• Tartalom

1673/2012. (XII. 28.) Korm. határozat

1673/2012. (XII. 28.) Korm. határozat

a Nemzetközi Víz Konferencia (Budapesti Víz Világtalálkozó – Budapest Water Summit) szakmai koncepciójáról és költségvetéséről, valamint az azzal összefüggő feladatokról1

2012.12.29.

1. A Kormány egyetért a Nemzetközi Víz Konferencia (Budapesti Víz Világtalálkozó – Budapest Water Summit) (a továbbiakban: Világtalálkozó) koncepciójával és tervezett programjával.

2. A Kormány a Világtalálkozó sikeres megvalósítása érdekében:

a) egyetért a Világtalálkozó költségvetésével;

b) felhívja a külügyminisztert, hogy a vidékfejlesztési miniszterrel együttműködve gondoskodjon a Világtalálkozó és kísérő rendezvényei rendezési és logisztikai feladatainak végrehajtásáról úgy, hogy a végrehajtás lehetőség szerint a külügyminiszter, illetve a vidékfejlesztési miniszter által vezetett minisztériumok, továbbá a felügyeletük, irányításuk, a minisztériumok tulajdonában, vagyonkezelésében, adott esetben a minisztériumok által felügyelt központi hivatal szakmai felügyelete alatt álló gazdasági társaság bevonásával történjen;

Felelős: külügyminiszter

vidékfejlesztési miniszter

Határidő: folyamatos

c) felhívja a minisztereket, hogy feladat- és hatáskörükben eljárva segítsék elő a Világtalálkozó plenáris és tematikus üléseinek szakmai előkészítését és sikeres megrendezését;

Felelős: miniszterek

Határidő: folyamatos

d) felhívja a belügyminisztert, hogy állami feladatai keretében, az irányítása alatt álló szervezetek bevonásával tegye meg a szükséges intézkedéseket a Világtalálkozó helyszíne és résztvevői fizikai, valamint műveleti/operatív biztonságának biztosítása, beléptetési rendszerének kialakítása és működtetése érdekében, a külföldi védett személyek esetében e tevékenységet viszonossági alapon, a külügyminiszterrel koordinálva végezve;

Felelős: belügyminiszter

külügyminiszter

Határidő: folyamatos

e) felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy állami feladatai keretében – az irányítása alatt álló szervezetek és intézmények bevonásával, valamint a honvédelmi miniszterrel és az irányítása alatt működő Magyar Honvédség Honvédkórházzal egyeztetve – tegye meg a szükséges intézkedéseket a Világtalálkozó résztvevőinek esetleg szükségessé váló, megfelelő egészségügyi ellátása érdekében;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

honvédelmi miniszter

Határidő: folyamatos

f) felhívja a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, hogy az irányítása alatt álló szervezetek és intézmények bevonásával tegye meg a szükséges intézkedéseket a Világtalálkozó angol (és részben magyar) nyelvű (statikus és dinamikus tartalmú) honlapjának, a már meglévő kormányzati kapacitások kiegészítésével és fejlesztésével történő létrehozása érdekében;

Felelős: a Miniszterelnökséget vezető államtitkár

Határidő: azonnal

g) felhívja a külügyminisztert, hogy a tárcaközi előkészítő fórum tagjainak bevonásával gondoskodjon a Világtalálkozó honlapja tartalmának összeállításáról, az anyagok feltöltéséről, a beérkező kérdések, észrevételek megválaszolásáról;

Felelős: külügyminiszter

miniszterek

Határidő: azonnal

h) egyetért azzal, hogy a Világtalálkozó helyszíne a Millenáris Park legyen, és felhívja a külügyminisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a helyszín biztosítása érdekében;

Felelős: külügyminiszter

Határidő: azonnal

i) felhívja a külügyminisztert, hogy készítsen jelentést a Világtalálkozó operatív, logisztikai és költségvetéssel összefüggő feladatainak teljesítéséről.

Felelős: külügyminiszter

Határidő: 2013. november 30.

3. A Kormány támogatja, hogy Magyarország rendezze meg 2015-ben a határokat átlépő vízfolyások és a nemzetközi tavak védelméről és használatáról szóló, Helsinkiben, 1992. március 17-én aláírt egyezmény részes feleinek 2015. évi találkozóját, és felhívja a vidékfejlesztési minisztert, hogy Magyarország ezen szándékáról tájékoztassa az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságát.

Felelős: vidékfejlesztési miniszter

Határidő: azonnal

4. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

1

A határozatot az 1188/2016. (IV. 12.) Korm. határozat 4. pontja hatályon kívül helyezte 2016. április 13. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére