KÜ BH 2012/254
KÜ BH 2012/254
2012.10.01.
Ha a mederkotrási, tisztítási munkák során a part mentén lévő ásványi nyersanyag kitermelés történik, az bányászati tevékenységnek minősül és hatósági engedély nélkül maga után vonja a bányászati bírság megfizetésének kötelezettségét [1993. évi XLVIII. tv. 1. §, 5. §, 41. §, 1995. évi LVII. tv. 1. §].
A Budapesti Bányakapitányság (továbbiakban: bányakapitányság) 2008. július 2-án helyszíni ellenőrzést tartott a beavatkozó tulajdonában lévő bányatavak mentén és azt észlelte, hogy a IV. számú tó medrén kívüli területen – 0,4 hektáron – ásványi nyersanyag (homok, kavics) kitermelése történt 1-4 méter mélységben engedély nélkül. A bányakapitányság 2009. április 14. napján kelt határozatában a D. IV. számú tó szárazulati partvonalán zagykazetta kialakítása céljából 2008. évi júliusáig elvégzett jogosulatlan bányászati tevékenység miatt a felperest 750 000 forint bányászati bírsággal sújtotta. A bányakapitányság a lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként megállapította, hogy a felperes az önkormányzattal kötött vállalkozási szerződés és együttműködési megállapodás alapján végzett mederkotrási, -tisztítási tevékenységet az önkormányzat részére kiadott környezetvédelmi és vízjogi létesítési engedély alapján, amelyek azonban az elvégzett bányászati tevékenységre nem terjedtek ki. Kiemelte, hogy a hatósági engedély és benyújtott tervdokumentáció szerint a beavatkozó és így a felperes megbízottja nem volt jogosult a IV. számú tó melletti önkormányzati területen kitermelésre, és ezzel egyidejűleg a zagykazetta e helyen és ilyen módon történő kialakítására.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes 2009. július 6-án kelt határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A felperes fellebbezésében foglaltakra figyelemmel kiemelte, hogy a IV. számú tó mellett létesített zagytározó kialakítása közben elvégzett ásványi nyersanyag kitermelés nem történhetett a vízjogi létesítési engedély alapján, mert a vízjogi létesítési engedély alapját képező dokumentáció, az iszap ülepítéséről szóló műszaki leírás 4.3. pontja szerint ülepítőknek a D.-D. közötti közút és a tavak között lévő, kisebb, elhagyott és használaton kívüli kavicsbánya-tavakat lehetett felhasználni. Hangsúlyozta, hogy az észlelt nyersanyag kitermelés (zagykazetta kialakítás) helyszíne lényegesen eltér az engedélyezési dokumentációban előírt ülepítés helyszínétől tekintve, hogy az a IV. számú tótól és az egész tórendszertől észak-keletre található, míg a terv szerinti ülepítés a II. számú tótól és az egész tórendszertől nyugatra kerülhetett volna kialakításra. Rámutatott arra, hogy a zagykazetta kialakítása a környezetvédelmi engedély alapján is csak a meglévő tavak mélyítésével valósulhatott volna meg, mivel a környezetvédelmi engedélyt megalapozó részletes környezeti hatástanulmány ülepítő medencének ugyancsak a II. számú tótól nyugatra található, fürdésre nem alkalmas kisebb tavakat jelöli, külön parti zagykazetták kialakítását nem. Mindezek alapján megalapozottnak találta azt a hatósági megállapítást, hogy a környezetvédelmi és vízügyi hatóságok a parti zagykazetták kialakítására engedélyt nem adtak. Utalt arra is, hogy az önkormányzattal megkötött vállalkozási szerződés alapján a felperes kötelezettsége lett volna a hiányzó hatósági engedélyek beszerzése.
A felperes keresetében a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezését kérte állítva, hogy nem végzett jogosulatlan bányászati tevékenységet, mivel a vízjogi létesítési engedélyen alapuló technológiai műveletsornak része a zagykazetta kialakítása. Hivatkozott arra is, hogy tevékenysége nem esik a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény (továbbiakban: Bt.) hatálya alá tekintve, hogy a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Vgt.) 1. § (1) bekezdés a) pontja szerint a felszíni vizek medrére és partjára a Vgt. rendelkezései az irányadók.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Hivatkozott a Btv. 1. § (7) bekezdésére, 41. § (1) bekezdését, továbbá a Bt. végrehajtásáról szóló 203/1998. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 25. § (1) bekezdésére. A lefolytatott bizonyítási eljárás alapján levonta azt a következtetést, hogy a felperes vízjogi létesítési engedély, környezetvédelmi engedély, továbbá bányakapitánysági határozat nélkül a Bt. 41. § (1) bekezdés c) pontja szerint ásványi nyersanyagot – homokot és kavicsot – termelt ki, így jogosulatlan bányászati tevékenységet végzett. Utalt arra, hogy a bizonyítási eljárás során rendelkezésre álló helyszíni jegyzőkönyvek, fényképfelvételek, továbbá a környezetvédelmi hatósági eljárásban keletkezett iratok is azt igazolják, hogy a felperes nem a vizek medrének vízgazdálkodású célból történő alakítását végezte, hanem a víz medréből, illetőleg partjáról ásványi nyersanyagot termelt ki, amelyhez a Bt. 1. § (7) bekezdése értelmében a bányakapitányság hatósági engedélyére lett volna szüksége.
Az elsőfokú bíróság a felperes terhére kiszabott bírság összegét is jogszerűnek és a cselekménnyel arányban álló-nak ítélte.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az új határozat meghozatala során a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Állította, hogy a jogerős ítélet sérti a Bt. 1. § (4) és (7) bekezdését, (5) bekezdés b) pontját, 41. § (1) bekezdés c) pontját, továbbá a Vgt. 1. §-át. Álláspontja szerint tévedett az elsőfokú bíróság, amikor azt állapította meg, hogy jogosulatlan bányászati tevékenységet végzett azzal, hogy a korábbi d-.i bányatavak partszakaszán az eredeti terepfelszín megbontásával járó kavicsbányászati tevékenységet végzett. Álláspontja szerint ez a tevékenysége egy, a külön jogszabály alapján kiadott hatósági engedély birtokában, jogszerűen végzett termelő tevékenység volt, ezért a Bt. 41. § (1) bekezdés c) pontjának első fordulatára figyelemmel nem minősülhetett jogosulatlan bányászati tevékenységnek, bányászati bírsággal sem volt sújtható. Hivatkozott a d.-i önkormányzattal 2001. május 23-án megkötött együttműködési szerződésére, az általa vállalt munka tényleges tartalmára és arra, hogy a D. Község Önkormányzata javára szóló Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság jogerős vízjogi létesítési engedélye adta a jogszabályi alapját a termelő tevékenység elvégzésének. Utalt arra, hogy a vízjogi engedély a kavicsbányatavak vízmélységet növelő és vízminőséget javító kotrására vonatkozik és kötelezően előírja, hogy a kiemelt zagyot zagykazettában kell elhelyezni. Állította, hogy e körben az együttműködési szerződés is kötelezettséget rótt rá. Hangsúlyozta, hogy a zagykazetta kialakítása a vízügyi hatóság által kibocsátott jogerős vízjogi engedély alapján végzett technológiai művelet része. Hivatkozott arra is, hogy tevékenysége nem tartozik a Bt. hatálya alá tekintettel arra, hogy az a Vgt. 1. § (1) bekezdés a), d) és f) pontja körébe sorolt, így arra a Vgt. szabályai alkalmazandók.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. Kiemelte, hogy a felperes nem rendelkezett sem bányahatóság, sem más hatóság engedélyével a tómeder területén kívül – a parti részen – zagykazetta kialakítására. E körben utalt arra, hogy a környezetvédelmi engedély a meglévő tavak mélyítésével tette lehetővé zagykazetta kiépítését, míg a vízjogi létesítési engedély a kavicsbányatavak vízmélységet növelő és vízminőséget javító kotrására vonatkozott, így egyik engedély sem jogosított a parti területen ásványi nyersanyag kitermelésére. Hivatkozása szerint a d.-i önkormányzat csak tulajdonosi hozzájárulását adta a zagykazetta önkormányzati tulajdonú területen való elhelyezéséhez. Kiemelte azt is, hogy a felperes csak kavics és iszap kotrására rendelkezett engedéllyel. Mindezek alapján levonta azt a következtetést, hogy a felperes a tavak parti szakaszán zagykazettát létesített és ennek során homok és kavics ásványi nyersanyagot termelt ki engedély nélkül, mely jogosulatlan bányászati tevékenységnek minősült.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el és a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálva azt állapította meg, hogy a felperes felülvizsgálati kérelme nem alapos.
A Bt. 1. § (1) bekezdés a) pontja alapján e törvény hatálya alá tartozik az ásványi nyersanyagok bányászata.
A Bt. szerint bányászat (bányászati tevékenység) az ásványi nyersanyagok kutatása, feltárása és kitermelése, az e tevékenységek során keletkező hulladékok kezelése, valamint az ásványvagyon-gazdálkodás.
A Bt. ásványi nyersanyagnak tekinti az olyan ásványi anyagot, mely a fennálló tudományos-technikai fejlettségi szinten hasznosítható. E körbe kétséget kizáróan beletartozik a kavics és a homok is. Kitermelés a Bt. rendelkezése alapján az ásványi nyersanyag – így a kavics és a homok – természetes előfordulási helyéről történő lefejtése, elválasztása, felszínre hozatala.
A perben nem volt vitatott, hogy a d.-i tavak közül a IV. számú tó melletti parti területen homok és kavics volt, annak kitermelésére – azaz előfordulási helyről történő lefejtésére, elválasztására – került sor. A felperes e munkálatok elvégzését a meder kotrási és tisztítási munkák folytán szükségessé váló zagykazetta kialakításával indokolta. Tekintettel arra, hogy ténylegesen végzett munka (zagykazetta kialakítása) nem a felszíni vizek medrét és partját, hanem attól eltérő, távolabb eső, közel 0,4 hektáros területet érintette, nem tartozott a Vgt. 1. § (1) bekezdés a) pontja szerinti körbe és ezáltal a Vgt. hatálya alá. E tevékenység megfeleltethető volt a Bt.-ben szabályozott bányászattal, mely okból az elsőfokú bíróság jogszerűen vizsgálta, hogy a felperesnek volt-e, s ha igen, mire hatósági engedélye.
Az elsőfokú bíróság a felperes kereseti érveivel szemben megalapozottan hivatkozott arra, hogy a környezetvédelmi felügyelőség által a felperesi beavatkozó részére kiadott környezetvédelmi engedély és vízjogi létesítési engedély önmagában bányászati tevékenység végzésére vonatkozó engedélynek nem minősülhetett, az engedély alapján a felperes vízmélységet növelő és vízminőséget javító munkákat végezhetett, a kitermelt zagyot további engedély nélkül csak ezen engedélyekben/illetve ehhez kapcsolódó tervdokumentációkban foglaltak szerint helyezhette volna el. A más módon és a más helyen elhelyezett zagykazetta a bányászati igazgatás körébe tartozó tevékenység, melynek végzéséhez szükséges engedélyt a felperesnek előzetesen kellett volna beszereznie.
A felperes – a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján rá háruló bizonyítási kötelezettség ellenére – a bírósági eljárásban a másodfokú határozat konkrét, a vízjogi létesítési engedély alapját képező dokumentáció adatain alapuló megállapításait, – miszerint a felperes nem a IV. számú tó melletti parti területet, hanem a D.-D. közötti közút és a tavak között lévő és használaton kívüli kavicsbánya tavakat használhatta volna fel zagy tárolására, így az engedélyezett tárolási helytől a megvalósult tároló lényegesen eltér –, nem cáfolta. Mint ahogy azt sem, hogy a környezetvédelmi engedély szerint zagykazetta kialakítását csak a meglévő tavak mélyítésével valósíthatta volna meg. Ezen túlmenően a felperes azt sem vitatta, hogy a beavatkozóval kötött kétoldalú megállapodásai szerint további engedély(ek) beszerzése a feladata lett volna, és nem is igazolta, hogy ezen engedélyek beszerzése iránt eljárt. Ennek következtében az elsőfokú bíróság helyesen értékelte a felperesnek az általános és a beavatkozó meglévő hatósági engedélyeire alapuló érvelésében foglaltakat, és megalapozottan vonta le azt a következtetést, hogy a felperes jogosulatlanul végzett bányászati tevékenységet, mert a zagykazetta kialakítása során ásványi vagyon – kavics, homok – kitermelésére került sor, melynek engedélyezése a Bt. 5. § (1) bekezdés b) pontja szerint a bányafelügyelet feladata, és ilyen engedéllyel a felperes nem rendelkezett.
A felperes alaptalanul állítja, hogy a jogerős ítélet sérti a Bt. 1. § (7) bekezdésének rendelkezését. E jogszabályi hely a vízjogi engedély alapján végzett mederalakítással összefüggő ásványi nyersanyag kitermelésre a Bt. 20. és 41. §-ának rendelkezéseinek alkalmazását írja elő, így e rendelkezés kapcsolatot teremt a vízgazdálkodás és bányászati igazgatás körébe eső munkálatok között, ahogy erre a jogerős ítélet is rámutat. Az idézett jogszabály nem zárja ki a külön hatósági engedélyezést a mederalakítás során felmerülő és a bányászat körébe tartozó munkák esetében, sőt a jogkövetkezmények között nevesíti a bányajáradék fizetést, és jogosulatlan bányászati tevékenység esetén a bírság alkalmazását, mely azt igazolja, hogy a mederalakítás során is felmerülhet a bányahatósági engedélyezés alá tartozó munka, melynek jogszerű folytatásához elengedhetetlen a bányahatósági engedély beszerzése.
A felperes tévesen érvelt azzal, hogy mivel engedéllyel rendelkezett a medertisztítási és -kotrási munkálatokra, ezért e munkák következtében keletkező zagy elhelyezését környezetvédelmi és vízjogi engedély alapján, további engedélyek nélkül korlátlanul végezhette. A felperes által végzett tevékenység más ágazati szabályozás alá is esett, így a felperesnek e szabályozás követelményeivel és jogkövetkezményeivel is számolnia kell(ett).
A fentiek alapján a Kúria megállapította, hogy a jogerős ítélet nem jogsértő a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott okokból, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Kfv. II. 37.267/2011.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás