• Tartalom

20/2012. (III. 7.) VM rendelet

20/2012. (III. 7.) VM rendelet

egyes agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról1

2012.03.08.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában és (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) és b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következőket rendelem el:

1. § Az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló Halászati Operatív Program 2. prioritási tengelye szerinti beruházási támogatások feltételeiről szóló 50/2011. (VI. 6.) VM rendelet (a továbbiakban: R1.) 9. § (1) bekezdés a) és b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A műveletet alkotó összes tevékenység lezárása (a továbbiakban: művelet bejezése), az alábbi dokumentumokkal igazolható]

a) építési beruházás esetén a használatbavételi engedély iránti kérelem másolatával,
b) vízjogi engedélyköteles beruházás esetén a vízjogi üzemeltetési engedély iránti kérelem másolatával,”

2. § Az R1. 13. §-a a következő (3a) bekezdéssel egészül ki:

„(3a) Az utolsó kifizetési kérelem alapján akkor teljesíthető kifizetés, ha a 9. § (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben a használatbavételi engedély, a 9. § (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben a vízjogi üzemeltetési engedély jogerőre emelkedett és az ügyfél az engedély jogerőssé válásáról a jogerőre emelkedéstől számított 8 napon belül tájékoztatta az MVH-t.”

3. § Az R1. 15. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az ügyfél minden évben az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból támogatott intézkedések monitoring adatszolgáltatási rendjére vonatkozó részletes szabályokról szóló rendelet szerinti időszakban köteles elektronikus úton, Ügyfélkapun keresztül adatszolgáltatást teljesíteni a 4. mellékletben meghatározott adattartalomra
a) az első monitoring adatszolgáltatás évében a támogatási határozat jogerőre emelkedésének időpontja és a támogatási határozat jogerőre emelkedése évének december 31. napja közötti időszakára,
b) az a) és c) pont szerinti időszakok között évente a január 1. és december 31. közötti időszakra, továbbá
c) az utolsó monitoring adatszolgáltatás évében az előző naptári év január 1. és a kötelező üzemeltetési időszak vége közötti időszakra
vonatkozóan.
(2) A monitoring adatszolgáltatási kötelezettség a támogatási határozat jogerőre emelkedését követő évtől a kötelező üzemeltetési időszak végét követő évig áll fenn.”

4. § Az R1. a következő 41. §-sal egészül ki:

41. § E rendeletnek az egyes agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 20/2012. (III. 7.) VM rendelettel (a továbbiakban: 2. módosító rendelet) megállapított 9. § (1) bekezdés a) és b) pontját, 13. § (3a) bekezdését, valamint 15. § (1) bekezdését a 2. módosító rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.”

5. § Az R1. a következő alcímmel egészül ki:

„27. Átmeneti rendelkezés
42. § E rendeletnek a 2. módosító rendelettel megállapított 9. § (1) bekezdés a) és b) pontját, 13. § (3a) bekezdését, valamint 15. § (1) bekezdését az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 25/2009. (III. 17.) FVM rendelet, valamint az Európai Halászati Alapból a 2. támogatási tengely szerint nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 26/2009. (III. 17.) FVM rendelet alapján folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.”

6. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból gyümölcs és kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, létesítéséhez 2011. évtől nyújtandó támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 55/2011. (VI. 10.) VM rendelet (a továbbiakban: R2.) 1. § (1) bekezdés 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[E rendelet alkalmazásában:]

„4. meglévő korszerű ültetvény: az 1. melléklet B oszlopa szerinti tőszámú ültetvény;”

(2) Az R2. 1. § (1) bekezdés 6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[E rendelet alkalmazásában:]

6. ültetvény termőre fordulásának időpontja: az 1. mellékletben foglalt táblázat G oszlopában meghatározott időtartamot követő év;”

(3) Az R2. 1. § (1) bekezdés 8. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[E rendelet alkalmazásában:]

8. víztakarékos öntözési rendszer: az 1. melléklet J oszlopában meghatározott öntözési követelményeknek megfelelő öntözési rendszer.”

7. § (1) Az R2. 2. § (1) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe]

a) intenzív ültetvény telepítéséhez és a korszerűsítés megvalósításának időtartamáig történő ápolásához (a továbbiakban: 1. célterület);”

(2) Az R2. 2. § (1) bekezdés b) pont bf) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe]

bf) védelmének érdekében jégháló kiépítéséhez vagy bővítéséhez, illetve jégkárelhárító berendezés beszerzéséhez;”

(3) Az R2. 2. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Ültetvény telepítése akkor támogatható, ha
a) a telepítés certifikált kategóriájú szaporítóanyaggal;
b) a 2. mellékletben szereplő csemegeszőlő fajták esetében a telepítés standard fokozatú oltvánnyal;
c) a 6. mellékletben meghatározott fajták esetében a telepítés jó minőségű, ellenőrzött hazai vagy ennek hiányában külföldi CAC, vagy standard kategóriájú szaporítóanyaggal (spárgatelepítés esetén minősített vetőmagból előállított palántával)
történik.”

8. § (1) Az R2. 5. § (1) bekezdés e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Az 1. célterület, valamint a 2. § (1) bekezdés b) pont ba) alpontjában meghatározott tevékenység esetén elszámolható kiadásnak minősül:]

e) a korszerűsítés megvalósításának időtartamáig a telepítési engedély szerinti ápolás az 1. melléklet H oszlopa szerinti mértékig;”

(2) Az R2. 5. § (2) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A 2. célterület esetén a 4. melléklet alapján elszámolható kiadásnak minősül:]

b) a jégvédőháló tartására alkalmas támrendszer és jégvédőháló kiépítése és felszerelése, valamint jégkárelhárító berendezés; és”

9. § Az R2. a következő 12. §-sal egészül ki:

12. § E rendeletnek az egyes agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 20/2012 (III. 7.) VM rendelettel (a továbbiakban: módosító rendelet) megállapított 1. § (1) bekezdés 4. pontját, 6. pontját és 8. pontját, 2. § (1) bekezdés a) pontját és b) pont bf) alpontját, 2. § (3) bekezdését, 5. § (1) bekezdés e) pontját, (2) bekezdés b) pontját, valamint 1. és 4. mellékletét a módosító rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.”

10. § (1) Az R2. 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.

(2) Az R2. 4. melléklete helyébe a 2. melléklet lép.

11. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészet korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 103/2011. (XI. 8.) VM rendelet (a továbbiakban: R3.) a következő 12. §-sal egészül ki:

12. § E rendeletnek az egyes agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 20/2012 (III. 7.) VM rendelettel (a továbbiakban: módosító rendelet) megállapított 3. melléklet 5. sor A oszlopát a módosító rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.”

12. § Az R3. 3. melléklet 5. sor A oszlopa helyébe a következő szöveg lép:

„Az ügyfél a támogatási kérelemmel érintett termesztő létesítmény, – beleértve a gombakomposzt üzemet és hűtőházat, kivéve szociális létesítményeket – üzemeltetéséhez, megújuló energiaforrást fog használni, vagy meglévő üzem esetén a beruházáshoz csatlakoztatva használ.”

13. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti.

1. melléklet a 20/2012. (III. 7.) VM rendelethez

Támogatott ültetvény követelményrendszere
I. Táblázat

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

1.

Faj

Tőszám (db/ha)

Maximális fajlagos költségek
az 5. §
(1) be- kezdés a)–d) pontjában foglaltakra (ezer Ft/ha)

Kötelező termesz-
tésben tartás
a termőre fordulástól (év)

Legkisebb támogat-
ható ültetvény-méret
(ha)

Legkisebb támogat-
ható táblaméret (ha)

Ültetvény termőre fordulá-
sának Ideje (év)

Maximá-
lisan elszámol-
ható összes ápolási költség
a fajlagos telepítési költségek százalé-
kában
(%)

*Intenzív ültetvény minimális követel-
mény- rendszere (II. Táb- lázat)

Öntözési követelmények

2.

alma

800–
1450

1500

10

5

0,5

5

15

I

csévélődobos mobil rendszer korona alatti szórófejjel

1451–
2000

4300

10

5

0,5

4

15

II

csepegtető vagy mikroszórófej és/vagy felső öntözés

2001–
3000

5800

10

5

0,5

3

15

III

csepegtető vagy mikroszórófej és/vagy felső öntözés

3000 feletti

8000

10

5

0,5

3

15

III

mikro- és/vagy felső öntözés

3.

birs

500 feletti

2100

10

3

0,5

5

15

I

mikroöntözés vagy csévélődobos korona alatti szórófejjel

4.

bodza

660 feletti

1700

8

2

0,5

2

10

 

5.

csemegeszőlő

3000 feletti

3500

10

0,5

0,1

4

15

II

csepegtető vagy mikroszórófej

6.

cseresz-
nye

660–
1000

3600

12

3

0,5

5

18

I

csepegtető vagy mikroszórófej

1000 feletti

6200

12

3

0,5

5

18

II

csepegtető vagy mikroszórófej

7.

dió

200 feletti

2100

15

3

0,5

8

10

I

csepegtető vagy mikroszórófej vagy csévélődobos mobil öntöző-
rendszer korona alatti szórófejjel

8.

geszte-
nye

200 feletti

2100

20

2

0,5

8

10

 

9.

kajszi

400–800

3100

10

3

0,5

5

18

I

csepegtető vagy mikroszórófej

800 feletti

3800

10

3

0,5

5

18

III

csepegtető vagy mikroszórófej

10.

körte

660–
1650

3700

12

3

0,5

5

15

II

csepegtető vagy mikroszórófej

1651–
2000

4500

10

5

0,5

5

15

II

csepegtető vagy mikroszórófej és/vagy felső öntözés

2000 feletti

6000

10

5

0,5

4

15

III

csepegtető vagy mikroszórófej és/vagy felső öntözés

11.

kösz-
méte

5000 feletti

3700

5

0,5

0,5

2

15

I

csepegtető öntözés vagy csévélődobos mobil öntöző-
rendszer szórófejjel

12.

kösz-
méte törzses oltvány

5000 feletti

3700

5

0,5

0,5

2

15

II

csepegtető öntözés vagy csévélődobos mobil öntöző-
rendszer szórófejjel

13.

mandula

410 feletti

2300

10

2

0,5

4

10

 

14.

málna

9000 feletti

6500

4

0,5

0,5

2

15

II

csepegtető vagy csévélődobos mobil öntöző-
rendszer szórófejjel

15.

meggy

400 feletti

1500

10

3

0,5

5

18

I

csepegtető vagy mikroszórófej

16.

mo-
gyoró

410 feletti

1700

10

1

0,5

4

10

 

17.

őszi-
barack

660 feletti

3400

10

3

0,5

4

18

I

csepegtető vagy mikroszórófej

18.

piros ribiszke törzses oltvány

4700 feletti

3600

5

2

0,5

2

15

II

csepegtető öntözés

19.

piros ribiszke

4700 feletti

3600

5

2

0,5

2

15

I

csepegtető öntözés

20.

spárga

3900

5

0,5

0,5

2

15

I

csepegtető öntözés vagy csévélődobos mobil öntöző-
rendszer szórófejjel

21.

szamóca

4400

2

0,5

0,5

1

0

I

csepegtető vagy felső öntözés vagy csévélődobos mobil öntöző-
rendszer szórófejjel

22.

tüske nélküli szeder

2500 feletti

3000

4

0,5

0,5

2

15

II

csepegtető öntözés

23.

szilva

800 feletti

4200

12

3

0,5

5

18

I

csepegtető vagy mikroszórófej

24.

homok-
tövis

990 feletti

2800

20

0,5

0,5

3

15

I

csepegtető öntözés vagy csévélődobos mobil öntöző-
rendszer szórófejjel

II. Táblázat – Az 1. melléklet I oszlopában meghatározott, az intenzív ültetvény minimális követelmény szintjei

 

A

B

1.

Követelmény szint

Megvalósítandó beruházások

2.

I.

Öntözőrendszer kialakítása

Tápanyag-utánpótlási rendszer kialakítása

Kerítés építése vagy meglévő kerítéssel való védelme

3.

II.

Az „I.” követelmény szint teljesítése

Támrendszer kialakítása

4.

III.

A „II” követelmény szint teljesítése

Jégvédőháló kiépítése vagy jégkárelhárító berendezés
a 2. célterület esetén

2. melléklet a 20/2012. (III. 7.) VM rendelethez

Elszámolható kiadások a 2. célterület esetében

 

A

B

1.

Megnevezés, méret, kapacitás és műszaki tartalom

Maximális elszámolható kiadás
(ezer Ft)

2.

Támrendszer-, művelésmód- és technológiai korszerűsítés

3.

Jégvédőháló megvalósítása esetén jégvédőháló és esővédő fólia tartására alkalmas támrendszer: Oszlopok huzalokkal, süllyedésgátló lemez, oszloprögzítő anker, huzal vassodrony és csavarja, oszlopsapka, 30 cm hosszítás háló védelmére, oszlopsapka hosszítás nélkül végoszlopokra

hektáronként 3500

4.

Jégvédőháló tartására nem alkalmas, fa-, fém vagy

Hektáronként 2000

 

betonoszlopos, normál támrendszer, 3 vagy több huzal, anker

 

5.

Talajtakaró fólia: Fekete bakháttakaró fólia

hektáronként 400

6.

Jégvédőháló-rendszer kiépítése és felszerelése

7.

Jégvédőháló takarás: Duplaszálú, 2,9x8,9 mm-es szövésű háló, hálórögzítő tűk, gyorskapocs a hálócsíkok összekötésére, téli hálórögzítő kapocs

hektáronként 2000

8.

Kerítés kialakítása

9.

Kerítés kivitelezése

folyóméterenként 1,5

10.

Jégkárelhárító berendezés

11.

Jégágyú beszerzése

12000

12.

Vagyonvédelmi berendezések

13.

Korszerű vagyonvédelmi berendezések beszerzéséhez

500

1

A rendelet a 13. §-a alapján hatályát vesztette 2012. március 9. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére