továbbiakban a)–c) pont együtt: energetikai létesítmény] a 11–12. §-ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) Az energia ágazat energetikai létesítményei esetében az 1. § a), d) és g) pontjait azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a létfontosságú rendszer, létesítmény vagy eszköz alatt kizárólag a rendszerelemet kell érteni.

(3) A 2. § (1) bekezdését, valamint a 3. § (1) és (2) bekezdését az energia ágazat energetikai létesítményeire nem kell alkalmazni.

11. § Az energetikai létesítmény alkotórészének kell tekintetni a technológiai hírközlési és informatikai rendszert is.

12. § (1) Az üzemeltető az energetikai létesítmény rendszereleme vonatkozásában azonosítási eljárást folytat le kormányrendeletben meghatározott gyakorisággal, amely azonosítási eljárás eredményeképpen azonosítási jelentést nyújt be az ágazati kijelölő hatóságnak. Ha az üzemeltető az e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben meghatározott határidőig nem nyújtja be az azonosítási jelentést, az ágazati kijelölő hatóság bírsággal sújthatja, és a kijelölést a javaslattevő hatóság és az ágazati kijelölő hatóság kezdeményezheti.

(2) Az ágazati kijelölő hatóság az üzemeltető által benyújtott azonosítási jelentést döntésével

a) jóváhagyja és

aa) az üzemeltető által ágazati létfontosságú rendszerelemként azonosított rendszerelemeket nemzeti létfontosságú rendszerelemnek minősíti, vagy

ab) elfogadja, hogy az üzemeltető egyetlen rendszerelemet sem azonosított nemzeti létfontosságú rendszerelemként, vagy

b) új azonosítási jelentés benyújtását írja elő.

(3) Az energetikai létesítmény rendszereleme vonatkozásában európai létfontosságú rendszerelemmé kijelölésére vagy a kijelölés visszavonására irányuló folyamat megindul

a) ha a nemzeti létfontosságú rendszerelemmé történő kijelölésre vagy a kijelölés visszavonására irányuló eljárás megindításával együtt az üzemeltető azonosítási jelentése erre is kiterjed,

b) ha azt EGT-állam kezdeményezte.

(4) Az energetikai létesítmény rendszereleme vonatkozásában az európai létfontosságú rendszerelemmé kijelölésre irányuló azonosítási jelentést az ágazati kijelölő hatóság megvizsgálja és az európai létfontosságú rendszerelemmé nyilvánítással kapcsolatos álláspontjáról – az energiapolitikáért felelős miniszter útján – a katasztrófák elleni védekezésért felelős minisztert tájékoztatja.

6. Jelentés az Európai Bizottságnak

13. § A Kormány évente jelentést nyújt be az Európai Bizottságnak

a) az európai létfontosságú rendszerelemnek kijelölt létfontosságú rendszerelemek ágazatonkénti számáról, valamint az Európai Unió azon tagállamainak számáról, amelyek az európai létfontosságú rendszerelemektől függenek,

b) azon ágazatok sebezhetőségi pontjainak, az azokat fenyegető veszélyeknek és kockázatoknak típusairól, amelyekben európai létfontosságú rendszerelemet jelöltek ki.

7. Záró rendelkezések

14. § Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben

a) jelölje ki az ágazati kijelölő hatóságot, a javaslattevő hatóságot, a helyszíni ellenőrzést lefolytató szervet, a 8. § (2) bekezdése szerinti ellenőrzést koordináló szervet,35

b) állapítsa meg az azonosítási eljárás, a kijelölési eljárás és a hatósági ellenőrzés általános és az ágazatokra vonatkozó különös szabályait, állapítsa meg a kijelölés visszavonására vonatkozó eljárási szabályokat,36

c) állapítsa meg az azonosítási eljárásban, a kijelölési eljárásban, a hatósági ellenőrzésben, a kijelölés visszavonására vonatkozó eljárásban részt vevő hatóságok közötti együttműködés szabályait,37

d) állapítsa meg az ágazati és a horizontális kritériumokat,38

e) határozza meg a 9. § és a 12.§ szerint kiszabható közigazgatási bírság mértékét, a közigazgatási bírság kiszabására vonatkozó eljárás rendjét,39

f) jelölje ki a nyilvántartó hatóságot, állapítsa meg a nyilvántartás vezetésére, a nyilvántartásba veendő adatok szolgáltatására és a nyilvántartásból történő adatigénylés rendjére vonatkozó részletes eljárási szabályokat,40

g) állapítsa meg a biztonsági összekötő személy képesítési követelményeit,41

h) állapítsa meg az üzemeltetői biztonsági terv lehetséges ágazati tartalmi és formai követelményeit,42

i) állapítsa meg a hálózatbiztonsági intézkedések megtételével kapcsolatos szabályokat,43

j)44 határozza meg a kritikus társadalmi, illetve gazdasági tevékenységek fenntartásához szükséges alapvető szolgáltatások jegyzékét.

15. § (1) Ez a törvény – a (2) és a (3) bekezdésben foglaltak kivételével – a kihirdetését követő negyedik hónap első napján lép hatályba.

(2) A 2. melléklet 2013. július 1-jén lép hatályba.

(3) A 3. melléklet 2014. január 1-jén lép hatályba.

15/A. §45 (1) Az üzemeltető a belügyi feladatokat érintő és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2017. évi CXXXIV. törvény (a továbbiakban: Tv1.) hatálybalépésekor46 már kijelölt nemzeti létfontosságú rendszereleme tekintetében a Tv1. hatálybalépését követő hatvan napon belül kiegészítést nyújt be az ágazati kijelölő hatóságnak az azonosítási jelentéséhez, amelyben nyilatkozik a 2/A. § (2) bekezdés b) és c) pontja szerinti kritériumoknak történő megfelelésről.

(2) Az üzemeltető mentesül az (1) bekezdés szerinti azonosítási jelentés kiegészítés alól, ha az alágazata tekintetében a 4. melléklet nem mutat ki megfeleltetést.

(3) Az ágazati kijelölő hatóság az (1) bekezdés szerinti azonosítási jelentés kiegészítés és a rendelkezésére álló üzemeltetői biztonsági terv alapján az azonosítási jelentés kiegészítés benyújtását követő 30 napon belül dönt az üzemeltető felvételéről az alapvető szolgáltatásokat nyújtó szereplők jegyzékébe.

16. § Ez a törvény az európai kritikus infrastruktúrák azonosításáról és kijelöléséről, valamint védelmük javítása szükségességének értékeléséről szóló, 2008. december 8-i 2008/114/EK tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

17. §47 Ez a törvény a hálózati és információs rendszerek biztonságának az egész Unióban egységesen magas szintjét biztosító intézkedésekről szóló, 2016. július 6-i, (EU) 2016/1148 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

1. melléklet a 2012. évi CLXVI. törvényhez

 

A

B

 

ÁGAZAT

ALÁGAZAT

1

Energia

villamosenergia-rendszer létesítményei (kivéve az atomerőmű nukleáris biztonságára és sugárvédelmére, fizikai védelmére, valamint biztosítéki felügyeletére vonatkozó szabályozás hatálya alá tartozó rendszerek és rendszerelemek)

2

kőolajipar

3

földgázipar

4

Közlekedés

közúti közlekedés

5

vasúti közlekedés

6

légi közlekedés

7

vízi közlekedés

8

logisztikai központok

2. melléklet a 2012. évi CLXVI. törvényhez48

 

A

B

 

ÁGAZAT

ALÁGAZAT

9

Agrárgazdaság

mezőgazdaság

10

 

élelmiszeripar

11

 

elosztó hálózatok

12

Egészségügy

aktív fekvőbeteg-ellátás

13

 

mentésirányítás

14

 

egészségügyi tartalékok és vérkészletek

15

 

magas biztonsági szintű biológiai laboratóriumok

16

 

 

16a

 

gyógyszer-nagykereskedelem

16b

Társadalombiztosítás

társadalombiztosítási ellátások igénybevételéhez kapcsolódó informatikai rendszerek és nyilvántartások

17

Pénzügy

pénzügyi eszközök kereskedelmi, fizetési, valamint klíring- és elszámolási infrastruktúrái és rendszerei

18

 

bank- és hitelintézeti biztonság

19

 

készpénzellátás

3. melléklet a 2012. évi CLXVI. törvényhez49

 

A

B

 

ÁGAZAT

ALÁGAZAT

26

Infokommunikációs technológiák

internet-infrastruktúra és internet hozzáférés szolgáltatás

27

vezetékes és vezeték nélküli elektronikus hírközlési szolgáltatások, vezetékes és vezeték nélküli hírközlő hálózatok

28

rádiós távközlés

29

űrtávközlés

30

műsorszórás

31

postai szolgáltatások

32

kormányzati elektronikus információs rendszerek

33

Víz

ivóvíz-szolgáltatás

34

felszíni és felszín alatti vizek minőségének ellenőrzése

35

szennyvízelvezetés és -tisztítás

36

vízbázisok védelme

37

árvízi védművek, gátak

38

 

 

39

 

40

 

41

Közbiztonság – Védelem

rendvédelmi szervek infrastruktúrái

42

Honvédelem

honvédelmi rendszerek és létesítmények

4. melléklet a 2012. évi CLXVI. törvényhez50

A törvény szerinti és a hálózati és információs rendszerek biztonságának az egész Unióban egységesen magas szintjét biztosító intézkedésekről szóló, 2016. július 6-i (EU) 2016/1148 európai parlamenti és tanácsi irányelv szerinti ágazatok, illetve alágazatok megfeleltetése

ÁGAZAT

ALÁGAZAT

A 2016/1148 EURÓPAI PARLAMENTI ÉS TANÁCSI IRÁNYELV SZERINTI ÁGAZAT VAGY ALÁGAZAT

MEGFELEL-
TETÉS

1

Energia

villamosenergia-rendszer létesítményei (kivéve az atomerőmű nukleáris biztonságára és sugárvédelmére, fizikai védelmére valamint biztosítéki felügyeletére vonatkozó szabályozás hatálya alá tartozó rendszerek és rendszerelemek)

Villamos energia

igen

2

kőolajipar

Kőolaj

igen

3

földgázipar

Földgáz

igen

4

Közlekedés

közúti közlekedés

Közúti közlekedés

igen

5

vasúti közlekedés

Vasúti közlekedés

igen

6

légi közlekedés

Légi közlekedés

igen

7

vízi közlekedés

Vízi közlekedés

igen

8

logisztikai központok

9

Agrárgazdaság

mezőgazdaság

10

élelmiszeripar

11

elosztó hálózatok

12

Egészségügy

aktív fekvőbeteg-ellátás

Egészségügyi ellátó létesítmények (beleértve a kórházakat és a magánklinikákat is)

igen

13

mentésirányítás

igen

14

egészségügyi tartalékok és vérkészletek

igen

15

magas biztonsági szintű biológiai laboratóriumok

16

16a

gyógyszer-nagykereskedelem

16b

Társadalombiztosítás

társadalombiztosítási ellátások igénybevételéhez kapcsolódó informatikai rendszerek és nyilvántartások

 

17

Pénzügy

pénzügyi eszközök kereskedelmi, fizetési, valamint klíring- és elszámolási infrastruktúrái és rendszerei

Pénzügyi piaci infrastruktúrák

igen

18

bank- és hitelintézeti biztonság

Banki szolgáltatások

igen

19

készpénzellátás

26

Infokommunikációs technológiák

internet-infrastruktúra és internet hozzáférés szolgáltatás

Digitális infrastruktúra

igen

27

vezetékes és vezeték nélküli elektronikus hírközlési szolgáltatások, vezetékes és vezeték nélküli hírközlő hálózatok

28

rádiós távközlés

29

űrtávközlés

30

műsorszórás

31

postai szolgáltatások

32

kormányzati informatikai, elektronikus hálózatok

33

Víz

ivóvíz-szolgáltatás

Ivóvízellátás és -elosztás

igen

34

felszíni és felszín alatti vizek minőségének ellenőrzése

35

szennyvízelvezetés és -tisztítás

36

vízbázisok védelme

37

árvízi védművek, gátak

38

 

 

 

 

39

 

 

 

 

40

 

 

 

 

41

Közbiztonság – Védelem

rendvédelmi szervek infrastruktúrái

42

Honvédelem

honvédelmi rendszerek és létesítmények

1

A törvényt az Országgyűlés a 2012. november 12-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2012. november 22.

2

Az 1. § f) pontja a 2019: CV. törvény 69. §-ával megállapított szöveg.

3

Az 1. § i) pontját a 2017: CXXXIV. törvény 41. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2018: CXXI. törvény 110. §-a.

4

Az 1. § j) pontját a 2017: CXXXIV. törvény 41. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2018: CXXI. törvény 110. §-a.

5

Az 1. § k) pontját a 2017: CXXXIV. törvény 41. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2018: CXXI. törvény 110. §-a.

6

A 2. § (1) bekezdése a 2016: CXVI. törvény 93. §-ával megállapított szöveg.

7

A 2. § (2) bekezdése a 2016: CXVI. törvény 93. §-ával megállapított szöveg.

8

A 2. § (4) bekezdését a 2015: CLXXXVI. törvény 188. § (1) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 205. §-a alapján a 2016. január 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

9

A 2. § (5) bekezdését a 2019: CV. törvény 70. §-a iktatta be.

10

A 2/A. alcímet (2/A. §) a 2017: CXXXIV. törvény 42. §-a iktatta be.

11

A 2/A. § (2) bekezdés b) pontja a 2018: CXXI. törvény 109. § a) pontja szerint módosított szöveg.

12

A 2/A. § (3a) bekezdését a 2019: CXVI. törvény 36. § (1) bekezdése iktatta be.

13

A 3. § (1) bekezdése a 2016: CXVI. törvény 94. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

14

A 3. § (1a) bekezdését a 2016: CXVI. törvény 94. § (2) bekezdése iktatta be.

15

A 3. § (2) bekezdése a 2016: CXVI. törvény 94. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

16

A 4. § a 2018: CXXI. törvény 106. §-ával megállapított szöveg.

17

Az 5. § (1) bekezdés e) pontja a 2016: CXVI. törvény 97. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

18

Az 5. § (3) bekezdése a 2017: L. törvény 426. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

19

Az 5. § (4) bekezdés e) pontját a 2016: CXVI. törvény 95. § (1) bekezdése iktatta be.

20

Az 5. § (4) bekezdés f) pontját a 2016: CXVI. törvény 95. § (1) bekezdése iktatta be.

21

Az 5. § (4) bekezdés g) pontját a 2018: CXXI. törvény 107. §-a iktatta be.

22

Az 5. § (4) bekezdés h) pontját a 2019: CV. törvény 71. §-a iktatta be.

23

Az 5. § (4) bekezdés i) pontját a 2019: CV. törvény 71. §-a iktatta be.

24

Az 5. § (5) bekezdése a 2017: L. törvény 426. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

25

Az 5. § (6) bekezdése a 2017: L. törvény 426. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

26

A 6. § (1) bekezdése a 2016: CXVI. törvény 96. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

27

A 6. § (1a) bekezdését a 2016: CXVI. törvény 96. § (2) bekezdése iktatta be.

28

A 6. § (3a) bekezdését a 2019: CV. törvény 72. §-a iktatta be.

29

A 6. § (4) bekezdése a 2016: CXVI. törvény 96. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

30

A 6. § (6) bekezdése a 2016: CXVI. törvény 96. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

31

A 6. § (6a) bekezdését a 2016: CXVI. törvény 96. § (5) bekezdése iktatta be.

32

A 6. § (6b) bekezdését a 2018: CXXI. törvény 108. §-a iktatta be.

33

A 8. § (2) bekezdése a 2013: CCLI. törvény 26. §-a szerint módosított szöveg.

34

A 8. § (9) bekezdés c) pontja a 2017: L. törvény 426. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

44

A 14. § j) pontját a 2019: CXVI. törvény 36. § (2) bekezdése iktatta be.

45

A 15/A. §-t a 2017: CXXXIV. törvény 43. §-a iktatta be.

46

A hatálybalépés időpontja 2017. december 1.

47

A 17. §-t a 2017: CXXXIV. törvény 44. §-a iktatta be.

48

A 2. melléklet a 2015: CLXXXVI. törvény 188. § (2) bekezdésével megállapított, a 2017: CXXI. törvény 15. §-a szerint módosított szöveg.

49

A 3. melléklet a 2016: CXVI. törvény 97. § (2) bekezdésével megállapított, a 2018: CXXI. törvény 109. § b) pontja és 110. §-a szerint módosított szöveg.

50

A 4. mellékletet a 2017: CXXXIV. törvény 45. §-a iktatta be, szövege a 2018: CXXI. törvény 110. §-a szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére