• Tartalom

40/2012. (XI. 21.) EMMI rendelet

40/2012. (XI. 21.) EMMI rendelet

a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény végrehajtásáról szóló 9/2006. (V. 9.) NKÖM rendelet módosításáról

2013.01.01.

A Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény 10. § (2) bekezdésében, valamint (3) bekezdés a), b) és c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § j) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1–5. §1

6. § Az R. 7. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:

„(5) A Tv. 7/C. § (2) bekezdésében foglalt, a miniszter által egyedi elbírálással nyújtható működési támogatás kizárólag dologi kiadásra használható fel.”

7–8. §2

9. § (1)3

(2) Az R. 19. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép, valamint a § a következő (4)–(8) bekezdésekkel egészül ki:

„(3) Támogatási kérelmet (pályázatot) benyújtani kizárólag az Igazgatóság által rendszeresített adatlapon, elektronikus úton lehet. A pályázat benyújtásának feltétele a pályázó azonosítását biztosító – az Alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció.
(4) A pályázat benyújtása időpontjának a pályázat elektronikus rendszerben történő rögzítésének időpontját kell tekinteni.
(5) A pályázati eljárás során a kapcsolattartás, így különösen a hiánypótlásra történő felhívás, a támogatói döntésről szóló értesítés a regisztráció során létrehozott felhasználói fiókon keresztül történik.
(6) Az elektronikus alkalmazás útján megküldött dokumentumot az átvétel automatikus visszaigazolásával kell kézbesítettnek tekinteni, a kézbesítéshez fűződő jogkövetkezmények az elektronikus úton történő közléshez fűződnek.
(7) Ha az Igazgatóság 5 munkanapon belül nem kap automatikus visszaigazolást a pályázótól, az Igazgatóság ismételten megküldi az elektronikus levelet. Ha az Igazgatóság 3 munkanapon belül másodszor sem kap visszaigazolást, a következő munkanapon, papír alapon is megküldi a dokumentumot a pályázó részére. Ebben az esetben a kézbesítéshez fűződő jogkövetkezmények az írásban, postai úton történő közléshez fűződnek.
(8) Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámoló és a pénzügyi elszámolás benyújtása is kizárólag elektronikus úton történhet.”

10–15. §4

16. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba.

(2) A 6. § és a 9. § (2) bekezdése 2013. január 1-jén lép hatályba.

1

Az 1–5. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

2

A 7–8. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

3

A 9. § (1) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

4

A 10–15. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére