BÜ BH 2012/218
BÜ BH 2012/218
2012.09.01.
A 2006. július 1. napja előtt jogerős határozattal elbírált ügyben a felülvizsgálat kizárt azon okból, hogy a tárgyalásnál a nyilvánosságot törvényes ok nélkül zárták ki, továbbá abból az okból is, hogy az eljárt bíróságok nem tettek eleget az indokolási kötelezettségüknek, s ezzel az ügydöntő határozat felülbírálatra alkalmatlan [Be. 416. § (1) bek. c) pont, 373. § (1) bek. II. f) pont; 423. § (2) bek.].
Az eljárt első-, és másodfokú bíróság jogerős ítéletével a terheltet aljas indokból, hivatalos személy ellen, hivatalos eljárása alatt, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette, 2 rendbeli felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette és magánlaksértés vétsége miatt halmazati büntetésül életfogytig tartó fegyházbüntetésre, tíz év közügyektől eltiltásra ítélte. A feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját harminchárom évben határozta meg.
A jogerős ügydöntő határozatokkal szemben, azok hatályon kívül helyezése és új elsőfokú eljárás elrendelése érdekében, a Be. 416. § (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott felülvizsgálati okból a terhelt meghatalmazott védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt.
Érvei szerint a támadott határozatokat az eljárt bíróságok lényeges eljárási szabályokat megsértve hozták meg. Így:
A Be. 373. § (1) bekezdés II. d) pontját sértette, hogy a zárt tárgyalás azon részét, amelyen az anonim tanúkat kihallgatta, valamint azon részét, amelyben a sértett az anonim tanúk vallomásaira észrevételeket tett, a bíróság a terhelt távollétében, tehát olyan személy távollétében tartotta meg, akinek a jelenléte a tárgyaláson kötelező volt.
A zárt tárgyalás elrendelésének ítéletben kifejtett indoka az volt, hogy a sértett és a tanúk egyaránt az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának állományába tartozó rendőrök, akik rendszeresen részt vesznek körözött bűnözők fegyveres elfogásában, figyeléssel járó rendőri akciókban. Ezért a tanúk anonimitásának teljes körű megőrzése és a kihallgatások zavartalanságának biztosítása érdekében a Be. 237. § (3) bekezdésének c) pontja és a Be. 292. § (2) bekezdése alapján zárt tárgyalás hivatalból történő elrendelése indokolt.
A védő jogi okfejtése szerint az utóbb megjelölt eljárási szabály csupán arról rendelkezik, hogy a tanú kihallgatásának tartamára a vádlott a tárgyalóteremből eltávolítható, így e jogintézmény és a zárt tárgyalás elrendelése között semmiféle összefüggés nincs.
A Be. 292. § (2) bekezdésének helyes alkalmazása pedig nem jelentheti a vádlott védekezéshez való jogának korlátozását; arra csak kivételesen és konkrét indokokból kerülhet sor, pl. amikor a tanúk a vádlottól való félelmükre hivatkoznak.
Ezzel szemben a jelen esetben az elsőfokú bíróság semmilyen konkrét indokát nem adta, milyen körülményekből következtetett arra, hogy a tanúkat zavarná a terhelt jelenléte.
Emellett a bíróság utóbb a terheltet az anonim tanúk vallomására nem nyilatkoztatta.
Még annak feltevése esetén is, hogy az anonim tanúk kihallgatásának idejére a terhelt eltávolítása jogszerű volt, a tárgyalásnak az a része, amikor a sértett az anonim tanúk vallomására észrevételeket tett, a terhelt távollétében már semmiképpen nem lett volna megtartható.
Megsértette továbbá az elsőfokú bíróság a Be. 373. § (1) bekezdés II. f) pontja szerinti eljárási szabályt is, mivel a 2004. június 2-i, és 2004. június 4-i tárgyalásról a nyilvánosságot indokolás nélküli határozattal zárta ki.
Az első, tehát a 2004. május 28-i nyilvános tárgyalás elején kihirdetett végzése, miszerint ,,Az anonim tanúk és a sértett tanúk védelme érdekében'' rendel el zárt tárgyalást, indokolást nem tartalmaz, az idézőjelben szereplő szövegrész nem más, mint a törvényre, a Be. 237. § (3) bekezdés c) pontjára történő utalás.
Tekintve, hogy az eljárási szabály kifejezetten az eljárásban részt vevő személyek vagy tanú védelme érdekében teszi lehetővé a nyilvánosság kizárását, a jelen esetben ezt – ellentétben az ítéletben szereplő indokokkal – a rendőr tanúk védelme nem tette szükségessé.
Ezen túlmenően is azt a tárgyalást, amelyen a szakértők meghallgatására került sor, már mindenképpen nyilvánosan kellett volna folytatni, hiszen nevezettek védelmére a bíróság sem a zárt tárgyalás elrendelésekor, sem az ítélet indokolásában nem hivatkozott.
Az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségének oly mértékben nem tett eleget, hogy emiatt a Be. 373. § (1) bekezdésének III. a) pontjában írt szabálysértés is megvalósult.
Ebben a körben az indítványozó – lényegét tekintve – a következőket hozta fel:
Az emberölés minősített esetének alapját képező tényállást a bíróság a sértett vallomására alapozta. E vallomásban azonban – a bíróság álláspontjától eltérően – nem csupán látszólagos, hanem lényeges, a saját korábbi és más tanúk vallomásaival is szemben álló ellentmondások mutatkoztak, amelyekkel a bíróság ítéletének indokolásában nem foglalkozott.
Nem adott számot arról sem, miből következtetett a terhelt elkövetéskori tudatállapotára; erre nézve ugyanis semmilyen bizonyíték nem állt a rendelkezésére, hiszen a terhelt szándékait illető tudatállapotról sem az igazságügyi elmeorvos-szakértő, sem a pszichológus orvos-szakértő nem nyilatkozott.
Egyébiránt nevezett szakértők szakértői esküjükre történő figyelmeztetése is elmaradt, amely mulasztás nem tette volna lehetővé a szakvélemények bizonyítékként történő értékelését.
Az aljas indokból történt elkövetést a bíróság a vádirati tényálláson túlterjeszkedve, a vádhoz kötöttség elvét megsértve rótta a terhelt terhére.
E tekintetben ugyan az indítvány konkrét eljárási szabálysértést nem hívott fel, de tartalmilag a Be. 373. § (1) bekezdés I. c) pontjának sérelmét állította.
Továbbá az aljas indokból történt elkövetést tekintve a bíróság bizonyítékot sem jelölt meg, így indokolási kötelezettségét e minősítő körülményt illetően egyáltalán nem is teljesítette.
A másik minősítő körülményt, a hivatalos személy ellen, hivatalos eljárása alatti elkövetést sem indokolta kellően az ítélet, mert a bizonyítás anyagában ebben a körben felmerült ellenmondásokkal nem foglalkozott.
Végül nem adott számot a bíróság arról sem, hogy a terhelt egészségi állapotának vizsgálatára miért nem rendelt ki igazságügyi orvos-szakértőt. Bár a terhelt kezelő orvosát tanúként kihallgatta – aki magát igazságügyi szakértői igazolvánnyal igazolta – ugyanekkor a terheltet nem nyilatkoztatta: a kezelőorvost felmenti-e az orvosi titoktartási kötelezettsége alól.
Emiatt nevezett előadása bizonyítékként nem lett volna értékelhető, következésképpen a bíróság a terhelt egészségi állapotára semmilyen megállapítást nem tehetett volna.
A Legfőbb Ügyészség írásbeli nyilatkozatában a felülvizsgálati indítványt a Be. 373. § (1) bekezdésének I. c) és II. d) pontjainak a megsértésére hivatkozó részében alaptalannak, míg egyéb részében törvényben kizártnak tartotta.
Mindenekelőtt alaptalannak ítélte az indítványozónak a vádelv sérelmére vonatkozó álláspontját, utalva arra, hogy a bíróság a bizonyítás eredményéhez képest az elkövetés indítéka tekintetében eltérhet a vád megállapításaitól anélkül, hogy ezzel a vádelvet sértené (BH 2009/5.).
Álláspontja szerint törvényesen történt a zárt tárgyalás elrendelése is, amely pervezető végzés, s bírói mérlegeléstől függ, hogy a bíróság a tárgyalásra a vádlottat előállíttatja-e vagy sem, illetve a zárt tárgyaláson kinek a jelenlétét engedélyezi. Nem sértett ezért eljárási szabályt a bíróság, amikor a tanúk egy részét a terhelt távollétében hallgatta ki.
Kifejtette még: a tárgyalásról a nyilvánosság kizárása összefügg a zárt tárgyalás elrendelésével, és annak törvényes indokával, hiszen a tárgyaláson felvett bizonyítás kiterjedhet olyan adatokra is, amelyek szélesebb körű ismerete veszélyeztetné az anonim tanúk védelmére tett intézkedések eredményességét, így a védelmi okfejtés ezért sem helytálló.
Nem tartotta alaposnak az indokolási kötelezettség súlyos megsértésére vonatkozó állításokat sem, mivel az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségének eleget tett.
Mindezekre figyelemmel a Legfőbb Ügyészség arra tett indítványt, hogy a Kúria (a Legfelsőbb Bíróság) tanácsülésen eljárva a megtámadott határozatokat hatályukban tartsa fenn.
A Kúria a felülvizsgálati indítványt – egyetértve a legfőbb ügyészi állásponttal – részben a törvényben kizártnak, részben alaptalannak találta.
A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslati jellegéből következik, hogy felülvizsgálatnak csak a legsúlyosabb, a büntetőjogi főkérdéseket érintő büntető anyagi jogi jogsértések fennállása esetén, – amelyeket a Be. 416. § (1) bekezdés a) és b) pontja tartalmaz –, valamint a jelentős súlyú, a büntetőeljárás garanciális alapelveit érintő eljárási szabálysértések esetén van helye.
Ezért a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (Be.) kimerítő jelleggel és konkrétan meghatározza azokat az eljárási szabálysértéseket is, amelyek felülvizsgálati okot képeznek.
A Be. 416. § (1) bekezdésének c) pontja értelmében felülvizsgálatra csak az ad alapot, ha a bíróság ügydöntő határozatának a meghozatalára a 373. § (1) bekezdésének I. b) vagy c) pontjában illetve II-IV. pontjának valamelyikében meghatározott feltétlen eljárási szabálysértéssel, míg a d) pont értelmében az, ha a súlyosítási tilalom megsértésével került sor.
Azok az esetleges további, relatívnak tekintett eljárási szabálysértések, amelyek a törvényi felsorolásban nem szerepelnek, felülvizsgálat alapját még megvalósulásuk esetén sem képezhetik.
Továbbá a felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslati jellegéből következően a felülvizsgálati eljárásban a jogerős ügydöntő határozat által megállapított tényállás kötelezően irányadó; a tényállás felülvizsgálati indítványban nem támadható, és értelemszerűen nem kifogásolható az annak alapjául elfogadott bizonyítékok bírói mérlegelése sem [Be. 423. § (1) bekezdése].
A felülvizsgálati eljárásra irányadó szabályok előre bocsátása amiatt is szükségesnek mutatkozott, mert bár a védő az indítványát a Be. 416. § (1) bekezdésének c) pontjában írt okokból, tehát feltétlen eljárási szabálysértésekre hivatkozva nyújtotta be, ugyanekkor számos vonatkozásban – a törvényi tilalom ellenére – a jogerős tényállás helyességét, illetve az annak alapját képező bizonyítékok bírói mérlegelését sérelmezte, holott ilyen okokból az eljárási törvény a felülvizsgálatot nem biztosítja.
A Kúria ezért azokkal az érvekkel, amelyek az indokolási kötelezettség megsértése címén valójában a tényállás megalapozottságát és ezen keresztül a jogi minősítés törvényességét vonták kétségbe, illetve relatív eljárási szabálysértésekre vonatkoztak, érdemben nem foglalkozhatott, mivel az indítvány ebben a részében a törvénynél fogva eleve kizárt volt.
A felülvizsgálat során a Kúria a – Be. 423. § (2) bekezdésének értelmében – a felülvizsgálati indítványt a megtámadott határozat meghozatala idején hatályos jogszabá-lyok alapján bírálja el.
Helytálló a legfőbb ügyészi indítványnak az a megállapítása, miszerint a terhelt ügyének jogerős elbírálásakor a Be. 373. §-a a felülvizsgálatra okot adó feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértések között sem a nyilvánosság törvényes ok nélküli kizárását, sem az indokolási kötelezettség felülbírálatra való alkalmatlanságot eredményező elmulasztását még nem szabályozta.
Következésképpen a 2006. július 1. napja előtt jogerősen befejezett ügyekben – így a terhelt esetében is – ilyen okokból a felülvizsgálat ugyancsak a törvénynél fogva kizárt (HGY 2006/1498.).
Mindemellett azt is rögzíteni szükséges, hogy az elbírálás idején hatályos eljárásjogi rendelkezések is lehetővé tették a másodfokú bíróság számára az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését relatív eljárási szabálysértés miatt [Be. 375. § (1) bekezdése], ha az elsőfokú eljárásban olyan eljárási szabálysértés történt, amely lényeges kihatással volt a bűnösség megállapítására és más büntetőjogi főkérdésre, külön nevesítve e szabálysértéseken belül az indokolási kötelezettség elmulasztását és a nyilvánosság törvényes ok nélküli kizárását is.
Minthogy a Be. elbíráláskori – de jelenlegi – szabályai szerint is a másodfokú bíróság teljes terjedelmében bírálja felül az elsőfokú ítéletet és az azt megelőző bírósági eljárás törvényességét, az ítélőtábla ezeket az eljárási szabálysértéseket is vizsgálta, s úgy találta, hogy az elsőfokú bíróság az indokolási kötelezettségét teljesítette.
Ami a nyilvánosság kizárásának kérdéskörét érinti, a Be. 237. § (1) bekezdésének az elbíráláskor – és jelenleg is hatályos – főszabálya szerint a bíróság tárgyalása nyilvános; azonban a bíróság a nyilvánosságot a (3) bekezdésében felsorolt okokból nemcsak indítványra, hanem hivatalból az egész tárgyalásról vagy annak egy részéről is kizárhatta, illetve kizárhatja (zárt tárgyalás).
A nyilvánosság kizárása, vagyis a zárt tárgyalás elrendelése ún. pervezető végzéssel történik.
Amint az a felülvizsgálati indítványból, de a vonatkozó tárgyalási jegyzőkönyvből is kitűnik, a másodfokú bíróság a terhelt ellen folyó elsőfokú bírósági eljárásban csupán két tárgyalási napra, a 2004. június 2-i és június 4-i napokra rendelt el – éspedig hivatalból – zárt tárgyalást ,,az anonim és a sértett tanúk védelme érdekében''.
A végzés kihirdetésekor a tanács elnöke tájékoztatta a feleket arról is: a végzés ellen külön fellebbezésnek nincs helye, azt az ítélet elleni fellebbezésben lehet sérelmezni.
Ez utóbbi rendelkezés – szemben azzal az eljárási szabállyal, mely szerint a pervezető végzés jogorvoslattal általában nem támadható – éppen azt kívánta biztosítani, hogy a másodfokú bíróság a Be. 375. §-a alapján a nyilvánosság elvének sérelmét fokozott gonddal vizsgálja, ha azt az ügydöntő határozat elleni fellebbezésben még külön is sérelmezik.
A másodfokú bíróság ebből a szempontból is felülbírálta az elsőfokú ítéletet, hiszen határozatának indokolásában kifejtette: az első tárgyaláson maga a vádlott is zárt tárgyalás elrendelését kérte és azt is leszögezte, hogy az elsőfokú bíróság intézkedése nem jelentette a nyilvánosság sérelmét.
Egyébiránt annak eldöntése, hogy valamely ügyben zárt tárgyalás elrendelése hivatalból szükséges-e, a vád tárgyának és a bizonyítás anyagának az ismeretében a bíróság mérlegelési jogkörébe, a törvényességének megítélése pedig nem a védő, hanem a fellebbezési bíróság feladatkörébe tartozik.
A jelen esetben az eljárás tárgyát egy olyan rendőrségi akció keretében elkövetett minősített emberölés képezte, amelyet a sértettek – a terhelt által leadott lövésektől az intézkedés során elhunyt B. J., és az életben maradt sértett rendőr századosok – a társaikkal, az 1-8. sorszámmal jelzett tanúkkal, titkos információgyűjtés alapján és konspirált módon foganatosítottak a többszörös elfogatóparancs hatálya alatt álló terhelttel szemben.
Az elkövetés ilyen körülményeire figyelemmel pedig a legfőbb ügyészi átiratban kifejtett okokból a nyilvánosság kizárása a jelenleg hatályos eljárási szabályok szerint sem lenne alappal kifogásolható.
A védői érvekkel szemben rámutat a Kúria arra is, hogy a zárt tárgyalás elrendelése, és a tanúknak a vádlott távollétében történő kihallgatása nem egymást kizáró eljárási szabályok. Ha a bíróság szükségesnek tartja akár a tárgyalás egészére is kizárhatja a nyilvánosságot, s a zárt tárgyalás keretében is indokoltnak mutatkozhat a tanúknak vagy egyes tanúknak a vádlott távollétében történő meghallgatása.
A jelen esetben a tanúvallomások tartalmából megállapíthatóan, az a tény, hogy a terhelt a bajtársukat lelőtte és B. J. sértett a jelenlétükben hunyt el, a tanúkat mélyen megrázta. Az elsőfokú bíróság nyilvánvalóan erre is figyelemmel volt, amikor hivatalból – és nem a tanúk kérelmére – úgy döntött, hogy az érintett tanúkat a terhelt távollé-tében hallgatja meg.
A bíróság intézkedésére figyelemmel pedig a terhelt részvétele a tárgyaláson nem volt kötelező, így az indítvány a Be. 373. § (1) bekezdésének II. d) pontját tekintve alaptalan, az esetleges relatív szabálysértések pedig (milyen terjedelemben ismertette a bíróság a vádlott távollétében felvett bizonyítás anyagát) a felülvizsgálat körén kívül esnek.
A vádelv sérelmét illetően is a legfőbb ügyészi érveket osztotta a Kúria.
A vádelvet az elbíráláskor hatályos eljárási szabályok is tartalmazták, a törvényes vád fogalmát – amelyre észrevételében az indítványozó hivatkozott – szintén a 2006. évi LI. törvény, és 2006. július 1-jei hatállyal, tehát már a támadott határozat jogerőre emelkedése után iktatta be az eljárási törvénybe.
A vádelv tartalmának lényege azonban ennek ellenére nem változott, vagyis a bíróság csak annak a személynek a büntetőjogi felelősségéről dönthet, aki ellen vádat emeltek és csak olyan cselekmény miatt, amelyet a vád tartalmaz.
Változatlan az a szabály is, amely szerint a bíróság nincs kötve a vádlónak a vád tárgyává tett cselekmény Btk. szerinti minősítéséhez.
A terhelttel szemben az ügyész a Btk. 166. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés e) és f) pontjai szerint minősülő, hivatalos személy ellen és több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a lőfegyverrel visszaélés bűntette mellett.
Vádbeszédében az ügyész az emberölést a vádirati tényállás alapján a váddal egyezően minősítette, az aljas indokból történő elkövetést csupán nyomatékos súlyosító körülményként kérte értékelni.
Az eljáró bíróság a perbeszédek elhangzása után az elbíráláskor hatályos Be. 321. §-ának (4) bekezdése alapján megállapította, hogy a vád tárgyává tett élet elleni cselekmény a vádtól eltérően még aljas indokból elkövetettnek is minősülhet, és nyilatkoztatta a feleket, kérik-e erre tekintettel a tárgyalás elnapolását.
Azt az ügyész, vádlott és a védő sem tartotta szükségesnek.
Összefoglalásként tehát az rögzíthető, hogy az eljárt bíróságok a vonatkozó eljárási szabályok betartása mellett, a vádelv sérelme nélkül minősítették a terhelt élet elleni cselekményét aljas indokból elkövetettnek is.
A védői érvek miatt az is megjegyzendő, hogy a jogi minősítés a megállapított tényállásból levont jogi következtetés, amellyel kapcsolatban bizonyíték megjelölése szükségtelen.
Mindezekre figyelemmel a Kúria a felülvizsgálati indítványt ebben a részében is alaptalannak találta.
Nem észlelt egyéb olyan feltétlen eljárási szabálysértést sem, amelyet hivatalból is vizsgálni volt köteles.
A támadott határozatokat ezért – a Be. 424. §-a (1) bekezdésének c) pontja értelmében tanácsülésen eljárva – a Be. 426. §-ának (1) bekezdése alapján a hatályukban fenntartotta.
(Kúria Bfv. I. 964/2011.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás