PÜ BH 2012/288
PÜ BH 2012/288
2012.01.01.
I. Ha a dolgot többen, sajátjukként birtokolják és a birtoklás mindegyikük részéről a dolog egészére kiterjed, akkor a továbbra is birtokló birtoklásának a tényét és terjedelmét nem érinti, ha a másikuk utóbb a birtoklással felhagy.
II. A sajátkénti birtoklás megvalósul, ha a birtokos a dolgot annak tulajdonjoga megszerzésére alkalmas jogcím érvényességében bízva tartja a birtokában.
III. A bíróságnak a felek jognyilatkozataihoz való kötöttsége nem jelenti azt, hogy ha valamelyik fél a perbeli jogviszony jogi minősítését illetően tévesen, rossz jogcímet jelöl meg, azt a bíróság határozata meghozatalánál ne minősíthesse a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően. [Ptk. 121. § (1) bek., 122. §, Pp. 3. § (2) bek. és 115. §].
Az M.-i garázsnak az ingatlan-nyilvántartás adatai szerint 1/2 arányban az I. rendű alperes, míg 1/2 arányban a 2008. október 20-án végintézkedés nélkül elhunyt K. L. a tulajdonosa. K. L. törvényes örököse a II. és a III. rendű alperes.
Az I. rendű alperes és K. L. házasságát 1988-ban a bíróság felbontotta. Ezt megelőzően egyezséget kötöttek, mely szerint az ingatlanaikon a közös tulajdont átmenetileg fenntartják. A perbeli garázs K. L. birtokában maradt. W. L. J. 1990. október 30. napján adásvételi szerződést kötött K. L.-lel, amelynek értelmében az ingatlant 150 000 forintért megvásárolja. Ezt megelőzően – 1988-tól – már a garázst házastársával, M. I.-vel közösen használta. 1994. december 1-jén azonban a tulajdonjog bejegyzése iránti kérelmét a földhivatal elutasította, mert az okirat nem volt alkalmas a tulajdonjog bejegyzésére. M. I., és W. L. J. házasságát a bíróság 1999. október 14-én felbontotta. Aznap házassági vagyonközösséget megszüntető szerződést kötöttek, melyben abban állapodtak meg, hogy a tulajdonukban lévő lakásból W. L. J.-t megillető 1/2 tulajdoni hányad M. I. tulajdonába kerül. Ezt követően a lakást és a perbeli garázst M. I. sajátjaként szakadatlanul birtokolta, majd 2000-ben a lakást és a garázst eladásra hirdette, ami sikerrel járt. Ennek során 2000 őszén a felperes mint vevő, M. I. mint eladó „Elismervény” elnevezésű iratban a perbeli garázs vételárát 900 000 forintban határozták meg, amelyből 200 000 forintot a felperes megfizetett, majd pontosan meg nem határozható napon M. I. ugyancsak írásban elismerte, hogy átvett a felperestől további 700 000 forintot. A felperes a garázst 2000 őszétől 2009 márciusáig sajátjaként, háborítatlanul birtokolta.
A felperes módosított kereseti kérelmében a perbeli ingatlan vonatkozásában tulajdonjoga adásvétel jogcímén történő megállapítását kérte, közbenső szerzési jogcímként utalva a jogelődjének birtoklása alatt bekövetkezett elbirtoklásra.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes elbirtoklás útján megszerezte a perbeli garázs megnevezésű ingatlan 1/1 arányú tulajdonjogát.
Az elsőfokú bíróság az ítéletében kifejtette, hogy W. L. J. és házastársa az ingatlant 1988-tól kezdődően használta, elbirtoklásuk 1990. október 30-tól, vagyis az adásvételi szerződés aláírásának napjától számítható. E naptól a sajátjukkénti birtoklásukat nemcsak az objektív külső megnyilvánulások igazolják, hanem szubjektív tudatuk is. Az 1994. december 1-jei földhivatali határozat, amelyben a földhivatal a tulajdonjog bejegyzése iránti kérelmet elutasította, nem jelentette az elbirtoklás megszakadását. Az elbirtoklással való tulajdonszerzéshez a Ptk. akkor hatályos 121. §-a szerint tíz évre volt szükség, ez azonban az életközösség fennállása alatt nem telt el, mivel házasságukat a bíróság 1999-ben felbontotta. M. I. az életközösség megszakadását követően a garázst továbbra is sajátjaként birtokolta, majd 2000 őszén adta el a felperesnek. A felperes ettől az időponttól 2009 tavaszáig az ingatlant sajátjaként, megszakítás nélkül birtokolta. Mivel a felperes jogelődjének birtoklása idején az elbirtokláshoz szükséges idő még nem telt el, a birtoklásának idejét saját elbirtoklásának idejéhez hozzászámíthatja. W. L. J. és M. I., majd 2000-től 2009 márciusáig a felperes használta zavartalanul és sajátjaként az ingatlant, ezért megállapítható, hogy ezen időtartam alatt – a Ptk. hatályos rendelkezése szerint – az elbirtokláshoz ekkor szükséges tizenöt év 2005. október 30. napján letelt. Ettől kezdve a felperes az ingatlan tulajdonosa, elbirtoklás jogcímén. Az elsőfokú bíróság kiemelte, hogy a Pp. 3. § (2) bekezdése alapján eltért a felperes által megjelölt jogcímtől.
Az alperesek fellebbezése alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. Álláspontja szerint a perbeli esetben a Pp. 3. § (2) bekezdésének alkalmazása nem merülhet fel, mert a jogi képviselővel eljáró fél részéről kifejezett nyilatkozattal keresetmódosításra került sor. Megítélése szerint a más jogcímre történő áttérés a perbeli esetben minden jogalapot nélkülöz, mivel a felperes keresetmódosítása teljesen más tényelőadást feltételez, mint az elsőfokú bíróság által megállapított jogcím. Miután a peradatok a felperes keresetének elbírálásához rendelkezésre álltak, az általa megállapított eljárási szabálysértést nem tekintette olyan lényegesnek, amely a Pp. 252. § (2) bekezdésének alkalmazását feltételezné, ezért a jogvitát érdemben bírálta el.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint azt kellett vizsgálni, hogy 1990. október 30-ától az akkor hatályos jogszabályi rendelkezések alapján a tíz éves elbirtoklási idő M. I. esetében eltelt-e. Az elbirtoklási idő elteltét azonban nem látta megállapíthatónak, mert az adásvételi szerződés létrejöttének idejeként megjelölt „2000 ősze” nem konkrét időpont. Ezért azt állapította meg, hogy a felperes nem bizonyította azt a körülményt, hogy legalább 2000. október 31-én – vagyis olyan időpontban, amikor az elbirtoklási idő M. I. esetében már az előző nap letelt – kelt az általa hivatkozott adásvételi szerződés.
Rámutatott, hogy az elbirtoklás útján történő tulajdonszerzéshez nem elégséges önmagában az elbirtoklási idő eltelte. Szükséges, hogy az elbirtoklásra hivatkozó fél bizonyítsa, a dolgot sajátjaként, szakadatlanul birtokolta. M. I. vonatkozásában azonban a sajátjakénti birtoklás törvényi előfeltételének fennállását nem állapította meg.
Mindezeken túlmenően az ítéletét a következőkkel indokolta: Az elsőfokú bíróság ítélete tényállásában megállapította, hogy W. L. J. és M. I. körülbelül 1988-tól birtokolták a perbeli ingatlant. 1990. október 30-án azonban adásvételi szerződést kötöttek K. L.-lel, tehát maguk sem tekintették sajátjuknak ezt az ingatlant, ugyanis ebben az esetben nem kötöttek volna adásvételi szerződést. A perben arra folyt bizonyítás, hogy W. L. J. és házastársa tulajdonosként léptek-e fel, sajátjuknak tekintették-e az ingatlant, azonban a sajátkénti birtoklás belső, tudati feltétele – a birtokló abban a tudatban birtokol, hogy az a dolog a sajátja vagy tudja, hogy a dolog másé, de véglegesnek tekinti a birtoklását – nem került bizonyításra. Az elsőfokú bíróság ugyanis kihallgatta tanúként W. L. J.-t, akinek a vallomásából egyértelműen megállapítható, hogy ő, valamint – mivel lengyel származású – az ügyeket helyette intéző felesége, M. I. is tudta, hogy az ingatlannak K. L.-n kívül másik tulajdonosa is van, aki nem írta alá az adásvételi szerződést és ez volt az akadálya annak, hogy az ingatlan-nyilvántartásban tulajdonjoguk adásvétel jogcímén bejegyzésre kerüljön. Ebből következően birtoklásukat nem tekinthették véglegesnek és sajátkéntinek, mert nem számíthattak arra, hogy az elbirtoklási idő alatt a bejegyzett tulajdonostárs nem fogja a birtoklásukat megszakítani.
Ezt meghaladóan azonban, ha megállapítható lenne a sajátkénti birtoklásuk, akkor is csak 1994. december 1-jétől kezdődően, hiszen addig fenntartották a bejegyzés iránti kérelmet. Ekkor került sor ugyanis annak a határozatnak a meghozatalára, melyben a földhivatal a kérelmet elutasította. Legfeljebb ettől kezdődően gondolhatták azt, hogy miután kifizették a vételárat – bár rendelkezési joga csak fele részben volt az eladónak – sajátjuk az ingatlan. 1994. december 1-jétől kezdődően viszont az elbirtoklási idő nem telt el, tekintettel arra, hogy 2009 márciusában az elbirtoklási idő megszakadása bekövetkezett.
A másodfokú bíróság hivatkozott arra is, hogy M. I. esetében az elbirtoklás nem állapítható meg azért sem, mert 1999. október 14-ig házastársával közösen birtokolt. Ebből következően, ha birtoklása sajátjakénti lett volna is, az az ingatlan eszmei fele részére vonatkozott. W. L. J.-nek, ha a sajátkénti birtoklása megállapítható lenne, egy kötelmi igénye keletkezhetett volna, amelyet azonban semmilyen módon nem ruházott át M. I.-re, ugyanis 1999. október 14-én a vagyonközösség megosztásáról szóló megállapodás kizárólag a lakásingatlant érintette. Ennek folytán M. I. részéről az ingatlan egészére a sajátkénti birtoklás csupán 1999. október 14-e után merülhet fel, amely időponttól kezdődően az elbirtoklási idő szintén nem telt el.
A felperes felülvizsgálati kérelme az alábbiak szerint alapos, ezért a Kúria a jogszabálysértő jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A bírói gyakorlat szerint a keresetben megjelölt jogcím nem képezi a döntés korlátját (EBH 2004.1143.). Ha a felperes által előadott tények valónak bizonyulnak, és a keresettel érvényesített igényt megalapozzák, akkor a jogcím helytelen megnevezése miatt a kereseti követelés nem utasítható el, feltéve, hogy a jogvita minden további bizonyítás nélkül egyértelműen elbírálható.
A felperes keresete annak megállapítására irányult, hogy a perbeli ingatlanon tulajdonjogot szerzett. A felperes keresetmódosítása nyilvánvalóan azzal függött össze, hogy a bizonyítási eljárás adott szakaszában tévesen úgy ítélte meg, az elbirtoklás már a jogelőd birtoklási ideje alatt bekövetkezett. Ez azonban nem jelenti azt, hogy más jogcímen nem kívánta volna érvényesíteni a tulajdonjog megszerzésével kapcsolatos igényét, így nem volt akadálya annak, hogy a bíróság a helyes jogcímen bírálja el a jogvitát, ezért a másodfokú bíróság jogi állásfoglalása jogszabálysértő volt.
A Kúria álláspontja szerint elbirtoklás jogcímén a felperes keresete megalapozott.
A Ptk. 121. § (1) bekezdése szerint elbirtoklás útján megszerzi a dolog tulajdonjogát, aki a dolgot sajátjaként, ingatlan esetében tizenöt (...) éven át szakadatlanul birtokolja. A Ptk. 122. §-a alapján az új birtokos saját elbirtoklásának idejéhez hozzászámíthatja azt az időt, amely elődjének birtoklása idején már elbirtoklási időnek minősült.
Mivel a perbeli esetben az elbirtoklás időbeli feltétele a felperes részéről csak akkor állhat fenn, ha a birtoklási idejéhez hozzászámíthatja azt az időt, amely elődjeinek birtoklási idején már elbirtoklási időnek minősült, ezért vizsgálat tárgyát képezte, hogy a jogelődök részéről valóban fennállnak-e az elbirtoklás törvényi feltételei. W. L. J. és házastársa, M. I. az általa használt perbeli garázsingatlan tulajdonjogát adásvételi szerződéssel kívánta megszerezni, így 1990. október 30. napjától – a szerződés aláírásától – kezdődően az ingatlant sajátjukként birtokolhatták és a birtoklásukat véglegesnek tekinthették.
A sajátjakénti birtoklás ténye akkor állapítható meg, ha a birtokos a birtoklását véglegesnek tekintheti, függetlenül attól: abban a hiszemben birtokol-e, hogy a dolog a sajátja, vagy tudja, hogy a másét birtokolja. A sajátjakénti birtoklás szempontjából lényeges tényező annak véglegessége: amelyet a birtoklónak egyrészt objektív külső megnyilvánulása, másrészt az a szubjektív tudata fejezi ki, hogy a birtoklását a dolog tulajdonosa vagy más arra jogosult személy nem szakíthatja meg.
A saját birtoklás szubjektív feltételei attól függetlenül fennálltak, hogy az ingatlan egyik tulajdonostársa nem írta alá az adásvételi szerződést. W. L. J. tanúvallomása szerint az egyik vételárrészlet átadásánál az I. rendű alperes is jelen volt, K. L. pedig a szerződés megkötését követően többször biztatta, hogy segít az ügy végleges elrendezésében. Ezekre a körülményekre, és azokra a vitássá nem tett tényekre figyelemmel, hogy a házaspár a teljes vételárat az egyik tulajdonostársnak megfizette és birtoklásuk ideje alatt az I. rendű alperes semmilyen tulajdoni igénnyel nem lépett fel velük szemben, alappal bízhattak benne, hogy a birtoklásuk végleges. Ezzel szemben életszerűtlen az I. rendű alperes perbeli nyilatkozata, miszerint a házassága felbontását követően továbbra is igényt tartott az ingatlanra. Erre utaló nyilatkozatot vagy más intézkedést nem tett, még a hagyatéki eljárásban sem jelezte a tulajdoni igényét. Ez utóbbi mulasztására a perben nem tudott meggyőző magyarázatot adni.
A másodfokú bíróság tévesen helyezkedett arra az álláspontra, hogy a tulajdonjog bejegyzése iránti kérelem elbírálásának ideje alatt, 1994. december 1-jéig eleve nem álltak fenn a sajátkénti birtoklás feltételei. Egyrészről az elbirtoklási idő folyását a birtoklás jogcíme csak akkor gátolja, ha a birtokos tipikusan kötelmi (bérlet, haszonkölcsön stb.) jogcímen tartja birtokban az ingatlant. Másrészről az adásvételi szerződés megkötésének ténye – ahogyan arra az elsőfokú bíróság is helyesen utalt – kifejezetten a sajátjakénti birtoklás törvényi feltételére utal. Az elbirtoklás szempontjából ugyanis fokozottabb védelemben részesül az a birtokos, aki a tulajdonjog megszerzésére alkalmas jogcím érvényességében bízva tartja birtokában a dolgot.
Megalapozatlan a másodfokú bíróságnak az a megállapítása is, hogy a házasság fennállása alatt M. I. 1999. október 14-ig házastársával W. L. J. közösen birtokolta a perbeli garázst, ezért a birtoklása csak annak az eszmei fele részére vonatkozott. A házastársak a per adatai szerint közösen birtokoltak, így a birtoklás mindkét fél részéről a garázs egészére kiterjedt. Emiatt egyikük elbirtoklását sem érintette volna az, ha valamelyikük rövidebb-hoszszabb időre vagy véglegesen felhagy a birtoklással. Ráadásul, a per adataiból tényként volt megállapítható, hogy a házasságuk felbontását követően W. L. J. a használatot volt feleségének, M. I.-nek átengedte.
A felperes 2000 őszén szintén adásvételi szerződés alapján, a tulajdonosi jogcíme érvényességében bízva lépett birtokba, így ettől kezdődően az ingatlant az előzőekben kifejtettek értelmében ő is sajátjaként és szakadatlanul birtokolta. A tulajdonos vele szemben sem lépett fel tulajdoni igénnyel.
Mindezeket egybevetve a felperes oldalán a Ptk. 122. §-ában foglalt feltételek megvalósultak, és 2005. október 30-án a Ptk. 121. § (1) bekezdése szerint az elbirtokláshoz szükséges tizenöt éves időtartam is eltelt. Megállapítható tehát, hogy ettől az időponttól a felperes a perbeli ingatlan tulajdonosa, aki a tulajdonjogát elbirtoklás jogcímén szerezte meg.
(Kúria Pfv. I. 22.200/2011.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás