PÜ BH 2012/35
PÜ BH 2012/35
2012.02.01.
Az ingatlan tartós használatára (haszonbérletére) kötött szerződés időtartamára vonatkozó semmis kikötés nem válik feltétlenül érvényessé az időközben bekövetkezett jogszabályváltozás folytán. Az érvényessé válás szempontjából alapvetően a jogszabály változás okát kell a bíróságnak vizsgálni [Ptk. 237. §, 239. §].
A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az 1995. június 29-én az alperessel kötött haszonbérleti szerződés 7. pontjában rögzített szerződéses időtartam jogszabályba ütközik, ezért semmis. Kérte annak megállapítását, hogy a haszonbérleti szerződés 10 évre szól. Keresete jogalapjaként a Ptk. 200. § (2) bekezdésére, valamint a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény (Tftv.) szerződéskötéskor hatályos 13. § (2) bekezdésére hivatkozott.
Az alperes a kereset elutasítását kérte arra hivatkozva, hogy jogszabályváltozás folytán már 20 évre is lehet haszonbérleti szerződést kötni, ezért a semmisségi ok elenyészett. Elévülésre, és arra is hivatkozott, hogy a felperes a szerződés érvénytelenségéről a szerződés megkötésekor tudott. A maga részéről a haszonbérleti szerződést 10 évre nem kötötte volna meg, és nem vásárolta volna meg az ekkor tulajdonába került egyéb ingatlanokat sem. Viszontkeresetében, a keresetnek helyt adás esetére kérte, hogy a bíróság kötelezze a felperest 160 millió forint kára és 680 millió forint elmaradt haszna megfizetésére.
A szerződés támadott pontjának részleges érvénytelenségét megállapító jogerős részítéletet a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárásban az elsőfokú ítéletre kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította.
A megismételt eljárásban a felperes kereseti kérelmét azzal egészítette ki, hogy a haszonbérleti szerződés 1. számú mellékletében megjelölt ingatlanok 30 napon belüli birtokba adására kötelezze a bíróság az alperest.
Az alperes ellenkérelme a szerződés érvényessé nyilvánítására irányult a Ptk. 237. § (2) bekezdés alapján. Viszontkeresetét felemelte, és a felperest 1 254 680 940 forint kártérítés megfizetésére kérte kötelezni. Megállapítás iránti viszontkeresetet is előterjesztett, melyben annak megállapítását kérte, hogy a D. Állami Gazdaság „f.a.” és a felperes által 1995. június 28-án a kezelő jog átadására kötött szerződés érvénytelen, mivel a kezelői jog átadásának feltétele volt, hogy a felperes a mezőnagymihályi területet megvásárló vevővel haszonbérleti szerződést kössön. Az elmaradt agrár-, és környezetvédelmi támogatások meg nem adásából eredően 185 613 310 forint, és a kedvezőtlen adottságú területek támogatásának elmaradásából eredő 53 565 300 forint megtérítésére is kérte a felperest kötelezni.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy a felek által 1995. június 29-én kötött haszonbérleti szerződés érvénytelen. A szerződést a határozathozatalig terjedő időre hatályossá nyilvánította. Kötelezte az alperest, hogy a haszonbérleti szerződés 1. számú mellékletében meghatározott ingatlanokat ingóságaitól kiürítve adja a felperes birtokába. Az alperes viszontkeresetét elutasította.
Az alperes keresettel kapcsolatos elévülési kifogását alaptalannak találta, mert a felperes keresete ingatlanok birtokba adására irányult, ami nem kötelmi jogi követelés és ezért nem évülhetett el. Megállapította, hogy a szerződés 7. pontja a szerződéskötés idején a Tftv. 13. § (2) bekezdésébe ütközött, mert a szerződéskötéskor a haszonbérleti szerződés leghosszabb ideje legfeljebb 10 év lehetett. A 20 év időtartam kikötése a 10 évet meghaladó részében a Ptk. 200. § (2) bekezdés alapján semmis. Vizsgálta, hogy a felek az érvénytelen rendelkezés nélkül a szerződést megkötötték volna-e. Az alperes ezzel kapcsolatos határozott nemleges nyilatkozata és a tanúvallomások alapján arra következtetett, hogy a 20 év kikötése a szerződés lényeges eleme volt, enélkül a szerződést az alperes nem kötötte volna meg. A Ptk. 239. §-a alapján az egész szerződést érvénytelennek nyilvánította. Mivel az eredeti állapot nem volt helyreállítható, és a szerződés érvényessé nyilvánítására sem látott a bíróság lehetőséget, a szerződést a határozathozatalig terjedő időre hatályossá nyilvánította. Az alperes ellenszolgáltatása körében dr. D. Z. szakértő véleménye alapján arra következtetett, hogy az alperes a szerződéses kötelezettségét meghaladó beruházásokat nem végzett, erre a kezelési irányelvek alapján nem is volt lehetősége. Értéknövelő beruházásnak nem tekinthető munkálatai révén sem jutott a felperes ellenszolgáltatás nélkül vagyoni előnyhöz. Rögzítette, hogy az alperes nemcsak jogosult, de köteles is az általa vásárolt ingóságok (gépek) elszállítására, azok ugyanis a tulajdonában maradtak.
A viszontkereseti kérelmek közül a megállapítási viszontkeresettel kapcsolatban azt állapította meg, hogy a kezelői jog átruházására kötött szerződés 8. pontjában támasztott feltétel nem függ össze a perbeli haszonbérleti szerződés jogszabályba ütköző 20 évre szóló kikötésével. A kártérítési keresetet jogalapjában nem találta alaposnak, mivel maga az alperes kötötte ki a 20 év időtartamot. Önhibájából eredően az érvénytelen szerződés alapján eszközölt beruházásokat. Ezért az okozati összefüggés a felperes jogellenes magatartása és az alperes kára között hiányzik. A támogatásokat illetően megállapította, hogy a felperes jogszerűen tagadta meg a jognyilatkozatot a szerződés érvénytelensége alapján.
Az alperes fellebbezése folytán eljáró másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, és a perbeli haszonbérleti szerződés 7. pontja folytán részben érvénytelen haszonbérleti szerződést érvényessé nyilvánította. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. A perköltségre vonatkozó rendelkezéseket részben megváltoztatta, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Indokai szerint a Ptk. 228. § (3) bekezdése értelmében az érvénytelen feltétel és időhatározás folytán a haszonbérleti szerződés időtartamára vonatkozó kikötés csak részleges érvénytelenséget eredményezhetett. A Ptk. 239. §-a alkalmazása körében önmagában nem tulajdonított perdöntő jelentőséget annak, hogy az alperes – nyilatkozata szerint – az érvénytelen kikötés nélkül nem kötötte volna meg a szerződést. Az ezzel ellentétes „objektív tények” között kiemelte, hogy a D. Állami Gazdaság „f.a.” csomagban, azaz dologösszességben értékesítette az állami gazdaság vagyonelemeit. Az alperes olyan ingatlanokat is vásárolt, melyek a haszonbérelt terület használata nélkül értéktelenek, megközelíthetetlenek. A gazdasági racionalitást figyelembe véve a szerződés és az azt kísérő adásvételi szerződés az alperes akaratának megfelelt. Ebből a másodfokú bíróság arra következtetett, hogy a szerződés megkötésére a 7. pont nélkül is sor került volna, vagyis az ott írt időhatározás semmissége nem eredményezi az egész szerződés érvénytelenségét. Az a körülmény, hogy 2002. szeptember 2. napjától a Tftv. 13. § (2) bekezdése lehetővé tette a haszonbérleti szerződés 20 évre történő megkötését – a másodfokú bíróság álláspontja szerint – nem az érvénytelenség jogalapja, hanem a jogkövetkezményei körében értékelendő. A szerződés érvényessé nyilvánítása az egyéb jogkövetkezményekkel egyenrangú, és akkor alkalmazható, ha az érvénytelenség miatti érdeksérelem a szerződés módosításával kiküszöbölhető. A 2002. évi módosításhoz fűződő miniszteri indokolás alapján a másodfokú bíróság arra következtetett, hogy az érvénytelen kikötés a közérdekben nem okozott reparálandó érdeksérelmet.
A másodfokú bíróság egyetértett a viszontkereset elutasításának indokaival az elmaradt támogatások körében. Kifejtette, hogy a kereseti kérelem tárgyában hozott döntése folytán az alperesnek az elmaradt haszonnal és a gépek vásárlásával kapcsolatos kárigénye ténybeli alapjában tárgytalanná vált. A kezelői jog átruházásáról szóló szerződés érvénytelenségének megállapítására irányuló viszontkereseti kérelmet szintén a haszonbérleti szerződés érvényessé nyilvánítása folytán találta alaptalannak. Megjegyezte azonban, hogy a haszonbérleti szerződés érvénytelenségéből sem következne a kezelői jog átadásáról szóló szerződés érvénytelensége, semmisségi ok hiányában pedig az alperes a Ptk. 234. § (1) bekezdés alapján érvénytelenségre nem is hivatkozhat. A szerződési cél lehetetlenné válása más jogkövetkezményeket alapozna meg, ráadásul a felperes a kezelő jog átruházásáról szóló szerződésbe foglalt vállalásának eleget is tett.
A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében a felperes annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Előadta, hogy a megismételt eljárásban a bíróság a hatályon kívül helyező végzés érvénytelenséget megállapító, és ezért res iudicata-t képező rendelkezését figyelmen kívül hagyva az érvénytelenség jogalapjával foglalkozott. A másodfokú bíróság nem megfelelően alkalmazta az időhatározásra a Ptk. 229. § (3) bekezdését. Sérelmezte, hogy az alperes egyértelmű nyilatkozata ellenében állapította meg a másodfokú bíróság, hogy az alperes a haszonbérleti szerződést a vitatott kikötés ellenére megkötötte volna. Ezzel kapcsolatban megalapozatlan megállapításokat tett, és D. Z. szakértő inkompetens megállapításait is elfogadta.
Álláspontja szerint a jogszabályváltozás az eredeti érvénytelenséget nem orvosolta, mivel a jogszabály-változtatásra megváltozott gazdasági és jogi környezetben került sor. Az érvényessé válás megítélésében a törvénymódosítás miniszteri indokolása nem szolgálhat alapul.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult. Álláspontja szerint a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyező végzése korlátozást, így ítélt dolog elemet sem tartalmazott. A bíróság a megismételt eljárásban a kereseti kérelmeken nem terjeszkedett túl. A másodfokú bíróság helyesen utalt a Ptk. 229. § (3) bekezdésének rendelkezésére. A jogkövetkezmények alkalmazása körében a bizonyítékok mérlegelésével állapította meg, hogy az alperes az érvénytelen rész nélkül a szerződést megkötötte volna. A felperes az alperesi álláspont szerint alaptalanul hivatkozott a szerződéskötéskori és jogszabálymódosításkori állapotok összehasonlíthatatlanságára és az időközben megjelent tőkebefektetők jogi érdekére illetve érdeksérelmére. Egyetértett a másodfokú bíróság álláspontjával, amely szerint a felperes a Ptk. 5. §-ába ütköző módon kívánta az érvénytelenséggel kapcsolatos jogait gyakorolni, ezáltal illetéktelen előnyhöz jutni, egyben az alperesnek vagyoni hátrányt okozni, ami szintén a szerződés érvényessé nyilvánítása mellett szól.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálatnak a Pp. 275. § (2) bekezdésében meghatározott keretei között eljárva nem találta alaposnak a felülvizsgálati kérelem lényeges eljárási jogszabálysértést sérelmező indokait. A Legfelsőbb Bíróság a korábbi felülvizsgálati eljárásban hozott végzésével a perbeli haszonbérleti szerződés 7. pontjának a szerződés 20 év időtartamára vonatkozó rendelkezését semmisnek, és az érvénytelen kikötést érvényessé nyilvánító jogerős részítéletet az elsőfokú részítéletre kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. A végzés rendelkező része és indokolása sem tartalmazhatott olyan elemet, ami a Pp. 229. § (1) bekezdés alapján ítélt dolgot képezett volna. Egyébként sem ebben a felülvizsgálati eljárásban, sem az annak folytán indult megismételt eljárásban nem képezte jogvita tárgyát, hogy a felek által 1995. június 29-én kötött haszonbérleti szerződés 7. pontjának az időtartamra vonatkozó kikötése a Tftv. 13. § (2) bekezdésébe ütközött, és ezért semmis.
A Legfelsőbb Bíróság ugyanakkor a felülvizsgálati kérelem indokaival és az elsőfokú bíróság jogi álláspontjával egyezően határozta meg a részbeni érvénytelenségnek az egész szerződésre gyakorolt joghatását. A Ptk. 228. § (3) bekezdés szerint a jogellenes feltétel semmis, az ilyen feltétellel kötött szerződésre a részleges érvénytelenség szabályait (239. §) kell alkalmazni. A 229. § (3) bekezdése értelmében a feltételre vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell arra az esetre is, ha a felek a szerződés hatályának beálltát vagy megszűntét valamely időponthoz kötötték. A részbeni érvénytelenségnek az egész szerződésre gyakorolt joghatása szempontjából tehát a Ptk. 239. §-a alapján azt kellett vizsgálni, hogy a felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül megkötötték volna-e. Amennyiben az érvénytelenség a szerződés lényeges elemére vonatkozott, és a felek a megállapodást az érvénytelen kikötés nélkül nem kötötték volna meg, az egész szerződés megdőlt.
A peranyag részletesen tartalmazza a szerződéskötés előzményeit és a szerződéskötéssel kapcsolatos tárgyalásokat, melyek a 20 év időtartam kikötését eredményezték. A másodfokú bíróság jogi álláspontjától eltérően a jogszabályba ütköző kikötéshez a jogi képviselővel eljáró alperes ragaszkodott, nyilvánvalóan a kikötés érvénytelenségének az ismeretében is. Ennek tényét dr. Cs. A. ügyvéd tanú, a D. Állami Gazdaság felszámolójának tanúvallomása mellett egyértelműen tanúsítja az alperes törvényes képviselőjének személyes előadása, aki egyértelműen kinyilvánította, hogy 10 év időtartamra a szerződést nem kötötte volna meg. A személyes meghallgatása során számot adott racionális gazdasági megfontolásairól, melyek alapján a beruházás megtérülését 30 év időtartam alatt látta alapvetően biztosítottnak. A 20 év időtartamot a megtérülés minimális feltételének tekintette. Ebből következően a másodfokú bíróság az alperes kifejezett szerződéskötési nyilatkozatai [Ptk. 205. § (1) bekezdése] ellenében vont le az alperes szerződéskötési magatartásából olyan jogkövetkeztetést, amely szerint az alperes a törvényes időtartamnak megfelelő tartalommal is megkötötte volna a perbeli szerződést. Amennyiben a másodfokú bíróság e ténybeli következtetésének bármilyen reális alapja is lenne, az az alperes titkos fenntartása maradt, amely a tárgyalások során csak ellenkező előjellel került felszínre. Ezért a szerződés megkötésében nem játszott szerepet (59. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyv). Az egész szerződés megdőlése szempontjából nem, az alperes kártérítési viszontkeresete szempontjából azonban jelentősége volt annak a ténynek, hogy a felperes számára az időtartam közömbös volt. A felszámolóval 1995. június 28-án, a kezelői jog átadásáról kötött szerződés 8. pontja alapján a haszonbérleti szerződést az alperes által diktált feltételekkel is meg kellett kötnie annak érdekében, hogy a perbeli ingatlanok kezelői jogát megszerezhesse. A perben nem volt vitatott, hogy a felperes az alperes és a felszámoló által összeállított kész szerződéstervezetet kapott, és a fenti szerződések összefüggése folytán nem volt alkupozícióban.
Az ismertetett indokoknak megfelelően az elsőfokú bíróság által részletesen mérlegelt, de a másodfokú bíróság által nem felülmérlegelt bizonyítékok alapján az elsőfokú bíróság vont le megalapozott jogkövetkeztetést arra vonatkozóan, hogy a peres felek által kötött részben érvénytelen szerződés egészében megdőlt a Ptk. 239. §-a alapján.
Az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonása körében a Legfelsőbb Bíróság szintén az elsőfokú bíróság jogi álláspontjával értett egyet. Kétségtelen, hogy a Tftv. 13. § (2) bekezdése 2002. szeptember 2-ai hatállyal módosult, és a módosítás lehetővé tette a korábbi kógens, 10 évre vonatkozó rendelkezéssel szemben a haszonbérleti szerződés időtartamának 20 évre szóló meghatározását.
A Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg, hogy e jogszabálymódosítással önmagában az érvénytelenség oka nem szűnt meg. Nem értett egyet a másodfokú bíróságnak azzal a kiindulópontjával sem, hogy a szerződés hatályossá, illetve érvényessé nyilvánítása a Ptk. 237. § (2) bekezdésében meghatározott egymással egyenrangú jogkövetkezmény. Amennyiben az (1) bekezdés alapján a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet nem lehet visszaállítani, a főszabály szerint a bíróság a szerződést a határozathozatalig terjedő időre hatályossá nyilvánítja. Az érvényessé nyilvánítás a bíróság számára lehetőség, melynek alapvető feltétele, hogy az érvénytelenség oka a bíróság rendelkezésével megszüntethető legyen, vagy ez az ok időközben elenyészett. A jogszabályváltozás mint az érvényessé válás (konvalidálódás) vizsgálata szempontjából nem elsősorban a közérdek, illetve egyéni érdek esetleges sérelme vizsgálatának, hanem annak van jelentősége, hogy a jogszabályváltozás milyen gazdasági és jogi környezetben történt, és mely gazdálkodási szerkezet, jogi helyzet stabilizálását célozta. A Legfelsőbb Bíróság egyetértett a felülvizsgálati kérelem indokaival abban a tekintetben, hogy az 1995. évi viszonyokhoz képest a termőfölddel való gazdálkodás, a termőföld védelme körében a gazdaságpolitikai koncepció és az ennek megfelelő jogalkotás jelentős változáson ment keresztül. A termőföldre vonatkozó tartós jogviszonyokat a jogalkotó e megváltozott koncepciónak megfelelően szabályozta, ennek lenyomata a Tftv. 13. § (2) bekezdésének a módosítása is.
A Legfelsőbb Bíróság ebben a körben elsősorban annak tulajdonított jelentőséget, hogy az állami tulajdon hasznosítása körében kialakult a pályáztatás rendszere, a mezőgazdasági ingatlanok hasznosítása körében pedig hatályba lépett a 16/2002. (II. 18.) Kormányrendelet. Ez utóbbi ugyancsak 2002. szeptember 2-án hatályba lépő jogszabály – a Tftv. 21. §-ának az előhaszonbérleti jog gyakorlására vonatkozó rendelkezéseivel összhangban – az előhaszonbérleti jog gyakorlásának új feltételeit határozta meg. Amennyiben az alperes haszonbérleti jogviszonya a szerződés megkötésekor hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően 2005. június 29-én, a határozott idő elteltével megszűnt volna, az alperes már csak az e feltételek által meghatározott haszonbérleti szerződést köthetett volna a felperessel a perbeli ingatlanokra. Nyilvánvaló, hogy a megváltozott piaci viszonyoknak megfelelően (melyek érvényesülésének a jogalkotó a jogszabálymódosításokkal teret engedett) az alperes a korábbi feltételekkel nem köthette volna meg a haszonbérleti szerződést előhaszonbérleti joga alapján sem a felperessel. Ebből következően a Legfelsőbb Bíróság nem osztotta a másodfokú bíróság jogi álláspontját, amely szerint a Tftv. 13. § (2) bekezdésének a módosítása önmagában orvosolta az érvénytelenséget, és e megváltozott gazdasági jogi környezetben a szerződés időtartama automatikus, 10 évvel történő meghosszabbodásának, a szerződés ilyen tartalmú érvényessé válásának semmilyen akadálya nem lehet.
Ezzel szemben a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a lényeges tartalmában megváltoztatott szerződés nem illeszkedne harmonikusan az időközben megváltozott gazdasági és jogi keretek közé. Ezáltal az érvényessé nyilvánításnak a további, a másodfokú bíróság által figyelmen kívül hagyott feltételei nem állnak fenn.
Az ismertetett indokoknak megfelelően a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet felülvizsgálattal támadott részében a kereset elbírálásával kapcsolatos perköltség rendelkezésekre kiterjedően a Pp. 275. § (4) bekezdés alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét e részeiben helybenhagyta.
(Legf. Bír. Pfv. VIII. 21.930/2010.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás