PÜ BH 2012/223
PÜ BH 2012/223
2012.09.01.
I. Elhunyt személy apaságának megállapítása iránti perben a magyar bíróság megkeresése folytán egy másik uniós tagállam bírósága által elrendelt szakértői bizonyítás értékelése.
II. Nem jogszabálysértő a bíróság eljárása, ha a bizonyítás foganatosításának helyszínéről és idejéről nem értesíti az elhunyt azon egyenesági rokonát, aki – nyilatkozata szerint – nem kívánt a perbe beavatkozni [Csjt. 38. § (2) bek., Pp. 3. §, 8. §, 38. §, 57. §, 295. §, 1206/2001/EK. r. 4. cikk].
A kiskorú S. G. kettős utónevű felperes F. M. K. anyától B.-n 1994. március 16-án éretten született. A vélelmezett fogamzási ideje 1993. május 21-től szeptember 16-ig terjedt. Ezen belül a fogamzás legvalószínűbb időpontja 1993. június 10-e és az akörüli napok. A kiskorú felperes apai jogállása a jelen perben hozott jogerős ítéletig betöltetlen volt.
A néhai P. F. K. és a kiskorú felperes magyar állampolgárságú anyja társközvetítő irodán keresztül 1993 tavaszán ismerkedett meg. Ekkor a német állampolgár néhai Magyarországon tartózkodott. Az anya a megismerkedést követően légi úton 1993. június 27-én a néhai németországi lakóhelyére utazott és július 10-én utazott vissza Magyarországra. Németországi tartózkodása alatt az anya a néhainál lakott és közöttük nemi viszonyra is kiterjedő kapcsolat volt, amelynek az eredményeként a kiskorú felperes megfogant. Az anyát és a néhait németországi ismerőseik együtt látták. K. H. és S. L. házassági ünnepségén, 1993. június 28-án az anya és a néhai együtt jelentek meg.
Az anya az állapotosságát 1993 augusztusában észlelte, amelyet az elhunyttal telefonon közölt. Az év szeptemberében az elhunyt Magyarországra szándékozott utazni, de ez nem történt meg. Ezért az anya – aki 1993 júliusában a németországi látogatása után a társközvetítő iroda vezetőjének I. M.-nek a sikeres találkozásról-együttlétről beszámolt, a néhai részére történt többszöri sikertelen telefonhívás után ismét – a társközvetítő irodához fordult segítségért. Az iroda a németországi partneriroda közreműködésével kiderítette, hogy 1993. október 14-én P. F. K. váratlanul elhunyt. Az anya az állapotosságáról nemcsak a magyar társközvetítő irodának, hanem a német partneriroda vezetőjének G. J.-nek személyesen is beszámolt, aki az anyával Magyarországon találkozott.
Néhai P. F. K.-nak a bíróság által kirendelt ügygondnoka ellen a pert a kiskorú felperes a gyámhatóság által kirendelt eseti gondnoka által 2000. évben indította meg. A perben az anya és a néhai házasságából született nagykorú fia a beavatkozási jogával a bíróság figyelmeztetése ellenére nem élt. Az anyán és a néhai egyeneságai leszármazóján – az illetékes német bíróság közreműködésével – a bíróságok DNS vizsgálatot végeztettek el és őket tanúként hallgatták meg.
Az alperes ügygondnok kereseti ellenkérelme a felperes keresetének az elutasítására irányult.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes keresetét – bizonyítottság hiányában – elutasította. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és további bizonyítás foganatosítását követő újabb határozat meghozatalára utasította. Az új eljárásra adott iránymutatásában a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által meghallgatottakon kívül további tanúbizonyítást tartott szükségesnek és DNS vizsgálatot is a kiskorú felperes és a néhai házasságból származott fia közötti esetleges féltestvéri viszony felderítése érdekében.
A megismételt eljárásban a másodfokú bíróság által elrendelt további bizonyítás lefolytatása után 2005. május 25-én hozta meg az elsőfokú bíróság azt az ítéletet, amelyet a felülvizsgálati kérelemmel támadott jogerős ítélet felülbírált. Ítéletében az elsőfokú bíróság a néhai P. F. K. apaságát a felperes tekintetében megállapította. Ítéletének indokolása szerint a magyarországi és a németországi tanúk vallomása az anyának azt a következetes tanúvallomását, hogy a kiskorú felperes fogamzási idejében a néhaival volt nemi kapcsolata és a kiskorú felperes e kapcsolatból származik, alátámasztotta. Bár a néhai házasságából származó fia és a kiskorú felperes között a féltestvérség tényét a természettudományos bizonyítékok szerint megállapítani nem lehetett, de kizárni sem. Ilyen körülmények között – az összes körülmény gondos mérlegelésével – a gyermeknek a néhaitól való származására alapos következtetést lehetett levonni. A nemi kapcsolat és egy gyermek származásának jellegére tekintettel ugyanis az apaság megállapítására a legközvetlenebb bizonyíték az érintett anya tanúvallomásából nyerhető, ha az következetes, ellentmondástól mentes és hitelt érdemlő, mint adott esetben is az anyáé volt, amit közvetett bizonyítékok alátámasztottak.
Az ítélet ellen – annak megváltoztatása és a kereset elutasítása érdekében – az ügygondnok fellebbezett. Álláspontja szerint a németországi tanúk a néhai és az anya nemi kapcsolatát – még olyan közvetett módon sem, mint a magyarországi tanúk – nem bizonyították.
Az eseti gondnok fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyására irányult.
A másodfokú bíróság a fellebbezési eljárásban az 1206/2001/EK rendelet 4. cikke alapján az illetékes járásbíróság megkeresésével elrendelte a néhai fiának, elvált házastársának és a néhai volt barátjának dr. U. F.-nek a tanúkénti ismételt meghallgatását arra is kiterjedően, hogy fellelhető-e a néhai használati tárgyai közül olyan, amelyből mintavétellel a néhai DNS vizsgálatát el lehet végezni. Miután olyan használati tárgy, amelyről a néhaitól származó DNS mintát lehetett volna nyerni, nem volt, a magyar bíróság megkeresésével a német bíróság a mintavételt a néhai kihantolásának az elrendelésével foganatosította. Ez azonban csak másodszorra vezetett eredményre, mert első alkalommal a néhai maradványait is tartalmazó kettős sírból egy női maradványt hantoltak ki és abból vettek mintát. Második alkalommal 2009. november 18-án a néhai maradványait hantolták ki és felső állkapcsából két metszőfogat kivéve DNS mintát abból nyertek. Az ennek vizsgálatával elvégzett szakértés szerint a néhai apasága nem zárható ki, sőt a felperes és az anya magyarországi vizsgálati anyagával összevetve a biostatisztika eredménye szerint a néhai apasága 99,999998%-ig, azaz gyakorlatilag bizonyított.
Az így hivatalból kiegészített bizonyítás alapján a másodfokú bíróság az ügygondnok fellebbezését alaptalannak ítélte és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a néhai apaságára természettudományos bizonyíték áll rendelkezésre, amellyel kapcsolatban a bíróságban aggály nem merült fel. Ezért az ügygondnoknak azt a bizonyítási indítványát, hogy magyarországi szakértő észrevételezze a német szakvéleményt és annak hitelt érdemlősége tekintetében foglaljon állást, elrendelni szükségtelennek tartotta. Ítéletének indokolásában a másodfokú bíróság arra is kitért, hogy az első kihantolás hibája és a jogsegély keretében szolgáltatott német szakvélemény hiteles magyar fordításának a nyilvánvaló elírási hibája (amelyet utóbb a fordító iroda korrigált) az ügygondnok németországi szakértéssel kapcsolatos aggályainak az alátámasztására nem alkalmas.
A jogerős ítélet ellen az ügygondnok terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. A jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatását és a felperes keresetének az elutasítását kérte.
Az ügygondnok jogszabálysértésként a Pp. 3. § (6) bekezdését és 8. § (1) bekezdését jelölte meg, de tartalmilag a Pp. 206. §-ának a megsértésére is hivatkozott.
Az első két eljárási szabálysértéssel összefüggésben az ügygondnok kifogásolta, hogy a néhai fiának, mint nyilvánvaló érdekeltnek a néhai kihantolásán való részvételét nem biztosították és vele a szakvéleményt nem ismertették, illetve perbeli jogai gyakorlását nem tették lehetővé, holott ezt a néhai fia ügyvédjén keresztül igényelte volna, és a kihantolással kapcsolatos aggályait a néhai volt felesége ügyvédjének részletesen kifejtette. Fenntartotta az ügygondnok a másodfokú eljárásban előadott azon álláspontját is, hogy az előzményekre tekintettel a néhaitól való mintavétel bizonyosságát – a kihantolási jegyzőkönyv megküldésével, a kihantoláson jelenlévő személyek megjelölésével, a DNS profilt vevő személy megjelölésével, illetőleg a kihantolásra és az azonosításra vonatkozó teljes dokumentációval, ami a peranyagból hiányzik – igazolni kellett volna. Ezzel kapcsolatban P. H.-nak az iratok között fellelhető átiratára utalt, amelyet a genetikai szakértő a második kihantolási német szakértői tervre, de az első kihantolás hibái és az ezzel kapcsolatos szakértői anyag aggályossága miatt tett.
A felperes eseti gondnokának a felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint nem alapos.
Az adott esetben a jogerős ítéletet felülvizsgálati kérelemmel támadó alperesi ügygondnok eljárási szabálysértésekre és elsősorban a jogerős ítélettel a kiskorú felperes apjának nyilvánított elhunyt leszármazójának a perbeli jogai gyakorlásával kapcsolatos eljárásjogi rendelkezések megsértésére hivatkozva támadta. E felülvizsgálati kérelem indokolásából az kétségtelen tény, hogy a kiskorú felperesnek az elhunyttól való származásának a megállapítása az elhunyt fiának az érdekeit-jogait érinti, de ezt az érintettséget a Pp. különleges eljárási szabályai közül a Pp. 295. § (3) bekezdésének a rendelkezése hivatott értékelni. E szerint az ügygondnok ellen indított apaság megállapítása iránti perben az elhunyt (vagy ismeretlen helyen tartózkodó) személy – aki ellen a pert meg kellene indítani – egyenesági rokona beavatkozóként bármelyik félhez csatlakozhat. E lehetőségről az ügygondnok kirendelésével egyidejűleg a beavatkozásra jogosultat tájékoztatni kell.
Az elsőfokú bíróság a fenti kötelezettségének eleget tett, ám az elhunyt fia a perbe beavatkozni nem kívánt. Ezért őt a bíróság tanúként hallgatta meg. A tanúkat azonban az ügygondnok által kifogásolt eljárási szabályokban rögzített jogok (a kérelmek, jognyilatkozatok, okiratok megismerésére és azokra nyilatkozat megtételére vonatkozó Pp. 3. § (6) bekezdése szerinti, valamint a jogok rendeltetésszerű gyakorlására és perbeli kötelezettségek teljesítése biztosítására irányuló Pp. 8. § (1) bekezdése szerinti jog) nem illetik meg. Az említett jogok a felekre vagy a per más résztvevőire vonatkoznak [így pl. a beavatkozókra, akik a Pp. 57. § (1) bekezdése alapján bizonyos érdemi nyilatkozatokat kivéve csaknem az általuk támogatott féllel azonos jogokkal rendelkeznek]. A tanú a peres eljárás egészének nem résztvevője, abban csak a Pp. X. Fejezetében szabályozott bizonyítási eljárás során vallomásával a bizonyítás egyik ,,eszköze''. Annak jogkövetkezményeit pedig, hogy az elhunyt fia a per alakításában nem kívánt részt venni, lévén a beavatkozás joga lehetőség és nem kötelezettség, a választásra jogosult, a beavatkozási jogával nem élő személy maga tartozik viselni. Ezért a bíróságok azzal, hogy az eljárás során az elhunyt tanúként meghallgatott fia részére a per résztvevőinek a jogát nem biztosították, az eljárási szabályokat nem sértették meg, ellenkezőleg, azoknak megfelelően jártak el.
Ami most már az elhunyt kihantolásával, azonosításával és az elhunyttól DNS minta vételével kapcsolatos Németországban foganatosított eljárást illeti, ezek jogszerűségéről az M.-i Járásbíróság volt köteles gondoskodni. A másodfokú bíróság az általa foganatosított részbizonyítás keretében az 1206/2001. EK rendelet 4. cikke alapján a vonatkozó bizonyítás felvétele érdekében az M.-i Járásbíróságot csupán megkereste. A kihantolást külön határozatával az M.-i Járásbíróság rendelte el, ahogyan a perben szakértői véleményt adó genetikai szakértőt is az említett bíróság rendelte ki. Önmagában pedig a jogsegély nyújtása körében adott szakvélemény aggálytalanságát az a tény, hogy az elhunyt kihantolásával, azonosításával kapcsolatos dokumentáció (amelynek megküldésére a magyar bíróság megkeresése nem is terjedt ki) a perben nem ismert, a szakértői vélemény aggálytalanságának a megkérdőjelezésére nem alkalmas. P. H. genetikai szakértőnek a másodfokú bíróság kérdéseire adott írásbeli válasza-átirata pedig, bár formálisan a második kihantolással kapcsolatos, de tartalma szerint az elhunyt maradványait is magában foglaló kettős sír tévesnek bizonyult első kihantolására vonatkozó aggályokat és az ezzel összefüggő szakértői tevékenységgel kapcsolatos kifogásokat tartalmazza. Az a tény pedig, hogy a második kihantolást – amelynek eredményeként az elhunyttól DNS mintát sikerült venni – megelőzően a német genetikai szakértő a kihantolás során számos kérdésben rendkívül körültekintően kívánt eljárni, éppen nem a második kihantolás jogszerűtlenségére, hanem annak aggálytalanságára mutat. Ha egy személy vagy valamely intézmény az általa korábban elkövetett hibát utóbb beismeri és annak jövőbeni elkerülésére törekszik, még nem járhat együtt a jövőbeni tevékenysége eleve jogszerűtlennek minősítésével.
A másodfokú bíróság ítélete indokolásában arra az ügygondnoki érvre, hogy az ,,előzmények'' a szakértői véleményt miért nem teszik aggályossá, már különben is kitért (utolsó oldal harmadik bekezdése). Ezért a Legfelsőbb Bíróság ebben a körben – arra is kiterjedően, hogy az ügygondnok által hiányolt további bizonyítás foganatosítása a per megalapozott elbírálásához szükségtelen – visszautal a másodfokú bíróság helyes indokaira is.
Rátérve az alperes ügygondnoknak a jogerős ítélet megalapozatlanságára utaló mérlegelési kifogásaira, a másodfokú bíróság a Legfelsőbb Bíróság eseti döntéseiben adott iránymutatásának megfelelően az anya vallomását a per összes adatával egybevetve és minél teljesebb körű bizonyításra törekedve értékelte (BH 1989/404., BH 1989/9/361.). E mérlegelés eredményeként a tényállását iratellenességtől, ellentmondásosságtól mentesen, okszerű mérlegeléssel állapította meg. Ilyen körülmények között viszont a felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok mérlegelése körébe tartozó ténykérdés, vagyis a kiskorú felperesnek a néhaitól való származása – a felülvizsgálati eljárásban már nem volt vizsgálható és nem volt lehetőség a bizonyítás adatainak újabb egybevetésére és értékelésére (BH 2001/4/197., BH 1996/9/505.).
A fellebbezési eljárásban foganatosított részbizonyítással már objektív, természettudományos és a tudomány mai állása szerint megkérdőjelezhetetlen bizonyíték támasztotta alá az anyának azt a – közvetett bizonyítékokkal már az elsőfokú eljárásban is megerősített – tanúvallomását, hogy a kiskorú felperes fogantatási idejében a néhaival nemi kapcsolata volt és a kiskorú felperes ebből a kapcsolatból származott (BH 2001/1/18.). Ilyen körülmények között a jogerős ítélet az elhunytnak a kiskorú felperes apjává nyilvánításának azt a Csjt. 38. § (2) bekezdése szerinti feltételét, hogy a kiskorú felperes az anyjának az elhunyttal a fogamzási időben volt nemi érintkezéséből származik, jogszerűen állapította meg.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. II. 20.504/2011.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás