KÜ BH 2012/183
KÜ BH 2012/183
2012.07.01.
Szakértői bizonyítás az ingatlanok térképi ábrázolását és területi adatait kijavító földhivatali döntésekkel szembeni közigazgatási perben [1996. évi LXXVI. tv. 11. §, 13. §, 16/1997. FM r. 23. §, 26. §, 1952. évi III. tv. 180. §].
A T. 1780/A/2 hrsz.-ú belterületi ingatlan a IV. és V. rendű felperesek közös tulajdonában, az 1782 hrsz.-ú belterületi ingatlan az I-III. rendű felperesek közös tulajdonában, míg az 1781 hrsz.-ú ingatlan az alperesi beavatkozók közös tulajdonában áll.
Az ingatlanokkal közvetlenül szomszédos – a perben nem álló – tulajdonosok tulajdonát képező 1783 hrsz.-ú belterületi ingatlan.
Az ingatlanok térképi határvonalát a 2007. március 22-én forgalomba került digitális alaptérkép állapította meg.
A forgalomba adást követően, 2008-ban kitűzési munkák során az 1782 hrsz.-ú ingatlan kapcsán eltérést észleltek, melynek következtében földhivatali intézkedéssel visszaállították a digitális térkép közreadását megelőzően használatban volt, 1979-es térkép szerinti állapotot.
A IV. rendű felperes felszólalását követően az első fokon illetékes földhivatal vizsgálatot indított, majd 2008. július 31-én és szeptember 8-án helyszíni szemlét tartott.
Az ezt követően meghozott – 2008. október 3-án kelt határozatában 8 ingatlant érintően a térképi ábrázolás és területi adat javítását rendelte el, mely ingatlanokból három a jelen perben érintett, míg öt a perben nem érintett ingatlan.
Az intézkedéssel szemben a felperesek terjesztettek elő fellebbezést, kérve a korábbi – a térkép szerkesztése során felhasznált, és megítélésük szerint hibás – vázrajzok egy részének érvénytelenítését, az 1979-es térképi állapot visszaállítását, valamint hangsúlyozták, hogy az 1781 hrsz.-ú beavatkozói és 1782 hrsz.-ú I-III. rendű felperesi ingatlanok közötti támfal nem a beavatkozói ingatlanon, hanem a felperesi ingatlanon áll.
A fellebbezések elbírálása folytán eljárt alperes 2008. december 9-én kelt határozatával – a fellebbezés elutasítása mellett – az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A határozata alapjául felhasznált, a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 1996. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Fttv.) 11. § (7) bekezdése, valamint 13. § (5) bekezdése, továbbá a törvény végrehajtása tárgyában kiadott 16/1997. (III. 5.) FM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 23. § (1) bekezdése, valamint 26. § (3) bekezdése alapján megállapította, hogy az elsőfokú határozat jogszerű volt.
Rögzítette, hogy az 1783 hrsz.-ú ingatlan határvonalát az 1978-as felmérések alapján készült – és 1979-ben közreadott – térkép hibásan ábrázolta. Az 1781 hrsz.-ú ingatlan határvonalának ábrázolása a helyszínen nem volt azonosítható.
Rögzítette azt is, hogy a térképi ábrázolás és az Országos Koordináta Rendszer szerinti adatok, illetve koordináták nem esnek egybe, azonban ennek az eltérésnek a mértéke jelentős, kivizsgálása beláthatatlan mennyiségű hatósági eljárást eredményezne, érintené a fennálló természetbeni birtoklási viszonyokat. A koordináta-rendszertől való eltérés megszüntetése esetén is az 1781 hrsz.-ú alperesi beavatkozói ingatlanra esne a kérdéses támfal.
Rámutatott, hogy a vitatott támfal ugyan az 1782 hrsz.-on belül került ábrázolásra a T. Bt. felmérési vázrajzán, azonban megállapította, hogy ez hibás volt.
Az elsőfokú hatóság által elrendelt térképi ábrázolás és területi adatbeli hiba kiigazítása az érvényben lévő, forgalomba adott térképre vonatkozott, és a jogszabályi rendelkezések alapján csak arra vonatkozhatott, tehát a javítás alapja a 2007-ben közreadott térkép volt.
Rámutatott arra is, hogy a felmérési vázrajzokat a földhivatal csak formailag ellenőrzi, továbbá azt is rögzítette, hogy a jelenlegi természetbeni határvonalak az ingatlanok eredeti – 1963-ban történt – felosztása során megállapított határvonalakkal egyeznek.
Az alperesi határozattal szemben a felperesek terjesztettek elő keresetet, melyben elsődlegesen annak megváltoztatását, másodlagosan hatályon kívül helyezését és új eljárásra utasítást kértek.
Rámutattak, hogy az alperesi határozat – a Vhr. és az Fttv. szabályainak megsértésén túl – ellentétes még a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) több rendelkezésével, az ingatlan-nyilvántartási térképen ábrázolt határvonal természetbeni helyének meghatározása, és a határvonallal kapcsolatos sérelmek orvoslása tárgyában kiadott Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának PK 265. számú kollégiumi állásfoglalásában foglaltakkal, továbbá a Földmérési Szabályzat rendelkezéseivel.
Hivatkoztak arra, hogy az ellenőrzés nélkül a földhivatal által a térképre bedolgozott vázrajzok vezettek a jelenlegi hibákhoz, ráadásul a földhivatali határozatokkal elrendelt nyolc ingatlant érintő kijavítás újabb kijavítást indukál, mert a természetbeni állapottal az nem egyezik.
Az alperesi beavatkozói és az I-III. rendű felperesi ingatlanok közötti – egyébként építési engedély nélkül emelt – támfalat a hibás vázrajzok az 1781 hrsz.-ú beavatkozói ingatlanon ábrázolják, holott az a valóságban az 1782 hrsz.-ú felperesi ingatlanon áll, és ellentétben egyes elkészült vázrajzokkal nem egy, hanem két támfal létesült.
A Szabályzat megsértése kapcsán hivatkoztak arra, hogy annak kötelező alkalmazását jogszabály rendeli el. Előadták, hogy a kérdéses támfal kapcsán jogvita, és azzal összefüggésben építéshatósági eljárás van folyamatban; a PK 265 számú állásfoglalás szerint nem lett volna lehetséges az Fttv. 11. § (7) bekezdésére alapított hiba javítása, a térképi határvonal megváltoztatása.
Az 1979-es állapotra történő javítás helytelen adatokra épült, a korábbi vázrajzokon egyes jelentős adatokat elírtak.
Nem a természetbeni állapothoz igazodott a javítás többek közt az 1780 és 1783 hrsz.-ú ingatlanok határvonalát illetően, valamint az 1781, 1782 és 1783 hrsz.-ú ingatlanok közös határpontját is rosszul határozta meg a térképi kiigazítás alapjául szolgáló két vázrajz.
Arra is rámutattak, hogy a térképészeti és területszámítási hiba kijavítása azon az alapon nem mellőzhető, hogy az nagy számú ingatlant, jelentős területet érintene.
A megyei bíróság 2010. július 7-én meghozott jogerős ítéletével a keresetet elutasította.
Ítéletének indokolásában rámutatott arra, hogy L. J. személyében szakértőt rendelt ki, aki az 1929-es kataszteri térképektől kezdve feldolgozta az adatokat, és tömbösen kimutatható eltérések keletkezését mutatta ki az 1978-79-es felmérések kapcsán, melynek hatására dél-keleti irányban az ingatlanok ábrázolása elcsúszott.
Ennek az elcsúszásnak a szakértő tételes magyarázatát adta. A szakértő a földhivatali határozattal azonos területi adatokra jutott; megállapította, hogy a kérdéses támfalak – mind a korábbi, mind a később épült – az 1781 hrsz.-ú alperesi beavatkozói ingatlanon állnak.
A szakértő a felperesi észrevételek nyomán nyilatkozott, szakvéleményét szóban is fenntartotta.
A földhivatali kijavítást helyesnek ítélte meg, mert megítélése szerint az a természetbeni állapottal egyezett.
A felperesek további vázrajzokat csatoltak, mellyel igyekeztek cáfolni azt, hogy a kijavítás jogszerű volt, hogy a térképi és a természetbeni ábrázolás egybeesik, és
hogy a támfal az alperesi beavatkozói telken állna.
Az eljárt megyei bíróság a 2009. május 23-án készült szakvélemény, az azzal összefüggő, 2009. október 15-én előterjesztett írásbeli nyilatkozat, továbbá a szakértő 2009. november 18-i tárgyaláson tett szóbeli nyilatkozata alapján megállapította, hogy a kijavítás az 1963-as eredeti telekfelosztás alapján készült, megbízható vázrajz és ellenőrizhető mérték alapján.
A felperesi értékek az általuk kiinduló pontul vett eltérő alapadatokból és kiindulási alapból adódnak.
A bíróság is rámutatott, hogy a négy kérdéses ingatlan Országos Koordináta Rendszer szerinti ábrázolása – miközben minden más ingatlan az ettől részben eltérő helybeli kiindulópont szerint kerül ábrázolásra – nem lehetséges, ilyen jellegű hiba kijavítására csak az egész terület térképének újraszerkesztése, újratérképezés útján lenne lehetséges.
A bíróság szerint a szakértő szakvéleményét a tárgyaláson fenntartotta, a bíróság által feltett kérdéseket megválaszolta, a szakvélemény a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 182. §-a rendelkezéseinek megfelel, a bíróság azt – kiegészítésekkel – ítélkezése alapjául elfogadta.
Utalt arra is, hogy az 1781 és 1782 hrsz.-ú ingatlanok közötti határvonallal összefüggő – a korábbi tulajdonosok között létrejött – szóbeli megállapodást nem követte írásbeli megállapodás, nem készült vázrajz, és azt a földhivatalhoz nem nyújtották be.
Az eljárás tárgya az Fttv. 11. § (7) bekezdése szerinti kijavítás volt, mellyel összefüggésben a Vhr. 26. § (3) bekezdése és 23. § (1) bekezdése egymásra épülő szabályozást biztosított.
A kérdéses földművelési szabályzat 2002. március 18-ától már nem tekintendő jogszabálynak, annak kötelező ereje nincs.
A kérdéses – felperesek által vitatott – vázrajzok nem változási vázrajzok voltak, ezért nem állt fenn azzal összefüggésben a földhivatal záradékolási, és ezzel kapcsolatos részletes ellenőrzési kötelezettsége.
A földmérési alapadatokat nem érintő felmérési, kitűzési vázrajzokat a korábbi szabályok szerint le sem kellett adni a földhivatalhoz.
Kifejtette az ítélet, hogy a bíróság csak az alperesi határozatot vizsgálhatja, új felmérést a nyilvántartás vezetésének új rendszerét nem jogosult elrendelni, és az nem is képezte jelen per tárgyát.
A bíróság rámutatott arra is, hogy a természetbeni birtoklási használati viszonyok nem változtak a kijavítással, nem kellett egyik ingatlan-tulajdonosnak sem általa birtokolt területet, területrészt átadni, illetve általa nem birtokolt területet, területrészt átvenni.
A jogerős ítélettel szemben a felperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet, melyben elsődlegesen – annak hatályon kívül helyezése mellett – új, a keresetüknek helyt adó határozat meghozatalát, másodlagosan – a hatályon kívül helyezés mellett – az eljárt bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérték.
Álláspontjuk szerint a jogerős ítélet megalapozatlan, több jogszabályba ütközik, egyes jogszabályi rendelkezéseket tévesen értékelt, a szakvélemény kiegészítésére vonatkozó felperesi indítvány elutasításával pedig eljárási jogszabálysértést valósított meg.
Hangsúlyozták, hogy a térkép egységes, országos rendszerben való elhelyezésének hiánya – vagyis az elsőfokú földhivatali határozat szerinti kijavítás – továbbra is térképészeti és felmérési hibával terhelt, eltér az országos, kötelezően használandó koordinátáktól; a perben kirendelt szakértő szakvéleménye is alátámasztotta ezt a tényt. Ennek alapja a korábbi földmérők által készített – és a földhivatal által átvett – hibás vázrajzok ellenőrizetlen alaptérképre történő bedolgozása.
Ezzel az engedélyezett hibahatáron túli eltérés keletkezett, melyre nézve a szakértő ellentmondásos választ, illetve nyilatkozatot adott a perben.
Hangsúlyozták, hogy az ún. F2 Szabályzat 2.4.3.1.5. d) pontja a perbeli esetekben 80 cm-es eltérést enged.
A Vhr. 20. § (1) bekezdésének az alaptérkép készítésére vonatkozó szabályai egyértelműen nem teszik lehetővé az Országos Koordináta Rendszertől eltérő, helyi rendszer használatát.
Arra is hivatkoztak a felperesek, hogy az 1963-as telekfelosztási vázrajz nem megbízható adatokat tartalmaz, és az ott található adatok egy részének valódisága nem ellenőrizhető.
Többek között az egyik telek oldalhatárára vonatkozó adat hibásan szerepel rajta (11,8 öl, mely 22,4 méternek felel meg, a helyes 33,05 méter helyett); ezt az eltérést az alperesi határozat nem is vette figyelembe.
A bíróság – megítélésük szerint – tévesen tekintette ellenőrizhetőnek és pontosnak az 1963-as adatokat.
Rámutattak, hogy a Vhr. 26. § (3) bekezdése nem volt azért alkalmazható, hiszen nem található korábbi, és megbízható adat.
A természetbeni használati és birtoklási viszonyokat – a felperesi álláspont szerint – a hatóságok által végrehajtott kijavítás sértette.
Az 1780 és 1783 hrsz.-ú ingatlanok közötti kerítést az érintettek telekhatárnak fogadják el, de a javítás azt máshova teszi.
Az 1781 és 1782 hrsz.-ú ingatlanok közötti támfalak az 1979-ben készült térkép közreadása idején még nem állottak; az új betontámfalra nézve jogvita van, ezzel kapcsolatban az 1979-es határhoz ragaszkodnak.
Megítélésük szerint bizonyítottá vált a perben az, hogy a korábbi támfal épült a telekhatárra, az ettől lejjebb elhelyezkedő új támfal értelemszerűen nem lehet szintén a telekhatáron. A szakvélemény hibásan rögzíti a támfal helyét; ezzel kapcsolatos álláspontját nem javította ki, illetve az erre vonatkozó felperesi indítványt a bíróság elutasította.
A szakvélemény kijavítása és kiegészítése iránt előterjesztett felperesi indítvány elutasítása a Pp. 163. § (1) bekezdését, 180. § (2)–(3) bekezdését, illetve 182. § (3) bekezdését sérti; ráadásul a szakértő több felperesi kérdést nem válaszolt meg, így a szakvélemény – a kiegészítések ellenére – hiányossá, homályossá vált, szövege és rajzi mellékletei ellentmondásokat tartalmaznak.
A szakértő annak ellenére nem válaszolt meg egyes kérdéseket, hogy a bíróság 17. sorszámon hozott kirendelő végzése kötelezte őt a felperesi kérdések megválaszolására is.
Az alperesi határozatokban eszközölt kijavítás nem felel meg az Országos Koordináta Rendszernek, holott annak használatát az Fttv. kötelezően írja elő. Az ingatlanok valósághű és hiteles ábrázolása az ingatlan-nyilvántartás alapját képező állami alaptérképen kötelező, így az Fttv. 5. § (2) bekezdése, 6. § (3) bekezdése, 10. § (12)–(13) bekezdése, és 16. § (3) bekezdése is sérült.
Az alperesi ellenkérelem a felperesi felülvizsgálati kérelem elutasítására irányult.
Alperes hangsúlyozta, hogy az elsőfokú határozatban eszközölt kijavítás és a fellebbezést elutasító alperesi határozat az észlelt térképezési hibát szakszerűen és jogszerűen javította ki.
A felperesi jogszabályi hivatkozások részben tévesek, az általuk csatolt áttekintő vázrajz pontatlan, megtévesztő.
A felperesek 14. sorszám alatti észrevételükben hivatkoztak arra, hogy a kijavítás előtti állapot a szakértői magyarázó rajzokon feltüntetve nincsen, részben erre is irányult a szakvélemény kijavítása iránti indítványuk.
Bejelentették, hogy a kirendelt szakértővel kapcsolatban etikai vétséget állapítottak meg, mert nem jelentette be, hogy az elsőfokú hatóságnál dolgozott 1970. és 1983 között.
Az alperes 15. sorszámú ellen-észrevételében álláspontját fenntartotta.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. § (1) bekezdése alkalmazásával – a felperesek ez irányú kérelme folytán – tárgyaláson bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperesek felülvizsgálati kérelmükben részben anyagi jogi, részben eljárásjogi jogszabálysértéseket állítottak.
A közigazgatási perekben hozott jogerős ítéletek felülvizsgálata során is alkalmazandó – a Pp. XIV. fejezetébe foglalt – szabályok értelmében a felülvizsgálat rendkívüli perorvoslat, melynek során a Legfelsőbb Bíróság kizárólag a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályi rendelkezések megsértése tekintetében vizsgálhatja felül a jogerős ítéletet, úgy, hogy a felülvizsgálati kérelemben megjelölt indokokhoz is e tekintetben kötve van.
A felülvizsgálat, mint rendkívüli perorvoslat, korlátozott jellegét támasztja alá továbbá az a tény, hogy a Pp. 275. § (1) bekezdése folytán felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének – így a bizonyítékok újramérlegelésének, tehát a mérlegeléssel megállapított ítéleti tényállás felülmérlegelésének – az állandóan követett ítélkezési gyakorlat alapján már nincsen helye.
A felperesek által hivatkozott Fttv.-beli rendelkezések egy része olyan feladat-meghatározó norma, mely nem a közigazgatással kapcsolatba kerülő külső ügyfelek számára, hanem a közigazgatási szervek számára ír elő feladatokat. Így az 5. § (2) bekezdése, illetve a 6. § (3) bekezdése a törvény „Állami alapfeladatok és alapadatok” című, 2. fejezetében találhatók.
A felperesek által továbbá hivatkozott Fttv. 10. § rendelkezései az Állami Földmérési Alaptérkép fogalmát definiálják, leírják annak alkotórészeit, illetve elkészülési, felfektetési folyamatát; rögzítik továbbá, hogy az alaptérkép az ingatlan-nyilvántartás kötelező alapja.
A 12. § (3) bekezdése szerint az ingatlan-nyilvántartási térkép a 10. § (1) bekezdésében felsorolt tartalmat (adattartalmat) valósághűen tartalmazza és hitelesen tanúsítja.
A szintén hivatkozott 16. § (3) bekezdése szerint az alaptérkép tartalmának megváltoztatására irányuló munkákat az állami alapadatok kötelező felhasználásával úgy kell készíteni, hogy a keletkező új földmérési adatok beilleszthetők legyenek az állami alapadatok állományába.
E rendelkezések részben leíró, részben feladat-kitűző normák a közigazgatási szervek, illetve az állami alaptérkép készítése során közreműködő földmérési tevékenységet, térképészeti munkát végző személyek számára.
Közvetlen – a külső ügyfelek részére jogot vagy kötelezettséget megállapító, illetve jog, vagy kötelezettség megállapításának alapjául szolgáló – rendelkezéseket ezek a normák nem tartalmaznak.
Helyesen ítélte meg tehát azt az eljárt megyei bíróság, hogy a felperesek keresetével érintett alperesi, illetve a fellebbezéssel érintett elsőfokú hatósági határozat meghozatalának alapjául elsősorban az Fttv. 11. § (7) bekezdése, továbbá 13. § (5) bekezdése szolgált.
E rendelkezések szerint egyrészt felmérési, térképezési vagy területszámítási hiba esetén az ingatlanügyi hatóság az alaptérképet, illetve a hozzá tartozó területi adatokat bármikor, hivatalból is kijavíthatja.
A 13. § (5) bekezdése szerint a jogerős bírósági határozattal megállapított határvonalat az alaptérképen a határozatnak megfelelően kell feltüntetni.
Az eljárt megyei bíróság – ítéletének indokolásában – utalt arra, hogy a szakértő a határvonalak vizsgálata során rögzítette, hogy melyik ingatlan határvonalát állapította meg bírósági ítélet, és azt az ítéletnek, a bírósági határozatnak megfelelően rögzítette az alperes, illetve az elsőfokú hatósági határozat.
Az Fttv. 11. § (7) bekezdése az, amely konkrét hatáskört, joghatás kiváltására vonatkozó intézkedési jogkört ad az eljárt ingatlanügyi hatóságoknak, a felmérési, térképezési vagy területszámítási hiba alaptérképen történő kijavítására.
A Vhr. 23. § (1) bekezdése szerint a felmérési, térképezési, területszámítási hiba kijavítása nem érinti és nem változtatja meg a természetbeni határvonalat, és a birtoklási viszonyokat.
Az állandóan követett ítélkezési gyakorlat szerint (KGD 2008/44., KGD 2009/99., KGD 2003/11.) felmérési, térképezési, területszámítási hiba kijavítása a birtoklási viszonyokat nem változtathatja meg, vagyis a bírói gyakorlat a Vhr. 23. § (1) bekezdését akként értelmezi, hogy kijavításnak csak az a művelet, intézkedés tekinthető, amelyik a természetbeni viszonyokat nem változtatja meg.
A hiba kijavításával összefüggésben azt is helyesen állapította meg az eljárt megyei bíróság, hogy a határozatok meghozatalakor hatályos jogszabályi rendelkezések figyelembevételével a Vhr. 26. § (1) bekezdése alkalmazható volt a hiba kijavítása kapcsán, annak ellenére, hogy a 26. § (1) bekezdése alapvetően az alaptérkép készítése során előírt műveleteket tartalmazza; ugyanakkor a 26. § (3) bekezdése szerint, ha a határvonal a természetben nem azonosítható, de azt régebbi térkép, vagy vázrajz megbízhatóan ábrázolja, a határvonalat arról kell átvenni.
E rendelkezések figyelembevételével a bíróság helyesen vizsgálta az alperesi határozat jogszerűségét.
Tekintettel arra azonban, hogy olyan szakkérdés megítéléséről volt szó, mellyel kapcsolatban a bíróság szakértelemmel nem rendelkezik, szakértő kirendeléséről döntött.
A felperesek részben a szakértői vélemény elkészítésével, megítélésével összefüggő jogszabályi rendelkezéseket hivatkozták felülvizsgálati kérelmükben.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy e rendelkezéseket a bíróság nem sértette meg.
A bíróság a szakértőt kirendelte, lehetővé tette a felek számára, hogy a szakértőtől kérdezzenek, számára kérdéseket tegyenek fel; tehát a felek a Pp. 180. § (2)–(3) bekezdésében foglalt jogaikban nem voltak korlátozva.
A Pp. 182. § (2) bekezdése szerint a szakértőhöz – a véleményre vonatkozóan – annak előterjesztése után is kérdéseket lehetett intézni, a szakértő ezeket részben írásban, részben szóban válaszolta meg.
A Pp. 182. § (3) bekezdése szerint azt, hogy a szakvélemény homályos, hiányos, önmagával, vagy más szakértők véleményével, illetve a bizonyított tényekkel ellentétben állónak látszik, vagy egyébként a helyességéhez nyomatékos kétség fér, a bíróság ítéli meg.
A Pp. szerint a szakértő ilyen esetekben a bíróság felhívására köteles a szükséges felvilágosítást megadni.
Az, hogy a bíróság a szakértői véleményt ítélkezése alapjául elfogadja, a bizonyítékok mérlegelésére vonatkozó Pp. 206. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezésen nyugszik.
A bíróság a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli, és meggyőződése szerint bírálja el.
A bizonyítékok értékelésére vonatkozó ezen mérlegelési tevékenység a bizonyítás felvételének része, ezért – a már említett okból – ennek a mérlegelésnek az ismételt elvégzésére a Legfelsőbb Bíróság előtti felülvizsgálati eljárásban nincs lehetőség.
A Pp. 206. § (1) bekezdésére alapított felülvizsgálati kérelem akkor vezet eredményre, ha a felülvizsgálati kérelmet előterjesztő igazolja, bizonyítja, hogy a bizonyítékok mérlegelése során okszerűtlen, logikátlan mérlegelés történt.
A felülvizsgálati kérelemben azonban a felperesek a Pp. 206. § (1) bekezdésére nem is hivatkoztak, ezzel kapcsolatos felülvizsgálatot a Legfelsőbb Bíróság ezért nem végezhetett el.
A már elmondottak szerint a szakértői bizonyításra vonatkozó szabályokat a bíróság nem sértette meg, különös tekintettel arra, hogy azok – a felperes által is hivatkozott rendelkezések – több esetben feltételes módban fogalmaznak, de a megyei bíróság ítéletéből is kitűnően a felperesek ezzel kapcsolatos bizonyítási jogaikban korlátozva nem voltak.
Arra is rá kíván mutatni a Legfelsőbb Bíróság, hogy a szakértői vélemény csak a bizonyítékok egyike. A per során beszerzett iratok, a peres felek nyilatkozatai mind a bíróság meggyőzését, az ítéleti tényállás – mérlegelés útján történő – megállapítását, annak folyamatát szolgálják.
Ennek kapcsán a bíróság figyelemmel volt arra, hogy a szakértő által felhasznált 1963-as megosztási vázrajzokon a telekhatárok pontosak voltak, mindössze az egyik határvonal méret adata került elírásra – 11,8 ölben, 17,8 helyett.
Ez a 6 ölnyi különbség – mely 11,4 méternek felel meg – megfelelő számítással korrigálható volt, különös tekintettel arra, hogy maga a grafikus ábrázolás a hibahatáron belül volt.
Így a bíróság helyesen alapította a keresetet elutasító álláspontját az így megállapított tényállásra, illetve az azzal összefüggésben alkalmazandó és figyelembe veendő Fttv.-beli, illetve Vhr.-beli anyagi jogi rendelkezésekre.
Mindezek figyelembevételével a Legfelsőbb Bíróság a rendelkező részben foglaltak szerint a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alkalmazásával hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. IV. 38 000/2010.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás