• Tartalom

1692/2012. (XII. 29.) Korm. határozat

1692/2012. (XII. 29.) Korm. határozat

a Kormány által alapított közalapítványokkal és alapítványokkal kapcsolatos időszerű intézkedésekről szóló 1159/2010. (VII. 30.) Korm. határozat által előírt felülvizsgálati eljárás megállapításai alapján szükséges intézkedésekről szóló 1316/2010. (XII. 27.) Korm. határozat módosításáról és egyéb feladatokról1

2012.12.31.

1. A Kormány

a) felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. útján gondoskodjon a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány helyzetének a 3–4. pontban foglaltaknak megfelelő rendezéséről, és tegye meg az ehhez szükséges további intézkedéseket;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: azonnal

b) felhívja a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy a 3–4. pontban előírtakkal összhangban az érintett miniszterekkel együttműködve tegye meg a szükséges jogalkotási intézkedéseket.

Felelős: közigazgatási és igazságügyi miniszter az érintett miniszterek szükség szerinti bevonása mellett

Határidő: az 1. a) pont végrehajtását követően azonnal

2. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

3.2

4.3

1

A határozatot az 1046/2015. (II. 11.) Korm. határozat 2. pontja hatályon kívül helyezte 2015. február 12. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező határozat 3. pontját.

2

A 3. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

3

A 4. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére