• Tartalom

4/2012. (II. 10.) ORFK utasítás

4/2012. (II. 10.) ORFK utasítás

a személyi állomány 2012. évi cafetéria-juttatásait biztosító egyes munkáltatói intézkedések végrehajtásáról1

2012.02.12.

A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény, továbbá a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény vonatkozó rendelkezései, illetve a belügyminiszter irányítása alatt álló költségvetési szervek választható béren kívüli juttatásairól, valamint a személyi juttatás terhére teljesítendő egyes kifizetésekről szóló 2/2012. (I. 17.) BM utasítás 6. §-ában foglaltak alapján kiadom az alábbi utasítást:

I. Bevezető rendelkezések

1. Az utasítás hatálya kiterjed az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervre (a továbbiakban: Rendőrség), a Rendőrségnél hivatásos, kormány-tisztviselői, közalkalmazotti jogviszonyban, valamint – a közfoglalkoztatásban részt vevők kivételével – a munkaviszony keretében foglalkoztatott állományra (a továbbiakban együtt: jogosult).
2. A választható béren kívüli juttatás (a továbbiakban: cafetéria-juttatás) 2012. évre irányadó éves keretösszege egységesen bruttó 200 000 forint/fő/év. Év közben létesített jogviszony esetén a cafetériakeret időarányos részét kell biztosítani. A prémiumévek programban részt vevő jogosultat – a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény 4. § (5) bekezdésére figyelemmel – a cafetériakeret 30%-a illeti meg.
3. Az utasítás alkalmazása során a jogosult részére a 2. pontban meghatározott cafetériakeret figyelembevételével, az alábbi juttatások közül történő választás lehetőségét kell biztosítani az egyes juttatásoknál meghatározott mérték figyelembevételével:
a) Széchenyi Pihenő Kártya vendéglátás alszámla (legfeljebb 150 000 forint + 30,94% adó/fő/év mértékig),
b) Széchenyi Pihenő Kártya szabadidő alszámla (legfeljebb 75 000 forint + 30,94% adó/fő/év mértékig),
c) Széchenyi Pihenő Kártya szállás alszámla (legfeljebb 152 742 forint + 30,94% adó/fő/év mértékig),
d) Erzsébet-utalvány (legfeljebb 5000 forint + 30,94% adó/hó mértékig, minimum 300 forint/hó összegben, fogyasztásra kész étel vásárlására és vendéglátó helyen történő étkezésre),
e) önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztári munkáltatói hozzájárulás (2012. március hónaptól kezdődően, 9 hónapon keresztül, 2012. november hónapig, önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztári tagok számára, legfeljebb 46 500 forint + 30,94% adó/hó mértékig azzal, hogy az így juttatott támogatás igénylésére havi azonos összegben kerülhet sor),
f) önkéntes kölcsönös egészségpénztári munkáltatói hozzájárulás (2012. március hónaptól kezdődően, 9 hónapon keresztül, 2012. november hónapig, önkéntes kölcsönös egészségpénztári tagok számára, legfeljebb 27 900 forint + 30,94% adó/hó mértékig azzal, hogy az így juttatott támogatás igénylésére havi azonos összegben kerülhet sor),
g) munkahelyi étkezés (legfeljebb 12 500 forint + 30,94% adó/hó mértékig, kizárólag a munkáltató telephelyén működő étkezőhelyen megvalósuló ételfogyasztásra felhasználható, a munkáltató vagy az étkezőhelyet üzemeltető személy által kibocsátott utalvány vagy kártya formájában),
h) iskolakezdési támogatás [legfeljebb 27 900 forint + 30,94% adó/gyermek/év mértékig, a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény 9–14. §-ai alapján családi pótlékra vagy a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja. törvény) 3. § 78. pontjában meghatározott bármely EGT-állam hasonló jogszabálya alapján családi pótlék juttatásra vagy hasonló ellátásra jogosult szülő, vagy a vele közös háztartásban élő házastárs jogán, amennyiben a gyermek a 2012/2013. tanévben közoktatásban vesz részt],
i) helyi utazásra szolgáló bérlet (a bérlet ára + 30,94% adó mértékig a munkáltató nevére és címére szóló, számlával megvásárolt, kizárólag a munkavállaló helyi utazására szolgáló bérlet formájában).
4. A cafetériakeretből 1000 forint lehívása – a juttatások adóvonzata miatt – a cafetériakeret 1309 forinttal történő csökkentését jelenti.

II. A juttatások kiválasztásának folyamata

5. A 2. pontban meghatározott cafetériakeret bruttó érték, amely a juttatások adóvonzatát is tartalmazza. A cafetéria-keretösszeg nem léphető túl. A jogosult részére a cafetériakeret teljes igénybevételét biztosítani kell.
6. A jogosult részére az őt megillető keretösszeg erejéig a 3. pontban meghatározott juttatások köréből szabad választási lehetőséget kell biztosítani.
7. A jogosult a cafetériakeret felhasználására vonatkozó nyilatkozatát a saját vagy az anyagi-pénzügyi felelősök számítógépére telepített, az 1. mellékletben meghatározott nyilatkozatnak megfelelő adattartalommal elkészített program segítségével állíthatja ki 2012. február 15-étől 2012. február 28-áig. Széchenyi Pihenő Kártya igénybevétele esetén a 2. mellékletben meghatározott nyilatkozat, valamint a 3. mellékletben meghatározott adatkezeléshez hozzájáruló nyilatkozat, míg az iskolakezdési támogatás igénybevételéhez a 4. mellékletben meghatározott nyilatkozat kitöltéséről is gondoskodni kell. Saját számítógépre telepített nyilatkozat kitöltésének hitelesítését, nyomtatását és aláírását az anyagi felelősöknél 2012. február 28-áig kell végrehajtani.
8. A Széchenyi Pihenő Kártya megrendelése a jogosult igénylése alapján a munkáltató feladata, annak megrendelésével, használatával, a támogatás igénybevételével kapcsolatban a jogosultat semmilyen költség nem terheli. A pótkártya, illetve a közeli hozzátartozó és – az élettársi kapcsolatról tett nyilatkozat szerint – az élettárs részére a társkártya megrendelése a jogosult feladata, a társkártya, valamint a pótkártya előállítási és kézbesítési költségei – társ-, illetve pótkártyánként – a jogosultat terheli, azok a cafetéria-keretösszeg terhére nem teljesíthetők.
9. Az anyagi-pénzügyi felelősöknek a kitöltött, kinyomtatott és aláírt nyilatkozatokat az illetékes gazdasági vezetőhöz (a továbbiakban együtt: gazdasági igazgatók) kell továbbítani, legkésőbb 2012. március 2-áig.
10. A választható béren kívüli juttatásként helyben választható munkahelyi étkeztetés igénybe vételének lehetőségéről a gazdasági igazgatók kötelesek 2012. február 15-éig írásban tájékoztatni az érintett állományt.
11. Az év közben az 1. pont szerinti foglalkoztatási jogviszonyba lépő jogosult esetében a nyilatkozat kitöltését a jogviszony létrejöttétől számított 15 napon belül kell biztosítani, és a kitöltéstől számított 5 napon belül kell megküldeni az illetékes gazdasági igazgatóknak. Év közben foglalkoztatási jogviszonyba lépő jogosult részére az adott időpontban még választható juttatások tekintetében kell biztosítani a választás lehetőségét.
12. Amennyiben a jogosult nyilatkozattételi kötelezettségének neki fel nem róható ok miatt, határidőben nem tesz eleget, biztosítani kell részére annak lehetőségét, hogy az akadályoztatás megszűnésétől, illetve a hibás nyilatkozattételtől számított 5 munkanapon belül nyilatkozatot tegyen az illetékes gazdasági igazgató által erre kijelölt munkatársnál, feltéve, ha mulasztását írásban, közvetlen felettese vagy vezetője által igazoltan kimenti. Ebben az esetben a jogosult a cafetéria-keretösszeget oly módon igényelheti, hogy csak az adott időpontban még választható juttatásokra nyújthat be kérelmet.
13. A kitöltött és leadott nyilatkozat egy alkalommal, az illetékes gazdasági igazgatóhoz benyújtott kérelemmel módosítható. A nem pénzben biztosított juttatások jogosult részére történő átadását követően nincs lehetőség a nyilatkozat módosítására.
14. Az 1. mellékletben meghatározott nyilatkozat kitöltését elmulasztó jogosult részére a saját keretösszege mértékéig, de legfeljebb a 3. pont a) alpontjában meghatározott mértékben, a Széchenyi Pihenő Kártya vendéglátás alszámlára utalt juttatás kerül biztosításra. Amennyiben a jogosultnak a 3. pont a) alpontban megadott felső határt meghaladó keretösszegre még marad jogosultsága, úgy az a 3. pont c) alpontban meghatározott Széchenyi Pihenő Kártya szállás alszámlára kerül biztosításra.
15. Az utasítás alapján biztosított juttatásokról a gazdasági igazgatóknak részletes nyilvántartást kell vezetniük. A nyilvántartásnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy abból megállapítható legyen:
a) a felhasználható keretösszeg,
b) a választott juttatások jogcímenkénti bontásban,
c) a megvalósult juttatások jogcímenként,
d) a még felhasználható keretek
egyénre, szervezeti egységenként.
16. A jogosult által fel nem használt összeg pénzbeli megváltására nincs lehetőség.

III. Eljárás az év közben keletkezett vagy megszűnt jogosultság esetén

17. Nem veheti igénybe a cafetéria-juttatást a jogosult arra az időszakra, amely alatt
a) tartós külszolgálaton tartózkodik, illetve nemzetközi szakértőként foglalkoztatják,
b) illetményre, átlagkeresetre, terhességi gyermekágyi segélyre, táppénzre vagy távolléti díjra nem jogosult, feltéve, hogy a távollét időtartama meghaladja a 30 napot (ezen időtartam számítását minden távollét esetében újra kell kezdeni).
18. A jogosult részére a felmentési időre biztosítani kell a cafetéria-juttatást.
19. Áthelyezés esetén a jogosult cafetéria-juttatásra az egyes munkáltatóknál fennálló foglalkoztatási jogviszonnyal időarányosan jogosult. Ha a rendőrség szervei közötti áthelyezés esetén a jogosult a korábbi munkáltatónál az időarányos részt meghaladó mértékű cafetéria-juttatást vett igénybe, visszafizetési kötelezettség nem terheli, azonban az időarányos részt meghaladó mértékkel az új munkáltatónál igénybe vehető cafetéria-juttatás mértékét csökkenteni kell.
20. Abban az esetben, ha a jogosult jogviszonya a tárgyév közben szűnik meg, az időarányos részt meghaladó mértékben igénybe vett természetbeni juttatás értékét a jogviszony megszűnésekor le kell vonni, illetve ha a jogosult választása szerinti juttatás természete ezt lehetővé teszi, vissza kell adni, ezért az 5. melléklet kitöltése az 1. mellékletben foglalt nyilatkozat kitöltésével egyidejűleg kötelező.
21. Nem kell visszafizetni a cafetéria-juttatás értékét, ha a jogviszony a jogosult halálával szűnik meg.

IV. A juttatások kifizetésének szabályozása

22. Az önkéntes kölcsönös pénztári befizetések 2012. március hónaptól kezdődően, a tárgyhót követő hónap 15. napjáig kerülnek átutalásra a jogosult pénztári számlájára.
23. Azon jogosult esetében, akik számára választása alapján a munkáltató a 2012. évre – az Szja. törvény 71. § (1) bekezdés f) pontja alapján a cafetéria-juttatások közé tartozó – a helyi utazásra szolgáló éves bérletet biztosított, a cafetéria-juttatások maximális összege túllépésének elkerülése érdekében a cafetériakeret még felhasználható összegét a helyi utazási bérlet vételárának 30,94% adóval megnövelt összegével csökkenteni kell. Erre figyelemmel az ebbe a körbe tartozó jogosult az 1. mellékletben köteles nyilatkozni a helyi utazásra szolgáló bérlet átvételének tényéről, és a további juttatások kiválasztását a csökkentett összegű cafetériakeret figyelembevételével kell számára biztosítani.
24. Az a jogosult, aki a cafetériakeret összegének terhére helyi utazásra szolgáló havi bérletet kíván választani, a munkáltató nevére és címére kiállított számla ellenében jogosult megvásárolni a helyi utazásra szóló bérletet, majd az illetékes gazdasági szervnél minden hónap 8-áig történő számlaleadást követően, utólagos folyószámlára utalással kapja meg a bérlet árának ellentételezését.
25. A gazdasági igazgatók a választott juttatások figyelembevételével soron kívül intézkednek a szükséges szerződések megkötésére és a beszerzések végrehajtására. Az utalványokat és az átvételt igazoló íveket az anyagi-pénzügyi felelősök veszik át, akik gondoskodnak a jogosultak részére történő kiosztásáról.
26. Az Erzsébet-utalványokat az első alkalommal 2012. januárig visszamenőlegesen, majd ezt követően minden hónapban, a fizetési jegyzékkel egyidejűleg kell kiosztani a jogosultak részére. A jogosult – tartós akadályoztatása esetére – írásbeli, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást adhat az utalvány átvételére.

V. Záró rendelkezések

27. Az Országos Rendőr-főkapitányság, mint középirányító szerv biztosítja a fedezetet a rendészeti szakközépiskolák által foglalkoztatott jogosultak számára a cafetéria-juttatásokra, amelynek felhasználásához szükséges munkáltatói intézkedéseket – jelen utasítás figyelembevételével – a rendészeti szakközépiskolák hajtják végre.
28. Az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.
29.2
30. Az utasítás közzétételét követően az ORFK Hivatal Szóvivői Iroda gondoskodik annak a Rendőrség intranetes honlapján történő megjelentetéséről, valamint az ORFK Gazdasági Főigazgatóság a levelező rendszer útján intézkedik az állomány tájékoztatására.

1. melléklet a 4/2012. (II. 10.) ORFK utasításhoz


VÁLASZTHATÓ BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK
NYILATKOZAT A VÁLASZTHATÓ BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK FELHASZNÁLÁSÁRA

Alulírott: ................................................................................. (név), jogviszony megnevezése: ................................................

Adóazonosító jel: ................................................................... TAJ szám: ...................................................

Szül. év, hó, nap: ..............................................................................................................................................

Szervezeti egység: ........................................................................ a Rendőrség, rendészeti szakközépiskola munkavállalója kijelentem, hogy a felsorolt választható elemek közül 2012. évre az alábbiakat kívánom igénybe venni:

Az éves keretösszeg: bruttó 200 000 Ft (Elérhetőség/telefonszám): ..............................

Juttatás elemei

Adózási jogszabályok

Igényelt összeg (egyszeri juttatás esetén csak
a „Felhasznált (Ft)” oszlop kitöltése kötelező)

Havi (Ft)

Hónapok száma

Felhasznált (Ft)
bruttó nettó

Széchenyi Pihenő Kártya
– vendéglátás alszámla

30,94% adóterhet viselő juttatás, választható legfeljebb
150 000 Ft mértékben

 

 

 

 

Széchenyi Pihenő Kártya
– szabadidő alszámla

30,94% adóterhet viselő juttatás, választható legfeljebb
75 000 Ft mértékben

 

 

 

 

Széchenyi Pihenő Kártya – szállás alszámla

30,94% adóterhet viselő juttatás, választható legfeljebb
152 742 Ft mértékben

 

 

 

 

Erzsébet-utalvány

30,94% adóterhet viselő juttatás, választható legfeljebb
5000 Ft/hó mértékben

 

 

 

 

Munkahelyi étkezés

30,94% adóterhet viselő juttatás, választható legfeljebb
12 500 Ft/hó mértékben

 

 

 

 

Önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztári munkáltatói hozzájárulás

30,94% adóterhet viselő juttatás, választható legfeljebb
46 500 Ft/hó mértékben

 

 

 

 

Önkéntes kölcsönös egészségpénztári munkáltatói hozzájárulás

30,94% adóterhet viselő juttatás, választható legfeljebb
27 900 Ft/hó mértékben

 

 

 

 

Iskolakezdési támogatás

30,94% adóterhet viselő juttatás, választható legfeljebb
27 900 Ft/gyermek/év mértékben

 

 

 

 

Helyi utazásra szolgáló bérlet (amennyiben a jogosult a jövőben kívánja megvásárolni azt)

30,94% adóterhet viselő juttatás

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 


....................................., 2012. év .................. hó ....... nap

......................................................................
nyilatkozó aláírása

Alulírott .......................................................................... elismerem, hogy 2012-ben korábban már megkaptam az éves, helyi utazásra szolgáló bérletet ..................... Ft értékben.

....................................., 2012. év .................. hó ....... nap

.........................................................................
nyilatkozó aláírása

Ellenjegyezte a Rendőrség részéről: ..............................................................
anyagi-pénzügyi felelős

2. melléklet a 4/2012. (II. 10.) ORFK utasításhoz


NYILATKOZAT
Széchenyi Pihenő Kártya igénybevételéhez 2012. évre
Kitöltendő minden kedvezményezett részéről

Előnév:

Kártyabirtokos vezeték neve:

Kártyabirtokos utóneve:

Kártyán szereplő név:

Adóazonosító jel:

Személyazonosító igazolvány száma:

Születési név:

Anyja neve:

Születési hely:

Születési idő:

Állandó lakcím

irányítószám:

város:

közterület név: ………………………………………………… közterület jelleg: ………………………………………

házszám: …………………

Levelezési cím, amennyiben eltér az állandó lakcímtől

irányítószám:

város:

közterület név: ………………………………………………… közterület jelleg: ………………………………………

házszám: …………………

Kijelentem, hogy más kifizetőtől Széchenyi Pihenő Kártya juttatásban részesültem:

Igen / Nem

(A megfelelő válasz aláhúzandó.)

 

Más kifizetőtől az adóévben a nyilatkozatot megelőzően Széchenyi Pihenő Kártya juttatás értéke:

– vendéglátás alszámla:

– szabadidő alszámla:

– szállás alszámla:

 

Megfizetett ellenérték: ………………………………

 

Budapest, 20………………………………

…………………………………………………

 

munkatárs aláírása

3. melléklet a 4/2012. (II. 10.) ORFK utasításhoz


HOZZÁJÁRULÓ NYILATKOZAT ADATKEZELÉSHEZ

Munkavállaló neve:

 

Lakcíme:

 

Anyja neve:

 

Adóazonosító jel:

 

A(z) ………………………………………………………… (cím: ………………………………………………………)

munkavállalójaként hozzájárulok, hogy saját és az általam megadott közeli hozzátartozóim adatait Munkáltatóm átadja a vele az OTP Széchenyi Pihenőkártya megrendelése kapcsán szerződésben álló OTP Pénztárszolgáltató Zrt. (1051 Budapest, Mérleg u. 4.) részére, aki a szolgáltatás nyújtásához az adatkezeléshez szükséges mértékben a személyes adatokat tárolja és kezeli.

 

Az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. semmilyen formában nem jogosult az adatokat harmadik személyek részére átadni, vagy bármilyen formában hozzáférhetővé tenni, kivételt képez ez alól a szerződés teljesítésének körében történő alvállalkozó igénybevétele.

 

 

 

Dátum: 2012. ………………………………

………………………………………
munkavállaló aláírása

4. melléklet a 4/2012. (II. 10.) ORFK utasításhoz


NYILATKOZAT
iskolakezdési támogatás igénybevételéhez

Jogosult neve:

Szolgálati helye:

Adóazonosító jele:

TAJ száma:

Saját háztartásban eltartott gyermek neve:

születési helye, ideje:

anyja neve:

lakóhelye:

adóazonosító jele:

TAJ száma:

oktatási intézménye:

Saját háztartásban eltartott gyermek neve:

születési helye, ideje:

anyja neve:

lakóhelye:

adóazonosító jele:

TAJ száma:

oktatási intézménye:

Saját háztartásban eltartott gyermek neve:

születési helye, ideje:

anyja neve:

lakóhelye:

adóazonosító jele:

TAJ száma:

oktatási intézménye:



……………………, 2012. év ……………… hó …… nap

………………………………………
jogosult aláírása

5. melléklet a 4/2012. (II. 10.) ORFK utasításhoz


NYILATKOZAT
a cafetéria-tartozás illetményből (munkabérből) történő levonásához

Név:

Születési hely, idő:

Adóazonosító jel:

Szolgálati hely:

 



Hozzájárulok ahhoz, hogy a (munkáltató)-nál fennálló jogviszonyom/a cafetéria-jogosultságom megszűnése esetén az időarányos cafetéria-keretem túllépése miatti, jogalap nélkül felvett juttatások összege, valamint ezek adó- és járulékterhe az illetményemből (munkabéremből) levonásra kerüljön.

……………………………, 2012. év ……………… hó …… nap

………………………………………
magánszemély




A nyilatkozatot átvettem:

……………………………, 2012. év ……………… hó …… nap

………………………………………
munkáltató
1

Az utasítást a 6/2013. (II. 15.) ORFK utasítás 33. pontja hatályon kívül helyezte 2013. február 16. napjával.

2

A 29. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére