PÜ BH 2012/169
PÜ BH 2012/169
2012.07.01.
I. A tulajdonszerzési jogcímeknek a törvényben meghatározott zárt rendjéből következően a jogerős ítéletben ráépítési megállapodásként megnevezett atipikus szerződés alapján a felperes nem szerezhet – ingatlan-nyilvántartáson kívül – tulajdonjogot. Az ilyen tartalmú megállapodás nem minősül önálló tulajdonszerzési jogcímnek [Ptk. 97. § (2) bek., 100. § (1) bek., 137. § (1)–(3) bek.].
II. A felperes által megjelölttől eltérő jogcímen alapuló döntés nem járhat azzal az eredménnyel, hogy a bíróság többet ítél meg annál, mint amennyit a keresetében kért [Pp. 3. § (2) bek., 213. § (1) bek., 215. §].
A másodfokú bíróság az I. rendű alperes fellebbezése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és – kijavított – ítéletében megállapította, hogy a felperes ráépítési megállapodás címén megszerezte a b.-i társasházi üdülőingatlannak a 905/12/A/1. helyrajzi szám alatti külön lapon II/1. számon felvett „I. rendű alperesi 1/1 tulajdoni illetőség” 1/2 részt. Az általa irányadónak tekintett tényállás a következő:
A felperes és az I. rendű alperes féltestvérek. A felperes pernyertességének előmozdítása érdekében a perbe beavatkozott a felperes anyja; az apjuk a perben nem vett részt.
A b.-i – akkor beépítetlen – terület tulajdonjogát 1987-ben adásvétel jogcímén szerezte meg az I. rendű alperes és a jogvita eldöntésében közvetlenül nem érintett II-III. rendű alperesek. A telek megvásárlásakor a beavatkozó, valamint az I. rendű alperes apja házassági életközösségben éltek; a beavatkozó várandós volt a magzat felperessel. A felperes 1988. március 28-án, az I. rendű alperes 1972. december 16-án született.
Az adásvételt követően a felperes és az I. rendű alperes (S. testvérek), valamint a II. és III. rendű alperes nevére készült építési tervek és az 1990. május 17-én kelt építési engedély alapján ikernyaraló építését kezdték el. A telekvásárlás és az építkezés költségeihez szükséges keresettel az S. testvérek nem rendelkeztek. A költségeket a szülők biztosították úgy, hogy azt a gyermekeknek ajándékozták azért, hogy az ikernyaraló S. féle részén az I. rendű alperest és közös gyermeküket, a felperest egymás közt egyenlő arányban tulajdonossá tegyék. Miután az építkezést 1992-re befejezték, az építésügyi hatóság 1994-ben az ikernyaraló perben vitás részére a használatbavételi engedélyt a felperes és az I. rendű alperes nevére adta ki. A felperes a nyaralórészt 2008-ig zavartalanul használta a szüleivel. Az ingatlan tulajdoni helyzete 2009-ig változatlan volt. A felperes a perben többször módosított keresetében más – egymással látszólagos keresethalmazatot alkotó, a jelen felülvizsgálati eljárásban már döntést nem igénylő – kereseti kérelmei mellett annak megállapítását kérte, hogy az időközben társasházzá-alakítással létrejött 905/12/A/1. helyrajzi számú, 1/1 arányban az I. rendű alperes tulajdonában álló ingatlan felépítménye 1/2 tulajdoni hányadát ráépítés jogcímén, ingatlan-nyilvántartáson kívül megszerezte (másodlagos kereseti kérelem).
A másodfokú bíróság a fenti tényállás alapján tényként állapította meg, hogy a felperes által meg nem döntött törvényi vélelem alapján mind a telekvásárlás, mind az építkezés költségeihez a házasságban élő szülők azonos arányban járultak hozzá.
Az építési engedély, a beavatkozó nyilatkozata, a kihallgatott tanúk vallomása, az I. rendű alperes és az apja között 1992-ban megkötött ajándékozási szerződés, a felperes elsődleges kereseti kérelmének alapjául hivatkozott, hamisnak bizonyult tulajdoni lap másolata alapján megállapította továbbá, hogy a szülők szándéka az volt: a felépült ingatlan – értve ez alatt mind a telket, mind az általuk emelt építményt – kerüljön 1/2-1/2 arányban a gyermekeik tulajdonába. Ebből következő jogi álláspontja szerint az ún. jogosult ráépítést, illetőleg ennek folytán a föld és felépítménye tekintetében a tulajdonszerzés mikéntjét és arányát „a felek között kelt szerződés” rendezi. Az ún. jogosulatlan ráépítés eseteit szabályozó Ptk. 137-138. §-aival és a Ptk. 97. § (2) bekezdésében előírt alakisági követelményekkel összevetve a perbeli „ráépítési megállapodást” úgy ítélte meg, hogy az szóban vagy ráutaló magatartással is érvényesen létrejött. Mindezeket összefoglalva – utalással a Pp. 3. § (2) bekezdésére – kimondta, hogy a felperes tulajdoni igényének jogalapja nem ráépítés, hanem ráépítési megállapodás, és ennek megfelelően – ez utóbbi jogcímen – rendelte el a felperes tulajdonjogának – a 7. sorszámú végzésével kijavított tartalommal történő – bejegyzését az ingatlan-nyilvántartásba.
A jogerős ítélet ellen, annak hatályon kívül helyezése és a felperes keresetét elutasító elsőfokú ítélet helybenhagyása végett az I. rendű alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. A Pp. 3. § (2) bekezdésének, 213. § (1) bekezdésének és 215. §-ának megsértésére hivatkozással előadta, hogy a másodfokú bíróság a kereseti kérelmen túlterjeszkedve állapította meg a felperes tulajdonszerzését, mert a felperes keresetében (és fellebbezésében) csak és kizárólag az építmény tekintetében kérte tulajdonjoga megállapítását. További érvelése szerint okszerű következtetéssel a telek tekintetében a felperes nem lehet „ráépítő”, a „Ráépítési Megállapodás” nem lehet visszaható hatályú és nem vonható ki az ingatlanokra egyébként vonatkozó formakényszer (írásbeliség) alól.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A felperesnek a keresetlevelében a Pp. 121. § (1) bekezdés d) pontja értelmében a bíróság döntésére irányuló határozott kérelmet kell előterjesztenie. A Pp. 3. §-ának általános érvényű megfogalmazása szerint a bíróság a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz általában kötve van. E szabályból is következően rendelkezik úgy – ezzel a bíróság érdemi döntésének legfőbb korlátját megszabva – a Pp. 215. §-a, hogy a bíróság ítéleti döntése nem terjedhet túl a kereseti kérelmen.
A felperes kereseti kérelmeit tartalmazó beadványainak tartalmát összefüggésében vizsgálva egyértelműen arra lehet következtetni, hogy a felperes kizárólag az I. rendű alperessel közösen létesített felépítmény tulajdonjogáról kérte a bíróság döntését. Ezt a kereseti kérelmét utóbb – amint azt a felülvizsgálati eljárásban megtartott tárgyaláson is elismerte – nem változtatta meg. Ez azt jelenti, hogy ebben a nyilatkozatában koncentrálódott az a végleges – „az elsőfokú bíróság ítéletének a kereseti kérelme szerinti megváltoztatása” iránt előterjesztett – kérelme, amiről a fellebbezését elbíráló másodfokú bíróságnak döntenie kellett.
Az I. rendű alperes a felülvizsgálati kérelmében nem tette vitássá a másodfokú bíróságnak azt a jogát, hogy a felek közötti jogviszonyt minősítse és a felperes által megjelölt jogcímektől eltérően állapítsa meg, hogy a jogvitát milyen rendelkezések alapján kell elbírálni. Emellett is helytálló az a hivatkozása, hogy a másodfokú bíróság döntésével túlterjeszkedett a kereseti kérelmen, amikor nem csak a felépítmény vonatkozásában állapította meg a felperes tulajdonjogát. A kereseti jogcím – az alábbiak szerint értékelt – megváltoztatásával meghozott döntés ugyanis nem járhat azzal az eredménnyel, hogy a bíróság többet ítél meg annál, mint amennyit a fél a keresetében (viszontkeresetében vagy az ellenkérelmében) kér.
A másodfokú bíróság jogerős ítélete túlterjeszkedik a felperes végleges kereseti kérelmén. A társasházi külön lapon feltüntetett ingatlanra vonatkozó ítéleti rendelkezés nem értelmezhető úgy, hogy a bíróság csupán az S.-féle lakrész mint felépítmény tulajdonjogáról rendelkezett. A társasházra vonatkozó tulajdonjog ugyanis egyszerre tartalmazza a természetben elkülönült épületrész (itt nyaralórész) önálló, külön tulajdonát és a részben eszmei hányadrészek szerint megosztott egyéb ingatlanrészek (itt értelemszerűen a telek) közös tulajdonát. Amikor tehát a másodfokú bíróság a társasházi külön lapon felvett ingatlan tulajdonjogáról döntött, az ítélete – eltérő rendelkezés hiányában – szükségszerűen kiterjedt a telek tulajdonjogának újraosztására is.
Ez a másodfokú bíróság részéről olyan lényeges eljárási szabálysértés, ami az ügy elbírálására nyilvánvalóan kihatással volt, s miután nem állnak rendelkezésre azok az adatok, amelyek alapján a felülvizsgálati eljárásban a jogszabályoknak megfelelő új határozat meghozható lenne, a Kúria a jogerős – kijavított – ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Az új eljárásban a kereset fent meghatározott keretei között a következő szempontok alapján hozható jogszerű ítélet.
Az a perben a továbbiakban már vitássá nem tehető tény, hogy a perbeli társasházi üdülőingatlan telkének 1/2 része az I. rendű alperes tulajdona volt: az adásvétel jogcímén alapuló jogszerzés teljesedésbe ment, az I. rendű alperes tulajdonjoga az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre került.
Tekintve, hogy a felperes keresetében szintén tulajdonjog megállapítását kéri a perbeli üdülőingatlanban, a Kúria mindenekelőtt annak kiemelését tartja szükségesnek, hogy hatályos jogunk szerint ingatlan tulajdonjoga kétféle – feltételeit illetően egymástól alapvetően különböző – módon szerezhető meg. Egyrészről átruházással, ami feltételezi a jogügylet létrejötte mellett a tulajdonszerzés ingatlan-nyilvántartási bejegyzését. Másrészről olyan jogi tény alapján, amelyhez a jogszabály fűzi a tulajdonjog átszállását (ipso iure jogszerzés), és nem feltétele az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés.
Mindezek értelmében ingatlan tulajdonjogát ingatlan-nyilvántartáson kívül csak jogszabályban meghatározott jogcímeken – így például a Ptk. 137-138. §-aiban szabályozott – ráépítéssel lehet megszerezni. Az adott esetben azonban a ráépítést mint tulajdonszerzési jogcímet – eltérő indokolással ugyan, de végső soron egymással megegyezően – mindkét fokú bíróság kizárta. Az is tény, hogy az „aedificium solo cedit” elvétől eltérő osztott tulajdonjog a másodfokú bíróság által helyesen hivatkozott alaki követelmény – írásbeliség – hiányában a Ptk. 97. § (2) bekezdésére alapítottan nem jöhet létre.
A tulajdonszerzési jogcímeknek a törvényben meghatározott zárt rendjéből következően viszont a másodfokú bíróság által megállapított ráépítési megállapodásként megnevezett atipikus szerződés alapján a felperes nem szerezhetett – ingatlan-nyilvántartáson kívül – tulajdonjogot. Az ilyen tartalmú megállapodás nem minősül önálló tulajdonszerzési jogcímnek. A ráépítési megállapodás mint szerződés – amely egyébként valóban érvényesen létrejöhet akár ráutaló magatartással [Ptk. 216. § (1) bek.] is – a ráépítés szabályainak szubszidiárius jellege folytán arra ad alapot, hogy a felek a Ptk. 200. § (1) bekezdésében foglaltak szerint szabadon határozzanak arról, a ráépítő szerez-e, és ha igen, milyen arányban tulajdonjogot. A ráépítés jogkövetkezményeire vonatkozó megállapodásuk érvényes létrejöttének ténye azonban – a másodfokú bíróság által kifejtettektől eltérően – nem változtatja meg a tulajdonszerzés jogcímét (BH 2007/334.).
Mindamellett a ráépítési megállapodás a felperes dologi jogi igényét azért sem alapozhatja meg, mert a jogerős ítélet indokolása értelmében nem a felperes és az I. rendű alperes, hanem a szülők voltak azok, akik azzal a gyermekeik „...javára emelt építmény [...] az I. rendű alperes nevére írt telek megosztását [...] rendezték” .
A szülők perben állása nélkül folytatódó perben a megismételt eljárásban abból a meg nem döntött – a felülvizsgálati kérelemben sem vitatott – törvényi vélelemből kell kiindulni, hogy az I. rendű alperes tulajdonában álló telken történt építkezés költségeit a szülők biztosították. Ez azt jelenti, hogy „a telekingatlanon történt beruházások összegét” a szülők kivonták a közös vagyonukból és egyező akarattal a „gyermekeiknek ajándékozták”. A Ptk. 579. §-a szerinti ajándékozási szerződés az építési költségeket illetően érvényesen létrejöhetett írásbeliség nél-kül is. Ennélfogva megállapítható, hogy a felperes és az I. rendű alperes rendelkezett az építkezéshez szükséges az anyagi eszközökkel. A perben eddig megismert tényekből okszerűen adódik az a további következtetés is, hogy a szülőknek, mint e vagyon kezelőinek döntése alapján közösen nyaraló építésébe kezdtek azzal a határozott céllal, hogy az így felépülő nyaralóépület vagyoni hozzájárulásuk arányában, azaz egymás közötti viszonyukban fele-fele arányban közös tulajdonukba kerüljön. Ez tükröződik a kettejük javára kiadott építési, majd használatbavételi engedélyekben is.
A közös szerzés tényének jogi megítélését nem befolyásolja az a körülmény, hogy az építkezés ideje alatt – életkoránál fogva – a felperes végig cselekvőképtelen, míg az I. rendű alperes részben korlátozottan cselekvőképes volt, mert a perben vitássá nem tett módon valamennyi jognyilatkozatukat joghatályosan megtehették a szüleik mint törvényes képviselőik közreműködésével.
A közös építkezésben megnyilvánuló vagyonszerzésben a meg nem cáfolt peradatok szerint a telek kizárólagos tulajdonosa, az I. rendű alperes ugyanúgy közreműködött, mint a felperes. Emiatt, a más földjén való építkezés törvényi feltételének maradéktalan teljesülése hiányában, és az építkezők akaratelhatározásának ismeretében a felperes tulajdonszerzésének a Ptk.-ban szabályozott ráépítésre alapított jogcímét a Kúria is kizárja. Álláspontja szerint a felperes az eljárt bíróságok által megállapított történeti tényállás, valamint a fentiekben kiemelt jogi tények alapján, figyelembe véve az ügy valamennyi sajátosságát csak annak megállapításával nyerhet jogvédelmet, hogy a felperes és az I. rendű alperes a Ptk.-nak az 1977. évi IV. törvénnyel megállapított 578/G. § (2) bekezdése megfelelő alkalmazásával – közös háztartásban élők közös szerzése jogcímén – szerezték meg a keresettel érintett felépítmény 1/2-1/2 részének tulajdonjogát. Ez olyan, a törvényben meghatározott tulajdonszerzési jogcím, amely szerint a tulajdonjog megszerzése az építkezésük tényével „ipso iure” bekövetkezett és amelynek alapján a felperes a Ptk. 116. §-a alapján igényt tarthat arra, hogy az így megszerzett tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartás feltüntesse.
Elsődlegesen ezért arról kell rendelkezni, hogy a kijavított ítéletben szereplő ingatlan-nyilvántartási adatokkal megjelölt ingatlan felépítményi részének 1/2 tulajdoni hányadát szerezte meg a felperes. Egyidejűleg viszont arról is dönteni kell, hogy a felperest a társasházi külön lapon felvett ingatlanhoz tartozó – az alapító okiratban meghatározott – eszmei tulajdoni hányad arányos részén a Ptk. 155. §-a szerinti földhasználati jog megilleti. E jognak az ingatlan-nyilvánítási bejegyzése a bíróságok többségi gyakorlata szerint az Inytvr. 9. § (1) bekezdésének keretei között teljesíthető.
(Kúria Pfv. I. 21.324/2011.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás