PÜ BH 2012/171
PÜ BH 2012/171
2012.07.01.
A tartozásnak a kötelezett részéről való – az elévülés megszakadását eredményező – elismerése nem azonos a tartozáselismeréssel. A kölcsön visszafizetésének megkezdése a tartozás elismerésének minősül, mely az elévülést megszakítja [Ptk. 242. §, 327. §].
A felperes és házastársa, valamint az alperes és házastársa között az 1980-as évek közepétől kezdődően szoros baráti kapcsolat alakult ki. A felperes magyarországi, az alperes Japánban tett látogatásai során a felek egymásnál laktak. A felek angol nyelven tartották a kapcsolatot. A felperes az alperes részére – 1997. szeptember 30. napjában kikötött visszafizetési határidővel – 1 505 000 japán YEN kölcsönt adott. A kölcsönt az alperes yacht vásárlásra kérte. A felek kamatot nem kötöttek ki. Az alperes 1996. év október 20. napján igazolást adott (angol nyelven) a kölcsönről. Ebben az átvett kölcsön összegét és a visszafizetési határidőt is elismerte.
Az alperes határidőben nem fizette vissza a kölcsönt. 1998. év őszén az alperes arról tájékoztatta a felperest, hogy a kölcsön összegét bankba tette, azt japán YEN-ben fogja visszafizetni és ha a felperes hozzájárul 1999. évben fekteti az összeget a yacht üzletébe. Ez esetben 5% kamat fizetését ígérte. A felperes tudomásul vette, hogy az alperes a kölcsönt határidőre nem fizette vissza, kamatot nem igényelt.
A felperes azt tervezte, hogy Magyarországra költözik.
Ennek megvalósítása céljából az alperessel szóban megállapodott arról, hogy ingatlant vásárolnak a Balaton mellett, majd arra ikerházat építenek akként, hogy felek a költségek felét viselik. Ezen közös terv alapján az alperes a felperes pénzeszközeiből a saját nevére ingatlanokat vásárolt, terveket készíttetett és engedélyeket szerzett be. 2001. évig a felperes az ikerház létesítésére 15 000 000 forintot meghaladó összeget költött. Az alperes ebben az évben további pénzt kért a felperestől a költségekre. Az alperes – a felperesnek és házastársának írt, közös ismerősüknek is megküldött – levelében tájékoztatta a felperest arról, hogy az építkezés a tervezettől körülbelül 20 000 000 forinttal többe fog kerülni. Kifejtette, hogy nincs készpénze a költségek előlegezéséhez, ezért a teljes további építkezési költséget a felperesnek kellene megelőlegeznie. Az alperes tájékoztatása szerint a felépült ház értéke 150 000 000 forint lesz, amelyből 75 000 000 forintot a felperes készpénzzel finanszíroz, a további 75 000 000 forint pedig az alperes „intellektuális befektetésének” lesz az eredménye.
A felperes bejelentette, hogy a továbbiakban: nem kíván részt venni a közös ingatlan felépítésében. A felek a 2001. december 2-án kelt okiratban az építkezéssel összefüggésben elszámoltak. Az építkezés – beleértve a telekvásárlásokat – költségeit 15 472 000 forintban jelölték meg. A költségek megosztása körében az alperes arra vállalt kötelezettséget, hogy 2004. december 31-i határidővel megfizet a felperesnek 14 672 000 forintot. Az ingatlanok, a kiadott engedélyek, a beruházások eredményei az alperes tulajdonában, használatában maradtak.
A megállapodást követően az alperes 2002. július 12-én 1 000 000, 2002. augusztus 7-én 1 000 000, 2002. augusztus 30-án 1 000 000, 2003. augusztus 29-én 1 000 000, 2004. március 23-án 2 000 000, 2004. szeptember 1-jén 3 000 000 vagyis mindösszesen 9 000 000 forintot fizetett meg a felperesnek. Az alperes további fizetést nem teljesített, tartozását utóbb vitatni kezdte. A felperes és az alperes – eredménytelenül – egyeztetést kíséreltek meg a vitás kérdések körében, a baráti kapcsolat is megromlott közöttük.
A felperes végső formában fenntartott keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 9 829 609 forint, valamint ezen összeg késedelmi kamatai megfizetésére. Hivatkozása szerint az alperes ezen összeggel azért tartozik, mert csak részben teljesítette a megbízási szerződés megszűnéséből és a kölcsön visszafizetéséből eredő fizetési kötelezettségét az időközi 9 000 000 forint megfizetésével.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Elismerte, hogy a hajóvásárlással összefüggésben kölcsönszerződést kötöttek a felek, azonban azt az alperes a 9 000 000 forint megfizetésével teljes egészében megfizette. A kölcsön kamatmentes volt. A követelés egyebekben elévült. A balatoni építkezéssel összefüggésben kifejtette, hogy a felek között atipikus építőközösségi jellegű szerződés jött létre, mely jogviszonyból a felperes szerződésszegő módon „kiszállt”. A 2001 decemberében kelt megállapodás aláírását elismerte, hivatkozása szerint azonban az nem tekinthető elszámolásnak, hiszen azt pusztán a felek közti jó baráti viszonyra való tekintettel írta alá. Az elszámolás eltúlzott összegű, továbbá felesleges és számára hasznot nem hajtó tételeket is tartalmaz. Az alperes beszámítási kifogást is előterjesztett 5 372 000 forint erejéig, hivatkozása szerint a felperes egyoldalúan szüntette meg a megállapodást, így a Ptk. 318. és 339. §-ai alapján a felperes tartozása a beszámítás erejéig fennáll.
Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperes részére 8 843 786 forintot és ezen összeg 2005. január 1. napjától a járó kamatát, ezt meghaladóan a kereseti kérelmet elutasította.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezéseit helybenhagyta. Indokolásában kiemelte, hogy a felek a kölcsönszerződést meghaladóan atipikus szerződést kötöttek, melynek lehetősége a felek szerződési szabadsága folytán fennállt. Megállapította, hogy ez a szerződés sem építőközösségi, sem megbízási szerződésnek nem minősül és az nem tekinthető polgári jogi társasági megállapodásnak sem.
A jogerős ítélettel szemben az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben kérte annak hatályon kívül helyezésével az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatását és a kereset elutasítását, másodlagosan új eljárás elrendelését indítványozta.
A kérelem indokolásában az alperes – egyebek között – előadta: a kölcsönkövetelés elévült.
A Kúria felülvizsgálati kérelmet nem találta megalapozottnak, s ezért a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
A jogerős ítélet helyesen állapította meg azt, hogy a felperes által az alperesnek (YEN-ben) nyújtott kölcsönszerződéssel összefüggésben a felperes kölcsön visszafizetése iránti igénye nem évült el. Az alperes az 1996. év október hó 20. napján kiadott igazolásában elismerte, hogy a kölcsön visszafizetési határideje 1997. év szeptember 30. napja. Ezt követően, 2002. július 12-én az alperes a felperesnek 1 000 000 forintot teljesített, mely a kölcsön visszafizetésére számolandó el. A Ptk. 327. § (1) bekezdése szerint – többek között – megszakítja az elévülést a tartozásnak a kötelezett részéről való elismerése. A kötelezett részéről történt elismerés nem azonosítható a Ptk. 242. § szerinti tartozáselismeréssel, hiszen történhet szóban, vagy rá-utaló magatartással is. A teljesítés (kölcsön visszafizetése) megkezdése a követelés Ptk. 327. § (1) bekezdés szerinti elismerését jelenti, következésképpen az 1997. szeptember 30-án esedékes kölcsön 2002. július 12-i – részbeni – visszafizetése az elévülést megszakította, így a felek kölcsönszerződésével összefüggésben a felperes igényének elévülése nem állapítható meg.
Az alperes hivatkozása szerint devizahatósági engedély hiányában a felek japán YEN-ben megkötött kölcsönszerződése semmis. Ezen hivatkozás sem foghat helyt,hiszen egységes az ítélkezési gyakorlat, hogy amennyiben az érvénytelenség oka utóbb, a szerződés megkötését követően megszűnik, (jogszabályváltozás folytán devizahatósági engedély már nem szükséges az ügylethez) a szerződés érvénytelenségének következményei nem vonhatóak le. Kiemeli a Kúria, hogy a kölcsönszerződés esetleges semmisségének megállapítása sem eredményezné azt, hogy az alperest ne terhelné a felperes részére fizetési kötelezettség, hiszen a szerződés semmissége esetén az eredeti állapot helyreállításának van helye, melynek alapján a deviza kölcsönt forintban kellene visszafizetni, szerződéskori forint-árfolyamon, kamattal növelten.
Az alperes 1998. évben kelt nyilatkozatában kötelezettséget vállalt arra, hogy a felperes által folyósított kölcsönt YEN-ben fizeti vissza. Ezért maradéktalanul helytálló volt azon ítéleti döntés is, amely a visszafizetéskori forintárfolyamot vette alapul a kölcsön (forint) összegszerűségének meghatározása során.
Kiemeli a Kúria, hogy az alperes személyes előadása során akként nyilatkozott, hogy a felek között baráti kölcsön jött létre 1 505 000 japán YEN összegben, mely kölcsönt forintban vissza is fizetett.
Fentiek alapján a kölcsönszerződéssel összefüggésben a jogerős ítélet a felek nyilatkozatát az egyéb bizonyítékokkal okszerűen vetette össze és helytálló azon következtetése, amely szerint a felperes kölcsön visszafizetésével összefüggő igénye nem évült el.
A balatoni ingatlan létrehozatalára nézve a felek között kétségtelenül atipikus szerződés jött létre, melynek során a felek abban a kérdésben nem állapodtak meg, hogy utóbb ténylegesen az ingatlan kinek a tulajdonába kerül. Kétségtelen tényként az állapítható meg, hogy az építkezés megkezdődött az alperes – saját nevére – a felperes pénzeszközeiből a telkeket megvásárolta, az ingatlanok építésének előkészítését megkezdte, felügyelte, koordinálta. Az eljárás adataiból kétségtelen tényként az is megállapítható, hogy az ingatlan létrehozatalára irányuló atipikus jogviszonyt a felek felszámolták. Az iratokhoz teljes terjedelmében csatolt levelében az alperes akként fogalmazott, hogy amennyiben a felperes nem kíván a továbbiakban részt venni a közös házépítésben, úgy azt egyedül megvalósítja és ebben az esetben minden tartozását (kb. 20 000 000 forintot) megfizet a felperesnek. Ezt követően kötötték meg a felek a 2001. év december 2-án kelt, az építkezéssel összefüggő, elszámolást is magában foglaló megállapodást, amelyben az alperes a felperes részére kötelezettséget vállalt arra, hogy megfizet 14 672 000 forintot 2004. december hó 31. napjáig. Ezen okiratok tartalmával teljesen egybehangzó nyilatkozatot tett az alperes az 53. sorszámú jegyzőkönyv 5. oldalán rögzítettek szerint, amelyben előadta azt, hogy „a projektet azt lezártuk (2001. december 2-án) ezután már csak időnként lejött a felperes S.-ra és pénzt adtam át neki.” Fentiekből kizárólag az a következtetés vonható le, hogy a felek atipikus szerződéses jogviszonyukat megszüntették és elszámolás mellett lezárták.
Az alperes beszámítási kifogással kapcsolatos felülvizsgálati érvelése sem alapos. A közösen létrehozott értékek az alperesnél maradtak. Ha az ingatlanokat (legalább részben) a felperes szerzi meg, úgy kerülhetett volna sor esetlegesen beszámításra. Valamennyi beruházás eredménye azonban a kizárólag az alperest gazdagította, így a beszámítás körében nem volt további bizonyításnak és ezzel összefüggő tájékoztatásnak sem helye.
(Kúria Pfv. VI. 21.127/2011.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás