BÜ BH 2012/285
BÜ BH 2012/285
2012.12.01.
I. Az előzetes letartóztatás okainak meglétét és e kényszerintézkedés szükségességét a bíróság nem csak olyan körülményre alapozhatja, amely a bizonyosság erejével megállapítható. Elégséges az is, ha a döntés olyan adaton (adatokon) alapul, amelyek tényszerűsége más adattal alátámasztott, és ez ésszerű érvet szolgáltat arra a következtetésre, hogy e kényszerintézkedés alkalmazása a törvény céljai érdekében szükségszerű, célszerű [Be. 129. § (2) bek., 327. § (2) bek.].
II. A bűnismétlés megalapozott veszélye közömbösítheti az előzetes letartóztatásban töltött idő – nem jogerős szabadságvesztés tartamához viszonyított – nagyságának a szökés, elrejtőzés veszélyét csökkentő jelentőségét [Be. 129. § (2) bek. b) és d) pont].
Az ítélőtábla végzésével a 2007. június 6-ától 2007. június 8-áig őrizetben, azóta előzetes letartóztatásban lévő I. rendű vádlott előzetes letartóztatás megszüntetése és házi őrizet elrendelése iránti indítványát elutasította.
Jelenleg e vádlott ügyében az ítélőtábla előtt másodfokú eljárás van folyamatban a megyei bíróság ítélete elleni kétirányú fellebbezések alapján. A nem jogerős ítélet az I. rendű vádlottat társtettesként, jelentős értékre, csoportosan elkövetett rablás bűntette és felbujtóként elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt halmazati büntetésül 7 évi fegyházbüntetésre ítélte, egyben elrendelte egy korábbi jogerős ítélettel kiszabott – végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztés végrehajtását.
Az ítélőtábla indokai szerint változatlanul érvényesek a korábbi, időszakos felülvizsgálat során hozott előzetes letartóztatás további fenntartásáról rendelkező végzések indokai. A kényszerintézkedés Be. 327. § (2) bekezdése szerinti okát megalapozza az I. rendű vádlottal szemben a nem jogerős ítélettel kiszabott fegyházbüntetés tartama, és a korábbi börtönbüntetés végrehajtásának egyidejű elrendelése.
Korábban az I. rendű vádlottal, mint többszörös visszaesővel szemben, két alkalommal – vagyon elleni és más bűncselekmények miatt – relatíve hosszabb tartamú szabadságvesztéseket szabtak ki, melyek összbüntetésbe foglalásával 8 év 2 hónapi fegyházbüntetést állapítottak meg. Ehhez képest a Be. 129. § (2) bekezdés b) pontja szerinti ok (szökés, elrejtőzés veszélye) is alapja előzetes letartóztatásának.
A bűnismétlés veszélye szintén megalapozott, mivel a nem jogerős ítélet szerint az I. rendű vádlott a terhére rótt jelentős tárgyi súlyú vagyon, és élet, testi épség elleni cselekményt a vele szemben – lopás bűntette miatt – kiszabott szabadságvesztés végrehajtása felfüggesztésének próbaideje alatt követte el.
Az indítvány ezzel szemben nem tartalmaz olyan adatot, amely az előzetes letartóztatás helyett enyhébb kényszerintézkedés elrendelését indokolná. Nem vehető ilyennek az I. rendű vádlott munkavégzési, valamint családja támogatása iránti szándékára való hivatkozás sem.
A végzés ellen az I. rendű vádlott és a védője jelentett be fellebbezést.
Az I. rendű vádlott fellebbezése szerint előzetes letartóztatásának tartama sérti az emberi méltósághoz fűződő jogát, valamint az ártatlanság vélelmét, mivel komoly büntetésnek felel meg, megelőlegezi bűnössége megállapítását, holott az csak kétséget kizáró bizonyítás eredménye lehet.
Álláspontja szerint a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélyére hivatkozás csupán feltételezésen alapul. A házi őrizet viszont kifejezetten az ő – így a nagy tárgyi súlyú bűncselekmények vádjával és már hosszú ideje előzetes letartóztatásban lévők – esetére vonatkozó törvényi lehetőség. Az ellenőrzés folytán pedig a szökés, elrejtőzés, bűnismétlés veszélye is kizárt.
Érvként hozta fel a fellebbezés azt is, hogy az elsőfokú bíróság bűnösnek mondta ki felbujtóként elkövetett súlyos testi sértés bűntettében, amivel azonban nem gyanúsították és nem is vádolták meg.
Az I. rendű vádlott védője – az indítvánnyal és a vádlott fellebbezésével egyezően – hivatkozott az előzetes letartóztatás tartamára, a vádlott négy kiskorú gyermekes családi állapotára, a családról gondoskodás szükségességére. Szintén utalt arra, hogy az I. rendű vádlott az előzetes letartóztatás 40 hónapjával az 1/5 mérvű feltételes kedvezményt figyelembe véve a nem jogerős fegyházbüntetés 2/3-át is kitöltött. Ehhez képest a házi őrizet elegendő kényszerintézkedés lehet.
A Legfőbb Ügyészség a fellebbezéseket alaptalannak tartotta és a megtámadott határozat helybenhagyását indítványozta. Álláspontja szerint a bűnismétlés veszélye, valamint a Be. 327. § (2) bekezdése szerinti ok egyaránt fennáll.
Az I. rendű vádlott és a védő fellebbezése nem alapos.
Az ítélőtábla az I. rendű vádlott előzetes letartóztatás megszüntetése iránti indítványát részletesen megvizsgálva, helytálló érvekkel fejtette ki, hogy annak indokai miért nem adnak alapot a legsúlyosabb kényszerintézkedés megszüntetésére, illetve helyette házi őrizet elrendelésére.
A fellebbezésekben foglaltak kapcsán rámutat a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a Be. 129. § (2) bekezdés b)–d) pontja, valamint a 327. § (2) bekezdése esetében a bíróság – értelemszerűen – nem csak olyan körülményre, okra alapozhatja az előzetes letartóztatást indokoltnak tartó döntését, amely a bizonyosság erejével megállapítható.
Elvárás azonban, hogy döntése olyan adaton alapuljon, melynek megléte (tényszerűsége) a döntés időpontjában más adattal alátámasztott, ésszerű érvvel indokolt, igazolt, s ezáltal okszerű következtetés vonható arra, hogy a kényszerintézkedés alkalmazása a törvény céljai érdekében – és az adott vádlott személyi szabadsága ellenében – szükséges, célszerű.
Jelen esetben a Be. 129. § (2) bekezdés d) pontja és a 327. § (2) bekezdése kapcsán mindez megállapítható, és azt az ítélőtábla végzése tartalmazza is.
Kétségtelen, hogy 2010. július 1-jétől a kényszerintézkedés abszolút tartama az adott bűncselekmény törvényi fenyegetettségéhez is igazodik, azonban e korlátozásnak csupán az elsőfokú ügydöntő határozat kihirdetéséig van jelentősége. Egyébként a kényszerintézkedésnek az általános – Be. 131. § (4) bekezdése szerinti – szabály alapján a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartama szab határt.
E törvényi rendelkezések összessége éppen a kényszerintézkedés előrehozott büntetéssé válásával szembeni garancia, következésképpen másodfokon folyamatban lévő ügyben az erre hivatkozó érv eleve csekély súlyú.
Kétségtelen a kényszerintézkedés törvényi, szökés veszélyében rejlő okai meglétének vizsgálatánál jelentősége van az előzetes letartóztatásban töltött idő és a nem jogerősen kiszabott szabadságvesztés – esetleges feltételes kedvezménnyel csökkentett – tartamának.
A bűnismétlés veszélyének azonban nyilvánvalóan más, illetve más is az alapja és a jelentősége, mint a szökés, elrejtőzés veszélyének. Ez azt jelenti, hogy a bűnismétlés megalapozott veszélye közömbösíti az előzetes letartóztatásban töltött idő – nem jogerős szabadságvesztés tartamához viszonyított – nagyságának jelentőségét. Jelen ügyben egyrészt erről van szó.
Másrészt pedig arról, hogy a nem jogerősen kiszabott szabadságvesztés tartama, s mellette a korábbi szabadságvesztés egyidejű elrendelése kétségkívül megalapozza a Be. 327. § (2) bekezdése szerinti előzetes letartóztatási okot.
Mindezek ellenében tehát a kényszerintézkedés tartama, valamint a személyi körülmények nem adnak alapot az előzetes letartóztatás megszüntetésére, illetve enyhébb kényszerintézkedés elrendelésére.
Ehhez képest viszont a Legfelsőbb Bíróság – az eljárás jelen szakaszában – szükségtelennek tartotta a Be. 129. § (2) bekezdés b) pontjának felhívását, ezért azt mellőzte.
Az I. rendű terhelt indítványának és fellebbezésének a bűnösség megállapításával kapcsolatos kifogásait illetően megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy azok az ügy érdemi elbírálásának tárgyát képezik.
Ekként a Legfelsőbb Bíróság – a Be. 384. §-a szerint tanácsülésen eljárva – a Be. 382. §-a értelmében, a Be. 371. § (1) bekezdése alapján a megtámadott határozatot helybenhagyta.
(Legfelsőbb Bíróság Bkf. III. 25/2011.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás