BÜ BH 2012/258
BÜ BH 2012/258
2012.11.01.
Az 1956. évi forradalom és szabadságharc utáni leszámolással összefüggő elítélések semmisségéről szóló törvény szempontjából a forradalommal, illetve harci cselekménnyel összefüggésbe hozás törvényi feltételének nem csupán az felel meg, ha az összefüggés egyenesen következik a vádlotti magatartásból, hanem az is, ha az ítélet von le ilyen következtetést [2000. évi CXXX. törvény 1. §].
A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának népbírósági tanácsa az 1958. február 10-14. napjain megtartott elsőfokú tárgyalás alapján meghozott, 1958. február 18-án kelt és jogerős ítéletével a terheltet
– társadalmi tulajdon sérelmére ismételten elkövetett és különösen nagy kárt okozó lopás, csalás és sikkasztás,
– továbbá 12 rb. közokirat-hamisítás, 11 rb. intellektuális közokirat-hamisítás, 3 rb. 12 000 forintot meghaladó értékű kötelezettségre vonatkozó magánokirat-hamisítás, 2 rb. személyi igazolvánnyal való visszaélés, 1 rb. személyi igazolvány ellopása és
– 3 rb. fogolyszökés bűntette
miatt összbüntetésül halálra ítélte. Kötelezte a társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett bűncselekményekkel okozott kár, valamint a bűnügyi költség megfizetésére, valamint rendelkezett a bűnjeljegyzékben felsorolt dolgokról.
A halálbüntetést 1958. február 20-án végrehajtották.
A terhelt leánya a 2011. június 2-án, 2011. július 25-én, 2011. december 9-én az F. Bírósághoz érkezett beadványaiban az elítélés semmissé nyilvánítását, illetve a semmisség megállapításának igazolását kérte.
Az F. Törvényszék a 2012. január 16-án meghozott végzésével a kérelmet megtagadta. Indokai szerint az elítélés nem tartozik az 1990. évi XXVI. törvény hatálya alá.
A végzés ellen a kérelmező meghatalmazása alapján és nevében eljárva a kérelmező fia jelentett be fellebbezést.
A fellebbezést a törvényszék a Kúriára terjesztette fel elbírálás végett, ahová az iratok 2012. március 8-án érkeztek.
A Legfőbb Ügyészség átiratában az iratoknak – másodfokú eljárás lefolytatása végett – az ítélőtáblához megküldését indítványozta.
Indokai szerint a Be. 13. § (2) bekezdésének b) pontja alapján a törvényszék végzése elleni fellebbezés elbírálása az ítélőtábla hatáskörébe tartozik. Ugyanakkor a törvényszék túllépte hatáskörét, mert a semmisség igazolása a Kúria hatáskörébe tartozik, figyelemmel az 1990. évi XXVI. törvény 3. §-ára, valamint arra a körülményre, hogy az ügyben első fokon a Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa járt el.
A semmisség megállapításának igazolása iránti kérelem alapos.
A semmisség megállapításáról szóló 1989. évi XXXVI., 1990. évi XXVI., 1992. évi XI. és 2000. évi CXXX. törvények szerinti általános szabályozás, hogy a semmisség megállapítása, illetve annak igazolása iránti kérelem benyújtására jogosult az elítélt hozzátartozója, a kérelem elbírálása pedig az ügyben első fokon eljárt bíróság, illetve annak jogutóda hatáskörébe tartozik. Utóbbi egyezik a Be. különleges eljárásokra vonatkozó XXIX. Fejezetén belüli 555. § (2) bekezdés b) pontja szerinti szabályozással.
Az iratokból megállapítható, hogy
– a kérelmező bírósághoz érkezett beadványai a hozzátartozója elítélésének semmissé nyilvánítására, illetve semmissége megállapításának igazolására irányulnak;
– a kérelmező (és nevében eljáró meghatalmazottja is) az elítélt hozzátartozója [Be. 601. § (3) bek., Btk. 137. § 6. pont].
Az 1956. évi forradalom és szabadságharc utáni leszámolással összefüggő elítélések semmisségének megállapításáról szóló 2000. évi CXXX. törvény 1. §-a alapján ,,Semmisnek tekintendő az 1956. évi 28. törvényerejű rendelettel és az 1956. évi 32. törvényerejű rendelettel bevezetett rögtönbíráskodásban, továbbá az 1957. évi 4. törvényerejű rendelettel bevezetett gyorsított eljárásban, valamint az 1957. évi 25. és az 1957. évi 34. törvényerejű rendelettel felállított népbírósági tanács előtti eljárásban – a forradalom és szabadságharc céljával, eszmeiségével való azonosulásra tekintettel – a forradalommal, illetve harci cselekménnyel összefüggésbe hozott cselekmény miatt történt elítélés.''
A semmisségnek tehát együttes feltétele, hogy
– az elítélés valamely, a törvényben felsorolt jogszabály alapján folyt eljárásban történt, és
– az elítélés a felrótt cselekményt összefüggésbe hozta a forradalom és szabadságharc céljával, eszmeiségével való azonosulással.
Jelen ügyben a 2000. évi CXXX. törvény 1. §-a szerinti semmisség megállapítása – e törvény 2. § (1) bekezdése szerint – a Kúria hatáskörébe tartozik, továbbá a semmisség megállapításának mindkét feltétele adott.
Az iratokból megállapítható, hogy a terhelt büntetőügyében a Legfőbb Ügyészség vádirata alapján és indítványára első fokon, az 1957. évi 34. tvr. 5. § (1) bekezdése szerinti hatáskörben a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának népbírósági tanácsa járt el és hozott ítéletet.
A semmisség másik törvényi feltételét – értelemszerűen – az ítélet indokolása tartalmazza. Az ítélet tényállása szerint a felrótt cselekmények elkövetési ideje 1954. december és 1957. szeptember közötti.
A tényállás 6. pontja szerint
,,A rendőrkapitányság a vádlottat az ellenforradalom alatt a megyei gépállomások munkástanácsi elnöki minőségében kifejtett demokrácia ellenes tevékenysége, különböző rémhírek terjesztése miatt 1957. évi március 5. napján közbiztonsági őrizetbe helyezte és a közbiztonsági táborba szállította. A vádlott a közbiztonsági táborból 1957. július 17-én megszökött. Szökését az tette lehetővé, hogy – agronómusi szaktudására hivatkozással – arató brigádvezetői beosztást eszközölt ki a maga részére, amely munkakörénél fogva az állami gazdaság területén szabad mozgást élvezett. Az említett napon munkahelyére nem tért vissza, hanem a Dunán csónakon átkelve gyalogszerrel V.-re ment.''
Ezt a magatartást az eljárt bíróság a BHÖ. 218. pont 1. bekezdése szerinti fogolyszökés bűntettének minősítette.
Az ítéletnek, a cselekmények minősítéséről szóló V. része a következőket tartalmazza:
,,Maga az eltulajdonított 450 000 forint összege – különös tekintettel az elkövetés időpontjára – a társadalmi tulajdonban kiemelkedő jelentőségű károsodást okozott. A kérdés elbírálásánál nem hagyható figyelmen kívül, hogy a bűncselekmény elkövetése olyan időpontban történt, amikor hazánk az ellenforradalom pusztításai és rombolásai következtében gazdaságilag hatalmas veszteséget szenvedett.''
Az ítéletnek, a büntetéskiszabásról szóló VI. része a következőket tartalmazza:
,,A vádlott által elkövetett bűncselekmény-sorozat társadalmi veszélyessége rendkívül magas fokú. A legfőbb ügyész mondotta 1957. december havi országgyűlési beszámolójában: ,,Az üzemek, vállalatok, állami gazdaságok fosztogatása osztálykérdés nemcsak azért, mert a társadalmi tulajdon a szocialista társadalom alapja, hanem azért is, mert a ,,kaparj kurta'' és a ,,valamiből csak élni kell'' gyalázatos jelszavai mögött az utcai harcból visszavonult és föld alá kényszerült ellenforradalom él és próbálkozik dezorganizálni termelésünket. Nem arról van szó, hogy minden tolvaj tettében az ,,ellenség kezét'' keressük, mint a múltban, de vakság lenne teljesen elvetni ezt a nézetet és egyes közönséges bűncselekmények mögött is nem látni a politikumot.
A vádlott által elkövetett bűncselekmény-sorozat mögött lehetetlen a társadalmi tulajdon intézménye elleni politikai indító okú támadást fel nem ismerni.''
,,De a vádlott társadalmi tulajdont sértő cselekményeinek politikai indító okára enged következtetést vonni a vádlott személyében rejlő, szokatlanul magas fokú társadalmi veszélyesség is.''
,,Ilyen reakciós beállítottság mellett természetes, hogy a vádlott az 1956. évi ellenforradalom napjaiban teljes erejével beleveti magát az akkori eseményekbe. A gépállomáson eltöltött néhány heti szolgálat után az ottani gépállomás, majd a megyei gépállomások munkástanácsának elnöke lett s e minőségében kifejtett uszító és rémhírterjesztő tevékenysége miatt rövidesen közbiztonsági őrizetbe került.''
Az ítéletnek a súlyosító körülményekről szóló része a következőket tartalmazza:
,,További súlyosító körülmény: a vádlott az ellenforradalom ideje alatt büntetőjogilag ugyan nem értékelt, de a közrend és a politikai konszolidáció szempontjából veszélyeztető magatartást tanúsított. Ezekkel a súlyosbító körülményekkel szemben enyhítő körülményként csupán a vádlott részbeni, felfedező jellegű beismerése és mostoha élete – és családi körülménye jelentkeznek.''
,,Minthogy a súlyosító körülmények túlnyomó számúak és az enyhítő körülményeknél lényegesen nagyobb nyomatékúak, ezért a dolgozó népnek hasonló, igen magas társadalmi veszélyességet feltüntető egyénektől való megvédése érdekében a törvény szerint kiszabható legszigorúbb büntetés alkalmazása mutatkozott szükségesnek. Ezért a bíróság a vádlottat halálra ítélte.''
Előrebocsátja a Kúria, hogy a felrótt cselekménynek a forradalommal és szabadságharccal összefüggésbe hozása ,,nem más mint a politikai koncepció ítéletben való megfogalmazása''. Ez ,,az ítéletből kiolvasható értékelés a kiindulópont''. ,,Az elkövetésnek a forradalommal való összefüggése pedig nyilvánvalóan a forradalom érdekében, a forradalom célját szolgáló magatartást jelent.'' [2000. évi CXXX. törvény általános, és 1. §-ához fűzött indokolása]
Mindemellett (illetve ezzel összhangban) a 2000. évi CXXX. törvény értelmében a semmisség indoka, hogy a törvényben felsorolt jogszabályok ,,olyan környezetet alkottak, amelyben nem voltak adottak a pártatlan, illetve elfogulatlan jogalkalmazás feltételei. A ,,különleges'' eljárási szabályok alkalmazása esetén eleve reménytelen volt annak helyzete, akinek cselekményét a forradalommal összefüggésbe hozva bírálták el. Ebben a jogi környezetben az elítélés szükségképpen elfogult volt. Ezért nincs annak jelentősége, hogy konkrétan mely törvényi tényállás miatt történt az elítélés. Annak van jelentősége, hogy az elítélés a felrótt cselekményt a forradalommal összefüggésben elkövetettnek tekintette-e.'' [2000. évi CXXX. törvény általános indokolása]
Ehhez képest nyilvánvaló, hogy az összefüggésbe hozás törvényi feltételének nem csupán az felel meg, ha az összefüggés egyenesen következik a terhelt magatartásából. Eleget tesz neki, ha csupán az ítélet vont erre következtetést. Jelen esetben is utóbbiról van szó.
Az érintett ítélet hivatkozott tartalma alapján kétségtelen, hogy a népbírósági tanács a terhelt személyét, a felrótt bűncselekmények elkövetését a forradalommal összefüggésbe hozta, a forradalom érdekében állónak tartotta, s mint politikai veszélyt jelentő körülményt súlyosítóként vett figyelembe.
Kétségtelen az is, hogy a felrótt cselekmények – a tényállás szerint – részben a forradalom előtt elkövetettek, és önmagában nem lennének a forradalommal összefüggésbe hozhatók. Utóbbira azonban épp a népbírósági tanács ítélete vont sommás következtetést. Ennélfogva nincs helye a felrótt cselekmények különálló vizsgálatának. A 2000. évi CXXX. törvény ebben tér el a korábbi semmisségi törvényektől.
Az ügyben korábban az F. Törvényszék eljárt, s első fokon hozott – semmisség igazolását megtagadó – határozatot, ami nem jogerős. Ennek – értelemszerű – következménye az arra hatáskörrel rendelkező bíróság általi másodfokú eljárás, ugyanis az esetlegesen alaptalanul, vagy tévesen indult eljárás is büntetőeljárás, amiben joghatályos eljárási cselekmények végezhetők.
Mindez azonban a Kúria határozatának meghozatala szempontjából közömbös.
Nem jelent ugyanis hatáskörtúllépést, ha a Kúria olyan ügyben dönt, aminek elintézése törvény szerint első fokon a hatáskörébe tartozik és
– az ügyben nincs jogerős döntés,
– az ügy teljes, illetve a döntéshez szükséges irata pedig (közte az eljárás kezdeményezésére jogosult indítványával) hivatalos, perjogi úton került elé.
A Kúria törvényi hatáskörének gyakorlását nyilvánvalóan nem akadályozhatja, ha valamely bíróság ebben megelőzte, ami utóbbi részéről – értelemszerűen – téves jogalkalmazást jelent.
Ez sem azt nem jelenti, hogy a Kúria elvonja más bíróság hatáskörét (épp ellenkezőleg történt), sem pedig azt, hogy a Kúria hivatalból magához vonja az ügyet, illetve jogosulti kérelem nélkül jár el. Olyan ügyet terjesztettek kifejezetten a Kúriához, aminek elintézésére a törvény számára biztosít elsőfokú hatáskört.
Ekként a Kúria a 2000. évi CXXX. törvény 2. § (1)–(2) bekezdése szerint, a Be. 555. § (2) bekezdésének b) és e) pontja alapján, az 555. § (1) bekezdése értelmében, a 234. § (2) bekezdése szerint tanácsülésen eljárva igazolta, hogy a 2000. évi CXXX. törvény 1. §-a és 2. § (1) bekezdése alapján semmis a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának népbírósági tanácsa 1958. február 18-án kelt és jogerős, a terhelttel szemben halálbüntetést kiszabó ítélete.
(Kúria Bsf. III. 331/2012.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás