• Tartalom

62/2012. (III. 20.) KE határozat

62/2012. (III. 20.) KE határozat

kitüntetés adományozásáról

2012.03.20.
Az Alaptörvény 9. cikk (4) bekezdés f) pontja, illetve a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 18. § (1) bekezdése alapján – a miniszterelnök előterjesztésére –
a kísérleti magfizika és biofizika terén végzett, nemzetközileg is nagyra becsült, iskolateremtő tudományos munkássága, úttörő jelentőségű eredményei, példaértékű életpályája elismeréseként
Keszthelyi Lajos Széchenyi-díjas biofizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, professor emeritus részére,
sokoldalú irodalmi munkássága, különösen költői és esszéírói teljesítménye, példaértékű életpályája elismeréseként
Kodolányi Gyula József Attila-díjas költő, műfordító részére,
a legnagyobb népegészségügyi jelentőségű megbetegedések pszichoszociális, társadalmi, gazdasági és demográfiai háttértényezői kutatásában elért tudományos eredményeiért, több évtizedes, a magyar társadalom és a család érdekében végzett sokoldalú munkássága elismeréseként
dr. Kopp Mária, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, orvos, pszichológus, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének kutatási igazgatóhelyettese részére,
az állatorvos-tudomány szervezésében, az állathigiéniai és élelmezésbiztonsági kutatásban elért, nemzetközileg is kimagasló eredményeiért, az akadémiai agrárstratégiai kutatások irányításában, a könyvként megjelent tanulmányok írásában és szerkesztésében, valamint a tudományos közéletben az elmúlt két évtizedben végzett példamutató áldozatos munkásságáért
Kovács Ferenc állami díjas állatorvos, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, professor emeritus részére a
MAGYAR ÉRDEMREND
középkereszt a csillaggal
polgári tagozata,
kiemelkedő geodéziai tudományos eredményeiért, az egyetemi képzésben a fiatal tudományos utánpótlás példaszerű neveléséért, a földtudományok területén végzett több mint egy évtizedes lelkiismeretes és eredményes tudományszervező tevékenységéért, valamint a Nemzetközi Geodéziai Szövetség első és ez idáig egyetlen magyar vezetőségi tagságáért
Ádám József, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kara Általános és Felsőgeodézia Tanszékének tanszékvezető egyetem tanára részére,
a magyar családokért és a fiatalok házasságra felkészítéséért végzett munkásságáért
Bíró László tábori püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Hitoktatási Bizottságának elnöke részére,
a nemzetközi gazdaság, a nemzetközi pénzügyek, az államháztartás terén végzett több évtizedes, nemzetközileg is nagyra becsült tudományos, iskolateremtői, kutatói, oktatói és vezetői munkássága, közéleti szerepvállalása, életműve elismeréseként
dr. Botos Katalin, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Heller Farkas Közgazdaságtudományi Intézetének egyetemi tanára részére,
az 1950-es években a hortobágyi kényszermunkatáborokba elhurcolt emberek sorsának és a kitelepítések okainak feltárása, a meghurcoltak rehabilitálása és érdekvédelme terén végzett több évtizedes munkájáért, valamint példaértékű életútja elismeréseként
dr. Breuer Pál, a Recski Szövetség Hortobágyi Tagozatának alapító elnöke részére,
több mint négy évtizedes kiemelkedő költői, irodalomtörténészi, műfordítói, tudományszervezői és szerkesztői munkásságáért, műfordító generációkat felnevelő példaértékű oktatói munkájáért, továbbá az angol és az amerikai kultúra hazai megismertetése, valamint a magyar kultúra angol anyanyelvű országokban történő terjesztése területén végzett tevékenysége elismeréseként
dr. Géher István, az irodalomtudomány kandidátusa, József Attila-díjas irodalomtörténész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának professor emeritusa részére,
a magyarság európai hírnevének öregbítéséért, a magyar mártírok boldoggá avatásának elősegítése érdekében végzett erőfeszítéseiért, karitatív szolgálataiért és a Szent Benedek Iskolaközpont létrehozásáért
Habsburg-Lotharingiai Mihály, a Magyarországi Mindszenty Alapítvány elnöke részére,
lelkészi szolgálata, teológiai, publicisztikai munkássága, példaértékű életútja elismeréseként
dr. Hafenscher Károly nyugalmazott evangélikus lelkész, ökumenikus tanácsadó részére,
a néprajztudomány, a 18–20. századi magyar művelődéstörténet terén végzett, határainkon túl is nagyra becsült iskolateremtő tudományos, kutatói és oktatói munkássága, szakmai-közéleti és gazdag publikációs tevékenysége elismeréseként
Kósa László, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, etnográfus, történész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Művelődéstörténeti Tanszékénének egyetemi tanára részére,
a magyar kultúráért végzett több évtizedes sokoldalú tevékenysége, méltán sikeres, példaértékű művészi munkássága elismeréseként
Márta István Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, az Új Színház volt igazgatója, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetője részére,
a minőségi bortermelés fejlesztéséért, a méltán világhírű tokaji borágazat érdekében végzett több évtizedes, határainkon túl is nagyra becsült munkássága elismeréseként
Szepsy István borász, a Szepsy Kft. ügyvezető igazgatója részére a
MAGYAR ÉRDEMREND
középkeresztje
polgári tagozata,
a geodéziai alapú mérési technológiák fejlesztése terén elért eredményeiért, oktatói és vezetői munkássága elismeréseként
dr. Ágfalvi Mihály, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar Geomatikai Intézete Geodéziai Tanszékének főigazgató-helyettese részére,
a Bethlen Gábor Alapítványnál eltöltött több mint három évtizedes, a Magyar Örökség díj bírálóbizottságában végzett két évtizedes tevékenysége, valamint a rendszerváltoztató évtizedek alatt végzett közéleti, közpolitikai munkássága elismeréseként
Bakos István művelődéskutató, tanár, a Bethlen Gábor Alapítvány Kuratóriumának elnöke részére,
a magyar történettudomány, különösen a címertan, pecséttan, jelvénytan, valamint a középkori magyar politikatörténet és a középkori magyar kormányzattörténet terén végzett több évtizedes kutatói, oktatói és publikációs tevékenysége elismeréseként
dr. Bertényi Iván, a történelemtudomány doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa részére,
az eredetkutatás filozófiájának kimunkálásáért, több évtizedes kutatói, oktató-nevelő és publikációs munkásságáért, életútja elismeréseként
dr. Boda László morálteológus, író, filozófiai eredetkutató, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem nyugalmazott tanára részére,
az 1956. évi magyar forradalomban és szabadságharcban játszott szerepéért, valamint a gasztronómia és a borok történetének szimbolikai kutatásában végzett kimagasló nemzetközi munkássága elismeréseként
dr. Cey-Bert Róbert Gyula pedagógus, a Gasztronómiai Világszövetség tiszteletbeli elnöke részére,
negyedszázados gyógyító-oktató és tudományos munkásságáért, a győri Szívcentrum létrehozásáért, egészségügyi ismeretterjesztő tevékenysége elismeréseként
dr. Dézsi Csaba András, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Kardiológiai Osztály osztályvezető főorvosa, a Széchenyi István Egyetem magántanára részére,
több évtizedes pedagógiai munkássága, az elmúlt két évtized szakpolitikai tevékenysége és a köznevelési törvény előkészítésében végzett áldozatos munkája elismeréseként
dr. Dobos Krisztina, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium tanára, volt országgyűlési képviselő részére,
a magyar történelem és alkotmányosság középkori forrásainak kutatása, őrzése, gondozása és közzététele érdekében végzett tevékenysége, tudományos munkássága elismeréseként
dr. Érszegi Géza, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Országos Levéltár nyugalmazott főlevéltárosa, címzetes egyetemi tanár részére,
a földrajztudomány terén végzett iskolateremtő tudományos és kutatói munkássága, pedagógusok és geográfusok nemzedékeit felnevelő oktatói tevékenysége, a tudományos közéletben játszott tevőleges részvétele elismeréseként
dr. Gábris Gyula térképész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara Földrajz- és Földtudományi Intézetének egyetemi tanára részére,
eredményes sportolói pályafutása, életútja elismeréseként
dr. Gyarmati Andrea világcsúcstartó úszó, gyermekorvos részére,
a török kori Magyarország történetének feltárásában végzett több évtizedes, nemzetközi mércével is kiemelkedő jelentőségű munkássága, példaértékű szakmai-közéleti tevékenysége elismeréseként
dr. Hegyi Klára, a történelemtudomány doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos tanácsadója részére,
a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének korábban alelnökeként, jelenleg elnökeként végzett kimagasló szervező, karitatív és hitéleti munkája elismeréseként
Kállay Ubul Tamás, a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének elnöke részére,
karitatív és hagyományőrző kulturális tevékenysége elismeréseként, a kulturális központként működő fehérvárcsurgói kastély felújításáért
Károlyi György, a Károlyi József Alapítvány alapítója részére,
az atomfizikában elért, nemzetközileg is számon tartott tudományos eredményeiért, környezetfizikai kutatásaiért, oktatói, egyetemvezetői és közéleti tevékenysége elismeréseként
dr. Kiss Ádám fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Fizikai Intézete Atomfizikai Tanszékének egyetemi tanára részére,
a Magyar Hosszútávú Ökológiai Kutatási Hálózat létrehozásában játszott meghatározó szerepéért, a hazai erdőssztyepp ökoszisztémákban folytatott kutatói tevékenységéért, a globális környezeti változások várható hatásainak elemzése és az ökoszisztéma szolgáltatások témakörében végzett hazai és nemzetközi kutatói és tudományszervezői tevékenységéért, több évtizedes egyetemi oktatói munkásságáért
Kovácsné dr. Láng Edit, a biológiai tudomány kandidátusa, a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontja Ökológiai és Botanikai Intézetének tudományos tanácsadója részére,
a politikatudomány területén végzett tudományos, kutatói, oktatói tevékenysége, a politikai filozófia mint diszciplína hazai meghonosításában játszott szerepe elismeréseként
dr. Lánczi András, a filozófiai tudomány kandidátusa, a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Kara Politikatudományi Intézetének igazgatója, egyetemi tanár részére,
méltán népszerű sportújságírói és szerkesztői tevékenysége, példaértékű pályafutása elismeréseként.
Novotny Zoltán, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap szerkesztő-riporterének,
sokirányú, az irodalom- és művelődéstörténet széles spektrumát átfogó – nemzetközileg is számon tartott – tudományos munkásságáért, magyar–olasz kapcsolattörténeti kutatásaiért, egyetemvezetői és oktatói tevékenysége elismeréseként
dr. Pál József, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, irodalomtörténész, a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese részére,
több évtizedes, magas színvonalú, kivételes hivatástudattal végzett vezetői munkája, szakmai-közéleti tevékenysége elismeréseként
dr. Panyi Béla Attila címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség főügyész-helyettese, megbízott főügyész részére,
több évtizedes tudományos közéleti és kulturális munkássága, közösséget formáló oktató-nevelő tevékenysége, életpályája elismeréseként
dr. Papp Sándor, a kémiai tudomány doktora, a Pannon Egyetem professor emeritusa részére,
az anyagtudományok, ezen belül különösen a szerkezeti kémia és a röntgen-krisztallográfia tudományterületén végzett több mint négy évtizedes kimagasló tevékenysége, szakmai életútja elismeréseként
dr. Párkányi László, a kémiai tudomány doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpontjának professor emeritusa részére,
eredményes ügyvédi és kamarai vezetői tevékenysége, a jogszabály-előkészítésben végzett kiváló munkája elismeréseként
dr. Réti László, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke részére,
a pszichológiai tudomány, különösen a sportpszichológia területén végzett tudományos kutatói, oktatói munkássága, szakmai-közéleti tevékenysége, közéleti szerepvállalása, példaértékű életútja elismeréseként
dr. Rókusfalvy Pál, a pszichológiai tudomány kandidátusa, nyugalmazott egyetemi tanár részére,
több évtizedes – nemzetközileg is nagyra becsült – gyógyító, tudományos és oktató-nevelő munkásságáért, az Uroonkológiai Társaság létrehozásáért, szakmai-közéleti tevékenysége elismeréseként
dr. Romics Imre, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Urológiai Klinikájának igazgatója, egyetemi tanár részére,
a matematikai módszerek közgazdasági alkalmazása, a makroökonómia, a gazdaságpolitikai döntések tudományos megalapozása terén végzett oktató-nevelő és kutatói munkásságáért, a magyarországi demokratikus átalakulás érdekében végzett tevékenysége elismeréseként
dr. Szakolczai György, a közgazdaságtudomány kandidátusa, habitált doktor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nyugalmazott egyetemi tanára, az Általános Vállalkozási Főiskola professor emeritusa részére,
nagy népszerűségnek örvendő művészi munkássága elismeréseként
Szerednyey Béla Jászai Mari-díjas színművész, rendező részére,
a baleseti sebészet szakterületén végzett, nemzetközileg is elismert orvosi, tudományos és oktatói tevékenysége, vezetői munkája elismeréseként
dr. Szita János, a Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ szakmai igazgatóhelyettese részére,
világszerte nagyra becsült előadóművészetéért, a magyar könnyűzene magas szintű képviseletéért, fiatal tehetségek oktatásáért, sikeres és példaértékű életműve elismeréseként
Tabányi Mihály harmonikaművész részére,
a szív- és érrendszeri betegségek gyógyítása, az egészségügyi szakdolgozók oktatása terén végzett több évtizedes munkássága, kórházvezetői és rehabilitációs orvosi tevékenysége elismeréseként
dr. Tahy Ádám, az orvostudomány kandidátusa, a Betegoktatók és Egészségnevelők Országos Közhasznú Egyesületének elnöke, a Budapesti Szent Ferenc Kórház Kardiológiai Osztályának orvosa, a Budapesti Szent Ferenc Kórház Alapítványának kuratóriumi elnöke részére,
sokoldalú irodalmi tevékenységéért, irodalomtörténeti jelentőségű íróinterjúiért, bibliográfiáiért, életpályája elismeréseként
Tóbiás Áron irodalomtörténész, újságíró, szerkesztő részére,
a közjog, az európai közigazgatás és közigazgatási informatika terén végzett kutatói és oktatói munkássága, a nemzetközi tudományos kapcsolatok fejlesztésében játszott meghatározó szerepe elismeréseként
dr. Torma András, az állam- és jogtudomány kandidátusa, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának egyetemi tanára, az Államtudományi Intézet igazgatója részére,
a korszerű közigazgatás-szervezési technológiák fejlesztésében és egyetemi képzésének megszervezésében végzett munkája, több évtizedes kutatói-oktatói és szakmai-közéleti tevékenysége elismeréseként
dr. Tózsa István, a földtudomány kandidátusa, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezető főiskolai tanára részére,
a növények fotoszintetikus fényenergia hasznosítása, valamint a látható és ultraibolya fény által a fotoszintetikus apparátusban okozott károsítás és az azt helyreállító folyamatok mechanizmusainak vizsgálata terén elért eredményei, tudományos munkássága elismeréseként
Vass Imre, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Központja Növénybiológiai Intézetének igazgatója, tudományos tanácsadója részére,
a 20. századi – különösen az 1945 utáni – magyar irodalom terén végzett tudományos és elemző munkássága elismeréseként
dr. Vasy Géza József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő részére,
nemzetközileg is kiemelkedő tudománymetriai, tudományos informatikai eredményeiért, a vérszegénység megelőzésére kifejlesztett FERROCOMP termék sikeréért, több évtizedes, széles körű, eredményes kutatásszervezési munkája elismeréseként
dr. Vinkler Péter, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpontjának tudományos tanácsadója, professor emeritusa részére a
MAGYAR ÉRDEMREND
tisztikeresztje
polgári tagozata,
a katasztrófavédelem állományában töltött több mint két évtizedes szolgálati tevékenysége, valamint a 2010. október 4-én bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa felszámolásában végzett kiemelkedő munkája elismeréseként
dr. Muhoray Árpád András nyugalmazott polgári védelmi vezérőrnagy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézetének egyetemi docense részére a
MAGYAR ÉRDEMREND
tisztikeresztje
katonai tagozata,
több évtizedes nemzetközi környezetügyi tevékenységéért, az Egyesült Nemzetek Szervezetében hazánk érdekében végzett munkája, életútja elismeréseként
Abaffy Zsigmond Attila, az Egyesült Nemzetek Szervezete nyugalmazott projekt menedzsere részére,
a faanyagok kémiájának kutatásában elért eredményeiért, nemzetközileg is elismert tudományos, oktatói, vezetői és szakmai-közéleti tevékenysége elismeréseként
dr. Albert Levente, a kémiai tudomány kandidátusa, a Nyugat-magyarországi Egyetem általános rektorhelyettese, az Erdőmérnöki Kar egyetemi tanára részére,
a kolontári vörösiszap katasztrófa kárelhárítási munkálatai során, valamint a szennyezett terület mielőbbi rehabilitációjának tudományos megalapozása területén végzett kiemelkedő munkájáért, a különböző környezetvédelmi projektek megvalósítása során elért eredményeiért
dr. Anton Attila, a mezőgazdasági tudomány kandidátusa, a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpontja Talajtani és Agrokémiai Intézetének igazgatója részére,
több mint négy évtizedes eredményes egészségügyi-gazdasági vezetői tevékenysége elismeréseként
dr. Baráth Lajos, a dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház-Rendelőintézet főigazgatója részére,
közel négy évtizedes – a büntető igazságszolgáltatás terén végzett – ügyészi, vezetői tevékenysége elismeréseként
dr. Bicskey Ildikó Mária, a Veszprémi Nyomozó Ügyészség vezető ügyésze részére,
több évtizedes sokoldalú gazdasági munkássága, sportmenedzseri és sportdiplomáciai tevékenysége elismeréseként
dr. Bienerth Gusztáv üzletember, az Amerikai Kereskedelmi Kamara volt elnöke, a FIFA Jogi Bizottságának tagja részére,
az egészségügy területén végzett több mint négy évtizedes gyógyító munkájáért, az egészségügyi alapellátás technikai és tárgyi feltételeinek biztosítása érdekében végzett sokirányú tevékenysége elismeréseként
dr. Burcsi Elemér, Pápa Város Önkormányzata Egészségügyi Alapellátási Intézetének megbízott orvos-igazgatója részére,
sikeres alkotóművészi munkásságáért, művészetoktatói, vezetői és művészeti-közéleti tevékenysége elismeréseként
dr. Colin Foster szobrászművész, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának dékánja, tanszékvezető egyetemi tanár részére,
négy évtizedes, példaértékű elhivatottsággal végzett ügyészi munkája elismeréseként
dr. Dautlik Mária legfőbb ügyészségi tanácsos, a Legfőbb Ügyészség csoportvezető ügyésze részére,
sokoldalú, nagy népszerűségnek örvendő művészi munkásságáért, a blues műfaj egyedülálló hazai tolmácsolásáért
Deák Bill Gyula előadóművész részére,
a népegészségügy és a katasztrófavédelem területén végzett több mint három évtizedes munkája, szakmai pályafutása elismeréseként
dr. Debreczeni Sára, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv nyugalmazott osztályvezetője, nyugalmazott helyettes megyei tiszti főorvos részére,
több mint öt évtizedes testnevelői, szervezői és edzői munkája, a tömegsport és az iskolai sport fejlesztése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként
Demeter Vilmos nyugalmazott középiskolai testnevelő tanár részére,
több mint három évtizedes, a magyarországi görögség története, a magyar–görög múlt és nemzetbarátság feltárása, kutatása és publikálása terén végzett munkájáért, a hazai görög civil szervezetekben végzett tevékenysége elismeréseként
dr. Diószegi György Antal jogtanácsos, történész részére,
idegenrendészeti szakterületen végzett közel öt évtizedes szakmai tevékenysége, példaértékű közszolgálati munkája elismeréseként
dr. Dobos György Lajosné, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Főigazgatói Titkárságának titkárságvezetője részére,
több évtizedes újságírói, szerkesztői munkásságáért, a fotográfia és az alkalmazott fényképészet terén végzett tevékenységéért, igényes portréiért, nagysikerű illusztrációiért
Dormán László újságíró, fotóművész részére,
egészségügyi szakoktatóként végzett eredményes munkája elismeréseként
dr. Exterdéné Zsurkai Ilona mentálhigiénikus, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar – Nyíregyházi Főiskola óraadó oktatója részére,
a magyar földmérés érdekében végzett munkája, földügyi hatósági tevékenysége, példaértékű közszolgálata elismeréseként
Farkas István földmérő mérnök, a Földmérési és Távérzékelési Intézet nyugalmazott főigazgató-helyettese részére,
négy évtizedes, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye érdekében végzett érdemdús közszolgálati pályája elismeréseként
dr. Fazekas János, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés főjegyzője részére,
a népegészségügy területén végzett szakmapolitikai tevékenysége, több évtizedes közéleti munkássága elismeréseként
dr. Fejér László, a Magyar Orvosi Kamara Budapesti Területi Szervezete Felügyelő Bizottságának elnöke részére,
az ifjúság nevelése érdekében végzett állhatatos munkája, eredményes vezetői tevékenysége elismeréseként
Fekete László András, a Szentendrei Ferences Gimnázium biológia szakos középiskolai tanára, volt gimnáziumi igazgató, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola főiskolai adjunktusa, pedagógia szakos előadó részére,
az 1956-os forradalom és szabadságharcban tanúsított magatartásáért, eszméinek ápolásáért, történéseinek emlékiratokban történő közzétételéért, életútja elismeréseként
Fekete Pál emlékíró, nyugalmazott tanár részére,
a sugáregészségügy területén végzett sokirányú munkája, kiemelkedő eredményei elismeréseként
dr. Ferenczy József, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Tolna Megyei Szervezetének nyugalmazott osztályvezető főorvosa részére,
a gyógypedagógia – különösen a beszéd- és nyelvi fejlődés zavarai – tárgyában végzett közel négy évtizedes tudományos, kutatói és oktatói munkássága, szakmai-közéleti tevékenysége elismeréseként
Gereben Ferencné dr. Várbíró Katalin, a pszichológiai tudomány kandidátusa, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézetének főiskolai tanára részére,
a néprajz, a népművészet, a nemzetiségi-kisebbségi kultúra és magyarságkutatás területén végzett tudományos tevékenységéért; a határon túli magyarság kulturális örökségének megőrzéséért
dr. Gráfik Imre néprajzkutató, a néprajztudomány kandidátusa, a Néprajzi Múzeum nyugalmazott muzeológusa részére,
több évtizedes eredményes gyógyító munkája, a sebész szakorvosképzésben végzett oktatói tevékenysége elismeréseként
dr. Gulyás Gusztáv, az orvostudomány kandidátusa, az Országos Onkológiai Intézet Fej-nyak Állcsont, Rekonstrukciós Plasztikai Sebészet és Laser Sebészeti Osztály tanácsadó főorvosa, címzetes egyetemi tanár részére,
a diabetológia területén végzett több évtizedes gyógyító, szakellátás-fejlesztő munkássága, oktató és szakmai-közéleti tevékenysége elismeréseként
dr. Gyimesi András, a békéscsabai Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet Belgyógyászati Osztályának osztályvezető főorvosa részére,
négy és fél évtizedes lelkipásztori, nevelői, egyházépítő tevékenysége, Szolnok építészeti értékeinek védelme és gyarapítása érdekében végzett munkája, eredményekben gazdag életútja elismeréseként
Hamar István, a Szolnoki Református Gyülekezet nyugalmazott lelkipásztora részére,
a hazai német kulturális élet, a zenei hagyományok és az anyanyelv ápolása érdekében végzett sokoldalú munkája elismeréseként
Heilig Ferenc tanár, művelődésszervező, a Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa elnöke, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata kulturális bizottsági tagja, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Nemzetiségi Kulturális Szakértői Tanácsának német tanácsnoka részére,
az elesettek és a hátrányos helyzetűek érdekében végzett szolgálata elismeréseként
Hofher József jezsuita szerzetes, a Jezsuita Roma Szakkollégium lelki vezetője részére,
a csurgói református egyház, a gimnázium és a település történetének feldolgozásáért, jelentős hely-, egyház- és iskolatörténettel összefüggő publikációs, valamint több évtizedes oktató-nevelő tevékenysége elismeréseként
dr. Horváth József, Csurgó város alpolgármestere, a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium nyugalmazott tanára részére,
a légkör és a bioszféra közötti nyomanyagcsere kutatásában elért, nemzetközileg is kiemelkedő eredményeiért, tudományos, kutatói, oktatói és szakmai-közéleti tevékenysége elismeréseként
dr. Horváth László, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Országos Meteorológiai Szolgálat levegőkörnyezeti szakértője részére,
az apátság és a rendi élet újjászervezéséért, a lelkipásztori munka újraindításáért, a szombathelyi gimnázium megújítása érdekében végzett munkájáért, oktató-nevelő tevékenysége, példaértékű életútja elismeréseként
dr. Horváth Lóránt Ödön csornai premontrei apát, prépost, prelátus részére,
a magyarság érdekében végzett munkájáért, kulturális, közéleti tevékenysége elismeréseként
Hölvényi György, az EU Parlament Néppárti Képviselőcsoportjának tanácsosa, a Schuman Alapítvány főtitkára, a Vallások Közötti Párbeszéd program vezetője részére,
emlékezetes alakításaiért, sokoldalú művészi munkássága elismeréseként
Hűvösvölgyi Ildikó színművész részére,
az Esztergom-Budapest Főegyházmegye kórházlelkészi ellátásának megszervezéséért, hivatástudattal és alázattal végzett szolgálata elismeréseként
Janig Péter Ferenc, a Budapesti Katolikus Kórházlelkészség lelkésze részére,
közel öt évtizedes, a felsőoktatásban végzett oktatói, oktatásfejlesztési, tankönyv- és jegyzetírói tevékenysége elismeréseként
dr. Kacz Károly, a mezőgazdasági tudomány kandidátusa, a Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara Biológiai Rendszerek Műszaki Intézetének egyetemi tanára részére,
több évtizedes oktató-kutató munkája, az érdekegyeztetésben végzett tevékenysége elismeréseként
dr. Kis Papp László, a műszaki tudomány kandidátusa, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nyugalmazott egyetemi tanára részére,
a magyar történelem fehér foltjainak feldolgozásában, az összmagyarság jogaiért folytatott harcban, az egyetemes emberi értékek hathatós gyarapításában végzett munkásságáért, életműve elismeréseként
dr. Kosztin Árpád jogász, történész, író részére,
a református felsőoktatásért és a szakkollégiumi rendszer kialakításáért végzett szervezői munkája, oktatói és publikációs tevékenysége elismeréseként
dr. Kovács Levente közgazdász, a Miskolci Egyetem tanszékvezető egyetemi docense, a Magyar Bankszövetség főtitkára részére,
kimagasló színvonalú, eredményes oktató- és kutatómunkája elismeréseként, a fogyatékkal élő fiatalok informatikai oktatásának megszervezéséért
dr. Kutor László, az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kara Informatikai Rendszerek Intézetének egyetemi docense részére,
több évtizedes kiemelkedő gyógyítói, oktatói, tudományos és közéleti munkássága elismeréseként
dr. László Ádám szülész, nőgyógyász, az orvostudomány kandidátusa, a Fővárosi Önkormányzat Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet osztályvezető főorvosa, egyetemi magántanár részére,
több évtizedes sokirányú, nemzetközileg is számon tartott közgazdasági munkássága elismeréseként, szakpolitikai, gazdaságfilozófiai tanulmányaiért
Lóránt Károly mérnök-közgazdász, a Magyar Közgazdasági Társaság tagja részére,
négy és fél évtizedes, az igazságszolgáltatás terén végzett felelősségteljes munkája, vezetői és közéleti tevékenysége, életpályája elismeréseként
dr. Mádi Imre címzetes főügyészségi ügyész, a Kalocsai Városi Ügyészség vezető ügyésze részére,
a nagycsaládok, illetve életminőségük javítása érdekében végzett több mint két évtizedes sokirányú, példamutató tevékenysége elismeréseként
dr. Márki László, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete volt elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézete Algebra Osztályának vezetője részére,
az agrárágazat területén végzett több évtizedes munkája, szakmai-közéleti tevékenysége elismeréseként
Máté János agrármérnök, a Sióvölgye Mezőgazdasági Kft. nyugalmazott ügyvezető igazgatója részére,
a gyógynövénykutatásban, a gyógyszerészképzésben, a tudományszervezésben végzett több évtizedes kiemelkedő munkássága, oktatói tevékenysége elismeréseként
dr. Máthé Imre, a biológiai tudomány doktora, a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kara Farmakognóziai Intézetének egyetemi tanára részére,
több évtizedes, a geodézia és földmérés területén végzett szakmai és tudományos munkája elismeréseként
dr. Mihály Szabolcs, a műszaki tudomány kandidátusa, a Vidékfejlesztési Minisztérium szakmai főtanácsadója, a Nyugat-magyarországi Egyetem címzetes egyetemi tanára részére,
a környezetvédelem, a modern fejlődéstudomány terén végzett úttörő jellegű kutatásaiért, kiváló irodalmi tárgyú esszéiért
Miklóssy Endre író, műfordító részére,
négy évtizedes ügyvédi munkája, kamarai elnökként a Fejér megyei ügyvédség önigazgatásában szerzett érdemei, szakmai-közéleti tevékenysége elismeréseként
dr. Mikó Péter, a Fejér Megyei Ügyvédi Kamara elnöke részére,
humanista értékközpontú, a magyarság történelmi példaképeit bemutató figurális és modern alkotásaiért
Nagy Benedek szobrászművész részére,
a magyar református oktatás ügyének – a diktatúra alatt is vállalt – több évtizedes szolgálatáért, tudományos munkásságáért, a fizikatanítás megújításában vállalt szerepéért, a tudománytörténet területén végzett értékmentéséért
dr. Nagy Mihály, a Debreceni Református Kollégium nyugalmazott igazgatója részére,
kiemelkedő népművészeti munkásságáért, a magyar népi hagyományok ápolásáért, terjesztéséért és színpadra állításáért, valamint lakóhelyén és annak környezetében végzett tanítói, hagyományőrző és közösségszervező munkájáért
Németh Ildikó Harangozó Gyula-díjas táncművész-koreográfus, a Sajnovics János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatóhelyettese, a Művészeti Iskola vezetője részére,
több évtizedes immunológiai és biotechnológiai kutatói és tudományos munkássága, az orvosutánpótlás oktatása-nevelése terén végzett tevékenysége, egyetemvezetői és szakmai-közéleti szerepvállalása elismeréseként
dr. Németh Péter, az orvostudomány kandidátusa, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Immunológiai és Biotechnológiai Intézetének vezetője, egyetemi tanára részére,
a kommunizmus bűneinek feltárásában fontos szerepet játszó történelmi ismeretterjesztő munkája elismeréseként
Novák Tamás újságíró, a Mandiner Kft. ügyvezetője részére,
Skrabski Fruzsina újságíró részére,
a gyógyszerkutatás, valamint az idegrendszeri megbetegedések vizsgálata terén végzett határainkon túl is számon tartott tudományos munkássága elismeréseként
dr. Orosz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpontja Enzimológiai Intézetének igazgatóhelyettese, tudományos tanácsadója részére,
a kulturális értékek létrehozása, megőrzése és bemutatása érdekében végzett sokoldalú művészi munkássága elismeréseként
Pál Gábor, a Vasutas Zene- és Képzőművészeti Iskola igazgatója részére,
több évtizedes kimagasló színvonalú szakmai munkássága elismeréseként
dr. Pallós Imre, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem címzetes egyetemi docense részére,
a történelem segédtudományainak kutatásában és oktatásában végzett kiemelkedő munkájáért, valamint a magyar állami kitüntetések és nemzeti szimbólumaink történelmi hagyományokon alapuló megújításában szerzett érdemeiért
dr. Pandula Attila történész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának egyetemi tanára részére,
a hagyományos hangszeres népzene kutatásában, gyűjtésében és közkinccsé tételében végzett több évtizedes munkássága elismeréseként
dr. Pávai István néprajzkutató, zenetudós, a Hagyományok Háza tárvezetője részére,
több évtizedes eredményes gazdasági vezetői tevékenysége, a Nemzeti Kulturális Alap létrehozása és működtetése érdekében végzett munkája, érdemdús közszolgálata elismeréseként
Perlik Pál, a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatóságának nyugalmazott igazgatója részére,
sokoldalú művészi munkássága, egyedülálló – különösen a filmiparral összefonódó – legendás életpályája elismeréseként
Pintér Tamás kaszkadőr, testnevelő tanár, öttusaedző, vívó szakedző, a Magyar Kaszkadőr Szövetség elnöke, nyugalmazott egyetemi docens részére,
az ismeretterjesztés hálózatának fennmaradása és megújítása érdekében végzett tevékenységéért, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat intézményei nyelvvizsga- rendszerének működtetéséért
Piróth Eszter, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Szövetségi Irodájának igazgatója részére,
a Ronald Reagan-centenárium megszervezésében vállalt jelentős szerepéért, főiskolai oktatói és a képzést segítő sokoldalú tevékenysége elismeréseként
Pomezanskiné Szabó Eszter, a Budapesti Gazdasági Főiskola címzetes egyetemi docense, a General Electric Corporate közép- és kelet-európai kommunikációs és közkapcsolati igazgatója részére,
több mint négy évtizedes erdőmérnöki tevékenységéért, az erdőgazdálkodás és a vadgazdálkodás összhangjának megteremtéséért, az erdész szakmai utánpótlás önzetlen segítéséért
Právetz Antal erdőmérnök, a Vértesi Erdészeti és Faipari Zrt. Csákvári Erdészetének igazgatója részére,
a patológia tudományának területén, valamint a rák elleni küzdelemben elért kimagasló eredményeiért, a betegség magyarországi visszaszorítása érdekében végzett fáradhatatlan munkája elismeréseként
Pusztainé dr. Podmaniczky Erzsébet, az Országos Onkológiai Intézet Nemzetközi Kapcsolatok Osztályának vezetője részére,
a magyar versnyelv költői szerkezetre is kiható frissítéséért, irodalmi munkássága elismeréseként
Restár Sándor író, költő részére,
a magyarországi reneszánsz és humanizmus latin irodalmának és képzőművészetének kutatásában elért eredményeiért, Janus Pannonius összes művei kritikai kiadásának szerkesztésében végzett munkája elismeréseként
Ritoókné Szalay Ágnes, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete Reneszánsz Osztályának nyugalmazott könyvtárosa részére,
újságírói, szerkesztői, utánpótlás-nevelői munkássága, példaértékű életútja elismeréseként
Rosdy Pál, az Új Ember katolikus hetilap szerkesztője részére,
a Pécs Európa Kulturális Fővárosa projekt megvalósítása során végzett kimagasló tevékenysége elismeréseként
Rubovszky Rita, a budapesti Patrona Hungariae Általános Iskola, Gimnázium, Diákotthon és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója részére,
a helyközi közlekedés fejlesztése érdekében végzett innovációs munkája, vezetői és szakmai-közéleti tevékenysége elismeréseként
Sárközi György, a Borsod Volán Személyszállítási Zrt. vezérigazgatója részére,
vidéki épített örökségünk megőrzéséért, helyreállításáért és gyarapításáért végzett tevékenységéért, a városépítés, város- és területrendezés, műemlékvédelem területén és a tájházak létrehozása során nyújtott kiemelkedő szakmai teljesítményéért
Simányi Frigyes építészmérnök, a Népi Műemlékekért Alapítvány elnöke részére,
az élelmiszeripar területén végzett öt évtizedes tudományos és kutatói munkássága, a hazai élelmiszer-toxikológiai anyagok egészségügyi kockázatainak vizsgálatában és megítélésében szerzett érdemei elismeréseként
dr. Sohár Pálné dr. Bándi Judit vegyészmérnök, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet nyugalmazott főosztályvezetője részére,
az igazságszolgáltatás terén végzett több évtizedes felelősségteljes és eredményes munkája elismeréseként
dr. Solti Irén címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész, a Pest Megyei Főügyészség osztályvezető ügyésze részére,
az alkalmazott és numerikus matematika területén végzett tudományos kutatói, publikációs és tankönyvírói munkássága, oktatói tevékenysége elismeréseként
dr. Stoyan Gisbert, a matematikai tudomány doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kara Numerikus Analízis Tanszékének egyetemi tanára részére,
a gyógyszerészet ügyének hathatós képviseletéért, a Magyar Gyógyszerészi Kamara alapításában, szervezeti kialakításában és működtetésében végzett áldozatkész munkája elismeréseként
dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészeti Kamara tiszteletbeli elnöke részére,
több évtizedes kimagasló, a környezetügy érdekében végzett tevékenységéért, különösen a Fenntartható Fejlődés Bizottság működését biztosító munkájáért
dr. Szalóki Gyula közgazdász, az Országgyűlés Hivatala Főtitkárságának főtanácsadója részére,
négy évtizedes kimagasló szakmai munkája, jogsegély-szolgálati tevékenysége elismeréseként
dr. Székely István ügyvéd, az Országos Magyar Vadászati Védegylet jogi képviselője részére,
a szövettani vizsgálatok kvantitativ és molekuláris pathológiai diagnosztikájának hazai bevezetéséért, tudományos munkásságáért, valamint a szakorvosképzésben végzett kimagasló tevékenysége elismeréseként
dr. Szentirmay Zoltán, az orvostudomány kandidátusa, az Országos Onkológiai Intézet Sebészi és Molekuláris Daganatpatológiai Központjának igazgatója részére,
a hazai és nemzetközi szervetlen kémiai és anyagszerkezet-vizsgálati kutatásokban való hathatós részvételéért, tudományos eredményeiért, négy évtizedes oktatói, oktatásszervezői és szakmai-közéleti tevékenysége elismeréseként
dr. Szepes László, a kémiai tudomány doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara Szervetlen Kémiai Tanszékének egyetemi tanára részére,
a klasszikus és modern értékeket egyaránt közvetítő költői munkássága, újságírói tevékenysége elismeréseként
Szepesi Attila József Attila és Babérkoszorú-díjas költő, szerkesztő részére,
a család és az emberi méltóság védelméért, a társadalom peremére szorultak megsegítéséért, a szociális válsághelyzetek megelőzéséért, az egyházi és civil szervezetek rendszerváltozás utáni újjászervezéséért végzett áldozatos munkássága elismeréseként
Sztrilich Ágnes, a Szociális Testvérek Társasága magyarországi elöljárója, a Magyarországi Rendfőnöknői Konferencia elnöke részére,
több évtizedes közösségépítő tevékenysége, oktató-nevelő, plébániai, lelkipásztori munkája, példaértékű életútja elismeréseként
dr. Tomka Ferenc, a Káposztásmegyeri Szentháromság Plébánia plébánosa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának egyetemi tanára részére,
több évtizedes áldozatos lelkipásztori szolgálatáért, egyházközéleti tevékenységéért és Zalaegerszeg közéletében betöltött közösségépítő szerepéért
Török Zoltán, a zalaegerszegi Református Egyházközség lelkésze részére,
a határon túli magyarság segítéséért, társadalmi-kulturális helyzetének jobbítása érdekében végzett munkásságáért, kiemelkedő karitatív tevékenységéért
Ugron Béla, a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége magyarországi delegátusa részére,
a bibliofil könyvnyomtatás és kötészet megújítása, fejlesztése terén végzett eredményes munkája elismeréseként.
Vadász József Mihály, a Szekszárdi Nyomda nyugalmazott ügyvezető igazgatója részére,
nagy értékű köztéri alkotásaiért, emlékműveiért, a magyar nép történelemformáló alakjainak a képzőművészet eszközeivel történő megörökítéséért
Varga Gábor keramikus- és szobrászművész részére a
MAGYAR ÉRDEMREND
lovagkeresztje
polgári tagozata,
közel három évtizedes kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréseként
Bodnár Zsolt Attila rendőr dandártábornok, a Terrorelhárítási Központ főigazgató-helyettese részére a
MAGYAR ÉRDEMREND
lovagkeresztje
katonai tagozata
kitüntetést adományozom.
KEH ügyszám: VIII-1/01017/2012.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére