Műveletek

Akadálymentes nézet Bezárás
  • Tartalom

3242/2012. (IX. 28.) AB határozat

3242/2012. (IX. 28.) AB határozata

a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 268. § (1) bekezdésének és 305. § (1) bekezdésének egyes szövegrészei alaptörvény-ellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezés elutasításáról

2012.09.28.
Az Alkotmánybíróság tanácsa bírói kezdeményezés tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t :
Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 268. § (1) bekezdésének első mondata „[a] bíróság hivatalból” szövegrészének, a 268. § (1) bekezdésének második mondata „[a]z ügyész megkeresése a vádirat hiányosságainak pótlására” szövegrészének, valamint a 305. § (1) bekezdésének „hivatalból (…) további bizonyítás felvételét, illetőleg bizonyíték megszerzését rendelheti el” szövegrészének alaptörvény-ellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
I n d o k o l á s
[1]    Az indítványozó Pesti Központi Kerületi Bíróság bírája az előtte 25.B.VIII.34.402/2011. szám alatt folyamatban lévő büntető ügyben – az eljárás felfüggesztése mellett – az Alkotmánybírósághoz fordult. Indítványában a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 268. § (1) bekezdésének első mondatának „[a] bíróság hivatalból” szövegrésze, a 268. § (1) bekezdésének második mondatának „[a]z ügyész megkeresése a vádirat hiányosságainak pótlására” szövegrésze, valamint a 305. § (1) bekezdésének „hivatalból (…) további bizonyítás felvételét, illetőleg bizonyíték megszerzését rendelheti el” szövegrésze vonatkozásában kérte az alaptörvény-ellenesség megállapítását és a támadott jogszabályhelyek megsemmisítését.
[2]    A büntetőeljárás terheltjeivel szemben kábítószerrel visszaélés vétsége miatt emelt vádat a Budapesti VIII. kerületi Ügyészség. Az indítványozó bíró álláspontja szerint azonban a Be. fent megjelölt rendelkezései alaptörvény-ellenesek, ezért az Alkotmánybírósághoz fordult.
[3]    Az indítványozó bíró az előtte folyamatban lévő büntetőeljárás során alkalmazandó jogszabályhelyek vonatkozásában azt kifogásolta, hogy azok sértik az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében, valamint a XXVIII. cikk (3) bekezdésében meghatározott alapjogokat, azaz ellentétesek a független és pártatlan bírósági eljárás, illetőleg a védelemhez való jog alkotmányos elvével. Az indítványozó kifejtette, hogy a Be. 268. § (1) bekezdésében szereplő azon szabályozás, miszerint az eljáró bíró hivatalból intézkedik aziránt, hogy a bizonyítási eszközök a tárgyaláson rendelkezésre álljanak, és ennek érdekében, valamint a vádirat hiányosságainak pótlása okán megkeresheti az ügyészt, alaptörvény-ellenes. A bíróság ugyanis akkor, amikor a törvényes vád elemeinek pótlására hívja fel az ügyészt, „a vád terrénumába lép”, „segítséget nyújtva ahhoz, hogy a törvénytelen vád törvényessé váljon”. Az eljáró bíró ily módon – érvelése szerint – a vádhatóság segítőjévé válik. Az indítványozó kifejtette, a „nem törvényes vád bizonyítatlan vádat jelent, e hiba kijavítása pedig a bizonyítás egy formája”, így az ezen hiányosság kiküszöbölését célzó megkeresés a bizonyításban nyújt segítséget az ügyész számára. Ezen szabályozás tehát az indítványozó bíró véleménye szerint sérti a független és pártatlan bírósághoz való jogot, ellentétes a tisztességes eljárás alkotmányos követelményével. Az indítványozó bíró a fenti okfejtését minden, az eljáró bíró által elrendelt bizonyítási eljárásra kiterjeszti előadva, hogy amikor a bíró nem a vádhatóság, avagy a védelem által előterjesztett bizonyítási indítvány felől dönt, hanem hivatalból rendelkezik valamely, a tényállás teljesebb felderítését szolgáló eljárási cselekmény elvégzéséről, akkor „ügyészi szerepbe lép”, ezáltal megsérti a funkciómegosztás elvét [Be. 1. §, 4. § (1) bekezdés]. Az indítványozó tehát a Be. 305. § (1) bekezdésének azon rendelkezését is alaptörvény-ellenesnek találja, amely a bíró számára a tárgyaláson lehetővé teszi a hivatalból (azaz erre irányuló konkrét indítvány nélkül) történő bizonyítást: E körben azt hangsúlyozza az indítvány, hogy „(…) minden olyan bizonyítás, ahol a törvény a bíróság hivatalból való eljárását írja elő, szükségképpen alaptörvény-ellenes, hisz amennyiben hivatalból szerez be bizonyítékot, idéz meg tanút, folytat le nem indítványozott bizonyítást a bíró, úgy az ügyész segítőjévé válik, pártatlanságához objektív kétely fér”. Ez a törvényi rendelkezés tehát – álláspontja szerint – „többletjogosítványt ad az ügyésznek a bíró quasi segítőként való mellérendelésével”, ami a pártatlanság elvének sérelmét okozza. Érvelése szerint a „fegyverek egyenlőségének elvéből következik, hogy a vád és a védelem közel azonos lehetőségekkel kell, hogy rendelkezzen az eljárásban, amennyiben ez nem így van, és a törvény jelenleg a vádló javára többlet jogosítványokat biztosít, az sérti a fair eljárás, a fegyveregyenlőség, és a védelemhez való jog” alkotmányos elvét. Az indítványban kifejtettek lényegét az eljáró bíró akképpen foglalta össze, miszerint azok a törvényhelyek, amelyek a bíró számára előírják a törvényes vád elemeinek pótlása érdekében az ügyész felhívását, illetőleg azok, amelyek a hivatalból történő bizonyítást lehetővé teszik, sértik a független és pártatlan bírósághoz való jogot, továbbá a fegyveregyenlőség, a tisztességes eljárás és a védelemhez való jog alkotmányos alapelveit. Mindebből pedig az indítványozó bíró azt a következtetést vonta le, miszerint „az egyetlen, az Alaptörvénnyel összhangban álló értelmezés főszabálya csak a bíró hivatalbóli bizonyítási tilalma lehet”.
[4]    Az indítványozó bíró a támadott jogszabályokkal szembeni fenti aggályok mellett utal még az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1993. évi XXXI. törvény tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatos előírásaira is.
[5]    A bírói kezdeményezés alapján az Alkotmánybíróság az eljárást az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény 25. §-a alapján folytatta le.
II.
[6]    Az indítványozó által felhívott, illetőleg az Alkotmánybíróság által figyelembe vett jogszabályi rendelkezések a következők:
[7]    1. Az Alaptörvény indítvánnyal érintett rendelkezései:
XXVIII. cikk (1) „Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.”
XXVIII. cikk (3) „A büntetőeljárás alá vont személynek az eljárás minden szakaszában joga van a védelemhez. A védő nem vonható felelősségre a védelem ellátása során kifejtett véleménye miatt.”
[8]    2. A Be. indítványban támadott rendelkezései:
„268. § (1) A bíróság hivatalból vagy az eljárásban részt vevő személyek indítványára intézkedik aziránt, hogy a bizonyítási eszközök a tárgyaláson rendelkezésre álljanak. Ennek érdekében – határidő tűzésével, szükség esetén az eljárás felfüggesztése mellett – megkeresheti az ügyészt, továbbá pártfogó felügyelői vélemény beszerzését rendelheti el. Az ügyész megkeresése a vádirat hiányosságainak pótlására, továbbá – ha a bizonyítás felvétele kiküldött bíró vagy megkeresett bíróság útján nem lehetséges (304. §), és a bizonyítás kiegészítése tárgyaláson nem végezhető el – bizonyítási eszköz felkutatására és biztosítására irányulhat.”
305. § (1) Ha a bíróság a bizonyítás eredményéhez képest az ügy teljesebb felderítését tartja szükségesnek, hivatalból vagy indítványra további bizonyítás felvételét, illetőleg bizonyíték megszerzését rendelheti el. Ha ez nyomban nem lehetséges, a bíróság a tárgyalást elnapolja, és a bizonyítást az új határnapra kitűzött tárgyaláson veszi fel.”
[9]    3. A Be. egyéb rendelkezései:
„2. § (1) A bíróság az ítélkezés során törvényes vád alapján jár el.
(2) Törvényes a vád, ha a vádemelésre jogosult a bírósághoz intézett indítványában meghatározott személy pontosan körülírt, büntető törvénybe ütköző cselekménye miatt a bírósági eljárás lefolytatását kezdeményezi.”
„4. § (1) A vád bizonyítása a vádlót terheli.”
„75. § (1) A bizonyítás azokra a tényekre terjed ki, amelyek a büntető és a büntetőeljárási jogszabályok alkalmazásában jelentősek. A bizonyítás során a tényállás alapos és hiánytalan, a valóságnak megfelelő tisztázására kell törekedni, azonban, ha az ügyész nem indítványozza, a bíróság nem köteles a vádat alátámasztó bizonyítási eszközök beszerzésére, és megvizsgálására.”
„217. § (1) Az ügyész vádiratnak a bírósághoz való benyújtásával emel vádat.
(…)
(3) A vádirat tartalmazza
a) a vádlottnak a 117. § (1) bekezdésében felsorolt személyi adatait,
b) a vád tárgyává tett cselekmény leírását,
c) a vád tárgyává tett cselekménynek a Btk. szerinti minősítését,
d) az eljárás megindításához szükséges külön törvényi feltétel (magánindítvány, feljelentés, kívánat, mentelmi jog vagy mentesség felfüggesztése, hozzájárulás a büntetőeljárás megindításához) meglétét,
e) a bíróság hatáskörére és illetékességére vonatkozó jogszabályok megjelölését, továbbá a vádiratot benyújtó ügyész hatáskörére, illetőleg illetékességére vonatkozó szabályokra való utalást,
f) a büntetés kiszabására vagy intézkedés alkalmazására vonatkozó indítványt,
g) a bejelentett polgári jogi igényt, továbbá az egyéb indítványokat,
h) a tárgyalásra idézendők és az arról értesítendők indítványozását, illetve azon tanúk vallomása felolvasásának az indítványozását, akiknek a vallomása szükséges a bizonyításhoz, de a személyes megjelenésük a tárgyaláson nem indokolt, illetve a tárgyaláson való megjelenésük aránytalan nehézséggel járna vagy nem lehetséges,
i) a bizonyítási eszközök megjelölését, valamint azt, hogy mely tény bizonyítására szolgálnak,
j) a tárgyaláson való bizonyítás felvételének sorrendjére vonatkozó indítványt.”
„266. § (3) A bíróság az eljárást felfüggesztheti,
(…)
b) ha az ügyész megkeresése a vádirat hiányosságainak pótlására, a bizonyítási eszköz felkutatására, biztosítására, megvizsgálására és arra irányult, hogy a bizonyítékok a tárgyaláson rendelkezésre álljanak [268. § (1) bek.],”
„267. § (1) A bíróság az eljárást megszünteti,
(…)
j) ha a vád nem törvényes [2. § (2) bek.],
k) ha a vádirat nem felel meg a 217. § (3) bekezdésében foglaltaknak, és az ügyész nem tett eleget a 268. § (1) bekezdése szerinti megkeresésben foglaltaknak,”
„320. § A bíróság az ügydöntő határozat meghozatala előtt a bizonyítási eljárást újra megnyitja, ha ezt a perbeszédekben, a felszólalásokban, illetőleg az utolsó szó jogán elhangzottakban foglaltak miatt szükségesnek tartja.”
III.
[10]    Az indítvány nem megalapozott.
[11]    1. Az Alkotmánybíróság számos alkalommal foglalkozott már a tisztességes eljárás elvének egyes elemeivel, így a független és pártatlan bírósághoz, illetőleg ezzel összefüggésben a védelemhez való jog mibenlétének és a büntetőeljárásban érvényesülő, az Alkotmányból levezetett alapelvek egyes kérdéseivel. Az 53/1991. (X. 31.) AB határozatban az Alkotmánybíróság rögzítette, hogy a „bírói hatalom – amely a magyar parlamenti demokráciában is elválik a törvényhozó és a végrehajtó hatalomtól – az állami hatalomnak az a megnyilvánulása, mely az erre rendelt szervezet útján a vitássá tett vagy megsértett jogról – törvényben szabályozott eljárás során – kötelező erővel dönt.” [53/1991. (X. 31.) AB határozat, ABH 1991, 266, 267.]. Az állam büntető monopóliumával kapcsolatos alkotmánybírósági álláspontot a 14/2004. (V. 7.) AB határozat úgy foglalta össze, hogy „[a] bűncselekmények a társadalom jogi rendjének sérelmét jelentik és a büntetés joga kizárólag az államot, mint közhatalmat illeti. A büntető igazságszolgáltatás állami monopóliumából a büntető igény érvényesítésének kötelezettsége következik. Ez az alkotmányos kötelezettség indokolja, hogy az állami büntető hatalmat gyakorló szervek hatékony eszközöket kapjanak feladataik teljesítéséhez, még ha ezek az eszközök, lényegüket tekintve, súlyosan jogkorlátozóak is.” [14/2004. (V. 7.) ABH 2004, 241, 253.].
[12]     „A bírói hatalom legfőbb sajátossága (…) az, hogy állandó és semleges.” [17/1994. (III. 29.) AB határozat, ABH 1994, 84, 85.]. A Be. 1. §-a az alapelvek között első helyen rögzíti, miszerint a büntetőeljárásban a vád, a védelem és az ítélkezés egymástól elkülönül. A vádelv, illetőleg a funkciómegosztás elvével kapcsolatosan a 14/2002. (III. 20.) AB határozat (a továbbiakban: Abh1.) leszögezte, hogy „[a] vád, a védelem és az ítélkezés elkülönítésének elméleti absztrakcióját a büntető eljárási törvény normává emeli, amikor az adott típusú eljárási feladatokhoz tételes szabályaival konkrét jogosultságokat és kötelezettségeket rendel, továbbá az adott funkcióval összefüggésben határozza meg a hatásköri, illetékességi, összeférhetetlenségi, kizárási szabályokat.” (Abh1. ABH 2002, 101, 104.). „A tisztességes eljárás követelményének alapfeltétele a vádlói és az igazságszolgáltatási funkciók szétválasztása. Az ügyészség és a bíróság feladatainak elkülönítése, az egyes tevékenységi körökre vonatkozó részletes szabályok, az eljárás alanyai számára előírt kötelezettségek és a részükre biztosított jogosultságok konstrukciója eljárási garanciákat is jelent a védelem számára” (Abh1. ABH 2002, 101, 107.).
[13]    A bíróság pártatlanságával kapcsolatos követelményrendszerre vonatkozó első döntésében az Alkotmánybíróság rögzítette, hogy „[a] pártatlan bírósághoz való alkotmányos alapjog az eljárás alá vont személy iránti előítéletmentesség és elfogulatlanság követelményét támasztja a bírósággal szemben. Ez egyrészt magával a bíróval, a bíró magatartásával, hozzáállásával szembeni elvárás, másrészt az eljárás szabályozásával kapcsolatos objektív követelmény: el kell kerülni minden olyan helyzetet, amely jogos kétséget kelt a bíró pártatlansága tekintetében.” [67/1995. (XII. 7.) AB határozat, ABH 1995, 346, 347.].
[14]    Az Abh1.-ben az Alkotmánybíróság a pártatlan bírósághoz való joggal ellentétesnek találta és ezért megsemmisítette az akkor hatályos Be. azon rendelkezését, amely az ügyben eljáró bírót arra kötelezte, hogy amennyiben a vád kiterjesztésének lehetőségét észleli, úgy erre az ügyész figyelmét felhívja. Ezen – törvény által előírt – kötelezettség a bíró számára tipikusan ügyészi feladat átvételét jelentette, ráadásul értelemszerűen akkor, ha az ügyész ezt – a vád számára nyilvánvalóan kedvező – lehetőséget nem észlelte. A szóban forgó jogszabály tehát a pártatlan és független bírót arra kötelezte, hogy az ügyészt segítse feladatai ellátása során, csorbítva ezáltal a védelem jogait is. Az Abh1.-ben az Alkotmánybíróság rámutatott, hogy a „bírói és ügyészi tevékenységre vonatkozó részletes eljárási szabályok, az eljárás alanyai számára előírt kötelezettségek és a részükre biztosított jogosultságok konstrukciója a tisztességes eljárás követelménye szempontjából alapvető jelentőségű. Az eljárási funkciók közötti átjárhatóság lehetőségének megteremtése, sőt kötelezettség történő előírása, amely az eljárás teljes bírósági szakaszában töretlenül érvényesül, a vád tartalmi törvényességét kérdőjelezi meg és ekként sérti a tisztességes eljárás követelményét.” (Abh1. ABH 2002, 101, 110.)
[15]    Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint tehát a tisztességes eljárás követelményével, azon belül is a pártatlan bírósághoz való joggal ellentétes az olyan szabályozás, amely a vádképviselet részét képező valamely funkció betöltését a bíró számára kötelezővé tesz, így ítélkezésen kívüli feladat ellátását lehetővé téve számára. A fegyverek egyenlőségének elve az Alaptörvényben nem nevesített, de elismert, a büntetőeljárás egészében irányadó alkotmányos alapelv. Ezen elv „a büntetőeljárásban azt biztosítja, hogy a vádnak és a védelemnek egyenlő esélye és alkalma legyen arra, hogy a tény- és jogkérdésekben véleményt formálhasson és állást foglalhasson. A fegyverek egyenlősége nem minden esetben jelenti a vád és a védelem jogosítványainak teljes azonosságát, de mindenképpen megköveteli, hogy a védelem a váddal összevethető súlyú jogosítványokkal rendelkezzen.” [6/1998. (III. 11.) AB határozat, ABH 1998, 91, 95–96.].
[16]    2. Az Alkotmánybíróság a továbbiakban azt vizsgálta, hogy a Be. indítványozó bíró által aggályosnak tartott rendelkezései – figyelemmel az Alkotmánybíróság fentiekben bemutatott gyakorlatára – sértik-e a bírói függetlenség követelményét, illetőleg a funkciómegosztás és fegyveregyenlőség elvét.
[17]    2.1. Az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményező bíró álláspontja szerint a Be. 266. §-ában és 267. §-ában szereplő azon szabályozás, amely a vádirat hiányosságainak pótlása érdekében lehetővé teszi a bíró számára az ügyész megkeresését, alaptörvény-ellenes, hiszen „segítséget nyújt ahhoz, hogy a törvénytelen vád törvényessé váljon”. Az eljáró bíró ily módon a „vádhatóság segítőjévé válik”.
[18]    Az Alkotmánybíróság a vizsgálat ezen körében áttekintette a Be. ún. törvényes vádra vonatkozó szabályait. A Be. 2. § (1) bekezdése rögzíti, miszerint a bíróság az ítélkezés során törvényes vád alapján jár el. A (2) bekezdésben pedig a törvény felsorolja a törvényes vád tartalmi kellékeit. Amennyiben az ügyészség által a bírósághoz benyújtott vádirat a törvényben előírt ezen minimális formai és tartalmi követelményeknek nem felel meg, úgy a vád nem törvényes. A Be. a „nem törvényes vád” fogalmától azonban megkülönbözteti a „kellékhiányos vád” fogalmát. A Be. 217. § (3) bekezdése ugyanis – a 2. § (2) bekezdése szerint „váddefiníció” fogalmi elemein túl – további tartalmi feltételeket állít az ügyészség által benyújtandó vádirattal szemben. Ha a vádirat a Be. 2. § (2) bekezdésében meghatározott kritériumoknak megfelel ugyan, de a 217. § (3) bekezdésében szereplő elemeket nem, vagy nem teljes körűen tartalmazza, „kellékhiányos” vádról beszélhetünk. E fogalompár (ti. „nem törvényes”, illetőleg „kellékhiányos” vád) két eleméhez a törvény más-más jogkövetkezményt fűz. A Be. 267. § (1) bekezdésének j) pontja alapján a bírónak az eljárás megszüntetése felől kell rendelkeznie, ha a vád nem törvényes. Amennyiben pedig a vád kellékhiányban szenved, úgy a bíró – támadott jogszabály alapján – megkeresi az ügyészséget a hiányosságok pótlására. Ha az ügyész e felhívásnak nem tesz eleget, a bíró a Be. 267. § (1) bekezdésének k) pontja alapján köteles megszüntetni az eljárást. [Mindezen jogkövetkezmények alkalmazására az eljáró bíró nem csak a tárgyalás előkészítése során, de a tárgyalási szakaszban is jogosult: Be. 275. § (1) bekezdés, 309. § (1) bekezdés, 332. § (1) bekezdés d) pont.]
[19]    A Be. indítványozó bíró által sérelmezett 268. § (1) bekezdése tehát akkor írja elő a bíró számára az ügyész megkeresését, ha a vád törvényes, azaz megfelel a törvény által előírt minimális formai és tartalmi feltételeknek, tehát a büntetőeljárás bírósági szakaszának lefolytatására alkalmas ugyan, de az eljáró bíró megítélése szerint további vádirati kellékek is szükségesek. Ebben az esetben tehát – szemben az indítványozó bíró érvelésével – nem arról van szó, hogy „a bíró segítséget nyújt az ügyésznek ahhoz, hogy a törvénytelen vád törvényessé váljon”, hiszen a vád ebben az esetben törvényes. Törvényes vád benyújtása esetén – a vádmonopólium elvéből és az állami büntető igény jogának elvéből fakadóan – a bíróságnak kötelezettsége keletkezik a vádban megjelölt történeti tényállás és a vádhatóság által megvádolt személy felelőssége felől döntést hozni. Amikor tehát a bíró a Be. 268. § (1) bekezdését alkalmazva felhívja az ügyészt az esetleges hiányosságok pótlására, semmilyen segítséget nem nyújt az ügyész számára, hanem épp ellenkezőleg, a bírósági szakasz lefolytatására egyébként alkalmas vádirat pontosítására, kiegészítésére kötelezi őt, amellyel – a büntetőeljárás kiszámíthatóságának elősegítésén keresztül – a védelem alaposabb felkészülését segíti. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Be. azon rendelkezése, amely a bíró számára előírja, hogy az ügyészt – az eljárás megszüntetésének terhe mellett – az egyébként a „törvényes vád” kritériumainak megfelelő vádirat pontosítására, kiegészítésére hívja fel, nem az ügyészt, hanem egyrészről az eljárás eredményességét, ezzel összefüggésben pedig magát a bírót és a védelem felkészülését segíti. Ebből fakadóan a támadott rendelkezés az Alaptörvény XXVIII. cikkében rögzített tisztességes eljáráshoz, illetőleg védelemhez való jogot nem sérti.
[20]    2.2. Az Alkotmánybíróság a továbbiakban a Be. 305. § (1) bekezdésében szereplő, a bíró által hivatalból elrendelt bizonyításra vonatkozó szabályozás alkotmányosságát vizsgálta. Az indítványozó bíró álláspontja szerint megsérti a funkciómegosztás elvét minden olyan bizonyítás, ahol a törvény a bíróság hivatalból való eljárását írja elő. Ez a helyzet szükségképpen alaptörvény-ellenes, hiszen amennyiben a bíró hivatalból szerez be bizonyítékot, idéz meg tanút, folytat le nem indítványozott bizonyítást, úgy az ügyész segítőjévé válik, pártatlanságához objektív kétely fér.
[21]    A Be. bizonyításra vonatkozó általános és különös szabályai szerint a bizonyítás során a tényállás alapos és hiánytalan, a valóságnak megfelelő tisztázására kell törekedni, azonban, ha az ügyész nem indítványozza, a bíróság nem köteles a vádat alátámasztó bizonyítási eszközök beszerzésére és megvizsgálására (Be. 75. § (1) bekezdés). Azt a rendelkezést, miszerint a vádat alátámasztó bizonyítékok beszerzésére a bíró nem köteles, a Be. módosításáról rendelkező 2006. évi LI. törvény 37. §-a iktatta be. A novellához fűzött miniszteri indokolás szerint „a független és pártatlan bíróság eljárási helyzetétől idegen követelmény lenne a vádat alátámasztó bizonyítékok hivatalból történő beszerzésének és megvizsgálásának kötelezettsége (…) [a]z állami büntető igény érvényesítése az ügyész alkotmányos kötelezettsége és ennek a szakmai, hivatásbeli mulasztásból eredő elenyészésének kockázatát is az ügyész viseli. A kockázat csökkentéséhez fűződő érdek semmiképp nem lehet erősebb, mint a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesítése. Ez utóbbinak viszont alapvető feltétele az eljárásbeli funkciók tiszta elkülönítése.” A jelenleg hatályos eljárási szabályok szerint tehát a bíró egyfelől a tényállás alapos és hiánytalan felderítésére köteles törekedni, másfelől azonban ennek során a vádat alátámasztó bizonyítékok beszerzésére nem köteles, de jogosult. A Legfelsőbb Bíróságnak az 1998. évi XIX. törvény egyes rendelkezései értelmezéséről szóló 1/2007. BK véleménye is rögzíti, hogy „a Be. Novella szerinti kiegészítés nem azt jelenti, hogy a bíróság a vádló indítványa hiányában terhelő bizonyítékot nem szerezhet be, illetve nem vizsgálhat meg, hanem csupán azt, hogy erre nem köteles.
[22]    Ebből pedig az fakad, hogy erre nem is kötelezhető, tőle nem számon kérhető”. Ezzel összefüggésben pedig a Legfelsőbb Bíróság azt is rögzítette, hogy a másodfokú eljárásban „a felülbírálat során nem értékelhető eljárási szabálysértésként vagy megalapozatlansági okként, hogy az elsőfokú bíróság nem szerzett be a vádat alátámasztó olyan bizonyítási eszközt, amelynek a beszerzésére az ügyész nem tett indítványt.”
[23]    A törvényalkotó tehát a tényállás teljeskörű felderítésére irányuló bírói kötelezettségén – a függetlenség és pártatlanság alkotmányos követelményére figyelemmel – „lazított” annyiban, hogy a bíró – indítvány hiányában – mellőzheti azon bizonyítási eszközök beszerzését, amelyek egyértelműen kizárólag a vádat támasztanák alá. Ebből azonban az is következik, hogy a bíró ezen bizonyítási eszközök beszerzésének hivatalból történő elrendelésével törvénysértést nem követ el.
[24]    A Be. 305. § (1) bekezdése alapján a bírónak lehetősége van a bizonyítás kiegészítésére: „Ha a bíróság a bizonyítás eredményéhez képest az ügy teljesebb felderítését tartja szükségesnek, hivatalból vagy indítványra további bizonyítás felvételét, illetőleg bizonyíték megszerzését rendelheti el”. (A Be. 320. §-a szerint erre a bizonyítási eljárási befejezését követően is lehetősége van a bírónak: „A bíróság az ügydöntő határozat meghozatala előtt a bizonyítási eljárást újra megnyitja, ha ezt a perbeszédekben, a felszólalásokban, illetőleg az utolsó szó jogán elhangzottakban foglaltak miatt szükségesnek tartja”.)
[25]    Az Alkotmánybíróság ezek után azt vizsgálta, hogy az a szabályozás, miszerint az eljáró bíró számára nem tiltja a bizonyíték – erre irányuló indítvány hiányában, hivatalból történő – beszerzését, sérti-e a független és pártatlan bírósághoz való jogot, ellentétes-e a fegyveregyenlőség és a funkciómegosztás alkotmányból levezethető elvével.
[26]    A Be. 305. § (1) bekezdése abban az esetben teszi lehetővé a bíró számára a bizonyítás hivatalból történő kiegészítését, ha a lefolytatott bizonyítási eljárás addigi eredményéhez képest az ügy teljesebb felderítése látszik szükségesnek. A bíró által elrendelt bizonyítás tehát a tényállás maradéktalan felderítését, azaz a büntetőjogi felelősség felőli megalapozott döntéshez szükséges adatok hiánytalan megállapítását célozza. A tényállás felderítése azonban nem azonos a bűnösség szükségszerű bizonyításával. Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy a bíró által – indítvány hiányában, tehát hivatalból történő – bizonyítás éppúgy vezethet a terhelt ártatlanságát, azaz a védekezést alátámasztó bizonyíték beszerzésére, mint a vád igazolásához.
[27]    Valamely bizonyítási cselekmény elrendelésekor a bíró nem láthatja előre, hogy az adott bizonyítási eszköz (például egy tanú vallomása, vagy egy szakvélemény) milyen eredményre fog majd vezetni. (Igen gyakran fordul elő a gyakorlatban, hogy éppen a védelem által kihallgatni indítványozott tanú vallomása dönti meg a védelem által felépített taktikát, igazolva egyúttal a vádiratban foglalt történeti tényállást és a vádlott bűnösségét. )
[28]    A bizonyítási eljárás végkimenetele tehát szükségszerűen, az eljárás természetéből fakadóan nem megjósolható és az adott bizonyítási eszközök bűnösséget alátámasztó, avagy ártatlanságot igazoló jellege is csupán utólag, a bizonyítási eljárás befejezését követően, a bírói döntés fényében, a bizonyítékok egyenként és összességükben történő mérlegelése alapján ítélhető meg. A bizonyítékok e láncolatában a bíró által elrendelt, önmagában a vádat alátámasztani látszó bizonyítás szükségessé teheti egy újabb bizonyítási eszköz igénybevételét, amely – megfordítva a bizonyítási eljárás irányát – immár a védelem pozícióját erősíti. A bíró által hivatalból elrendelt bizonyítás eredményeképpen beszerzett bizonyíték tehát mind önmagában (azaz az adott bizonyíték irányát és bizonyító erejét figyelembe véve), mind pedig éppen az általa generált további bizonyítékok és egyéb adatok eredménye alapján is mindkét fél számára eséllyel hozhat kedvező fordulatot. Egyetlen bizonyítási cselekmény végkimenetele sem jósolható meg teljes biztonsággal, mert ha így lenne, úgy az adott bizonyíték beszerzésére nem is volna szükség. A Be. támadott rendelkezése ezért sem a vád, sem pedig a védelem számára nem biztosít előnyt, és – mivel a bíró a vizsgált Be. rendelkezés alkalmazásakor nem ismerheti, nem tudhatja előre a bizonyítás eredményét – nem vet fel aggályokat a bírói függetlenség elvét illetően sem. A vizsgált szabály a tényállás teljeskörű felderítését, ezen keresztül pedig a megalapozott bírói döntést, azaz az objektív igazság megállapítására irányuló törekvést segíti. Ezáltal pedig mind a vád, mind pedig a védelem érdekei szempontjából „semleges” rendelkezés, hiszen magában hordozza a bizonyítási eljárás kedvező alakulásának esélyét mindkét fél számára. Megjegyzendő továbbá az is, hogy a Be. 305. § (1) bekezdése a bíró számára arra is lehetőséget teremt, hogy a bizonyítási eljárás alakulása szerint szükségesnek látszó, a terhelt számára kedvező eredményt valószínűsítő, de a védelem által indítványozni elmulasztott bizonyíték beszerzését rendelje el hivatalból.
[29]    [Az Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben rámutat arra is, hogy az indítványozó bíró álláspontjának továbbgondolása e logika szerint szükségképpen arra a megállapításra vezetne, miszerint a tanúkihallgatás során már a bírói kérdésfeltevés is a pártatlanságot vonja kétségbe. Nem tehet fel ugyanis olyan akár egyszerű-, vagy keresztkérdést a védelem érdekében megidézett tanúhoz, amely a szavahihetőség ellenőrzésére stb. irányul, és végső soron esetlegesen a vallomás bizonyítékok köréből történő kirekesztését eredményezheti. Ezzel ugyanis – követve az indítvány szerinti érvelés logikáját – a vádnak kedvezne. A magyar büntetőeljárási kódex a kontinentális jogrendszerek évszázados fejlődéséhez igazodva az aktív bírói közreműködésre épülő „inkvizitórius” (nyomozó elvű) rendszerhez áll közel. Az angolszász, azaz a bíróra kizárólag az eljárás rendje és törvényessége fenntartásának, valamint a büntetőjogi főkérdések eldöntésének a feladatát ruházó gyakorlatra történő „áttérés” a törvényhozás kompetenciája.]
[30]    Az Alkotmánybíróság ezért megállapította, hogy a Be. azon rendelkezése, amely a bíró számára lehetővé teszi a bizonyítás hivatalból – azaz erre irányuló vádlói, avagy védői indítvány hiányában – történő bizonyítás elrendelését, nem sérti a tisztességes eljáráshoz és a védelemhez való jogot, nem ellentétes a funkciómegosztás elvével, a vád és a védelem közötti egyensúlyt nem érinti.
[31]    Az Alkotmánybíróság mindezek alapján a Be. 268. § (1) bekezdése és a 305. § (1) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló bírói kezdeményezést elutasította.
Budapest, 2012. szeptember 17.

Dr. Paczolay Péter s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró

 

 

Dr. Balogh Elemér s. k.,

Dr. Pokol Béla s. k.,

 

alkotmánybíró

alkotmánybíró

 

 

Dr. Stumpf István s. k.,

Dr. Szívós Mária s. k.,

 

alkotmánybíró

előadó alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: III/2045/2012.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére