• Tartalom

2012. évi CCV. törvény

2012. évi CCV. törvény

a honvédek jogállásáról1

2013.01.01.

Az Alaptörvény 45. cikk (1) bekezdésében foglalt alapvető feladatok megvalósítása érdekében az állam a Magyar Honvédség tényleges szolgálatot teljesítő katonáitól tántoríthatatlan hűséget, hivatásukhoz méltó, példamutató magatartást, bátor helytállást, magas fokú készenlétet és fegyelmet követel.
A honvédelem nemzeti ügyének elhivatott szolgálata, valamint a szövetségi kötelezettségek magas színvonalú teljesítése korszerű katonai ismeretek, képességek megszerzésére, és folyamatos fejlesztésére alapozható, továbbá kiszámítható életpályával biztosítható.
Az Országgyűlés elismeri a katonai szolgálattal együtt járó áldozatvállalást, és az azzal arányban álló erkölcsi, valamint anyagi megbecsülés indokoltságát, ezért – a nemzedékek közötti szolidaritást is alapul véve – a következő törvényt alkotja:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. A törvény hatálya, értelmező rendelkezések

1–2. §2

2. A szolgálati viszony alanyai és jellege

3. §3

3. A munkáltatói jogkör gyakorlása

4. §4

II. Fejezet

ALAPELVEK

4. Általános magatartási követelmények

5. §5

5. Az egyenlő bánásmód követelménye

6. §6

6. Az alaki kötöttség

7. §7

7. A jognyilatkozatok közlése

8. §8

8. A képviselet

9. §9

9. Az érvénytelenség

10–12. §10

10. Az elévülés

13. §11

11. A tájékoztatás

14. §12

12. A határidő és az időtartam számítása

15–16. §13

III. Fejezet

ALAPVETŐ JOGOK GYAKORLÁSA

13. Az alapvető jogok korlátozásának általános keretei

17. §14

14. Az egyes alapvető jogok gyakorlásának korlátozása

18–25. §15

IV. Fejezet

ÉRDEKKÉPVISELET ÉS ÉRDEKVÉDELEM

15. Közös rendelkezések

26. §16

16. A szakszervezeti érdekképviselet

27–29. §17

17. Az ágazati érdekegyeztetés

30. §18

V. Fejezet

SZOLGÁLATI VISZONY LÉTESÍTÉSE

18. A szolgálati viszony létesítésének feltételei

31–32. §19

19. A szolgálati beosztás betöltéséhez kapcsolódó feltételek

33–34. §20

20. Az állományba vétel

35. §21

21. Kinevezés az első rendfokozatba és az első szolgálati beosztásba

36–37. §22

22. A próbaidő

38. §23

23. Szolgálat rendfokozat nélkül és a kezdő rendfokozat

39–40. §24

24. Az eskü

41. §25

VI. Fejezet

SZOLGÁLATI VISZONY MÓDOSÍTÁSA

25. A szolgálati viszony módosításának közös szabályai

42–44. §26

26. A szerződés módosítása

45. §27

27. A rendelkezési állomány

46–48. §28

28. Vezénylés szolgálati feladat ellátására

49. §29

29. Vezénylés Magyarországon települő katonai szervezetnél történő szolgálatteljesítésre

50. §30

30. Vezénylés más szervnél történő szolgálatteljesítésre

51–52. §31

31. Vezénylés az NKE-n történő szolgálatteljesítésre

53–54. §32

32. Megbízás

55. §33

33. A határozott időre szóló kinevezés, előléptetés

56–57. §34

34. A szolgálati viszony szünetelése

58. §35

VII. Fejezet

SZOLGÁLATI VISZONY MEGSZŰNÉSE, MEGSZÜNTETÉSE

35. A szolgálati viszony megszűnése és megszüntetése

59. §36

36. A közös megegyezés

60. §37

37. A lemondás

61. §38

38. A felmentés

62–64. §39

39. A felmentési idő

65–66. §40

40. A felmentési védelem

67. §41

41. A szolgálati viszony megszűnése e törvény erejénél fogva

68. §42

42. Az áthelyezés más jogviszonyba

69. §43

43. Eljárás a szolgálati viszony megszűnése, megszüntetése esetén

70. §44

44. A végkielégítés

71. §45

45. A toborzópénz, a szerződés-hosszabbítási díj és a leszerelési segély

72–74. §46

46. A hivatásos állományba való visszavétel

75. §47

47. A szolgálaton kívüliek

76. §48

VIII. Fejezet

A SZOLGÁLATI VISZONY TARTALMA

48. A szolgálatteljesítés általános keretei

77–78. §49

49. Az egészségi, a pszichikai és a fizikai alkalmasság ellenőrzése

79. §50

50. Az összeférhetetlenség

80–82. §51

51. Az előmenetel

83–85. §52

52. A várakozási idő

86. §53

53. A teljesítményértékelés

87. §54

54. Képzésre történő vezénylés, tanulmányi szerződés

88–91. §55

55. A szolgálati viszonyban töltött idő számítása

92–93. §56

IX. Fejezet

SZOLGÁLATTELJESÍTÉSI IDŐ

56. A szolgálatteljesítési idő beosztása

94–98. §57

57. A rész-szolgálatteljesítési idő

99. §58

58. A munkaközi szünet

100. §59

59. A pihenőidő és a pihenőnap

101. §60

60. A munkaszüneti napok

102. §61

61. A túlszolgálat

103–104. §62

62. Az őr-, az ügyeleti- és a készenléti szolgálat

105–107. §63

63. Mentesülés a szolgálatteljesítési kötelezettség alól

108. §64

64. Az alap- és a pótszabadság

109–110. §65

65. A szabadság megállapítása, kiadása

111–113. §66

66. Gyermek születése esetén járó szolgálatteljesítési idő-kedvezmény

114. §67

67. A szülési szabadság és az illetmény nélküli szabadság

115–118. §68

68. Az egészségügyi szabadság

119–121. §69

X. Fejezet

ILLETMÉNY

69. A beosztási illetmény és a honvédelmi pótlék

122–123. §70

70. Az illetménykiegészítés

124. §71

71. A szolgálati időpótlék

125. §72

72. Az illetménypótlékok

126–128. §73

73. Az illetményfolyósítás szabályai

129–130. §74

74. A távolléti díj és az illetmény visszatartása

131. §75

XI. Fejezet

JUTTATÁSOK ÉS KÖLTSÉGTÉRÍTÉSEK

75. A jubileumi jutalom

132. §76

76. A napidíj

133. §77

77. A repülőhajózók és az ejtőernyősök egyszeri juttatása

134. §78

78. A költségtérítések

135. §79

79. A természetbeni ellátás

136. §80

80. A lakhatás-támogatási rendszer

137–138. §81

81. A kegyeleti gondoskodás

139. §82

82. Egyéb juttatások

140. §83

83. A juttatások kifizetése

141. §84

XII. Fejezet

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ELLÁTÁSOK

84. A baleset minősítése, a baleseti járadék

142. §85

85. A kiegészítő rokkantsági támogatás és a kiegészítő hozzátartozói támogatás

143–144. §86

XIII. Fejezet

FEGYELMI FELELŐSSÉG ÉS MÉLTATLANSÁG

86. A fegyelmi felelősség

145. §87

87. A fegyelmi eljárás általános szabályai

146–156. §88

88. A feljelentési és az áttételi kötelezettség

157. §89

89. A szabályszegésekhez kapcsolódó rendelkezések

158. §90

90. A fegyelmi eljárásban elbírálható szabálysértésekre vonatkozó rendelkezések

159. §91

91. A fegyelmi eljárásban elbírálható katonai vétségre vonatkozó külön rendelkezések

160. §92

92. A büntetőeljáráshoz kapcsolódó rendelkezések

161. §93

93. A katonai szolgálatra való méltatlanság

162–163. §94

XIV. Fejezet

KÁRTÉRÍTÉSI FELELŐSSÉG

94. Az állomány tagjának kártérítési felelőssége

164–168. §95

95. Az állomány tagját terhelő kártérítési felelősség megállapítása

169. §96

96. A kár leírása és törlése

170. §97

97. Felelősség a leltárhiányért

171. §98

98. A Honvédség kártérítési felelőssége

172–176. §99

99. A Honvédség felelősségének megállapítása

177–178. §100

XV. Fejezet

KÉRELEM ÉS JOGORVOSLATOK

100. A kérelem

179. §101

101. A szolgálati panasz

180–181. §102

102. A fellebbezés

182–185. §103

103. A bírósági út

186–187. §104

104. A jogerő és a végrehajthatóság

188. §105

105. A szolgálati viszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményei

189–190. §106

XVI. Fejezet

A KNBSZ HIVATÁSOS ÁLLOMÁNYÁRA VONATKOZÓ KÜLÖN SZABÁLYOK

106. Általános rendelkezések

191. §107

107. A II. és a III. Fejezethez kapcsolódó rendelkezések

192. §108

108. A IV. Fejezethez kapcsolódó rendelkezések

193. §109

109. Az V., a VI. és a VII. Fejezethez kapcsolódó rendelkezések

194–197. §110

110. A VIII. és a IX. Fejezethez kapcsolódó rendelkezések

198. §111

111. A X. Fejezethez kapcsolódó rendelkezések

199. §112

XVII. Fejezet

A KÜLFÖLDI SZOLGÁLATOT TELJESÍTŐKRE VONATKOZÓ KÜLÖN SZABÁLYOK

112. Általános rendelkezések

200. §113

113. A III. Fejezethez kapcsolódó rendelkezések

201. §114

114. Az V. és a VI. Fejezethez kapcsolódó rendelkezések

202–204. §115

115. A VII. Fejezethez kapcsolódó rendelkezések

205. §116

116. A VIII. és a IX. Fejezethez kapcsolódó rendelkezések

206–207. §117

117. Az XI., a XX. és a XXI. Fejezethez kapcsolódó rendelkezések

208. §118

118. A XIII. és a XIV. Fejezethez kapcsolódó rendelkezések

209–210. §119

119. A XVIII. Fejezethez kapcsolódó rendelkezések

211. §120

XVIII. Fejezet

AZ ÖNKÉNTES TARTALÉKOS KATONÁRA VONATKOZÓ KÜLÖN SZABÁLYOK

120. Általános rendelkezések

212. §121

121. Az V. és a VI. Fejezethez kapcsolódó rendelkezések

213–214. §122

122. A VII. Fejezethez kapcsolódó rendelkezések

215. §123

123. A VIII., a IX. és a XII. Fejezethez kapcsolódó rendelkezések

216–218. §124

124. A X. és a XI. Fejezethez kapcsolódó rendelkezések

219. §125

125. A XIII. Fejezethez kapcsolódó rendelkezések

220. §126

126. A XIV. Fejezethez kapcsolódó rendelkezések

221. §127

127. A XV. Fejezethez kapcsolódó rendelkezések

222. §128

XIX. Fejezet

A NYUGÁLLOMÁNYÚ KATONÁRA VONATKOZÓ KÜLÖN SZABÁLYOK

223–224. §129

XX. Fejezet

A HONVÉD TISZTJELÖLTRE VONATKOZÓ KÜLÖN SZABÁLYOK

128. Általános rendelkezések

225. §130

129. A II. Fejezethez kapcsolódó rendelkezések

226. §131

130. Az V. Fejezethez kapcsolódó rendelkezések

227. §132

131. A VII. Fejezethez kapcsolódó rendelkezések

228–229. §133

132. A VI., a VIII. és a IX. Fejezethez kapcsolódó rendelkezések

230. §134

133. A X. és a XI. Fejezethez kapcsolódó rendelkezések

231. §135

134. A XIII. és a XIV. Fejezethez kapcsolódó rendelkezések

232. §136

XXI. Fejezet

A HONVÉD ALTISZT-JELÖLTEKRE VONATKOZÓ KÜLÖN SZABÁLYOK

135. Általános rendelkezések

233–234. §137

136. Az V. és a VII. Fejezethez kapcsolódó rendelkezések

235. §138

137. A VI. Fejezethez kapcsolódó rendelkezések

236. §139

138. A XIII. Fejezethez kapcsolódó rendelkezések

237. §140

XXII. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

139. Felhatalmazó rendelkezések

238. §141

140. Hatályba léptető rendelkezések

239. § (1) Ez a törvény – a (2) és (3) bekezdésben meghatározott kivétellel – 2012. december 30-án lép hatályba.

141. Átmeneti rendelkezések

240–247. §142

142. Az Alaptörvény sarkalatosságra vonatkozó követelményének való megfelelés

248. § (1) E törvény 259. § (1)–(3), (7)–(11) bekezdése és a 272. §-a az Alaptörvény T) cikk (1) bekezdése, XXXI. cikk (3) bekezdése, 45. cikk (5) bekezdése, valamint 54. cikk (4) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

(2) E törvény 274. §-a az Alaptörvény 25. cikk (7) bekezdése, valamint 26. cikk (1) és (2) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

(3) E törvény 275. §-a az Alaptörvény 29. cikk (7) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

(4)143

143. Az Európai Unió jogi aktusainak való megfelelés

249. §144

144. Módosító rendelkezések

250–252. §145

253. §146

254–256. §147

257. §148

258. §149

259. § (1) A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény (a továbbiakban: Hvt.) 27. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A helyi védelmi bizottság testületi szerv. A helyi védelmi bizottság elnöke a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatal (a továbbiakban: járási hivatal) vezetője, elnökhelyettesei a katasztrófák elleni védekezés tekintetében a hivatásos katasztrófavédelmi szerv területi szervének vezetője által kijelölt személy, a honvédelmi feladatok tekintetében a Honvédség állományából szükség esetén vezényelt tényleges állományú katona. Tagjai az elnökön és az elnökhelyettesen kívül:
a) a hivatásos katasztrófavédelmi szerv kivételével a rendvédelmi szerveknek a helyi védelmi bizottság illetékességi területe szerinti vezetője,
b) a helyi védelmi bizottság illetékességi területén működő, a helyi védelmi bizottság feladatrendszerében érintett szakigazgatási szerv vezetője,
c) a fővárosi és megyei kormányhivatal képviselője,
d) különleges jogrend bevezetése esetén a katonai igazgatási szerv képviselője.”

(2)–(3)150

(4) A Hvt. 38. §-a a következő (7) és (8) bekezdéssel egészül ki:

„(7) A Honvédség szervezeti felépítésére, működésére, haditechnikai eszközeire és anyagaira, valamint hadfelszerelésére vonatkozó adatok a keletkezésüktől számított 30 évig honvédelmi és nemzetbiztonsági érdekből nem nyilvánosak. Ezen adatok megismerését a honvédelmi és a nemzetbiztonsági érdek mérlegelésével a Honvéd Vezérkar főnöke engedélyezheti.
(8) A (7) bekezdés szerinti adat megismerésére irányuló igény – a (7) bekezdésben meghatározott időtartamon belül – akkor engedélyezhető, ha az adat megismerése a Honvédség törvényes működési rendjét vagy feladat- és hatáskörének illetéktelen külső befolyástól mentes ellátását, valamint a honvédelmi és a nemzetbiztonsági érdekeket nem veszélyezteti.”

(5) A Hvt. 40. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A Honvédség személyi állománya tényleges szolgálatot teljesítő katonákból (a továbbiakban: tényleges állomány tagja), kormánytisztviselőkből, közalkalmazottakból és a munka törvénykönyvének hatálya alá tartozó munkavállalókból, valamint megelőző védelmi helyzet és rendkívüli állapot idején – a hadkötelezettség bevezetése után – hadkötelesekből áll. A Honvédség személyi állományára vonatkozó – a Honvédség védelmi képességének, hadrafoghatóságának biztosításával összefüggő – adatok a keletkezésüktől számított 30 évig honvédelmi és nemzetbiztonsági érdekből nem nyilvánosak. Ezen adatok megismerését a honvédelmi és a nemzetbiztonsági érdek mérlegelésével a Honvéd Vezérkar főnöke engedélyezheti.”

(6) A Hvt. 40. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:

„(1a) Az (1) bekezdés szerinti adat megismerésére irányuló igény – az (1) bekezdésben meghatározott időtartamon belül – akkor engedélyezhető, ha az adat megismerése a Honvédség törvényes működési rendjét vagy feladat- és hatáskörének illetéktelen külső befolyástól mentes ellátását, valamint a honvédelmi és a nemzetbiztonsági érdekeket nem veszélyezteti.”

(7)–(11)151

(12) A Hvt. 80. §-a a következő v) ponttal egészül ki:

(E törvény és a honvédelmet érintő jogszabályok alkalmazásában:)

v) katonai hatóság: a honvédelmi és a katonai célú ingatlanok, azok védőterületei, valamint az ott végzett tevékenységek vonatkozásában – jogszabályban meghatározott hatósági jogkörében eljárva – hatósági vagy szakhatósági feladatokat ellátó honvédségi szervezet.”

(13)–(15)152

(16) A Hvt. 81. § (2) bekezdése a következő p) ponttal egészül ki:

(Felhatalmazást kap a honvédelemért felelős miniszter, hogy rendeletben szabályozza:)

p) az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben a katonai hatóságok eljárásáért fizetendő igazgatási szolgáltatás díj mértékét és a díjfizetés szabályait.”

(17) A Hvt. 83. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

83. § E törvény I–V. Fejezete a 38. § (7) és (8) bekezdése kivételével, a VII–IX. Fejezete, a 48. alcíme, a 49. alcíme és az 52. alcíme az Alaptörvény T) cikk (1) bekezdése, XXXI. cikk (3) bekezdése, 45. cikk (5) bekezdése, valamint 54. cikk (4) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.”

260–261. §153

262. § (1) A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény 23. § (2) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A munkaadó létszámának megállapításakor figyelmen kívül kell hagyni)

c) az önkéntes tartalékos katonai szolgálati viszonnyal rendelkező munkavállalót, és”

(2)154

263–271. §155

272. § A Hvt. 49. § (4) bekezdésében a „rendészeti” szövegrész helyébe a „rendész” szöveg lép.

273. §156

274. § (1) A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény 223. §-ában az „a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény” szövegrész helyébe az „a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló törvény” szöveg lép.

(2)157

275. § (1) A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény 151. § (1) bekezdésében az „a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény” szövegrész helyébe az „a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló törvény” szöveg lép.

(2)158

276–278. §159

279. § (1) Hatályát veszti

a)–b)160

c)161

d) a Hvt. 81. § (2) bekezdés n) pontjában a „valamint a honvédelmi hatósági-szakhatósági eljárások díjait” szövegrész,

e)–f)162

(2)–(3)163

280. § Nem lép hatályba a járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról szóló 2012. évi XCIII. törvény 80. § (6) bekezdése.

1–8. melléklet a 2012. évi CCV. törvényhez164

1

A törvényt az Országgyűlés a 2012. december 11-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2012. december 18.

2

Az 1–2. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

3

A 3. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

4

A 4. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

5

Az 5. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

6

A 6. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

7

A 7. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

8

A 8. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

9

A 9. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

10

A 10–12. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

11

A 13. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

12

A 14. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

13

A 15–16. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

14

A 17. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

15

A 18–25. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

16

A 26. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

17

A 27–29. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

18

A 30. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

19

A 31–32. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

20

A 33–34. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

21

A 35. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

22

A 36–37. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

23

A 38. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

24

A 39–40. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

25

A 41. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

26

A 42–44. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

27

A 45. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

28

A 46–48. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

29

A 49. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

30

Az 50. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

31

Az 51–52. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

32

Az 53–54. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

33

Az 55. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

34

Az 56–57. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

35

Az 58. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

36

Az 59. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

37

A 60. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

38

A 61. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

39

A 62–64. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

40

A 65–66. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

41

A 67. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

42

A 68. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

43

A 69. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

44

A 70. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

45

A 71. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

46

A 72–74. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

47

A 75. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

48

A 76. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

49

A 77–78. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

50

A 79. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

51

A 79. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

52

A 83–85. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

53

A 86. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

54

A 87. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

55

A 91. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

56

A 92–93. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

57

A 94–98. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

58

A 99. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

59

A 100. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

60

A 101. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

61

A 102. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

62

A 103–104. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

63

A 105–107. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

64

A 108. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

65

A 109–110. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

66

A 111–113. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

67

A 114. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

68

A 115–118. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

69

A 119–121. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

70

A 122–123. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

71

A 124. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

72

A 125. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

73

A 126–128. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

74

A 129–130. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

75

A 131. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

76

A 132. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

77

A 133. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

78

A 134. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

79

A 135. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

80

A 136. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

81

A 137–138. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

82

A 139. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

83

A 140. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

84

A 141. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

85

A 142. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

86

A 143–144. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

87

A 145. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

88

A 146–156. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

89

A 157. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

90

A 158. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

91

A 159. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

92

A 160. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

93

A 161. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

94

A 162–163. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

95

A 164–168. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

96

A 169. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

97

A 170. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

98

A 171. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

99

A 172–176. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

100

A 177–178. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

101

A 179. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

102

A 180–181. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

103

A 182–185. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

104

A 186–187. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

105

A 188. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

106

A 189–190. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

107

A 191. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

108

A 192. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

109

A 193. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

110

A 194–197. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

111

A 198. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

112

A 199. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

113

A 200. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

114

A 201. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

115

A 202–204. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

116

A 205. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

117

A 206–207. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

118

A 208. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

119

A 209–210. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

120

A 211. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

121

A 212. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

122

A 213–214. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

123

A 215. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

124

A 216–218. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

125

A 219. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

126

A 220. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

127

A 221. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

128

A 222. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

129

A 223–224. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

130

A 225. § a 239. § (3) bekezdése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

131

A 226. § a 239. § (3) bekezése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

132

A 227. § a 239. § (3) bekezése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

133

A 228–229. § a 239. § (3) bekezése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

134

A 230. § a 239. § (3) bekezése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

135

A 231. § a 239. § (3) bekezése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

136

A 232. § a 239. § (3) bekezése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

137

A 233–234. § a 239. § (3) bekezése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

138

A 235. § a 239. § (3) bekezése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

139

A 236. § a 239. § (3) bekezése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

140

A 237. § a 239. § (3) bekezése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

141

A 238. § a 239. § (3) bekezése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

142

A 240–247. § a 239. § (3) bekezése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

143

A 248. § (4) bekezdése a 239. § (3) bekezése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

144

A 249. § a 239. § (3) bekezése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

145

A 250–252. § a 239. § (3) bekezése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

146

A 253. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

147

A 254–256. § a 239. § (3) bekezése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

148

A 257. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

149

A 258. § a 239. § (3) bekezése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

150

A 259. § (2)–(3) bekezdése a 239. § (3) bekezése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

151

A 259. § (7)–(11) bekezdése a 239. § (3) bekezése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

152

A 259. § (13)–(15) bekezdése a 239. § (3) bekezése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

153

A 260–261. § a 239. § (3) bekezése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

154

A 262. § (2) bekezdése a 239. § (3) bekezése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

155

A 263–271. § a 239. § (3) bekezése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

156

A 273. § a 239. § (3) bekezése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

157

A 274. § (2) bekezdése a 239. § (3) bekezése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

158

A 275. § (2) bekezdése a 239. § (3) bekezése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

159

A 276–278. § a 239. § (3) bekezése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

160

A 279. § (1) bekezdés a)–b) pontja a 239. § (3) bekezése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

161

A 279. § (1) bekezdés c) pontja a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

162

A 279. § (1) bekezdés e)–f) pontja a 239. § (3) bekezése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

163

A 279. § (2)–(3) bekezdése a 239. § (3) bekezése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

164

Az 1–8. melléklet a 239. § (3) bekezése alapján 2013. július 1-jén lép hatályba.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére