• Tartalom

20/2012. (IX. 17.) HM rendelet

20/2012. (IX. 17.) HM rendelet

a hivatásos és szerződéses katonai szolgálat létesítéséről, módosításáról, megszüntetéséről, tartalmáról, valamint az integrált személyügyi igazgatás és egységes nyilvántartás rendjéről szóló 10/2002. (III. 5.) HM rendelet módosításáról1

2012.09.25.

A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény 287. § (2) bekezdés a) pont ab), ae)–ah) alpontjában kapott felhatalmazás alapján

a 41. § tekintetében a jogalkotásról szóló 2012. évi CXXX. törvény 10. § (5) bekezdése szerint

a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésben meghatározott feladatkörömben eljárva, a következőket rendelem el:

1. § A hivatásos és szerződéses katonai szolgálat létesítéséről, módosításáról, megszüntetéséről, tartalmáról, valamint az integrált személyügyi igazgatás és egységes nyilvántartás rendjéről szóló 10/2002. (III. 5.) HM rendelet (a továbbiakban: R.) 2. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

2. § A szakszervezeti tisztségviselők részére a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény (a továbbiakban: Hjt.) 37. § (1) bekezdése által biztosított szolgálatteljesítési idő-kedvezmény mértékét az állományilletékes parancsnok állapítja meg.”

2. § Az R. 8. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

8. § (1) A hivatásos és a szerződéses katonák tekintetében a Hjt. 40. § (4) bekezdése szerinti további munkáltatói jogköröket az 1. számú mellékletben meghatározottak szerint
a) a Honvéd Vezérkar főnöke (a továbbiakban: HVKF),
b) a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (a továbbiakban: KNBSZ) főigazgatója,
c) a középszintű és más magasabb (a továbbiakban: középirányító) parancsnok, továbbá
d) az állományilletékes parancsnok
gyakorolja.
(2) A HVKF
a) a Hjt.-ben és az 1. számú mellékletben hatáskörébe utalt munkáltatói jogköröket,
b) a honvédelemért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) által vezetett minisztérium (a továbbiakban: HM) hivatásos és szerződéses katonái tekintetében állományilletékes parancsnoki jogköröket,
c) a miniszter irányítása alatt álló központi hivatal és a miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetek hivatásos és szerződéses katonái tekintetében középirányítói jogköröket,
d) a miniszter hatáskörébe tartozó munkáltatói döntések esetén javaslattételi jogkört
gyakorol.
(3) A HVKF a (2) bekezdés b)–d) pontja szerinti jogköreit a HM közigazgatási államtitkár (a továbbiakban: HM KÁT) kezdeményezésére, ennek hiányában előzetes egyetértésével gyakorolja. Ha a HVKF a HM KÁT, vagy ha a HM KÁT a HVKF kezdeményezésével nem ért egyet, indokolt álláspontjának megküldésével – az irat beérkezését követő 15 napon belül – egyeztetést kezdeményez. Az egyeztetés eredménytelensége esetén a munkáltatói döntés meghozataláról a miniszter határoz. E bekezdést nem kell alkalmazni a Honvéd Vezérkar és a Tábori Lelkészi Szolgálat hivatásos és szerződéses katonái, továbbá a KNBSZ hivatásos katonái tekintetében.
(4) A Tábori Lelkészi Szolgálat esetén a HM KÁT (3) bekezdés szerinti jogköreit a HM parlamenti államtitkár gyakorolja.
(5) A KNBSZ főigazgatója a KNBSZ hivatásos katonái tekintetében a hatáskörébe utalt munkáltatói jogkörökön túl a miniszter hatáskörébe tartozó munkáltatói döntés esetén javaslattételi jogot gyakorol.
(6) Az önkéntes műveleti tartalékos és az önkéntes védelmi tartalékos katonák (a továbbiakban együtt: önkéntes tartalékos katonák) tekintetében a munkáltatói jogköröket az állományilletékes parancsnok gyakorolja.
(7) A honvéd tisztjelöltek és a honvéd altiszt-jelöltek tekintetében a munkáltatói jogköröket az 1. számú mellékletben meghatározottak szerint a HVKF és az állományilletékes parancsnok gyakorolja.”

3. § Az R. 9. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A hivatásos, a szerződéses és az önkéntes tartalékos katonák (a továbbiakban: az állomány) utánpótlása a Magyar Honvédség (a továbbiakban: Honvédség) toborzó rendszerén keresztül történik.”

4. § Az R. 10. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

10. § (1) Az állományba vétel hivatásos, szerződéses vagy önkéntes tartalékos szolgálati viszony létesítésével történhet.
(2) Az előírt jogszabályi feltételeknek való megfelelés esetén hivatásos állományba csak az vehető fel
a) tisztnek,
aa) aki honvédtiszti alapképzésben felsőfokú végzettséget igazoló oklevelet szerzett, vagy
ab) aki polgári felsőfokú végzettséget igazoló oklevéllel és legalább 5 év katonai szakmai gyakorlattal rendelkezik,
b) altisztnek,
ba) aki katonai szakképzésben szakképzettséget szerzett,
bb) aki tanfolyamrendszerű altisztképzésben katonai képzettséget szerzett,
bc) aki középiskolai végzettséggel és legalább 5 év katonai szakmai gyakorlattal rendelkezik, vagy
bd) akinek a honvéd tisztjelölti szolgálati viszonya a Hjt. 229/E. § (1) bekezdése alapján közös megegyezéssel megszüntetésre kerül, feltéve, hogy képzettsége, felkészültsége alapján a Honvédség katonai szervezeténél rendszeresített szolgálati beosztásba kinevezhető.
(3) A (2) bekezdést nem kell alkalmazni akkor, ha a Hjt., vagy más jogállási törvény alapján a szolgálati viszony létesítésének és fenntartásának feltétele a hivatásos állományba vétel.
(4) Az előírt jogszabályi feltételek megléte esetén önkéntes tartalékos állományba az vehető, aki a tervezett beosztásához előírt szintű végzettséggel rendelkezik. Az önkéntes tartalékos katonák által betölthető beosztásokat a HVKF által jóváhagyott állománytáblák tartalmazzák.”

5. § (1) Az R. 11. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Ha e rendelet eltérően nem rendelkezik, az állományba vételt a jelentkező állandó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes katonai igazgatási szerven (a továbbiakban: toborzó iroda) keresztül kell kezdeményezni.”

(2) Az R. 11. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) Amennyiben a jelentkező korábban hivatásos vagy szerződéses szolgálatot teljesített, személyi anyaggyűjtőjét az annak őrzésére jogosult szerv az állományba vételi eljárást lefolytató szerv kérésére megküldi.”

(3) Az R. 11. §-a a következő (8) és (9) bekezdéssel egészül ki:

„(8) A toborzó iroda a jelentkező által bemutatott okmányok alapján a számítógépes személyügyi nyilvántartó rendszerben rögzíti az iskolai végzettségre, szakképzettségre, tanfolyami végzettségre, valamint nyelvtudásra vonatkozó adatokat, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala által megküldött okirat számát, és a Pályaalkalmasság-vizsgálati lap nyilvántartási számát.
(9) A toborzó iroda ezt követően az iratokat átadja a tervezett szolgálati hely szerinti katonai szervezet személyügyi szerve részére.”

6. § Az R. 12. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A jelentkezővel személyi beszélgetést kell lefolytatni. Ezt követően a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró részére fel kell terjeszteni a jelentkező szolgálati viszony létesítésére vonatkozó írásbeli kérelmét, és a 2. számú melléklet szerinti személyi javaslati lapot.”

7. § Az R. 13. és 14. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

13. § (1) A 9. § (1) bekezdéstől eltérően az állományba vételi eljárást
a) a polgári oktatási intézményben tanuló honvédségi ösztöndíjas hallgatókkal a Honvédség központi személyügyi szerve,
b) a honvédtiszti alapképzésre felvételt nyert személlyel az MH Ludovika Zászlóalj,
c) a katonai szakképzésre felvételt nyert személlyel az MH Altiszti Akadémia
folytatja le.
(2) Az önkéntes tartalékos katona állományba vételére az önkéntes tartalékos szerződés megkötésével kerül sor. Az önkéntes tartalékos katona beosztásra való felkészítésével és kiképzésével kapcsolatos követelményeket a HVKF határozza meg.
(3) A címzetes önkéntes tartalékos katonával a Hjt. 114/B. §-a szerinti szerződés megkötésére – állományba vételi eljárás lefolytatása nélkül, a Honvédség társadalmi kapcsolatokért felelős szerve által létrehozott előkészítő bizottság javaslata alapján – a miniszter jogosult.
14. § (1) Az önkéntes tartalékos katona indokolt kérelmére a Honvédség által előre tervezett tényleges szolgálatteljesítésre történő behívás átütemezhető. A kérelem a Hjt. 47/B. §-a szerinti behívóparancs közlésétől számított 8 napon belül írásban nyújtható be az állományilletékes parancsnok részére. A kérelem benyújtásának a behívóparancs teljesítésére nincs halasztó hatálya.
(2) Az átütemezésről az állományilletékes parancsnok a kérelem beérkezését követően haladéktalanul, legfeljebb 3 napon belül dönt. Az átütemezési kérelmet csak kiemelten fontos szolgálati érdekre történő hivatkozással lehet elutasítani, amennyiben a tervezett katonai feladat végrehajtása az érintett önkéntes tartalékos katona nélkül nem lehetséges, vagy aránytalan nehézségekkel járna.
(3) Amennyiben az állományilletékes parancsnok a behívás átütemezését nem engedélyezi, a kérelem elutasításáról haladéktalanul értesíti az önkéntes tartalékos katonát és annak munkáltatóját. Az engedély megadása esetén a kiküldött behívóparancsot haladéktalanul határozatban vissza kell vonni, melyben egyúttal tájékoztatni kell az önkéntes tartalékos katonát a felkészítés vagy tényleges szolgálatteljesítés új időpontjáról. A kiküldött behívóparancs visszavonására a központi személyügyi nyilvántartást vezető szerv parancsnoka intézkedik, az állományilletékes parancsnoknak a döntéséről szóló értesítése alapján.
(4) Annak érdekében, hogy az önkéntes tartalékos katona a kérelme elbírálásáról a szolgálat megkezdése előtt megfelelő időben értesülhessen, az állományilletékes parancsnok döntéséről az önkéntes tartalékos katonát a személyügyi szerv rövid úton is tájékoztatja. A tájékoztatás megtörténtéről feljegyzést kell készíteni. A tájékoztatás megtörténte a Honvédséget a (3) bekezdés szerinti kötelezettség teljesítése alól nem mentesíti.”

8. § Az R. 18. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A Hjt. 49. § (1) bekezdése szerinti pályázatot – a (2) bekezdés kivételével – a munkáltatói jogkör gyakorlójának személyügyi szerve írja ki.
(2) A KNBSZ állománya tekintetében a KNBSZ személyügyi szerve jogosult a pályázat kiírására.”

9. § Az R. 21. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

21. § A pályázati kiírást – a 18. § (2) bekezdése szerinti pályázatok kivételével – a HM hivatalos lapjában közzé kell tenni, és nyílt pályázat esetén a számítógépes személyügyi nyilvántartó rendszeren keresztül a katonai szervezetek részére nyilvánossá kell tenni.”

10. § Az R. 26. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

26. § A szolgálati beosztás ellátására benyújtott pályázat elbírálására a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró 3–5 fős bírálóbizottságot jelöl ki, amelynek tagjai
a) a munkáltatói jogkör gyakorlója vagy az általa megbízott vezető, mint a bizottság elnöke,
b) a pályázatot kiíró személyügyi szerv képviselője,
c) szükség szerint az érintett fegyvernem, szolgálati ág szakmai felelőse által kijelölt szakértő.”

11. § Az R. 37. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

37. § Az állomány Hjt. 48. § (1) bekezdés o) pontja alá tartozó tagjának szolgálati viszonyával összefüggő állományilletékes parancsnoki jogköröket a Honvédség központi személyügyi szervének vezetője gyakorolja.”

12. § Az R. 40. § (2) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A vezényeltet a polgári szervhez történt vezénylésének tartama alatt – szolgálati viszonyából eredően – a Honvédségtől az alábbi jogosultságok illetik meg:)

a) a Honvédségnél szolgálati beosztás betöltésére kiírt sikeres pályázat esetén – a vezénylés megszüntetésével – beosztás betöltése”

13. § Az R. 44. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

44. § (1) A Hjt. 48. § (1) bekezdés b), e)–h), j)–m), p)–t) pontja alapján szolgálatot teljesítők személyi ügyeinek intézését a vezénylési hely szerinti katonai szervezet végzi.
(2) A hivatásos állomány Hjt. 48. § (1) bekezdés n) pontja alapján rendelkezési állományba tartozó tagja személyi ügyeinek intézését arra az időtartamra, amíg nem hívják szolgálatba, az utolsó szolgálati beosztása szerinti katonai szervezet végzi.
(3) A Honvédség rendelkezési állományába tartozók rendfokozati előmenetelére – amennyiben jogszabály eltérően nem rendelkezik – a speciális beosztást betöltőkre vonatkozó rendfokozati előmeneteli szabályokat kell alkalmazni.”

14. § Az R. 45/A. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

45/A. § Az önkéntes tartalékos katona más beosztásba az önkéntes tartalékos szerződés módosításával helyezhető át.”

15. § Az R. 47. § (1) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Az állomány tagjának áthelyezésére katonai, illetve szakképzettség-változás esetén akkor lehet intézkedni, ha)

b) a Hjt. 78. § (5) bekezdése alapján vállalja annak megszerzését.”

16. § Az R. 55. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Az állomány tagja a Hjt. 48. § (5) és (5a) bekezdése szerint szolgálati feladat ellátására a szolgálat érdekében vezényelhető.”

17. § Az R. 58. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) Az állomány tagjának eredeti beosztása ellátása mellett történő megbízásánál a (2)–(4) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni azzal, hogy a megbízással ellátandó beosztás rendszeresített rendfokozata indokolt esetben – az adott állománykategórián belül – felfelé legfeljebb két rendfokozattal, lefelé egy rendfokozattal térhet el az eredeti beosztás rendszeresített rendfokozatától.”

18. § Az R. 80. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

„(4) Amennyiben a hivatásos állomány tagja kéri a szolgálaton kívüliek közé történő felvételét, kérelmét közvetlenül a Honvédség központi személyügyi szerve részére kell megküldeni.”

19. § Az R. 87. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

87. § A hivatásos állományba történő visszavételt az állandó lakóhely szerint illetékes toborzó irodánál kell kezdeményezni.”

20. § Az R. 90/A. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

90/A. § A 89–90. §-t a honvéd tisztjelöltekre és a honvéd altiszt-jelöltekre is alkalmazni kell azzal, hogy az engedélyt vissza kell vonni, ha a honvéd tisztjelölt a hallgatói vagy a tisztjelölti szolgálati viszonyból, valamint a honvéd altiszt-jelölt a tanulói vagy szolgálati viszonyból eredő kötelezettségeit bizonyíthatóan a más kereső tevékenység miatt nem megfelelően látja el.”

21. § (1) Az R. 95. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Tábornoki EB működik a HM-ben, melynek tagjait a HVKF és a HM KÁT javaslatára a miniszter jelöli ki.
(2) Főhadnagytól ezredesig rendfokozatonként tiszti, valamint főtörzszászlósi EB-ok működnek a HM-ben, melyeknek elnökeit és tagjait a HM KÁT előzetes egyetértésével a HVKF parancsban jelöli ki.”

(2) Az R. 95. § (9) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(9) A KNBSZ-nél tiszti, altiszti rendfokozati állománycsoportban rendfokozatonként önálló EB-ok működnek, melynek elnökét és tagjait a főigazgató jelöli ki.”

22. § (1) Az R. 112. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Az állomány tagja a személyével kapcsolatos elgondolás ismertetéséről és tervezett beosztás elfogadásáról a személyi javaslati lap aláírásával írásban nyilatkozik.”

(2) Az R. 112. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) Ha az állomány tagja a tervezett beosztást az 51. §-ban meghatározott különös méltánylást érdemlő egyéni érdekből nem fogadja el, annak részletes indokáról írásban nyilatkozik.”

23. § (1) Az R. 118. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A személyügyi eljárás a személyi javaslati lap elkészítésével és felterjesztésével indul. Ha nem az állományilletékes parancsnok a munkáltatói jogkör gyakorlója, a személyi javaslat felterjesztésére – az érintett közvetlen szolgálati elöljárója előzetes véleményének kikérése mellett – az állományilletékes parancsnok jogosult. Ha az állományilletékes parancsnok a munkáltatói jogkör gyakorlója, a személyi javaslatok felterjesztésének rendjét az alárendeltségébe tartozó katonai szervezet vonatkozásában intézkedésben határozza meg.”

(2) Az R. 118. § (6) és (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) A személyi beszélgetést az állományilletékes parancsnok vagy az általa megbízott személy folytatja le.
(7) A személyi beszélgetés során tájékoztatni kell az állomány tagját a tervezett személyi javaslatról, és részletesen tisztázni kell a tervezett döntéssel kapcsolatos, mindkét felet érintő jogokat és kötelezettségeket.”

24. § Az R. 120. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

120. § (1) Amennyiben a munkáltatói jogkör gyakorlója a Hjt. 7/A. §-ának alkalmazásával hozza meg a hatáskörébe tartozó munkáltatói döntést, a döntési lapot a munkáltatói jogkör gyakorlójának személyügyi szerve készíti elő. A döntési lap mellékletét képezi a döntést megalapozó személyi javaslati lap. Amennyiben a személyügyi eljárás az állomány tagja kérelmére indul, azt a személyi javaslathoz csatolni kell.
(2) A döntési lapot egy eredeti példányban kell elkészíteni, és nyilvántartási számmal kell ellátni. A döntési lapnak tartalmaznia kell
a) az állomány tagjának nevét, rendfokozatát, személyügyi törzsszámát,
b) a személyügyi eljárás tárgyát,
c) a munkáltatói döntés hatálybalépésének időpontját, illetve időtartamát,
d) azokat a jogszabályhelyeket, amelyek a munkáltatói döntést megalapozzák, valamint
e) a munkáltatói jogkör gyakorlójának döntésére vonatkozó alternatívákat.
(3) A döntési lapot szolgálati úton fel kell terjeszteni a munkáltatói jogkör gyakorlójának. A munkáltatói jogkör gyakorlója döntését a döntési lapon rögzíti.”

25. § Az R. a következő 120/A. és 120/B. §-sal egészül ki:

120/A. § (1) A döntési lapon rögzített döntésről
a) a munkáltatói jogkört gyakorló személyügyi szervének vezetője vagy
b) a KNBSZ állománya esetén a KNBSZ személyügyi szervének vezetője
egyéni határozatot hoz.
(2) Az (1) bekezdéstől eltérően összesítő határozatba foglalható a döntési lapon rögzített döntés akkor, ha az az állomány több tagját érintő azonos tárgyú munkáltatói döntést tartalmaz. Kizárólag egyéni határozat hozható a jogviszony létesítését, megszüntetését, valamint a Hjt. 50. § (2) bekezdés a) és d)–e) pontjait érintően hozott döntésekről.
(3) A határozatnak tartalmaznia kell
a) a határozatot hozó személyügyi szerv megnevezését,
b) a döntési lap nyilvántartási számát,
c) a munkáltatói jogkör gyakorlójának döntési lapon hozott döntését,
d) arra való utalást, hogy a határozat meghozatalára a munkáltatói jogkör gyakorlójának hatáskörében eljárva került sor,
e) a jogorvoslat lehetőségéről, benyújtásának helyéről és határidejéről való tájékoztatást,
f) a kivonat készítésére vonatkozó kérelem lehetőségéről, benyújtásának helyéről és határidejéről való tájékoztatást,
g) azokat a jogszabályhelyeket, amelyek alapján a személyügyi szerv a határozatot hozta.
(4) Az (1) bekezdés szerinti személyügyi szerv az összesítő határozatról, valamint kérelemre a döntési lapról kivonatot készít, melyet a munkaköri leírásban erre felhatalmazott ügyintéző hitelesít.
120/B. § A 118–120/A. §-t a honvéd tisztjelöltekre és a honvéd altiszt-jelöltekre is megfelelően alkalmazni kell azzal, hogy a HVKF döntési lapon rögzített döntésének megfelelően a Honvédség központi személyügyi szervének vezetője köti meg az ösztöndíjszerződést.”

26. § (1) Az R. 123. § (1) bekezdés d)–f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A Honvédség központi személyügyi szerve:)

d) tervezi és irányítja a személyi állomány beiskolázásával kapcsolatos személyügyi feladatok végrehajtását, összeállítja a Honvédség név szerinti Éves Beiskolázási Terveit,
e) vezeti a hatáskörébe utalt vezetők személyi anyaggyűjtőjét,
f) végzi a hatáskörébe utalt személyügyi nyilvántartással kapcsolatos feladatokat,”

(2) Az R. 123. § (1) bekezdés h) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A Honvédség központi személyügyi szerve:)

h) gyakorolja a hatáskörébe utalt személyi állománnyal összefüggő kiadmányozási jogokat.”

(3) Az R. 123. § (2) bekezdése a következő k) ponttal egészül ki:

(A Honvédség szervezeteinek személyügyi szervei:)

k) gyakorolják a hatáskörükbe utalt személyi állománnyal összefüggő kiadmányozási jogokat.”

27. § Az R. 127. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

127. § (1) A Hjt. 241. § (2) bekezdése szerint létesített szolgálati viszony tekintetében a főigazgató munkáltatói jogkörrel rendelkezik.
(2) A főigazgató a KNBSZ állományába tartozó hivatásos katonát – a miniszter jóváhagyása alapján, nemzetbiztonsági feladatok teljesítése érdekében – más szervhez vezényelheti.
(3) A KNBSZ belső személyügyi tevékenységével kapcsolatos eljárási szabályok meghatározására a főigazgató – e rendeletre figyelemmel – saját hatáskörében intézkedik.
(4) A KNBSZ állományából katonadiplomáciai szolgálatot teljesítők teljesítményértékelését, vezetői értékelését, valamint minősítését az éves beszámoltatás időszakában kell végrehajtani.”

28. § Az R. a következő 127/B. §-sal egészül ki:

127/B. § (1) A kifogástalan életvitel ellenőrzését a KNBSZ főigazgatója határozatban rendeli el. Az ellenőrzést az elrendelésétől számított 30 napon belül be kell fejezni. A határidőt a KNBSZ főigazgatója indokolt esetben, egy alkalommal 30 nappal meghosszabbíthatja.
(2) A kifogástalan életvitel ellenőrzését meg kell szüntetni, ha
a) a jelentkező a KNBSZ állományába történő felvételétől eláll, vagy
b) az állomány tagjának szolgálati viszonya bármilyen okból megszűnik.
(3) A kifogástalan életvitel ellenőrzéséről az ellenőrzést végző összefoglaló jelentést készít. A jelentés alapján a KNBSZ főigazgatója határozatban dönt a kifogástalan vagy a kifogásolható életvitel megállapításáról.”

29. § (1) Az R. 130. § (1) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Személyügyi alapnyilvántartást kell vezetni:)

b) a központi személyügyi nyilvántartást vezető szervnél a Hjt. 46. § (3) bekezdés d) pontjában meghatározottak kivételével, a Hjt. 48. § (1) bekezdés a), d), i), m), o) és t) pontjaiban meghatározott rendelkezési állományba tartozókról, valamint a HM hivatásos és szerződéses állományáról.”

(2) Az R. 130. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:

„(3) A címzetes önkéntes tartalékosok nyilvántartását a Honvédség központi személyügyi szerve vezeti.”

30. § (1) Az R. 132. § (1) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Központi személyügyi nyilvántartást kell vezetni:)

a) a központi személyügyi nyilvántartás vezetésére kijelölt szervnél az állomány b) pont alá nem tartozó tagjáról,”

(2) Az R. 132. § (2) bekezdése a következő e) ponttal egészül ki:

(A központi személyügyi nyilvántartás vezetésére kijelölt szerv a Honvédség központi személyügyi szerve szakmai felügyelete alatt: )

e) a személyügyi nyilvántartás vezetéséért felelős szervek számára támogatást biztosít a számítógépes személyügyi nyilvántartó rendszerben történő feladataik végrehajtása érdekében.”

31. § Az R. 133. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A személyügyi iratok és okmányok kezelése során egységesen a személyügyi törzsszámot és pozíció-azonosító számokat kell alkalmazni. A személyügyi törzsszám a számítógépes személyügyi nyilvántartó rendszerben képzett egyedi azonosítószám, a pozíció-azonosító központilag képzett kódszám. Az azonosítókat minden személyügyi okmányon és nyilvántartási iraton fel kell tüntetni.”

32. § Az R. 135. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az adatok feldolgozása számítógépes személyügyi nyilvántartó rendszerben történik.”

33. § Az R. 137. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:

„(3) Amennyiben a hivatásos állomány tagja kéri a szolgálaton kívüliek közé történő felvételét, a személyi anyaggyűjtőt a központi személyügyi nyilvántartást vezető szerv részére kell megküldeni. A szolgálaton kívüliek állományából történő kikerülés esetén – a hivatásos állományba történő visszavétel kivételével – a személyi anyaggyűjtőben tárolt okmányokat a Honvédség központi irattározásra kijelölt szerve részére kell megküldeni. Ha az érintett hivatásos állományba visszavételre kerül, a személyi anyaggyűjtőben tárolt okmányokat az állományilletékes szerv részére kell megküldeni.”

34. § Az R. 138. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

138. § (1) A nyugállomány tagja és a szolgálati járandóságban részesülő (a továbbiakban: nyugállományba helyezett) a személyi és családi körülményeiben bekövetkezett változást írásban bejelenti a központi személyügyi nyilvántartást vezető szerv részére. A bejelentés elmulasztása a központi személyügyi nyilvántartást vezető szervet nem mentesíti a változás átvezetésének és továbbjelentésének kötelezettsége alól, ha az más forrásból hitelt érdemlő módon tudomására jut. Ebben az esetben az információ forrását is rögzíteni kell.
(2) A központi személyügyi nyilvántartást vezető szerv az alapnyilvántartásában szereplő katona személyi anyaggyűjtőjét elhalálozásig kezeli, azt követően a Honvédség központi irattározásra kijelölt szervének megküldi. A visszamaradt, szociális gondoskodási körbe tartozó közvetlen hozzátartozó adatait – az érdekvédelmi gyűjtőbe helyezve – az érintett elhalálozásáig kezeli. Ezt követően szintén megküldi a Honvédség központi irattározásra kijelölt szervének.”

35. § Az R. 139/A. § (9) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(9) Jogszabály előírása vagy az állomány tagjának kérelmére az állományilletékes parancsnok az alapnyilvántartást vezető személyügyi szervhez benyújtott okmányok, illetve a központi elektronikus személyügyi nyilvántartó rendszerben rögzített adatoknak megfelelően parancsban módosítja a szolgálati idők kezdőnapjait. A parancs alapján a személyügyi alapnyilvántartást vezető személyügyi szerv az állomány tagjának személyi anyaggyűjtőjében elvégzi a szükséges módosításokat.”

36. § Az R. a következő 142. §-sal egészül ki:

142. § Az 52. § (2) bekezdése a hivatásos és szerződéses katonai szolgálat létesítéséről módosításáról, megszüntetéséről, tartalmáról, valamint az integrált személyügyi igazgatás és egységes nyilvántartás rendjéről szóló 10/2002. (III. 5.) HM rendelet módosításáról szóló 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet (a továbbiakban: módR.) hatálybalépését követően kizárólag az állomány módR. hatálybalépését megelőző napon alacsonyabb beosztást betöltő tagjára alkalmazható.”

37. § (1) Az R. 1. számú melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép.

(2) Az R. 2. számú melléklete helyébe e rendelet 2. melléklete lép.

38. § Ez a rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

39. § (1) Az R.

a) 27. §-ában a „munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró által vezetett szervezet személyügyi szerve” szövegrész helyébe a „pályázatot kiíró személyügyi szerv”,

b) 29. § (4) bekezdésében a „(3) bekezdésben meghatározott” szövegrész helyébe a „pályázatot kiíró”,

c) 29/A. §-ában az „A Honvédkórház főigazgatói” szövegrész helyébe az „Az MH Honvédkórház (a továbbiakban: Honvédkórház) parancsnoki”,

d) 41. §-ában a „fegyelemsértése” szövegrész helyébe a „fegyelemsértése, méltatlansága”,

e) 41. §-ában a „fegyelmi vétségének” szövegrész helyébe a „fegyelmi vétségének, méltatlanságának”,

f) 46. §-ban az „Az erről készült jegyzőkönyvet” szövegrész helyébe az „A beosztás tervezési lapot”,

h) 57. §-ában a „szolgálati nyugállományba” szövegrész helyébe a „nyugállományba”,

i) 62. §-ában a „katonai nemzetbiztonsági szolgálatok főigazgatói” szövegrész helyébe a „KNBSZ főigazgatója”,

j) 63. § (1) bekezdésében a „kisebbségi” szövegrész helyébe a „nemzetiségi”,

k) 65. § (4) bekezdésében a „fegyveres szerv” szövegrész helyébe a „Honvédség”,

l) 86. § (3) bekezdés a) pontjában az „alkalmazotti azonosítószámát, anyja nevét” szövegrész helyébe a „személyügyi törzsszámát”,

m) 90. § (3) bekezdésében az „elhelyezni.” szövegrész helyébe az „elhelyezni, illetve rögzíteni kell a számítógépes személyügyi nyilvántartó rendszerben.”,

n) 94. § (2) bekezdésében az „EB” szövegrész helyébe az „előmeneteli bizottság (a továbbiakban: EB)”,

o) 95. § (4) bekezdésében a „Honvédelmi Minisztériumban” szövegrész helyébe a „HM-ben”,

p) 95. § (5) bekezdésében, 123. § (1) bekezdés i) pontjában, 3. és 5. számú mellékletében a „tiszthelyettesi” szövegrész helyébe az „altiszti”,

q) 97. § (1) bekezdésben az „alkalmazotti azonosítóját” szövegrész helyébe a „személyügyi törzsszámát”,

r) 97. § (2) bekezdésében az „az adott évre” szövegrész helyébe az „a HM KÁT által”,

t) 98. § (1) bekezdésében, 101. § (6) bekezdésében és 102. § (3) bekezdésében a „honvédelmi miniszter” szövegrész helyébe a „miniszter”,

u) 98. § (1) bekezdésében, 101. § (6) bekezdésében és 102. § (3) bekezdésében az „Az államtitkár” szövegrész helyébe az „A parlamenti államtitkár”,

v) 98. § (1) bekezdésében, 101. § (6) bekezdésében és 102. § (3) bekezdésében az „az államtitkár” szövegrész helyébe az „a parlamenti államtitkár”,

w) 98. § (1) bekezdésében, 101. § (6) bekezdésében, 102. § (3) bekezdésében, 108. § (2) bekezdésében az „a Honvédelmi Minisztérium hivatali szervezetének vezetője” szövegrész helyébe az „a HM KÁT”,

x) 99. § (2) bekezdésében a „következő év szeptember 1.” szövegrész helyébe a „személyügyi évet követő év március 1.”,

y) 100. § (1) bekezdésében a „nem készíthető el” szövegrész helyébe a „nem készíthető el vagy nem készült”

szöveg lép.

(2) Az R.

a) 101. § (2) bekezdés c) pontjában a „Honvédelmi Minisztérium” szövegrész helyébe a „HM”,

b) 101. § (2) bekezdés c) pontjában és a VIII. fejezet címében a „katonai nemzetbiztonsági szolgálatok” szövegrész helyébe a „KNBSZ”,

c) 102. § (2) bekezdésében a „következő naptári év szeptember 1-jéig” szövegrész helyébe a „személyügyi évet követő év március 1-jéig”,

d) 107. § (3) bekezdésében a „honvéd tisztjelölt,” szövegrész helyébe a „honvéd tisztjelölt, a honvéd altiszt-jelölt,”,

e) 107. § (3) bekezdésében az „a katonai tanintézetek személyügyi szervei” szövegrész helyébe az „az MH Ludovika Zászlóalj, valamint az MH Altiszti Akadémia személyügyi szerve”,

f) 109. § (7) bekezdésében az „a tiszthelyettesek” szövegrész helyébe az „az altisztek”,

g) 112. § (1) bekezdésben a „szolgálati hely” szövegrész helyébe a „tervezett beosztás szolgálati helye”,

h) VIII. fejezet alcímében a „(Hjt. 240–258. §-ához)” szövegrész helyébe a „(Hjt. 240–254. §-ához)”,

i) 124. § (1) bekezdésében a „katonai nemzetbiztonsági szolgálatok (a továbbiakban: szolgálatok)” szövegrész helyébe a „KNBSZ”,

k) 124. § (4) bekezdésében a „főigazgatók utasításban szabályozzák” szövegrész helyébe a „főigazgató utasításban szabályozza”,

l) 124. § (5) bekezdésében az „együttműködnek” szövegrész helyébe az „együttműködik”,

m) 125. § (1) bekezdésében a „főigazgatók” szövegrész helyébe a „főigazgató”,

n) 125. § (3) bekezdésében a „kezdeményezik” szövegrész helyébe a „kezdeményezi”,

o) 125. § (6) bekezdésében a „beszerzik” szövegrész helyébe a „beszerzi”,

p) 126. § (1) bekezdésében a „készítik” szövegrész helyébe a „készíti”,

q) 126. § (5) bekezdésében és 127/A. § (3) bekezdésében a „biztosítják” szövegrész helyébe a „biztosítja”,

r) 127/A. § (1) bekezdésében a „szolgálatok személyi állományuk” szövegrész helyébe a „KNBSZ személyi állománya”,

s) 127/A. § (1) bekezdésében a „vezetnek” szövegrész helyébe a „vezet”,

t) 127/A. § (4) bekezdésében a „mentesülnek” szövegrész helyébe a „mentesül”,

u) 128. § (1) bekezdésében az „MH Katonai Igazgatási és Adatfeldolgozó Központ” szövegrész helyébe az „MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság”,

v) 132. § (1) bekezdés b) pontjában a „katonai nemzetbiztonsági szolgálatoknál az állományukban” szövegrész helyébe a „KNBSZ-nél az állományában”,

w) 133. § (2) bekezdésében az „az oktatási intézmény személyügyi szerve,” szövegrész helyébe az „az MH Ludovika Zászlóalj, valamint az MH Altiszti Akadémia személyügyi szerve”

szöveg lép.

(3) Az R.

a) 135. § (6) bekezdésében a „kezelő” szövegrész helyébe a „vezető”,

b) 137. § (1) bekezdés e) pontjában a „katonai nemzetbiztonsági szolgálatokhoz” szövegrész helyébe a „KNBSZ-hez”,

c) 137. § (1) bekezdés e) pontjában a „katonai nemzetbiztonsági szolgálat” szövegrész helyébe a „KNBSZ”,

d) 137. § (2) bekezdés b) pontjában a „lakóhely szerint illetékes hadkiegészítő parancsnokságnak” szövegrész helyébe a „központi személyügyi nyilvántartást vezető szerv részére”,

e) 137. § (2) bekezdés d) pontjában a „lakóhely szerint illetékes hadkiegészítő parancsnokság útján, majd onnan, a nyilvántartásba vételt követően,” szövegrész helyébe a „központi személyügyi nyilvántartást vezető szerv útján, további tárolás érdekében”,

f) 144. § (3) bekezdésében az „és a jegyzőkönyvek formai és tartalmi elemeit” szövegrész helyébe a „lefolytatásának rendjét”,

g) 144. § (3) bekezdésében az „intézkedésben” szövegrész helyébe a „szakutasításban”,

h) 147/B. § (1) és (3) bekezdésében a „honvédelmi miniszterhez” szövegrész helyébe a „miniszterhez”,

i) 147/B. § (1) bekezdésében a „nyugállományú katona” szövegrész helyébe a „nyugállományba helyezett”,

j) 147/B. § (1) bekezdésében az „,az érintett állandó lakóhelye (tartózkodási helye) szerint területileg illetékes hadkiegészítő parancsnoksághoz” szövegrész helyébe az „a központi személyügyi nyilvántartást vezető szerv részére”,

k) 147/B. § (2) bekezdésében a „területileg illetékes hadkiegészítő parancsnokság” szövegrész helyébe a „központi személyügyi nyilvántartást vezető szerv”,

l) 3–5. számú mellékletében az „Alkalmazott azonosító szám” szövegrész helyébe a „Személyügyi törzsszám”,

m) 3. számú mellékletében a „tiszthelyettesek” szövegrész helyébe az „altisztek”

szöveg lép.

40. § (1) Hatályát veszti az R.

a) 1. §-a,

g) 17/A. és a 17/B. §-a,

m) 35. §-ában az „ ,az önkéntes tartalékos kivételével,” szövegrész,

n) 35. §-ában és 36. § (1) bekezdésében a „ , felügyelete” szövegrész,

r) 49. § (1) bekezdésében az „általában” szövegrész,

t) 51. § (1) bekezdés a) pontjában az „ , illetve az ezzel összefüggően benyújtott pályázatot” szövegrész,

v) 54. § (3) bekezdésében a „Hjt. 2. § (22) bekezdése szerinti” szövegrész,

y) 56. § (1) bekezdésében a „(képzésre)” szövegrész.

(2) Hatályát veszti az R.

b) 72. § (2) bekezdésében „a személyi beszélgetésről készült jegyzőkönyvet és” szövegrész,

c) 74. § (2) bekezdésében az „ , a személyi beszélgetés jegyzőkönyvét” szövegrész,

e) 76. § (1) bekezdésében az „ , a személyi beszélgetésről készült jegyzőkönyvet és” szövegrész,

f) 79. § (1) bekezdésében az „a személyi beszélgetésről készült jegyzőkönyvét és” szövegrész,

i) 86. § (3) bekezdés h) pontjában a „nyugállományba helyezést,” szövegrész,

m) 91. §-a és az azt megelőző alcím,

v) 107. § (1) bekezdésében a „lehetőleg” szövegrész,

w) 107. § (4) bekezdésének második mondata,

(3) Hatályát veszti az R.

g) 123/A. § (3) bekezdésében az „a munkáltatói jogkörgyakorlónak, valamint” szövegrész,

i) 123/A. § (5) bekezdés utolsó mondata,

m) 126. § (2) bekezdésében a „ – beleegyezése esetén – ” szövegrész,

n) 126. § (6) bekezdésében az „a személyi beszélgetésről készült jegyzőkönyv és” szövegrész,

r) 132. § (2) bekezdés d) pontjában a „személyi” szövegrész,

t) 134. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjában az „- előmenetel tervezési lapot,” szövegrész,

u) 134. § (1) bekezdés a) pont ab), ac) és ag) alpontja,

w) 134. § (1) bekezdés c) pont ca), cb) és cd) alpontja,

(4) Hatályát veszti az R.

41. § Hatályát veszti

a) a katonai felsőoktatási intézményekbe évente felvehető hallgatók számáról és a felvétel különös feltételeiről szóló 10/1998. (VI. 3.) HM rendelet

b) a katonai felsőoktatási intézményekben működő szervezeti egységek létesítésének és működésének rendjéről szóló 7/1995. (VII. 21.) HM rendelet

c) a külföldi hallgatók felvételének, jogállásának és tanulmányainak szabályairól, a juttatások és a tandíjfizetés rendjéről szóló 9/1995. (VII. 21.) HM rendelet

d) a fővárosi, megyei védelmi bizottságok titkári feladatainak ellátásához szükséges képesítési követelményekről szóló 9/1994. (V. 27.) HM rendelet.

1. melléklet a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelethez

Táblázat az egyes munkáltatói jogkörök gyakorlásának rendjéről

 

A

B

C

D

E

F

1.

A hatáskör területe

A munkáltatói jogkör megnevezése

HVKF

KNBSZ főigazgatója

Középirányító parancsnok

Állományilletékes parancsnok

2.

1. Szolgálati viszony létesítése, állományba vétel, visszavétel, szolgálati viszony megszüntetése

1.1. Szolgálati viszony létesítése

 

3.

– főtiszt, tiszt, zászlós, altiszt, honvéd tisztjelölt, honvéd altiszt-jelölt

X

 

 

 

4.

– tisztes

 

 

 

X

5.

1.2. Szolgálati viszony megszüntetése

 

 

 

 

6.

– főtiszt, tiszt, zászlós, altiszt, honvéd tisztjelölt, honvéd altiszt-jelölt

X

 

 

 

7.

– tisztes

 

 

 

X

8.

1.3. Hivatásos állományba való visszavétel

 

9.

– főtiszt, tiszt, zászlós, altiszt

X

 

 

 

10.

2. Rendfokozatra vonatkozó döntések

2.1. Első rendfokozatba való kinevezés

 

11.

– főtiszt, tiszt, zászlós, altiszt

X

 

 

 

12.

– tisztes

 

 

 

X

13.

2.2. Előléptetés magasabb rendfokozatba

 

14.

– alezredessé,
– főtörzszászlóssá

X

X

 

 

15.

– őrnaggyá

X

X

X

 

16.

– századossá
– főhadnaggyá
– törzszászlóssá
– törzsőrmesterré, tisztessé

 

 

 

X

17.

3. Rendfokozatot és szolgálati viszonyt érintő fegyelmi döntések

3.1. Minimális várakozási idő meghosszabbítás

 

18.

– főtiszt, tiszt, zászlós, altiszt, tisztes

 

 

 

X

19.

3.2. Lefokozás

 

20.

– alez.-hdgy., zászlós, altiszt

X

 

 

 

21.

– tisztes

 

 

 

X

22.

3.3. Szolgálati viszony megszüntetése

 

23.

– alez.-hdgy., zászlós, altiszt, honvéd tisztjelölt, honvéd altiszt-jelölt

X

 

 

 

24.

– tisztes

 

 

 

X

25.

3.4. Illetménycsökkentés

 

26.

– főtiszt, tiszt, zászlós, altiszt, tisztes, honvéd tisztjelölt, honvéd altiszt-jelölt

 

 

 

X

27.

4. Szolgálati beosztásra vonatkozó döntések

4.1. Szolgálati beosztásból felfüggesztés, illetmény-visszatartás

 

28.

– alez.-hdgy.

X

X

X

 

29.

– zászlós, altiszt, tisztes

 

 

 

X

30.

4.2. Magasabb beosztásba kinevezés

 

31.

– alezredesi, főtörzszászlósi rendfokozattal rendszeresített beosztásba

X

X

 

 

32.

– őrnagyi rendfokozattal rendszeresített beosztásba

X

X

X

 

33.

– szds.-hdgy., tzls.-őrm., tisztesi rendfokozattal rendszeresített beosztásba

 

 

 

X

34.

– katonai attaséhelyettes

 

X

 

 

35.

5. Vezénylés külföldi szolgálatra

5.1. A Hjt. 2. § (32) bekezdés a) pontja szerinti esetben

 

36.

– zászlós, altiszt, tisztes

X

 

 

 

37.

5.2. A Hjt. 2. § (32) bekezdés b) és f), g) pontja szerinti esetben, 1 évet meg nem haladó időtartamra

 

38.

– főtiszt, tiszt, zászlós, altiszt, tisztes

X

X

X

 

39.

5.3. A Hjt. 2. § (32) bekezdés c)–e) és k) pontja szerinti esetben, 1 évet meg nem haladó időtartamra

 

40.

– főtiszt, tiszt, zászlós, altiszt, tisztes

X

X

X

 

41.

5.4. A Hjt. 2. § (32) bekezdés c)–e) és
k) pontja szerinti esetben, 1 évet meghaladó időtartamra

 

42.

– főtiszt, tiszt, zászlós, altiszt, tisztes

X

 

 

 

43.

5.5. A Hjt. 2. § (32) bekezdés h) pontja szerinti esetben, 1 évet meg nem haladó időtartamra

 

44.

– tábornok (90 napig)

X

X

 

 

45.

– főtiszt, tiszt, zászlós, altiszt, tisztes,

 

 

 

X

46.

5.6. A Hjt. 2. § (32) bekezdés h) pontja szerinti esetben, 1 évet meghaladó időtartamra

 

47.

– főtiszt, tiszt, zászlós, altiszt, tisztes,

X

 

 

 

48.

5.7. A Hjt. 2. § (32) bekezdés k) pontja szerinti esetben

 

49.

– tábornok

X

 

 

 

50.

6. Egyéb döntések

6.1. Más szervhez történő vezénylés, vezénylés megszüntetése

 

51.

– alez.-hdgy., zászlós, altiszt, tisztes

X

X

 

 

52.

6.2. Áthelyezés más közszolgálati jogviszonyba

 

53.

– főtiszt, tiszt, zászlós, altiszt

X

 

 

 

54.

– tisztes

 

 

 

X

55.

6.3. Egyenruha viselési jog engedélyezése és megvonása (nyugállományúak)

 

56.

– főtiszt, tiszt, zászlós, altiszt,

X

 

 

 

57.

6.4. Illetmény nélküli szabadság engedélyezése

 

58.

– főtiszt, tiszt, zászlós, altiszt, tisztes

 

 

 

X

59.

6.5. A Magyar Honvédség halottjává nyilvánítás

X

 

 

 

60.

6.6. Rendelkezési állományba helyezés

 

61.

– főtiszt, tiszt, zászlós, altiszt, tisztes

X

 

 

 

62.

6.7. Azonos vagy alacsonyabb beosztásba áthelyezés

 

63.

– ezds, alez, ftzls

X

X

 

 

64.

– őrgy.

X

X

X

 

65.

– tiszt, zászlós, altiszt, tisztes, honvéd tisztjelölt, honvéd altiszt-jelölt

 

 

 

X

66.

6.8. Szolgálati viszony szüneteltetése (Hjt. 54. §)

 

67.

– főtiszt, tiszt, zászlós, altiszt, tisztes

X

 

 

 

68.

6.9. Szolgálati idő kezdőnapok megállapítása, módosítása

 

69.

– tábornok

X

 

 

 

70.

– főtiszt, tiszt, zászlós, altiszt, tisztes

 

 

 

X

71.

6.10. Megbízás más beosztás ellátásával

 

72.

– ezredes

X

X

X

 

73.

– alez.-hdgy., zászlós, altiszt, tisztes

 

 

 

X

74.

6.11. Megbízás szolgálati beosztáshoz nem tartozó feladatkör ellátásával

 

75.

– főtiszt, tiszt, zászlós, altiszt, tisztes

 

 

 

X

76.

6.12. Hazai vezénylés, vezénylés megszüntetése

 

77.

– ezredes

X

X

 

 

78.

– alez.-hdgy., zászlós, altiszt, tisztes, honvéd tisztjelölt, honvéd altiszt-jelölt

 

 

 

X

79.

6.13. Szerződéses jogviszony meghosszabbítása

 

80.

– ezds.

X

X

 

 

81.

– alez.-hdgy., zászlós, altiszt, tisztes

 

 

 

X

82.

6.14. Rész-szolgálatteljesítés engedélyezése

 

83.

– főtiszt, tiszt, zászlós, altiszt, tisztes

X

 

 

 

84.

7. Hazai képzésre történő vezénylés

7.1. Hazai BsC, MsC

 

85.

– tábornok

X

 

 

 

86.

– főtiszt, tiszt, zászlós, altiszt, tisztes

X

X

X

 

87.

7.2. Katonai felsővezetői tanfolyam, Felsőfokú vezetőképző tanfolyam

 

88.

– tábornok, ezredes, alezredes

X

 

 

 

89.

7.3. Szakmai tanfolyamok

 

90.

– tábornok

X

X

 

 

91.

– ezredes

X

X

X

 

92.

– alez.-hdgy. zászlós, altiszt, tisztes,

 

 

 

X

93.

8. Honvéd tisztjelöltek, altiszt-jelöltek tanulmányaival kapcsolatos döntések

8.1. Szakváltás, szakirányváltás, párhuzamos képzés, év/félév halasztás

X

 

 

 

94.

8.2. Külföldi tanulmányok

X

 

 

 

95.

8.3. Tisztjelölti, és altiszt-jelölti szolgálati viszony szüneteltesése

X

 

 

 

2. melléklet a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelethez

ALAKULAT (SZERVEZET)    Döntési lap száma:
________________________    .....................................................

 

SZTSZ:

 

 

 

 

 

 

 

 

Személyi Javaslati Lap
(javaslat tárgya)

1.

Név:
a.n.:
szül. idő:

Rf./év/hó/nap:

Jogviszony:

2.

Beosztása:

 

Helyőrség:

3.

MAK:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rendsz. rf.:

Előmeneteli rend:

4.

Kiegészítő információk:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5.

A javaslat és indoklása:





6.

A javaslattevő beosztása:




7.

A javaslattétel időpontja:

A javaslattevő aláírása:

8.

Az érintett személy nyilatkozata:

9.

A nyilatkozattétel időpontja:

Az érintett személy aláírása:

10. Szolgálati elöljáró javaslata:
20. ……………….. hó ……. nap
……………………………………….
aláírás
11. Szolgálati elöljáró javaslata:
20. ……………….. hó ……. nap
……………………………………….
aláírás
12. Döntés:     
20. ……………….. hó ……. nap
……………………………………….
aláírás
13. Csatolva:
Ügyintéző neve/rendfokozata/ elérhetősége:
1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2012. szeptember 26. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére