• Tartalom

24/2012. (VIII. 15.) NGM rendelet

24/2012. (VIII. 15.) NGM rendelet

a Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprészből nyújtható szakképzési célú támogatások szabályairól1

2015.01.01.

A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2011. évi CLV. törvény 23. § (2) bekezdés a) pontjában, a 33. § és az 5–7. melléklet tekintetében a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2011. évi CLV. törvény 23. § (2) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § b), c) és n) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § i) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró emberi erőforrások minisztere, valamint a szakképesítésért felelős további miniszterek véleményének kikérésével a következőket rendelem el:

1. A rendelet hatálya

1. § E rendelet hatálya a Nemzeti Foglalkoztatási Alap (a továbbiakban: NFA) képzési alaprésze (a továbbiakban: alaprész) pénzeszközeiből – a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2011. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Szht.) 12. § b), e) és f) pontjában meghatározott – szakképzési célokra nyújtható támogatásokra terjed ki.

2. A pályázati eljárás, valamint az egyedi miniszteri döntés alapján nyújtható támogatások közös szabályai

2. § (1) Az alaprészből nyújtott támogatással megvalósított program támogatással érintett részéhez további költségvetési támogatás nem vehető igénybe.

(2) Az alaprészből vissza nem térítendő támogatás nyújtható. A támogatás folyósítása – a (3) bekezdésben foglaltak kivételével – utófinanszírozással történik.

(3) A költségvetési szervként működő köznevelési és felsőoktatási intézmény támogatása esetén a támogatás folyósítására utólagos elszámolási kötelezettséggel kerül sor.

(4) Utófinanszírozás esetén támogatási előleg csak indokolt esetben, a program, a projekt elindításához szükséges összegben nyújtható, amely – az (5) bekezdésben foglaltak kivételével – nem haladhatja meg a támogatás 40%-át.

(5) Az Szht. 19. § (5)–(7) és (9) bekezdése szerinti támogatások esetén az előleg mértékét a támogatási döntés tartalmazza.

(6) A szakképzési hozzájárulási kötelezettségét gyakorlati képzés szervezésével teljesítő hozzájárulásra kötelezett részére pályázati eljárás keretében nyújtott támogatás esetén előleg nyújtására a pályázati kiírás lehetőséget adhat.

3. § Nem nyújtható támogatás – az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 50. §-ában, valamint az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 76. §-ában foglaltakon túl – annak a pályázónak, aki

a) az adott pályázat kiírását megelőző két éven belül az alaprész terhére kiírt pályázatában valótlan vagy megtévesztő adatot szolgáltatott,

b) az adott pályázat kiírását megelőző két éven belül elnyert pályázat alapján kötött támogatási szerződést önhibájából maradéktalanul nem teljesítette,

c) az alaprésszel, illetve jogelődjével szemben a tárgyévet megelőző időszakra lejárt kötelezettsége áll fenn.

4. § (1)2 A pályázatok elbírálásához kapcsolódó eljárásrend és az értékelési szempontok kidolgozása a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (a továbbiakban: NSZFH) feladata. A pályázati kiírás nyilvános megjelenését követően az értékelési szempontokon változtatni nem lehet.

(2)3 Az NSZFH a pályázat lebonyolításával összefüggésben a következő döntés-előkészítő feladatokat látja el:

a) elkészíti a pályázat útján történő támogatással összefüggő programra szóló előterjesztést és benyújtja döntésre a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszterhez (a továbbiakban: miniszter),

b) elkészíti a pályázati felhívást és ellátja a pályázat kiírásával kapcsolatos feladatokat,

c) tájékoztatást és szakmai felvilágosítást nyújt az adott pályázattal kapcsolatban,

d) elvégzi a benyújtott pályázatok regisztrációját, kialakítja és működteti a pályázatok nyilvántartására vonatkozó adatbázist,

e) elvégzi a beérkezett pályázatoknak a pályázati kiírásban meghatározott követelményeknek való megfelelőségi vizsgálatát (a továbbiakban: formai vizsgálat),

f) gondoskodik a formai szempontból érvényes pályázatok értékeléséről,

g) előterjesztést készít a támogatásban részesítendő kedvezményezettekre vonatkozó javaslatáról és azt a pályázatok értékelését követő 10 napon belül benyújtja döntésre a miniszterhez.

(3)4 Az NSZFH-nak a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvényben (a továbbiakban: Szt.) meghatározott, tanulószerződés kötésére jogosult egyéb szerv, szervezet (a továbbiakban: gyakorlati képzést végző egyéb szervezet) Szht. 15. §-a szerinti támogatására vonatkozó döntés-előkészítéssel kapcsolatos feladatai a következők:

a) tájékoztatást és szakmai felvilágosítást nyújt az adott támogatással kapcsolatban,

b) elvégzi a támogatási kérelmek regisztrációját, kialakítja és működteti a támogatás nyilvántartására vonatkozó adatbázist,

c) elvégzi a támogatási kérelmek, folyósítási igény-bejelentések, elszámolások formai, tartalmi vizsgálatát,

d) elkészíti a támogatási javaslattal kapcsolatos előterjesztést és benyújtja azt döntésre a miniszterhez.

(4)5 A pályázati eljárás eredményeként, valamint 2013. január 1. napjától a gyakorlati képzést végző egyéb szervezetek számára odaítélt támogatás esetén az NSZFH, az egyedi miniszteri döntés alapján odaítélt támogatás esetén a miniszter által a támogatási szerződés kötésére kijelölt szerv

a) előkészíti és megköti a támogatási szerződéseket, indokolt esetben módosítja azokat,

b) ellátja a támogatásoknak a teljesítés igazolásával és a kedvezményezettek részére történő utalásával kapcsolatos feladatokat,

c) dönt a kedvezményezettek által benyújtott beszámolók elfogadásáról,

d) ellenőrzi a támogatások jogszerű felhasználását,

e) intézkedik a kedvezményezettekkel szemben a visszafizetési kötelezettségek elrendeléséről, fogadja a visszafizetésekből befolyt bevételeket.

(5)6 Az NSZFH az oktatásért felelős miniszternek az Szht. 18. § (2) bekezdése alapján a szakképzéssel összefüggő feladatai ellátásához biztosított támogatás felhasználásával kapcsolatban ellátja az (1) és (4) bekezdésben meghatározott feladatokat.

5. § (1)7 Az NSZFH a támogatásokkal kapcsolatos pénzügyi feladatai lebonyolítását az erre a célra a Magyar Államkincstárnál 10032000-00320346-70000007 számon vezetett, NSZFH-NFA képzési alaprész előirányzat felhasználási keretszámlán (a továbbiakban: EFK számla) végzi.

(2)8 Pályázat esetén az NSZFH köteles a támogatással összefüggő feladatok szakmai előrehaladásáról, a pályázat támogatási keretének felhasználásáról negyedévente részbeszámolót, illetve a pályázat lebonyolítását követő 30 napon belül végbeszámolót benyújtani a miniszter felé. A rész-, illetve végbeszámoló a támogatás felhasználásának pénzügyi és szakmai szempontú bemutatására egyaránt kiterjed.

(3)9 Az NSZFH az alaprészt illetően köteles

a) az EFK számla forgalmáról, továbbá az NFA-t érintő kötelezettségvállalások, fizetési kötelezettség, valamint követelés állományok alakulásáról önálló főkönyvi és analitikus nyilvántartást vezetni,

b) az általa teljesítendő kifizetésekhez a szükséges forrás biztosításához – a heti pénzigénylési rendhez igazodva – pénzigénylést benyújtani,

c) az NFA negyedéves előirányzat-felhasználási tervének elkészítéséhez adatszolgáltatást teljesíteni,

d) az NFA éves elemi költségvetésének az elkészítéséhez adatszolgáltatást teljesíteni.

3. A pályázati eljárás alapján nyújtható támogatások szabályai

6. § Pályázatot az Szht. szerinti célokra a szakképzési hozzájárulási kötelezettségét gyakorlati képzés szervezésével teljesítő hozzájárulásra kötelezett, valamint a költségvetési hozzájárulásban részesített szakképző intézmények, felsőoktatási intézmények, továbbá az Szht. 19.§ (9) bekezdése szerinti szervezetek nyújthatnak be.

7. § (1)10 A pályázatot papír alapon és elektronikusan az NSZFH-hoz kell benyújtani.

(2) A pályázati kiírás az Ávr. 66. § (2) bekezdésében foglaltakon túlmenően tartalmazza a támogatási szerződés mintát.

(3) A pályázat az Ávr. 67. §-ában foglaltakon túlmenően tartalmazza

a) a pályázó statisztikai számjelét, az iskola OM-azonosítóját, illetve a felsőoktatási intézmény nevét, székhelyét, intézmény-azonosítóját,

b) a pályázó pénzforgalmi jelzőszámát és a számlavezető pénzintézet megnevezését, ahová a támogatás összege utalható,

c) az Szht. 19. § (1)–(3) bekezdése szerinti támogatási cél esetében a pályázat által közvetlenül érintett tanulók, illetve hallgatók létszámát.

(4) A pályázathoz – az Ávr.-ben foglaltakon túl – csatolni kell

a) az elvégezni kívánt feladatok felsorolását, a beruházás és a működtetés részletes költségkalkulációját a bevételi források egyidejű megjelölésével,

b) a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezet esetén az erre a pályázati célra elkülönített számlán rendelkezésre álló saját és egyéb pénzeszközök meglétének igazolását,

c) a szakképző iskola, illetve a nem állami felsőoktatási intézmény esetén a fenntartó támogató nyilatkozatát,

d) a pályázati kiírásban meghatározott egyéb, kötelezettséget vállaló nyilatkozatot.

8. § (1)11 A pályázó a 4. § (2) bekezdés e) pontjában meghatározott formai vizsgálat miatt történő elutasítása esetén az elutasításról szóló értesítés kézhezvételétől számított 5 munkanapon belül az indok megjelölésével írásbeli kifogást (a továbbiakban: kifogás) nyújthat be az NSZFH-hoz.

(2)12 Az NSZFH az elutasításról szóló döntése ellen benyújtott kifogás esetén

a) a kifogásban foglaltaknak 5 munkanapon belül helyt ad, egyúttal gondoskodik a jogszerű állapot helyreállításáról és erről haladéktalanul értesíti a pályázót vagy

b) a kifogást és az abban foglaltakkal kapcsolatos álláspontját 5 munkanapon belül a miniszternek megküldi.

(3) A miniszter a felterjesztett kifogásról 10 munkanapon belül dönt, döntése ellen további kifogásnak helye nincs.

9. § (1)13 A pályázat értékelését – a decentralizált keret terhére kiírt pályázatok kivételével – az e célra létrehozott bíráló bizottság (a továbbiakban: bizottság) végzi. A bizottság a pályázatot a pályázati kiírásban megjelölt szempontok szerint értékeli. A bizottság értékelési tevékenységét az NSZFH által felkért szakértők segíthetik.

(2) Szakértő az lehet, aki a pályázati kiírás tárgyának megfelelő felsőfokú végzettséggel és legalább öt év szakmai gyakorlattal rendelkezik.

(3) A bizottság létszámát és összetételét a pályázati kiírás határozza meg.

(4)14 A bizottság tagját és elnökét az NSZFH kéri fel. A bizottság működésének feltételeiről az NSZFH gondoskodik.

10. § (1) A pályázatok értékelése során pályázatonként értékelő lapot kell vezetni.

(2) Az értékelő lap tartalmazza

a) a pályázó és a pályázat legfontosabb adatait;

b) a projekt kiválasztási szempontok szerinti szöveges értékelést, továbbá a pontozást vagy rögzített skálán történő értékelést;

c) a szakértőknek, illetve a bizottságnak a pontozással vagy rögzített skálán történő értékeléssel összhangban álló, részletes indokolással ellátott javaslatát a projektjavaslat változatlan tartalommal történő támogatására, csökkentett összköltséggel vagy szakmai tartalommal történő támogatására vagy elutasítására;

d) támogatási javaslat esetén – ha szükséges – a pályázó által teljesítendő előfeltételek meghatározását.

(3) A bizottság üléséről jegyzőkönyv készül. A jegyzőkönyv tartalmazza

a) az ülés helyét és időpontját;

b) a jelenlévő tagok nevét;

c) támogatás esetében a támogatás összegét és arányát;

d) az összköltség, illetve tartalom csökkentése esetén a csökkentés mértékét és indokát;

e) elutasítás esetén, valamint a szakértői javaslatától eltérő döntési javaslat esetén annak részletes indokolását;

f) a szavazás módját és eredményét;

g) bármely tag különvéleményét, ha azt a tag kéri.

11. § (1) A bizottság, amennyiben a pályázatot szakértők is értékelték, a szakértő értékelésétől eltérhet, ha megállapítható, hogy

a) a szöveges értékelés elemei, az összefoglaló javaslat és az adott pontszámok nincsenek egymással összhangban vagy

b) a szakértők által adott pontszámok között a maximálisan adható pontszám 25%-ánál nagyobb mértéket meghaladó eltérés tapasztalható.

(2) A bizottságnak a pályázattal kapcsolatos döntési javaslata az alábbi lehet:

a) a pályázat támogatása a pályázatban megfogalmazottakhoz képest változatlan tartalommal és feltételekkel;

b) a pályázat támogatása csökkentett összköltséggel, illetve csökkentett tartalommal;

c) a pályázat elutasítása;

d) a pályázat támogatása a pályázó által teljesítendő előfeltételek mellett.

(3) Amennyiben a bizottság a pályázat csökkentett összköltséggel történő támogatását javasolja, a csökkentés mértéke nem haladhatja meg a kért támogatás 20%-át.

12. § (1) A szakértők és a bizottság tagjai kötelesek összeférhetetlenségi és titoktartási nyilatkozatot tenni az általuk értékelt minden egyes pályázat vonatkozásában.

(2) Nem vehet részt a pályázat értékelésében, aki

a) a pályázóval vagy annak tulajdonosával munkaviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll;

b) a pályázóval szakmai közös projektben dolgozik;

c) a benyújtott dokumentumok előkészítésében vagy kidolgozásában bármilyen formában részt vett;

d) a tervezett projekt végrehajtásában részt vevő, vagy az a)–c) pontban megjelölt személynek a Polgári Törvénykönyv szerinti közeli hozzátartozója vagy élettársa;

e) a pályázó szervezetben tulajdoni részesedéssel – kivéve a nyilvánosan működő részvénytársaságban történő tulajdoni részesedést – rendelkezik, vagy annak vezető tisztségviselője, könyvvizsgálója vagy felügyelő bizottsági tagja;

f) más, ismert okból tőle tárgyilagos értékelés nem várható.

(3)15 A szakértő és a bizottság tagja köteles haladéktalanul bejelenteni az NSZFH-nak, ha vele szemben a (2) bekezdésben meghatározott kizáró ok áll fenn. A bizottság tagja a bejelentéstől kezdve nem vehet részt a pályázat vonatkozásában a pályázati döntés előkészítésének folyamatában.

(4)16 A pályázó, a szakértő és a bizottság tagja – a pályázat elbírálásához, a szakértői, illetve a bizottsági tevékenység ellátásához feltétlenül szükséges – személyes adatát az NSZFH kezeli az érintetteknek az adatkezeléshez történő előzetes, írásbeli hozzájárulását követően.

(5)17 Az NSZFH biztosítja a szakértők és a bizottság tagjainak anonimitását.

13. § A támogatásról szóló döntés e rendelet alkalmazásában kötelezettségvállalásnak minősül.

14. § Elutasító vagy csökkentett összegű támogatói döntés esetében – kérelemre – az elutasítás vagy a csökkentés indokát a pályázóval írásban közölni kell.

15. § A támogatás felhasználását igazoló számlákra rá kell vezetni az elszámolás tényét, az elszámolt összeget, a támogatási szerződés számát és dátumát.

16. § (1) A kedvezményezett – tárgyi eszköz beszerzésére nyújtott támogatás esetében – a tárgyi eszközt köteles elkülönítetten nyilvántartani és 5 évig – ingatlan esetén 10 évig – a pályázatában megjelölt gyakorlati képzés céljaira használni. Tárgyi eszközként elszámolt biológiai alapok, tenyészállatok és szaporító anyagok esetében az időtartam 5 évnél rövidebb lehet, ha azt termesztési, illetve tenyésztési okok indokolják.

(2) A szakképzési hozzájárulásra kötelezett kedvezményezett az (1) bekezdés szerinti tárgyi eszköz esetében, ha a rendeltetésszerű használatbavétel hónapjától számított 5 éven – ingatlan esetén 10 éven – belül a támogatással érintett gyakorlati képzést

a) kettő, egymást követő tanítási éven túl szünetelteti, vagy

b) megszünteti, vagy

c) a kedvezményezett megszűnik

a jelzett időszak hátralévő hónapjaira időarányosan eső támogatási összegnek azt a hányadát kell az EFK számlára visszafizetni, amilyen arányban a tárgyi eszköz beszerzése a támogatás terhére elszámolásra került.

(3)18 A támogatás hasznosulásának vizsgálatához a kedvezményezett köteles a támogatás évétől számítva 5 éven keresztül évente minden év október 15. napjáig monitoring jelentést küldeni az NSZFH részére a támogatással érintett gyakorlati képzésekben résztvevők létszámáról és a tárgyi eszközök használatának időtartamáról. Amennyiben a kedvezményezettnél a gyakorlati képzésben résztvevők létszáma nullára csökken, a (2) bekezdés szerint kell eljárni.

17. § (1) A szakképzési hozzájárulásra nem kötelezett kedvezményezett esetében, ha a támogatásból beszerzett tárgyi eszköznek, ingatlannak a költségvetési hozzájárulásban részesített szakképző iskolában vagy felsőoktatási intézményben folyó, gyakorlati képzési célú használata nem lehetséges, a kedvezményezettnek a támogatást – a (3)–(4) bekezdés kivételével – vissza kell fizetnie az alaprészbe a (6) bekezdésben foglaltak szerint.

(2) Az (1) bekezdés szerinti visszafizetés mértéke azonos a tárgyi eszköznek, ingatlannak a még hátralévő szakképzési célú használati kötelezettsége idejével arányos, az eszközre, ingatlanra fordított támogatás mértékével.

(3) Mentesül a kedvezményezett az (1) bekezdésben meghatározott visszafizetési kötelezettség alól, ha a támogatással érintett tárgyi eszközt, ingatlant térítésmentesen átadja olyan állami fenntartású szakképző iskolának, amelyben az eszköz használata szakképesítés megszerzése érdekében folytatott gyakorlati képzési célt szolgál.

(4) A (3) bekezdés szerinti eszköz 2013. szeptember 1. napjától átadható olyan nem állami szakképző iskola részére is, amelynek fenntartója az Szt. szerinti szakképzési megállapodással rendelkezik és az eszköz használata költségvetési hozzájárulásban részesített szakképesítés megszerzése érdekében folytatott gyakorlati képzési célt szolgál.

(5)19 A kedvezményezett az (1) bekezdésben foglaltak bekövetkezését, illetve a (3)–(4) bekezdésben foglaltak teljesülését követő 15 napon belül a támogatási szerződésben rögzített formában elszámolást köteles benyújtani az NSZFH-nak.

(6)20 Az NSZFH az elszámolást 30 napon belül ellenőrzi, amely határidő egy alkalommal, 30 nappal meghosszabbítható. Az elszámolásban szereplő, vagy az NSZFH által megállapított visszafizetendő összeget a kedvezményezett az elszámolással egyidejűleg, illetve az NSZFH visszafizetési megállapítása esetén az NSZFH erről szóló írásos értesítés kézhezvételét követő 60 napon belül köteles befizetni az EFK számlára.

(7) Amennyiben az (1)–(4) bekezdésben foglaltak valamelyike bekövetkezik és a kedvezményezett nem, vagy csak részben tesz eleget az (5) bekezdés szerinti elszámolási kötelezettségének, úgy őt az elszámolással érintett, illetve az elszámolásban nem szereplő tárgyi eszközre, ingatlanra fordított támogatás mértékével egyező visszafizetési kötelezettség terheli.

4. A decentralizált keretből pályázati eljárás alapján nyújtható támogatások szabályai

18. § (1)21 Az NSZFH elkészíti és jóváhagyásra megküldi a miniszternek a pályázati kiírás dokumentumait.

(2)22 A miniszter által jóváhagyott pályázati dokumentáció alapján az NSZFH gondoskodik a pályázat kiírásáról és bonyolítja a pályázatok befogadását és formai vizsgálatát.

(3)23 Az NSZFH a formailag megfelelő pályázatokat 5 napon belül továbbítja a megyei fejlesztési és képzési bizottságnak (a továbbiakban: MFKB).

(4) A pályázatok értékelését az MFKB által felkért tagokból álló bizottság végzi. A pályázatok értékelésénél a 10–12. §-ban foglaltak szerint kell eljárni.

(5)24 Az MFKB az NSZFH útján javaslatot tesz a miniszternek a támogatások odaítélésére.

(6)25 Amennyiben az NSZFH jogszabályt vagy pályázati kiírást sértő támogatási javaslatot észlel, a javaslatot a jogszabálynak vagy a pályázati kiírásnak megfelelően korrigálja.

(7)26 A támogatásokról szóló (5) bekezdés szerinti MFKB javaslatok beérkezését követően az NSZFH országos összegzést és statisztikát készít, majd 15 napon belül megküldi azt a miniszter részére.

(8)27 Az NSZFH a miniszteri döntések alapján a kedvezményezettekkel megköti a támogatási szerződéseket, indokolt esetben módosítja azt.

(9)28 Az NSZFH a tárgyévi decentralizált keret felhasználásáról

a) megyei bontásban összegzést készít és annak az adott megyére vonatkozó részét a tárgyévi keretfelosztásról szóló miniszteri döntésben foglalt beszámolási határidővel egyidejűleg megküldi az MFKB-k részére,

b) összesített beszámolót készít, melynek eredményét a tárgyévet követő év augusztus 30-ig megküldi a miniszter részére.

(10)29 Az NSZFH ellátja a decentralizált keret kezelésével és felhasználásával kapcsolatos koordinációs feladatokat, elemzi és értékeli a decentralizált keret felhasználásának eredményességét.

5. Az egyedi miniszteri döntés alapján nyújtható támogatások szabályai

19. § (1) Az egyedi döntés alapján nyújtható támogatásról a miniszter erre irányuló kérelem alapján dönt.

(2) Egyedi döntésen alapuló kérelmet nyújthat be

a) a szakképesítésért felelős miniszter az Szht. 19. § (5) bekezdés szerinti támogatással összefüggésben,

b) az oktatásért felelős miniszter az Szht. 18. § (2) bekezdés szerinti támogatással összefüggésben,

c)30 az NSZFH,

d) a gazdasági kamarák,

e) az Szht. 19. § (9) bekezdésben meghatározott szervezetek.

(3) A kérelemnek tartalmaznia kell a program, projekt célját, valamint a támogatás ár-érték, illetve teljesítmény-ráfordítás típusú megítélését. A kérelem formai és részletes tartalmi előírásait az 1. melléklet tartalmazza.

(4) A kérelemhez mellékelni kell

a) a kérelmezőnek a támogatási szerződés megkötéséhez szükséges adatait tartalmazó szervezeti adatlapját,

b) amennyiben a kérelmező költségvetési szerv, arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a tervezett program megvalósításának időszakában a központi költségvetési törvény nem biztosítja a kérelemben megnevezett feladatokkal kapcsolatban felmerülő kiadások fedezetét,

c) a kérelmező arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy vele szemben a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 6. § (1) bekezdésében foglalt kizáró ok egyike sem áll fenn,

d) a támogatás megítélése szempontjából a kérelmező által relevánsnak tartott egyéb dokumentumokat, számításokat.

20. § (1) Az egyedi miniszteri döntés alapján nyújtott támogatásról szóló szerződésnek az Szht.-ban, az Áht.-ban, valamint az Ávr.-ben meghatározottakon túlmenően a következőket kell tartalmaznia:

a) az adott programra vonatkozó miniszteri döntésben előírt egyedi tartalmi elemeket,

b) a támogatás folyósításának és elszámolásának részletes feltételrendszerét és az adott program vonatkozásában elszámolható költségek részletes felsorolását,

c) beruházási célú támogatás esetén e támogatás terhére beszerzett eszközöknek a kérelemben meghatározott céloknak és időtartamnak megfelelő működtetési kötelezettségét, valamint – szükség szerint – ezen eszközök beszerzésétől számított 5 évig tartó elidegenítési és terhelési tilalmat a támogató javára, mely tilalom alól a kedvezményezett előzetes írásbeli kérelme alapján a támogató alapos indok miatt felmentést adhat; ingatlanfejlesztésre adott támogatás esetén 10 évig tartó jelzálog-bejegyzési kötelezettséget,

d) a végső kedvezményezett azon kötelezettségét, hogy a támogatott tevékenységével kapcsolatos bármely tájékoztatásban köteles feltüntetni a támogatás tényét, valamint azt, hogy a támogatást az NFA terhére a miniszter biztosítja.

(2) Amennyiben a miniszteri döntés alapján a kedvezményezett pályázatot ír ki harmadik fél részére nyújtandó támogatásról, a pályázat értékelésére és a miniszteri döntésre a 6–14. §-ban foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni.

21. § (1) Az egyedi miniszteri döntés alapján nyújtott támogatás felhasználásáról a kedvezményezettnek a miniszterhez az alábbi tartalmú beszámolót kell benyújtania:

a) szakmai beszámolót, amely tartalmazza: a kedvezményezett által megvalósított vagy megvalósítás alatt álló program főbb fejlesztési elemeinek, ismérveinek bemutatását, a kedvezményezettek adatait, továbbá – amennyiben a kedvezményezett által megvalósított program tartalmazza – a beruházási, fejlesztési, vagy képzési programok ismertetését, a képzéseket folytató intézmények és a képzésben résztvevők létszámának feltüntetésével, külön ismertetve a befejezett képzéseket és a képzettek létszámát, továbbá részletes szakmai értékelést a támogatás céljainak megvalósulásáról, eredményeiről, a támogatás ár-érték, illetve teljesítmény-ráfordítás típusú megítélését;

b) a szerződésszerű elszámolást: a program megvalósítása, lebonyolítása során felmerült működtetési költségeknek a kedvezményezett által felhasznált, a felhasználás jogcíme szerinti részletes kimutatását, valamint támogatási programonként és összesítve a végső kedvezményezetteknek nyújtott támogatásokat, kedvezményezettenként részletezve az a) pont szerinti adatokkal, továbbá az elszámolásban külön feltüntetve az addig kifizetett, a szerződéssel lekötött és a szabad pénzmaradványt, tételesen bemutatva a végső kedvezményezettek részére nyújtott támogatásokkal összefüggésben esetlegesen fennmaradt kintlévőségek keletkezésével és érvényesítésével kapcsolatos releváns körülményeket, intézkedéseket;

c) az adott programhoz kapcsolódóan a kedvezményezett által elvégzett ellenőrzések tapasztalatait, a foganatosított intézkedéseket, valamint az esetlegesen feltárt jogszerűtlenségek miatt visszakövetelt pénzeszközök mértékét;

d) teljességi nyilatkozatot.

(2)31 Amennyiben az NSZFH kötötte meg a támogatási szerződést, a szerződésszerű teljesítést az NSZFH, a szakmai teljesítést – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – a miniszter a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács véleményének figyelembe vételével igazolja. Amennyiben a miniszter kötötte meg a támogatási szerződést, a teljes körű teljesítést a miniszter igazolja.

(3)32 Az oktatásért felelős miniszter szakképzéssel összefüggő feladatai ellátásához biztosított támogatás tekintetében a szerződésszerű teljesítést az NSZFH, a szakmai teljesítést az oktatásért felelős miniszter igazolja.

22. § (1) Az Szht. 21. § (1) bekezdésében meghatározott működtetési költség legfeljebb 15 százaléka használható fel a program megvalósításával összefüggő felhalmozási kiadások finanszírozására. A működtetésre fordítható támogatási összegről elkülönítetten, részletesen el kell számolni.

(2) A támogatás kedvezményezettje által a működtetésre fordítható támogatási összegről és annak elszámolásáról részletesen – a miniszteri döntés alapján – a kedvezményezettel megkötött szerződésben kell rendelkezni, annak figyelembevételével, hogy a végrehajtásra kapott összeget az alábbi kiadások finanszírozására használhatja fel:

a) a program végrehajtásában, lebonyolításában közreműködő személyek személyi juttatásai és azokat terhelő járulékok,

b) szakértői díjak,

c) lebonyolítói díjak,

e) bíráló bizottság díjazása,

f) hirdetési és postaköltség,

g) bizottsági ülésekkel kapcsolatos járulékos költségek,

h) elszámolások előkészítésével, vizsgálatával, ellenőrzéssel, a támogatás visszakövetelésével kapcsolatos szakértői díjak, költségek,

i) a kedvezményezett általános működési költségéből a program végrehajtásában közreműködő személyek számával arányos költség,

j) a program végrehajtásával kapcsolatos feladatellátással összefüggésben a kedvezményezett felhalmozási kiadásai.

(3)33 Az NSZFH és jogelődjei által megkötött támogatási szerződés esetén a miniszter hatáskörébe tartozik a kedvezményezettnek egyedi miniszteri döntéssel nyújtott támogatási program esetén

a) a miniszteri döntéstől fél éven túl eltérő végrehajtásának, beszámolási és elszámolási határideje módosításának,

b) az adott támogatási programon belül az egyes alprogramok közötti, a teljes támogatási összeg 15%-át meghaladó mértékű forrásátcsoportosítás, és

c) a kedvezményezettek számára biztosított működési célú támogatás kiemelt előirányzatok közötti, a teljes működési célú összeg 30%-át meghaladó mértékű forrásátcsoportosítás

engedélyezése.

(4)34 Az NSZFH jogelődjei által megkötött támogatási szerződések esetén az NSZFH jogkörébe tartozik a programot érintő minden egyéb, a (3) bekezdésben nem szabályozott szerződésmódosítás engedélyezése.

6. Az oktatásért felelős miniszter szakképzéssel összefüggő feladatai ellátásához biztosított támogatás szabályai

23. § (1) Az Szht. 18. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott megállapodás megkötése érdekében a miniszter az alaprész Szht. 13. § (2) bekezdés szerinti keretösszegeinek meghatározását követően a központi keret mértékéről írásban tájékoztatja az oktatásért felelős minisztert.

(2) Az oktatásért felelős miniszter az (1) bekezdés szerinti tájékoztatás kézhezvételétől számított 30 napon belül az Szht. 18. § (2) bekezdésében meghatározott, a tárgyévre tervezett feladatairól éves költségtervet nyújt be a miniszternek. A költségtervnek prioritási sorrendben kell tartalmaznia az egyes feladatokat a támogatási igénnyel együtt.

(3) A megállapodást a szükséges egyeztetéseket követő 30 napon belül kell megkötni.

(4) A támogatási kérelemről szóló miniszteri döntést a miniszter csak forráshiány miatt vagy akkor tagadhatja meg, ha annak teljesítése jogszabályba ütközne.

7. Gyakorlati képzést végző egyéb szervezetek támogatásának szabályai

24. § (1) Az Szt.-ben meghatározott, gyakorlati képzést végző egyéb szervezet részére, a költségvetési hozzájárulásra jogosult szakképző iskolában folyó szakképesítésre, az általa kötött tanulószerződés alapján folytatott gyakorlati képzésre, igénylése alapján az adott tanévre támogatás nyújtható.

(2) A támogatás éves előirányzatát, valamint a naptári évre vonatkozóan az egy tanulóra jutó fajlagos mértékét a naptári évben hatályos központi költségvetési törvényben meghatározott alapnormatíva alapján, a gyakorlati képzés költségeinek a szakképzési hozzájárulás terhére történő elszámolásánál figyelembe vehető gyakorlati képzési normatívák mértékéről és a csökkentő tétel számításáról szóló 280/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Nr.) 5. §-ában meghatározott módon számított összeg figyelembevételével kell megállapítani.

(3)35 Amennyiben a tanulószerződést a tanév megkezdése előtt megkötötték, a támogatás igénylésére vonatkozó kérelmet a 2. melléklet szerinti adatlapon július 1-jétől lehet benyújtani az NSZFH-hoz. Ebben az esetben a támogatás a tanév első napjától nyújtható.

(4) Amennyiben a tanév megkezdését követően kerül sor a tanulószerződés megkötésére, és a támogatás igénylésére vonatkozó kérelem a tanulószerződés megkötését követő 15 napon belül benyújtásra kerül, a támogatás a tanulószerződés megkötésének napjától nyújtható. Ha azonban a támogatás igénylésére vonatkozó kérelem a tanulószerződés megkötését követő 15 napon túl kerül benyújtásra, a támogatás legkorábban a támogatás igénylésére vonatkozó kérelem benyújtásának a napjától kezdődően nyújtható.

(5) A gyakorlati képzést végző egyéb szervezet részére az adott tanévre vonatkozó támogatás a képzésben ténylegesen részt vevő tanulószerződéses tanulók alapján kerül megállapításra.

(6) Nem nyújtható támogatás azon tanulószerződéses tanulóra nézve, akinek a tanulószerződéses jogviszonya az Szt. szerint szünetel.

(7) Ha a gyakorlati képzést végző egyéb szervezet nem szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban, akkor a szervezetnek a (1) bekezdés szerinti igényléshez 30 napnál nem régebben kiállított közokiratba foglalt igazolást kell mellékelnie arról, hogy az igénylés benyújtásának időpontjában – az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 178. § 32. pontja szerint – köztartozásmentes adózónak minősül.

25. § (1) A gyakorlati képzést végző egyéb szervezet által a 24. § (3) bekezdése szerint benyújtott, a támogatás feltételeinek megfelelő támogatási igényeket – a támogatás éves előirányzata mértékéig – akként kell kielégíteni, hogy a naptári évet megelőző tanévben, tanévekben támogatásban részesített és a naptári évre is áthúzódó gyakorlati képzésekre vonatkozó igényeket kell először teljesíteni. Új igények befogadására ezt követően kerülhet sor.

(2) Amennyiben az igényelt támogatások összege meghaladja a naptári évre meghatározott támogatási előirányzat mértékét, a nyújtható támogatásokról – az (1) bekezdésben meghatározott sorrend figyelembevételével – a miniszter dönt.

(3)36 Amennyiben az alaprészből e célra nyújtható támogatásra szóló keretösszeg éves előirányzata a gyakorlati képzést végző egyéb szervezettel megkötött támogatási szerződés alapján teljes mértékben kötelezettségvállalással leterhelésre került, az NSZFH a további támogatási szerződések megkötését felfüggeszti, és az erről szóló közleményét a hivatalos honlapján haladéktalanul közzéteszi. A közlemény közzétételét követően a gyakorlati képzést végző egyéb szervezeteknek a 24. § (3) bekezdése alapján igénybejelentés benyújtására csak akkor van lehetősége, ha az NSZFH a támogatási szerződések ismételt megkötésének lehetőségéről újabb közleményt jelentet meg.

26. § (1)37 Az NSZFH – a támogatás valamennyi feltételének fennállása esetén – a gyakorlati képzést végző egyéb szervezettel az adott tanévre vonatkozóan támogatási szerződést köt.

(2) Hiányosan benyújtott vagy pontatlanul kitöltött adatlap esetén, a támogatási megállapodás megkötésére – az (1) bekezdéstől eltérően – a hiánypótlási felhívás teljesítésének időpontjától számított 30 napon belül kerül sor.

(3) Nem köthető támogatási szerződés

a) hiányosan benyújtott, illetve pontatlanul kitöltött, vagy nem a számviteli szabályoknak megfelelően javított igénylőlap alapján és

b) olyan gyakorlati képzést végző egyéb szervezet esetén

ba) amely nem szerepel a tanulószerződés kötésére jogosult szervezetek Szt. 43. §-a szerinti nyilvántartásában, bc) amely a korábbi, támogatással érintett időszakra vonatkozó ellenőrzést szándékosan megakadályozta,

bd) amely az Art. 178. § 32. pontja szerint – az igénylése benyújtásának időpontjában – nem minősül köztartozásmentes adózónak,

be) amely jogosulatlanul vett igénybe e rendelet szerinti támogatást, a támogatással érintett költségvetési évtől számított két évig vagy

bf) amely a támogatási összeggel nem számolt el, vagy a visszafizetési kötelezettségét nem teljesítette.

(4) A támogatási szerződésnek – az Szht., az Áht. és az Ávr. előírásaiban foglaltakon túl – tartalmaznia kell

a) a gyakorlati képzést végző egyéb szervezet Szt. szerinti kamarai nyilvántartási számát;

b) ha a gyakorlati képzést végző egyéb szervezet alapítvány, egyesület, egyházi jogi személy, bírósági nyilvántartásba vételének számát;

c) a támogatott OKJ-s képzések megnevezését, azonosító számát;

d) a támogatott képzésekben részt vevő tanulószerződéses tanulók létszámát, továbbá

e)38 az NSZFH-nak a képzések támogatására vonatkozó kötelezettségvállalását azzal, hogy a támogatás folyósítása az alaprészben e célra meghatározott támogatási előirányzat erejéig, valamint a központi költségvetési törvényben meghatározott alapnormatíva és az Nr. szerinti támogatási mértékek figyelembevételével történik.

27. § (1)39 A gyakorlati képzést végző egyéb szervezet a támogatási szerződésen alapuló folyósítási igényét a 3. melléklet szerinti – képzésenként, a képzésben részt vevő tanulószerződéses tanulók tényleges létszáma alapján kitöltött – adatlapnak az NSZFH-hoz legkorábban az adott tanév

a) első félévére vonatkozóan a félév megkezdésének első napjától december 15. napjáig,

b) második félévére vonatkozóan a félév megkezdésének napjától a tanév szorgalmi idejének utolsó napjáig

történő benyújtásával érvényesíti.

(2) A támogatás folyósítása adott tanfélévre vonatkozó igénylésben szereplő tanulószerződéses tanulónként, tanfélévre szólóan történik.

(3)40 Az NSZFH a támogatást a támogatási szerződés alapján, a gyakorlati képzést végző egyéb szervezet (2) bekezdés szerinti időszakokra vonatkozó igénybejelentése alapján, előfinanszírozással, az előző támogatásról készített utólagos elszámolásnak a 4. melléklet szerinti adatlap benyújtása mellett, a támogatási szerződésben feltüntetett pénzforgalmi számlaszámra folyósítja.

(4) A gyakorlati képzést végző egyéb szervezet folyósítási igényét az (1)–(2) bekezdés szerint nem érvényesítheti, amennyiben a támogatási szerződésben szereplő gyakorlati képzést nem az igénylésnek megfelelő tanfélévben folytatta.

(5)41 A gyakorlati képzést végző egyéb szervezet utólagos elszámolást készít az előző időszakban folyósított támogatásról, és azt az adott tanfélévre vonatkozó igénybejelentésével együtt benyújtja az NSZFH-nak. Az NSZFH az egyéb gyakorlati képző igénybejelentését követően, a benyújtott utólagos elszámolás elfogadása után, a teljesítési igazolás kiállítását követő 5 napon belül folyósítja az igényelt támogatást.

(6)42 Hiányos vagy ellentmondó adatokat tartalmazó igénybejelentés benyújtása esetén a határidőt a hiánypótlási felhívás teljesítésének időpontjától kell számítani. Amennyiben a gyakorlati képzést végző egyéb szervezet a második hiánypótlásra történő felhívásnak nyolc napon belül nem tesz eleget, az NSZFH mentesül a támogatási összeg átutalásától és jogosult a támogatási szerződéstől elállni.

28. § (1) A támogatás elszámolása alapján, amennyiben a gyakorlati képzésben az adott tanfélévben részt vett tanulószerződéses tanulók tényleges létszáma eltér a 3. melléklet szerinti adatlapon szereplő létszámtól, a támogatási szerződést módosítani kell.

(2) Ha a 3. melléklet szerinti adatlapon szereplő létszámnál több tanulószerződéses tanuló gyakorlati képzése valósult meg az adott tanfélévben, a létszámeltérésből adódó támogatási többletigény a második tanfélévre vonatkozó igénybejelentésben, vagy a második tanfélévről szóló elszámolásban érvényesíthető. A támogatási többletigény folyósítása a támogatási szerződés módosítását követően történhet, a módosítást követő 5 munkanapon belül.

(3) Ha a 3. melléklet szerinti adatlapon szereplő létszámnál kevesebb tanulószerződéses tanuló gyakorlati képzése valósult meg az adott tanfélévben, a támogatási összeget arányosan, a második tanfélévre vonatkozó igénybejelentésben a támogatási összegből visszatartandó, illetve a második tanfélévről szóló elszámolással egyidejűleg vissza kell fizetni.

(4)43 Az (1)–(3) bekezdés szerint benyújtott elszámolások alapján a létszámváltozásból eredően a támogatási szerződést az NSZFH a benyújtást követő 15 napon belül módosítja. Hiányos vagy ellentmondó adatokat tartalmazó elszámoló lap benyújtása esetén a határidőt a hiánypótlási felhívás teljesítésének időpontjától kell számítani.

(5)44 Amennyiben a gyakorlati képzést végző egyéb szervezet a második hiánypótlásra történő felhívásnak nyolc napon belül nem tesz eleget, a NSZFH jogosult a támogatási szerződéstől elállni.

29. § A gyakorlati képzést végző egyéb szervezet a rendelkezésére bocsátott támogatási összeget kizárólag az e rendeletben meghatározott célokra használhatja fel.

8. Ellenőrzés

30. § (1)45 Az alaprészből az e rendelet alapján nyújtott támogatások felhasználásának az ellenőrzését az NSZFH által kötött támogatási szerződések esetében az NSZFH, a miniszter által kötött támogatási szerződések esetén a miniszter, közvetlenül vagy az általa megbízott személy vagy szervezet bevonásával, a program szakmai megvalósulását

a) a miniszter,

b) az Szht. 18. § (1) bekezdés c) pontja alapján nyújtott támogatások tekintetében az oktatásért felelős miniszter

jogosult ellenőrizni (továbbiakban: ellenőrzést végző szerv).

(2)46 Az NSZFH ellenőrzési jogosultsága kiterjed az általa, illetve jogelődje által az alaprész, illetve jogelődje terhére nyújtott támogatások felhasználásának ellenőrzésére is.

31. § (1)47 Az NSZFH a 30. § (1) bekezdése szerint végzendő ellenőrzésekről évente, február 28. napjáig, a 32. § (7) bekezdés szerinti jelentés figyelembevételével ellenőrzési tervet készít, amelyet a miniszter az oktatásért felelős miniszternek az ellenőrzési tervre vonatkozó javaslatának figyelembevételével hagy jóvá.

(2)48 Az NSZFH az ellenőrzési terv elkészítése során a következő szempontokat veszi figyelembe:

a) a támogatott intézmények típus és megye szerinti megoszlása,

b) a nyújtott támogatások nagyságrendje,

c) az ellenőrzésre rendelkezésre álló forrás, az ellenőrzéssel érintett támogatási összeg és az ellenőrzésre fordítandó költségek megfelelő ár-érték aránya,

d)49 az NSZFH kockázatkezelési szabályzatában foglalt szempontok.

(3)50 Az NSZFH köteles évente az e rendelet szerint nyújtott, az 1. § szerinti támogatási célonkénti támogatási összegek legalább 25%-át kitevő mértékének megfelelő ellenőrzésére.

(4)51 Az NSZFH indokolt esetben jogosult az ellenőrzési tervben nem szereplő, soron kívüli ellenőrzést is lefolytatni.

32. § (1) Az ellenőrzést végző szerv az ellenőrzés során vizsgálatot tarthat, okiratokat és más dokumentációt kérhet, azokról másolatot, kivonatot készíthet, az adott intézmény, illetve szervezet bármely dolgozójától szóban vagy írásban felvilágosítást kérhet.

(2) Az ellenőrzésre kijelölt hozzájárulásra kötelezett, gyakorlati képzést végző egyéb szervezet, a szakképző iskola, illetve a felsőoktatási intézmény, valamint az alaprészből támogatásban részesített (a továbbiakban együttesen: ellenőrzésre kijelölt) köteles

a) az ellenőrzést végző szerv megkeresésének soron kívül eleget tenni,

b) az ellenőrzést végző szerv részére szóban vagy írásban tájékoztatást, magyarázatot adni, a dokumentációs anyagokba a betekintést lehetővé tenni,

c) az ellenőrzést végző szerv kérésére az általa szolgáltatott adatok és rendelkezésre bocsátott dokumentáció teljességéről nyilatkozatot tenni,

d) az ellenőrzés zavartalan elvégzéséhez szükséges egyéb feltételeket megteremteni.

(3) Az ellenőrzést végző szerv az ellenőrzésre kijelöltet előzetesen értesíti az ellenőrzésről, továbbá a szükséges iratok másolatát bekéri. Az előzetes értesítés mellőzhető, ha fennáll a veszélye annak, hogy az ellenőrzésre kijelölt bizonylatokat, könyveket, nyilvántartásokat, egyéb iratokat megsemmisíthet vagy megváltoztathat, illetve az ellenőrzés eredményességét egyéb módon veszélyeztetné.

(4) Az ellenőrzést végző szerv az ellenőrzést a szükséges iratok, bizonylatok, könyvek, nyilvántartások – ideértve az elektronikus úton tárolt adatokat is –, számítások és egyéb tények, adatok, körülmények megvizsgálásával – a dokumentáció bekérése, illetve helyszíni ellenőrzés útján – folytatja le.

(5) Az ellenőrzést végző szerv az ellenőrzés megállapításairól és a szükséges intézkedésekről az ellenőrzésre kijelölt által is aláírt jegyzőkönyvet készít.

(6) Az ellenőrzésre kijelöltnek joga van az ellenőrzés során keletkezett iratokba betekinteni, a megállapításokkal kapcsolatban felvilágosítást kérni, azokra észrevételt tenni, a jegyzőkönyvet megismerni, és a jegyzőkönyv átadását, kézbesítését követő 15 napon belül észrevételt tenni.

(7)52 Az ellenőrzésekről, a foganatosított intézkedésekről és azok eredményéről az NSZFH a minisztert, valamint az oktatásért felelős minisztert legkésőbb a tárgyévet követő év február 15. napjáig összefoglaló jelentésben tájékoztatja.

33. §53 Az Szht. 31. § (2) bekezdésében foglalt adatszolgáltatást a térségi integrált szakképző központnak (a továbbiakban: TISZK) és a központi képzőhelynek az 5. melléklet, a szakképző iskolának a 6. melléklet, a felsőoktatási intézménynek a 7. melléklet szerinti adatlap papír alapon és elektronikusan történő benyújtásával kell teljesítenie az NSZFH felé.

9. Záró rendelkezések

34. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba.

(2) A 4. § (3) bekezdése, a 24–29. § és az azt megelőző alcím, továbbá a 2–4. melléklet 2013. január 1. napján lép hatályba.

35. § (1) A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló, 2011. december 31. napján hatályos 2003. évi LXXXVI. törvény (a továbbiakban: korábban hatályos Szht.) alapján átadott fejlesztési támogatást, illetve a fejlesztési támogatás keretében átvett tárgyi eszközt a fejlesztési támogatásban részesített, illetve a támogatást felhasználó elkülönítetten köteles nyilvántartani. A nyilvántartásnak tartalmaznia kell a fejlesztési támogatás és a megvalósulásának dokumentumait (a fejlesztési megállapodás és a pénzügyi teljesítés, a támogatás felhasználásának helyére vonatkozó dokumentum, a tárgyi eszköz beszerzést igazoló számla, a tárgyi eszköz átvételi jegyzőkönyv, a tárgyieszköz-karton, az elszámolt működtetési költségek, a tananyag- és taneszköz-fejlesztés, valamint az akkreditált továbbképzések felsorolása és költségei), továbbá a tárgyévi fejlesztési támogatás átadásának dokumentumait.

(2) A fejlesztési támogatásból megvalósított gyakorlati képzést szolgáló tárgyi eszköz működtetési költségeinek fejlesztési támogatásból – a korábban hatályos Szht 4. § (6) bekezdésében meghatározott mértékben – történő finanszírozása a költségelszámolással érintett tárgyi eszköznek az (1) bekezdés szerinti nyilvántartása alapján lehetséges.

(3) A támogatásban részesített speciális, készségfejlesztő speciális szakképző iskolák, illetve a támogatást felhasználó szakképző iskolák és a felsőoktatási intézmények esetében a szakképzés korszerűsítéséhez szükséges tananyag- és taneszköz-fejlesztésnek, valamint a szakmai elméleti és gyakorlati tantárgyakat oktató tanárok, szakoktatók és gyakorlati oktatók akkreditált továbbképzésének a fejlesztési támogatásból – a korábban hatályos Szht 4. § (6) bekezdésében meghatározott mértékben – történő finanszírozására a költségelszámolás elkülönített nyilvántartása (tananyag- és taneszköz-fejlesztések dokumentumai, költségeik, az akkreditált továbbképzések, a résztvevő tanárok és oktatók, költségeik) alapján van lehetőség.

(4)54 A fejlesztési támogatásban részesített a 2011. december 31. napjáig fogadott fejlesztési támogatásból beszerzett vagy a fejlesztési támogatás keretében átvett tárgyi eszköz bérbeadása esetén a 8. melléklet szerinti adatlapon történő adatszolgáltatását 2013. év március 15. napjáig köteles megküldeni papír alapon és elektronikusan az NSZFH részére.

(5)55 A 33. § és a 35. § (4) bekezdése szerinti adatszolgáltatás során a hibásan vagy pontatlanul kitöltött, illetve ellentmondó adatokat tartalmazó adatszolgáltatás esetén az NSZFH a kötelezettet, legfeljebb két alkalommal, határidő tűzésével hiánypótlásra szólítja fel. A második hiánypótlás nem vagy nem határidőre történő teljesítése esetén a támogatásban részesítettel szemben az Ávr.-ben meghatározott jogkövetkezményeket kell alkalmazni.

36. § (1) A 2012. december 31-ig felhasznált fejlesztési támogatásból beszerzett, felújított – a 35. § (1) bekezdése figyelembevételével elkülönítetten nyilvántartásba vett – tárgyi eszköznek, továbbá a fejlesztési támogatás keretében a korábban hatályos Szht. 7. § (3) bekezdése szerint átadott tárgyi eszköznek legalább 5 évig – ingatlan esetében 10 évig – költségvetési hozzájárulásban részesített gyakorlati képzés céljait kell szolgálnia. Tárgyi eszközként elszámolt biológiai alapok, tenyészállatok és szaporító anyagok esetében az időtartam 5 évnél rövidebb lehet, ha azt termesztési, illetve tenyésztési okok indokolják.

(2)56 Az (1) bekezdés szerinti tárgyi eszköz csak az NSZFH előzetes írásbeli engedélyével terhelhető meg.

(3) Az (1) bekezdés szerinti tárgyi eszköz az (1) bekezdésben foglalt kötelező használati időn belül nem adható bérbe.

(4) Ha az (1) bekezdés szerinti tárgyi eszközt a rendeltetésszerű használatbavétel hónapjától számított 5 éven, – ingatlan esetében 10 éven – belül értékesítik, a tárgyi eszköz jelzett időszak hátralévő hónapjaira időarányosan eső bekerülési értékének azt a hányadát kell befizetni az EFK számlára az értékesítést követő 30 napon belül, amilyen arányban a tárgyi eszköz beszerzése a fejlesztési támogatás terhére elszámolásra került.

(5)57 A befizetési kötelezettség teljesítésével egyidejűleg a fejlesztési támogatásban részesített a 9. melléklet szerinti adatlapon történő adatszolgáltatásában tünteti fel befizetési kötelezettségét, melyet megküld az NSZFH részére. Az adatszolgáltatásra és jogkövetkezményeire a 35. § (5) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni.

37. § Ha a fejlesztési támogatásban részesített nem a korábban hatályos Szht. szerint fogadta, vagy a támogatásban részesített, illetve a támogatást felhasználó nem a jogszabálynak megfelelően használja fel a fejlesztési támogatást, továbbá nem vagy csak részben teljesíti a fejlesztési megállapodásban vállalt kötelezettségeit, a fejlesztési támogatás egészét vagy a nem megfelelően felhasznált részét, a támogatás átvételének napjától a visszafizetés napjáig számított, az Ávr. szerint meghatározott mértékű kamattal növelt összegben kell visszafizetnie az EFK számlára.

38. § A 2011. évben kapott fejlesztési támogatás felhasználható önrészként az Szht. 17. § a) bekezdése szerint 2012-ben megvalósuló pályázat keretében.

39. § (1) Ha a fejlesztési támogatásban részesített, vagy támogatást felhasználó által beszerzett, felújított, illetve átvett tárgyi eszköznek, ingatlannak a támogatásban részesített szakképző iskolában, vagy a támogatásban részesített TISZK szakképzést folytató intézményében, vagy a támogatásban részesített speciális és készségfejlesztő speciális szakképző iskolában, vagy felsőoktatási intézményben folyó, költségvetési hozzájárulásban részesített, 36. § (1) bekezdése szerinti gyakorlati képzési célú használata nem lehetséges, a fejlesztési támogatás tekintetében – a (3)–(4) bekezdésben meghatározott kivételekkel – az alaprész felé történő befizetési kötelezettség keletkezik a 36. § (4) bekezdésében foglaltak szerint.

(2) Az (1) bekezdés szerinti befizetés mértéke azonos a tárgyi eszköznek, ingatlannak a még hátralévő szakképzési célú használati kötelezettsége idejével arányos, az eszközre, ingatlanra fordított fejlesztési támogatás mértékével.

(3) Mentesül a fejlesztési támogatásban részesített az (1) bekezdésben meghatározott befizetési kötelezettség alól, ha a fejlesztési támogatással érintett tárgyi eszközt, ingatlant térítésmentesen átadja olyan állami fenntartású szakképző iskolának, amelyben az eszköz gyakorlati képzési célú működtetését biztosító szakképesítés képzése folyik.

(4) A (3) bekezdés szerinti eszközátadást 2013. szeptember 1. napjától teljesíteni lehet olyan nem állami szakképző iskola részére is, amelynek fenntartójánál az eszköz használata költségvetési hozzájárulásban részesített szakképesítés megszerzése érdekében folytatott gyakorlati képzési célt szolgál.

(5)58 Amennyiben az (1)–(4) bekezdésben foglaltak valamelyike bekövetkezik, a támogatásban részesített köteles a 36. § (1) bekezdése szerinti működtetési kötelezettségekkel érintett tárgyi eszközről, ingatlanról a 10. melléklet szerinti Adatlapon történő elszámolást és adatszolgáltatást teljesíteni az NSZFH részére az (1) bekezdésben foglaltak bekövetkezése, illetve a (3)–(4) bekezdésben foglaltak teljesülését követő 15 napon belül.

(6)59 Az NSZFH az elszámolást 30 napon belül ellenőrzi. Az elszámolásban feltüntetett, vagy az NSZFH által megállapított visszafizetendő összeget a fejlesztési támogatásban részesített az elszámolással egyidejűleg, illetve az NSZFH visszafizetési megállapítása esetén az NSZFH erről szóló írásos értesítés kézhezvételét követő 60 napon belül köteles befizetni az EFK számlára.

(7) Amennyiben az (1)–(4) bekezdésekben foglaltak valamelyike bekövetkezik és a támogatásban részesített nem, vagy csak részben tesz eleget az (5) bekezdés szerinti elszámolási kötelezettségének, az elszámolással érintett, illetve az elszámolásban nem szereplő tárgyi eszközre, ingatlanra fordított fejlesztési támogatás mértékével egyező befizetési kötelezettség terheli a fejlesztési támogatásban részesítettet.

40. §60

1. melléklet a 24/2012. (VIII. 15.) NGM rendelethez


A szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszterhez benyújtásra kerülő,
az alaprészből egyedi miniszteri döntéssel biztosított támogatásra irányuló kérelmek
részletes tartalmi és formai elemei

1. A kérelem tartalma, szerkezete
1.1. A kérelmet benyújtó szervezet neve
1.2. A támogatási kérelem tárgya
1.3. Összefoglaló
1.3.1. A támogatás célja, összege, forrása, forrásai
1.3.2. A program megvalósításában résztvevő tervezett kedvezményezett szervezet, szervezetek neve
1.4. Figyelembe veendő jogszabályok, egyéb előírások, megállapodások
1.5. A kérelmet benyújtó és a programot megvalósító szervezet bemutatása
1.6. Amennyiben volt előzménye a támogatásnak, úgy annak bemutatása (az elért eredmények leírásával)
1.7. Azonos tárgyú, futó program esetén rövid beszámoló annak aktuális állapotáról, valamint információ arról, hogy a szervezet képes-e az új program megvalósítására
1.8. A támogatással megvalósítandó program részletes leírása
1.8.1. A célkitűzések megfogalmazása
1.8.2. Távlati célok, tervek a program esetleges folytatásáról
1.8.3. Fejlesztési célok és ezekkel összefüggő indikátorok meghatározása, a támogatás hatására bekövetkező fejlődés bemutatása (indikátorok alkalmazásával is)
1.8.4. Támogatással érintett célcsoport, célcsoportok bemutatása
1.8.5. Oktatók, fejlesztésben résztvevők száma, kiválasztásuk módja
1.8.6. A program megvalósításának részletes bemutatása
1.8.7. A feladat végrehajtásának leírása, amennyiben harmadik fél felé támogatás átadás történik, annak formája és kiválasztásának részletes leírása
1.8.8. Közbeszerzés megjelölése, amennyiben a közbeszerzés feltételei fennállnak,
1.8.9. A végrehajtás során a program szakmai minőségbiztosításának leírása, felelős szervezet (szervezeti egység, személy) megnevezésével
1.8.10. A program megvalósításának ütemezése
1.8.11. A tervezett költségek és az igényelt (szükséges) támogatási összeg bemutatása olyan részletezettséggel, melyből egyértelműen megítélhető az adott feladathoz tartozó költség indokoltsága (amennyiben egy kérelemben több program leírása szerepel, úgy a költségek és az igényelt támogatás programonként feltüntetve)
1.8.12. A tervezett támogatás gazdaságosságát, ár-érték, illetve teljesítmény-ráfordítás típusú bemutatását, számítását, azaz, hogy a támogatás felhasználásával elérni kívánt teljesítmény, eredmény arányban áll-e a ráfordítással, támogatási összeggel
1.8.13. A feladat jellegétől függően, támogatásból tervezett működtetési költség esetén, az Szht. 21. § (1) bekezdése szerinti működtetési költségek főbb költségnemenkénti részletezése
1.9. Összefoglaló (szakmai és pénzügyi) táblázatok
1.9.1. A részprogramok pontos megnevezése
1.9.2. Végrehajtási határidők
1.9.3. A tervezett költségek
1.9.4. Az igényelt támogatás összege
1.9.5. Az igényelt támogatásból a lebonyolítással kapcsolatban működtetésre igényelt támogatás mértéke
1.9.6. A lebonyolítással kapcsolatban a támogatásból tervezett működtetési költségek, külön bontásban a felhalmozási és működtetési költségeket
1.10. A kedvezményezettről szóló köztartozás mentesség Ávr. szerinti igazolása
1.11. Határidők
1.11.1. A program (a költségek elszámolhatóságának) kezdete
1.11.2. A megvalósítás határideje (a költségek elszámolhatóságának vége)
1.11.3. A szakmai és pénzügyi beszámoló benyújtásának határideje
1.12. A támogatás forrásainak pontos megnevezése, ebből az alaprész központi keretéből igényelt támogatás mértéke forintban
1.13. A kérelmező cégszerű aláírása, amennyiben a kérelmező nem egyezik meg a tervezett kedvezményezettel, akkor a tervezett kedvezményezett cégszerű aláírása is

2. A kérelem tartalma egyedi miniszteri döntés alapján a kedvezményezett által harmadik félnek pályázat útján nyújtandó támogatás esetén
2.1. Az 1. pontban foglalt tartalmi elemek
2.2. Az Ávr.-ben foglaltak
2.3. A pályázati felhívás megjelentetésének módja
2.4. A pályázat (támogatásnyújtás) céljának megjelölése, a fejlesztési cél meghatározása
2.5. A pályázók körének pontos megjelölése, a várható pályázatok becsült száma, támogatási igény
2.6. A potenciális pályázói körre vonatkozó minimum feltételek – a támogatás tárgyának, specifikumának meghatározása
2.7. Az egy kedvezményezett részére nyújtható maximális vagy minimális támogatási összeg megjelölése
2.8. A támogatás intenzitástartalmának kiszámítása, meghatározása, amennyiben szükséges a jogszabályi megfelelőségének bemutatása
2.9. A kötelező önrész szükségességének és mértékének megjelölése
2.10. A bírálatnál előnyt jelentő szempontok megjelölése
2.11. A támogatásra fordítandó pénzügyi keret (pályázati keret) és ezen felül a lebonyolítással kapcsolatban működtetésre fordítandó pénzösszeg (működtetési keret) mértéke, a számítás részletes bemutatása
2.12. A pályázat lebonyolítását végző szervezet megjelölése
2.13. A bírálóbizottság tagjainak tervezett összetétele, vezetője, a tagok esetleges díjazása
2.14. A végső kedvezményezettre vonatkozóan elszámoltatás és ellenőrzés bemutatása

2. melléklet a 24/2012. (VIII. 15.) NGM rendelethez


ADATLAP
a gyakorlati képzést végző egyéb szervezet támogatás igénylésére

1.

A támogatás időszaka:

/ . tanév

 

2.

A gyakorlati képzést végző egyéb szervezet azonosító adatai:

 

 

 

2.1.

Név

 

 

 

 

2.2.

Cím:

 

 

 

 

2.3.

Adószám:

 

 

 

 

2.4.

KSH szám:

 

 

 

 

2.5.

Kamarai nyilvántartási szám:

 

 

 

 

2.6.

Pénzforgalmi jelzőszám:

 

 

 

 

2.7.

Ügyintéző neve:

 

 

 

 

2.8.

Telefonszám:

 

 

 

 

2.9.

E-mail cím:

 

 

 

 

3.

A tanulószerződés keretében folytatott gyakorlati képzés és az igényelt támogatásra vonatkozó táblázat:

 

A

B

C

D

E

F

G

Sorsz.

Szakmacsoport megnevezése

OKJ képzés száma

OKJ képzés megnevezése

Tanulószerződéses tanulói létszám

Normatíva mértéke

Hónapok száma

Igényelt támogatási összeg

 

 

 

 

Ft/hó

Ft

3.1.

 

 

 

 

 

 

 

3.2.

 

 

 

 

 

 

 

3.3.

 

 

 

 

 

 

 

(…..)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

összesen:

 




Dátum:

 

P.H.

aláírás

3. melléklet a 24/2012. (VIII. 15.) NGM rendelethez


ADATLAP
a gyakorlati képzést végző egyéb szervezet támogatási szerződésen alapuló folyósítási igényéről

1.

Az igénylés időszaka:

/ . tanév . tanfélév

 

 

 

2.

Támogatási szerződés száma:

 

 

 

 

 

3.

Támogatást igénylő egyéb szervezet azonosító adatai:

 

 

 

 

3.1.

Neve:

 

 

 

 

 

 

 

3.2.

Címe:

 

 

 

 

 

 

 

4.

A normatív támogatás szakmacsoportonkénti összesített igénylésének táblázata:

 

 

 

A

B

C

D

E

 

 

 

Szakmacsoport megnevezése

Tanulói létszám

Normatíva mértéke

Hónapok száma

Igényelt támogatási összeg

 

 

 

 

Ft/hó

 

Ft

 

 

4.1.

 

 

 

 

 

 

 

 

4.2.

 

 

 

 

 

 

 

 

4.3.

 

 

 

 

 

 

 

 

(…)

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 

 

 

5.

A normatív támogatás tanulószerződéses tanulónkénti igénylésének táblázata:

 

 

 

A

B

C

D

E

F

G

H

 

Tanuló neve

Oktatási azonosí-
tója

Tanuló-
szerződés megkötésének időpontja

Tanuló-
szerződés meg-
szűnésének időpontja

Tanuló-
szerződés szünetelteté-
sének kezdő időpontja

Tanulószerződés szüneteltetésének záró időpontja

Képzés OKJ száma

Igényelt támoga-
tási összeg

5.1.

 

 

 

 

 

 

 

 

5.2.

 

 

 

 

 

 

 

 

5.3.

 

 

 

 

 

 

 

 

(…)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

összesen:

 

 

6.

Kiutalási igény összesítő táblázata:

 

 

 

 

 

 

A

B

 

 

Megnevezés

Támogatási összeg (Ft)

 

6.1.

Tanulószerződéses tanuló után igényelhető normatíva a tárgy tanfélévre:

 

 

6.2.

Visszafizetendő normatíva az első tanfélév miatt:*

 

 

6.3.

Többlet támogatási igény az első tanfélév miatt:*

 

 

6.4.

Kiutalási igény összesen:

 

 


* Csak a második tanfélévre benyújtott folyósítási igény esetén tölthető ki, amennyiben az első tanfélévre történt támogatás folyósítás!

Dátum:

 

P.H.

aláírás

4. melléklet a 24/2012. (VIII. 15.) NGM rendelethez


ADATLAP
a gyakorlati képzést végző egyéb szervezet támogatási szerződésen alapuló igénylése alapján folyósított támogatási összeg utólagos elszámolásáról

1.

Az elszámolás időszaka:

/ . tanév . tanfélév

 

 

 

 

 

 

2.

Támogatási szerződés száma:

 

 

 

 

 

 

 

 

3.

Az elszámoló egyéb szervezet azonosító adatai:

 

 

 

 

 

 

 

3.1.

Neve:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3.2.

Címe:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.

A folyósított támogatás szakmacsoportonként összesített elszámolásának táblázata:

 

 

 

 

 

 

 

A

B

C

D

E

F

G

 

 

 

 

Szakmacsoport megnevezése

Téyleges tanulói létszám

Normatíva mértéke

Hónapok száma

Kiutalt támogatási összeg

Elszámolt támogatási összeg

Különbözet

 

 

 

 

 

Ft/hó

 

Ft

Ft

Ft

 

 

 

4.1.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.2.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(…)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5.

A folyósított támogatás tanulószerződéses tanulónkénti elszámolásának táblázata:

 

 

 

 

 

 

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

 

Tanuló neve

Oktatási azonosítója

Tanulószerződés megkötésének időpontja

Tanulószerződés megszűnésének időpontja

Tanulószerződés szüneteltetésének kezdő időpontja

Tanulószerződés szüneteltetésének záró időpontja

Képzés OKJ száma

Folyósított támogatási összeg Ft

Elszámolt támogatási összeg Ft

Különbözet Ft

5.1.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5.2.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(…)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

összesen:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

6.

Az utólagos elszámolás összesítő táblázata:

 

 

 

 

 

 

 

 

A

B

 

 

 

 

Megnevezés

Támogatási összeg (Ft)

 

 

 

6.1.

Visszafizetendő támogatás a második tanfélév miatt:*

 

 

 

 

6.2.

Többlet támogatási igény a második tanfélév miatt:*

 

 

 

 

6.3.

Kiutalási igény összesen:

 

 

 

 


* Csak a második tanfélévről szóló elszámolás esetén tölthető ki!

Dátum:

 

P.H.

aláírás

5. melléklet a 24/2012. (VIII. 15.) NGM rendelethez


ADATLAP
a TISZK vagy a központi képzőhely részére az Szht. 31.§ (2) bekezdésében előírt adatszolgáltatás tejesítéséről
2K18484_0

1.

A TISZK vagy a központi képzőhely azonosító adatai:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1.1.

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1.2.

címe:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1.3.

NSZFI nyilvántartásba vételi száma:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2.

Felhasznált fejlesztési támogatások évenkénti összesített elszámolásának táblázata:

 

 

 

 

 

 

 

 

A

B

C

D

E

F

G

 

 

 

 

2008. év

2009. év

2010. év

2011. év

2012. év

összesen

 

 

2.1.

Fejlesztési megállapodások száma: (db)

 

 

 

 

 

 

 

 

2.2.

Átvett fejlesztési támogatás összege: (Ft.)

 

 

 

 

 

 

 

 

2.3.

Felhasznált fejlesztési támogatás összeg: (Ft.)

 

 

 

 

 

 

 

 

2.4.


a) tárgyi eszköz, ingatlan, szoftver beszerzésre fordított összeg: (Ft.)

 

 

 

 

 

 

 

 

2.5.

ab) decentralizált pályázati önrész összege: (Ft.)

 

 

 

 

 

 

 

 

2.6.

b) tárgyi eszközök működtetési költség összeg: (Ft.)

 

 

 

 

 

 

 

 

2.7.

c) gyakorlati képzésre felhasznált anyagköltség összeg: (Ft.)

 

 

 

 

 

 

 

 

2.8.

d) tananyag fejlesztés, akkredítált továbbképzésre fordított összeg: (Ft.)

 

 

 

 

 

 

 

 

2.9.

e) TISZK működési költségeire felhasznált összeg: (Ft.)

 

 

 

 

 

 

 

 

2.10.

Átvett, de fel nem használt, az MPA képzési alaprészébe befizetett összeg: (Ft.)

 

 

 

 

 

 

 

 

3.

Tárgyi eszköz, ingatlan, szoftver beszerzés tételenkénti táblázata:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

 

Megnevezése

db száma

Egyedi azonosítója

Bekerülési érték bruttó összege

Bekerülési érték fejlesztési támogatás terhére elszámolt összege

Nyilvántartásba/
használatba vétel száma

Aktíválás dátuma

Használati kötelezettség vége

Gyakorlati képzés megnevezése: OKJ / szakmacsoport

Gyakorlati képzés helyszíne, ahol jelenleg használják

OM/
intézmény azonosító

3.1.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3.2.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(….)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

**

 

 

 

 

 


* Az összegnek meg kell egyeznie a 2. táblázat 4. sorának összesen értékével!

Dátum:

 

P.H.

aláírás

6. melléklet a 24/2012. (VIII. 15.) NGM rendelethez


ADATLAP
a szakképző iskola részére az Szht. 31.§ (2) bekezdésében előírt adatszolgáltatás tejesítéséről
2K18485_0

1.

Szakképző iskola azonosító adatai:

 

 

 

 

 

1.1.

neve

 

 

 

 

 

1.2.

címe:

 

 

 

 

 

1.3.

OM azonosítója:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2.

Felhasznált fejlesztési támogatások évenkénti összesített elszámolásának táblázata:

 

 

 

 

 

 

A

B

C

D

E

F

 

 

 

2002-2006 év.*

2007. év

2008. év

2009. év

összesen

 

2.1.

Fejlesztési megállapodások száma: (db)

 

 

 

 

 

 

2.2.

Átvett fejlesztési támogatás összege: (Ft.)

 

 

 

 

 

 

2.3.

Felhasznált fejlesztési támogatás összeg: (Ft.)

 

 

 

 

 

 

2.4.

a) tárgyi eszköz, ingatlan, szoftver beszerzésre fordított összeg: (Ft.)

 

 

 

 

 

 

2.5.

ab) decentralizált pályázati önrész összege: (Ft.)

 

 

 

 

 

 

2.6.

b) tárgyi eszközök működtetési költség összeg: (Ft.)

 

 

 

 

 

 

 

2.7.

c) gyakorlati képzésre felhasznált anyagköltség összeg: (Ft.)

 

 

 

 

 

 

2.8.

d) tananyag fejlesztés, akkredítált továbbképzésre fordított összeg: (Ft.)

 

 

 

 

 

 

2.9

Átvett, de fel nem használt, az MPA képzési alaprészébe befizetett összeg: (Ft.)

 

 

 

 

 

 

3. Tárgyi eszköz, ingatlan, szoftver beszerzés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

 

Megnevezése

db száma

Egyedi azonosítója

Bekerülési érték bruttó összege

Bekerülési érték fejlesztési támogatás terhére elszámolt összege

Nyilvántartásba/
használatba vétel száma

Aktíválás dátuma

Használati kötelezettség vége

Gyakorlati képzés megnevezése: OKJ / szakmacsoport

Gyakorlati képzés helyszíne, ahol jelenleg használják

3.1.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3.2.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(….)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

**

 

 

 

 


* Csak ingatlan elszámolása esetén töltendő ki!
** Az összegnek meg kell egyeznie a 2. táblázat 4. sorának összesen értékével!

Dátum:

 

P.H.

aláírás

7. melléklet a 24/2012. (VIII. 15.) NGM rendelethez


ADATLAP
a felsőoktatási intézmény részére az Szht. 31.§ (2) bekezdésében előírt adatszolgáltatás tejesítéséről
2K18486_0

1.

Felsőoktatási intézmény azonosító adatai:

 

 

 

 

 

 

1.1.

neve:

 

 

 

 

 

 

1.2.

címe:

 

 

 

 

 

 

1.3.

intézmény azonosítója:

 

 

 

 

 

 

 

2.

Felhasznált fejlesztési támogatások évenkénti összesített elszámolásának táblázata:

 

 

 

 

 

 

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

 

 

2002-2006 év.*

2007. év

2008. év

2009. év

2010. év

2011. év

2012. év

összesen

2.1.

Fejlesztési megállapodások száma: (db)

 

 

 

 

 

 

 

 

2.2.

Átvett fejlesztési támogatás összege: (Ft.)

 

 

 

 

 

 

 

 

2.3.

Felhasznált fejlesztési támogatás összeg: (Ft.)

 

 

 

 

 

 

 

 

2.4.

a) tárgyi eszköz, ingatlan, szoftver beszerzésre fordított összeg:(Ft.)

 

 

 

 

 

 

 

 

2.5.

ab) decentralizált pályázati önrész összege: (Ft.)

 

 

 

 

 

 

 

 

2.6.

b) tárgyi eszközök működtetési költség összeg: (Ft.)

 

 

 

 

 

 

 

 

2.7.

c) gyakorlati képzésre felhasznált anyagköltség összeg: (Ft.)

 

 

 

 

 

 

 

 

2.8.

d) tananyag fejlesztés, akkredítált továbbképzésre fordított összeg: (Ft.)

 

 

 

 

 

 

 

 

2.9.

Átvett, de fel nem használt, az MPA képzési alaprészébe befizetett összeg: (Ft.)

 

 

 

 

 

 

 

 

3. Tárgyi eszköz, ingatlan, szoftver beszerzés

 

 

 

 

 

 

 

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

 

Megnevezése

db száma

Egyedi azonosítója

Bekerülési érték bruttó összege

Bekerülési érték fejlesztési támogatás terhére elszámolt összege

Nyilvántartásba/használatba vétel száma

Aktíválás dátuma

Használati kötelezettség vége

Gyakorlati képzés megnevezése: OKJ / gyakorlatigényes szak

Gyakorlati képzés helyszíne, ahol jelenleg használják

3.1.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3.2.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(….)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

**

 

 

 

 


* Csak ingatlan elszámolása esetén töltendő ki!
** Az összegnek meg kell egyeznie a 2. táblázat 4. sorának összesen értékével!

Dátum:

 

P.H.

aláírás

8. melléklet a 24/2012. (VIII. 15.) NGM rendelethez


ADATLAP
a fejlesztési támogatásból megvalósított és bérbe adott tárgyi eszközökről, ingatlanokról

1

Támogatásban részesített azonosító adatai:

 

 

1.1.

neve:

 

 

1.2..

címe:

 

 

1.3.

Szakképző iskola vagy felsőoktatási intézmény esetén OM vagy intézmény azonosító:

 

 

1.4.

TISZK esetén NSZFI által adott nyilvántartásba vételi szám:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2.

A bérbeadott eszközök részletező táblázata:

 

 

 

 

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

 

Megnevezése

Egyedi azonosítója

Beszerzés/üzembe helyezés éve

Bruttó bekerülési értéke (Ft)

Fejlesztési támogatásból finanszírozott bruttó bekerülési értéke (Ft)

Bérbeadás napján a használati kötelezettségből a hátra lévő hónapok száma (hó)

Bérbeadás időtartama (hó)

Bérleti díja (Ft)

Befizetési kötelezettség bérbeadás miatt (Ft)

Az NFA képzési alaprészre befizetett összeg (Ft)

2.1.

2.2.

(….)

 

Összesen:



Dátum:

 

P.H.

aláírás

9. melléklet a 24/2012. (VIII. 15.) NGM rendelethez


ADATLAP
a fejlesztési támogatás terhére elszámolt és értékesített eszközökről

1

Támogatásban részesített azonosító adatai:

 

 

 

 

1.1.

neve:

 

 

 

 

1.2.

címe:

 

 

 

 

1.3.

Szakképző iskola vagy felsőoktatási intézmény esetén OM vagy intézmény azonosító:

 

 

 

 

1.4.

TISZK esetén NSZFI által adott nyilvántartásba vételi szám:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2.

Az értékesített eszközök részletező táblázata:

 

 

 

 

 

A

B
C

D

E

F

G

H

I

 

Megnevezése

Egyedi azonosítója

Beszerzés/ üzembe helyezés napja

Bruttó bekerülési értéke (Ft)

Fejlesztési támogatás terhére elszámolt bruttó bekerülési értéke (Ft)

Értékesítés napján a használati kötelezettségéből hátralévő hónapok száma (hó)

Értékesítés dátuma

Befizetési kötelezettség az értékesítés miatt (Ft)

Az NFA képzési alaprészre befizetett összeg (Ft)

2.1.

2.2.

(….)

 

 

Összesen:



Dátum:

 

P.H.

aláírás

10. melléklet a 24/2012. (VIII. 15.) NGM rendelethez


ADATLAP
azon fejlesztési támogatásból beszerzett eszközökről, melyeknek a 39. § (1) bekezdése szerinti gyakorlati képzési célú használata nem lehetséges

1

Támogatásban részesített azonosító adatai:

 

 

1.1.

neve:

 

 

1.2.

címe:

 

 

1.3.

Szakképző iskola vagy felsőoktatási intézmény esetén OM vagy intézmény azonosító:

 

 

1.4.

TISZK esetén NSZFI által adott nyilvántartásba vételi szám:

 

 

 

 

 

 

 

 

2.

Az eszközök (tárgyi eszköz, ingatlan, szoftver) részletezésének táblázata:

 

 

 

 

 

A

B

C

D

E

F

G

 

 

 

 

 

Megnevezése

Egyedi azonosítója

Beszerzés/ üzembe helyezés napja

Bruttó bekerülési értéke (Ft)

Fejlesztési támogatás terhére elszámolt bruttó bekerülési értéke (Ft)

A használati kötelezetsségéből hátralévő hónapok száma (hó)

Befizetési kötelezettség (Ft)

 

 

 

 

2.1.

 

 

 

 

2.2.

 

 

 

 

(….)

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3.

Az e rendelet 42. § (3)-(4) bekezdése szerinti térítésmentesen átadott eszközök (tárgyi eszköz, ingatlan, szoftver) részletező táblázata:

 

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

 

Megnevezése

Egyedi azonosítója

Beszerzés/ üzembe helyezés napja

Bruttó bekerülési értéke (Ft)

Fejlesztési támogatás terhére elszámolt bruttó bekerülési értéke (Ft)

A használati kötelezetsségéből hátralévő hónapok száma (hó)

Befizetési kötelezettség (Ft)

Átadás napja

Átvevő iskola neve

OM azonosítója

Befizetési kötelezettség csökkentéseként figyelembe vehető összeg az átadás miatt (Ft)

3.1.

 

 

3.2.

 

 

(….)

 

 

 

Összesen:

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.

Befizetési kötelezettség összesítő táblázata:

 

 

 

 

 

 

A

B

 

 

 

 

 

Megnevezés

összeg (Ft)

 

 

 

 

4.1.

Befizetési kötelezettség:

 

 

 

 

 

4.2.

Átadott eszközök miatt figyelembe vehető befizetési kötelezettséget csökkentő összeg:

 

 

 

 

 

4.3.

Kötelezettség összesen:

 

 

 

 

 


Dátum:

 

P.H.

aláírás

1

A rendeletet a 16/2016. (V. 27.) NGM rendelet 40. § b) pontja hatályon kívül helyezte 2016. május 28. napjával.

2

A 4. § (1) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

3

A 4. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 4. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 4. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 4. § (5) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

7

Az 5. § (1) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

8

Az 5. § (2) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

9

Az 5. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 7. § (1) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 8. § (1) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

12

A 8. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

13

A 9. § (1) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 9. § (4) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

15

A 12. § (3) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 12. § (4) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

17

A 12. § (5) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

18

A 16. § (3) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

19

A 17. § (5) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 17. § (6) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

21

A 18. § (1) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

22

A 18. § (2) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

23

A 18. § (3) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

24

A 18. § (5) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

25

A 18. § (6) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

26

A 18. § (7) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

27

A 18. § (8) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

28

A 18. § (9) bekezdés nyitó szövegrésze az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

29

A 18. § (10) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

30

A 19. § (2) bekezdés c) pontja az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

31

A 21. § (2) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

32

A 21. § (3) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

33

A 22. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

34

A 22. § (4) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

35

A 24. § (3) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

36

A 25. § (3) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

37

A 26. § (1) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

38

A 26. § (4) bekezdés e) pontja az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

39

A 27. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

40

A 27. § (3) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

41

A 27. § (5) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) és d) pontja szerint módosított szöveg.

42

A 27. § (6) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

43

A 28. § (4) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

44

A 28. § (5) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

45

A 30. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

46

A 30. § (2) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

47

A 31. § (1) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

48

A 31. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

49

A 32. § (2) bekezdés d) pontja az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

50

A 31. § (3) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

51

A 31. § (4) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

52

A 32. § (7) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

53

A 33. § az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

54

A 35. § (4) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

55

A 35. § (5) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

56

A 36. § (2) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

57

A 36. § (5) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

58

A 39. § (5) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

59

A 39. § (6) bekezdése az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

60

A 40. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére