• Tartalom

19/2012. (X. 18.) OBH utasítás

19/2012. (X. 18.) OBH utasítás

az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alkalmazásáról szóló szabályzatról

2019.03.21.

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 76. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, illetve a bíróságok és az Országos Bírósági Hivatal sajtótájékoztatási tevékenységéről, valamint a bíróságok központi honlapjának sajtószolgálatáról szóló szabályzatról szóló 8/2012. (IV. 25.) OBH utasítás 18. § (3) bekezdésében foglaltakra figyelemmel, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 30. § (6) bekezdésében meghatározott, a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjére, valamint a közérdekű adatoknak a 33. § (1) bekezdése szerinti közzétételére vonatkozóan a következő szabályzatot alkotja:

I. Általános rendelkezések

A szabályzat célja

1. § (1)1

(2) Az (1) bekezdésben foglaltak megvalósulása érdekében a szabályzat rendelkezik arról, hogy az adatfelelősök az adatközlővel együttműködve miként tesznek eleget az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) és végrehajtási rendeletében [a közérdekű adatok elektronikus közzétételére, az egységes közadatkereső rendszerre, valamint a központi jegyzék adattartalmára, az adatintegrációra vonatkozó részletes szabályokról szóló 305/2005. (XII. 25.) Kormányrendelet], illetve az egyedi lista tekintetében a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) által előírt kötelezettségüknek.

(3) A szabályzat célja az is, hogy meghatározza a bíróságok és az Országos Bírósági Hivatal (a továbbiakban: OBH) kezelésében lévő közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét.

A szabályzat hatálya

2. § (1) Jelen szabályzat rendelkezései a bíróságokra, valamint az OBH-ra terjednek ki.

(2) A szabályzat rendelkezései nem alkalmazhatók az Országos Bírói Tanács kötelező közzétételi kötelezettségének teljesítése során.

Értelmező rendelkezések

3. § E szabályzat alkalmazásában:

a) adatfelelős: a bíróságok és az OBH, amelyek az elektronikus úton kötelezően közzéteendő közérdekű adatot előállították, illetve amelyeknek a működése során ez az adat keletkezett;

b)2

c) közzététel: az Infotv. alapján kötelezően közzéteendő, valamint az egyedi közzétételi listában szereplő közérdekű adatoknak az OBH által működtetett központi honlapon és bírósági honlapokon, digitális formában, bárki számára, személyazonosítás nélkül, korlátozástól mentesen, kinyomtatható és részleteiben is adatvesztés és torzulás nélkül kimásolható módon, a betekintés, a letöltés, a nyomtatás, a kimásolás és a hálózati adatátvitel szempontjából is díjmentes hozzáférhetővé tétele;

d)3

e) bíróságok központi honlapja: az OBH által működtetett honlap (www.birosag.hu);

f) közzétételi egység: az Infotv. és a Bszi. által előírt kötelezettség alapján közzétenni kívánt, meghatározott szempontok szerint csoportosított közérdekű adatok összessége.

II. A közérdekű adatok közzététele, feladat- és hatáskörmegosztás

Az adatfelelős vezetője

4. § (1) Az adatfelelős vezetője

a) kijelöli a közzétételi felelőst, aki kapcsolatot tart az adatközlővel és ellátja az adatfelelős jogszabályban és közjogi szervezetszabályozó eszközben meghatározott feladatait,

b) külön közzétételi szabályzatban meghatározza a közzétételi kötelezettség teljesítésének az általa irányított szervezeten belüli részletes szabályait.

(2) Az adatfelelős a kijelölt közzétételi felelős útján

a) elkészíti a közzétételi egységek szerinti közérdekű adatokat;

b) az elkészített közérdekű adatokat közzéteszi a bíróságok központi honlapján a saját szervezetére vonatkozó felületén és a szolgálati helye szerinti bírósági honlapon;

c) figyelemmel kíséri a közzétett közérdekű adatok pontosságát, szakszerűségét és időszerűségét;

d) az 1. melléklet szerinti általános közzétételi lista szerinti közérdekű adatok tartalmát az Infotv. 1. mellékletében az egyes adatok tekintetében meghatározott időszakonként, a 2. melléklet szerinti egyedi közzétételi lista szerinti közérdekű adatok tartalmát folyamatosan frissíti;

e) az 1. melléklet szerinti általános közzétételi lista szerinti közérdekű adatokat az Infotv. 1. mellékletében az egyes adatok tekintetében meghatározott határidőig, a 2. melléklet szerinti egyedi közzétételi lista szerinti közérdekű adatokat az (1) bekezdés b) pontjában írt közzétételi szabályzatában meghatározott időig köteles megőrizni;

f) a közzétett közérdekű adatok pontatlansága, tévessége vagy időszerűtlenné válása esetén előállítja és közzéteszi az új közzétételi állományokat.

(3) Az adatfelelős vezetője az (1) bekezdés b) pontjában írt közzétételi szabályzatban köteles kijelölni azt a szervezeti egységet, amely útján a folyamatba építve vizsgálja az Infotv. alkalmazásával összefüggő kötelezettségek teljesítését, amelynek az eredményéről évente legalább egy alkalommal átfogó jelentést kell készíteni az adatfelelős vezetője részére.

Az adatközlő

5. § Az adatközlő

a) működteti a bíróságok központi honlapját és a bírósági honlapokat, biztosítja annak technikai hátterét, gondoskodik annak a közérdekű adatok közzétételére alkalmas kialakításáról, a folyamatos üzemeltetésről, az esetleges üzemzavar elhárításáról;

b) kialakítja a bíróságok központi honlapjának és a bírósági honlapoknak az 1. és 2. mellékletben meghatározott adatstruktúráját, tartalmát és formáját valamennyi bíróságra és az OBH-ra vonatkozóan;

c) a bíróságok rendelkezésére bocsátja a bíróságok központi honlapja publikus felületén és a honlapjaikon a saját szervezetükre vonatkozó közérdekű adatok feltöltéséhez szükséges jelszavakat;

d) kialakítja az adatfelelős által közzétett közérdekű adatoknak a bíróságok és az OBH publikus felületén történő megjelenítését;

e) folyamatosan gondoskodik arról, hogy a bíróságok központi honlapján és a bíróságok honlapjain valamennyi, az általános és egyedi közzétételi listák szerint kötelezően közzéteendő közérdekű adat elérhető legyen;

f) a közzétételi felelősön keresztül kapcsolatot tart az adatfelelőssel;

g) előállítja a közzétett közérdekű adatokat összefoglaló, a rendeletben meghatározott közzétételi egységekre vonatkozó metaadatokat;

h) a feltöltött tartalmakról biztonsági másolatot készít, melyet a közzététel időtartama alatt, illetve az Infotv. 1. mellékletében az egyes adatok tekintetében meghatározott határidőig köteles megőrizni;

i) a bíróságok központi honlapján elhelyezi az egységes közadatkereső rendszerre mutató hivatkozást.

III. Felelősségi szabályok

Adatfeltöltés

6. § (1) Az adatfelelős vezetője gondoskodik – az erre a feladatra kijelölt személy útján – a közérdekű adatok pontos, naprakész és folyamatos feltöltéséről.

(2) A közérdekű adatok helyességét az adatközlő nem ellenőrzi, azok valóságtartalmáért az adatfelelős vezetője felel.

(3) A publikus honlapfelületeken közzétett közzétételi egységek módosítását, cseréjét, törlését az adatfelelős köteles elvégezni.

(4) A bíróságok központi honlapjára az adatfelelős részére kialakított, saját szervezetére vonatkozó publikus felületen, valamint a bíróságok honlapjaira a közérdekű adatok feltöltése kizárólag az adatközlő által megadott azonosító és jelszó alkalmazásával lehetséges.

Személyi, intézményi feltételek

7. § (1) Az adatfelelős vezetője a kijelölt közzétételi felelős személyéről írásban tájékoztatja az adatközlőt, amennyiben nem jelöl meg ilyen személyt, úgy automatikusan ő tekintendő közzétételi felelősnek.

(2) Az adatfelelős vezetője a közzétételi felelős személyében bekövetkező változásról haladéktalanul köteles tájékoztatni az adatközlőt.

Rendszerösszeomlás, rendelkezésre állás

8. § Az adatközlő

a) az esetleges rendszerösszeomlást követő helyreállítás érdekében köteles biztonsági másolatot készíteni a bíróságok központi honlapjára és a bírósági honlapokra feltöltött tartalmakról,

b) technikai segítséget nyújt a bírósági honlapok használatában.

Egyedi esetek

9. § Az adatfelelős és az adatközlő – a közzétételi kötelezettségek teljesítése érdekében – a szabályzatban nem rendezett egyedi esetekben is kötelesek együttműködni az esetleges működési rendellenességek mielőbbi megoldása érdekében.

Az egységes közadatkereső rendszerrel, a központi elektronikus jegyzékkel,
valamint az adatintegrációval kapcsolatos részletes szabályok

10. § (1) Az adatközlő gondoskodik a leíró adatok elérhetőségét biztosító alkalmazásoknak a bírósági központi honlapjával, illetve saját bírósági honlapjával és informatikai rendszerével való összekapcsolásáról. Ezzel az adatközlő biztosítja az OBH és a bíróságok által közzétett közérdekű adatokról készített metaadatoknak a közadatkereső rendszer, illetve a központi elektronikus jegyzék általi elérhetőségét.

(2) Az adatközlő gondoskodik az alkalmazások üzemeltetéséről, folyamatos működtetéséről, mentéséről.

IV. A közérdekű adatok egyedi igénylésének és teljesítésének szabályai

A közérdekű adatok egyedi igénylésének általános szabályai

11. § (1) A közzétételi listákon nem szereplő közérdekű adatot bárki igényelhet szóban, írásban vagy elektronikus úton az OBH és a bíróságok honlapjain megadott általános elérhetőségei útján.

(2) Ha az (1) bekezdés szerinti adatigénylés nem egyértelmű vagy nem értelmezhető, az adatigénylőt fel kell hívni az igénye pontosítására vagy egyértelműsítésére.

Az adatigénylések nyilvántartása

12. § (1) Az egyedi adatigénylésekről az adatfelelős vezetője vagy a közzétételi felelős nyilvántartást vezet, amelyben elkülönítve kell nyilvántartani a teljesített és az elutasított közérdekű adatigényléseket.

(2) A nyilvántartás tartalmazza az adatigénylés keletkezésének és teljesítésének módját (pl. papír alapú-elektronikus), az igényelt közérdekű adat megnevezését, a teljesítés vagy az elutasítás időpontját.

(3) Ha törvény másként nem rendelkezik, az adatigénylő személyes adatai csak annyiban kezelhetők, amennyiben az az igény teljesítéséhez szükséges.

Az adatigénylés teljesítése

13. § (1) Az írásbeli adatigényléseket, és a szóbeli adatigénylésekről szóló írásbeli feljegyzéseket érkeztetésük napján haladéktalanul továbbítani kell az adatfelelős vezetőjének, aki azt továbbítja a közzétételi felelősnek.

(2) A közzétételi felelős 3 munkanapon belül köteles az adatfelelős megkeresésére bekért adatot, illetve a választ megadni az adatfelelős vezetőjének.

(3) Ha a közérdekű adatot tartalmazó dokumentum az igénylő által meg nem ismerhető adatot is tartalmaz és az adatközlés másolat kiadásával teljesíthető, a másolaton a meg nem ismerhető adatot felismerhetetlenné kell tenni (kivonatolt másolat).

(4) Az adatigénylésnek közérthető formában és – amennyiben az aránytalan nehézség nélkül teljesíthető – az igénylő által megjelölt technikai eszközzel, formában, illetve módon kell eleget tenni.

(5) Ha az OBH vagy a bíróság a kért adatot korábban már elektronikus formában nyilvánosságra hozta, az igény teljesíthető az adatot tartalmazó nyilvános forrás megjelölésével is.

(6) A közérdekű adatigényléseknek a lehető legrövidebb idő alatt, legfeljebb 15 napon belül eleget kell tenni. Ha az adatigénylés jelentős terjedelmű, illetve nagyszámú adatra vonatkozik a határidő egy alkalommal 15 nappal meghosszabbítható, melyről az igénylőt az igény kézhezvételét követő 8 napon belül tájékoztatni kell.

Az adatigénylés elutasítása

14. § (1) Az adatfelelősnek írásban kell megindokolnia azokat a közzétételi lista adatain túlmutató egyedi adatigényléseket, amelyeknek teljesítése nem lehetséges.

(2) Az adatigénylést nem lehet elutasítani azzal az indokkal, hogy annak közérthető formában nem lehet eleget tenni.

(3) Ha az igényelt adatot nem az OBH vagy valamelyik bíróság kezeli, illetőleg tevékenységüket nem érinti, a kérelmet, amennyiben azt az adatigénylő kéri, el kell juttatni az illetékes közfeladatot ellátó szerv vezetőjének. Erre irányuló külön kérelem nélkül az adatfelelős vezetője az adatigénylést visszaküldi az adatigénylőnek.

(4)4 Az adatfelelős vezetője köteles az igény teljesítésének megtagadását 15 napon belül írásban megindokolni. A közérdekű adat iránti igény elutasítása esetén az igénylő bírósághoz fordulhat. Az eljárás soron kívüli és illetékmentes.

(5)5 Az adatfelelős vezetője az OBH egyidejű tájékoztatásával a teljesített, részben teljesített, valamint az elutasított igényekről és az elutasítások indokairól a nyilvántartás alapján minden évben január 31-ig tájékoztatja a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökét.

V. Záró rendelkezések

15. § (1) Jelen utasítás – a (2) bekezdésben írt rendelkezések kivételével – a közzétételét követő napon lép hatályba.

(2) A bíróságok központi honlapjának részeiként működő bírósági honlapokra utaló rendelkezések [1. § (1) bekezdés, 3. § b) és d) pont] a bíróságok új központi honlapja működésének megkezdését követően lépnek hatályba.

(3) A jelen utasításban nem szabályozott kérdésekben – külön figyelemmel a 4. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározottakra – a bíróság elnöke, az általa vezetett bíróság tekintetében, 2012. december 31-ig köteles közzétételi szabályzatot, valamint az egyedi adatigénylések teljesítésének rendjét rögzítő szabályzatot alkotni.

(4)6

1. melléklet a 19/2012. (X. 18.) OBH utasításhoz

ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA

1. Szervezeti, személyzeti adatok

1.1. Kapcsolat, szervezet, vezetők

1.1.1. Elérhetőségi adatok

1.1.2. A szervezeti struktúra

1.1.3. A szerv vezetői

1.2. A felügyelt költségvetési szervek

1.3. Gazdálkodó szervezetek

1.4. Közalapítványok

1.5. Lapok

1.6. Felettes, felügyeleti, törvényességi ellenőrzést gyakorló szervek

1.7. Költségvetési szervek

2. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok

2.1. A szerv alaptevékenysége, feladat- és hatásköre

2.2. A hatósági ügyek intézésének rendjével kapcsolatos adatok

2.3. Közszolgáltatások

2.4. A szerv nyilvántartásai

2.5. Nyilvános kiadványok

2.6. Döntéshozatal, ülések

2.7. A szerv döntései, koncepciók, tervezetek, javaslatok

2.8. Pályázatok

2.9. Hirdetmények

2.10. Közérdekű adatok igénylése

2.11. Közzétételi listák

3. Gazdálkodási adatok

3.1. A működés törvényessége, ellenőrzések

3.1.1. Vizsgálatok, ellenőrzések listája

3.1.2. Az Állami Számvevőszék ellenőrzései

3.1.3. Egyéb ellenőrzések, vizsgálatok

3.1.4. A működés eredményessége, teljesítmény

3.1.5. Működési statisztika

3.2. Költségvetések, beszámolók

3.2.1. Éves költségvetések

3.2.2. Számviteli beszámolók

3.2.3. A költségvetés végrehajtása

3.3. Működés

3.3.1. A foglalkoztatottak

3.3.2. Támogatások

3.3.3. Szerződések

3.3.4. Koncessziók

3.3.5. Egyéb kifizetések

3.3.6. Európai Unió által támogatott fejlesztések

3.3.7. Közbeszerzések

2. melléklet a 19/2012. (X. 18.) OBH utasításhoz

EGYEDI KÖZZÉTÉTELI LISTA
A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény által meghatározott
közzétételi kötelezettségek

 

Adat

Mappa neve

l.

A Kúria bírósági joggyakorlat-elemző csoportja által végzett, az ítélkezési gyakorlatra vonatkozó vizsgálat eredményéről készült összefoglaló vélemény

ua.

2.

Bírósági joggyakorlat-elemző csoport eljárására vonatkozó ügyviteli rendelkezések

ua.

3.

Jogegységi határozatok

ua.

4.

Jogegységi eljárásra vonatkozó ügyviteli rendelkezések

ua.

5.

Az elvi közzétételi tanács által kiválasztott elvi bírósági határozat és elvi bírósági döntés

ua.

6.

Önkormányzati rendelet felülvizsgálatára vonatkozó határozat

ua.

7.

OBH elnökének utasítása

ua.

8.

OBH elnökének ajánlása

ua.

9.

OBH elnökének határozata

ua.

10.

OBH elnökének a bíróságok általános helyzetéről és a bírósági igazgatási tevékenységéről szóló éves tájékoztatója

ua.

11.

Kúria elnökének a Kúria által a bírósági jogalkalmazás egységének biztosítása érdekében kifejtett tevékenységéről szóló beszámolója az Országgyűlésnek

ua.

12.

Kúria elnökének az önkormányzati jogalkotással kapcsolatos tapasztalatairól szóló beszámolója az Országgyűlésnek

ua.

13.

Bírósági Határozatok Gyűjteménye

ua.

 

Kúria ügyfélfogadási ideje és rendje

Önálló mappa nem lett létrehozva, az Általános lista 1.1.1. közzétételi egysége részeként javasoljuk közzétenni.

14.

Bíróság ügyfélfogadási ideje

Önálló mappa nem lett létrehozva, az Általános lista 1.1.1. közzétételi egysége részeként javasoljuk közzétenni.

15.

Ügyelosztási rendek

Önálló mappa nem lett létrehozva, az Általános lista 2.1. közzétételi egysége részeként javasoljuk közzétenni.

16.

A bírósági épület használatának rendjéről szóló szabályzat

Önálló mappa nem lett létrehozva, az Általános lista 2.1. közzétételi egysége részeként javasoljuk közzétenni.

17.

OBT éves ülésterve

Önálló mappa nem lett létrehozva, az Általános lista 2.6. közzétételi egysége részeként javasoljuk közzétenni.

18.

OBT ülés összefoglalója

Önálló mappa nem lett létrehozva, az Általános lista 2.6. közzétételi egysége részeként javasoljuk közzétenni.

19.

OBH elnökének kinevezési jogkörébe tartozó vezetői állásra pályázó meghallgatásának jegyzőkönyve

Önálló mappa nem lett létrehozva, az Általános lista 2.8. közzétételi egysége részeként tesszük közzé.

20.

Az OBH általános elnökhelyettesének és elnökhelyetteseinek pályázata

Önálló mappa nem lett létrehozva, az Általános lista 2.8. közzétételi egysége részeként javasoljuk közzétenni.

21.

Az OBH, valamint a Kúria elnökének a bírói, valamint a bírósági vezetői pályázatok elbírálása tekintetében folytatott gyakorlatáról készített OBT vélemény

Önálló mappa nem lett létrehozva, az Általános lista 2.8. közzétételi egysége részeként javasoljuk közzétenni.

22.

Kúria elnökének tisztségére jelölt személyről történő előzetes OBT véleménynyilvánítás jegyzőkönyve

Önálló mappa nem lett létrehozva, az Általános lista 2.8. közzétételi egysége részeként javasoljuk közzétenni.

23.

OBH elnökének tisztségére jelölt személyről történő előzetes OBT véleménynyilvánítás jegyzőkönyve

Önálló mappa nem lett létrehozva, az Általános lista 2.8. közzétételi egysége részeként javasoljuk közzétenni.

1

Az 1. § (1) bekezdése a 15. § (2) bekezdése alapján a bíróságok új központi honlapja működésének megkezdését követően lép hatályba.

2

A 3. § b) pontja a 15. § (2) bekezdése alapján a bíróságok új központi honlapja működésének megkezdését követően lép hatályba.

3

A 3. § d) pontja a 15. § (2) bekezdése alapján a bíróságok új központi honlapja működésének megkezdését követően lép hatályba.

4

A 14. § (4) bekezdése a 8/2019. (III. 20.) OBH utasítás 2. §-a szerint módosított szöveg.

5

A 14. § (5) bekezdése a 8/2019. (III. 20.) OBH utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

6

A 15. § (4) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére