• Tartalom

42/2012. (X. 18.) BM utasítás

42/2012. (X. 18.) BM utasítás

a Belügyminisztérium Egyedi Iratkezelési Szabályzatának kiadásáról szóló 1/2011. (I. 20.) BM utasítás módosításáról1

2012.10.19.

A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény 10. § (1) bekezdésének b) pontjában foglaltaknak megfelelően, valamint a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet rendelkezéseinek figyelembevételével – a Belügyminisztérium iratkezelési rendszeréről és irattári tervéről a Magyar Országos Levéltár és a köziratok kezelésének szakmai irányításáért felelős miniszter egyetértésével – kiadom az alábbi utasítást:

1. § A Belügyminisztérium Egyedi Iratkezelési Szabályzatának kiadásáról szóló 1/2011. (I. 20.) BM utasítás melléklete (a továbbiakban: melléklet) a következő 1.19/A. ponttal egészül ki:

„1.19/A. eligazító: az a személy, aki a személyes kézbesítés útján érkezett nyílt küldeményt átveszi, a címzett hivatali egységet értesíti és az átadást hitelesen dokumentálja,”

2. § A melléklet 1.40. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„1.40. iratkezelési szabályzat: a Belügyminisztérium írásbeli ügyintézésére vonatkozó szabályok összessége, amely a Belügyminisztérium Szervezeti és Működési Szabályzata figyelembevételével készül, s amelynek függelékeit a Belügyminisztérium további, iratkezeléssel kapcsolatos iratmintáinak gyűjteménye, valamint az irattári terv képezi,”

3. § A melléklet 1.75. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„1.75. raktári egység: az irattári anyagnak az átmeneti és központi irattári rendezése, rendszerezése, tagolása során kialakított legkisebb fizikai egysége (szalagos irományfedél, doboz, kötet, dosszié stb.),”

4. § A melléklet 8. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„8. A BM-ben a minősített adatok kezelését a minősített adatok védelmére vonatkozó Biztonsági Szabályzat (a továbbiakban: Biztonsági Szabályzat) előírásai szerint kell végezni. Aki minősített adat birtokába juthat, a minősített adat védelmére vonatkozó jogszabályokat köteles megismerni és az előírásokat megtartani.”

5. § A melléklet 15. pont a) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„15. Az ügykezelő feladatai az alábbiak:
a) a hivatali egységeknél készült és más szervtől vagy személytől érkezett küldemények
aa) átvétele,
ab) bontása,
ac) nyilvántartása (érkeztetés, előzményezés, iktatás, egyéb nyilvántartás),
ad) továbbítása,
ae) postázása,
af) irattározása,
ag) őrzése,
ah) selejtezése,
ai) központi irattárba adása.”

6. § A melléklet a következő 15/A. ponttal egészül ki:

„15/A. Az ügykezelői állomány évente legalább egy alkalommal – az Iratkezelési és Adatvédelmi Főosztály és az Informatikai Főosztály szervezésében – továbbképzés keretében az Iratkezelési Szabályzat rendelkezéseivel, valamint az iratkezelési szoftver használatával kapcsolatban tartott oktatáson vesz részt. A hivatali egységek vezetői biztosítják az érintett állomány részvételét az oktatáson.”

7. § A melléklet 38. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„38. A döntés-előkészítéssel összefüggő „Nem nyilvános” kezelési jelzésű iratok megismerésére az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 27. § (5)–(7) bekezdésében foglaltak az irányadók.”

8. § A melléklet 42. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„42. A „Nem nyilvános” jelzéssel ellátott iratokat a nyílt iratok iktatására szolgáló iktatókönyvbe kell iktatni, zárható irat-, vagy lemezszekrényben, vagy kijelölt irattári helyiségben kell tárolni és a továbbiakban az Iratkezelési Szabályzat előírásai szerint kell kezelni.”

9. § A melléklet 48. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„48. A BM hivatali egységei által használt kulcsdobozokat a hivatali egységek szerzik be a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságtól. A kulcsdoboz számmal való ellátása, valamint a számozott kulcsdobozok nyilvántartása a BM központi épülete irodáinak használatával kapcsolatos egyes rendelkezésekről szóló utasítás alapján történik. Az épület őrsége által felügyelt helyen csak nyilvántartásba vett, számmal és az átvételére feljogosítottak neveivel ellátott, személyi (negatív) pecsétnyomóval (a továbbiakban: pecsétnyomó) lepecsételt kulcsdobozok helyezhetők el.”

10. § A melléklet 58. pontja a következő f) alponttal egészül ki:

f) a BM Budapest, Nádor utca 2. szám alatti bejáratnál feladatot ellátó eligazító.”

11. § A melléklet 80. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„80. A BM és szervei részére a központi küldemény elosztást az Állami Futárszolgálat BM épületében működő futáralosztálya (a továbbiakban: futáralosztály) végzi, amely az érkezett küldeményeket hivatali egységek szerint csoportosítja, majd – futárjegyzékkel – közvetlenül továbbítja a miniszterhez, az államtitkárokhoz és a helyettes államtitkárokhoz, valamint a kabinetfőnök részére.
A futáralosztály a küldeményeket a futárjegyzékkel együtt naponként többször, az elsőbbségi küldeményeket, az „azonnal”, „sürgős” vagy más hasonló jelzésű küldeményeket soron kívül továbbítja az e pontban jelölt vezetőkhöz.”

12. § A melléklet 82. c) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A külső szervtől érkezett küldeményeket az illetékes hivatali egység ügykezelője bontja fel, kivéve]

c) a hivatali egység vezetője által – meghatározott ügycsoport feldolgozására – kijelölt személy nevére érkezett küldeményeket.”

13. § A melléklet 89. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„89. Amennyiben a nyílt küldeményre utaló borítékban minősített küldemény található, erről két példányban jegyzőkönyvet kell készíteni. A borítékot vissza kell zárni és a felbontás tényét – az időpont és a felbontó személy nevének feltüntetésével – a borítékon rögzíteni kell. A jegyzőkönyv egy példányát a címzett részére el kell juttatni, a küldeménnyel kapcsolatban a Biztonsági Szabályzatban foglaltak alapján kell eljárni.”

14. § A melléklet 98. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„98. Az ügykezelő feladata a küldemények érkezésük napján – a 69. pontban és a 295/D. pont utolsó fordulatában meghatározott esetben az érkezést követő első munkanap kezdetén – történő érkeztetése, amely a küldemény nyilvántartásba vételét, az érkeztető nyilvántartás rovatainak értelemszerű kitöltését jelenti.”

15. § A melléklet 122. pontja a következő k) és l) alponttal egészül ki:

k) átadási jegyzék (a hivatali egységek egymás közötti iratforgalmának dokumentálására),
l) elektronikus iratkezelési rendszer üzemzavara esetén használt papír alapú érkeztető könyv.”

16. § A melléklet a következő 131/A. ponttal egészül ki:

„131/A. A pénzügyi-számviteli, személyügyi, valamint az anyagkezeléssel kapcsolatos nyilvántartások kezelését a vonatkozó jogszabályok, valamint az Iratkezelési Szabályzat előírásainak figyelembevételével kell végezni.”

17. § A melléklet 138. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„138. Az ügykezelő az iratokat a beérkezés napján, de legkésőbb az azt követő munkanapon iktatja be. Soron kívül kell iktatni a rövid határidős iratokat, elsőbbségi küldeményeket, a hivatalból tett intézkedéseket tartalmazó „sürgős”, „soron kívül”, „azonnal” jelzésű iratokat.”

18. § A melléklet a következő 138/A. és 138/B. ponttal egészül ki:

„138/A. A miniszter, államtitkár, helyettes államtitkár, kabinetfőnök nevére érkezett, és továbbszignált iratok iktatásáról az ügyintézésre kijelölt hivatali egység gondoskodik.
138/B. A BM hivatali egységei közötti belső levelezéssel összefüggő iktatás során a kezdő iratot a feladatkörileg illetékes hivatali egység ügykezelője iktatja főszámra, a választ adó hivatali egységek a választ a főszám alszámára iktatva küldik vissza a belső átadókönyv aláírása, valamint az elektronikus iktatókönyvben való átvétel ellenében.”

19. § A melléklet 143. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„143. Az iktatókönyvek azonosítóit az alábbiak szerint kell képezni. Az általános iktatókönyv esetében a minisztérium rövidített betűjele: BM. A jelölt hivatali egységek elkülönített iktatókönyvei esetében a Belügyminisztérium rövidített betűjele és – az ügykört, vagy a hivatali egységet jelölő – rövidített azonosító betűvel, vagy a Belügyminisztérium rövidített betűjele és szám kombinációja a következők szerint:
a) Személyügyi Főosztály: BMSZÜ/;
b) Személyügyi Főosztály „munkáltatói intézkedések”: BM001/;
c) Önkormányzati Gazdasági Főosztály „helyi önkormányzatok pénzügyeivel kapcsolatos kérelmek, pályázatok, adatszolgáltatások”: BMÖGF/;
d) Miniszteri Kabinet Nemzetbiztonsági Koordinációs Osztály: BMNKO/;
e) Önkormányzati Gazdasági Főosztály: „vis maior pályázatok”: BMVIS/;
f) Önkormányzati Gazdasági Főosztály: „az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok pályázatai”: BMÖNH/.”

20. § A melléklet 165. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„165. Az ügyintéző az általa készített kiadmánytervezet irattári példányát szignójával köteles ellátni. A kiadmányozásra jogosult személy a tervezetet saját kezű aláírásával és keltezéssel látja el. Az „s.k.” jelzés esetén hitelesítésre felhatalmazott személy az iratra „a kiadmány hiteléül” záradékot rávezeti, továbbá saját kezű aláírásával, keltezéssel és a körbélyegző lenyomatával látja el. ”

21. § A melléklet a következő 165/A. ponttal egészül ki:

„165/A. A kiadmányozott irat egyik – külső szervnek továbbított irat esetén hiteles vagy hitelesített – példányának minden esetben az ügyiratban kell maradnia.”

22. § A melléklet a következő 172/A. ponttal egészül ki:

„172/A. A hivatali levelezés során az iratokat, a belügyminisztériumi iratokon megjelenő azonos alaki elemek használata érdekében, a Belügyminisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatában, valamint az utasítás függelékében meghatározott iratminták adattartalma alapján – különös figyelemmel az irat záradékolására – kell elkészíteni.”

23. § A melléklet 179. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„179. Az iratot borítékban, szükség esetén csomagban kell továbbítani. Az ügykezelő az elküldésre előkészített küldeményeket lezárt, megcímzett borítékban vagy csomagban, a küldemény egyedi azonosítását, útjának nyomon követhetőségét biztosító, elektronikus futárprogram útján előállított futárjegyzékkel és a kezelési utasításoknak megfelelően adja át naponta legalább egyszer – a „sürgős”, „azonnal”, „soron kívül” jelölésűeket haladéktalanul – a futáralosztály részére. A hivatali egységek a belső iratforgalom dokumentálásának biztosítása érdekében átadókönyvben vagy az elektronikus iktatóprogramban előállítható átadási jegyzékkel is átadhatják az iratokat.”

24. § A melléklet a következő 179/A. ponttal egészül ki:

„179/A. A tárgyévi, az átadás-átvételt dokumentáló papír alapú futár- és átadási jegyzékeket visszakereshető módon, emelkedő számsorrendben, vagy időrendben lefűzve kell tárolni, továbbá megőrizni az irattári tervben meghatározott ideig.”

25. § A melléklet 193. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„193. Az ügyintézés meggyorsítása érdekében, az iratok szkennelt változatának továbbítása és fogadása – az aláírt (hiteles) papír alapú példányok megküldése (átadása) mellett – a hivatali egységek számára rendszeresített hivatalos e-mail postafiókokon keresztül történhet. Az aláírt eredeti papír alapú példányt az ügyet intéző hivatali egység ügyiratában kell irattározás céljából elhelyezni.”

26. § A melléklet a következő 217/A. ponttal egészül ki:

„217/A. Az elektronikus adathordozóra felvitt iratokat csak a 79. pontban meghatározott adattartalommal rendelkező papír alapú kísérőlappal együtt lehet irattározni. Az adathordozó felületén, végleges módon fel kell tüntetni a rögzítésre került irat iktatószámát.”

27. § A melléklet 220. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„220. Az átmeneti irattárban az iratokat raktári egységekben, a selejtezés vagy levéltári átadás évszámának megfelelően tételszámok, azon belül iktatószámok emelkedő sorrendjében kell elhelyezni. E szabálytól eltérően lehetőség van keletkezési évek szerint, az irattári tételszámok, azon belül az iktatószám emelkedő sorrendjében is elhelyezni az irattározási utasítással ellátott ügyiratokat, figyelemmel azonban a 228. pontban meghatározott előírásokra.”

28. § A melléklet 221. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„221. A raktári egységekre fel kell jegyezni:
a) a minisztérium és a keletkeztető hivatali egység megnevezését,
b) az iratok keletkezésének évét,
c) iktatószámokat tól-ig,
d) az irattári tételszámot,
e) az iratok selejtezésének vagy levéltárba adásának évét és
f) a raktári egység sorszámát.”

29. § A melléklet 225. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„225. A központi irattárba
a) a lezárt évfolyamú, papír alapú ügyiratokat és azok papír alapú segédkönyveit, valamint
b) az iktatókönyvnek, adatállományainak és az elektronikus dokumentumoknak az év utolsó munkanapi iktatási állapotát tükröző, időbélyegzővel ellátott, elektronikus adathordozóra elmentett változatát tartalmazó adathordozókat
minden év június 30-áig, a 228. pontban meghatározott rendben, előre egyeztetett időpontban kell leadni. Az elektronikus dokumentumokat külön adathordozóra kell elmenteni.”

30. § A melléklet 228. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„228. A központi irattár az iratokat
a) eredeti alakjukban,
b) előadói ívben elhelyezve,
c) hivatali egységenként,
d) a keletkezés, azon belül a selejtezés vagy a levéltári átadás évszámának megfelelően,
e) az irattári tervben meghatározott tételszámok emelkedő sorrendjében csoportosítva és az iktatószámok növekvő sorrendjébe rendezve,
f) a nem selejtezhetőeket savmentes irattároló dobozokban,
g) nyilvántartásaikkal együtt,
h) irat átadás-átvételi jegyzőkönyv és ennek mellékletét képező, selejtezés, illetve a levéltári átadás évszámának megfelelő darabszintű iratjegyzék (7. és 8. számú iratminta) kíséretében
veszi át. Az iratokról el kell távolítani az összefűzésükhöz használt anyagokat, pl. fémből készült iratkapcsolót, műanyagból készült iratborítókat stb.”

31. § A melléklet 236. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„236. A központi irattárban elhelyezett iratokról naprakész nyilvántartást kell vezetni. A nyilvántartás a raktári egységek szintjén készül, mely tartalmazza a raktári egységben elhelyezett iratok irattári tételszámát, a raktári egység irattári helyének azonosítóját és szükség esetén az egy adott raktári egységben található, azonos irattári tételszámhoz tartozó iratok első és utolsó iktatószámát. A nyilvántartásba be kell vezetni a kiselejtezett és a levéltári átadásra került iratokat.”

32. § A melléklet 239. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„239. A hivatali egységek kötelesek az általuk kiadott időszaki kiadványok és rendszeres tájékoztatók egy-egy példányát, valamint az általuk kiadott belső normák (utasítások, intézkedések, szabályzatok stb.) egy-egy hiteles, vagy hitelesített példányát – a megjelenést követő 5 munkanapon belül – a központi irattárnak megküldeni.”

33. § A melléklet 246. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„246. A lejárt megőrzési határidejű iratokat minden év április 30-ig selejtezni kell. A hivatali egységeknek a MOL selejtezési engedélyét az Iratkezelési és Adatvédelmi Főosztályon keresztül kell beszerezniük. Az iratok selejtezését az ügyirat lezárásakor érvényben lévő irattári terv szerint kell végrehajtani.”

34. § A melléklet 31. alcíme a következő 277/A. ponttal egészül ki:

„277/A. A hivatali egység feladatkörének, a hierarchiában elfoglalt helyének lényeges változása esetén a Személyügyi Főosztály írásban értesíti az Iratkezelési és Adatvédelmi Főosztály, valamint az Informatikai Főosztály vezetőjét a szükséges intézkedések megtétele érdekében.”

35. § A melléklet 279. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„279. A BM hivatalos bélyegzője Magyarország címerével ellátott körbélyegző. Az állami vezetők a tisztségüket, beosztásukat megjelölő, Magyarország címerével ellátott körbélyegzőt használnak. A hivatali egységek körbélyegzőjén felül a „Belügyminisztérium”, alul a hivatali egység hivatalos megnevezése szerepel.”

36. § A melléklet a következő 279/A. ponttal egészül ki:

„279/A. A BM kijelölt főosztálya a külpolitikáért felelős miniszter által a külföldi felhasználásra szánt közokiratok tanúsítvánnyal történő ellátásának szabályairól szóló KÜM rendelet előírásai alapján, az okirat külföldi felhasználhatósága érdekében a közbenső felülhitelesítéshez angol nyelvű, Magyarország címerével ellátott körbélyegzőt használ. A körbélyegzőn felül a „Ministry of Interior of Hungary”, alul a hivatali egység hivatalos megnevezése angol nyelven és a körbélyegző sorszáma szerepel.”

37. § A melléklet 285. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„285. A körbélyegzők, fejbélyegzők és egyéb bélyegzők (a továbbiakban: bélyegzők) igény szerinti megrendeléséről, nyilvántartásáról, kiadásáról és selejtezéséről az Iratkezelési és Adatvédelmi Főosztály gondoskodik.”

38. § A melléklet 286. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„286. A hivatali egységek a bélyegzőket – a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság honlapján letölthető Bélyegző igénylési lap kitöltésével – az Iratkezelési és Adatvédelmi Főosztálytól igénylik, amely gondoskodik azok elkészíttetéséről, nyilvántartásba vételéről, a használó részére történő átadásáról és az átadás dokumentálásáról.”

39. § A melléklet 290. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„290. A védendő adatot tartalmazó adathordozók tárolására szolgáló páncél-, vagy lemezszekrényekhez használatos pecsétnyomóra vonatkozó igényt a Biztonsági Szabályzatban meghatározott hivatali egységnél kell bejelenteni, amely gondoskodik annak beszerzéséről, nyilvántartásba vételéről és – aláírás ellenében – a jogosultnak történő kiadásáról, visszavételéről.”

40. § A melléklet 36. alcím címének helyébe a következő cím lép:

„36. Ügyiratok iratkezelési szabályai az elektronikus iratkezelési rendszer üzemzavara esetén”

41. § A melléklet a következő 295/A–295/F. ponttal egészül ki.

„295/A. A rendszergazda az iratkezelési rendszer üzemzavara esetén soron kívül értesíti az iktatóhelyeket az iratkezelési rendszer leállásáról és arról, hogy az Iratkezelési Szabályzatban az iratkezelési rendszer üzemzavara esetére meghatározott előírásoknak megfelelően kell eljárni.
295/B. Az üzemzavar megszüntetését követően a rendszergazda értesíti az iktatóhelyeket az üzemzavar megszűnéséről és az iratkezelő rendszerben történő nyilvántartás szabályszerű megkezdéséről.
295/C. A helyreállt iratkezelési rendszerben haladéktalanul ellenőrizni kell az utoljára nyilvántartásba vett tételeket, adatvesztés esetén azokat pótolni kell.
295/D. A „sürgős”, „azonnal”, „soron kívül” jelöléssel ellátott küldeményeket, az adott évben 1-től kezdődő sorszámmal, a hitelesítés szabályai szerint erre a célra megnyitott, ÉRKÜZ egyedi azonosítási jellel ellátott papír alapú érkeztetőkönyvbe kell nyilvántartásba venni, ha az üzemzavar a 4 órát meghaladja, továbbá a megkülönböztetett jelölés nélküli küldeményeket is, ha az érkeztetés akadályoztatása meghaladja a 24 órát.
295/E. A 295/D. pont szerint érkeztetett küldeményeken az érkeztetési azonosító feltüntetésénél az érkeztetőkönyv azonosítóját és az „ÉRKÜZ” egyedi azonosítási jelölést kell alkalmazni. Az adott hivatali egység érkeztetőkönyv azonosítója a központi főnyilvántartási könyv nyilvántartási száma (pl. érkeztetőkönyv azonosítója/sorszám/ évszám/egyedi azonosító; 67/2338/2012./ ÉRKÜZ).
295/F. A papír alapú érkeztetőkönyvek beszerzéséről, valamint központi főnyilvántartásba vételéről, hitelesítéséről az Iratkezelési és Adatvédelmi Főosztály gondoskodik.”

42. § (1) A melléklet 1.46. pontjában a „közfeladatot ellátó szerv” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium” szöveg lép.

(2) A melléklet 1.50. pontjában a „szerv” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium” szöveg lép.

(3) A melléklet 1.51. pontjában az „ugyanazon iratképző” szövegrész helyébe az „a Belügyminisztérium mint iratképző” szöveg lép.

(4) A melléklet 1.57. pontjában a „szerv/szervezet vezetője részéről” szövegrész helyébe az „a Belügyminisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatában” szöveg lép.

43. § (1) A Belügyminisztérium Egyedi Iratkezelési Szabályzatának kiadásáról szóló 1/2011. (I. 20.) BM utasítás 1. sz. függelékének helyébe a jelen utasítás 1. melléklete lép.

(2) A Belügyminisztérium Egyedi Iratkezelési Szabályzatának kiadásáról szóló 1/2011. (I. 20.) BM utasítás 2. függelék II. KÜLÖNÖS RÉSZ helyébe a jelen utasítás 2. melléklete lép.

44. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 42/2012. (X. 18.) BM utasításhoz

A BM HIVATALI SZERVEZETEI (HIVATALI EGYSÉGEK) ÁLTAL RENDSZERESEN HASZNÁLT IRATTÍPUSOK IRATMINTATÁRA
Az iratmintatárban a BM hivatali egységei által az ügyintézés és az ügyiratkezelés során leggyakrabban alkalmazott irattípusok kerülnek bemutatásra. Az iratminták a különböző iratfajták legfontosabb kötelező elemeit (szükséges minimum) tartalmazzák.
Az iratmintatár a következő irattípusokat tartalmazza:
1. jegyzőkönyv,
2. ügyiratpótló lap,
3. adatlap hivatali kapu hozzáférés igényléséhez/lemondásához,
4. kísérőlap elektronikus adathordozó nyilvántartásba vételéhez,
5. iratselejtezési jegyzőkönyv,
6. selejtezési iratjegyzék,
7. iratátadás-átvételi jegyzőkönyv,
8. iratátadás-átvételi jegyzék.

1. sz. iratminta: jegyzőkönyv

Hivatali Egység vagy személy neve
Iktatószám:
Jegyzőkönyv

Készült:

dátum, szerv és helyiség megnevezése

Tárgy:

a jegyzőkönyv felvételének indokául szolgáló esemény, intézkedés, eljárás stb. megnevezése

Jelenlevők:

a jelenlévő, részt vevő, eljáró stb. személyek neve és beosztásuk felsorolása, vagy utalás a külön jelenléti ívre

Jegyzőkönyvvezető:

a jegyzőkönyvvezető megnevezése

Szöveg

……………………………………

……………………………………

aláírás

aláírás

……………………………………

……………………………………

aláírás

aláírás

(P. H.)
Melléklet:
Készült:     …… példányban
Kapják:     személy vagy szerv megnevezése
személy vagy szerv megnevezése
Irattár
Cím: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.; Postacím: 1903 Budapest Pf. 314.;
Telefon: (06 1) ……………… Fax: (06 1) ………………; E-mail: név@bm.gov.hu

2. sz. iratminta: ügyiratpótló lap

Hivatali Egység vagy személy neve
Ügyiratpótló lap
Ügyirat:
Keletkeztetője, iktatószáma (év megadásával)     
irattári jele / tételszáma:     
tárgya:     
Ügyirat kiadva:
hivatali egység megnevezése:     
kikérő neve:     
ügyirat szerelve:     
az ügyirat betekintésre kikölcsönözve határidőig:     
Keltezés helye, ideje

…………………………………………

…………………………………………

átvevő aláírása

kiadó irattáros aláírása

3. sz. iratminta: adatlap hivatali kapu hozzáférés
igényléséhez/lemondásához

Hivatali Egység vagy személy neve
ADATLAP
hivatali kapu hozzáférés igényléséhez/lemondásához

Hivatali Kapu rövid neve
(a megfelelőt kérjük jelölje meg):

 

 

 



 

Igénylés

Lemondás



 

Személy neve (meg kell egyeznie az ügyfélkapu adatbázisban szereplő azonosítóval):



E-mail címe (meg kell egyeznie az ügyfélkapu adatbázisában szereplővel, ami az igénylő hivatali e-mail címe):

 


Keltezés helye, ideje

 


…………………………………………………


……………………………………………………

Igénylő neve, aláírása

Hivatali egység megnevezése

 


……………………………………………………

 

Hivatali egység vezetőjének neve, aláírása

4. sz. iratminta: kísérőlap elektronikus adathordozó
nyilvántartásba vételéhez

Hivatali Egység vagy személy neve
KÍSÉRŐLAP
elektronikus adathordozó nyilvántartásba vételéhez
Címzett neve:     
Címe:     
Adathordozó paraméterei:    
Adathordozó típusa (DVD, CD stb.):     
Méret (kapacitás):     

Nyilvántartási szám

Adatállomány azonosítója (neve),
típusa (fájl neve,típusa)

Tárgy

Rendelkezik-e elektronikus aláírással

Megjegyzés


 

 

 

 


 

 

 

 

Keltezés helye, ideje

 

aláírás
kiadmányozó neve, beosztása
(P. H.)

5. sz. iratminta: iratselejtezési jegyzőkönyv

Hivatali Egység vagy személy neve
Iktatószám:
Iratselejtezési jegyzőkönyv

Készült:

dátum, hivatali egység és helyiség megnevezése

A selejtezési bizottság tagjai:

…………………………………

 

…………………………………

A selejtezést ellenőrizte:

…………………………………

 

a vezető neve és beosztása

Az alapul vett szabályzat, utasítás: az irat keletkezésekor hatályos iratkezelési szabályzatok:
A selejtezés alá vont iratok keletkeztetője:     (hivatali egység)
(évköre)
Eredeti terjedelem: ……………………………… ifm.
A kiselejtezett iratok mennyisége: …………………………… ifm.
A kiselejtezett iratok felsorolása:

Év

Tételszám

Irattári tétel címe

Terjedelem
(ifm)

 

 

 

 

A munka során a vonatkozó jogszabály értelmében jártunk el.
A selejtezésre kijelölt iratanyag a levéltári jóváhagyást követően megsemmisítésre kerül.
kmf.

……………………………………

……………………………………

aláírás

aláírás

……………………………………
ellenőrző vezető aláírása
(P.H.)
Készült:     3 példányban
Kapják:     2 példány: Magyar Országos Levéltár
1 példány: Irattár

6. sz. iratminta: selejtezési
iratjegyzék

Hivatali Egység vagy személy neve
Iktatószám:
Selejtezési iratjegyzék

Év

Tételszám

Iktatószám(ok)

 

 

 

 

 

 

Keltezés helye, ideje
Jegyzéket készítette:

 

………………………………………
aláírás

Készült:    2 példányban
Kapják:    1 példány: Magyar Országos Levéltár
1 példány: Irattár

7. sz. iratminta: iratátadás-átvételi jegyzőkönyv

Hivatali Egység vagy személy neve
Iktatószám:
Iratátadás – átvételi jegyzőkönyv

Készült:

dátum, szerv, helyiség megnevezése

Átadó:

az átadó szerv/személy megnevezése, illetve az átadásért felelős vezető és beosztásának megnevezése

Átvevő:

az átvevő szerv/személy megnevezése, illetve az átvételért felelős vezető és beosztásának megnevezése

Az átadás-átvétel tárgyát képező iratanyag, iratkezelési segédlet:
az iratanyag keletkeztetőjének, évkörének, mennyiségének megnevezése
Az iratátadás alapjául szolgáló jogszabályok, egyéb normák, megállapodások stb. felsorolása. Utalás az átadásra kerülő iratanyag mellékelt iratátadás-átvételi jegyzék formájában történő részletes felsorolására.

aláírás

aláírás

……………………………………

……………………………………

átadó

átvevő

(P. H.)

(P. H.)

Látta:
…………………………………………
hivatali egység vezetője
Melléklet:     …… lap iratátadás-átvételi jegyzék
Készült:    példányban
Kapják:    átadó megnevezése
átvevő megnevezése
Irattár

8. sz. iratminta: iratátadás-átvételi jegyzék

Hivatali Egység vagy személy neve

Melléklet a(z)………………………………… iktatószámú irathoz.

Iratátadás-átvételi jegyzék

Átadási egység sorszáma

Év

Irattári tételszám, tételcím

Iktatószámok felsorolása

1. doboz

 

 

 

2. doboz

 

 

 

Keltezés helye, ideje

 

aláírás
………………………………………
készítő neve, beosztása

Készült:    példányban
Kapják:    átadó megnevezése
átvevő megnevezése
Irattár

2. melléklet a 42/2012. (X. 18.) BM utasításhoz

II. KÜLÖNÖS RÉSZ
A HIVATALI EGYSÉGEK IGAZGATÁSI ÜGYEI

 

A bűncselekmények áldozatai segítésének iratai

BM101

Az áldozatsegítés irányításának kialakításához szükséges feladatokkal kapcsolatos iratok

N

15

BM102

Áldozatvédelmi tevékenységgel kapcsolatos jelentősebb ügyek iratai

N

15

BM103

Áldozatvédelmi tevékenységgel kapcsolatos elvi jelentőségű ügyek iratai

10

BM104

Áldozatvédelmi tevékenységgel kapcsolatos kisebb jelentőségű ügyek iratai

1

 

 

 

 

 

Élet- és vagyonbiztonság védelmének iratai

BM201

Élet, anyagi javak kulturális védelmével kapcsolatos jelentősebb ügyek iratai

N

15

BM202

Élet, anyagi javak kulturális védelmével kapcsolatos elvi jelentőségű ügyek iratai

10

BM203

Élet, anyagi javak kulturális védelmével kapcsolatos kisebb jelentőségű ügyek iratai

1

 

 

 

 

 

Bűncselekmények megelőzésének iratai

BM301

Bűnmegelőzéssel kapcsolatos elvi jelentőségű iratok

10

BM302

Bűnmegelőzéssel kapcsolatos feladatok végrehajtása során keletkező iratok

10

BM304

Bűncselekmények éves, országos szintű elemzésével, értékelésével kapcsolatos iratok

N

15

BM305

Bűncselekmények regionális elemzésével, értékelésével, illetve kisebb jelentőségű értékelésekkel kapcsolatos iratok

3

BM308

A bűncselekmények megelőzésével kapcsolatos pályázatok és támogatások iratai (teljesüléstől számított)

5

 

 

 

 

 

Büntetés-végrehajtás iratai

BM401

Büntetés félbeszakításával, javítóintézeti nevelés végrehajtásának félbeszakításával kapcsolatos iratok

10

 

 

 

 

 

A – hírszerzési tevékenység kivételével – polgári nemzetbiztonsági szolgálatok
irányításának iratai

 

 

BM501

A Miniszteri Kabinet Ügyrendjében meghatározott feladatokkal, ügyintézéssel kapcsolatosan az önálló belügyi szervekkel és állami szervekkel folytatott érdemi koordinációs levelezés iratai

N

HN

BM504

Nemzetbiztonsági ellenőrzések elrendelésével, határidejének meghosszabbításával, megszüntetésével, illetve szakvélemények ellenjegyzésével kapcsolatos miniszteri határozatok

10

BM505

Nemzetbiztonsági ellenőrzések elrendelésével kapcsolatos iratok (minisztériumok, illetve minősített adatot kezelő szervek vezetőinek kezdeményezése alapján)

1

BM506

Nemzetbiztonsági ellenőrzések elrendelésével kapcsolatos iratok és dokumentumok Alkotmányvédelmi Hivatal és Nemzetbiztonsági Szakszolgálat vonatkozásában

1

BM507

Nemzetbiztonsági ellenőrzésekkel kapcsolatos levelezések, tájékoztatók, információszolgáltatás

3

BM508

Nemzetbiztonsági személyvédelemmel kapcsolatos iratok

10

BM509

Akkreditálások dokumentumai

5

 

 

 

 

 

Határrendészet iratai

BM601

Határrendészettel kapcsolatos ügyek során keletkezett dokumentumok

N

15

BM602

Határrendészeti jogszabályok értelmezésével kapcsolatos iratok

10

 

Idegenrendészet és menekültügy iratai

BM701

Letelepedés méltányosságból történő engedélyezésével és menekült státusz méltányossági jogkörben történő adásával kapcsolatban keletkezett iratok

N

15

BM702

Honosítással, honosítási kérelem elutasításával és lemondás elfogadásával kapcsolatos előterjesztések iratai

N

15

BM703

Menekültügy, menekültstátusz iránti kérelmek elutasításával kapcsolatban keletkezett iratok

N

15

BM704

Idegenrendészeti és menekültügyi jogszabályok értelmezésével kapcsolatos iratok

10

 

 

 

 

 

A külföldiek társadalmi beilleszkedésének elősegítésével kapcsolatos iratok

BM801

Állampolgárság megszerzésével, visszaszerzésével, elutasításával kapcsolatos iratok

N

HN

BM802

Névváltoztatási ügyekben hozott döntések előkészítésével kapcsolatos iratok

N

HN

BM803

Anyakönyvi ügyekben hozott döntések előkészítésével kapcsolatos iratok

N

HN

 

 

 

 

 

Közbiztonság iratai

BM901

Közbiztonsággal kapcsolatos jelentősebb ügyek iratai

N

15

BM902

Közbiztonsággal kapcsolatos elvi jelentőségű ügyek iratai

10

BM903

Közbiztonsággal kapcsolatos kisebb jelentőségű ügyek iratok

1

 

 

 

 

 

Közlekedésrendészet iratai

BM1001

Közlekedésrendészeti jogszabályok értelmezésével kapcsolatos iratok

10

BM1002

Közlekedésrendészettel kapcsolatos iratok

5

BM1003

Közlekedési baleseti ügyekkel kapcsolatos iratok

10

BM1004

A közúti közlekedéssel kapcsolatos közigazgatási bírságok miniszteri hatáskörbe tartozó döntések iratai

10

BM1005

Közlekedési igazgatási ügyekben hozott döntésekkel kapcsolatos iratok

5

BM1006

A közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló jogszabályok értelmezésével kapcsolatos iratok

10

 

 

 

 

 

Közterület-felügyelet szabályozásának iratai

BM1101

Közterület-felügyelettel kapcsolatos iratok

5

BM1102

Közterület-felügyeleti jogszabályok értelmezésével kapcsolatos anyagok

10

 

 

 

 

 

Külföldre utazás szabályozásának iratai

BM1201

Külföldre utazással kapcsolatos jogi szabályozás értelmezésével kapcsolatos anyagok

10

 

 

 

 

 

Rendészet iratai

BM1301

Rendészeti szerveket érintő fejlesztési koncepciók iratai

N

15

BM1302

Rendkívüli eseményekkel kapcsolatos jelentések

3

BM1303

Ellenőrzési eseti megbízólevelek nyilvántartása

1

BM1304

Rendvédelmi szervek központi és területi szervei által szervezett értekezletek felterjesztett iratai (jelentés, emlékeztető stb.)

3

BM1305

Rendészeti szakvizsgabizottság kijelölésével kapcsolatos iratok

5

BM1306

Személy- és vagyonvédelemről, valamint magánnyomozói tevékenységről, fegyveres biztonsági őrségről, közterület-felügyeletről, polgárőrségről, és polgári célú lőfegyverekről, valamint pirotechnikai eszközökről szóló jogszabályok értelmezésével kapcsolatos iratok

10

BM1307

A Személy- Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara feletti törvényességi felügyelettel kapcsolatos iratok

N

15

BM1308

Nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló jogszabályok értelmezésével kapcsolatos iratok

10

BM1309

Termék- és tárgyi eszköz rendszeresítésének teljes dokumentációja

N

HN

BM1310

Anyagi és technikai eszközökkel kapcsolatos ügyiratok

5

BM1311

Fegyverelvesztéssel kapcsolatos ügyiratok

N

15

BM1312

Rendőrségről és rendőri feladatokról szóló jogszabályok értelmezésével kapcsolatos iratok

10

BM1313

A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyával kapcsolatos jogszabály értelmezésével kapcsolatos iratok

10

 

 

 

 

 

Szabálysértési szabályozással kapcsolatos iratok

BM1401

Szabálysértési hatósági szakmai irányítás és felügyelet ellátásával kapcsolatos iratok

5

BM1402

Szabálysértéssel összefüggő méltányossági kérelmek elbírálásával kapcsolatos iratok

2

 

 

 

 

 

A helyi önkormányzatokért való felelősségi körben keletkezett iratok

BM1501

Körjegyzőségekkel kapcsolatos iratok

5

BM1503

A helyi önkormányzatok és a civil szervezetek közötti együttműködéssel kapcsolatos elvi jelentőségű ügyek iratai

10

BM1504

A helyi önkormányzatok és a civil szervezetek közötti együttműködéssel kapcsolatos kisebb jelentőségű ügyek iratai

3

BM1505

Az önkormányzati rendszert érintő reformmal, módszertani ajánlással összefüggő elvi jelentőségű ügyek iratai

N

15

BM1506

Az önkormányzati rendszert érintő reformmal, módszertani ajánlással összefüggő kisebb jelentőségű ügyek iratai

5

BM1507

A helyi önkormányzatok feladat- és hatáskörüket érintő jogszabály-változásokhoz kapcsolódó tájékoztatás iratai

3

BM1511

Az önkormányzati tájékoztató szerkesztésével kapcsolatos iratok

1

BM1512

A helyi önkormányzatok és szerveik feladat- és hatásköri jegyzékének aktualizálása során keletkezett iratok

3

BM1513

Önkormányzati szervek működését segítő módszertani segédanyagok, ajánlások iratai

3

BM1514

Jogértelmezéssel összefüggésben kiadott szakmai vélemények önkormányzat és szervei, helyi önkormányzati képviselő, regionális államigazgatási hivatal, kisebbségi önkormányzatok, egyéb szervek és magánszemélyek részére

3

BM1515

Központi közigazgatás és a helyi önkormányzatok kapcsolatrendjének, működésének továbbfejlesztésével kapcsolatos érdemi jelentőségű iratok

N

15

BM1516

Központi közigazgatás és a helyi önkormányzatok kapcsolatrendjének, működésének továbbfejlesztésével kapcsolatos kisebb jelentőségű iratok

3

BM1517

Címzetes főjegyzői cím adományozásával kapcsolatos iratok

N

15

BM1518

Jegyzők Országos Szövetségével, jegyzőklubokkal, szakmai érdekvédelmi szervezetekkel kapcsolatos iratok

5

BM1519

A jegyzői szervezetek által biztosított területi államigazgatás és helyi önkormányzatok működésére vonatkozó információk, adatok gyűjtésével, rendszerezésével kapcsolatos érdemi jelentőségű iratok

N

15

BM1520

A jegyzői szervezetek által biztosított területi államigazgatás és helyi önkormányzatok működésére vonatkozó információk, adatok gyűjtésével, rendszerezésével kapcsolatos kisebb jelentőségű iratok

3

BM1521

Az európai uniós csatlakozásra váró országok önkormányzatainak felkészítésével kapcsolatos iratok

10

BM1522

Önkormányzati szervek hatósági igazgatási tevékenységének, a tevékenységre vonatkozó jogszabályok érvényesülésének értékelésével, elemzésével kapcsolatos iratok

N

15

BM1523

Külföldiek ingatlanszerzésével kapcsolatos iratok

5

BM1524

Hatósági statisztikával kapcsolatos iratok

N

15

BM1525

A törvényességi felügyelet információs rendszer működtetésével kapcsolatos érdemi jelentőségű iratok

10

BM1526

A törvényességi ellenőrzési információs rendszer működtetésével kapcsolatos kisebb jelentőségű iratok

3

BM1527

Önkormányzat társulásaival kapcsolatos iratok

10

BM1528

Központi igazgatás és a helyi önkormányzatok, valamint a helyi kisebbségi önkormányzatok kapcsolatrendjének, működésének továbbfejlesztésével kapcsolatos érdemi jelentőségű iratok

10

BM1529

Központi igazgatás és a helyi önkormányzatok, valamint a helyi kisebbségi önkormányzatok kapcsolatrendjének, működésének továbbfejlesztésével kapcsolatos kisebb jelentőségű iratok

3

BM1530

Jogértelmezéssel összefüggésben kiadott szakmai vélemények önkormányzat és szervei részére

5

BM1531

Jogértelmezéssel összefüggésben kiadott szakmai vélemények helyi önkormányzati képviselő részére

5

BM1532

Jogértelmezéssel összefüggésben kiadott szakmai vélemények fővárosi és megyei kormányhivatal részére

5

BM1533

Jogértelmezéssel összefüggésben kiadott szakmai vélemények egyéb szervek és magánszemélyek részére

5

BM1534

Jogértelmezéssel összefüggésben kiadott szakmai vélemények kisebbségi önkormányzatok részére

5

BM1535

Önkormányzati érdekszövetséggel, Jegyzők Országos Szövetségével, jegyzőklubokkal, szakmai érdekvédelmi szervezetekkel kapcsolatos iratok

5

BM1536

A vagyonátadó bizottságok hatósági jogkörében másodfokon keletkezett iratok

N

15

BM1537

Az Államkincstárral való együttműködéssel kapcsolatos érdemi jelentőségű iratok

10

BM1538

Az Államkincstárral való együttműködéssel kapcsolatos kisebb jelentőségű ügyek iratai

3

BM1539

Az önkormányzatok gazdálkodásával összefüggő szakvélemény

5

BM1540

Központosított előirányzat igénylése (aktuális költségvetési törvényben foglaltak szerint)

5

BM1541

Céltámogatással kapcsolatos elutasított igénybejelentés iratai

3

BM1542

Céltámogatással kapcsolatos támogatott igénybejelentés esetén a beruházás befejezését követő ügyek iratai

5

BM1543

Céltámogatással kapcsolatos iratok

5

BM1544

Céltámogatással kapcsolatos kisebb jelentőségű iratok

1

BM1545

Normatív állami támogatással kapcsolatos iratok

5

BM1546

Címzett támogatással kapcsolatos elutasított igénybejelentés iratai

3

BM1547

Címzett támogatással kapcsolatos támogatott igénybejelentés esetén a beruházás befejezését követő ügyek iratai

5

BM1548

Címzett támogatással kapcsolatos iratok

5

BM1549

Címzett támogatással kapcsolatos kisebb jelentőségű iratok

1

BM1550

A Magyar Államkincstár regionális, megyei, területi igazgatóságai működésével kapcsolatos iratok

5

BM1551

Fejlesztési tanácsok által odaítélt támogatásokkal, valamint a vis maior tartalékkal kapcsolatos területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatások iratai

5

BM1552

Fejlesztési tanácsok által odaítélt támogatásokkal, valamint a vis maior tartalékkal kapcsolatos céljellegű decentralizált támogatások iratai

5

BM1553

Fejlesztési tanácsok által odaítélt támogatásokkal, valamint a vis maior tartalékkal kapcsolatos vis maior (megyei keret) támogatások iratai

5

BM1554

Fejlesztési tanácsok által odaítélt támogatásokkal, valamint a vis maior tartalékkal kapcsolatos vis maior (központi tartalék) támogatások iratai

5

BM1555

Fejlesztési tanácsok által odaítélt támogatásokkal, valamint a vis maior tartalékkal kapcsolatos leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatásával (LEKI) összefüggő ügyek iratai

5

BM1556

Önkormányzat vagyonkataszterével kapcsolatos iratok

10

BM1557

Önkormányzat önálló vállalkozásban, gazdasági társaságban való részvételével kapcsolatos iratok

10

BM1559

A helyi önkormányzatok működőképességének megőrzését szolgáló kiegészítő támogatásokkal kapcsolatos támogatási kérelmek

5

BM1560

A helyi önkormányzatok működőképességének megőrzését szolgáló kiegészítő támogatásokkal kapcsolatos tájékoztatás, szakmai vélemény

3

BM1561

A helyi önkormányzatok működőképességének megőrzését szolgáló kiegészítő támogatásokkal kapcsolatos kisebb jelentőségű egyéb iratok

1

BM1562

PR-tevékenységgel kapcsolatos elvi és általános jelentőségű iratok

10

BM1563

PR-tevékenységgel kapcsolatos egyéb és egyedi iratok

5

BM1564

Kisebb jelentőségű (eseti) támogatási ügyek

10

BM1565

EU Önerő Alap támogatással kapcsolatos EU Önerő Alapra benyújtott pályázatok

5

BM1566

EU Önerő Alap támogatással kapcsolatos EU Önerő Alap támogatási szerződései

5

BM1567

EU Önerő Alap támogatással kapcsolatos EU Önerő Alap pályázatokkal kapcsolatos egyéb levelezés

3

BM1568

Többcélú kistérségi társulások ösztönzésével és fejlesztésével kapcsolatos pályázatok, támogatásuk, elutasításuk iratai

5

BM1569

Többcélú kistérségi társulások ösztönzésével és fejlesztésével kapcsolatos működési célú és normatív támogatás iratai

5

BM1570

Többcélú kistérségi társulások ösztönzésével és fejlesztésével kapcsolatos egyéb levelezés, állásfoglalás iratai

3

BM1571

Szakmai felkészítő és továbbképző tanácskozások és konferenciák a helyi önkormányzati képviselők, polgármesterek a kisebbségi önkormányzatok elnökei és tagjai részére

3

BM1572

Egyéb uniós támogatással, illetve közösségi programmal kapcsolatos iratok

N

15

BM1573

Uniós pályázatokra vonatkozó információ kérése

1

BM1574

Másodfokú és felügyeleti intézkedés keretében keletkezett hatósági iratok

5

BM1575

Az önkormányzatok költségvetésével kapcsolatos nettó finanszírozás iratai

10

BM1576

Az önkormányzatok költségvetésével kapcsolatos normatív kötött támogatások iratai

10

BM1577

Az önkormányzatok költségvetésével kapcsolatos Budapest 4-es metróvonal finanszírozása

10

BM1578

Az önkormányzatok költségvetésével kapcsolatos egyéb iratok

3

BM1579

Kormány–önkormányzatok egyeztető üléseinek szervezésével, lebonyolításával kapcsolatos érdemi jelentőségű iratok (az ülés alapjául szolgáló háttéranyagok, az ülésről készült jegyzőkönyv/emlékeztető)

N

15

BM1580

Kormány–önkormányzatok egyeztető üléseinek szervezésével, lebonyolításával kapcsolatos kisebb jelentőségű iratok (meghívó, felkérő, jelenléti ív)

5

BM1583

Közigazgatási és önkormányzati reform végrehajtásával összefüggő elvi jelentőségű iratok

N

15

BM1584

Közigazgatási és önkormányzati reform végrehajtásával összefüggő kisebb jelentőségű iratok

5

BM1585

Martinsalak felhasználásával készült lakóépületek kártérítési ügyeivel összefüggő iratok

N

15

BM1586

Cél- és címzett támogatások áfakülönbözetének felhasználására engedély kérése

5

BM1587

Cél- és címzett támogatások műszaki tartalmának és pénzügyi ütemezésének változtatására irányuló kérelmek

5

BM1588

Adósságrendezési eljárás alatt álló önkormányzatok támogatása

10

BM1589

Temetőkkel, temetkezéssel kapcsolatos érdemi jelentőségű iratok

10

BM1590

Temetőkkel, temetkezéssel kapcsolatos kisebb jelentőségű iratok

3

BM1591

Temetőkkel, temetkezéssel kapcsolatos temetkezési szolgáltatást végzők szakképesítésével kapcsolatos iratok

3

BM1594

Kormányzati döntés alapján megvalósuló önkormányzati beruházások iratai, a beruházás befejezését követően

8

BM1595

Vis maior tartalékra benyújtott önkormányzati támogatási igények

5

BM1596

Önkormányzatok adósságot keletkeztető kötelezettségvállalásának engedélyezése

10

 

 

 

 

 

Különleges jogrend bevezetésével kapcsolatos iratok

BM1601

A Katasztrófavédelmi Koordinációs Bizottság és szervei működésével kapcsolatos előkészítő iratok

5

BM1602

A Katasztrófavédelmi Koordinációs Bizottság és szervei működésével kapcsolatos érdemi jelentőségű iratok

N

15

BM1603

A katasztrófák elleni védekezéssel kapcsolatos előkészítő iratok

5

BM1604

A katasztrófák elleni védekezéssel kapcsolatos érdemi jelentőségű iratok

N

HN

BM1605

A különleges jogrend bevezetésével alkalmazásra kerülő intézkedési tervek

N

HN

BM1606

A különleges jogrend bevezetésére való felkészüléssel összefüggő iratok

3

BM1607

A személyi állomány értesítésével kapcsolatos iratok

5

BM1608

A különleges jogrend bevezetésével összefüggő érdemi jelentőségű iratok

N

HN

BM1609

Rendkívüli intézkedések tervezetei és koordinációs iratai

N

HN

BM1610

A nemzetgazdaság rendkívüli helyzetekre történő felkészítésével kapcsolatos iratok

5

BM1611

Védelmi igazgatási, katasztrófavédelmi, válságkezelési és egyéb gyakorlatokkal összefüggő érdemi jelentőségű iratok

N

HN

BM1612

Védelmi igazgatási, katasztrófavédelmi, válságkezelési és egyéb gyakorlatok előkészítésével kapcsolatos előkészítő iratok

1

BM1613

Védelmi bizottságok működésével kapcsolatos iratok

5

BM1614

Veszélyhelyzetek kezelésével összefüggő érdemi jelentőségű iratok

N

15

BM1615

Veszélyhelyzetek kezelésével összefüggő koordinációs iratok

3

BM1616

Különleges jogrend bevezetésével összefüggő igénybejelentés

10

BM1617

Kármentesítéssel kapcsolatos iratok

5

BM1618

Nemzeti Helyzetértékelő Központ általános készenlétének biztosításával összefüggő érdemi jelentőségű iratok

N

HN

BM1619

A Nemzeti Helyzetértékelő Központban tartott gyakorlatok, foglalkozások iratai

5

BM1620

A Nemzeti Helyzetértékelő Központ működésével kapcsolatos kisebb jelentőségű iratok

1

BM1621

A különleges jogrend bevezetésére történő felkészülés ellenőrzésével kapcsolatos iratok

N

15

BM1622

Rendkívüli eseményekkel kapcsolatos jelentések

3

BM1623

Ellenőrzésekre kiadott megbízólevelek nyilvántartása

1

BM1624

Polgári veszélyhelyzeti tervezéssel kapcsolatos kisebb jelentőségű iratok

5

BM1625

Polgári veszélyhelyzeti tervezéssel kapcsolatos érdemi jelentőségű iratok

N

HN

BM1626

Védelmi igazgatással kapcsolatos iratok

N

15

 

 

 

 

 

Területrendezés és településügyi iratok

BM1701

Éves költségvetés tervezésével, felhasználásával és beszámolással kapcsolatos ügyek

N

15

BM1702

Az építésügyi célelőirányzat felhasználásával kapcsolatos iratok

3

BM1703

Területrendezési célelőirányzattal kapcsolatos iratok

3

BM1712

Területfejlesztési szabályozási ügyekben való részvétel

15

BM1713

Az építésügyi szabályozási ügyekben való részvétel

15

BM1715

Más tárcák (nem jogszabályra vonatkozó) egyeztetési anyagával kapcsolatos vélemények

5

BM1716

Két- és többoldalú nemzetközi kapcsolatokkal összefüggő iratok

10

BM1717

Egységes jogalkalmazást biztosító szakmai segédletek, építésügyi kiadványok kidolgozásának ügyei

5

BM1718

Országos Területrendezési Terv

15

BM1719

A Budapesti Agglomeráció kiemelt térség területrendezési terve

15

BM1720

Balaton Kiemelt Üdülőkörzet kiemelt térség területrendezési terve

15

BM1721

Balatoni vízpart-rehabilitáció

15

BM1722

Balatoni intézkedési terv

10

BM1723

Megyei területrendezési tervek

10

BM1724

Területrendezési hatósági eljárásokkal kapcsolatos ügyek

5

BM1725

Másodfokú területrendezési szakhatósági állásfoglalások és egyéb szakhatósági ügyek

N

15

BM1726

Területi (környezeti, társadalmi és gazdasági) hatásvizsgálattal kapcsolatos ügyek

15

BM1727

Területrendezési tervek környezeti vizsgálatával kapcsolatos ügyek

15

BM1728

Infrastrukturális létesítményekkel kapcsolatos ügyek

10

BM1729

Területrendezési tervek metodikai, tartalmi, egyeztetési és elfogadási követelményeivel kapcsolatos ügyek

10

BM1730

Országos Dokumentációs Központtal kapcsolatos ügyek

10

BM1731

Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszerrel, valamint a területrendezési adatátvétellel, adatátadással, a területrendezési monitoringrendszerrel kapcsolatos ügyek

10

BM1732

Központi területrendezési tervtanács ügyei

10

BM1733

Főépítészi irodákkal kapcsolatos ügyek

15

BM1734

Területrendezési tervezői és szakértői jogosultsággal kapcsolatos ügyek

15

BM1736

Az Európai Táj Egyezmény hazai végrehajtásával kapcsolatos ügyek

5

BM1737

Területrendezés egyéb ügyeivel kapcsolatos iratok (állásfoglalások, vélemény, információkérés, panaszos ügyek, egyéb észrevételek, tájékoztatás)

1

BM1738

Településrendezési szakmai, jogi szabályozás előkészítésének iratai

N

15

BM1739

Településrendezési eszközök véleményezési eljárása

10

BM1740

Területrehabilitációs és helyi védelemmel kapcsolatos ügyek

N

15

BM1741

Településrendezési Tervtanács működésével kapcsolatos iratok

10

BM1742

Településrendezéssel kapcsolatos nemzetközi és EU-val kapcsolatos ügyek iratai

N

15

BM1744

Településrendezéssel kapcsolatos (hatósági, törvényességi) ellenőrzések iratai

10

BM1745

Településtervezési tevékenységgel kapcsolatos jogosultságok (tervezői jogosultság, szakértői és igazságügyi szakértői kérelmek) szakmai állásfoglalásával kapcsolatos iratok

5

BM1747

Településrendezéssel kapcsolatos egyéb iratok

5

BM1748

Európai uniós és hazai városfejlesztési ügyek, programok, projektek iratai

N

15

BM1749

Településfejlesztéssel kapcsolatos elvi ügyek iratai

N

15

BM1750

Településfejlesztéssel kapcsolatos egyedi ügyek iratai

5

BM1751

Országos, regionális és megyei szintű területfejlesztési koncepciók, programok egyeztetésével kapcsolatos anyagok

N

15

BM1752

Egységes elektronikus közmű és nyomvonalas létesítmények nyilvántartásával kapcsolatos ügyek iratai

N

15

BM1753

Pince, partfal- és földcsuszamlásveszély-elhárítással kapcsolatos pályázati rendszerrel kapcsolatos iratok

10

BM1754

Pince, partfal- és földcsuszamlásveszély vis maior támogatásokkal kapcsolatban kiadott szakvélemények

10

BM1755

Várossá nyilvánítással kapcsolatos iratok

N

15

 

 

 

 

 

Építésügyi iratok

BM1801

Építészeti és környezetkultúra, az épített környezet állapota, minősége, védelme

N

15

BM1802

Építészeti és környezetfejlesztési tevékenység elismeréseként alapított szakmai kitüntetések és díjak (Pro Architectura, Ybl Miklós, Kós Károly díj, Helyi építészeti Örökség nívódíj, az Év akadálymentes épülete nívódíj pályázat stb.)

N

15

BM1803

Világörökség (kiemelkedő értékű épületegyüttesek megmentése és hasznosítása)

N

15

BM1804

Építészettel, épített környezet alakításával és védelmével kapcsolatos kutatás-fejlesztés

N

15

BM1805

Építészeti tervpályázatok ügyei

5

BM1806

Építészet és értékes alkotásainak megismertetése, szakmai tájékoztatás, információ, propaganda, kiállítás, film ügyei

5

BM1807

A Magyar Építőművészeti Tanács (MÉTA) tevékenysége során keletkezett iratok (emlékeztetők, építészetpolitikai dokumentumok)

10

BM1808

Építésügyi minőségbiztosítás, minőségvédelem

15

BM1809

Felvonók létesítése, üzemeltetése, ellenőrzése

15

BM1810

A központi építészeti-műszaki tervtanács működésével kapcsolatos iratok

N

15

BM1811

Építésügyi szabványosítás

N

15

BM1812

Az MSZT műszaki bizottságai tevékenységével kapcsolatos iratok

5

BM1813

Az építő- és építőanyag-ipar gazdasági folyamatainak elemzései, tanulmányok

10

BM1814

Az építésügyi célelőirányzat felhasználásával kapcsolatos iratok

5

BM1815

A költségvetési tervezéssel kapcsolatos ügyek

10

BM1817

Az ÉMI Közhasznú Kft.-vel kapcsolatos alapítói joggyakorlás döntés-előkészítő iratai

N

HN

BM1818

Építmény- és területrehabilitációs ügyek, helyi védelem

N

HN

BM1819

Az építésügy körébe tartozó jogszabályok előkészítésével, egyeztetésével kapcsolatos ügyek

15

BM1820

Az építésügyi jogszabályokkal kapcsolatos szakmai vélemények kiadása

10

BM1821

Építésügyi szakigazgatási feladatok, hatáskörök és hatósági jogkörök telepítése

N

15

BM1822

Az építésügy körébe tartozó nyilvántartások

N

15

BM1823

Építésügyi hatósági ügyintézők, valamint építésfelügyelők képesítési feltételeivel és továbbképzésükkel kapcsolatos iratok

15

BM1824

Az építésügyi hatóságok, valamint építésfelügyelet tevékenységének ellenőrzése és segítése

10

BM1825

Más eljáró építésügyi hatóság, valamint építésfelügyelet kijelölésével kapcsolatos intézkedések

5

BM1826

Az elvi építési, építési, bontási, használatbavételi, fennmaradási engedélyezési kötelezési, ellenőrzési ügyekkel kapcsolatos eljárások és felügyeleti intézkedések

N

15

BM1827

Másodfokú építésfelügyeleti eljárások

N

15

BM1828

Építésügyi és építésfelügyeleti bírsággal kapcsolatos intézkedések

N

15

BM1829

Építésfelügyeleti ellenőrzéssel kapcsolatos ügyek

10

BM1830

Bauxitcementtel vagy más építőanyag-hibával kapcsolatos hatósági ügyek

15

BM1831

Építésügyi igazgatásban dolgozó köztisztviselők szakmai tevékenységének elismeréseként alapított, szakmai kitüntetés, a Lechner Lajos díj odaítélésével kapcsolatos feladatok

N

15

BM1832

Építésügyi hatósági iratok külföldi ügyintézése

5

BM1833

Építésüggyel kapcsolatos panaszok és egyéb észrevételek, tájékoztatás intézése

5

BM1836

Építésüggyel kapcsolatos, felügyelt szakképzések vizsgajelentései, a szakmai vizsgák jóváhagyásával kapcsolatos iratok

15

BM1837

Szakmagyakorlással kapcsolatos hatósági ügyek

N

15

BM1838

A megyei kormányhivatalok szakigazgatási szerveként működő Építésügyi Hivatalok állami főépítészi feladatellátásával összefüggő iratok

15

BM1839

Építésüggyel és építészettel kapcsolatos kiemelt projektek

15

BM1840

A Magyar Építész Kamara és a Magyar Mérnöki Kamara, területi építész kamarák és a területi mérnöki kamarák törvényességi felügyeletével kapcsolatos iratok

15

BM1848

Országos Építésügyi és Településrendezési Tanács tevékenysége során keletkezett iratok (emlékeztetők, dokumentumok stb.)

10

BM1849

A VÁTI Kft. működésével, feladataival kapcsolatos iratok

N

HN

BM1850

Az országos főépítész szakmai egyeztetései, az állami főépítészek szakmai irányítása, továbbképzése során keletkezett iratok (jegyzőkönyvek, emlékeztetők)

15

 

 

 

 

 

Közfoglalkoztatással kapcsolatos ügyiratok

BM1901

Önkormányzati közfoglalkoztatással kapcsolatos iratok

N

15

BM1902

Állami vállalatok, állami felügyelet alá tartozó gazdasági társaságok által tervezett közfoglalkoztatás iratai

N

15

BM1903

Kistérségi startmunka-mintaprogram iratai

N

15

BM1904

Egyéb mintaprogramok iratai

N

15

BM1905

Foglalkoztatási és Közfoglalkoztatási Adatbázissal, Integrált Rendszer felügyeletével összefüggő iratok

10

BM1906

Közfoglalkoztatás mobilitását szolgáló támogatáshoz kapcsolódó iratok

8

BM1907

Közfoglalkoztatással összefüggő képzések iratai

15

BM1908

Közfoglalkoztatással kapcsolatos beszámolók, jelentések

10

 

 

 

 

 

Vízügyi igazgatással kapcsolatos ügyiratok

 

 

BM2001

Kiemelten kezelt tavak: Balaton, Velencei tó, Tisza tó vízgazdálkodása, vízminősége

N

15

BM2002

Tározók hasznosítása

10

BM2003

Vízminőségi kárelhárítás ügyei

10

BM2004

Árvízvédekezés előkészítése, végrehajtása

N

15

BM2005

Árvízvédelmi tervek felülvizsgálata, aktualizálása

N

15

BM2006

Vízépítési nagyműtárgyak adatai, tervei

N

15

BM2007

Vízerő-hasznosítási iratok

10

BM2008

Területi vízgazdálkodási vizek és vízi létesítmények fenntartása, fejlesztése

10

BM2009

Síkvidéki vízrendezés

10

BM2010

Belvízrendszerek karbantartása, fejlesztése

10

BM2011

Belvízvédekezés iratai

10

BM2012

Árvíz-védekezési szervezet adatai

N

15

BM2013

Árvízvédekezés iratai

10

BM2014

Árvízvédelmi célú hírközléssel kapcsolatos iratok

10

BM2015

Vízgazdálkodási társulatok támogatásai, szerződései

10

BM2016

Vízgazdálkodási társulatok szakmai felügyelete

5

BM2017

Tavak szabályozásával kapcsolatos iratok

10

BM2018

Vízügyi hajózási szolgálat tevékenysége, vízügyi hajópark üzemeltetése

10

BM2019

Jégveszély elhárításának iratai

10

BM2020

Folyószabályozás

N

15

BM2021

Térségi vízszétosztó rendszerek

10

BM2022

Regionális vízgazdálkodás

10

BM2023

Dombvidéki vízrendezés

10

BM2024

Helyi vízkárelhárítás

10

BM2025

Belterületi vízrendezés

10

BM2026

Vízügyi igazgatóságok erdészeti tevékenységével kapcsolatos iratok

10

BM2027

Forgalomképes vizek és vízi létesítmények átadás-átvétele, vagyonkezelésbe adása

10

BM2028

Közcélú szivattyútelepek üzemben tartása, készültségen kívüli belvízszivattyúzás

10

BM2029

Vásárhelyi Terv továbbfejlesztése

N

15

BM2030

Aszálystratégiával, aszálykezeléssel kapcsolatos ügyek

N

15

BM2031

Duna-Tisza közi Homokhátság vízpótlása

N

15

BM2032

EU Víz Keretirányelv végrehajtása-előterjesztések, levelezések

N

15

BM2033

Mezőgazdasági vízszolgáltatás, öntözésfejlesztés, melioráció

10

BM2034

Vízkészlet-gazdálkodási szakmai kapcsolattartás az országos és területi szervekkel

5

BM2035

Határvízi együttműködés iratai, nemzetközi pályázatok

5

BM2036

Vízgazdálkodással kapcsolatos általános levelezés

5

BM2037

Árvízvédelmi létesítmények fenntartásával kapcsolatos levelezés

10

BM2038

Árvízvédelmi létesítmények (tározók, gátak) kiépítésével kapcsolatos iratok

N

15

 

 

 

 

 

Nemzetközi kapcsolattartással összefüggő iratok

BM9001

Nemzetközi együttműködéssel és kapcsolattartással összefüggő, a BM feladatkörébe tartozó nemzetközi szerződések, megállapodások, jegyzőkönyvek stb.

N

15

BM9002

Nemzetközi együttműködéssel és kapcsolattartással összefüggő, más minisztérium, szerv feladatkörébe tartozó nemzetközi szerződések, megállapodások, jegyzőkönyvek stb.

5

BM9003

Nemzetközi együttműködéssel és kapcsolattartással összefüggő határmenti együttműködés

10

BM9004

Nemzetközi együttműködéssel és kapcsolattartással összefüggő egyéb nemzetközi ügyek

5

BM9005

Nemzetközi együttműködéssel és kapcsolattartással összefüggő vegyes bizottságok érdemi jelentőségű iratai (megbízólevelek, jegyzőkönyvek, emlékeztetők stb.)

N

15

BM9006

Nemzetközi együttműködéssel és kapcsolattartással összefüggő vegyes bizottságok szervezésével, működésével kapcsolatos nem érdemi iratok

5

BM9007

A külföldi országok társminisztériumaival folytatott miniszteri, államtitkári, helyettes államtitkári szintű tárgyalás előkészítő anyaga, valamint a tárgyalásról készült jelentés

N

15

BM9008

A miniszter által jóváhagyott nemzetközi terv és előkészítő anyagai

N

HN

BM9009

Euro-atlanti szervezetekkel és az európai együttműködéssel kapcsolatos ügyek érdemi jelentőségű iratai (megállapodások, egyezmények, szerződések, együttműködési programok, jelentések stb.) a kapcsolattartást feladatkörében végző hivatali egységeknél

N

15

BM9010

Euro-atlanti szervezetekkel és az európai együttműködéssel kapcsolatos ügyek érdemi jelentőségű iratai a kapcsolattartásban érintett hivatali egységeknél

10

BM9011

Euro-atlanti szervezetekkel és az európai együttműködéssel kapcsolatos ügyek konferenciákkal, kongresszusokkal, értekezletekkel kapcsolatos iratai (levelezés, úti jelentések, javaslatok, delegációk fogadása, kiutazási tervek stb.) a kapcsolattartást végző és érintett hivatali egységeknél

5

BM9012

Euro-atlanti szervezetekkel és az európai együttműködéssel kapcsolatos ügyekben egyes relációk helyzetéről készített tájékoztatók a kapcsolattartást végző és érintett hivatali egységeknél

3

BM9013

A belügyi attasék működésével kapcsolatos iratok

5

BM9014

A Magyarország állandó EU és NATO képviseleteihez vezényelt szakdiplomaták szakmai irányításával kapcsolatos anyagok és az általuk készített jelentések

5

BM9023

A szervezeti egység feladatkörét érintő jogi iránymutatásokkal (irányelv, tájékoztató), állásfoglalásokkal kapcsolatos iratok

15

BM9024

Az EU döntéshozatali mechanizmusaival kapcsolatos iratok

15

BM9026

Szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek, harmadik országbeli állampolgárok és hontalanok beutazásával és tartózkodásával kapcsolatos iratok

N

15

BM9027

Menekültekkel, oltalmazottakkal, menedékesekkel és menedékkérőkkel kapcsolatos eljárásokkal, befogadásukkal kapcsolatos iratok

N

15

BM9028

Külföldiek társadalmi beilleszkedésével kapcsolatos iratok

N

15

BM9029

Két- és többoldalú belügyi együttműködéssel kapcsolatos elvi jelentőségű iratok

N

HN

BM9030

Nemzetközi és kormányközi szervezetekkel való együttműködéssel kapcsolatos elvi jelentőségű iratok

N

HN

BM9031

Európai Bírósággal, Európai Emberi Jogi Bírósággal kapcsolatos iratok

10

BM9032

Uniós és nemzetközi támogatások koordinációjával összefüggésben keletkező iratok

N

15

BM9033

Az Új Széchenyi Tervhez kapcsolódó projektek és kiemelt projektek iratai

N

15

BM9034

Szolidaritási általános programokkal kapcsolatos iratok

N

HN

BM9035

Európai Migrációs Hálózattal kapcsolatos iratok

15

BM9039

Külföldi kiküldetéssel kapcsolatos iratok

5

BM9040

Európai uniós jogharmonizációs és notifikációs ügyek

10

 

 

 

 

 

Miniszter irányítása alá tartozó szervezetekkel kapcsolatos iratok

BM9101

A miniszter irányítása alá tartozó szervezetektől tájékoztatásul érkezett jelentősebb tartalmú iratok

3

BM9102

Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács irányításával kapcsolatos iratok

N

15

BM9103

Rendőrség irányításával kapcsolatos iratok

N

15

BM9104

Nemzetbiztonsági Szakszolgálat irányításával kapcsolatos iratok

N

15

BM9105

Alkotmányvédelmi Hivatal irányításával kapcsolatos iratok

N

15

BM9106

Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság irányításával kapcsolatos iratok

N

15

BM9107

Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága irányításával kapcsolatos iratok

N

15

BM9108

Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ irányításával kapcsolatos iratok

N

15

BM9109

Nemzeti Védelmi Szolgálat irányításával kapcsolatos iratok

N

15

BM9110

Terror-elhárítási Központ irányításával kapcsolatos iratok

N

15

BM9111

Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal irányításával kapcsolatos iratok

N

15

BM9112

Nemzetközi Oktatási Központ irányításával kapcsolatos iratok

N

15

 

 

 

 

 

Miniszter szakmai felügyelete alá tartozó szervezetekkel kapcsolatos iratok

BM9204

Belügyi Szemle Szerkesztőségének szakmai felügyeletével kapcsolatos anyagok

N

15

BM9205

Rendészeti szakközépiskolák szakmai felügyeletével kapcsolatos iratok

N

15

BM9206

Oktatási, Képzési és Tudományszervezési Főigazgatóság szakmai felügyeletével kapcsolatos iratok

N

15

 

 

 

 

 

Miniszter törvényességi felügyelete alá tartozó szervezetekkel kapcsolatos iratok

BM9301

Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara törvényességi felügyeletével kapcsolatos iratok

15

BM9302

Tájékoztatásul megküldött jelentősebb tartalmú iratok

3

BM9303

A fegyveres biztonsági őrséggel kapcsolatos hatósági jogkörben keletkezett iratok

10

 

 

 

 

 

Miniszter által működtetett szervezetekkel (testületekkel) kapcsolatos iratok

BM9401

Miniszter által működtetett szervezetek tevékenységével kapcsolatos jelentősebb ügyek iratai

N

15

BM9402

Miniszter által működtetett szervezetek tevékenységével kapcsolatos elvi jelentőségű ügyek iratai

10

BM9403

Miniszter által működtetett szervezetek tevékenységével kapcsolatos kisebb jelentőségű ügyek iratai

1

1

Az utasítás a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2012. október 20. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére