• Tartalom

30/2012. (VII. 16.) BM utasítás

30/2012. (VII. 16.) BM utasítás

a Nemzeti Helyzetértékelő Központ működésének szabályairól

2022.12.10.

A polgári veszélyhelyzet tervezés NATO Miniszteri Irányelvekből származó nemzeti feladatokról szóló 2010/2002. (I. 25.) Korm. határozat 6. pontjában foglaltaknak megfelelően, a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontja alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 38. § szerint megállapított feladatkörömben eljárva a következő utasítást adom ki:

1. § A Nemzeti Helyzetértékelő Központ működésének szabályait a jelen utasítás mellékletében foglaltak szerint határozom meg.

2. § Ez az utasítás a közzétételét követő harmadik napon lép hatályba.

1. melléklet a 30/2012. (VII. 16.) BM utasításhoz


A NEMZETI HELYZETÉRTÉKELŐ KÖZPONT MŰKÖDÉSÉNEK SZABÁLYAI

1. A Nemzeti Helyzetértékelő Központ rendeltetése, üzemeltetésének általános szabályai

1. A Nemzeti Helyzetértékelő Központ (a továbbiakban: NHK) az ágazatok lehetőségeit meghaladó mértékű polgári veszélyhelyzet kezelésére a Belügyminisztérium (a továbbiakban: BM) bázisán létrehozott létesítmény, amely a válságkezelésben érintett minisztériumok elemző-értékelő képességének továbbfejlesztésével, a szükséges hírközlési és informatikai elemek rendszerszerű kialakításával és továbbfejlesztésével biztosítja a kormányzati döntés-előkészítést.

2. Az NHK-ban a Katasztrófavédelmi Koordinációs Tárcaközi Bizottság Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központja elemző-értékelő és döntés-előkészítő tevékenységet végez a jogszabályokban meghatározott kormányzati szervek információkkal történő ellátása érdekében (a továbbiakban: rendkívüli használat).
3.1 A különleges jogrend időszakában az NHK használata a BM védelmi és biztonsági feladatainak összehangolását végző szervek számára is biztosítható.
4.2 Az NHK-ban a rendészeti államtitkár engedélyezi az érintett ágazatokat, valamint a kormányzati szerveket integráltan támogató ideiglenes szervezetek felkészítését és a szervezetszerű képzésben tervezett vezetési gyakorlatok lefolytatását (a továbbiakban: tervezett használat). A belügyminiszter irányítása, felügyelete alá nem tartozó szervek esetében a használat külön megállapodás alapján történik.

5. A 3. és 4. pontban meghatározott felhasználási mód csak a 2. pontban meghatározott alapfunkció biztosítása mellett engedélyezhető.

6. A 2. pontban meghatározott szerv és a 4. pontban meghatározott ideiglenes szervezet (a továbbiakban: igénybevevő szerv) a rá vonatkozó iratkezelési szabályzat szerint kezeli a tevékenysége során készített, illetve feldolgozott iratokat azzal, hogy az NHK a Belügyminisztérium Biztonsági Szabályzatának kiadásáról szóló 14/2010. (XI. 12) BM utasítás alapján a BM adminisztrációs zónájának része, ezért ott a „Korlátozott Terjesztésű!” minősítési szintig minősített adat a szabályzatban foglaltaknak megfelelően kezelhető.

7. Az NHK helyiségei a BM központi épületében:
a) tárgyalóterem (Mérleg utca 1. szám 129. számú terem),
b) elemző-értékelő részleg (József Attila utca 6. szám 14. terem),
c) pihenőrészleg (József Attila utca 6. szám 11. és 12. terem).

8. A tárgyalóteremben 30 fő tárgyaló és 30 fő kísérő foglalhat helyet.
Az elemző-értékelő részleg rendeltetésszerű működtetése esetén összesen 30 fő (a továbbiakban: felhasználó) számára biztosított az egyidejű munkavégzési feltétel, a pihenőrészleg pedig 6 fő számára nyújt munkaközi szünetben pihenésre lehetőséget.

9. Az igénybe vevő szerv használatot irányító vezetője az elemző-értékelő részlegben a létesítmény fizikai-technikai sajátosságai (zárt hely, a légkondicionáló folyamatos használata) által okozott munka-egészségügyi kockázatra figyelemmel szervezi meg a feladatok esetenkénti végrehajtását.

2. Az NHK működtetése, készenlétének biztosítása

10.3 A Rendészeti Koordinációs Főosztály (a továbbiakban: RKFO) gondoskodik az NHK általános készenlétének biztosításáról. E feladatkörében koordinálja a fejlesztésekkel, a létesítmény tervszerű igénybevételével, a beléptetésekkel és a kommunikációval összefüggő tevékenységeket.

11. Az NHK általános készenlétét folyamatosan napi 24 órában biztosítani kell. Az NHK készenléte biztosított, amennyiben a 8. pontban megállapított létszám legalább 80%-a számára képes folyamatosan biztosítani a munkavégzés feltételeit.

12.4 Az NHK készenlétének szintjét az RKFO az igénybevevő szervek szükség szerinti bevonásával, rendszeresen ellenőrzi. Az NHK működése nem tekinthető biztosítottnak a közüzemi szolgáltatások (víz-, csatorna-, villanyáram-, fűtés-, szellőztetés) hiánya esetén.

13.5 A 12. pontban meghatározott szolgáltatási feltételek hiányában az NHK nem működtethető, igénybevétele esetén az igénybe vevő szerv használatot irányító vezetője haladéktalanul intézkedik a használat felfüggesztése és a létesítmény azonnali elhagyása iránt, egyidejűleg tájékoztatja az RFKO-t. Az RKFO az igénybe vevő szerv tájékoztatását követően haladéktalanul intézkedik az NHK működési feltételeinek helyreállítása érdekében.
14.6 A BM Rendvédelmi Informatikai és Elektronikus Rendszerek Működtetéséért és Fejlesztéséért Felelős Főosztály (a továbbiakban: RERIFO) a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. közreműködésével biztosítja a létesítmény üzemeltetésének informatikai, telekommunikációs és biztonságtechnikai feltételeit, ennek részeként az elemző-értékelő részlegben az irodai és hálózati programokat alkalmazó számítógépes munkaállomások üzemeltetését, a belső és közüzemi telefon-összeköttetést, a fax- és internetszolgáltatást, a hálózati adattárolást, valamint rögzíti és nyilvántartja az elektronikus belépőkártyákkal rendelkezők adatait.

15.7 Az RKFO kezdeményezésére a BM központi épületének üzemeltetését biztosító szervek szakfeladataik ellátása során biztosítják az NHK közműveinek, épületgépészeti berendezéseinek és eszközeinek, kommunális és higiéniás szolgáltatásainak működtetését, intézkednek a működést súlyosan veszélyeztető meghibásodások sürgős elhárítása, a működésképtelen, vagy amortizálódott eszközök tervszerű cseréje iránt, valamint ellenőrzik a baleset-, tűz- és munkavédelmi előírások betartását.

16.8 Az RKFO gondoskodik róla, hogy a 15. pontban meghatározott szervek az általuk felügyelt szakterületen munkaszüneti napokon vagy munkaidőn kívül bekövetkezett, az NHK rendeltetésszerű használatát akadályozó váratlan meghibásodások esetére a hiba elhárítására képes szervezetek, szolgáltatók, vagy szakemberek (a továbbiakban: karbantartók) listáját készítsék el és bocsássák az RKFO rendelkezésére.

17.9 Az RFKO vezetője a 15. pontban meghatározott szervek által átadott lista alapján a karbantartók elérhetőségét és riasztásuk módját a létesítmény hirdetőtábláján teszi közzé és gondoskodik azok aktualizálásáról.

18.10 Ha az NHK igénybevétele során a rendeltetésszerű működést súlyosan veszélyeztető meghibásodás következik be, a hiba elhárítása érdekében az igénybe vevő szerv használatot irányító vezetője értesíti a hirdetőtáblán feltüntetett ügyeletes karbantartót és erről a következő munkanapon tájékoztatja az RKFO vezetőjét.

19. Az NHK működtetésének és készenlétének biztosítása nem terjed ki az igénybe vevő szervek által felhasznált szakanyagok, speciális technikai eszközök, szakmai programok és adatbázisok, élelmezési-, ruházati-, kenő- és hajtóanyagok, irodaszerek, valamint speciális szakmai szolgáltatások biztosítására.

3. Az NHK tervezett és rendkívüli használattal összefüggő igénybevétele
20.11 A tervezett használattal összefüggő igényeket – az igénybevétel célja, ideje, résztvevők száma és a speciális igények feltüntetésével – a tervezett időpont előtt legalább 15 nappal az RKFO útján kell írásban előterjeszteni a rendészeti államtitkár számára.

21. A tervezett használat megszervezése során úgy kell eljárni, hogy a rendkívüli használatra vonatkozó igény felmerülése esetén az NHK legfeljebb 1 órán belül teljes készenlétben a rendkívüli használatra igénybe vevő szerv rendelkezésére álljon.
22.12 A rendkívüli használattal kapcsolatos igényről az igénybe vevő szerv vezetője az RKFO útján értesíti a rendészeti államtitkárt. Az értesítést követően a rendészeti államtitkár elrendeli a tervezett igénybevétel azonnali felfüggesztését és annak – rendelkezésre állás esetén – tartalék létesítménybe helyezését.
23.13 A rendkívüli használatot folytató igénybe vevő szerv a rá vonatkozó szabályozás szerint önállóan szervezi meg az NHK igénybevételét, amelyre vonatkozó ügyrend egy példányát – a technikai biztosítás koordinálása céljából – az RKFO útján megküldi a rendészeti államtitkárnak.
24.14 A rendkívüli használatot folytató igénybe vevő szerv az NHK-ban elkülönítetten tárolja a folyamatos működéshez szükséges saját technikai eszközöket, anyagokat, a BM IFO-val együttműködve telepítik a speciális számítógépes programjaikat, adatbázisaikat. A rendkívüli alkalmazást követően az igénybe vevő szerv gondoskodik a keletkezett adatállományok archiválásáról.

4. Az NHK-ba történő belépés biztosítása

25.15 Az NHK-ba történő belépéshez a rendkívüli használatot folytató igénybe vevő szervbe előzetesen delegált felhasználókat ideiglenes belépésre jogosító belépőkártyával kell ellátni. A belépőkártyák kiállítását a delegált személyek adatainak megküldését követően az RKFO-nal az igénybe vevő szerv vezetője kezdeményezi. A delegált személyek önállóan jogosultak belépni.

26.16 Az NHK-ban tervezett használatot rendszeresen vagy huzamosabb ideig folytató igénybe vevő szerv felhasználóinak a BM központi épületébe történő bejutása ideiglenes belépésre jogosító belépőkártyával történik. Az NHK igénybevételét tervező szerv vezetője az igénybevételt megelőzően gondoskodik a szükséges belépőkártyák RKFO útján történő igényléséről, valamint a tagok megbízatásának lejártát követően a beléptető kártyák bevonásáról és az RKFO számára történő visszajuttatásáról.
27.17 Az NHK-ban a tervezett használatot eseti jelleggel folytató igénybe vevő szerv felhasználói esetében a BM központi épületébe történő be- és kilépés, a benntartózkodás, a csomag- és áruszállítás, a küldemények átvételének és a gépjárművek parkolásának rendjéről szóló szabályzat csoportos vendégbeléptetésre vonatkozó előírásait kell alkalmazni. A beléptetéshez – a fogadó szervezeti egység részéről – a fogadókészség fennállását a rendészeti államtitkár igazolja.

28. A rendkívüli, valamint a tervezett beléptetések előkészítéséért, a belépő állomány felkészítéséért a fogadó szervezeti egység kijelölt képviselője, illetve az igénybe vevő szerv vezetője felelős. A beléptetéseket úgy kell előkészíteni és végrehajtani, hogy azok biztosítsák a meghatározott feladatok időben és meghatározott készenlétben történő megkezdését.

29. Az NHK igénybevétele esetén a folyamatos munkavégzésre beosztott felhasználókat, valamint a létesítmény fenntartásában érintetteket a létesítmény külön lezárt részébe történő belépés érdekében a szolgálati feladataiknak megfelelően érvényesített belépőkártyával kell ellátni.

30.18 A BM központi épületének védelmét ellátó rendőri szerv tagjai, illetve a BM központi épületében műszaki ügyeletet teljesítő szervezeti egység tagjai számára biztosítani kell az NHK valamennyi helyiségébe történő bejutást. Biztonsági, illetve műszaki okból történő belépés esetén a belépés indokáról, a belépő személyről és a tett intézkedésekről az RKFO vezetőjét a következő munkanapon tájékoztatni kell.
31.19 A BM Központi épületébe és az NHK helyiségeibe elektronikus belépőkártyával rendelkezők csak a rendkívüli feladat elrendelését követően, vagy a tervezett feladat végrehajtásának ideje alatt léphetnek be. A szolgáltatás biztosítását végrehajtó szakemberek – ide nem értve a BM RERIFO munkatársait – belépési szándékukat és végrehajtandó feladataikat az RKFO vezetőjének kötelesek előzetesen bejelenteni.

32.20 A NHK-ból a létesítményhez tartozó berendezési tárgyak, anyagok, technikai eszközök eltávolításához, azok átalakításához, illetve ott tárgyak elhelyezéséhez az RKFO hozzájárulása szükséges, ide nem értve a személyi állomány étkezéséhez, higiéniás ellátásához szükséges eszközöket, anyagokat és személyi felszereléseket, amennyiben azok a BM központi épületébe történő beszállítás követelményeinek megfelelnek.
1

Az 1. melléklet 3. pontja a 20/2022. (XII. 9.) BM utasítás 5. § a) pontja szerint módosított szöveg.

2

Az 1. melléklet 4. pontja a 26/2020. (XII. 10.) BM utasítás 7. § a) pontja, a 20/2022. (XII. 9.) BM utasítás 5. § b) pontja szerint módosított szöveg.

3

Az 1. melléklet 10. pontja a 14/2015. (VI. 19.) BM utasítás 33. pont b) alpontja szerint módosított szöveg.

4

Az 1. melléklet 12. pontja a 14/2015. (VI. 19.) BM utasítás 33. pont c) alpontja szerint módosított szöveg.

5

Az 1. melléklet 13. pontja a 14/2015. (VI. 19.) BM utasítás 33. pont d)–e) alpontja szerint módosított szöveg.

6

Az 1. melléklet 14. pontja a 15/2022. (IX. 1.) BM utasítás 46. §-ával megállapított szöveg.

7

Az 1. melléklet 15. pontja a 14/2015. (VI. 19.) BM utasítás 33. pont d) alpontja szerint módosított szöveg.

8

Az 1. melléklet 16. pontja a 14/2015. (VI. 19.) BM utasítás 33. pont c)–d) alpontja szerint módosított szöveg.

9

Az 1. melléklet 17. pontja a 14/2015. (VI. 19.) BM utasítás 33. pont d) alpontja szerint módosított szöveg.

10

Az 1. melléklet 18. pontja a 14/2015. (VI. 19.) BM utasítás 33. pont c) alpontja szerint módosított szöveg.

14

[A 15/2022. (IX. 1.) BM utasítás 46. §-a szerinti azon módosítás, mely szerint az 1. melléklet 24. pontjában a „BM IFO” szövegrész helyébe a „BM RERIFO” szöveg lép, nem vezethető át.]

15

Az 1. melléklet 25. pontja a 14/2015. (VI. 19.) BM utasítás 33. pont i) alpontja szerint módosított szöveg.

16

Az 1. melléklet 26. pontja a 14/2015. (VI. 19.) BM utasítás 33. pont c) és j) alpontja szerint módosított szöveg.

17

Az 1. melléklet 27. pontja a 26/2020. (XII. 10.) BM utasítás 7. § a) pontja, a 20/2022. (XII. 9.) BM utasítás 5. § b) pontja szerint módosított szöveg.

18

Az 1. melléklet 30. pontja a 14/2015. (VI. 19.) BM utasítás 33. pont c) alpontja szerint módosított szöveg.

19

Az 1. melléklet 31. pontja a 14/2015. (VI. 19.) BM utasítás 33. pont c) alpontja, a 15/2022. (IX. 1.) BM utasítás 46. §-a szerint módosított szöveg

20

Az 1. melléklet 32. pontja a 14/2015. (VI. 19.) BM utasítás 33. pont c) alpontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére