• Tartalom
Oldalmenü

177/2012. (VII. 26.) Korm. rendelet

a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatalról1

2016.04.08.

A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, valamint
a 2–7. § tekintetében a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló 2010. évi CXXVI. törvény 21. § b)–d) pontjában,
a 3–4. § tekintetében a pártfogó felügyelői szolgálat kijelölése tárgyában a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. törvényerejű rendelet 126/A. §-ában,
a 3. § és az 5. § tekintetében a jogi segítségnyújtó szolgálat kijelölése tárgyában a jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény 74. §-ában,
az 3. § és a 6. § tekintetében az áldozatsegítő szolgálat, ezen belül a támogató hatóság és a döntő hatóság kijelölése tárgyában a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló 2005. évi CXXXV. törvény 46. § (3) bekezdésében,
a 3. § és a 7. § tekintetében a kárpótlási hatóság kijelölése tárgyában az életüktől és a szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényben meghatározott határidők ismételt megnyitásáról és a kárpótlás lezárásáról szóló 2006. évi XLVII. törvény 5. §-ában,
a 10. § (1) bekezdése
tekintetében a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 259. § (1) bekezdés 16. pontjában
a 10. § (2) bekezdése tekintetében a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló 2010. évi CXXVI. törvény 21. § e) pontjában,
kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a következőket rendeli el:

1. A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal jogállása

1. §2 A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter irányítása alá tartozó, központi hivatalként működő központi költségvetési szerv.

1/A. §3

2. A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal vezetői

2. § (1) A Hivatalt elnök vezeti.

(2) A Hivatal elnökhelyetteseit és igazgatóit az elnök javaslatára a miniszter nevezi ki és menti fel. Az elnökhelyettesek és az igazgatók felett – a kinevezés, a felmentés, az illetmény megállapítása kivételével – a munkáltatói jogköröket az elnök gyakorolja.

(3) Az igazgató minisztériumi főosztályvezetői besorolású és illetményű kormánytisztviselő.

3.4

3–7. §

4. A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal támogatáskezelői- és közvetítői feladatai

8. § A Hivatal ellátja a miniszter által megjelölt, vagy jogszabály alapján kijelölt fejezeti kezelésű előirányzatok, programok pályázati és más úton történő felhasználásának előkészítésével, lebonyolításával és ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat, amelynek keretében

a) közreműködik a miniszter által megjelölt hazai források felhasználásában,

b) közreműködik a megvalósuló programokkal összefüggő értékelési és ellenőrzési feladatok elvégzésében,

c) közreműködik az egyes fejezetet irányító szervvel, valamint egyéb szervezetekkel kötött megállapodásban foglaltak alapján fejezeti kezelésű előirányzataikból, valamint egyéb forrásból meghirdetett normatívák, pályázatok, ösztöndíjak és egyéb támogatások lebonyolításában,

d)5 közreműködik az európai uniós forrásból támogatott fejlesztések tervezésében, előkészítésében, megvalósításában, elszámolásában és a fejlesztések lezárásában, különös tekintettel a közigazgatás fejlesztésével összefüggő Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program 2014–2020 projektjeinek megvalósítására.

4/A.6

8/A. §

4/B.7

8/B. §8

5.9

9. § (1)10

(2)11

6. 12 A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal egyéb feladatai

10. §13 A Hivatal

a) módszertani és tudásközpontként önálló elemzési, hatásvizsgálati, módszertan-fejlesztési tevékenységeket lát el,

b)–f)14

g)–h)15

7. Záró rendelkezések

11. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) Az 1–10. §, valamint a 12. § 2012. augusztus 16-án lép hatályba.

12. §16

8. Átmeneti rendelkezések

13. § (1) A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata, az ECOSTAT Kormányzati Hatásvizsgálati Központ, valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Vagyonkezelő Központ 2012. augusztus 15. napjával a Wekerle Sándor Alapkezelővel, mint általános jogutóddal történő egyesítés (beolvadás) révén megszűnik.

(2) A Wekerle Sándor Alapkezelő elnevezése 2012. augusztus 16. napjával Közigazgatási és Igazságügyi Hivatalra változik.

(3) A beolvadást és névváltozást követően a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal, mint általános és egyetemes jogutód látja el a beolvadó költségvetési szervek közfeladatait.

(4) A (2)–(3) bekezdés alkalmazásában az átvett feladat ellátáshoz kapcsolódóan a feladatot ellátó foglalkoztatottak tekintetében a munkáltatói jogok gyakorlója és a kötelezettségek teljesítője a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal elnöke. Az átvett feladathoz kapcsolódó jogviszonyok alatt minden jog és kötelezettség, valamint az átvett feladathoz tartozó létszám, és ahhoz tartozó ingó és ingatlan vagyon is értendő.

(5) A jogutódlással kapcsolatos feladatok rendezéséről, valamint az ehhez kapcsolódó vagyon-, létszám- és forrásátcsoportosításról, hazai és európai uniós pályázatok, projektek egyéb kötelezettségvállalások tekintetében feladat átadás-átvételi megállapodást kell készíteni legkésőbb 2012. augusztus 15. napjáig.

(6) A Wekerle Sándor Alapkezelő, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata, az ECOSTAT Kormányzati Hatásvizsgálati Központ, valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Vagyonkezelő Központ

a) az e rendelet hatálybalépésének napjától 2012. augusztus 15. napjáig – európai uniós forrásból megvalósuló beruházások kivételével – beruházást, felújítást érintően új kötelezettséget a miniszter engedélye nélkül nem vállalhat,

b) foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt nem létesíthet.

14. § (1) A Wekerle Sándor Alapkezelő emberi erőforrások miniszterének hatáskörét érintő feladatai külön megállapodással és alapító okirat módosítással átkerülnek a Nemzeti Közigazgatási Intézethez.

(2) A Nemzeti Közigazgatási Intézet feladatai – az (1) bekezdésben átvett feladatait kivéve – külön megállapodással és alapító okirat módosítással átkerülnek a Wekerle Sándor Alapkezelőhöz.

(3) A (2) bekezdés alapján a Wekerle Sándor Alapkezelő által átvett közigazgatási vizsgák szervezéséhez kapcsolódó vizsgaszervezési feladatokat 2012. augusztus 16. napjától a Nemzeti Közszolgálati Egyetem veszi át. A feladat ellátásához kapcsolódó foglalkoztatottak tekintetében a munkáltatói jogok gyakorlója és a kötelezettségek teljesítője a Nemzeti Közszolgálati Egyetem vezetője.

(4)17 Az (1)–(3) bekezdésben meghatározott feladatok rendezéséről, a feladatmegosztásból eredő pénzügyi és dologi infrastruktúráról, ideértve az átvett feladatokhoz tartozó engedélyezett létszám és ingó vagyon, valamint a Wekerle Sándor Alapkezelőt külön megállapodás, jogszabály vagy közjogi szervezetszabályozó eszköz által megillető személyiségi és vagyoni értékű jogokat is, valamint a forrásátcsoportosításról a hazai és európai uniós pályázatok, projektek egyéb kötelezettségvállalások tekintetében előzetesen feladat átadás-átvételi megállapodást kell készíteni úgy, hogy az a közfeladat ellátását nem veszélyeztetheti. A feladat- és létszámarányos átadás-átvételi megállapodást a közigazgatási és igazságügyi miniszternek, illetve az emberi erőforrások miniszterének legkésőbb 2012. augusztus 1. napjáig kell megkötni.

15. § (1) A Nemzeti Közigazgatási Intézetet 2012. augusztus 16. napjától kezdve az emberi erőforrások minisztere irányítja.

(2) A Nemzeti Közigazgatási Intézet neve 2012. augusztus 16. napjától Emberi Erőforrás Támogatáskezelő névre változik.

(3) A Nemzeti Közigazgatási Intézet

a) az e rendelet hatálybalépésének napjától 2012. augusztus 15. napjáig – európai uniós forrásból megvalósuló beruházások kivételével – beruházást, felújítást érintően új kötelezettséget a miniszter engedélye nélkül nem vállalhat,

b) foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt nem létesíthet.

16. §18

17. §19 (1) A Nemzeti Államigazgatási Központ 2013. február 28. napjával a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatallal, mint általános jogutóddal történő egyesítés (beolvadás) révén megszűnik.

(2) A beolvadást követően a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal, mint általános és egyetemes jogutód látja el a beolvadó költségvetési szerv közfeladatait.

18. §20 A központi közigazgatás integrált üdültetési rendszerével összefüggő feladatok központi költségvetési szerv által történő átvételéről szóló 134/2014. (IV. 18.) Korm. rendelettel a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatalhoz került, a Humán-Mini Művész utca Óvoda és Bölcsődével, valamint tagintézménye, a Humán-Mini Pikler Emmi Bölcsődével kapcsolatos fenntartói joggal összefüggő feladatokat 2015. február 1. napjától az OMSZI Intézményfenntartó Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 1089 Budapest, Elnök utca 1., cégjegyzékszáma: 01-09-921266) látja el.

1

A rendeletet a 251/2016. (VIII. 24.) Korm. rendelet 16. §-a hatályon kívül helyezte 2016. szeptember 1. napjával.

2

Az 1. § a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 677. §-ával megállapított szöveg.

3

Az 1/A. §-t a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 678. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 233/2014. (IX. 18.) Korm. rendelet 12. §-a.

4

A 3. alcímet (3–7. §) a 233/2014. (IX. 18.) Korm. rendelet 12. §-a hatályon kívül helyezte.

5

A 8. § d) pontja a 77/2016. (IV. 6.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

6

A 4/A. alcímet (8/A. §) a 305/2012. (X. 29.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 681. §-a.

7

A 4/B. alcímet (8/B. §) az 56/2013. (II. 27.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 219/2014. (VIII. 28.) Korm. rendelet 3. §-a.

8

[A 8/B. § (2) bekezdés c) pontjának a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 680. §-ával elrendelt módosítása, amely szerint az „államháztartásról szóló törvényben és annak végrehajtásáról szóló kormányrendeletben előírt költségvetés –, időközi mérlegjelentés készítési és zárszámadási, továbbá az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségéről szóló kormányrendeletben előírt beszámolási tevékenységét” szövegrész helyébe a „költségvetési jelentés-, időközi mérlegjelentés készítési, zárszámadási és az éves költségvetési beszámolási tevékenységet” szöveg lép, nem vezethető át.]

9

Az 5. alcím (9. §) az 56/2013. (II. 27.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Az 5. alcím címét a 219/2014. (VIII. 28.) Korm. rendelet 3. §-a hatályon kívül helyezte.

10

A 9. § (1) bekezdését a 194/2014. (VII. 31.) Korm. rendelet 9. §-a hatályon kívül helyezte.

11

A 9. § (2) bekezdését a 219/2014. (VIII. 28.) Korm. rendelet 3. §-a hatályon kívül helyezte.

12

A 6. alcím (10. §) az 56/2013. (II. 27.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

13

A 10. § az 515/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 33. §-ával megállapított szöveg.

14

A 10. § b)–f) pontját a 219/2014. (VIII. 28.) Korm. rendelet 3. §-a hatályon kívül helyezte.

15

A 10. § g)–h) pontját a 233/2014. (IX. 18.) Korm. rendelet 12. §-a hatályon kívül helyezte.

16

A 12. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

17

A 14. § (4) bekezdése a 68/2014. (III. 13.) Korm. rendelet 7. §-a szerint módosított szöveg.

20

A 18. §-t a 10/2015. (I. 30.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

_