• Tartalom

2/2012. (III. 1.) BM rendelet

2/2012. (III. 1.) BM rendelet

a települési önkormányzatok és a többcélú kistérségi társulások létszámcsökkentési döntéseivel kapcsolatos egyszeri költségvetési támogatás igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának és elszámolásának részletes feltételeiről1

2013.03.19.

A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény 5. melléklet 7. a) pontjában, továbbá a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény 5. melléklet 7. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § p) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § b) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszter véleményének kikérésével – a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában

a) intézményi szintű létszám: a települési önkormányzatok esetében a létszámcsökkentéssel, esetleges növekedéssel érintett intézmények és az önkormányzat hivatalának engedélyezett álláshelye; a többcélú kistérségi társulás esetében a társulás létszámcsökkentéssel, illetve az esetleges növekedéssel érintett intézményeinek és munkaszervezetének engedélyezett álláshelye;

b) összesített létszám: a települési önkormányzat hivatalának és valamennyi intézményének álláshelye, a többcélú kistérségi társulás esetében a társulás munkaszervezetének és valamennyi intézményének engedélyezett álláshelye;

c) a foglalkoztatott jogviszonyát szabályozó törvény: a foglalkoztatott jogviszonyától függően a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Munka törvénykönyve), a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.), a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.), a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.), valamint a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.)

d) felmentési időre járó illetmény: a foglalkoztatott jogviszonyát szabályozó törvényben megállapított felmentési időre járó átlagkereset, illetmény összege,

e) szociális hozzájárulási adó: munkáltató által fizetendő 27 százalékos mértékű fizetési kötelezettség,

f) ebr42 információs rendszer: webalapú információs rendszer, melyben az igénylőknek az e rendelet mellékletei szerinti adatlapokat rögzítenie szükséges (elérhetősége: http://ebr42.otm.gov.hu/palyazat/).

2. Az igénylés benyújtásával kapcsolatos alapelvek

2. § (1) Igénylést nyújthat be a települési önkormányzat vagy a többcélú kistérségi társulás, ha:

a) a költségvetési szerveinél – ideértve az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által finanszírozott feladatokat ellátó költségvetési szerveket is – főfoglalkozásban, határozatlan idejű közszolgálati, közalkalmazotti jogviszonyban vagy munkaviszonyban állók (a továbbiakban együtt: foglalkoztatott) – kivéve a közfoglalkoztatásban munkát végzők – jogviszonyának megszüntetéséről döntött,

b) a létszámcsökkentési döntéséből – intézményenként – egyértelműen beazonosíthatóak a megszüntetett álláshelyek,

c) 2011. szeptember 30. napját követően – a 3. §-ban foglaltakra figyelemmel – fizetési kötelezettsége keletkezik,

d) a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény 5. melléklet 7. pontja szerinti igénylés keretében e foglalkoztatott után támogatásban nem részesült,

e) a létszámcsökkentéssel érintett álláshelyen foglalkoztatott – jogviszonyban töltött ideje folyamatosságának megszakítása nélküli – foglalkoztatására a települési önkormányzat költségvetési szerveinél, a többcélú kistérségi társulások esetében a társulás szervezetén belül a meglévő üres álláshelyeken, az előreláthatólag megüresedő álláshelyeken vagy a tervezett új álláshelyeken; szervezeti változás, feladatátadás következtében az igénylő fenntartói körén kívüli munkáltatónál nincs lehetőség, és

f) az intézményei létszámhelyzetének és az intézmények közötti tervezhető létszám- és álláshely-átcsoportosítás lehetőségének felülvizsgálata függvényében dönt a felmentéssel vagy rendes felmondással együtt járó létszámcsökkentésről.

(2) A képviselő-testület, társulási tanács abban az esetben is jogosult 2012. évben az igénylés benyújtására, ha 2011. szeptember 30. napját követő döntése esetén a létszámcsökkentéssel érintett foglalkoztatottak jogviszonyának megszűnésével kapcsolatban 2011. december 31-éig keletkezett tényleges kifizetési kötelezettsége. Ezen igénylések elbírálása is e rendeletben rögzített szabályok szerint történik, azzal az eltéréssel, hogy ebben az esetben a 2011. évet érintő tényleges kifizetés dokumentumait az igényléshez kell csatolni.

(3) E rendelet alkalmazásában 2011. szeptember 30. napját követő döntésnek minősül az a döntés is, amely 2011. szeptember 30. napja előtti döntést erősít meg, feltéve, hogy az igénylőnek a korábbi döntéséből 2011. szeptember 30. napját követő kifizetési kötelezettsége is keletkezik, továbbá a (2) bekezdésben foglaltak szerint korábban nem részesült támogatásban. Ebben az esetben további feltétel a (2) bekezdésben foglalt kifizetések dokumentumainak csatolása. A megerősítő döntés időpontja nem lehet későbbi, mint az adott foglalkoztatott felmentési vagy rendes felmondási idejének befejező időpontja, kivéve a jogutód nélküli megszűnés miatt elbocsátásra kerülő foglalkoztatottak esetét, ha a jogutód nélküli megszűnés 2011. szeptember 30. napját követően következik be.

(4) Abban az esetben, ha a létszámcsökkentéssel érintett álláshelyen foglalkoztatott nyugdíjasnak minősül, a felmentéssel vagy rendes felmondással együtt járó álláshely megszüntetésről szóló döntést az igénylőnek legkésőbb a foglalkoztatott felmentési vagy rendes felmondási idejének utolsó napjáig kell meghoznia.

(5) A létszámcsökkentéssel érintett foglalkoztatottakra és a létszámcsökkentéssel együtt járó álláshely-megszüntetésre vonatkozóan az igénylő által benyújtott igény csak egy alkalommal kerülhet elbírálásra.

3. § (1) Ha a létszámcsökkentéssel érintett foglalkoztatott esetében az igénylő a létszámcsökkentési döntését követően a foglalkoztatott jogviszonyát szabályozó törvény szerinti felmondási védelemre tekintettel csak későbbi időpontban tudja a jogviszonyt megszüntetni, akkor a védelem elteltét követően nyújthatja be e foglalkoztatott után a támogatási igényét.

(2) Ha a létszámcsökkentéssel érintett foglalkoztatott a jogviszony megszűnése vagy az azzal kapcsolatos járandósága tekintetében közigazgatási és munkaügyi bírósághoz fordult jogorvoslatért, akkor az igénylő az említett foglalkoztatott utáni fizetési kötelezettségének támogatására az igénylését akkor nyújthatja be, amikor a bíróság jogerősen megállapítja a munkáltató által hozott döntés jogszerűségét. Ebben az esetben az igénylés benyújtásának évében hatályos jogszabály alapján történhet az igénylés.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben foglaltak igazolására szolgáló dokumentumokat az igénylő köteles az igényléséhez csatolni. Ebben az esetben a megerősítő döntés csatolása nem szükséges.

4. § (1) Ha a létszámcsökkentés többcélú kistérségi társulásban, közösen fenntartott intézményben vagy körjegyzőségben történik, úgy a társulásban, körjegyzőségben részt vevő valamennyi önkormányzat köteles nyilatkozni az 5. § (1) bekezdés g) pontjában foglaltakról.

(2) Körjegyzőség létrehozása esetében a gesztor önkormányzat költségvetéséből kimutathatónak kell lennie a társulás következtében kialakuló csökkentett tényleges létszámnak.

(3) Körjegyzőség megszüntetése, körjegyzőséghez való csatlakozás esetén a körjegyző vagy jegyző járandóságaival kapcsolatosan csak abban az esetben lehet pályázatot benyújtatni, ha a körjegyzői vagy jegyzői álláshely megszüntetése ténylegesen kimutatható létszámcsökkentést jelent.

(4) Ha a létszámcsökkentés mellett létszámbővítés is történik, akkor

a) vizsgálni szükséges, hogy a felmentéssel vagy rendes felmondással érintett foglalkoztatott az új álláshelyen foglalkoztatható-e, és

b) a létszámnövekedést tételesen indokolni szükséges az 5. § (1) bekezdés b) pontja szerint alátámasztva.

(5) Létszámnövekedés esetén csak abban az esetben igényelhető támogatás, ha a növekedést – települési önkormányzati rendeleten, vagy társulási tanácsi határozaton kívüli – jogszabályváltozásból adódó, és azt az igénylő számára kötelezően ellátandó többletfeladatok teszik szükségessé.

3. Az igénylés benyújtásához szükséges dokumentumok

5. § (1) Az igénylés összes példányához eredetiben vagy hiteles másolatban mellékelni kell az alábbi dokumentumokat:

a) az igénylő költségvetési döntésének kivonatát (települési önkormányzat esetén költségvetési rendelet, többcélú kistérségi társulás esetén a költségvetésről szóló társulási tanácsi határozat), amelyben a költségvetési – intézményenként beazonosítható és összesített – létszámkeret (engedélyezett álláshelyek száma) a létszámcsökkentéssel érintett évre meghatározásra került,

b) az 1. mellékletben meghatározott táblázatot, amelyben az igénylő a létszámcsökkentési döntést megelőző, valamint az azt követően kialakuló, intézményi szintű létszámot és az összesített létszámot mutatja ki, továbbá az 1. mellékletben meghatározott döntések eredeti vagy hiteles másolati példányait. Ha az igénylés két költségvetési évet érint, akkor az 1. melléklet szerinti táblázatot az érintett éveknek megfelelően kell kitölteni.

c) az igénylő azon döntését – ha az a) pontban meghatározott dokumentumok nem tartalmazzák – amely a létszámcsökkentés előtti és az azt követően kialakult tényleges és intézményenként beazonosítható álláshely-megszüntetéssel együtt járó létszámcsökkentés tételes kivonatát tartalmazza, és amelyben a racionalizálási döntést követő intézményi szintű és összesített létszám is szerepel. E döntést is magába foglaló igénylésnek így tartalmaznia kell a 2. § (1) bekezdés f) pontja szerinti felülvizsgálat megállapításait is, valamint az elbocsátott foglalkoztatottakkal kapcsolatos jogviszony megszüntető okiratok kiállításának dátumát, amelynek meg kell előznie a foglalkoztatottak felmentési vagy rendes felmondási idejének kezdő időpontját. Ha a jogviszony megszüntető okirat keltezése későbbi, mint a felmentés vagy rendes felmondás kezdő időpontja, akkor csatolni szükséges az érintett foglalkoztatott által is aláírt azon munkáltatói intézkedésekről készített dokumentumot, amelyben a foglalkoztatottat előzetesen értesítették jogviszonyának várható megszüntetéséről.

d) a 2. melléklet szerinti táblázatot, amely tartalmazza az igénylő intézményenként, foglalkoztatottanként feltüntetett adatait,

e) a foglalkoztatási jogviszony megszüntetésével kapcsolatos, az érintett foglalkoztatott által is aláírt, munkáltatói intézkedéseket igazoló dokumentumok másolati példányát (amely köztisztviselők esetén tartalmazza a tartalékállománnyal kapcsolatos rendelkezést is),

f) emelt összegű végkielégítésre jogosult esetén – a foglalkoztatott jogviszonyát szabályozó törvény alapján – a létszámcsökkentéssel érintett foglalkoztatott nyilatkozatát arra vonatkozólag, hogy korábban részesült-e emelt összegű végkielégítésben,

g) a képviselő-testületi, közgyűlési vagy társulási tanácsi határozatot arról, hogy az igénylő fenntartói körén belül – települési önkormányzat esetén költségvetési szerveinél és az önkormányzat hivatalánál, többcélú kistérségi társulás esetén intézményeinél és munkaszervezeténél – a meglévő üres álláshelyeken, az előreláthatólag megüresedő álláshelyeken vagy a tervezett új álláshelyeken; szervezeti változás, feladatátadás következtében az igénylő fenntartói körén kívüli munkáltatónál a létszámcsökkentéssel érintett álláshelyen foglalkoztatottak jogviszonyban töltött ideje folyamatosságának megszakítása nélküli foglalkoztatására nincs lehetőség,

h) költségvetési szerv, intézmény jogutód nélküli megszűnése esetén a megszüntető okiratot,

i) feladat átadás-átvétel esetében:

ia) az átvevő írásos nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy nem tudja, vagy nem kívánja a létszámcsökkentési döntéssel érintett foglalkoztatottat továbbfoglalkoztatni, vagy

ib) az átvevő felajánlását másik munkakörről, és a foglalkoztatott írásos nyilatkozatát a felajánlott munkakör elutasításáról,

j) a korengedményes nyugdíjazás miatt elbocsátott foglalkoztatottak jogviszonyának megszűnésekor a területileg illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal nyugdíjbiztosítási igazgatóságától kapott „fizetési értesítő” okmányt; a jegyző vagy munkaszervezet-vezető nyilatkozatát, melyben bemutatásra kerül az érintett foglalkoztatott felmentési időre járó illetménye, végkielégítése.

(2) 2013. évre áthúzódó kifizetési kötelezettség keletkezését követően a 4. melléklet szerinti adatlapot az ebr42 információs rendszerben kell rögzíteni és a kifizetést igazoló dokumentumok egyidejű csatolásával megküldeni a Magyar Államkincstár illetékes területi szervén (a továbbiakban: Igazgatóság) keresztül a helyi önkormányzatokért felelős miniszter által vezetett minisztériumba (a továbbiakban: minisztérium).

(3) Az 1–2. melléklet szerinti adatlapokat az igénylőnek az ebr42 információs rendszerben kell rögzíteni, kitöltést követően az ebr42 információs rendszerből kinyomtatni.

(4) Az (1) bekezdés a), b), c), d), e), f), g), j) pontjában meghatározott dokumentumok igényléshez való csatolása kötelező.

4. Az igénylésben elismerhető kiadások

6. § (1) Az igénylő a – tényleges létszámcsökkentést megvalósító – jogviszony megszüntetése miatt fizetendő egy havi felmentési illetményre és annak szociális hozzájárulási adójára, továbbá a jogszabály szerinti végkielégítés és szociális hozzájárulási adójának teljes összegének felére, de maximum 2 millió forintra igényelhet támogatást.

(2) Az igénylés szempontjából – a 2. § (1) bekezdésében foglalt támogatottak körén belül – a létszámcsökkentéssel érintett:

a) öregségi nyugdíjban,

b) előrehozott öregségi nyugdíjban,

c) nők esetében, legalább 40 év jogosultsági idővel rendelkező, nyugdíjban,

d) csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjban,

e) rokkantsági nyugdíjban,

f) baleseti rokkantsági nyugdíjban,

g) korengedményes nyugdíjban

részesülő foglalkoztatottakra benyújtott igénylések is támogathatók.

(3) A (2) bekezdés szerinti nyugdíjban részesülők egy havi felmentési időre járó illetménye, valamint ezen összeg szociális hozzájárulási adója támogathatók.

(4) Az előrehozott öregségi nyugdíjra jogosultak esetében vizsgálandó, hogy az érintett – jogviszonyának utolsó napjáig – részesül-e nyugellátásban vagy annak megállapítását kérte-e a területileg illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal nyugdíjbiztosítási igazgatóságtól. Ha a foglalkoztatott csak jogosult, de nem részesül nyugellátásban, az igénylő a foglalkoztatott egy havi felmentési időre járó illetménye és annak szociális hozzájárulási adója, továbbá a végkielégítése és szociális hozzájárulási adója együttes összegének fele, de maximum 2 millió forint (az öregségi nyugdíj előtt öt évvel állók esetében az emelt összegű végkielégítést is beleszámítva) kerül támogatásra. Ebben az esetben az ebr42 információs rendszerben szükséges rögzíteni a 2. melléklet szerinti táblázat megfelelő adatait is, és az emelt összegű végkielégítésre jogosultak esetében az 5. § (1) bekezdésének f) pontjában meghatározott nyilatkozat csatolása is szükséges.

(5) Ha az érintett személy jogviszonya korengedményes nyugdíjazás miatt szűnik meg, a nyugdíjazással kapcsolatos költségek megtéríthetők, ha azok összege nem haladja meg a jogviszony felmentéssel vagy rendes felmondással történő megszűnése esetén járó támogatás összegét. Ha a korengedményes nyugdíjazással együtt járó költségek meghaladják a felmentés vagy rendes felmondás esetén járó támogatás mértékét, akkor a korengedményes nyugdíjazás esetén is csak az az összeg illeti meg az igénylőt, amely a felmentés vagy rendes felmondás esetén járna.

5. Az igénylések elbírálásának folyamata

7. § (1) Az igénylőnek az igénylését a Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény (a továbbiakban: költségvetési tv.) 5. mellékletének 7. a) pontja szerinti határidőkig kell rögzítenie az ebr42 információs rendszerbe és papír alapon a dokumentációt megküldenie az Igazgatósághoz két – egy eredeti és egy hiteles másolati – példányban. Papír alapú dokumentáció postára adásának határideje legkésőbb az elektronikus rögzítés határidejét követő munkanap. A határidő elmulasztása jogvesztő.

(2) Az Igazgatóság a rendelkezésére álló iratok és saját nyilvántartása alapján szabályszerűségi szempontból megvizsgálja a támogatási igényt és szükség esetén, legfeljebb 7 napos határidő kitűzésével hiánypótlásra, módosításra hívja fel az igénylőt. Ha az igénylő a felhívásnak a kitűzött határidőig nem tesz eleget, vagy nem megfelelően teljesíti azt, az Igazgatóság a támogatási igényt nem továbbítja a minisztériumba, és erről értesíti az igénylőt.

(3) Az Igazgatóság az igényléseket papír alapon, egy eredeti példányban részletes véleményének és összesítésének (igénylő neve, ebr azonosítója, igényelt összeg, igényléssel érintett személyek száma) egyidejű csatolásával – az első ütemben 2012. május 9-éig, a második ütemben 2012. augusztus 9-éig, a harmadik ütemben 2012. október 19-éig közvetlenül küldi meg a helyi önkormányzatokért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) részére. Ha a miniszter az igények vizsgálata során további tájékoztatást, illetve dokumentumok megküldését tartja szükségesnek, ezeket az igénylők – külön felhívásra – kötelesek részére teljesíteni.

8. §2

6. A támogatás folyósítására, felhasználására vonatkozó szabályok

9. § (1) A miniszter döntését követően, az igénylők részére megítélt támogatások folyósítása:

a) a költségvetési tv. 37. § (3) bekezdése alapján, az I. ütemben a júliusi, a II. ütemben az októberi, a III. ütemben a decemberi nettó finanszírozás keretében,

b) jogszabály által kötelezően kifizetendő felmentési időre járó illetménnyel és végkielégítéssel kapcsolatos, az igénylőnél a 2013. évben jelentkező kötelezettség támogatása esetében a felmentési, illetve rendes felmondási idő leteltét követően, az igénylő által – az Igazgatóságon keresztül egy eredeti és egy másolati példányban – a kifizetés igazolásául szolgáló dokumentumokkal együtt megküldött, 4. melléklet szerinti táblázat alapul vételével

történik.

(2) Azoknál az igénylőknél, ahol a létszámcsökkentéssel érintett köztisztviselők tartalékállományukat töltik az igénylés benyújtása időpontjában, a megítélt támogatás folyósítása csak igazolás után teljesíthető. A tartalékállomány megszűnésének igazolását az igénylők a 3. melléklet szerinti adatlap kitöltésével, a kifizetés igazolásául szolgáló dokumentumok egyidejű csatolásával, egy eredeti és egy hiteles másolati példányban az Igazgatóság útján küldik meg a minisztérium részére. Ha a 3. mellékleten szereplő kiadási összeg – a jogszabályi változásokból adódóan – magasabb, mint a korábban jóváhagyott támogatási összeg, a finanszírozás során ezt kell figyelembe venni. A minisztérium az (1) bekezdésben foglaltak szerint intézkedik a támogatás folyósításáról.

10. § (1) Ha az igénylő a támogatásról szóló döntést követő öt éven belül a megszüntetett álláshelyet annak ellenére visszaállítja, hogy az – települési önkormányzati rendeleten, vagy társulási tanácsi határozaton kívüli – jogszabályváltozásból adódó, és azt az igénylő számára kötelezően ellátandó többletfeladatok nem teszik szükségessé, ezen álláshely megszüntetésére jóváhagyott támogatásról

a) a 2012. évben köteles haladéktalanul lemondani, és erről az Igazgatóságon keresztül a minisztériumot tájékoztatni,

b) 2012. évet követően köteles haladéktalanul lemondani, és a már folyósított támogatást visszafizetni.

(2) Ha a létszámcsökkentéssel érintett foglalkoztatott a munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés ideje alatt új munkaviszonyt létesít, az igénylő a foglalkoztatott jogviszonyát szabályozó törvényeknek megfelelően az erre vonatkozó rendelkezéseket figyelembe véve, az e foglalkoztatottak után jóváhagyott támogatás azon részéről köteles haladéktalanul lemondani, amellyel összefüggésben 2012. évben nem keletkezik tényleges kifizetési kötelezettsége. Ebben az esetben a 2012. november 30-át megelőző lemondásból adódó visszafizetési kötelezettség nem minősül jogtalan igénybevételnek. A 2012. november 30-át követően keletkezett visszafizetési kötelezettségét az igénylő a 2012. évi zárszámadás keretében köteles rendezni, és erről az Igazgatóságon keresztül a minisztériumot tájékoztatni.

(3) A jogtalanul igénybe vett összeg után az igénylő kamatot fizet a jogtalan igénybevétel napjától a visszafizetés napjáig.

7. A támogatás elszámolására vonatkozó szabályok

11. § (1) Az e rendelet szerint megítélt támogatás 2012. évben esedékes, a foglalkoztatott részére történő tényleges kifizetésről az igénylő külön elszámolás keretében, a tényleges kifizetést követően köteles a 3. melléklet szerint – elektronikus úton az ebr42 rendszerben is – az Igazgatóság felé elszámolni. Az elszámolás személyenként történik, a személyenként felmerülő eltérések nem összevonhatók.

(2) Ha az (1) bekezdés alapján elkészített elszámolás során az adott személy esetében a folyósított támogatási összeg

a) kisebb mint a tényleges kifizetés, úgy a különbözet nem igényelhető meg,

b) nagyobb mint a tényleges kifizetés, úgy a különbözetet vissza kell fizetni a központi költségvetés részére.

(3) Az (1) bekezdés szerinti elszámoláshoz csatolni szükséges a kifizetés igazolására szolgáló dokumentumokat is.

(4) A kedvezményezett a támogatás felhasználásáról tárgyév december 31-i fordulónappal, a mindenkori zárszámadás keretében és rendje szerint köteles elszámolni.

(5) Az igénylő összesített létszámának alakulásáról a támogatásról szóló döntést követő öt évig – az év végi elszámolás keretében az 5. melléklet szerinti adatlapon elektronikusan az ebr42 rendszerben és papír alapon egy példányban – évente beszámol az Igazgatóságnak.

8. Záró rendelkezések

12. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) A 13. § (2) bekezdése 2013. január 1-jén lép hatályba.

13. § (1)3

(2)4

1. melléklet a 2/2012. (III. 1.) BM rendelethez


Az igényléssel érintett önkormányzati/kistérségi társulási létszámok kimutatása

2K05354_0

Igénylő neve:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ügyintéző:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Telefon:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fax:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Email:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2011. év

2012. év

Sorszám

Intézmény*

Közoktatási intézmény esetén OM azonosító

Ágazat megnevezése

Létszámcsökkentést érintő év nyitó adata

Létszámcsökkentési döntés

Az esetleges létszámnövekedést eredményező döntés

Létszámcsökkentést/növekedést követően kialakult létszámadatok

(fő)

Létszámcsökkenés/növekedés összesen

(fő)

Jelen igénylésben szereplő, létszámcsökentéssel érintettek száma

(fő)

Létszámcsökkentést érintő év nyitó adata

Létszámcsökkentési döntés

Az esetleges létszámnövekedést eredményező döntés

Létszámcsökkentést/növekedést követően kialakult létszámadatok

(fő)

Létszámcsökkenés/növekedés összesen

(fő)

Jelen igénylésben szereplő, létszámcsökentéssel érintettek száma

(fő)

döntés száma**

száma**

csökkentéssel érintett fő

száma**

növekedéssel érintett fő

döntés száma**

száma**

csökkentéssel érintett fő

száma**

növekedéssel érintett

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Igénylő intézményi szintű összesített létszáma:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az igénylő összesített létszáma:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az esetleges létszámnövekedés indokolása***:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dátum:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

P. H.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.............................................................................. …………………………………………………………………

 

 

 

 

 

 

 

 

jegyző/munkaszervezet vezetője

polgármester/elnök

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Azon intézményeket szükséges feltüntetni ahol év közben létszámváltozás volt, a megfelelő évek adatainak feltüntetése mellett

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

** A létszámcsökkentést meghatározó KT (FKGY), (Költségvetési rendelet, határozat) társulási tanácsi döntés: száma, dátuma, megnevezése. Az igényléshez kötelező becsatolni ezen hivatkozott döntések eredeti vagy hiteles másolati példányait.

 

 

 

 

 

 

 

 

*** Az indokolás rövid leírása e táblázatban a létszámnövekedés okaként megjelölt pontos jogszabályi hivatkozással.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. melléklet a 2/2012. (III. 1.) BM rendelethez


Az igényléssel érintett intézmények foglalkoztatottankénti adatai

2K05355_0

Igénylő neve:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ügyintéző:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Telefon:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fax:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Email:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sorszám

Intézmény neve

Intézmény székhelyé-
nek címe

Közoktatási intézmény esetén OM azonosító

Ágazat megne-
vezése

Foglalkoz-
tatott neve

Munka-kör

Jogállás

Születési idő

Jogviszony utolsó napja

Nyugdíja-
zásra vonatkozó adatok

Öregségi nyugdíj megállapítá-
sának időpontja

Öregségi nyugdíj folyósítá-
sának kezdete

Előre-
hozott öregségi nyugdíj megálla-
pításának időpontja

Előrehozott öregségi nyugdíj folyósítá-
sána kezdete

Felmentés vagy rendes felmondás alapjául szolgáló évek száma

Végkielé-
gítés alapjául szolgáló évek száma

Felmentéssel, illetve rendes felmondással megvalósuló

2012. évi adatok

2013. évi adatok

Igényelt támoga-
tás összesen (22.+27.)

Felmentési időre járó egy havi illetmény és szociális hozzájárulási adójának összege

Végkielégítés és szociális hozzájárulási adója összegének fele, de legfeljebb 2 millió forint

Tárgyévi igény összesen
(20.+21.)

A végkielégítés kifizetése megtörtént-e (igen/nem)

Felmentéssel, illetve rendes felmondással megvalósuló 2013. évre áthúzódó felmentési illetmény hónap száma (18. oszlop adatából)

Felmentési időre járó áthúzódó egy havi illetmény és szociális hozzájárulási adójának összege (amennyiben 2012. évben nem történt meg egy havi felmentési összeg kifizetése sem)

2013. évre áthúzódó végkielégítés és szociális hozzájárulási adója összegének fele, de legfeljebb 2 millió forint

2013. évre áthúzódó összesen (25.+26.)

felmentési illetmény hónap száma

végkielé-
gítés hónap száma

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

27.

28.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dátum:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

P. H.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

..........................................................................

 

jegyző/munkaszervezet vezetője

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3. melléklet a 2/2012. (III. 1.) BM rendelethez


2012. évi tényleges kifizetési kötelezettséget igazoló adatközlő tábla személyenkénti elszámoláshoz, illetve a tartalékállomány megszünését követő kifizetésekhez*

2K05356_0

Igénylő neve:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ügyintéző:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Telefon:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fax:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Email:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

forintban

Sorszám

Intézmény neve

Intézmény címe

Közoktatási intézmény esetén OM azonosító

Ágazat megnevezése

Létszámcsökkentési igénylés üteme

Foglalkoztatott neve

Születési ideje

Jogviszony utolsó napja

Felmentés vagy rendes felmondás

Végkielégítés

2012. évben keletkezett tényleges kifizetés

2012. évben ténylegesen kifizetett támogatás

Eltérés (+/-)

(17-16. oszlop)**

Felmentéssel, illetve rendes felmondással megvalósuló megszűnés esetén

Felmentési időre járó egy havi illetmény és szociális hozzájárulási adójának összege

Végkielégítés és szociális hozzájárulási adója összegének fele, de legfeljebb 2 millió forint

Összesen

(14.+15.)

alapjául szolgáló évek száma

Felmentési időre járó illetmény

Végkielégítés

hónap száma

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 

 

 

Dátum:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

P. H.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

............................................................................................................. ………………………………………………………………………

 

 

 

 

 

 

jegyző/munkaszervezet vezetője

 

 

polgármester / elnök

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Ezt a táblát az igénylő az év végi elszámolás keretében köteles a 2012. évben esedékes, a foglalkoztatott részére történő tényleges kifizetéséről az Igazgatóság felé megküldeni a kifizetést igazoló dokumentumok egyidejű csatolásával, továbbá ezen adatlap szolgál a köztisztviselő tartalék állományának lejártát követő tényleges kifizetés igazolására is.

** Ha a folyósított támogatási összeg kisebb a ténylegesen kifizetett összegnél, úgy a különbözet nem igényelhető meg. Ha a folyósított támogatási összeg nagyobb a ténylegesen kifizetett összegnél, úgy a különbözetet vissza kell fizetni a központi költségvetés részére.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4. melléklet a 2/2012. (III. 1.) BM rendelethez


2013. évi kifizetési kötelezettséget igazoló adatközlő tábla*

2K05357_0

Igénylő neve:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ügyintéző:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Telefon:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fax:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Email:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

forintban

Sorszám

Intézmény neve

Intézmény székhelyének címe

Közoktatási intézmény esetén OM azonosító

Ágazat megnevezése

Foglalkoztatott neve

Születési ideje

Jogviszony utolsó napja

Felmentés vagy rendes felmondás

Végkielégítés

2013. évben keletkezett tényleges kifizetési kötelezettség

2013. évre megítélt támogatás összege

Utalandó támogatási összeg

Felmentéssel, illetve rendes felmondással megvalósuló megszűnés esetén

Felmentési időre járó áthúzódó egy havi illetmény és szociális hozzájárulási adójának összege (amennyiben 2012. évben nem történt meg egy havi felmentési összeg kifizetése sem)

Végkielégítés és szociális hozzájárulási adója összegének fele, de legfeljebb 2 millió forint

Összesen

(13.+14.)

alapjául szolgáló évek száma

Felmentési időre járó áthúzódó illetmény

Végkielégítés

hónap száma

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 

 

 

Dátum:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

P. H.

 

 

 

 

 

 

 

..............................................................................

 

 

 

 

……………………………………………………….

 

 

 

 

polgármester/elnök

 

 

 

 

 

jegyző/munkaszervezet vezetője

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5. melléklet a 2/2012. (III. 1.) BM rendelethez


Igénylő összesített létszámának alakulását bemutató adatlap

Igénylő neve:

 

 

 

 

 

 

Ügyintéző:

 

 

 

 

 

 

Telefon:

 

 

 

 

 

 

Fax:

 

 

 

 

 

 

Email:

 

 

 

 

 

 

Évek

2012.

2013.

2014.

2015.

2016.

2017.

Igénylő összesített létszáma

 

 

 

 

 

 

Az év végi adatközlések során az adott év december 31-ei állapotnak megfelelő adat töltendő




Dátum:
P. H.

.............................................
jegyző/munkaszervezet vezetője

.............................................
polgármester / elnök

1

A rendeletet az 5/2013. (III. 14.) BM rendelet 13. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2014. január 1. napjával.

2

A 8. §-t az 5/2013. (III. 14.) BM rendelet 13. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

3

A 13. § (1) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

4

A 13. § (2) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére