BÜ BH 2012/30
BÜ BH 2012/30
2012.02.01.
Tettenérés esetén a rablás tettese nemcsak az idegen dolog jogtalan eltulajdonítója, hanem ebben bűnsegédként közreműködő is lehet, ha ő alkalmaz erőszakot avagy élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést a dolog megtartása érdekében [Btk. 321. § (1) és (2) bek.].
Az elsőfokú bíróság a 2009. december 15-én kihirdetett ítéletével az I. r. terheltet bűnösnek mondta ki rablás bűntettében [Btk. 321. § (2) bek., (1) bek.], társtettesként, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett lopás bűntettében [Btk. 316. § (1) bek., (2) bek. c) pontja, (5) bek. b) pontja] és 2 rb. kiskorú veszélyeztetése bűntettében [Btk. 195. § (1) bek.]. Ezért őt, mint többszörös visszaesőt – halmazati büntetésül – 4 év börtönre, mellékbüntetésül 5 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A megállapított tényállás lényege szerint az 1976-ban született I. r. terhelt 2002. évtől hat esetben volt – döntően vagyon elleni bűncselekmények miatt – büntetve, amelyek a különös és többszörös visszaesői minőségét megalapozzák. Élettársi kapcsolatban él a II. r. terhelttel.
Az I. r., a II. r., a fk. III. r. és fk. IV. r. terheltek 2008. december közepe és 2009. január vége között heti rendszerességgel, esetenként naponta többször is, legalább tíz alkalommal, lopási szándékkal megjelentek a városban a T. Áruházban, ahonnan különböző árucikkeket tulajdonítottak el. Az V. r. terhelt legalább 12 alkalommal, a VI. r. terhelt legalább 4 alkalommal, a VII. r., a VIII. r. és a fk. IX. r. terheltek legalább egy alkalommal követtek el együtt lopást az I. r. terhelttel és társaival ugyanott, amelyeket az I. r. terhelt irányított.
A terheltek legtöbb esetben az I. r. terhelt által vezetett személygépkocsival mentek az üzlethez. A lopások előtt megbeszélték, hogy miket fognak eltulajdonítani. A terheltek az üzletben szétszóródtak. Az előzetes megállapodásnak megfelelően általában valamelyik – legtöbb esetben az I. r. – terhelt odament a biztonsági őrökhöz, veszekedett velük, fenyegette őket, hogy társairól elvonja a figyelmüket. Társai ezalatt ruházatukban rejtették, illetőleg a bevásárló kosarakba tették az eltulajdonítani szándékozott termékeket. Az I. és II. r. terheltek többnyire kívül, a bejárati ajtó előtt megálltak, és amikor társaik telepakoltak egy bevásárlókosarat különböző árucikkekkel, a fotocellás ajtó elé léptek, ily módon azt kinyitották, hogy társaik a lopott dolgokkal együtt fizetés nélkül ki tudjanak szaladni az üzletből. A lopott árucikkeket betették az I. r. terhelt által vezetett személygépkocsiba és elhajtottak a helyszínről. Néhány esetben előfordult, hogy a terheltek az I. r. terhelt házáig szaladtak a lopott dolgokkal, amelyek nagy részét értékesítették, és az ebből befolyt összeget egymás között szétosztották.
Az egyes lopási cselekményeket a tényállás részletezi. Az I. r. terhelt a társaival együtt legalább 300 000 forint értékben tulajdonított el különböző árucikkeket az áruházból.
2009. január 19-én az I. r., a II. r. terhelt és további öt társuk jogtalan eltulajdonítási szándékkal megjelentek a T. Áruházban. Az üzletben szétszóródtak és különböző árucikkeket rejtettek a ruházatukba, illetve helyeztek a bevásárlókosárba, amelyek összértéke a 20 000 forintot nem haladta meg. A II. r. terhelt fizetés nélkül, futva a kijárat felé indult a dezodorokkal és samponokkal telepakolt bevásárlókosárral. Az áruházban biztonsági őrként dolgozó D. Zs. ezt észlelve meg kívánta akadályozni a lopást és megindult a II. r. terhelt irányába. Az I. r. terhelt megakadályozta, hogy a biztonsági őr a II. r. terhelt után menjen, ezért a II. r. terhelt ki tudott szaladni az áruházból a nála lévő 4122 forint értékű árucikkel.
A biztonsági őr intézkedésének megakadályozása az I. r. terhelt részéről oly módon történt, hogy odaállt D. Zs. elé. Egyik kezét a kabátja zsebébe tette és miközben a testük érintkezett, azt odanyomta a biztonsági őr hasához, közben fenyegetésképpen azt mondta a sértettnek, hogy „álljál le te köcsög, mert szétütlek”. Azzal is megfenyegette, hogy „okos legyél, utána ne merjél menni”. Az I. r. terhelt fellépése következtében és azért, mert a testi épségét veszélyeztetve érezte, D. Zs. sértett elállt azon szándékától, hogy a lopást megakadályozza. A biztonsági őr megfenyegetésével az I. r. terhelt azt biztosította, hogy élettársa, a II. r. terhelt az eltulajdonított árucikkeket a tettenérés ellenére meg tudja tartani.
Az elsőfokú ítélet a jogi indokolás körében rögzítette, hogy amikor a biztonsági őr a II. r. terhelt után indult, akkor az I. r. terhelt elé állt és a kezét többször is fenyegetőleg emelte fel. Az I. r. terhelt a biztonsági őrrel szemben egyértelműen fizikai fölényben volt. Cselekménye elég volt, illetve elég lehetett arra, hogy a sértett akaratát megbénítsa. Ez a fajta fenyegetés, illetőleg a dolgozókkal szembeni atrocitás ebben a T. Áruházban napi szinten fordult elő és gyakorlatilag kivétel nélkül valamennyi dolgozó eshetőlegesen számíthatott arra, hogy amennyiben egy lopást megakadályoz, úgy annak reá nézve a későbbiek során hátrányos következményei lehetnek, s akár tettlegesség alkalmazására is sor kerülhet velük szemben.
A tényállás szerint az I. r. és a II. r. terheltek azáltal, hogy a bűncselekmények elkövetéséhez magukkal vitték a nevelésük, gondozásuk és felügyeletük alatt álló gyk. B. T.-t és a fk. III. r. terheltet, a lopásokat a kiskorúakkal együtt követték el, súlyosan megszegték a szülői feladatukból folyó kötelességüket, és ezáltal e két gyermek erkölcsi fejlődését veszélyeztették.
A másodfokon eljárt bíróság a 2010. május 11. napján tartott nyilvános ülésen meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét az I. r. terheltet érintően megváltoztatta. A lopásként értékelt cselekményét folytatólagosan, társtettesként elkövetett lopás bűntettének [Btk. 316. § (1), (2) bek. a) és c) pontja, (5) bek. b) pontja] minősítette. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatát fegyházra súlyosította és kimondta, hogy a terhelt a fegyházbüntetés négyötöd részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra.
A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen az I. r. terhelt védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt egyrészről a Be. 373. § (1) bekezdésének II/d. és f) pontjában foglalt rendelkezés megsértésére hivatkozással a Be. 416. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján, másrészről pedig a Be. 416. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján.
Az indítvány szerint az elsőfokú bíróság a 2009. november 4. napján tartott tárgyaláson D. Zs. tanú kihallgatásának és a terhelő bizonyítékként felhasznált biztonsági kamera által készített videofelvételek lejátszásának idejére nemcsak a vádlottakat, hanem a vádlottak hozzátartozóiból, többek között a fiatalkorú vádlottak megjelent törvényes képviselőiből álló hallgatóságot a Be. 237. §-ának a tárgyalás nyilvánosságára vonatkozó rendelkezéseit megsértve indokolás nélkül távolíttatta el a tárgyalóteremből. Mivel egyidejűleg a sajtó képviselője és a bíróság biztonsági szolgálatának tagjai a fenti eljárási cselekmények alatt továbbra is a tárgyalóteremben maradhattak, a bíróság által kijelölt személyeknek a hallgatóság köréből törvényes ok és indok nélküli kizárása folytán sérült az I. r. terheltnek a büntetőeljárás alapelveként megjelenő, a tárgyalás nyilvánosságához fűződő garanciális joga.
A védő szerint a bíróság a tanú kihallgatásának idejére a nyilvánosság korlátozására irányuló szándékát érvényesítve akkor járt volna el a törvénynek megfelelően, ha a Be. 237. §-ának (3) bekezdése alapján zárt tárgyalást rendel el, döntését megindokolja, és a zárt tárgyalás tényét az írásba foglalt ítéletében feltünteti. Ugyanakkor nem került sor az elsőfokú ítéletben a Be. 258. §-a (3) bekezdésének f) pontjában előírtak ellenére annak megindokolására sem, hogy a védőnek a zárt tárgyalás megállapítására irányuló indítványa miért került elutasításra.
A tárgyalás egy részéről a nyilvánosság törvényes indok nélküli kizárásával a Be. 373. §-a (1) bekezdése II.f) pontjában meghatározott feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező abszolút eljárási szabálysértés valósult meg.
A felülvizsgálati indítvány szerint a bíróságok tévesen, a büntető anyagi jogszabály megsértésével minősítették az I. r. terhelt cselekményét rablás bűntettének lopás vétségéhez nyújtott bűnsegély helyett, melynek folytán törvénysértően súlyos halmazati büntetés kiszabására került sor, ezért a jogerős határozat felülvizsgálatának a Be. 416. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján is helye van.
A védő mindezek alapján elsősorban azt indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság az első- és másodfokú bíróság ítéleteit az I. r. terhelt tekintetében helyezze hatályon kívül, és az első fokon eljárt bíróságot utasítsa új eljárásra, másodlagosan pedig azt, hogy az I. r terheltnek a rablásként értékelt cselekményét bűnsegédként elkövetett lopás vétségének minősítse, és a vele szemben kiszabott szabadságvesztés-büntetést jelentősen enyhítse.
A Legfőbb Ügyészség szerint a felülvizsgálati indítvány nem alapos.
A Legfőbb Ügyészség azt indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság az első- és a másodfokú bíróság ítéleteit – a Be. 426. §-a alapján – az I. r. terheltet érintően hatályában tartsa fenn.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt alaptalannak, a Legfőbb Ügyészség nyilatkozatát alaposnak találta.
A Be. 416. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján felülvizsgálatnak a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen akkor van helye, ha a bíróság határozatának meghozatalára a 373. § (1) bekezdésének I. b) vagy c) pontjában, illetve II-IV. pontjának valamelyikében meghatározott eljárási szabálysértéssel került sor.
A felülvizsgálati indítvány szerint az elsőfokú bíróság a 2009. november 4. napján tartott tárgyaláson D. Zs. tanú kihallgatásának és a terhelő bizonyítékként felhasznált biztonsági kamera által készített videofelvételek lejátszásának idejére nemcsak a terhelteket, hanem az ő hozzátartozóiból, többek között a fiatalkorú terheltek megjelent törvényes képviselőiből álló hallgatóságot a Be. 237. §-ában meghatározott, a tárgyalás nyilvánosságára vonatkozó rendelkezések megsértésével, indokolás nélkül távolíttatta el a tárgyalóteremből. Ezáltal sérült az I. r. terheltnek a büntetőeljárás alapelveként megjelenő, a tárgyalás nyilvánosságához fűződő garanciális joga.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja e kérdésben a következő:
A Be. 237. §-ának (1) bekezdésében foglalt alapelvi jelentőségű rendelkezés szerint a bíróság tárgyalása nyilvános.
A Be. 373. §-a (1) bekezdésének II/f) pontja szerint a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezi az elsőfokú bíróság ítéletét, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasítja, ha a tárgyalásról a nyilvánosságot törvényes ok nélkül kizárták.
A tárgyalás nyilvánossága azt jelenti, hogy azon általában nem csak az ügyben közvetlenül érintettek, így a felek és képviselőik, a tanúk, a szakértők stb. vehetnek részt, hanem bárki.
Manapság a tárgyalás nyilvánossága nem csak azon a módon érvényesül, hogy a tárgyalóterem hallgatósága közvetlenül észlelheti az ott történteket. A közvélemény mindinkább a tömegtájékoztatási eszközök (a sajtó, a rádió, a televízió az internet) útján kap tájékoztatást a bírósági eljárások menetéről, eredményéről.
A tárgyalás nyilvánossága azonban korlátozható vagy kizárható, de csak a törvényben pontosan meghatározott feltételeknek megfelelően.
A Be. 237. §-a (3) bekezdése sorolja fel azokat az eseteket, amikor a bíróság hivatalból vagy az ügyész, a vádlott, a védő, a sértett, illetőleg a tanú indítványára a nyilvánosságot az egész tárgyalásról vagy annak egy részéről indokolt határozattal kizárhatja, és zárt tárgyalás tartását rendelheti el. E bekezdés c) pontja szerint erre lehetőség van a tanú védelme érdekében is. A Legfelsőbb Bíróság alább részletesen indokolt – a Legfőbb Ügyészség átiratában foglaltakkal egyező – álláspontja szerint az első fokon eljárt bíróság helyesen ismerte fel, hogy D. Zs. tanú védelme érdekében a nyilvánosság kizárása – a Be. 237. §-a (3) bekezdése c) pontjának alkalmazásával – indokolt, ám a nyilvánosságot tévesen mégsem zárta ki, hanem csupán korlátozta. A tárgyalás tehát a hallgatóság egy részének eltávolítását követően is nyilvános maradt.
A tárgyalás nyilvánosságához fűződő garanciális érdek korlátozásának másik lehetőségét ugyancsak már a tárgyalás nyilvánosságának alapelvi jelentőségi rendelkezését deklaráló Be. 237. §-ának (1) bekezdése tartalmazza, amikor úgy rendelkezik, hogy a tanács elnöke a tárgyalás szabályszerű lefolytatása, méltóságának és biztonságának megőrzése érdekében, helyszűke esetén meghatározhatja a hallgatóság létszámát. E rendelkezés elsődlegesen a tárgyalóterem befogadóképességével számol, és részletezi, hogy a korlátozásra milyen célból kerülhet sor. Az eljárás biztonságához tartozik a tárgyalóteremben jelen lévők részéről a más jelenlévőket fenyegető támadás lehetőségének a megelőzése is.
A hallgatóság létszámának korlátozása esetében a tárgyalás nyilvános marad. A tanács elnökének erről szóló rendelkezése a tárgyalás vezetésének körébe tartozik [Be. 244. § (1) bek.] és ellene fellebbezésnek nincs helye [Be. 260. § (1) és (2) bek.].
A Legfelsőbb Bíróság az eljárás iratanyaga alapján azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság az előtte első fokon folyamatban volt eljárásban a 2009. november 18. napjára tűzött tárgyalási napon 8 óra 30 percre tanúként idézte D. Zs. sértettet.
D. Zs. tanú az elsőfokú bírósághoz 2009. október 26. napján előterjesztett beadványában a családja és a saját testi épségének védelme érdekében a vádlottak távollétében történő kihallgatását kérelmezte.
A bíróság a 2009. november 6. napján kelt átiratában arról tájékoztatta a tanút, hogy a kérelmében foglaltakra figyelemmel őt a vádlottak távollétében hallgatja ki és biztosítja, hogy velük személyes kontaktusba ne kerülhessen. Egyidejűleg felhívta D. Zs.-t hogy a tárgyalás napján a portaszolgálatnál jelentkezzék.
A kitűzött határnapon a megjelölt időpontban D. Zs. a tárgyaláson nem jelent meg 9 óra 30 perckor az irodavezető feljegyzését adta át a tanács elnökének. A feljegyzés szerint D. Zs. édesanyja rövid úton megkereste a bíróságot a segítségét kérve, mert az idézésre egyebekben megjelent tanú – mert fenyegetve érezte magát – nem tudta megközelíteni a bíróság épületét. Az irodavezető a biztonsági szolgálatnál intézkedett.
A bíróság 13 órakor hallgatta ki tanúként D. Zs.-t. A kihallgatás megkezdését megelőzően – a Be. 292. §-ának (2) bekezdésében foglaltak alapján eljárva – a vádlottakat felhívta a tárgyalóterem elhagyására. Ugyanezen alkalommal felhívta a kizárólag a vádlottak hozzátartozóiból álló hallgatóságot is a tárgyalóteremből történő távozásra.
D. Zs. meghallgatásának ideje alatt az I. r. terhelt meghatalmazott védője tartalmát tekintve a Be. 237. §-a (3) bekezdésének c) pontjára hivatkozással a nyilvánosság kizárásáról szóló indokolt határozat meghozatalát indítványozta. Indítványát a bíróság elutasította. Álláspontja szerint a tanú kihallgatásának idejére a vádlottak eltávolítására D. Zs. kérelme alapján került sor, melyet a bíróság figyelembe vett arra tekintettel, hogy a tanú tart a vádlottaktól. A hallgatóság – melyet a vádlottak hozzátartozói képeztek – eltávolítását pedig biztonsági okok indokolták. D. Zs. tanú meghallgatását a bíróság 14 órakor befejezte. Távozása után 14 óra 8 perckor a vádlottak és a hallgatóság a tanács elnökének felhívására a tárgyalóterembe visszatértek.
A 2009. december 7. napján tartott tárgyaláson a tanács elnöke valamennyi terhelt és védőik jelenlétében ismertette D. Zs. tanúnak a 2009. november 18-i tárgyaláson felvett vallomását, arra az I. r. terhelt észrevételeket tett. Ugyanezen a napon a terheltek és védőik előtt lejátszásra került valamennyi bizonyítékként becsatolt és a biztonsági kamera által készített felvételeket tartalmazó – így a D. Zs. tanú kihallgatása alatt is megtekintett – CD lemez.
A felülvizsgálat alapjául szolgáló jogerős ügydöntő határozat és az eljárás iratanyaga alapján az állapítható meg, hogy D. Zs. tanú nem vitathatóan alapos indokkal alátámasztott kérelme alapján megalapozottan döntött úgy a bíróság, hogy a Be. 292. §-ának (2) bekezdése szerint eljárva a tanú kihallgatásának tartamára a tárgyalóteremből a terhelteket eltávolíttatta. Ezzel szemben az eljárási jogszabályok téves értelmezésén alapult az elsőfokú bíróságnak az az intézkedése, hogy a tanú kihallgatása idejére a hallgatóság egy részét a nyilvánosság kizárásáról rendelkező – a Be. 237. §-a (3) bekezdésének c) pontjára alapított – indokolt határozat meghozatala és kihirdetése nélkül távolíttatta el.
A bíróság vélelmezhető szándéka szerint a tanú biztonságának, testi és lelki épsége védelmének megteremtésével azt kívánta biztosítani, hogy a tanú vallomástételi kötelezettségének eleget tehessen, és vallomását megfélemlítés nélkül tehesse meg. A bírósági eljárás folyamán, a tárgyaláson a tanú személyéhez kötött ez irányú védelmet a büntetőeljárási törvény a Be. 237. §-a (3) bekezdésének c) pontjában foglaltak szerint a nyilvánosság kizárásának intézményével teszi lehetővé, amennyiben a tanú oldalán fennálló magánérdek nyilvánvalóan meghaladja a nyilvánosság elvében megnyilvánuló közérdeket. A zárt tárgyalás elrendelésére a nyilvános tárgyaláson kihirdetett indokolt pervezető végzéssel kerülhetett volna sor.
Bár az elsőfokú bíróság helyesen ismerte fel a tanú védelmének indokoltságát, azt az eljárási szabályok helytelen értelmezésével nem tekintette a nyilvánosság kizárását eredményező indoknak és a nyilvánosságot nem zárta ki. Tévesen a Be. 237. §-a (1) bekezdésének keretei között, mint a tárgyalás biztonságának megőrzése érdekében a hallgatóság létszámának meghatározására alapot adó okként értelmezte, illetve a tárgyalás rendjének fenntartása [Be. 245. § (2) bek.] keretei között kezelte.
Az elsőfokú bíróság tehát megszegte egyrészről a Be. 237. §-a (1) bekezdésének a 2. mondatában, részben pedig a 245. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezést.
A hallgatóság létszámának a meghatározása ugyanis élesen elhatárolandó a rendzavarás következményeinek a meghatározása során alkalmazható intézkedésektől.
Miután az elsőfokú bíróság a nyilvánosságot a 2009. november 18-án délelőtt tartott tárgyaláson nem zárta ki, és nem rendelt el zárt tárgyalást, ebből következően azzal nem sértette meg az eljárási jogszabályt, hogy a sajtó képviselője továbbra is a tárgyalóteremben maradhatott. Éppen az ő további jelenléte támasztja alá, hogy a hallgatóság egy részének az eltávolítása ténylegesen sem eredményezte zárt tárgyalás tartását. A sajtó képviselője ugyanúgy a tárgyalás hallgatóságának körébe tartozik, mint bárki más, aki nem minősül eljáró hatóságnak, résztvevő személynek, vagy olyan hivatalos személynek, akinek a jelenlétét a bíróság külön engedélyezte.
Az eljárási szabálysértés tényének a megítélése körében annak nincs érdemi jelentősége, hogy a hallgatóságnak a terheltek hozzátartozóiból álló csoportját a bíróság D. Zs. tanú meghallgatásának idejére a tanú személyének védelme érdekében távolította el.
A pervezető végzést, illetve a határozati formát nem igénylő bírói intézkedéseket a Be. 260. §-ának (1) bekezdése szerint indokolni nem kell és – e § (2) bekezdésére figyelemmel – azok ellen jogorvoslatnak sincs helye. Ezért a Be. 237. §-a (3) bekezdésének c) pontjára alapított határozat meghozatala hiányában e rendelkezés indokolásának az elmulasztása sem róható az elsőfokú bíróság terhére.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság eljárásának e hiányosságait valóban – az eljárási szabályok megtartása hivatalból történő felülvizsgálatának kötelezettsége ellenére is – teljes egészében figyelmen kívül hagyta.
Miután a tárgyalás nyilvánosságának a kizárására és zárt tárgyalás elrendelésére sem formailag, sem ténylegesen nem került sor, ezért nem valósult meg a Be. 373. §-a (1) bekezdésének II. f) pontja szerinti eljárási szabálysértés, amely csak akkor állapítható meg, ha a tárgyalásról a nyilvánosságot törvényes ok nélkül zárták ki.
Mindezek eredményeképpen tehát azt állapította meg a Legfelsőbb Bíróság, hogy sem a védő által hivatkozott, a Be. 373. §-a (1) bekezdésének II. d) és II. f) pontjában írt, sem egyéb feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértés nem valósult meg, ezért nem volt akadálya a védő által hivatkozott anyagi jogi szabálysértés érdemi felülvizsgálatának sem.
A felülvizsgálati indítvány szerint a bíróságok a büntető anyagi jogszabály megsértésével minősítették I. r. terhelt cselekményét rablás bűntettének lopás vétségéhez nyújtott bűnsegély helyett és ez törvénysértően súlyos halmazati büntetés kiszabását eredményezte. Az I. r. terhelt ugyanis legfeljebb szabálysértési értékre elkövetett lopáshoz nyújtott segítséget élettársának. A sampon megszerzéséhez fenyegetésre nem volt szükség, a fenyegetés a menekülés érdekében történt. A fenyegetés mértéke egyébként sem érte el a rablás megállapításához szükséges mértéket.
A Legfelsőbb Bíróság a büntető anyagi jogi kérdés vizsgálatánál abból indult ki, hogy a Be. 423. §-a (1) bekezdésének értelmében, a felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó. E tekintetben az ítéleti tényálláshoz tartozóként kell figyelembe venni az ítélet indokolásának bármely részében rögzített ténymegállapítást is, amely az elbírált bűncselekmény büntetőjogi megítélése körébe esik.
Jelen esetben az elsőfokú bíróság az I. r. terhelt terhére rótt rablás bűntettére vonatkozóan ítéletének indokolásában a bizonyítékok mérlegelésével foglalkozó részében és a jogi indokolása körében is tett a történeti tényálláshoz tartozó, az I. r. terhelt bűnösségének megállapítása szempontjából releváns ténymegállapításokat. Így ez a fajta fenyegetés a T. áruházban napi szinten fordult elő, és gyakorlatilag kivétel nélkül valamennyi dolgozó eshetőlegesen számíthatott arra, hogy amennyiben egy lopást megakadályoz, úgy annak reá nézve a későbbiek során hátrányos következményei lehetnek, akár tettlegesség alkalmazására is sor kerülhet velük szemben.”
A bíróság tényként állapította meg azt is, hogy az I. r. terhelt D. Zs. sértett biztonsági őrrel szemben egyértelműen fizikai erőfölényben volt.
A tényállásban leírt cselekményeknél az I. r. terhelt feladata a lopási cselekmények sikeres végrehajtása érdekében a terep és a csoport tagjai mozgásának folyamatos szemmel tartása, a bűncselekmények véghezvitelét gátló körülmények azonnali kiküszöbölése és közbelépésével a tettenérés megkerülhetetlen megakadályozása volt. Szándékos magatartásával társainak nemcsak a cselekmények véghezvitelét tevőlegesen előmozdító, annak akadálytalanságát biztosító fizikai segítséget nyújtott, hanem az áruház dolgozóinak és a védelmet biztosító szolgálat tagjainak az akadályozását is elvégezte.
A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a Btk. 321. §-ának (1) és (2) bekezdésében meghatározott rablás bűntettének a megállapítását megalapozó erőszaknak, illetve élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetésnek a sértett akaratát megtörő, megbénító jellegűnek kell lennie. A fenyegető magatartás lenyűgöző erejének értékelésekor az elkövetési körülményeket minden esetben a maguk egészében kell vizsgálni. Körültekintően kell értékelni az elkövető és a megfenyegetett személy adottságait, a passzív alany és az elkövető egymással szembeni erőviszonyát, valamint az elkövetés külső tényezőit is. Azt a körülményt, hogy a fenyegetés ténylegesen milyen hatást váltott ki, mindenkor a konkrét sértett által az adott helyzetben megélt fenyegetettségi érzés figyelembevételével kell vizsgálni.
Nem zárja ki a testi épség elleni közvetlen fenyegetés fennállását, ha az elkövető a sértett vonakodása esetére a testi épséget veszélyeztető azonnali támadás végrehajtását indirekt módon, annak egyenes megfogalmazása nélkül, de a valódi gondolatainak kifejezésére alkalmas egyértelmű célzással hozza a sértett tudomására.
A rablásnak a Btk. 321. §-a (2) bekezdésében megfogalmazott törvényi tényállásában az erőszakot, illetve a testi épség elleni közvetlen fenyegetést a lopás tettenért elkövetője – akit a törvény tettenért tolvajnak nevez – a dolog elvétele után a sértettnek a dolog visszaszerzésére, az elvitel megakadályozására irányuló magatartásának a leküzdése végett tanúsítja.
Tekintettel arra, hogy a rablásnak a Btk. 321. §-ának (1) és (2) bekezdésében meghatározott tényállása a lényegi elemeit tekintve megegyezik egymással és valójában kizárólag a törvényi egységbe (összetett bűncselekmény) foglalt lopás stádiumában különbözik, a (2) bekezdésben foglalt bűncselekmény elkövetői (tettes, társtettes, felbujtó, bűnsegéd) az (1) bekezdésben foglalt bűncselekménnyel azonosan határozhatóak meg. Ezt fejezi ki a Btk. 321. §-a (2) bekezdésének az a megfogalmazása is, hogy „rablás az is,...”.
A Btk. Különös Részébe foglalt törvényi diszpozíciókban a törvény az egyes bűncselekmények önálló tettesként elkövetett befejezett alakzatát határozza meg. Ezért fogalmaz úgy a Btk. 321. §-ának (1) bekezdése is, hogy „aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett úgy vesz el mástól, hogy evégből valaki ellen erőszakot, avagy az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz, ......”. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a rablást kizárólag egyetlen tettes és önállóan követhetné el, tehát, hogy ne volna elkövethető akként, hogy más és más személy az, aki a dolgot eltulajdonítja, illetve aki az erőszakot alkalmazza. Ugyanez irányadó a rablás (2) bekezdésében foglalt alapesete elkövetőinek a meghatározása körében is.
Ennek megfelelően állapította meg a Legfelsőbb Bíróság, hogy a tettenért tolvaj nem csupán a rablásba foglalt lopás tettese vagy társtettese lehet, aki személyesen birtokolja a már eltulajdonított dolgot, hanem az is, aki a lopás tettesével (társtettesével) szándékegységben a helyszínen segíti őt a lopás elkövetésében, azaz a lopás bűnsegéde is.
A rablás szabályozási konstrukciója folytán a Btk. 321. §-ának (2) bekezdésében megfogalmazott tettenérés – a szó nyelvtani értelmétől eltérően – nem a lopási cselekmény véghezvitele során történő leleplezést jelenti, hanem a dogmatikai értelemben már befejezett elvétel után történik. A rablás most vizsgált alapesete csupán ez utóbbi tettenéréshez kapcsolódóan állapítható meg. A vizsgált fordulat tettese (társtettese) az is, aki a lopás elkövetésében az elkövetés helyszínén bűnsegédként működik közre, majd a tettenérést követően alkalmaz az eltulajdonított dolog megtartása végett erőszakot, avagy az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést.
Az irányadó tényállás szerint D. Zs. sértett megelőzően hosszabb időszakon keresztül a munkahelyén naponta átélte, mikor a terheltek – különösen az I. r. terhelt – a lopásokat megakadályozni próbáló dolgozókat és biztonsági őröket rendszeresen inzultálták, őket burkoltan, vagy nyíltan testi épséget veszélyeztető támadás kilátásba helyezésével fenyegették.
Ehhez képest az áruház valamennyi dolgozójában, hasonlóképpen a biztonsági őrökben – így D. Zs. sértettben is – eleve félelemérzet alakult ki a lopás végett rendszeresen visszatérő terheltekkel és a lopási cselekményekben általuk is felismerten irányító szerepet betöltő I. r. terhelttel szemben. Attól tartottak, ha a terhelteket meg akarják akadályozni a lopásban, reálisan számolhatnak bántalmazásukkal.
Ilyen körülmények az I. r. terhelt azon magatartása, hogy a II. r. terhelt lopási cselekményét észlelő és őt az eltulajdonított áruk visszaszerzése és felelősségre vonása érdekében utolérni és visszatartani igyekvő D. Zs. sértett elé állt – megakadályozván egyúttal őt a II. r. terhelt követésében –, kezét a kabátja zsebébe téve odanyomta a sértett hasához, majd a kezét többször is fenyegetőleg felemelte és közölte vele, hogy „álljál le te köcsög, mert szétütlek”, illetve „okos legyél, utána ne merjél menni”, feltétlenül alkalmas volt a sértett ellenállásának a megtörésére és a lenyűgöző hatáskiváltására. Az I. r. terhelt által teremtett helyzet a sértettben mindenképp azt a fenyegetettségi érzést keltette, hogy vagy eleget tesz az I. r. terhelt felszólításának, vagy a testi épségét veszélyeztető azonnali bántalmazással számolhat.
Helyesen állapították meg az eljárt bíróságok, hogy I. r. terhelt a sértett akaratát megtörő testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmazott.
A II. r. terhelt és az I. r. terhelt a lopási cselekményeket szándékegységben, ehhez képest bűnszövetségben, az egyes cselekményeket megelőzően az eltulajdonítani célzott dolgok körét és a végrehajtás módját – különös figyelemmel a hatékony együttműködés érdekében a tettesi – részesi szerepek aktuális felosztására – társaikkal egyeztetve, minden alkalommal az előzetes megállapodásnak megfelelően hajtották végre. A szervezésben, így mind a társai összefogásában, mind az egyes cselekmények megvalósításában irányító szerepet betöltő I. r. terhelt feladata kifejezetten az volt, hogy a terheltek zavartalan tevékenységét biztosítsa, valamint tettenérésüket a dolgok megtartása érdekében mindenáron megakadályozza.
Tényként került megállapításra az is, hogy a II. r. terhelt az eltulajdonított dolgok birtokában volt – azokkal a helyszínről akadálytalanul el is menekült – az I. r. terhelt cselekvősége idején.
Ehhez képest azzal, hogy az eltulajdonított dolgokkal az áruházból kifele igyekvő II. r. terheltet feltartóztatni igyekvő biztonsági őrt – azért, hogy társa az árukat kijuttassa, s egyben meneküljön is a tettenérés elől – testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel akadályozta meg az eltulajdonított dolgok visszaszerzésében, a Btk. 321. §-ának (2) bekezdésében meghatározott rablás bűntette törvényi tényállását maradéktalanul kimerítette.
A védő szerint a rablás azért sem róható az I. r. terhelt terhére, mert a fenyegetést a biztonsági őrrel szemben az élettársa menekülése érdekében alkalmazta, a sampon megszerzéséhez a fenyegetésre nem volt szükség.
A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a Btk. 321. §-ának (2) bekezdésében meghatározott rablás bűntette megállapításának nem feltétele, hogy az alkalmazott erőszak, vagy fenyegetés kizárólag a lopott dolog megtartását célozza. Megvalósul akkor is, ha az elkövető erőszakos magatartása a helyszínről való menekülést és az eltulajdonított dolog megtartását egyaránt szolgálja. Az elkövető által alkalmazott erőszak csak akkor értékelhető kizárólag a menekülés érdekében kifejtettnek, ha a tolvaj annak időpontjában a dolog birtoklásával már felhagyott.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a rablással elkövetett cselekmény minősítését támadó részében sem találta alaposnak a védő felülvizsgálati indítványát. Miután a büntető anyagi jog szabályának a megsértése nem állapítható meg és a felülvizsgálat abszolút eljárási szabálysértés okából sem indokolt, önmagában a kiszabott büntetés a Be. 416. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján felülvizsgálat tárgyát nem képezheti.
A Legfelsőbb Bíróság mindezek alapján a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, s a megtámadott határozatot – a Be. 426. §-a alapján – a hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Bfv. II. 813/2010.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás