BÜ BH 2012/168
BÜ BH 2012/168
2012.07.01.
I. A diplomáciai kapcsolatokról szóló 1961. évi Bécsi Egyezményben részes külország Magyarországon fogadott (akkreditált) nagykövete e minőségében külföldi hivatalos személy, így nemzetközi kapcsolatokban elkövetett vesztegetés passzív alanya lehet [1965. évi 22. tvr.-rel kihirdetett 1961. április 18-i Bécsi Egyezmény 8. Cikk 1., 2. pont; 1977. évi 22. tvr.-rel kihirdetett 1973. december 14-i New York-i Egyezmény 1. Cikk; Btk. 258/B. §].
II. Nem valósítja meg a nemzetközi kapcsolatokban elkövetett vesztegetés bűntettét az a magyar állampolgár, aki külország magyarországi nagykövetével a nagykövetség nevében köt olyan szerződést, amelyben a nagykövetség diplomáciai működéséhez szükséges anyagi szolgáltatások juttatását vállalja, a nagykövetség pedig azt helyezi kilátásba, hogy diplomáciai státuszt biztosít a részére, bár az utóbbi vállalás a Külügyminisztérium hozzájárulásának megtagadása folytán utóbb meghiúsul [1965. évi 22. tvr.-rel kihirdetett 1961. április 18-i Bécsi Egyezmény 8. Cikk 1., 2. pont; Btk. 258/B. §].
III. Megvalósítja a közokirat-hamisítás bűntettét, aki annak tudatában, hogy diplomáciai státusszal nem rendelkezik a külállam nagykövetsége által kiállított diplomata útlevéllel igazolja magát a magyar hatóság előtt [Btk. 274. § (1) bek. b) pont].
Az ítélőtábla a bejelentett védelmi fellebbezéseket elbírálva ítéletével az F. Bíróság ítéletét megváltoztatta és a vádlottat az ellene vesztegetés nemzetközi kapcsolatban bűntette [Btk. 258/B. § (1) és (2) bekezdése] miatt emelt vád alól felmentette; a terhére fennmaradó közokirat-hamisítás bűntette [Btk. 274. § (1) bekezdés b) pont] miatt az elsőfokú bíróság által vele szemben kiszabott 8 hónapi, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést – a halmazati büntetésre utalás mellőzésével – 180 napi tétel pénzbüntetésre enyhítette.
Az elsőfokú bíróság által megállapított és a másodfokú ítélettel helyesbített tényállás lényege a következő:
A vádlott 2005 augusztusa előtt ismerkedett meg B. L.-lel, aki a Közép-afrikai Köztársaság Magyarországra akkreditált nagykövete volt, bár a diplomáciai életben semmiféle jártassággal, tapasztalattal nem rendelkezett. Megbízólevelének átadása előtt a Közép-afrikai Köztársaság Magyarországon diplomáciai képviselettel nem rendelkezett. A kinevezett nagykövet (a küldő állam megfelelő ellátása hiányában) különböző magyar állampolgárok anyagi és egyéb segítségét vette igénybe a követségi épület bérlésével, a követségi munka beindításával kapcsolatban.
A vádlott 2005. augusztus 4-én írásbeli megállapodást kötött B. L. nagykövettel. A francia nyelven készült megállapodás szerint a vádlott „tiszteletbeli konzuli minőségben való akkreditálása ... érdekében a nagykövetség diplomáciai védelemben, szeptember 15-ig kiállított diplomata útlevélben kívánja részesíteni. A vádlott arra vállalt kötelezettséget, hogy a nagykövetség rendelkezésére bocsátja azokat a tárgyi és pénzügyi eszközöket, amelyet a Közép-afrikai Köztársaság Közép-európai országokban történő magas szintű képviseletéhez szükségesek.” A vádlott e vállalásának megfelelően 2005. augusztus 11-én 6000 eurót, szeptember 6-án további 1000 eurót fizetett a nagykövetnek, 2005. szeptember 23-án átvette a nagykövettől a Közép-afrikai Köztársaság diplomata útlevelét, majd 2006. március 24-én átvette – a nagykövetség részére általa vásárolt – BMW 535D típusú személygépkocsit.
A vádlott a diplomáciai rendszámmal ellátott fenti gépkocsival 2006. május 7-én P. lakott területén közlekedett, amikor is rendőri intézkedésre került sor e jármű rendszámával kapcsolatos problémák miatt. A vádlottat 2006. május 12-re a rendőrkapitányság közlekedési osztályára behívatták. Itt a vádlott a Közép-afrikai Köztársaság Nagykövetségének diplomatájaként a részére átadott diplomata útlevéllel igazolta magát.
A szolgálati út betartásával megkeresett Külügyminisztérium azt közölte a rendőrséggel, hogy a Közép-afrikai Köztársaság magyarországi nagykövete részéről történt kísérlet arra, hogy a vádlottat diplomataként bejelentsék, a Külügyminisztérium azonban a kérést elutasította. Ehhez képest a vádlott által felmutatott útlevél hamisan igazolta a diplomáciai státuszát.
A Közép-afrikai Köztársaság a diplomáciai kapcsolatokról szóló 1961. évi Bécsi Egyezményt 1973. március 19-én minden fenntartás nélkül ratifikálta.
A másodfokú ítélet ellen a fellebbviteli ügyész a vádlott terhére, a felmentő rendelkezés miatt, bűnösségének a vesztegetés bűntettében történő megállapítása, és büntetésének súlyosítása érdekében, míg a vádlott és a védő a közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vád alóli felmentés végett jelentettek be másodfellebbezést.
A Legfőbb Ügyészség az ügyészi fellebbezést változatlanul fenntartva a tényállás kiegészítését indítványozta a következőkkel:
A vádlott a francia nyelvet nem beszélte; sem a megállapodás előtt, sem azt követően semmilyen gazdasági tevékenységet nem végzett az afrikai állam érdekében.
A nagykövetnek azért fizetett két ízben összesen 7000 eurót, hogy annak fejében neki a nagykövet jogosulatlanul diplomáciai útlevelet és diplomáciai státuszt adjon.
Végül a nagykövet – mint a küldő állam képviselője – az útlevél és beutazási engedélyek intézése során közigazgatási feladatokat látott el.
Az ekként kiegészített tényállás alapján indítványozta a terhelt bűnösségének a megállapítását a vesztegetés bűntettében, és vele szemben – halmazati büntetésként – felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását.
A védő az írásban részletesen indokolt fellebbezésében a felmentő rendelkezéssel egyetértve azt hangsúlyozta, hogy az eljárás adataiból a vádlott kötelességszegésre irányuló célzatos magatartására következtetést levonni nem lehet.
A megállapodásuk szerint a nagykövet állást és befektetési lehetőséget ajánlott fel a vádlottnak, a tőle kapott összegből pedig a követség működését finanszírozta.
A legfőbb ügyész képviselője a nyilvános ülésen kifejtette azt is, hogy a másodfokú ítéletnek a nagykövet hivatalos személyi minőségével kapcsolatos okfejtésével sem ért egyet. Annak eldöntéséhez ugyanis, hogy a nagykövet külföldi hivatalos személynek volt-e tekinthető az érintett afrikai állam belső jogának az ismerete nem szükséges.
Az ügyész súlyosítást célzó fellebbezése alapos, a védelmi fellebbezések alaptalanok:
A Be. 386. § (1) bekezdésének a) pontja értelmében joghatályosnak tekintett másodfellebbezések alapján a Kúria a Be. 387. § (1) és (2) bekezdésében írt terjedelemben bírálta felül a másodfokú ítéletet és az azt megelőző első-, és másodfokú bírósági eljárást. A felülbírálat az elsőfokú bíróság ítéletének felmentő rendelkezéseire nem terjedt ki, tekintve, hogy ezek már első fokon jogerőre emelkedtek.
A felülbírálat eredményeként a Kúria arra a megállapításra jutott, hogy mind az első-, mind a másodfokú bíróság a perjogi szabályok megtartásával folytatta le az eljárást.
Az eljárt bíróságok indokolási kötelezettségüket is teljesítették. A másodfokú bíróság által helyesbített tényállás megalapozott, megfelel az iratok tartalmának.
A Kúria ezért a Legfőbb Ügyészségnek a tényállás kiegészítésére vonatkozó érveit nem osztotta, továbbá azért sem, mert az ügyészi indítványban írt tények jogi jelentőséggel nem rendelkeznek.
A vesztegetés szempontjából lényeges tények szerint ugyanis a Közép-afrikai Köztársaság úgy delegált nagykövetet Magyarországra, hogy a nagykövetség (a képviselet) működésének a pénzügyi feltételeit nem biztosította, arról a nagykövetnek kellett gondoskodnia.
Erre vezethető vissza a nagykövetnek a képviselet nevében a vádlottal 2005. augusztus 4-én kötött megállapodása, amelynek alapján a másodfokú bíróság a tényállás vesztegetésre vonatkozó részét pontosította.
E megállapodás bevezető része szerint a nagykövet kedvező vélemény kibocsátását határozta el a vádlott tiszteletbeli konzuli minőségben történő akkreditálásával kapcsolatban a Bécsi Egyezmény e konzuli funkcióra vonatkozó rendelkezéseinek a tiszteletben tartása mellett.
Annak érdekében, hogy a vádlott a legjobb feltételek mellett láthassa el a feladatát, a „nagykövetség diplomáciai védelem alá fogja őt helyezni” és olyan bizonyítványt, tanúsítványt fog részére kiállítani, amely „a diplomáciai útlevél engedélyezésének az irányába mutat”.
Tartalmazza a megállapodás, hogy a vádlott „gazdasági és ipari tanácsosi minőségben a nagykövet úr személyi tanácsadója is”.
Ugyanekkor a vádlott arra vállalt kötelezettséget, hogy működésének teljes ideje alatt aktívan közreműködik a nagykövetség életében, és „a nagykövetség rendelkezésére bocsátja azokat a szükséges tárgyi és pénzügyi eszközöket, amelyek a Közép-afrikai Köztársaság közép-európai országokban történő magas szintű képviseletéhez szükségeltetnek”.
A vádlott közreműködése – a megállapodás szerint – kb. havi 1000 eurót, „egy nagykövetségi munkatárs fizetésének alapdíját” és egy új autó rendelkezésre bocsátását jelenti.
A megállapodás tartalmát tekintve tehát leszögezhető: a nagykövetség (a képviselet) és nem a nagykövet kívánt diplomáciai státuszt biztosítani a vádlott számára. A nagykövet csupán a diplomáciai útlevél „irányába mutató”, az ehhez szükséges lépések megtételét (kedvező vélemény adását) vállalta. Ennek fejében pedig a vádlott a nagykövetség és nem saját személyében a nagykövet részére vállalta olyan pénzügyi és anyagi eszközök szolgáltatását, amelyek a küldő állam magas szintű képviseletéhez voltak szükségesek.
A fentiekből kétségtelen, hogy a megállapodás alapján nem a nagykövet, mint magánszemély jutott előnyhöz; a megállapodás a képviseletet preferálta.
A megállapodás alapján az is rögzíthető: a nagykövet nem jogilag lehetetlen, jogilag tilalmazott feltétel teljesítésére tett ígéretet, amikor a vádlott diplomáciai státusza iránti intézkedések megtételét helyezte kilátásba. A diplomáciai kapcsolatokról Bécsben 1961. április 18-án aláírt nemzetközi szerződés kihirdetéséről szóló 1965. évi 22. tvr. (továbbiakban: Bécsi Egyezmény) 8. Cikkének 2. pontja ugyanis a fogadó állam hozzájárulásától függően lehetővé teszi a fogadó állam állampolgárának a képviselet diplomáciai személyzetének tagjául történő kinevezését.
A nagykövet ezt a feltételt megkísérelte teljesíteni; nem vitatottan megkereste a Magyar Köztársaság Külügyminisztériumát a magyar állampolgár vádlott diplomáciai státuszához szükséges hozzájárulás megadása érdekében. Mivel a minisztérium a hozzájárulását megtagadta, utóbb a megállapodásba foglalt ez a vállalás meghiúsult.
Összegzésként a fentiek alapján megállapítható: a vádlott a vád tárgyát képező anyagi juttatást nem jogtalan előnyként a nagykövet részére teljesítette.
Ebből következően pedig a Btk. 258/B. § (1) bekezdésébe foglalt törvényi tényállási elem, a külföldi hivatalos személy működésével kapcsolatban az előny nyújtása hiányzik. Emellett a juttatás feltétele nem kötelességszegés volt. Amikor a juttatás történt a nagykövet részéről semmilyen kötelességszegés vagy későbbi kötelességszegésre vonatkozó vállalás nem volt kimutatható; ekként pedig a Btk. 258/B. § (2) bekezdése szerinti tényállás sem valósult meg.
A Kúria elvi jelentőségű tévedésnek tekinti az ítélőtáblának azt a jogi álláspontját, mely szerint annak eldöntéséhez, hogy a nagykövet külföldi hivatalos személynek tekintendő-e, annak ismerete szükséges, hogy őt a küldő állam a belső joga szerint milyen feladatok ellátásával bízta meg. Ezért attól függetlenül, hogy a cselekményt a Btk. 258/B. §-a szempontjából nem látta tényállásszerűnek, szükségesnek tartotta a külföldi hivatalos személy fogalmának értelmezését.
A Bécsi Egyezmény értelmében a diplomáciai képviselet feladatköre – egyebek mellett – a küldő állam képviselete a fogadó államban. A képviselet vezetője az a személy, akit a küldő állam megbízott azzal, hogy e minőségben tevékenykedjék, míg a „diplomáciai személyzet tagjai” a képviselet személyzetének azon tagjai, akiknek diplomáciai rangjuk van [Egyezmény 1. Cikk d) pont, 3. Cikk 1. a) pont, 14. Cikk]. Az egyezmény biztosítja a diplomáciai képviselő személyének, magánlakásának stb. sérthetetlenségét, a fogadó állam részéről történő védelmét, ezen belül büntetőjogi védelemben részesítését is.
E védelem egyik nemzetközi jogi háttér normája a nemzetközileg védett személyek, köztük a diplomáciai képviselők ellen elkövetett bűncselekmények megelőzéséről és megbüntetéséről New Yorkban 1973. évi december 14. napján elfogadott Egyezmény kihirdetéséről szóló 1977. évi 22. tvr.
Eszerint „nemzetközileg védett” személy nemcsak az államfő, a kormányfő, a külügyminiszter, hanem az állam bármely képviselője is, ha a nemzetközi jog alapján különleges védelemre jogosult [1. Cikk 1/a), b) pont]. Az pedig nem kétséges, hogy a nemzetközi jog, konkrétan a Bécsi Egyezmény ezt a különleges védelmet a diplomáciai testület tagjai számára előírja.
Az ismertetett nemzetközi egyezményeknek megfelelően a fokozott büntetőjogi védelmet a hazai jog a Btk. 232. §-ában, a „Nemzetközileg védett személy elleni erőszak” törvényi tényállásában biztosítja. E törvényi tényállás (3) bekezdése kimondja: e § alkalmazásában nemzetközileg védett személy az a külföldi hivatalos személy, aki a rá vonatkozó nemzetközi szerződés alapján diplomáciai vagy nemzetközi jogon alapuló mentséget élvez.
Következésképpen mindazon személyek, akiknek a nemzetközi jog az egyezményekben előírt védelmet biztosítja, a hazai jog részét képező nemzetközi jog speciális szabályai alapján minősülnek külföldi hivatalos személynek.
Erre figyelemmel B. L. is mint a Közép-afrikai Köztársaság államának képviselője, és a diplomáciai jog által védelemben részesülő nagykövete, külföldi hivatalos személynek volt tekinthető, attól függetlenül, hogy őt a küldő állam a saját belső joga szerint milyen feladatok ellátásával bízta meg.
A külföldi hivatalos személynek az ítélőtábla által hivatkozott Btk. 137. § 3. pontjában definiált fogalma a Bécsi és a New York-i Egyezményben meghatározott személyi kört is átfogja.
Ehhez képest a nemzetközileg védett személyek nemcsak a sérelmükre elkövetett cselekmények szempontjából, hanem a nemzetközi közélet tisztaságát sértő bűncselekmények szempontjából is külföldi hivatalos személyek.
B. L. nagykövet a nemzetközi szerződések alapján külföldi hivatalos személy volt. A küldő állam képviseletében minden ráruházott állami feladatot Magyarország területén elláthatott. Ezen belül a beutazási engedélyek, az útlevél ügyintézés keretében olyan állami feladatokat látott el, amely körben őt a magyar jogszabályok és jogelvek szerint is a nemzetközi közélet tisztasága elleni bűncselekmény passzív alanyaként külföldi hivatalos személynek kell tekinteni.
A másodfokú bíróságnak azonban a vesztegetés vádja alóli felmentő rendelkezése a passzív alanyra vonatkozó hibás jogi okfejtése ellenére is érdemben helyes.
A felmentés jogcíme viszont szintén korrekciót igényel. Ahogy azt a Kúria már az előzőekben kifejtette, a Btk. 258/B. §-ának (1) és (2) bekezdésében meghatározott vesztegetés nemzetközi kapcsolatban bűntette más törvényi tényállási elem hiányában nem valósult meg. Erre tekintettel pedig a felmentés jogcíme nem a Be. 6. § (3) bekezdésének b) pontja, vagyis bizonyítottság hiánya, hanem helyesen a 6. § (3) bekezdésének a) pontjában írt bűncselekmény hiánya.
Egyetértett a Kúria az első-, és másodfokú bíróság jogi álláspontjával abban, hogy a vádlott a Btk. 274. § (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott közokirat-hamisítás bűntettét a diplomata útlevél felhasználásával megvalósította.
Az irányadó tényállás szerint a diplomáciai életben egyébként jártassággal nem rendelkező nagykövet annak ellenére, hogy a magyar külügyminisztérium elutasította a vádlott diplomáciai státuszának elismerésére irányuló kérelmét, a vádlottat (hasonlóan más követségi segítőkhöz) 2005. szeptember 23-án a nevére szóló diplomata útlevéllel látta el.
Ez a nagyköveti magatartás a Bécsi Egyezmény fényében nyilvánvalóan kötelességszegő, mivel annak értelmében a diplomáciai személyzet tagjául egyfelől csak diplomáciai ranggal rendelkező személy, másfelől a fogadó állam állampolgára csak a fogadó állam hozzájárulásával nevezhető ki. A vádlott esetében mindkét előfeltétel hiányzott, hiszen függetlenül attól, hogy a nagykövet őt tanácsadónak tekintette, az diplomáciai státuszt nem jelentett, és ilyen státuszt igazoló diplomata kártyát sem kapott a magyar külügyminisztériumtól.
A vádlott – amint arra az elsőfokú bíróság helyesen rámutatott – egyértelműen tisztában volt azzal, hogy nem diplomata, ilyen státusszal nem rendelkezik; a neki átadott útlevél tartalmilag hamis közokirat.
Tisztában voltak ezzel az ügyben kihallgatott tanúk is, akik szintén kaptak diplomata útlevelet, de azok valótlan tartalma miatt fel sem merült bennük, hogy azokat felhasználják; a nagykövet magatartását komolytalannak tartották.
A vádlott azonban annak kétségtelen tudatában, hogy diplomáciai képviselői jogállással nem rendelkezik, a diplomáciai útlevelet nemcsak a rendőri igazoltatása alkalmával használta fel, hanem annak birtokában minden egyéb, a diplomáciai státuszhoz kapcsolódó kiváltságot is megpróbált kihasználni. Állandó lakóhelyén, P.-n DT-s rendszámú gépkocsival közlekedett (megkülönböztető hangjelzést is használva), olyan névjegykártyákat készíttetett, amelyeken magát a Közép-afrikai Köztársaság horvátországi konzuljának nevezte; a p.-i tartózkodási helyén a konzulátusra utaló táblát is kihelyeztetett.
A házkutatás során saját kézírásával kifejezetten a Bécsi Egyezményre hivatkozva tiltakozott az ellen, hogy a rendőrség a „diplomáciai mentesség alá tartozó” helyiségeket átkutassa. Az ujjnyom vételét a diplomata mivoltára hivatkozva megtagadta.
Az eljárás ilyen adatai mellett nem lehet kétséges, hogy a vádlott a Bécsi Egyezményt ismerte, és a valótlan tartalmú diplomata útlevelet a diplomáciai státuszból fakadó előnyök legalizálása végett birtokolta, majd használta fel, amikor a rendőrségen felmutatta.
Az elkövetés fentebb vázolt körülményei a vádlott alanyi bűnösségének magasabb fokát, cselekményének a közbizalom elleni bűncselekmény kategórián belüli nagyobb tárgyi súlyát jelzik, amelyekkel a másodfokú bíróság által alkalmazott büntetés messze nem áll arányban.
Mindezek miatt a Kúria úgy ítélte meg, hogy a cselekmény jellege és tárgyi súlya a jelentősebb időmúlás ellenére sem teszi lehetővé az enyhítő rendelkezés alkalmazásával pénzbüntetés kiszabását.
Itt jegyzi meg a Kúria azt is, hogy az ítélőtábla a Btk. 2. §-ának az alkalmazásával határozatának indokolásában nem foglalkozott. A büntetés kiszabása körében a Btk. 87. § (2) bekezdésének e) pontját és a cselekmény elkövetése után hatályba lépett (2010. május 1-jétől hatályos) Btk. 38. § (3) bekezdését egyaránt felhívta. Az enyhítő § felhívásából és abból megítélhetően, hogy a pénzbüntetés egy napi tételének az összegét 500 forintban határozta meg a másodfokú elbíráláskor már hatályos Btk. 51. § (3) bekezdésében írt törvényi minimum, vagyis 2500 forint helyett, egyértelműen következik, hogy – helyesen – a cselekmény elkövetése idején hatályban lévő rendelkezéseket tekintette a vádlott számára kedvezőbbnek. Ehhez képest viszont a Btk. 38. § (3) bekezdésére történő utalása nyilvánvalóan téves volt.
Bár a cselekmény elkövetése és a harmadfokú elbírálás között eltelt időben a közokirat-hamisítás bűntettének a büntetési tétele, a három évig terjedő szabadságvesztés nem változott, azonban a szabadságvesztés kiszabása esetén irányadó középmérték [Btk. 83. § (2) bekezdés], valamint a pénzbüntetésre vonatkozó szabályok szigorodása miatt a Kúria is a cselekmény elkövetése idején hatályos anyagi jogi szabályokat tartotta enyhébbnek.
A fentebb már kifejtettek miatt a másodfokú bíróság ítéletét a Be. 398. § (2) bekezdésének alkalmazásával a büntetést kiszabó részében megváltoztatva a vádlottat 8 hónapi börtönbüntetésre ítélte, amelynek a végrehajtását – a vádlott büntetlen előéletére és kiskorú gyermekes családos állapotára figyelemmel – a Btk. 89. § (1) és (3) bekezdése alapján próbaidőre felfüggesztette.
A jelentős időmúlásra tekintettel a próbaidő tartamát a törvényi minimumban, két évben határozta meg.
A vádlott megfelelő keresettel, illetve vagyonnal rendelkezik, ezért őt a Btk. 64. § (1) bekezdésének b) pontja alapján a hatásosabb visszatartás érdekében pénzmellékbüntetésre is ítélte.
Annak meg nem fizetése esetére a 65. § szerint rendelkezett.
A másodfokú ítéletet egyebekben a Be. 371. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Kúria Bhar. I. 1.474/2011.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás