• Tartalom

60/2012. (XII. 28.) KIM rendelet

60/2012. (XII. 28.) KIM rendelet

a szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996. (VII. 12.) IM rendeletnek, a büntetőügyekben hozott határozatok végrehajtása során a bíróságokra és egyéb szervekre háruló feladatokról szóló 9/2002. (IV. 9.) IM rendeletnek és a bűnügyi nyilvántartási rendszer egyes nyilvántartásai részére történő adatközlés szabályairól szóló 20/2009. (VI. 19.) IRM rendeletnek az útlevéleljárások egyszerűsítéséhez kapcsolódó módosításáról1

2013.01.01.

A büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. törvényerejű rendelet 127. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 12. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § d) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel, valamint a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljáró honvédelmi miniszterrel egyetértésben, a legfőbb ügyész véleményének kikérésével –,

a 2. alcím tekintetében a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 604. § (2) bekezdés l) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 12. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § h) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel egyetértésben – és

a 3. alcím tekintetében a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény 96. § (2) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 12. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva

a következőket rendelem el:

1. A szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló
6/1996. (VII. 12.) IM rendelet módosítása

1. § (1) A szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet 29. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) A Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek volt hivatásos (szerződéses) állományú tagjának szolgálati igazolványát a kiállító szervnek kell megküldeni.”

(2) A szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet 222. § (3) bekezdésében a „külföldi elítéltnél lévő” szövegrész helyébe a „külföldi elítéltnél lévő, külföldi állam által kiállított” szöveg lép.

2. A büntetőügyekben hozott határozatok végrehajtása során a bíróságokra és egyéb szervekre háruló feladatokról szóló 9/2002. (IV. 9.) IM rendelet módosítása

2. § A büntetőügyekben hozott határozatok végrehajtása során a bíróságokra és egyéb szervekre háruló feladatokról szóló 9/2002. (IV. 9.) IM rendelet 149. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

149. § (1) Ha a terhelt úti okmányát a külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény (a továbbiakban: Utv.) 16. § (2) bekezdése alapján a bíróság veszi el, akkor a bíróság az úti okmányt az Utv. 16. § (5) bekezdésében meghatározott, az úti okmány visszatartását végrehajtó szervnek küldi meg.
(2) Ha bevándorolt, letelepedett jogállású, hontalan, menekültként, oltalmazottként vagy menedékesként elismert terhelt magyar hatóság által kiállított úti okmányát kell visszavonni, azt a bíróság a végrehajtás érdekében az idegenrendészeti hatóságnak vagy a menekültügyi hatóságnak küldi meg.”

3. A bűnügyi nyilvántartási rendszer egyes nyilvántartásai részére történő adatközlés szabályairól szóló 20/2009. (VI. 19.) IRM rendelet módosítása

3. § A bűnügyi nyilvántartási rendszer egyes nyilvántartásai részére történő adatközlés szabályairól szóló 20/2009. (VI. 19.) IRM rendelet (a továbbiakban: R.) 1. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Ha az adatközlés a (2) bekezdésben meghatározott módon nem teljesíthető, az 1. és 2. mellékletben meghatározott adatlapokat számítástechnikai eszközzel előállított formában, papír alapon kell megküldeni a bűnügyi nyilvántartó szerv részére.”

4. § (1) A R. 15. § (1) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A bíróság a bűntettesek nyilvántartása részére közli)

a) a 4. számú adatlapon a Bnytv. 11. § (1) bekezdés c)–f) pontjában meghatározott adatokat, azt a tényt, hogy az érintett személy érvényes úti okmánnyal rendelkezik-e, a vádiratot benyújtó ügyészség megnevezését, a vádirat számát, a vádemelés időpontját, annak tényét, ha a terhelt fiatalkorú, valamint rendkívüli jogorvoslat esetén ennek tényét és az alapügyben eljárt bíróság megnevezését, határozatának számát és jogerőre emelkedésének napját, ha az alapeljárásban a bíróság bűnösséget megállapító jogerős ítéletet hozott, és az elítélt az ítélet jogerőre emelkedésének napján nem mentesült,”

(2) A R. 15. § (1) bekezdés c)–e) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

(A bíróság a bűntettesek nyilvántartása részére közli)

c) a 6. számú adatlapon a Bnytv. 11. § (1) bekezdés c)–f) és k) pontjában meghatározott adatokat, azt a tényt, hogy az érintett személy érvényes úti okmánnyal rendelkezik-e, annak tényét, ha a terhelt fiatalkorú, a külföldi határozatot hozó bíróság megnevezését, határozatának számát, keltét és jogerőre emelkedésének napját, ha a külföldi bíróság által hozott ítélet érvényét a bíróság elismerte, és az elítélt az ítélet jogerőre emelkedésének napján nem mentesült,
d) a 7. számú adatlapon az alapeljárás során eljárt bíróság megnevezését, határozatának számát, a határozat jogerőre emelkedésének napját, valamint a Bnytv. 11. § (1) bekezdés c) és d) pontjában meghatározott adatokat, ha az elítéltet a bíróság a végleges hatályú foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás vagy kiutasítás végrehajtása alól mentesítette,
e) az erről szóló külön értesítés (átirat) megküldésével a Bnytv. 11. § (1) bekezdés i) pontjában meghatározott adatokat, az elévülés napját, valamint az alapügyben eljárt bíróság megnevezését, határozatának számát és jogerőre emelkedésének napját, ha a bíróság megállapította, hogy a vele szemben kiszabott büntetés végrehajtását az elévülés kizárja, és az elítélt az ítélet jogerőre emelkedésének napján nem mentesült,”

(3) A R. 15. § (1) bekezdés g) és h) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

(A bíróság a bűntettesek nyilvántartása részére közli)

g) a 7. számú adatlapon az eljárás tárgyát, a Bnytv. 11. § (1) bekezdés l) pontjában meghatározott adatokat, azt a tényt, hogy az érintett személy érvényes úti okmánnyal rendelkezik-e, valamint az alapügyben eljárt bíróság megnevezését, határozatának számát és jogerőre emelkedésének napját, ha a korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását utólag különleges eljárás keretében rendelte el,
h) a 7. számú adatlapon az alapügyben eljárt bíróság megnevezését és határozatának számát, valamint a pénzbüntetés közérdekű munkára vagy szabadságvesztésre való átváltoztatásáról szóló határozat számát és keltét, az eljáró bíróság megnevezését és az így meghatározott szabadságvesztés mértékét,”

(4) A R. 15. § (1) bekezdése a következő k) ponttal egészül ki:

(A bíróság a bűntettesek nyilvántartása részére közli)

k) az erről szóló külön értesítés (átirat) megküldésével a Bnytv. 11. § (1) bekezdés c) és d) pontjában meghatározott adatokat, az alapeljárás során eljárt bíróság megnevezését, határozatának számát, a határozat jogerőre emelkedésének napját, a kiszabott büntetés nemét és mértékét, a szabadságvesztés kiállásától vagy végrehajthatósága megszűnésétől eltelt időtartamot, valamint a mentesítés időpontját, ha a bíróság az elítéltet bírói mentesítésben részesítette.”

5. § (1) A R. 16. § (1) bekezdés a) és b) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

(A bíróság a hátrányos jogkövetkezmények alatt álló, büntetlen előéletű személyek nyilvántartása részére közli)

a) a 4. számú adatlapon a Bnytv. 16. § (1) bekezdés c), e)–g) pontjában meghatározott adatokat, azt a tényt, hogy az érintett személy érvényes úti okmánnyal rendelkezik-e, a vádiratot benyújtó ügyészség megnevezését, a vádirat számát, a vádemelés időpontját, annak tényét, ha a terhelt fiatalkorú, rendkívüli jogorvoslat esetén ennek tényét, előzetes mentesítés esetén ennek tényét, az alapügyben eljárt bíróság megnevezését, határozatának számát és jogerőre emelkedésének napját, ha az alapeljárásban bűnösséget megállapító jogerős ítéletet hozott, és az elítélt az ítélet jogerőre emelkedésének napján mentesült,
b) a 4. számú adatlapon a Bnytv. 16. § (1) bekezdés c), e) és g) pontjában meghatározott adatokat, valamint azt a tényt, hogy az érintett személy érvényes úti okmánnyal rendelkezik-e, ha felmentő ítélet mellett kényszergyógykezelést alkalmazott,”

(2) A R. 16. § (1) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A bíróság a hátrányos jogkövetkezmények alatt álló, büntetlen előéletű személyek nyilvántartása részére közli)

d) a 6. számú adatlapon a Bnytv. 16. § (1) bekezdés c), e)–g) és j) pontjában meghatározott adatokat, azt a tényt, hogy az érintett személy érvényes úti okmánnyal rendelkezik-e, annak tényét, ha a terhelt fiatalkorú, a külföldi határozatot hozó bíróság megnevezését, határozatának számát, keltét és jogerőre emelkedésének napját, ha a külföldi bíróság által hozott ítélet érvényét elismerte vagy a külföldi bíróság által kiszabott büntetés végrehajtását a magyar hatóság átvette, és az elítélt az ítélet jogerőre emelkedésének napján mentesült,”

(3) A R. 16. § (1) bekezdés f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A bíróság a hátrányos jogkövetkezmények alatt álló, büntetlen előéletű személyek nyilvántartása részére közli)

f) a 7. számú adatlapon az alapügyben eljárt bíróság megnevezését és határozatának számát, a Bnytv. 16. § (2) bekezdés h) pontjában meghatározott adatokat, valamint a pénzbüntetés közérdekű munkára történő átváltoztatásáról szóló határozat számát és keltét, az eljárt bíróság megnevezését és az így kiszabott büntetés mértékét, ha a pénzbüntetést vagy a közérdekű munkát szabadságvesztésre, vagy a pénzbüntetést közérdekű munkára változtatta át,”

6. § A R. 22. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

22. § (1) A bíróság a 9. számú adatlap megküldésével közli a kényszerintézkedés hatálya alatt állók nyilvántartása részére azon tényt, hogy az érintett személy érvényes úti okmánnyal rendelkezik-e, valamint
a) a Bnytv. 28. § b)–d) pontjában meghatározott adatokat, ha előzetes letartóztatást, lakhelyelhagyási tilalmat, házi őrizetet, távoltartást, ideiglenes kényszergyógykezelést (a továbbiakban együtt: kényszerintézkedés) rendelt el, vagy ha a terhelt előzetes letartóztatása óvadék letétele miatt szűnt meg,
b) a Bnytv. 28. § b)–d) pontjában meghatározott adatokat és
ba) a kényszerintézkedés elrendeléséről határozatot hozó bíróság megnevezését, határozatának számát és keltét, ha az a korábban elrendelt kényszerintézkedést meghosszabbította vagy fenntartotta, vagy
bb) a kényszerintézkedés elrendeléséről határozatot hozó bíróság megnevezését, határozatának számát és keltét, valamint a megszüntető határozatot hozó bíróság megnevezését, határozatának számát és keltét, ha az a korábban elrendelt kényszerintézkedést meghosszabbította, fenntartotta vagy megszüntette.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott adatközlést a kényszerintézkedést elrendelő határozat keltének, az óvadék letételének, és a kényszerintézkedést megszüntető határozat jogerőre emelkedésének napjától számított három munkanapon belül kell teljesíteni.”

7. § A R. IV. Fejezete a 22. §-t követően a következő alcímmel és 22/A. §-sal egészül ki:

„Adatközlés a külföldre utazási korlátozás hatálya alatt állók nyilvántartása részére
22/A. § (1) A bíróság a 10. számú adatlap megküldésével közli a külföldre utazási korlátozás hatálya alatt állók nyilvántartása részére az eljáró bíróság megnevezését, határozatának számát és keltét, azt a tényt, hogy az érintett személy érvényes úti okmánnyal rendelkezik-e, valamint
a) az elrendelt kiadatási letartóztatás, ideiglenes kiadatási letartóztatás, átadási letartóztatás, ideiglenes átadási letartóztatás és ideiglenes végrehajtási letartóztatás elrendelésének tényét, időpontját és időtartamát, valamint a megszűnésének tényét és időpontját;
b) a Bnytv. 30/B. § f) pontjában meghatározott korlátozás tényét, időpontját és időtartamát, valamint megszűnésének tényét és időpontját.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott adatközlést a nyilvántartásba vételt megalapozó vagy a nyilvántartásban kezelt adatok törlését eredményező határozat jogerőre emelkedése napjától számított három munkanapon belül kell teljesíteni.”

8. § A R. 24. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet a hátrányos jogkövetkezmények alatt álló, büntetlen előéletű személyek nyilvántartása részére a 8. számú adatlapon közli a Bnytv. 4. § (2) bekezdés d) pontjában és a Bnytv. 16. § (2) bekezdés j) pontjában meghatározott adatokat, valamint a kényszergyógykezelés megszűnésének a tényét, ha a kényszergyógykezelés alá vont személy
a) kényszergyógykezelését a bíróság megszüntette,
b) a kényszergyógykezelés foganatosításának időtartama alatt meghalt,
c) határozatlan tartamú vagy meghosszabbított, határozott tartamú kényszergyógykezelése foganatosításának időtartama lejárt.”

9. § A R.

a) 1. § (1) bekezdésében a „1–9.” szövegrész helyébe a „1–10.”;

b) 1. § (5) bekezdésében az „IRM” szövegrész helyébe a „BM”;

c) 3. § (1) bekezdés b) pontjában, 9. § (1) bekezdés b) pontjában és 17. § (2) bekezdés a) pontjában a „c), g), h) és j)” szövegrész helyébe a „c), d), g), h) és j)”;

d) 3. § (1) bekezdés c) pontjában és 9. § (1) bekezdés c) pontjában a „c), h) és j)” szövegrész helyébe a „c), d), h) és j)”;

e) 17. § (1) bekezdésében és 17. § (2) bekezdés b) pontjában a „c), e), h) és j)” szövegrész helyébe a „c), d), e), h) és j)

szöveg lép.

10. § A R. 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.

11. § Hatályát veszti a R. 16. § (1) bekezdés k) pontja.

12. § Ez a rendelet 2013. január 1-jén lép hatályba.

1. melléklet a 60/2012. (XII. 28.) KIM rendelethez

1. számú adatlap
ADATKÖZLÉS A BÜNTETŐELJÁRÁSI CSELEKMÉNYEKRŐL
(megalapozott gyanú közlése, eljárás felfüggesztése, eljárás folytatása, új eljárás lefolytatása, eljárás megszüntetése)
Az 1., 2. és 4. pont kitöltése minden esetben kötelező!
PÓTLAP IGÉNYBEVÉTELE

1. Terhelt személyazonosító adatai: (kitöltése kötelező)

1.1. Személyi azonosító: □□□□□□□□□□□

1.2. Családi és utónév:

1.3. Születési családi és utónév:

1.4. Előző családi és utónév:

1.5. Születési hely: ........................................................................................................ és idő: □□□□ év □□□□ nap.

1.6. Anyja születési családi és utóneve:

1.7. Neme: férfi

1.8. Állampolgárság: .................................. Előző állampolgárság:

1.9. Lakóhely:

 

2. A bűncselekmény adatai: (kitöltése kötelező)

 

Kód és megnevezés

Btk. szerinti minősítés

Rendbeliség

Elkövetési hely

Elkövetési idő

 

 

□□□□□□□□□□□□□□□□□
.....................................

 

 

 

 

 

 

□□□□□□□□□□□□□□□□□
.....................................

 

 

 

 

 

 

□□□□□□□□□□□□□□□□□
.....................................

 

 

 

 

 

 

□□□□□□□□□□□□□□□□□
.....................................

 

 

 

 

 

 

□□□□□□□□□□□□□□□□□
.....................................

 

 

 

 

 

 

□□□□□□□□□□□□□□□□□
.....................................

 

 

 

 

 

 

 

3. Értesítés mintavételről

 

3.1. arcképmás egyedi azonosító

3.2. belső azonosító kód ujj- és tenyérnyomathoz

3.3. belső azonosító kód DNS-mintához

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4. Megalapozott gyanú közlésének adatai: (kitöltése kötelező)

4.1. Az eljáró szerv kódja és megnevezése: □□□□□□□

4.2. A büntetőügy iktatószáma:

4.3. A megalapozott gyanú közlésének időpontja: □□□□ év □□ hó □□ nap

 

5. A büntetőeljárás felfüggesztésére vonatkozó adatok:

5.1. Az eljáró szerv kódja és megnevezése: □□□□□□□

5.2. Az eljárásban hozott határozat száma: ............................................................... és kelte: □□□□ év □□ hó □□ nap.

5.3. Az eljárás felfüggesztésének oka:

5.4. A felfüggesztés időtartama: □□□□.□□.□□-tól□□□□.□□.□□-ig

5.5. Az alapügyben eljárt szerv megnevezése: ......................................... határozatának száma:

 

6. A □ büntetőeljárás folytatására vagy

az □ új eljárás (perújítási nyomozás vagy perújítás elrendelése) indítására vonatkozó adatok:

6.1. Az eljáró szerv kódja és megnevezése: □□□□□□□

6.2. Az eljárásban hozott határozat száma:

6.3. Az eljárás folytatásának vagy új eljárás indításának időpontja: □□□□ év □□ hó □□ nap.

6.4. Alapügyben vagy a büntetőeljárás folytatását megelőzően eljárt szerv kódja és megnevezése:

□□□□□□□

6.5. Az alapügyben vagy a büntetőeljárás folytatását megelőzően eljáró szerv határozatának száma:
................................................................................................................

 

7. A nyomozás megszüntetésére vonatkozó adatok:

7.1. Az eljáró szerv kódja és megnevezése: □□□□□□□

7.2. Az eljárásban hozott határozat száma:
    

7.3. A nyomozás megszüntetésének napja: □□□□ év □□ hó □□ nap

Kelt: ................................, ........... év .......... hó ........ nap.
P. H.
........................................................
Az eljáró szerv képviselője
2. számú adatlap
ADATKÖZLÉS VÁDEMELÉSRŐL VAGY VÁDEMELÉS ELHALASZTÁSÁRÓL
Az 1., 2. és 3. pont kitöltése minden esetben kötelező!
□ PÓTLAP IGÉNYBEVÉTELE

1. Terhelt személyazonosító adatai: (kitöltése kötelező)

1.1. Személyi azonosító: □□□□□□□□□□□

1.2. Családi és utónév:

1.3. Születési családi és utónév:

1.4. Előző családi és utónév:

1.5. Születési hely:

idő: □□□□ év □□ hó □□ nap.

1.6. Anyja születési családi és utóneve:

1.7. Neme: □ férfi □ nő

1.8. Állampolgárság: .............................. Előző állampolgárság:

1.9. Lakóhely:

 

2. Megalapozott gyanú közlésével kapcsolatos adatok: (kitöltése kötelező)

2.1. A megalapozott gyanút közlő szerv kódja és megnevezése: □□□□□□□

2.2. A megalapozott gyanú közlésének időpontja: □□□□ év □□ hó □□ nap.

2.3. A büntetőügy iktatószáma:

 

3. A vád tárgyává tett bűncselekmény adatai: (kitöltése kötelező)

 

Kód és megnevezés

Btk.
szerinti
minősítés

Rendbeliség

Elkövetési hely

Elkövetési idő

 

 

□□□□□□□□□□□□□□□□□.....................................

 

 

 

 

 

 

□□□□□□□□□□□□□□□□□.....................................

 

 

 

 

 

 

□□□□□□□□□□□□□□□□□.....................................

 

 

 

 

 

 

□□□□□□□□□□□□□□□□□.....................................

 

 

 

 

 

4. Vádemelés adatai:

4.1. Az eljáró ügyészség kódja és megnevezése: □□□□□□□

4.2. A vádirat száma:

4.3. A vádemelés időpontja: □□□□ év □□ hó □□ nap.

4.4. A vádirat kelte: □□□□ év □□ hó □□ nap.

 

5. Vádemelés elhalasztása adatai:

5.1. Az eljáró ügyészség kódja és megnevezése: □□□□□□□

5.2. A vádemelés elhalasztása leteltének napja: □□□□ év □□ hó □□ nap.

5.3. Az eljárásban hozott határozat száma: ................................................................. kelte: □□□□ év □□ hó □□ nap.

5.4. A vádemelés elhalasztásának oka:

Kelt: ................................, ........... év .......... hó ........ nap.
P. H.
........................................................
Az eljáró szerv képviselője
3. számú adatlap
ADATKÖZLÉS ÜGYÉSZI MEGROVÁS ALKALMAZÁSÁRÓL
PÓTLAP IGÉNYBEVÉTELE

1. Terhelt személyazonosító adatai:

1.1. Személyi azonosító: □□□□□□□□□□□

1.2. Családi és utónév:

1.3. Születési családi és utónév:

1.4. Előző családi és utónév:

1.5. Születési hely:

idő: □□□□ év □□□□ nap.

1.6. Anyja születési családi és utóneve:

1.7. Neme: férfi

1.8. Állampolgárság: ...................................... Előző állampolgárság:

1.9. Lakóhely:

 

2. Az eljáró ügyészség, adatai és az ügy alapadatai:

2.1. Az eljáró ügyészség kódja és megnevezése: □□□□□□□

2.2. Határozatának száma:

kelte: □□□□ év □□□□ nap.

2.3. Büntetőeljárást indító szerv megnevezése:

határozatának száma:

kelte: □□□□ év □□□□ nap.

 

3. Bűncselekményi adatok:

 

Megnevezés

Btk. szerinti
minősítés

Rb.

Az elkövetési
helye
és ideje

Elkövetői
és
elkövetési alakzat

Bűn-
szerv.

 

 

 

 

 

............................../
..............................

............................../
..............................

 

 

 

 

 

............................../
...............................

............................../
...............................

 

 

 

 

 

............................../
...............................

............................../
...............................

 

Kelt: ................................, ........... év .......... hó ........ nap.
P. H.
........................................................
Az eljáró szerv képviselője

Bűnügyi nyilvántartó szerv bejegyzése:

Nyilvántartási ideje:

4. számú adatlap
ADATKÖZLÉS JOGERŐS BÍRÓI DÖNTÉSEKRŐL

PÓTLAP IGÉNYBEVÉTELE

A TERHELT ÉRVÉNYES ÚTI OKMÁNNYAL RENDELKEZIK IGEN NEM(kitöltése kötelező)

1. Terhelt személyazonosító adatai:

1.1. Személyi azonosító: □□□□□□□□□□□

1.2. Családi és utónév:

1.3. Születési családi és utónév:

1.4. Előző családi és utónév:

1.5. Születési hely:

idő: □□□□ év □□□□ nap.

1.6. Anyja születési családi és utóneve:

1.7. Neme: férfi

1.8. Állampolgárság: .......................................... Előző állampolgárság:

1.9. Lakóhely:

 

2. A határozat és az eljáró szerv adatai:

2.1. Az eljárás eredménye:

elítélés

felmentés

megszüntetés

2.2. Ha rendkívüli jogorvoslatra került sor: perújítás felülvizsgálat jogorvoslat a törvényesség érdekében

2.3. Jogerőre emelkedésének napja: □□□□ év □□□□ nap.

2.4. Első fokon (ha rendkívüli jogorvoslatra került sor, akkor annak keretében első fokon) eljárt bíróság megnevezése:

határozatának száma:......................................................................... kelte: □□□□ év □□□□ nap.

2.5. Másodfokon (ha rendkívüli jogorvoslatra került sor, akkor annak keretében másodfokon) eljárt bíróság megnevezése:

határozatának száma: ......................................................................... kelte: □□□□ év □□□□ nap.

2.6. Harmadfokon (ha rendkívüli jogorvoslatra került sor, akkor annak keretében harmadfokon) eljárt bíróság megnevezése:

határozatának száma: ......................................................................... kelte: □□□□ év □□□□ nap.

2.7. Vádiratot benyújtó ügyészség kódja és megnevezése: □□□□□□□

vádirat száma:

kelte: □□□□ év □□□□ nap

annak az eljárásnak az ügyiratszáma, amelyben a megalapozott gyanút a terhelttel közölték: ...................................................kelte: □□□□ év □□□□ nap.

2.8. Rendkívüli perorvoslat vagy jogorvoslat esetén az alapügyben jogerős határozatot hozó bíróság megnevezése:

határozatának száma: .......................................................... jogerőre emelkedésének napja: □□□□ év □□□□ nap.

2.9. A terhelt fiatalkorú □igen□ nem (kitöltése kötelező)

2.10. A terhelt nem visszaeső visszaeső különös visszaeső többszörös visszaeső erőszakos többszörös visszaeső

2.11. Az érintett előzetes mentesítésben részesült: □ igen □nem (kitöltése kötelező)

3. Bűncselekményi adatok:

 

Megnevezés

Btk.
szerinti
minősítés

Rb.

Az elkövetés
helye és
ideje

Elkövetői
éselkövetési alakzat

Bűn-
szerv.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4. Szankció adatai:

4.1. A büntetés kiszabását a bíróság mellőzte: □ igen

4.2. BÜNTETÉS VAGY INTÉZKEDÉS

 

Neme

Mértéke

Vh. fokozata

Foglalkozás/Jármű-
kategória

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.3. SZABADSÁGVESZTÉS VÉGREHAJTÁSÁNAK FELFÜGGESZTÉSE/ RÉSZBEN FELFÜGGESZTÉSE

4.3.1 Vh. felfüggesztve ……… évre

4.3.1.1. Részben felfüggesztett szabadságvesztés esetén a végrehajtandó rész tartama: ….év …… hónap

4.3.1.2. Részben felfüggesztett szabadságvesztés esetén a próbaidő tartama: ….év …… hónap

 

4.4. MELLÉKBÜNTETÉS

 

Neme

Mértéke

kitiltás helye

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.5. BÜNTETÉS VAGY INTÉZKEDÉS MELLETT ALKALMAZOTT INTÉZKEDÉS

 

Neme

Mértéke

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.6. Önállóan alkalmazott, határozott idejű kiutasítás leteltének napja: □□□□ év □□ hó □□ nap.
4.7. A szabadságvesztés végrehajtásába beszámított idő (kitöltése kötelező):□□□□ év □□ hó □□ nap.

4.8. Felfüggesztett szabadságvesztés, illetve részben felfüggesztett szabadságvesztés felfüggesztett része végrehajtásának elrendelése esetén a felfüggesztett büntetést jogerősen kiszabó bíróság

megnevezése:

határozatának száma: ........................................................................ kelte: □□□□ év □□ hó □□ nap.

4.9. Próbára bocsátás megszüntetése esetén a próbára bocsátást jogerősen alkalmazó bíróság megnevezése:

határozatának száma:

jogerőre emelkedésének napja: □□□□ év □□ hó □□ nap.

4.10. Próbára bocsátás meghosszabbítása esetén a próbára bocsátást jogerősen alkalmazó bíróság megnevezése:

határozatának száma:

jogerőre emelkedésének napja: □□□□ év □□ hó □□ nap.

4.11. Az ítélettel kapcsolatos egyéb eljárási cselekmény:

Kelt: ................................, ........... év .......... hó ........ nap.

P. H.

........................................................
Az eljáró szerv képviselője

 

Bűnügyi nyilvántartó szerv bejegyzései:

 

Hatályon kívül helyezve:

Végrehajtását elrendelte:

 

 

 

Egyéb:

 

Büntetés átváltoztatása:

 

 

 

 

 

 

Büntetését letöltötte:

 

 

 

 

 

 

 

 

Közügyek gyakorlásától eltiltás lejár:

 

 

 

 

Mentesítés várható időpontja:

 

 

Büntetés nyilvántartási ideje:

 

 

Mellékbüntetés nyilvántartási ideje:

 

 

Intézkedés nyilvántartási ideje:

 

5. számú adatlap
ADATKÖZLÉS ÖSSZBÜNTETÉSI ÍTÉLETRŐL, EGYSÉGES INTÉZKEDÉS ELRENDELÉSÉRŐL
PÓTLAP IGÉNYBEVÉTELE

1. Terhelt személyazonosító adatai:

1.1. Személyi azonosító: □□□□□□□□□□□

1.2. Családi és utónév:

1.3. Születési családi és utónév:

1.4. Előző családi és utónév:

1.5. Születési hely:

idő: □□□□ év □□□□ nap.

1.6. Anyja születési családi és utóneve:

1.7. Neme: férfi

1.8. Állampolgárság: ...................................... Előző állampolgárság:

1.9. Lakóhely:

 

2. A határozat és az eljáró szerv adatai:

2.1. Jogerőre emelkedésének napja: □□□□ év □□□□ nap.

2.2. Első fokon eljárt bíróság megnevezése:

határozatának száma:......................................................................... kelte: □□□□ év □□□□ nap

2.3. Másodfokon eljárt bíróság megnevezése:

határozatának száma: ......................................................................... kelte: □□□□ év □□□□ nap.

2.4. A terhelt fiatalkorú □ igen □ nem (kitöltése kötelező)

 

3. Az alapügyben eljárt bíróság megnevezése, határozatának száma:

Bíróság megnevezése:

határozatának száma:......................................................................... kelte: □□□□ év □□□□ nap

Bíróság megnevezése:

határozatának száma:......................................................................... kelte: □□□□ év □□□□ nap

Bíróság megnevezése:

határozatának száma:......................................................................... kelte: □□□□ év □□□□ nap

 

4. Szankció adatai:

4.1. BÜNTETÉS VAGY INTÉZKEDÉS

 

Neme

Mértéke

Vh. Fokozata

Foglalkozás/Jármű-
kategória

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.2. MELLÉKBÜNTETÉS

 

Neme

Mértéke

kitiltás helye

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.3. BÜNTETÉS VAGY INTÉZKEDÉS MELLETT ALKALMAZOTT INTÉZKEDÉS

 

Neme

Mértéke

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.4. A szabadságvesztés végrehajtásába beszámított idő (kitöltése kötelező):□□□□ év □□ hó □□ nap.    
4.5. Az ítélettel kapcsolatos egyéb eljárási cselekmény:

Kelt: ................................, ........... év .......... hó ........ nap.
P. H.
........................................................
Az eljáró szerv képviselője

Bűnügyi nyilvántartó szerv bejegyzései:

 

 

□ Hatályon kívül helyezve:

 

Büntetését letöltötte:

 

 

 

 

Egyéb:

 

 

 

 

 

 

 

Közügyek gyakorlásától eltiltás lejár:.

 

 

Mentesítés várható időpontja:

 

 

Büntetés nyilvántartási ideje:

 

 

Mellékbüntetés nyilvántartási ideje:

 

 

Intézkedés nyilvántartási ideje:

 

6. számú adatlap
ADATKÖZLÉS KÜLFÖLDI ÍTÉLET ÉRVÉNYÉNEK ELISMERÉSÉRŐL
PÓTLAP IGÉNYBEVÉTELE
A TERHELT ÉRVÉNYES ÚTI OKMÁNNYAL RENDELKEZIK IGEN NEM(kitöltése kötelező)

1. Terhelt személyazonosító adatai:

1.1. Személyi azonosító: □□□□□□□□□□□

1.2. Családi és utónév:

1.3. Születési családi és utónév:

1.4. Előző családi és utónév:

1.5. Születési hely:

idő: □□□□ év □□□□ nap.

1.6. Anyja születési családi és utóneve:

1.7. Neme: férfi

1.8. Állampolgárság: .................................... Előző állampolgárság:

1.9. Lakóhely:

 

2. A határozat és az eljáró szerv adatai:

2.1. A külföldi ítélet jogerőre emelkedésének napja:

□□□□ év □□□□ nap.

2.2. Külföldi bíróság(ok) adatai:

megnevezése:

határozatának száma:......................................................................... kelte: □□□□ év □□□□ nap.

megnevezése:

határozatának száma:......................................................................... kelte: □□□□ év □□□□ nap.

megnevezése:

határozatának száma:......................................................................... kelte: □□□□ év □□□□ nap.

2.3. Első fokon eljárt bíróság megnevezése: :

határozatának száma:

kelte:□□□□ év □□□□ nap

2.4. Másodfokon eljárt bíróság megnevezése:

határozatának száma:......................................................................... jogerő: □□□□ év □□□□ nap

2.5. A terhelt fiatalkorú □igen □ nem (kitöltése kötelező)

 

 

3. Bűncselekményi adatok:

 

Megnevezés

Btk.
szerinti
minősítés

Rb.

Az elkövetés
helye
és ideje

Elkövetői
és
elkövetési alakzat

Bűn-
szerv.

 

 

 

 

 

............................../
...............................

............................../
...............................

 

 

 

 

 

............................../
...............................

............................../
...............................

 

 

 

 

 

............................../
...............................

............................../
...............................

 

 

 

 

 

............................../
...............................

............................../
...............................

 

 

 

 

 

............................../
...............................

............................../
...............................

 

 

 

 

 

............................../
...............................

............................../
...............................

 

4. Szankció adatai:

4.1. BÜNTETÉS VAGY INTÉZKEDÉS

 

 

Neme

Mértéke

Vh. fokozata

Foglalkozás/Jármű-
kategória

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.2. SZABADSÁGVESZTÉS VÉGREHAJTÁSÁNAK FELFÜGGESZTÉSE/ RÉSZBENI FELFÜGGESZTÉS

4.2.1 Vh. felfüggesztve ……… évre

4.2.1.1. Részben felfüggesztett szabadságvesztés esetén a végrehajtandó rész tartama: ….év …… hónap

4.2.1.2. Részben felfüggesztett szabadságvesztés esetén a próbaidő tartama: ….év …… hónap

 

4.2. MELLÉKBÜNTETÉS

 

Neme

Mértéke

kitiltás helye

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.3. BÜNTETÉS VAGY INTÉZKEDÉS MELLETT ALKALMAZOTT INTÉZKEDÉS

 

Neme

Mértéke

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5. A szabadságvesztés végrehajtásába beszámított idő (kitöltése kötelező):□□□□ év □□ hó □□ nap.:

6. Az ítélettel kapcsolatos egyéb eljárási cselekmények:

Kelt: ................................, ........... év .......... hó ........ nap.
P. H.
........................................................
Az eljáró szerv képviselője

Bűnügyi nyilvántartó szerv bejegyzései:

 

Hatályon kívül helyezve:

Végrehajtását elrendelte:

 

 

 

Egyéb:

 

Büntetés átváltoztatása:

 

 

 

 

 

 

Büntetését letöltötte:

 

 

 

 

 

Közügyek gyakorlásától eltiltás lejár:.

 

Mentesítés várható időpontja:

 

Büntetés nyilvántartási ideje:

 

 

Mellékbüntetés nyilvántartási ideje:

 

 

Intézkedés nyilvántartási ideje:

 

7. számú adatlap
ADATKÖZLÉS KÜLÖNLEGES ELJÁRÁSBAN HOZOTT DÖNTÉSEKRŐL
□ PÓTLAP IGÉNYBEVÉTELE
A TERHELT ÉRVÉNYES ÚTI OKMÁNNYAL RENDELKEZIK IGEN NEM(kitöltése kötelező)

1. Terhelt személyazonosító adatai:

1.1. Személyi azonosító: □□□□□□□□□□□

1.2. Családi és utónév:     

1.3. Születési családi és utónév:     

1.4. Előző családi és utónév:     

1.5. Születési hely:      idő: □□□□ év □□ hó □□ nap.

1.6. Anyja születési családi és utóneve:     

1.7. Neme: □ férfi vagy □ nő 1.8. Állampolgárság: .............................. Előző állampolgárság:     

1.9. Lakóhely:     

 

2. A különleges eljárás tárgya:

□ próbára bocsátás meghosszabbítása

□ pártfogó felügyelet változása

□ elévülés megállapítása

□ pénzbüntetés vagy közérdekű munka átváltoztatás

□ szabadságvesztés utólagos elrendelése

 

□ bírósági mentesítés

 

 

3. Az eljáró bíróság adatai és az ügy alapadatai:

3.1. Az első fokon eljáró bíróság megnevezése:     

határozatának száma:

kelte:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

Jogerős határozatot hozó bíróság megnevezése:     

határozatának száma:

kelte:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

jogerőre emelkedés napja:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

3.2. Alapügyben első fokon eljárt bíróság megnevezése:     

határozatának száma:

kelte:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

Az alapügyben jogerős határozatot hozó bíróság megnevezése:     

határozatának száma:

kelte:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

jogerőre emelkedés napja:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

 

4. A különleges eljárásra vonatkozó adatok:

4.1. Próbára bocsátás meghosszabbítása esetén a próbára bocsátás leteltének napja: □□□□ év □□ hó □□ nap.

4.2. Pártfogó felügyelet utólagos elrendelése vagy meghosszabbítása esetén a pártfogó felügyelet

kezdőnapja: □□□□ év □□ hó □□ nap és letelte □□□□ év □□ hó □□ nap.

4.3. □ büntetés vagy □ mellékbüntetés végrehajthatóságának elévülése esetén

az elévülés napja: □□□□ év □□ hó □□ nap.

4.4. A pénzbüntetés vagy a közérdekű munka szabadságvesztésre történő átváltoztatása során megállapított szabadságvesztés időtartama:     
4.5. A pénzbüntetés közérdekű munkára történő átváltoztatása során megállapított közérdekű munka időtartama:
    ................................................................................................

4.6. A mentesítés időpontja: □□□□ év □□ hó □□ nap.

 

Kelt: ................................, ........... év .......... hó ........ nap.
P. H.
........................................................
Az eljáró szerv képviselője
8. számú adatlap
ADATKÖZLÉS VÉGREHAJTÁSI ADATOKRÓL
PÓTLAP IGÉNYBEVÉTELE

1. Terhelt személyazonosító adatai:

1.1. Személyi azonosító: □□□□□□□□□□□

1.2. Családi és utónév:

1.3. Születési családi és utónév:

1.4. Előző családi és utónév:

1.5. Születési hely:

idő: □□□□ év □□ hó □□ nap.

1.6. Anyja születési családi és utóneve:

1.7. Neme: □ férfi vagy □ nő 1.8. Állampolgárság: .............................. Előző állampolgárság:

1.9. Lakóhely:

 

2. Az eljáró szerv adatai és az ügy alapadatai:

2.1. Az eljáró szerv kódja és megnevezése: □□□□□□□

2.2. Határozatot hozó bíróság megnevezése:

határozatának száma:

jogerőre emelkedése: □□□□ év □□ hó □□ nap.

2.3. Az alapügyben eljárt bíróság megnevezése:

határozatának száma:

jogerőre emelkedése: □□□□ év □□ hó □□ nap.

 

 

3. Szabadságvesztés végrehajtására vonatkozó adatok:

3.1. A szabadságvesztés végrehajtási fokozata:

□ fegyház

□ börtön

□ fogház

□ FK börtön

□ FK fogház

 

3.2. A bíróság az elítélt szabadságvesztését részben felfüggesztette □

3.3. A befogadás napja:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

3.4. A szabadságvesztés büntetés kezdő napja:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

3.5. A szabadságvesztés büntetés utolsó napja:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

3.6. A szabadon bocsátás napja:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

3.7. Feltételes szabadságra bocsátás napja:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

3.8. Feltételes szabadság leteltének napja:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

3.9. Feltételes szabadság megszüntetésének napja:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

3.10. Feltételes szabadságra bocsátás mellett pártfogó felügyelet alkalmazása: □ igen

3.11. A részben felfüggesztett szabadságvesztésből próbaidőre bocsátás napja:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

3.12. A részben felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje leteltének napja:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

3.13. Szabadságvesztés félbeszakítása: □ határozott vagy □ határozatlan tartamú

3.14. Félbeszakítás kezdő napja:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

3.15. Határozott tartamú félbeszakítás leteltének napja:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

3.16. Határozott tartamú félbeszakítás meghosszabbított leteltének napja:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

3.17. Az elítélt halálának időpontja, ha büntetés-végrehajtási intézetben halt meg:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

4. Javítóintézeti nevelés végrehajtására vonatkozó adatok:

4.1. A befogadás napja:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

4.2. A javítóintézeti nevelés kezdő napja:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

4.3. Ideiglenes elbocsátás napja:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

4.4. Ideiglenes elbocsátás leteltének napja:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

4.5. Ideiglenes elbocsátás megszüntetésének napja:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

4.6. Elbocsátás napja:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

 

5. Kényszergyógykezelés végrehajtására vonatkozó adatok:

5.1. Kényszergyógykezelés megszüntetésének napja: □□□□ év □□ hó □□ nap.
5.2. Kényszergyógykezelés megszűnésének napja: □□□□ év □□ hó □□ nap.

 

6. Egyes büntetések végrehajtására vonatkozó adatok:

6.1. A pénzbüntetés megfizetésének napja:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

6.2. A közérdekű munka teljesítésének napja:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

6. 3.1. Foglalkozástól eltiltás: □ határozott vagy □ határozatlan tartamú

6.3.2. Határozott tartamú foglalkozástól eltiltás leteltének napja:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

6. 4.1. Járművezetéstől eltiltás: □ határozott vagy □ határozatlan tartamú

6.4. 2. Határozott tartamú járművezetéstől eltiltás leteltének napja:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

6. 5. 1. Szabadságvesztés mellett kiszabott kiutasítás: □ határozott vagy □ határozatlan tartamú

6. 5. 2. Szabadságvesztés mellett kiszabott határozott tartamú kiutasítás leteltének napja

□□□□ év □□ hó □□ nap.

 

7. Egyes mellékbüntetések végrehajtására vonatkozó adatok:

7.1. A közügyektől eltiltás leteltének napja:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

7.2. A kitiltás leteltének napja:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

7.3 A meghatározott helyről történő kitiltás helye

 

 

8. Értesítés mintavételről

 

8.1. arcképmás egyedi azonosító

8.2. belső azonosító kód ujj- és tenyérnyomathoz

8.3. belső azonosító kód DNS-mintához

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kelt: ................................, ........... év .......... hó ........ nap.
P. H.
........................................................
Az eljáró szerv képviselője
9. számú adatlap
ADATKÖZLÉS KÉNYSZERINTÉZKEDÉS TÁRGYÁBAN HOZOTT DÖNTÉSEKRŐL
PÓTLAP IGÉNYBEVÉTELE
A TERHELT ÉRVÉNYES ÚTI OKMÁNNYAL RENDELKEZIK IGEN NEM(kitöltése kötelező)

1. Terhelt személyazonosító adatai:

1.1. Személyi azonosító: □□□□□□□□□□□

1.2. Családi és utónév:

1.3. Születési családi és utónév:

1.4. Előző családi és utónév:

1.5. Születési hely:

idő: □□□□ év □□ hó □□ nap.

1.6. Anyja születési családi és utóneve:

1.7. Neme: □ férfi vagy □ nő 1.8. Állampolgárság: ............................ Előző állampolgárság:

1.9. Lakóhely:

 

2. Az elrendelő határozat szerinti bűncselekmény adatai:

 

Kód és megnevezés

Btk. szerinti minősítés

Rendbeliség

Elkövetési hely

Elkövetési idő

 

 

□□□□□□□□□□□□□□□□□

 

 

 

 

 

 

□□□□□□□□□□□□□□□□□

 

 

 

 

 

 

□□□□□□□□□□□□□□□□□

 

 

 

 

 

 

 

3. A kényszerintézkedés elrendelésének adatai:

3.1. Az elrendelő bíróság megnevezése:

3.2. határozatának száma: ...................................................................... és kelte:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

3.3 A kényszerintézkedés határozatban megállapított lejáratának napja:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

3.4. Az elrendelt kényszerintézkedés típusa:

□ ELŐZETES LETARTÓZTATÁS

□ LAKHELYELHAGYÁSI TILALOM

□ HÁZI ŐRIZET

□ TÁVOLTARTÁS

□ IDEIGLENES KÉNYSZERGYÓGYKEZELÉS

□ ÓVADÉK

 

 

4. A kényszerintézkedés meghosszabbításának vagy fenntartásának adatai:

4.1.1. A bíróság megnevezése:

4.1.2. határozatának száma: ...................................................................... és kelte:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

4.1.3. A kényszerintézkedés határozatban megállapított lejáratának napja:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

4.2. A meghosszabbított vagy fenntartott kényszerintézkedés adatai:

4.2.1. A bíróság megnevezése:

4.2.2. határozatának száma: .................................................................. és kelte:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

4.3. A kényszerintézkedés típusa:

□ ELŐZETES LETARTÓZTATÁS

□ LAKHELYELHAGYÁSI TILALOM

□ HÁZI ŐRIZET

□ TÁVOLTARTÁS

□ IDEIGLENES KÉNYSZERGYÓGYKEZELÉS

□ ÓVADÉK

 

5. A kényszerintézkedés megszüntetésének adatai:

5.1.1. Az megszüntető szerv kódja és megnevezése: □□□□□□□

5.1.2. határozatának száma: .......................................................................... és kelte:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

5.1.3. A kényszerintézkedés megszüntetésének napja:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

5.2. A megszüntetett kényszerintézkedés adatai:

5.2.1. A bíróság megnevezése:

5.2.2. határozatának száma: ............................................................... és kelte:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

5.3. A kényszerintézkedés típusa:

□ ELŐZETES LETARTÓZTATÁS

□ LAKHELYELHAGYÁSI TILALOM

□ HÁZI ŐRIZET

□ TÁVOLTARTÁS

□ IDEIGLENES KÉNYSZERGYÓGYKEZELÉS

□ ÓVADÉK

 

 

6. Korábbi kényszerintézkedés megszüntetésének és újabb kényszerintézkedés elrendelésének együttes alkalmazása:

6.1. Az újabb kényszerintézkedés elrendelésének adatai:

6.1.1. Az elrendelő bíróság megnevezése:

6.1.2. határozatának száma: ........................................................................ és kelte:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

6.1.3. A kényszerintézkedés határozatban megállapított lejáratának napja:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

6.1.4. Az elrendelt kényszerintézkedés típusa:

□ ELŐZETES LETARTÓZTATÁS

□ LAKHELYELHAGYÁSI TILALOM

□ HÁZI ŐRIZET

□ TÁVOLTARTÁS

□ IDEIGLENES KÉNYSZERGYÓGYKEZELÉS

□ ÓVADÉK

6.2. A megszüntetett kényszerintézkedés adatai:

6.2.1. Az elrendelő bíróság megnevezése:

6.2.2. határozatának száma: ........................................................................... és kelte:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

6.2.3. A kényszerintézkedés típusa:

□ ELŐZETES LETARTÓZTATÁS

□ LAKHELYELHAGYÁSI TILALOM

□ HÁZI ŐRIZET

□ TÁVOLTARTÁS

□ IDEIGLENES KÉNYSZERGYÓGYKEZELÉS

□ ÓVADÉK

 

Kelt: ................................, ........... év .......... hó ........ nap.
P. H.
........................................................
Az eljáró szerv képviselője
10. számú adatlap
ADATKÖZLÉS A KÜLFÖLDRE UTAZÁSI KORLÁTOZÁS HATÁLYA ALATT ÁLLÓK NYILVÁNTARTÁSA RÉSZÉRE
PÓTLAP IGÉNYBEVÉTELE
AZ ÉRINTETT SZEMÉLY ÉRVÉNYES ÚTI OKMÁNNYAL RENDELKEZIK IGEN NEM(kitöltése kötelező)

1. Az érintett személy személyazonosító adatai:

1.1. Személyi azonosító: □□□□□□□□□□□

1.2. Családi és utónév:

1.3. Születési családi és utónév:

1.4. Előző családi és utónév:

1.5. Születési hely:

idő: □□□□ év □□ hó □□ nap.

1.6. Anyja születési családi és utóneve:

1.7. Neme: □ férfi vagy □ nő 1.8. Állampolgárság: ............................ Előző állampolgárság:

1.9. Lakóhely:

 

2. A korlátozás elrendelésének adatai:

2.1. Az eljáró bíróság megnevezése:

2.2. határozatának száma: ...................................................................... és kelte:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

2.3. A korlátozás lejáratának napja:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

2.4. Az elrendelt korlátozás típusa:

□ KIADATÁSI LETARTÓZTATÁS

□ IDEIGLENES KIADATÁSI LETARTÓZTATÁS

 

□ ÁTADÁSI LETARTÓZTATÁS

□ IDEIGLENES ÁTADÁSI LETARTÓZTATÁS

 

□ IDEIGLENES VÉGREHAJTÁSI LETARTÓZTATÁS

□ MAGYARORSZÁG TERÜLETÉNEK ELHAGYÁSA TILOS

 

 

 

3. A korlátozás megszüntetésének adatai:

3.1. Az eljáró bíróság megnevezése:………………………………………………………………….

3.2. határozatának száma: .......................................................................... és kelte:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

3.3. A korlátozás megszüntetésének napja:

□□□□ év □□ hó □□ nap.

3.4. A megszűnt korlátozás típusa:
□ KIADATÁSI LETARTÓZTATÁS
□ ÁTADÁSI LETARTÓZTATÁS
□ IDEIGLENES VÉGREHAJTÁS LETARTÓZTATÁS

□ IDEIGLENES KIADATÁSI LETARTÓZTATÁS
□ IDEIGLENES ÁTADÁSI LETARTÓZTATÁS
□ MAGYARORSZÁG TERÜLETÉNEK
ELHAGYÁSA TILOS

Kelt: ................................, ........... év .......... hó ........ nap.
P. H.
........................................................
Az eljáró szerv képviselője
1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2013. január 2. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére