• Tartalom

29/2012. (VI. 12.) KIM rendelet

29/2012. (VI. 12.) KIM rendelet

a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban, valamint a közigazgatási és igazságügyi miniszter irányítása, illetve felügyelete alá tartozó szerveknél a fontos és bizalmas munkakörökről és a nemzetbiztonsági ellenőrzés szintjének megállapításáról szóló 21/2011. (VII. 13.) KIM rendelet módosításáról, valamint az egyes hivatalos lapok nyomtatott változatának terjesztéséhez szükséges előfizetői szám meghatározásáról szóló 5/2008. (X. 14.) MeHVM rendelet módosításáról1

2012.06.13.

A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény 78. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 18. cikk (2) bekezdésében meghatározott feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § e) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel egyetértésben –,

a 2. § tekintetében a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 30. § (5) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdés a) pontjában és 12. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva

a következőket rendelem el:

1. § A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban, valamint a közigazgatási és igazságügyi miniszter irányítása, illetve felügyelete alá tartozó szerveknél a fontos és bizalmas munkakörökről és a nemzetbiztonsági ellenőrzés szintjének megállapításáról szóló 21/2011. (VII. 13.) KIM rendelet 1. melléklete helyébe a Melléklet lép.

2. § Az egyes hivatalos lapok nyomtatott változatának terjesztéséhez szükséges előfizetői szám meghatározásáról szóló 5/2008. (X. 14.) MeHVM rendelet 1. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A minisztérium, az önálló szabályozó szerv, az autonóm államigazgatási szerv és a kormányhivatal által kiadott hivatalos lap oldalhű másolata nyomtatott formában akkor terjeszthető, ha a tárgyévet megelőző év június 30-án a lap előfizetőinek száma a hatszázat meghaladja.”

3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti.

Melléklet a 29/2012. (VI. 12.) KIM rendelethez

Fontos és bizalmas munkakörök és a biztonsági ellenőrzés szintje

A

B

C

A szerv vagy intézmény megnevezése

Munkakör vagy beosztás megnevezése

A nemzetbiztonsági ellenőrzés szintje

1.

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

 

 

 

1.1.

kormánybiztos

„C”

 

1.2.     közigazgatási és igazságügyi miniszter által
kinevezett miniszteri biztos

„C”

 

1.3.

Nemzeti Biztonsági Felügyelet valamennyi munkaköre

„C”

 

1.4.

biztonsági vezető

„C”

 

1.5.

rendszerbiztonsági felügyelő

„C”

 

1.6.

rendszeradminisztrátor

„C”

 

1.7.

titkos ügykezelő

„C”

 

1.8.

nemzetbiztonsági ellenőrzéssel kapcsolatos munkakör

„C”

 

1.9.

nemzetközi szerződések előkészítésével foglalkozó munkakör

„C”

 

1.10. belső ellenőr

„C”

2.

Központi Statisztikai Hivatal

 

 

 

2.1.

biztonsági vezető

„C”

2.2.

Elnöki Titkárság vezetője

„C”

 

2.3.

titkos ügykezelő

„C”

3.

Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

 

 

 

3.1.

gazdasági főigazgató

„C”

 

3.2.

biztonsági vezető

„C”

 

3.3.

rendszerbiztonsági felügyelő

„C”

 

3.4.

rendszeradminisztrátor

„C”

 

3.5.

titkos ügykezelő

„C”

 

3.6.

Szabadalmi Főosztály vezetője

„C”

 

3.7.

Iparjogvédelmi Ügyviteli Főosztály vezetője

„C”

 

3.8.

Jogi és Nemzetközi Főosztály vezetője

„C”

3.9.

Iparjogvédelmi Lajstromvezetési Osztály vezetője

„C”

 

3.10. Jogi és Nemzetközi Főosztály
EU tagállamként való működéssel
kapcsolatos feladatok ellátására
kijelölt személy

„C”

4.

Balassi Intézet

 

 

4.1.

gazdasági főigazgató-helyettes

„C”

 

4.2.

külföldi magyar intézetek igazgatói

„C”

 

4.3.

biztonsági vezető

„C”

 

4.4.

rendszerbiztonsági felügyelő

„C”

 

4.5.

rendszeradminisztrátor

„C”

 

4.6.

titkos ügykezelő

„C”

5.

ECOSTAT Kormányzati Hatásvizsgálati Központ

 

 

 

5.1.

főigazgató helyettes

„C”

 

5.2.

biztonsági vezető

„C”

 

5.3.

rendszerbiztonsági felügyelő

„C”

 

5.4.

rendszeradminisztrátor

„C”

 

5.5.

titkos ügykezelő

„C”

6.

Fővárosi, megyei kormányhivatal

 

 

 

6.1.

kormánymegbízott

„C”

 

6.2.

főigazgató

„C”

 

6.3.

igazgató

„C”

 

6.4.

szakigazgatási szerv vezetője

„C”

 

6.5.

biztonsági vezető

„C”

 

6.6.

rendszerbiztonsági felügyelő

„C”

 

6.7.

rendszeradminisztrátor

„C”

 

6.8.

titkos ügykezelő

„C”

7.

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata

 

 

 

7.1.

főigazgató helyettes

„C”

 

7.2.

szakmai koordinációs főosztályvezető

„C”

 

7.3.

biztonsági vezető

„C”

 

7.4.

rendszerbiztonsági felügyelő

„C”

 

7.5.

rendszeradminisztrátor

„C”

 

7.6.

titkos ügykezelő

„C”

7.7.

belső ellenőr

„C”

8.

Kormányzati Ellenőrzési Hivatal

 

 

 

8.1.

elnökhelyettes

„C”

 

8.2.

kormányzati ellenőrzéshez kapcsolódó feladatokat ellátó munkatársak

„C”

 

8.3.

biztonsági vezető

„C”

 

8.4.

rendszerbiztonsági felügyelő

„C”

 

8.5.

rendszeradminisztrátor

„C”

 

8.6.

titkos ügykezelő

„C”

9.

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala

 

 

 

9.1.

elnökhelyettes

„C”

9.2.

főosztályvezető

„C”

 

9.3.

adatvédelmi felelős

„C”

 

9.4.

biztonsági vezető

„C”

 

9.5.

rendszerbiztonsági felügyelő

„C”

 

9.6.

rendszeradminisztrátor

„C”

 

9.7.

tanúvédelmi feladatokat ellátó munkatárs

„C”

 

9.8.

a nemzetbiztonsági szolgálatok és a titkosszolgálati eszközök használatára jogosult szervek munkájának támogatásában részt vevő munkatárs

„C”

 

9.9.

titkos ügykezelő

„C”

 

9.10.

N-SIS központ vezetője

„C”

 

9.11.     informatikai biztonsággal kapcsolatos
munkakör

„C”

10.

Közpolitikai Kutatások Intézete

 

 

 

10.1.

főigazgató helyettes

„C”

 

10.2.

biztonsági vezető

„C”

 

10.3.

rendszerbiztonsági felügyelő

„C”

 

10.4.

rendszeradminisztrátor

„C”

 

10.5.

titkos ügykezelő

„C”

11.

Nemzeti Közigazgatási Intézet

 

 

 

11.1. projektvezető

„C”

 

11.2. biztonsági vezető

„C”

 

11.3. rendszerbiztonsági felügyelő

„C”

 

11.4. rendszeradminisztrátor

„C”

 

11.5. titkos ügykezelő

„C”

12.

Wekerle Sándor Alapkezelő, Nemzeti Államigazgatási Központ

 

 

 

12.1.     a feladataik ellátása során „Szigorúan
titkos!” minősítési szintű minősített adatot
felhasználó elnökhelyettes, főigazgató-
helyettes, igazgató, főosztályvezető,
főosztályvezető-helyettes, osztályvezető,
irodavezető, titkárságvezető, főreferens,
referens, szakreferens, közigazgatási
tanácsadó, közigazgatási főtanácsadó,
szakmai főtanácsadó, szakmai tanácsadó,
titkár, titkárnő

„C”

 

12.2.     a feladataik ellátása során „Titkos!”
minősítési szintű minősített adatot
felhasználó elnökhelyettes,
főigazgató-helyettes, igazgató,
főosztályvezető, főosztályvezető-helyettes,
osztályvezető, irodavezető, titkárságvezető,
főreferens, referens, szakreferens,
közigazgatási tanácsadó,
közigazgatási főtanácsadó, szakmai
főtanácsadó, szakmai tanácsadó,
titkár, titkárnő

„B”

 

12.3.     a feladataik ellátása során
”Bizalmas!” minősítési szintű minősített
adatot felhasználó elnökhelyettes,
főigazgató-helyettes, igazgató,
főosztályvezető, főosztályvezető-helyettes,
osztályvezető, irodavezető, titkárságvezető,
főreferens, referens, szakreferens,
közigazgatási tanácsadó, közigazgatási
főtanácsadó, szakmai főtanácsadó, szakmai
tanácsadó, titkár, titkárnő

„A”

13.

Az 1–11. pontban meghatározott szervek

13.1.     az 1–11. pontban meghatározott szerveknél
az e rendeletben meghatározott
munkakörökön túl a feladataik ellátása
során „Szigorúan titkos!” minősítési szintű
minősített adatot felhasználó
kormány-főtanácsadó kormánytanácsadó,
főosztályvezető-helyettes, osztályvezető,
irodavezető, titkárságvezető, főreferens,
referens, szakreferens, közigazgatási
tanácsadó, közigazgatási főtanácsadó,
szakmai főtanácsadó, szakmai tanácsadó,
titkár, titkárnő

„C”

 

13.2.     az 1–11. pontban meghatározott szerveknél
az e rendeletben meghatározott
munkakörökön túl a feladataik ellátása
során „Titkos!” minősítési szintű minősített
adatot felhasználó kormány-főtanácsadó,
kormánytanácsadó,
főosztályvezető-helyettes, osztályvezető,
irodavezető, titkárságvezető, főreferens,
referens, szakreferens, közigazgatási
tanácsadó, közigazgatási főtanácsadó,
szakmai főtanácsadó, szakmai tanácsadó,
titkár, titkárnő

„B”

 

13.3.     az 1–11. pontban meghatározott szerveknél
az e rendeletben meghatározott
munkakörökön túl a feladataik ellátása
során „Bizalmas” minősítési szintű
minősített adatot felhasználó
kormány-főtanácsadó, kormánytanácsadó,
főosztályvezető-helyettes, osztályvezető,
irodavezető, titkárságvezető, főreferens,
referens, szakreferens, közigazgatási
főtanácsadó, közigazgatási tanácsadó,
szakmai főtanácsadó, szakmai tanácsadó,
titkár, titkárnő

„A”

1

A rendelet a 3. §-a alapján hatályát vesztette 2012. június 14. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére