• Tartalom

2012. évi CCXX. törvény

2012. évi CCXX. törvény

a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény módosításáról1

2012.12.28.

1. § A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény (a továbbiakban: Harmtv.) 28. §-a a következő (3)–(11) bekezdéssel egészül ki:

„(3) Egyéb célból kaphat tartózkodási engedélyt az a harmadik országbeli állampolgár is, akinek beutazásához és tartózkodásához magyarországi befektetéseire tekintettel nemzetgazdasági érdek fűződik, és teljesíti a 13. § (1) bekezdés a), valamint c)–i) pontjában foglalt feltételeket.
(4) A (3) bekezdésben foglaltak alkalmazásában nemzetgazdasági érdeknek kell tekinteni különösen, ha
a) a harmadik országbeli állampolgár kérelmező igazolja, hogy ő, vagy a többségi tulajdonában álló gazdasági társaság legalább 250 000 euro névértékben rendelkezik olyan vállalkozás által kibocsátott, legalább ötéves futamidejű értékpapírral, amely vállalkozás megfelel az alábbi feltételek mindegyikének:
aa) kizárólag az államháztartásért felelős miniszter által rendeletben meghatározott feltételekkel 250 000 euro névértékű, erre a célra kibocsátott, legalább ötéves futamidejű, kamatszelvény nélküli olyan magyar államkötvénybe fektet be, amely államkötvény vonatkozásában a kibocsátó azt vállalja, hogy a futamidő végén a névértéket fizeti vissza, és a kötvény kamattal csökkentett, diszkont árfolyamon kerül kibocsátásra, ahol a diszkont kamatláb a kötvény kibocsátásakor az öt évhez legközelebb álló hátralévő futamidejű, euróban denominált, magyar állam által kibocsátott kötvény másodpiaci hozamánál 1,5 százalékponttal alacsonyabb, de legalább 2 százalék,
ab) szerződéses jogviszonyban áll az aa) alpontban meghatározott tevékenység vonatkozásában az Államadósság Kezelő Központ Zrt.-vel,
ac) kizárólag névre szóló értékpapírt bocsát ki, és
ad) az adott ország joga szerint rendelkezik a tevékenység végzéséhez szükséges valamennyi engedéllyel, és
b) a kérelmező csatolja az a) pont szerinti vállalkozás arra vonatkozó – végleges és visszavonhatatlan – nyilatkozatát, hogy a kérelmező tartózkodási engedélye kiadásától számított 45 napon belül a kérelmező befizetéséből lejegyzi az a) pont aa) alpontja szerinti államkötvényt, legalább 250 000 euro névértékben.
(5) A (4) bekezdés a) pont ab) alpontjában meghatározott szerződés megkötésére az Országgyűlés gazdasági ügyekért felelős állandó bizottsága által jóváhagyott vállalkozás jogosult.
(6) Az Országgyűlés gazdasági ügyekért felelős állandó bizottsága országonként csak egy vállalkozást hagyhat jóvá.
(7) Az (5) bekezdés szerinti jóváhagyást vissza kell vonni, különösen ha a vállalkozás valótlan adatot szolgáltat, vagy a lejegyzési kötelezettségét megszegi.
(8) Az Országgyűlés gazdasági ügyekért felelős állandó bizottsága a jóváhagyás visszavonásáról értesíti az idegenrendészeti hatóságot és az Államadósság Kezelő Központ Zrt.-t. A jóváhagyás visszavonása esetén az Államadósság Kezelő Központ Zrt. a (4) bekezdés a) pont ab) alpontja szerinti szerződést felmondja.
(9) A tartózkodási jogosultság ellenőrzése céljából a vállalkozás minden hónap tizedik napjáig összesített adatszolgáltatást nyújt az idegenrendészeti hatóság részére, amely adatszolgáltatás tartalmazza a tárgyhónapban kibocsátott értékpapírok számát, az értékpapírok tulajdonosainak, valamint gazdasági társaság esetén annak többségi tulajdonosának természetes személyazonosító adatait, továbbá a vállalkozás által lejegyzett államkötvények számát, valamint azt, hogy a lejegyzés mely kérelmezők befizetéseiből történt. Az idegenrendészeti hatóság a vállalkozás által szolgáltatott adatokat 6 évig kezeli.
(10) A tartózkodási engedélyt vissza kell vonni akkor is, ha hozzá kapcsolódó állampapír lejegyzése a (4) bekezdés b) pontjában előírt határidőn belül nem történt meg.
(11) A (3) bekezdésben meghatározott eljárásban – a törvényben meghatározott személyes megjelenési kötelezettség kivételével – a jogi képviselet kötelező.”

2. § A Harmtv. 35. § (1) bekezdése a következő e) és f) ponttal egészül ki:

[35. § (1) Magyarországon történő letelepedés céljából nemzeti letelepedési engedélyt – a (4) bekezdésben foglalt kivétellel – az a harmadik országbeli állampolgár kaphat, aki tartózkodási engedéllyel vagy ideiglenes letelepedési engedéllyel rendelkezik, és]

e) a kérelem benyújtását közvetlenül megelőzően legalább hat hónapja rendelkezik az e törvény 28. § (3) bekezdése alapján kiadott tartózkodási engedéllyel;
f) a kérelem benyújtását közvetlenül megelőzően legalább hat hónapja rendelkezik tartózkodási engedéllyel és letelepedéséhez nemzetgazdasági érdek fűződik.”

3. § A Harmtv. 111. §-a a következő (9) bekezdéssel egészül ki:

„(9) Felhatalmazást kap az államháztartásért felelős miniszter, hogy rendeletben szabályozza a 28. § (4) bekezdés a) pont aa) alpontjában meghatározott államkötvény kibocsátásának részletes szabályait.”

4. § Ez a törvény a kihirdetést követő napon lép hatályba.

1

A törvényt az Országgyűlés a 2012. december 11-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2012. december 27. A törvény a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2012. december 29. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére