• Tartalom

21/2012. (VII. 19.) NFM utasítás

21/2012. (VII. 19.) NFM utasítás

miniszteri biztos kinevezéséről1

2012.07.21.

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 38. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a következő utasítást adom ki.

1. § A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 38. § (2) bekezdés b) pontja alapján a kormányzati célú távközlő hálózatok konszolidációjával, új működési modelljével kapcsolatos feladatok koordinációjának ellátására 2012. július 1. napjától 2012. december 31. napjáig Both Zoltánt – a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-ben, valamint a Magyar Villamos Művek NET Távközlési Szolgáltató Zrt.-ben viselt elnöki tisztségének egyidejű fenntartása mellett – miniszteri biztossá nevezem ki.

2. § A miniszteri biztos tevékenységét a miniszter irányítja.

3. § A miniszteri biztos munkájában – feladatai eredményes végrehajtása érdekében – a kormányzati informatikáért felelős helyettes államtitkár közreműködik.

4. § A miniszteri biztos feladatai ellátásába a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt., a Magyar Posta Zrt., a Magyar Villamos Művek Zrt., a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet, a Magyar Államvasutak Zrt., az Állami Autópálya Kezelő Zrt., a Magyar Közút Nonprofit Zrt., a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ vezetőin keresztül, az intézmények megfelelő szakértelemmel rendelkező munkatársát szakértői közreműködőként – a szükséges mértékben – bevonhatja.

5. § (1) A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium alá rendelt, az infokommunikációs szolgáltatásokat felhasználó intézmények, állami társaságok, közigazgatási és egyéb szervek kötelesek a miniszteri biztost feladatának végrehajtásában segíteni, a rendelkezésükre álló szükséges információkat, dokumentációkat, szakértői segítséget, illetve eszközöket számára biztosítani.

(2) A más minisztériumok irányítása alatt álló – a kormányzati célú hálózatokról szóló 346/2010. (XII. 28.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó – szervezetek, intézmények (önkormányzatok, közigazgatási és egyéb szervek) vonatkozásában a szükséges egyeztetések lefolytatására a miniszteri biztost meghatalmazom. Az egyeztetések megszervezésében a kormányzati informatikáért felelős helyettes államtitkár segítséget nyújt.

6. § A miniszteri biztos megbízása a következő hálózati elemekre terjed ki a kormányzati célú hálózatokról szóló 346/2010. (XII. 28.) Korm. rendelet 1. melléklete, valamint a GSM-R rendszer kialakításával összefüggő egyes feladatokról szóló 1243/2010. (XI. 17.) Korm. határozat alapján:

a) Nemzeti Távközlési Gerinchálózat és alrendszerei (Elektronikus Kormányzati Gerinchálózatot kiváltó rendszerek);

b) Zártcélú Rendészeti Hálózat;

c) Informatikai Közháló;

d) K-600/KTIR Hírközlési és Informatikai Rendszer;

e) Családi anyakönyvi rendszerben a rendszerhez csatlakozó végpontok közötti adatátviteli hálózat, az azonos telephelyen belüli (helyi) adatátviteli hálózatok kivételével (a továbbiakban: helyi hálózatok kivételével);

f) Kormányhivatalok közötti összeköttetést biztosító adatátviteli hálózat, a helyi hálózatok kivételével;

g) Járási hivatalok közötti összeköttetést biztosító adatátviteli hálózat, a helyi hálózatok kivételével;

h) Kormányablakok közötti összeköttetést biztosító adatátviteli hálózat, a helyi hálózatok kivételével

i) Okmányirodák közötti összeköttetést biztosító adatátviteli hálózat, a helyi hálózatok kivételével;

j) Bírósági Hálózat és az Ügyészségi Hálózat, a helyi hálózatok kivételével;

k) Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat szolgáltató oldali végpontjai közötti adatátviteli hálózat, a helyi hálózatok kivételével;

l) GSM-R rendszer;

m) Egyéb, az államigazgatás átszervezése során kijelölt intézmények, szervezetek, valamint állami tulajdonú gazdasági társaságok közötti összeköttetést biztosító adatátviteli hálózatok, a helyi hálózatok kivételével.

7. § A miniszteri biztos feladata

a) a 6. §-ban felsorolt hálózatok működésének áttekintése, a 2011. évben elindított és 2012. évben folytatódott konszolidációs folyamatok kiterjesztése, különös tekintettel a szolgáltatások eredményességére, költségekre, szerződéses konstrukciókra és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt., a Magyar Villamos Művek NET Távközlési Szolgáltató Zrt. és a közreműködő piaci szereplők szerződésekben ellátott feladataira;

b) a 4. §-ban felsorolt társaságok és szervezetek, az önkormányzatok, valamint a felhordó hálózati szegmensben érintett más állami tulajdonú, felügyeletű szervezetek közvetlen vagy közvetett vagyonkezelésében lévő állami vagyonelemek (tornyok, alépítmények, aktív és passzív eszközök) hasznosításával kapcsolatos egyeztetések lefolytatása, támogatása, a hasznosítás előkészítése;

c) az átalakuló közigazgatási szervezetrendszer igényeinek megfelelő szolgáltatási és hálózati struktúra kialakítása;

d) a központi közigazgatás intézményrendszer szolgáltatási szerződéseinek felülvizsgálata vagy újratárgyalása, a lehető legjobb szolgáltatási szintek elérése a költséghatékonyság, takarékosság szem előtt tartásával;

e) a megvalósítás alternatíváinak elemzése, a szolgáltatással összefüggő jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök áttekintése, javaslattétel az új modell szerinti előterjesztésekre;

f) az állami hálózatok konszolidációjának, a gerinchálózati szolgáltatások és egyes végpontok állami tulajdonú hálózatokon történő megvalósításának irányítása;

g) az Európai Unió által finanszírozott vasúti pálya fejlesztések eredményeképpen elengedhetetlen vasúti biztonsági célú távközlési rendszer (GSM-R rendszer) korszerűsítés helyzetének áttekintése, a megvalósítás alternatíváinak elemzése, a kiválasztott optimális alternatíva megvalósításának megszervezése, összhangban a Nemzeti Hálózatfejlesztési Projekttel, és javaslattétel a GSM-R rendszer kialakításával összefüggő egyes feladatokról szóló 1243/2010. (XI. 17.) Korm. határozat megfelelő módosítására;

h) az egyéb állami távközlési és informatikai (távközlési ellátás feltételei) fejlesztési programok áttekintése, a megvalósítás elemzése összhangban a Nemzeti Hálózatfejlesztési Projekttel;

i) az állam tulajdonában lévő egyes távközlési infrastruktúra rendszerek igénybevételét jelenleg korlátozó, a korábbiakban megkötött szerződések áttekintése, újratárgyalásának támogatása, a szükséges módosításra vonatkozó javaslatok kidolgozása.

8. § A miniszteri biztos tevékenységéért javadalmazásban nem részesül.

9. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

10. §2

1

Az utasítást a 3/2013. (I. 18.) NFM utasítás 9. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2013. január 19. napjával.

2

A 10. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére