20/2012. (XI. 30.) ORFK utasítás
a Tevékenység-irányítási Központok átmeneti működéséről és egyes ORFK utasítások módosításáról1
2013.09.14.
1.2 Az utasítás hatálya a Tevékenység-irányítási Központtal rendelkező megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányságokra (a továbbiakban együtt: MRFK) terjed ki.
2.3 A Tevékenység-irányítási Központ (a továbbiakban: TIK) az MRFK illetékességi területén a megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányság (a továbbiakban: területi szerv) és a rendőrkapitányságok (a továbbiakban helyi szervek) ügyeleti feladatát központosított formában ellátó állandó ügyeleti szolgálati forma.
3. A TIK tevékenységének irányítása az MRFK rendészeti igazgatójának hatáskörébe tartozik.
4. A TIK-ben ügyeletvezető, ügyeletvezető-helyettes és ügyeletesek látnak el szolgálatot. A TIK tevékenységéért, az ebből adódó feladatok szakszerű, hatékony végrehajtásáért az ügyeletvezető a felelős.
5. Amennyiben az MRFK illetékességi területén a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság megyei katasztrófavédelmi igazgatóságai vagy más társszerv ügyeleteit a TIK-be integrálják, részükre munkaállomást kell biztosítani.
6. A TIK elsődleges feladata a tudomására jutott bejelentések jogszerű, szakszerű kezelése, a szolgálati feladatot ellátó állomány irányítása és munkájának összehangolása, továbbá a jogszabályokból, közjogi szervezetszabályozó eszközökből, egyéb jogi eszközökből, valamint vezetői utasításokból adódó jelentési, tájékoztatási és adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése.
7. A TIK feladata az MRFK működésének, irányításának, továbbá a rendőri munka folyamatosságának biztosítása, a rendőrség feladatkörébe tartozó eseményekkel összefüggő intézkedések megtétele, értesítési feladatok végrehajtása.
8. A TIK feladata a társszervekkel történő kapcsolattartás, intézkedést igénylő események során a tevékenység koordinálása, a feladatellátáshoz szükséges jogszabályi felhatalmazáson alapuló adatok átadása és átvétele, az együttműködési megállapodásokból adódó kötelezettségek teljesítése.
A TIK ügyeletvezetőjének jogköre, feladatai
9. A TIK ügyeletvezetője az alábbi jogköröket gyakorolja, illetve a következő elsődleges intézkedéseket teszi meg:
a) panaszügyekben megteszi az elsődleges és szükséges intézkedéseket, ennek során:
aa) megadja a felvilágosítást a jogorvoslat előterjesztéséhez,
ab) rendőri intézkedés elmulasztása esetén – szükség szerint – intézkedik annak utólagos foganatosítására,
ac) intézkedik a szakszerűtlen rendőri intézkedés hibáinak megszüntetésére,
ad) intézkedik a rendőr mulasztására, jogsértő magatartására utaló panasz esetén a panaszra okot adó körülmények megszüntetésére, továbbá a közvetlen szolgálati elöljáró, az ügyész, a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a fegyelmi munkatárs szükség szerinti tájékoztatására;
b) a jogszabályokban meghatározott esetekben elrendelheti az útzár, valamint a csapaterő alkalmazását;
c) az állományilletékes parancsnok engedélyével indokolt esetben berendelheti az érintett szervezeti egység(ek), elem(ek) szakterületének(einek) vezetőjét, készenléti ügyeleteseit, intézkedhet a társszervek azonos szintű vezetőjének tájékoztatására, illetve kérheti e szerveket a szükséges intézkedések megtételére;
d) jogosult az esemény helyszínén lévő parancsnoktól a tett intézkedésekről jelentést kérni, jogosult és köteles a területi vagy helyi szervek állománya által foganatosított intézkedéseket – súlyosabb szakszerűtlenség vagy törvénysértés észlelése esetén, az irányadó jogszabályi keretek között – felülbírálni, indokolt esetben a területi szerv és a helyi szervek intézkedő vezetőjének további feladatokat meghatározni;
e) jogosult az MRFK, illetve a helyi szervek állományának bevonásával részleges és fokozott körözési akció elrendelésére;
f) jogosult a következő tárgykörökben és esetekben írásbeli rendelkezést kiadni, és azt az érintett szervek részére továbbítani:
fa) eseti adatszolgáltatás elrendelése,
fb) állomány értesítése, berendelése,
fc) jogszabályban, illetve közjogi szervezetszabályozó eszközben meghatározott ellenőrzések, akciók elrendelése,
fd) erők, eszközök biztosítása, átcsoportosítása,
fe) kísérési, biztosítási feladatok ellátása;
g) engedélyezheti a jogosultsággal nem rendelkező személyeknek az MRFK, a rendőrkapitányságok, a rendőrőrsök épületeibe történő indokolt beléptetését;
h) időlegesen fokozott ellenőrzést rendelhet el;
i) körözést rendelhet el;
j) dönt a fogvatartás helyéről, férőhely hiányában a rendőrségi szabad fogdai férőhelyek átcsoportosítására utasítást adhat;
k)4 köteles folyamatosan – havonta legalább egy alkalommal – dokumentált módon ellenőrizni a nyomon követő technikai eszközzel ellátott, házi őrizetben lévő terheltek felügyeletét végző ügyeletesek ezirányú tevékenységét, valamint a feladathoz rendelt technikai eszközök működését.
10. A TIK ügyeletvezetője szolgálati tevékenységével összefüggésben jogosult a területi és helyi szervek személyi állománya részére utasítást adni.
11. A TIK ügyeletvezetője irányítja a TIK-ben szolgálatot teljesítő ügyeletesek munkáját, irányítja és összehangolja a szakmai munkavégzést, teljesíti jelentési kötelezettségeit az ORFK Főügyelete és az MRFK vezetője, valamint az MRFK vezetője által meghatározott egyéb vezetők részére.
12. A TIK ügyeletvezetője felügyeli az MRFK szervei és szervezeti elemei harcérték jelentésének naprakészségét, végrehajtja a személyi állomány készenlétbe helyezésével és értesítésével kapcsolatos feladatokat.
13. A TIK ügyeletvezetője kapcsolatot tart a társszervek azonos szintű ügyeletével, biztosítja az együttműködést a szervek között.
14. A TIK ügyeletvezetője irányítja a területi szerv állományát, figyelemmel kíséri a mozgásukat, beszerzi és továbbítja a feladat ellátáshoz szükséges adatokat, és elvégzi az ezzel kapcsolatos nyilvántartási, rögzítési feladatokat.
15. A TIK ügyeletvezetője az erre a célra létrehozott informatikai rendszerben rögzíti az általa irányított erők státuszát, folyamatosan figyelemmel kíséri a változásokat.
16. A TIK ügyeletvezetője hivatali munkaidőn kívül fogadja és dokumentálja az MRFK elektronikus rendszerébe, valamint a postai, hivatali kézbesítés, futárszolgálat útján érkező küldeményeket, végrehajtja az ebből adódó elsődleges intézkedéseket.
17. A TIK ügyeletvezetője végrehajtja a Robotzsaru NEO integrált ügyviteli rendszerben, valamint a határrendészeti feladatok ellátásához szükséges rendszerekben történő adatrögzítéssel összefüggő feladatokat, folyamatosan vezeti a nyilvántartásokat, elkészíti és továbbítja a statisztikai adatszolgáltatásokat.
18. A TIK ügyeletvezetője indokolt esetben gondoskodik a rendőri intézkedések összehangolásáról, dönt az erők, eszközök ideiglenes átcsoportosításáról és alkalmazásáról, továbbá teljesíti az ebből adódó jelentési kötelezettségeit.
19. A TIK ügyeletvezetője szolgálatának megkezdésekor köteles a szolgálat átvétele előtti 48 órában történt kiemelt eseményekről tájékozódni, továbbá a TIK-ben lévő technikai eszközöket, szolgálati okmányokat átvenni és azok vezetéséről, valamint naprakész nyilvántartásáról gondoskodni.
20. Amennyiben a TIK székhelyén fogda üzemel, a TIK ügyeletvezetője teljesíti az azzal kapcsolatos irányítási és ellenőrzési kötelezettségeket.
21. A TIK ügyeletvezetője gondoskodik az elhelyezési körlet szerinti rendőrségi épület külső-belső biztonságáról, a be- és kiléptetés rendjének betartásáról és a belső rend fenntartásáról.
A TIK ügyeletvezető-helyettesének jogköre, feladatai
22. A TIK ügyeletvezető-helyettese az ügyeletvezetőt – annak akadályoztatása vagy távolléte esetén – teljes jogkörben helyettesíti, a megyeszékhelyi rendőrkapitányság vonatkozásában végrehajtja a 13–19., 23–27. és a 29. pontokban foglalt feladatokat.
A TIK ügyeletesének jogköre, feladatai
23. A TIK ügyeletese a 24. pontban foglaltak alapján meghozott intézkedésekről a helyi szerv vezetőjének jelentést tesz.
24. A TIK ügyeletese az alábbi jogköröket gyakorolja, illetve a következő elsődleges intézkedéseket teszi meg:
a) panaszügyekben megteszi az elsődleges és szükséges intézkedéseket, ennek során:
aa) megadja a felvilágosítást a jogorvoslat előterjesztéséhez,
ab) rendőri intézkedés elmulasztása esetén – szükség szerint – intézkedik annak utólagos foganatosítására,
ac) intézkedik a szakszerűtlen rendőri intézkedés hibáinak megszüntetésére,
ad) intézkedik a rendőr mulasztására, jogsértő magatartására utaló panasz esetén a panaszra okot adó körülmények megszüntetésére, továbbá jelentést tesz az ügyeletvezetőnek a további intézkedések megtétele céljából (például ügyész, a Nemzeti Védelmi Szolgálat tájékoztatása);
b) a jogszabályokban meghatározott esetekben elrendelheti az útzár, valamint a csapaterő alkalmazását helyi szerv illetékességi területére vonatkozóan;
c) az állományilletékes parancsnok engedélyével indokolt esetben berendelheti az érintett szervezeti elem(ek) szakterületének(einek) vezetőjét, készenléti ügyeleteseit, intézkedhet a társszervek azonos szintű ügyeleteinek tájékoztatására, illetve kérheti e szerveket a szükséges intézkedések megtételére;
d) jogosult az esemény helyszínén lévő parancsnoktól a tett intézkedésekről jelentést kérni, súlyosabb szakszerűtlenség vagy törvénysértés észlelése esetén jelentést tesz az ügyeletvezetőnek a további intézkedések megtétele céljából;
e) jogosult a helyi szervek állományának bevonásával részleges és fokozott körözési akció elrendelésére;
f) jogosult a következő tárgykörökben és esetekben írásbeli rendelkezést kiadni, és azt az érintett szervezeti elemek részére továbbítani:
fa) eseti adatszolgáltatás elrendelése,
fb) állomány értesítése, berendelése,
fc) jogszabályban, illetve közjogi szervezetszabályozó eszközben meghatározott ellenőrzések, akciók elrendelése,
fd) erők, eszközök biztosítása, átcsoportosítása,
fe) kísérési, biztosítási feladatok ellátása;
g) engedélyezheti a jogosultsággal nem rendelkező személyeknek a rendőrkapitányságok, a rendőrőrsök épületeibe történő indokolt beléptetését;
h) időlegesen fokozott ellenőrzést rendelhet el a helyi szerv illetékességi területén;
i) körözést rendelhet el.
25. A TIK ügyeletese szolgálati tevékenységével összefüggésben, jogosult a helyi szervek személyi állománya részére utasítást adni.
26. A TIK ügyeletese kezeli a bejelentéseket, megteszi a szükséges intézkedéseket, folyamatosan felügyeli és koordinálja az intézkedések végrehajtását, a szükséges utasításokat meghatározza.
27. A TIK ügyeletese végrehajtja a helyi szervek személyi állományának készenlétbe helyezésével és értesítésével kapcsolatos elsődleges feladatokat.
28. A TIK ügyeletese a helyi szervek vonatkozásában végrehajtja a 13–19. pontokban foglalt feladatokat.
29. A TIK ügyeletese a helyi szerveket érintő kérdésekben folyamatosan kapcsolatot tart a helyi szervek szolgálatirányító parancsnokaival és a bűnügyi készenlétes csoportparancsnokokkal.
A szolgálati lőfegyverek, lőszerek, robbanóanyagok és pirotechnikai eszközök tárolásának biztonságtechnikai követelményeiről, a fegyverek kezelésének, nyilvántartásának, őrzésének és ellenőrzésének szabályozásáról szóló 9/1998. (III. 26.) ORFK utasítás módosítása
Az új Körözési Információs Rendszer (HERMON) üzembeállításával és működtetésével kapcsolatos feladatokról szóló 10/2007. (OT 5.) ORFK utasítás módosítása
A rendőri korrupció megelőzésével, a személyi állomány fegyelmi helyzetének javításával kapcsolatos feladatokról szóló 22/2007. (OT 15.) ORFK utasítás módosítása
A rendőrségi gépjárművek megkülönböztető jelzéseinek használatáról,
valamint a gépjárművezetők pszichológiai alkalmassági vizsgálatáról szóló
63/2007. (OT 34.) ORFK utasítás módosítása
A vér- és vizeletminták rendőrségi ügyeleteken történő tárolásának, nyilvántartásának és továbbításának rendjéről szóló 10/2008. (OT 7.) ORFK utasítás módosítása
A Magyar Köztársaság nemzeti ünnepei – március 15., augusztus 20., október 23. – alkalmából megtartott rendezvények rendőri biztosításának végrehajtásáról szóló 12/2008. (OT 8.) ORFK utasítás módosítása
A közterületen élő hajléktalan személyeket a téli időjárás következtében
fenyegető veszélyhelyzetek megelőzésével kapcsolatos rendőri feladatok végrehajtásáról szóló
45/2008. (OT. 26.) ORFK utasítás módosítása
A Magyar Köztársaság Rendőrsége nyílt épületeibe történő be- és kiléptetés szabályairól, a belső rend és biztonság fenntartásáról szóló 48/2008. (OT 28.) ORFK utasítás módosítása
A sztrájk, a közúti forgalomlassító rendezvény és a közúti közlekedési blokád megtartása során jelentkező rendőri feladatok végrehajtásáról szóló 46/2009. (OT 28.) ORFK utasítás módosítása
A büntetés-végrehajtási szervezet és a Rendőrség által a minősített időszakban, valamint a minősített időszakot el nem érő katasztrófahelyzetben és veszélyhelyzetben történő együttműködés során végrehajtandó feladatokról szóló 2/2010. (OT 2.) ORFK utasítás módosítása
A rendőrségi objektumokban elhelyezésre, telepítésre kerülő híradástechnikai, valamint biztonságtechnikai eszközök engedélyezési eljárásáról szóló 9/2010. (OT 5.) ORFK utasítás módosítása
Az Országos Rendőr-főkapitányság saját szervezetében létrehozott fegyveres biztonsági őrség tevékenységéről szóló 52/2010. (OT 30.) ORFK utasítás módosítása
A közlekedési balesetek és a közlekedés körében elkövetett bűncselekmények esetén követendő rendőri eljárás szabályairól szóló 60/2010. (OT 34.) ORFK utasítás módosítása
Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv készenlétbe helyezéséről,
minősített időszaki működésének szabályairól, valamint személyi állományának értesítéséről szóló 12/2011. (VIII. 19.) ORFK utasítás módosítása
A Robotzsaru integrált ügyviteli, ügyfeldolgozó és elektronikus iratkezelő rendszer egységes és kötelező használatáról, jogosultsági rendjéről, az adatvédelem, valamint a rendszerfejlesztés előírásairól szóló 18/2011. (IX. 23.) ORFK utasítás módosítása
A büntetőeljárások keretében lefolytatandó szemlék végrehajtásáról és a bűnügyi technikai tevékenység egységes szabályozásáról szóló 13/2012. (VII. 30.) ORFK utasítás módosítása
146. Az utasítás 2012. december 1-jén lép hatályba.
147. Az utasítás hatályba lépését követő napon a 31–145. pontok hatályukat vesztik.
148.42 Az utasítás rendelkezéseinek a végrehajtását, az ügyeleti tevékenységet ellátók közvetlen szolgálati elöljárója köteles rendszeresen – havonta legalább egy alkalommal – dokumentált módon ellenőrizni.
1. melléklet a 20/2012. (XI. 30.) ORFK utasításhoz
Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek
Város |
Cím |
Levélcím |
Telefonszám |
Fax |
E-mail |
Budapest |
1027 Fő u. 70–78. |
1255 Budapest, Pf. 107 |
224-7680 224-7686 224-7690 |
212-0801 |
iszki@iszki.hu |
Debrecen |
4026 Darabos u. 9–11. II. em. |
|
(52) 368-355 (52) 368-910 |
(52) 347-130 |
debrecen@iszki.hu |
Győr |
9022 Pálffy M. u. 8. |
9001 Győr, Pf. 1637 |
(96) 512-980 |
(96) 512-981 |
gyor@iszki.hu |
Kaposvár |
7400 48-as Ifjúság u. 5. |
7401 Kaposvár, Pf. 383 |
(82) 527-770 |
(82) 527-786 |
kaposvar@iszki.hu |
Kecskemét |
6000 Trombita u. 2. |
6001 Kecskemét, Pf. 111 |
(76) 505-319 (76) 486-531 |
(76) 320-685 |
kecskemet@iszki.hu |
Miskolc |
3527 Bajcsy-Zsilinszky u. 13. |
3501 Miskolc, Pf. 122 |
(46) 506-718 (46) 506-719 (46) 506-723 |
(46) 506-064 (46) 344-409 (136 mellék) |
miskolc@iszki.hu |
Szeged |
6722 Tisza L. krt. 2–4. |
6701 Szeged, Pf. 1144 |
(62) 426-938 |
(62) 426-419 |
szeged@iszki.hu |
Szolnok |
5000 Tószegi út. 4. |
5004 Szolnok, Pf. 41 |
(56) 521-091 (56) 521-103 |
(56) 521-092 |
szolnok@iszki.hu |
Szombathely |
9700 Rákóczi u. 78. |
9701 Szombathely, Pf. 353 |
(94) 514-730 |
(94) 514-731 |
szombathely@iszki.hu |
Veszprém |
8200 Dózsa Gy. út 30. |
8201 Veszprém, Pf. 186 |
(88) 579-400 |
(88) 579-401 |
veszprem@iszki.hu |
ISZKI Budapesti Orvosszakértői Intézet |
201-0137 201-6166 487-7650/7660 201-6536 |
|
Budapest |
1027 Gyorskocsi u. 25. |
1363 Budapest, Pf. 31 |
457-0182 |
boi@iszki.hu |
ISZKI Toxikológiai Intézet |
|
470-0129 470-0131 |
|
Budapest |
1146 Varannó u. 2–4. |
1439 Budapest, Pf. 608 |
470-0132 |
470-0128 |
oti@iszki.hu |